Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A tinik és a terhesség
Torolt_felhasznalo_815565
Létrehozva: 2005. november 1. 20:18
Kíváncsi vagyok. Mit gondoltok, ha egy tinilány teherbe esik? (most nem arról van szó, hogy védekeztek-e, vagy nem)
Abortuszt jevasolnátok; vagy megtartást, annak a tudatában,hogy még ő maga is gyerek, nem lenne megfelelő háttere a babónak, stb.. ?
nekem anno gimi 4.ben volt "szerencsém" végig gondolni,h mi van ha...
akkor arra jutottam, h nem tartanám meg,mert nem lennék jó anyja,nem tudnék neki olyan életet biztosítani,amilyet megérdemel...
az más kérdés, h megállapítottam,h ha tényleg terhes vagyok és elvetetem abba bele fogok pusztulni.
aztán, negatív lett a teszt,
de minden hónapban rettegek,h mi van, ha nem jön meg...(pedig szorgalmasan teszek ellene h bármi ilyesmi történhessen)
A válaszom mindkettőtöknek szól.
Természetesen az abortuszt nem tudtam magamnak megbocsátani, nem a gyönyörű és imádott fiam megszületését. Ez azt hiszem nem is kérdés. Az egész történet egyébként igen összetett, de nagyjából megpróbálom összefoglalni érthetőbben a lényegét. Mert hát azért akármennyire is úgy tűnik nem döntésképtelen voltam, hanem egyszerűen összeroppantam a terhek alatt.
Szóval először is egy elég problémás családban nőttem fel,(drága anyukám skizofréniás lett 6 éves koromban)ez annyira rányomta bélyegét mindennapjainkra, hogy életünk minden volt csak nyugodt nem. A szüleim éppen abban az időben csinálták a legnagyobb balhékat, mikor én a problémás (14) időszakba beléptem. Belemenekültem egy túlságosan mély kapcsolatba azzal a fiúval akivel egyébként is együtt nőttünk fel. Barátságból világraszóló szerelem lett közöttünk és ez nem túlzás. Olyan fontos lett számomra, mint a levegő hiszen Ő volt az egyetlen aki abban az időben a lelki támaszom volt. És itt kezdődött aztán az éretlenségünkből fakadó felelőtlenség sorozat. Annak ellenére, hogy nem voltam egy buta csitri(osztályelső voltam) mégis teherbe estem. Anyukám akkor is épp kórházban volt 2 hónapig(Ő volt az aki azt mondta abortuszról szó sem lehet) a kedves apósjelöltem pedig ezidő alatt végig terrorizált, hogy vetessem el a gyereket. Nem voltam elég erős, összeroppantam megfogtam apám kezét és megkértem írja alá az abortuszhoz szükséges papírokat(apám szabad kezet adott nekem). Amikor ott álltam a műtő előtt egyedül, magányosan,megtörten tudtam mekkora hibát követek el, de már nem fordultam vissza. A sírástól teljesen kábultan, mint egy beprogramozott robot sétáltam be a gyermekem meggyilkolására. Vele együtt az akkori énem is meghalt.
Mikor hazamentem zombiként éltem hosszú ideig és tényleg annyira kikészültem, hogy megakartam halni. Egyszer csak az idegosztályon ébredtem fel és nagyon dühös voltam amiért nem adták meg nekem azt az 5 percet ami elég lett volna a halálomhoz.
Ma már persze tudom ,hogy ez lett volna a leggyávább, legönzőbb megoldás amit tehettem, de akkor nem láttam más kiutat.
A fiamat, akit az események után szültem úgy vártam ,mint még semmi mást az életemben! A legcsodálatosabb élmény volt a megszületése amit valaha tapasztaltam. És bár az apukájával nem maradtunk együtt jó kapcsolatban vagyunk egymással.
Most igazán boldog házasságban élek azzal a férfival akit a fiam születése után egy évvel ismertem meg, született két lányunk, őket már felelőségteljesen vállaltuk.
Az, pedig amit szinte gyerek fejjel megtettem már nem tudom meg nem történtté tenni, de soha nem lehet elfeledni, se megbocsátani.
Véleményem szerint mindenkinek joga van ahhoz hogy eldöntse megtartja-e a babát vagy sem,ne a parlamentben ülő nagyokos férfiak döntsék már el ezt.Nevetséges! Nem vagyok abortuszellenes,de amikor azt hallani hogy a szülés után megfojtotta,wc-be dobta,kukába tette stb., akkor ettől talán mégiscsak jobb megoldás az abortusz. Az én anyukám 16 évesen szült engem 25 évvel ezelőtt, és ha akkor másképp dönt én ma nem lennék. Biztos hogy nagyon nehéz döntés és azt lehet mondani hogy elsősorban a családi,társadalmi helyzet befolyásolja,határozza meg a döntést.Sajnos nagyon sok olyan család van,ahol kitagadják a szülők a saját gyereküket ahelyett hogy segítenék.Én azt vettem észre hogy ma már nem a saját érdekeiket nézik az emberek(tisztelet a kivételnek),hanem a társadalomnak,környezetnek próbálunk megfelelni.Ez alatt azt értem,hogy az a nő aki 28-30 éves kora alatt szül,azt már "megszólják"mert most ez a "trendi".10 év múlva már 40 évesen fognak szülni a nők?
Nem akartam senkit megbántani ezzel,csak a saját tapasztalataimat és vélemenyemet osztottam meg veletek.
melyik "hibádat" nem bocsájtod meg? Az abortuszt vagy a kicsit később de még mindig gyerekfejjel szült gyerekedet?
még mielőtt megsértődnél... nem arra gondolok, hogy konkrétan a kisfiadat, hanem azt, hogy még az a terhesség is korán jött, amit végül kihordtál, és megszülted az első gyereked
Szia Euterpé!Átjöttem egy kicsit a duci csajoktól ott már egyszer volt szerencsénk egymáshoz.
Én 17 évesen szültem az első babámat. Sajnos előtte már volt egy abortuszom is. Úgyhogy mindegyikről tudok neked mondani valamit, tapasztalt vagyok. Mindenekelőtt ne gondold rólam, hogy egy rossz életű lány voltam, csak még buta az élethez. Akkor is monogám kapcsolatban voltam a párommal és ma is ehez tartom magam.
Az abortusz muszáj volt, nem a család miatt, de egyszerűen összeroppantam a helyzetbe.Ebbe aztán belehaltam.Öngyilkossági kísérlet, egy hét diliház majd az ÉLET.
Rá másfél évre született az első fiam. Még mindig kiskorú voltam.
A teherbeesést talán tudatalatt hajszoltam is, mert rettegtem attól, hogy talán soha nem lehet több.Ezzel egyébként sokan rémisztgettek.
A gyerek apjával sajnos különváltak útjaink, ma már boldog házasságban élek és 3 gyerekem van, de a fiatalkori hibáimat soha nem tudom magam nak megbocsájtani.SOHA!!!Kislány SOHA!!! Nagyon kényes dolgok ezek és életreszólóak!!!
De ez én vagyok. Más meg más. Azzal egyetértek, kényszeríteni nem lenne szabad senkit se erre, se az abortuszra, csak támogatni a döntésében.
Mondjuk, én egyébként se veteném el a babám, legfeljebb súlyos egészségügyi okból, és én azthiszem, képes lennék örökbeadni (ha nagyon nincs más lehetőség megtartani...), inkább, mint az abortusz.
Sőt, én a béranyaságot se tartom elképzelhetetlennek, igaz, csak olyannak, aki érzelmileg közeláll hozzám (pl. testvéremnek, nagyon közeli barátnak). Mert igen, mindig a szívemben maradna az a baba, de így ismerhetném, és láthatnám, hogy jó helyen van. (örökbeadásnál is a nyílt örökbeadás mellett döntenék, ugyanezért)
Meddőség: természetesen, nem lesz minden nő meddő, aki abortuszon esik át, sőt, nagyon kis részük lesz az, de ez olyan kockázat, amiről azért illik tudni.. mintahogy egyéb műtéteknek is van kockázata, ami szintén rutinműtétnek számít..
A topik témája önmagában szomorú.
Véleményem szerint egy tinilány (ha a fiatalabb korcsoportba tartozik) a szülei döntésének veti alá magát, bizalommal... és ennek eredményeképp egy esetleges abortuszt nem lelki traumaként, hanem egy olyan beavatkozásként él meg, amin át kellett esni, mert... mintha rutinműtét lenne.
Az érettebb tinikorosztály sokkal tragikusabban dolgozza fel az abortuszt, és többnyire nem is hajlik e megoldás felé. Sokan "csakazértis megmutatom"-ból megtartják a kicsit.
Az meg, hogy később hogy éli az életét, mennyire bánja meg vagy nem, az megint más kérdés.
Nem tudom, mi a helyes. Azt sem tudom, hogy mit tennék, ha az én lányom "véletlenül" teherbe esne. Abban bízom, hogy ennél több esze lesz... ezt pedig csak én befolyásolhatom.
Szerintem.
Jó éjt!
Nekem is menni kéne, fél 7-től reggel táncpróba..
Euterpé, mikor tesztelsz?
No, megyek aludni, mert már nagyon nem bírjuk az ülést!
Sziasztok!
Meg egy dolog: Abortuszra nem csak az a no megy, aki nem tudja/nem akarja megtartani a babajat, hanem az is ,akinek elhalt a magzata, de nem indult be spontan veteles, es meg kell muteni hogy a halott magzatot eltavolitsak!!!! Es hany meg hany ilyen no lett utana 3-6 honappal, meg x ido utan terhes egeszseges babaval es meg is szuletett a baba!!!! Ennyi erovel ha valakinek elhal a magzata, es mutetileg kell befejezni a terhesseget, azokat is ijesztgetni kell, hogy meddok lesznek, ne menjenek abortuszra????
Igenigen, persze.. Csak magamból indultam ki..
Az már a döntésnél rossz, ha nem szereti.. VAjon minden ember tudja magáról, hogy szereni fogja-e, vagy sem?
Euterpé! Normális esetben tényleg különleges kapcsolat a terhesség 9 hónapja, de képzeld el azt a terhességet, amikor az anya kényszerből hordja ki azt a babát. Nem beszélget vele, nem énekel neki, nem vigyáz rá, nem készül a nem szereti, sőt...
és egy kérés: ne toljuk el ezt a témát a roma-nemroma irányba. Az abortusz nem etnikai alapon "kiosztott szerep".
Mivel nem ismerem Mo. osszes abortuszos nojenek az eletet, igy nem tudom, ki lett meddo, kinek jott ossze nehezen, kinek nem. Ezert errol nem nyilatkozok, de amit en hallottam ,az az, hogy nagyon nagyon ritka mikor vmi szovodmeny kovetkezteben meddo lesz. Amugy meg....ha mutet utan gyulladas lep fel, es esetleg nem kezelik idoben, es ESETLEG elzarodnak a petevezetekek meg mindig ott van a mesterseges megtermekenyites. 100%-os meddoseg jo ha szazezerbol vagy egy milliobol egy nonel elofordul, max. ugy ha ki kellett venni a mehet mert mutet utan x idovel sem allt el a verzese stb, szovetdarab maradt benn meg ilyenek. Amugy az abortusz a nyugati orszagokban rutinmutetnek szamit.
Ebbe tökéletesen egyetértek!
És tényleg jó,ha vki mögött áll egy ilyen jó család! Mert sok embernek ez sajnos nem adatik meg. Na , az ő döntésük sokkal-sokkal nehezebb!