Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
http://www. amazona. hu/cikk. php?cikk=627
Akik meg különféle mocskos privikkel bombáztak, ezek után üzenem: kapják be.
(1 hozzászólás)
nyomtatható verzió cikk továbbküldése hozzászólás nagyobb betű
A képviselők közép-európai idő szerint csütörtökön rendkívül éles vita után, 282 szavazattal 139 ellenében fogadták el a törvényt, amely először nyilvánít bűncselekménynek egy abortusz-eljárást azóta, hogy a legfelsőbb szövetségi bíróság 1973-ban megerősítette a terhesség megszakításának a jogát.
A törvénytervezet támogatta George Bush amerikai elnök is. A Fehér Ház borzalmas módszernek minősítette a terhesség-megszakítás most betiltott formáját.
Ez a beavatkozás általában a terhesség ötödik vagy hatodik hónapjában történik. A magzatot először fogóval kihúzzák a vaginába, a koponya tartalmát kiszívják, végül a magzat testét eltávolítják. A szenátus márciusban csaknem a mostanival megegyező törvényt fogadott el. A kisebb eltérés kiküszöbölése után az elnök aláírja a törvényt. Ha a jogszabály kiállja az alkotmányosságát megkérdőjelező jogi támadások rohamát, akár két év börtönnel is sújthatják majd a "részleges szülést" levezető orvosokat, akik ellen polgári peres eljárást is indítható.
A kongresszusban 1995 óta újra és újra felmerült a módszer betiltása. Bill Clinton elnök egy korábbi törvényt megvétózott, mivel az nem biztosított kivételt azokra az estekre, amelyekben a beavatkozás a nők életének vagy egészségének védelmét szolgálja.
A törvény támogatói szerint a "részleges szülés" a gyilkosság egy válfaja. Abortusz-ellenes csoportok a tilalmat a magzati jogok védelmének nevezték, míg a terhesség-megszakítás pártolói szerint a törvény támadás az emberi jogok ellen. Érvelésük szerint a törvény megfogalmazása elég tág, így a tilalom értelmezése a terhesség megszakítás más formáira is kiterjeszthető, és nem veszi figyelembe a nők életének és egészségének védelmét sem. Aggodalmuk szerint a törvény csak az első lépés a terhesség megszakítás teljes betiltásának az útján.
A két tábor nem ért egyet abban, hogy mennyire elterjedt a módszer. Az Élethez Való Jog Országos Bizottsága szervezet évi több ezerre teszi számukat. Egyes adatok szerint az abortusz esetek kevesebb, mint fél százaléka esett a most betiltott kategóriába. 2000-ben 1, 3 millió abortuszt hajtottak végre az Egyesült Államokban.
ILYEN NINCS !!!!!!! AMERIKABAN!
Jott egy provokator, talan gondolta, hogy jopofa ha ilyen hulyesegeket leir (nem tudom, vajon mi motivalhatta ot?), es sajnos van aki ezt komolyan vette.
Ismetlem: AMERIKABAN biztos hogy nincs ilyen dolog (es talan mashol sem a Nagyvilagban!)
egy nőnek az életében egy gyerek az áldás és saját akaratbol nem kihordani, rendellenes. ez a véleményem a dologrol.
www. communio. hu/meh/adopt. htm vagy
www. bolcso. hu talalsz infot.
Azzal, hogy helyben vagy Mo-on szeretned elvetetni a babad nem oldasz meg semmit, elobb-utobb kiderul (abortusz utani deptresszio stb. ), szerintem jobb elotte a szuleiddel beszelni. Az elso sokk utan valoszinuleg ok lesznek a legboldogabb nagyszulok!
Gyorsteszttel nézted meg, hogy terhes vagy-e?
Én most 35 éves vagyok, és annak idején 17 évesen szültem meg lányomat. Ezzel nem rábeszélni akarlak, sőt! Jól gondoljad meg és beszéld meg barátoddal és minél előbb keress fel egy nőgyógyászt.
Szinte a lányom is lehetnél. Azért probáld megbeszélni szüleiddel is. Magamból kiindulva én bizony összetörnék, ha lányom nem mondaná el, ha terhes.
Remélem még időben írtam, vigyázz magadra
Segitséget kérnék olyanoktól akik már átestek rajta, vagy akik még csak gondolkodnak. 18 éves vagyok és két hete tudom, hogy terhes vagyok. Orvosnál nem voltam, nem is mehetek, mert azt megtudnák a szüleim. Ha elvetetem külföldön kell. Magyarországra gondoltam. . . Nem tudjátok, hogy hol és hogyan? Továbbá az érdekelne, hogy ki hogyan élte meg. Barátom támogat, akárhogy döntök is, de én nem akarok dönteni. Abban reménykedek, hogy amikor reggel felkelek rájövök, hogy csak valami rossz álom volt az egész. Hülyeség mi? Pedig tudom, hogy egy gyerek a legnagyobb ajándék. . .
Ez csak egy kicsivel kevesebb teher igy, még mindig ott vannak azok a gyerekek akik megszületnek teljesen egészségesen, de az "édesanyjuk" nem akarja őket, és mehetnek a nylonszatyorba, vagy a kukába. . .
Mégegyszer elnézést kérek azoktól akiknek esetleg rossz napot okoztam.
Mivel többen állitották, hogy ez képtelenség, felhivtam a barátnőmet aki elkisért akkor. Emlékezett az esetre, mert őt is nagyon megrázta. Csak éppen ő emlékezett arra is, ami a forditásnál elsiklott. Az emlitett eset a hölgynek a lányával történt meg, és nem egy nem kivánt terhesség volt, hanem súlyosan sérült volt a baba. Nem császározták, hanem meginditották nála a szülést. És ezt is elég nehéz volt elintéznie.
Azt mondta a barátnőm, hogy amiért én félreérthettem az a hölgy nemtetszése volt, ő ugyanis azon a véleményen volt , hogy a baba szülessen meg betegen is, ők segiteni fognak felnevelni.
Ebből a szempontból nem sajnálom, hogy végülis leirtam a történetet, mert igy a segitségetekkel sikerült helyrerakni egy olyan félreértést ami időnként ha eszembe jutott, elég komoly leleki fájdalmat okozott. Főleg ha ránéztem az én aranyos csepp "kölykömre" és közben elgondoltam, hogy olyan babákat mészárolnak le akik már teljesen életképesek.
Kedves Marcelle, ettől én még nem érzem magam provokátornak, de remélem te sem gondoltad komolyan. -))