Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Olyan nincs, hogy egy szules iranyaba beallt babat meg lehessen forditani a szulestes elott. Meg az is gondot okoz, mikor a farfekveses babat akarjak iranyba allitani. Es itt Amerikaban - en is itt elek mar jo par eve es szultem is ket gyereket- csaszarmetszessel hoznak vilagra babakat, akiknek nem a feje van a szulocsatornaban.
Novernek keszulok egy egyetem noveriskolajaban, Kaliforniaban, tehat amit leirtal ilyet itt korhazakban nem vegeznek vagyis meg nem talalkoztam vele. De nagyon keves a valoszinuseg alapja. Szerintem is valamit elerthettetek vagy pedig direkt megijesztettek benneteket az egyhazi szolgalatnal.
Azt viszont nagyon embersegesnek tartom, hogy segitenek orokbefogado szuloket keresni.
Ugylátom a kérdés hamarosan megoldodik. Eddig azt hittem egy orvos irt ide (bár a stilust egy kicsit furcsállottam). De most miután olvastam a nem tul okos választ amit policewomannak irt a karotinsárgaság topicon, ugy gondolom mégsem orvos. Ha nem orvos, akkor már csak ügyvéd Dr lehet, igy gondolom hamarabb szert tud tenni az abortusz törvény leirásaira.
Mostmár én is kiváncsian várom.
Ez a nagy betükkel kiemelt HAZUGSÁG azt jelenti, hogy hazugnak tart? És mi értelme lenne, hogy egy ekkora nyilvánosság elött előadjak egy kitalált történetet, amikor nagyon jól tudom, hogy többen is vannak itt Amerikából?
Én nem érzem ugy, hogy ez vita inditó lett volna, és egyáltalán nem látom ugy, hogy sok ember "ugrott" volna a történetre. Ha a történethez füződően bármiféle hozzászólás születik, szerintem az inkább a feltett kérdéssel lehet kapcsolatban, a kérdés pedig ugy szolt: tudja-e valaki más országban mi a gyakorlat?
Számomra is nagyon kellemes megoldás lenne azt hinni, hogy valamit alaposan félreértettem. Amikor az eset történt akkor nem egészen fél éve tartózkodtam az országban, és mivel tisztában voltam hatalmas szókincsemmel, megkértem egy 14 éve ittartózkodó ismerősömet, hogy kisérjen el. Ő tolmácsolt. Egyébként pont ez volt az oka, ogy ilyen későn mentem orvoshoz, mert nem akrtam senkit terhelni a problémáimmal. Ez amit leirtam nem egy odavetett mondat volt, mivel mi Magyarok nagyon felháborodtunk rajta alaposan kitárgyaltuk a kérdést. Ezt nem lehetett félre érteni.
Ezt az ingyenes pregnancy centert a babtista egyház tartotta fennt, és a lelkész vagy pap (nem tudom mi van náluk) felesége volt bennt aznap, vele beszélgettünk. Egy nyugdijas korú, igen intetlligens hölgy volt aki a férje missziós társaként bejárta a világot, többek közt 4 évet élt Ausztriában és ezalatt többször átlátogatott Magyarországra is. Nem hiszem, hogy szenilis lett volna és semmi értelme nem lett volna annak, hogy engem dezinformáljon. Az, hogy esetleg hazudott volna megsem fordult a fejemben, mivel én enm szoktam hazudni ezért nem feltéstelezem másról sem.
Hogy mit irjak, vagy mit ne irjak egy nyilvános forumra szeretném én eldönteni. Nem paragrafusokat irtam, hanem valamit ami velem eset meg, és felháboritott. De azt hiszem részemről itt le is van zárva a téma.
Mivel a barátnőmnek is van számitógépe, megkérhetném, hogy ugyan irjon már be, hogy hogyan történt. De nincs értelme, hogy vegyem a fáradtságot és felhivjam. Annyira nem tartom fontosnak, és ha nem érzem személyeskedőnek a hozzászólását, valószinüleg nem is válaszoltam volna.
De mivel Ön tudomásom szerint itt él Amerikában(?), gondolom nem tart sokáig utána néznie, ha már ennyire izgatja az eset. Javaslom ne egy kórházat kérdezzen meg, mert lehet, hogy az ő praxisukban nem vállalják az ilyen késői terhesség megszakitását, hanem nézze meg a 2001-ben érvényes abortusz törvényt, Californiában. Mivel gondolom Ön viszont tökéletesen beszéli a nyelvet, nem hiszem, hogy ez gondot okozna.
Ha mégis másképp tudja kedes Dr úr, akkor talán az is elképzelhető, hogy amikor utoljára volt terhességmegszakitáson, vagy amikor az utolsó babáját szülte Önt informálták félre. Remélem nem sértem meg azzal ha nem nevezem Önt hazugnak.
NEM IGAZ! NINCS ILYEN!
Csak ugy tudom elekepzelni a dolgot, hogy meg nem ismerted rendesen az angol nyelvet, es kb. a felet ertetted annak amit mondtak neked. :-(
Nagyon kerlek ne irjal egy nyilt forumra ilyen valotlan dolgokat mert latod mar van is "kozonseged" aki ezt azonnal elhiszi es ugrik ra, vagyis felhaborodik, hogy nahat mik vannak Amerikaban! :-((((
Az állítólagos magzatvédők azt sem tudják mit beszélnek. Nem megszülni kell tudni egy gyereket , vagyis nem csak, hanem tisztességesen felnevelni.
Szerintem.
A barátőm egyébként nem keresett párt magának, ugy gondolja ők ketten egy egész család, és boldogok.
elmonta=elmondta
Régota olvasom itt a külömböző véleményeket, de nem folytam bele azzal a magyarázattal, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Azért most mégis leirnám ami velem történt.
Mi eredetileg 1 évre jöttünk Amerikába. Én a következő hónapban rögtön babás lettem. Szerettünk volna babát, de ő rossz időpontot választott. Mégsem volt kétséges egy percig sem, hogy megtartjuk-e. Senkitől nem tudtam segitséget kérni, azt sem tudtam, hogy hol találok egy orvost. Már megmozdult amikor találtam egy pregnancy centert, akkor még nem tudtam, hogy ez nem orvos, csak egy egyházi intézmény aki segit. Az első kérdésük az volt megtartom-e. Ugy gondoltam elég ostoba kérdés, hát már meg is mozdult!! Aztán visszakérdeztem, hány hetes korig végeznek itt terhességmegszakitást? Több filmet láttam Magyarországon ami erről a témáról szólt, ill az aktivisták tiltakozásairól. A válasz megdöbbentett. Egészen addig elvégzik a terhességmegszakitást amig a baba meg nem születik természetes uton. Tehát akár az utolsó héten is. Ilyenkor meginditják a szülést, de ugy, hogy a baba lábbal érkezzen, és mielött a feje is kibujik, az "orvos"??? bead neki egy injekciót, amitől halva születik. Ha valaki éppen nem terhes akkor is borzasztó ilyet hallani, nekem egyenesen fájdalmat okozott, és el sem akartam hinni. Tehát ezért van itt ennyi aktivista aki ellenzi a terhességmegszakitást. nem mertem megkérdezni ez mennyire általános, de a hölgy elmonta, hogy talán a választások után várnak változást, és folyamatosan próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra a törvények megváltoztatására. Ez a szervezet ahova mentem azért jött létre, hogy megpróbálja minden eszközzel rávenni a terhes nőket, hogy szüljék meg a babát. Mindenben támogatják, akár anyagilag is, és ha nagyon nem kivánt terhesség segitenek örökbefogadó szülőt keresni. (Akik mellesleg sorban állnak a babákért. ) Nem tudom, hogy egész Amerikában ez-e agyakorlat, és van-e azóta változás. Ez az eset 2001 koratavaszán történt California államban. Látom többen vagytok külföldről. Tudjátok-e, hogy a választott hazátokban mi a gyakorlat?
A "B" változat szerint az abortusz elvégezhető a 12. hétig, ha:
azt az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok indokolja,
a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved,
a terhesség bűncselekmény következménye,
az állapotos nő súlyos válsághelyzetben van.
A 18. hétig kiadható az engedély a fentiekben foglalt feltételek esetén, ha:
az állapotos nő korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen,
terhességét neki fel nem róható ok miatt nem ismeri fel korábban.
A 20. hétig - a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén a 24. hétig - szakítható meg a terhesség, ha a magzat genetikai, teratológiai ártalmának valószínűsége meghaladja az 50%-ot. A terhesség bármely szakaszában elvégezhető az abortusz:
az állapotos nő életét veszélyeztető egészségi ok miatt
magzatnál az élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség fennállása esetén.
A Parlament 1992. december 17-én nagy többséggel elfogadta a törvényjavaslat "B" változatát. A törvény azt is megszabja, hogy a szándékbejelentést követő 3 napon belül a műtét nem végezhető el, valamint előírja a Családvédelmi Szolgálat munkatársával folytatott beszélgetésen való részvételt.
terhességmegszakítást a 20. hétig végeznek. 24. hétig ha egy genetikai vizsgálati eredmény hiányzik.
én is úgy gondolom, hogy a felvilágosítás, megelőzés a legfontosabb.
de visszatérve a témára, nem tudom miért nem csinált több abortuszt a doki de nem is érdekel. ha téged érdekel kérdezd meg tőle.
és sem vagyok abortuszpárti, de szerintem van olyan helyzet, amikor elkerülhetetlen és inkább a körülményeket kell vizsgálni, mint azt, hogy ilyenkor öl-e az orvos.
ha ennyire aktivistának érzed magad, akkor inkább a megelőzésre fektesd a hangsúlyt, többet segítheszt vele.