Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Drága Lelkecskéim, most viszont békésebb "vízekre" vagy inkább tányérokra evezek!
Ismét vadászgattam a jó öreg YouTube-on.
Mit láttam?!
Hihetetlen!
Hangsúlyozom, NEM A SÜTEMÉNY ELNEVEZÉSE MIATT!!! - de a gyorsasága, az egyszerűsége okán - nagyon jó recept mindazoknak, akik nem szeretnek vacakolni.
Kitalálják és már enni is akarják a finomságot. Akár egy esti teával, kávéval.
Gyorsan elkészíthető és biztosan finom.
Holnap kipróbálom! Addig is nem hagy nyugtot, muszáj tovább adnom, méghozzá szeretettel!
*
http://youtu.be/_NMASVHYdEo
Sikert és jó lakmározást kívánok! Szeretettel - Bojana :)
Azért csodálkozom, hogy nincs egyetlen épkézláb ember, aki felszólalna:
Uraim, Hölgyeim! Eszet azért adott a Jó Isten, hogy használjuk! Egy vak soha nem tud célbalőni? Mi a biztosíték, hogy nem ártatlan embereket, gyerekeket öl le, a bünöző pedig röhög a markába és elfut.
Igen, oda lő majd, ahol moccanást érez. De ha az egy gyermek, vagy egy kutya?! Egy ártatlan lélek, legyen az ember vagy állat. Az ok nélküli öldöklés rettenet.
De bizony egy-egy gyilkosnak, aki kiérdemli - bizony mondom, tiszta ésszel és higgadtan nyomnám meg a villamosszékének a gombját.
Mert vannak közöttünk "állatok". Sajnos. Akit "likvidálni" kell. Ha becsukják 20 évre, kijön, újból kezdi?
Itt van a magyar igazságszolgáltatásnak nagy hiánya.
Pont mostanság van a bíróság előtt egy fiatalember ügye. Az egész családját, nagyanyját, testvérét, apját, a testvérének az udvarlóját megölte. Brutális módon. Állítólag az anyját úgy megsebesítette, Ő élve maradt, de még mindig kórházban. Súlyos állapotban.
Azzal védekezik, hogy valami démon suttogta neki, az kényszerítette erre a borzalomra.
Ha kitart és még a védő is ezt mondja?!!!!
HIHETETLEN!
A védője mondta, bele a kamerába, majd beestem a székem alá! Miszerint egyre több és több nyugati országban is, ezzel a szöveggel védekeznek gyilkosok - részemről hablaty dumával!
Még, hogy démonok? Ha azt hallotta, akkor a tettes dilis. Akkor meg örökre berakni a kerengőbe. Soha ki nem engedni.
A magyar igazságszolgáltatásra nem tudok jót mondani.
Egy fiatal fiút is kiengedtek, pedig a neten tervezte az egyetemre járó évfolyam- és más társait, hogy megölje.
Megintették, figyelték - állítólag! - de kiengedték. Jaj, mert a lelke, meg különben sem csinálta meg?! De már a kinézete is brutális! Hiába ápolt, a fején látszik, az egész arcberendezésén, hogy valami nagyon nem stimmel.
Egy idő múlva az egyik gyorsétkezdében a plafonba lőtt.
Nosza, akkor elvitték. S, még most is védik. Meg azzal jönnek elő, hogy csak felhívta magára a figyelmet!
Ó, Istenem, az a "szent lelke?" Még szerencse, hogy épkézláb gyerekeket, felnőtteket nem lőtt meg.
Borzasztó!
Most ismét az orvosi megfigyelőben van. Lecsukják, majd egy idő múltán kiengedik?! Rettenet.
*
Ezt viszont becsülöm az amerikai igazságszolgáltatásban. Ha valakit hasonló bűnnel fülön csípnek, képesek 200 évre elzárni.
Ezen vihognom kell?!
200 év! Azt jelenti, hogy életében ki sem jön, csak lábbal előre. Hozzák.
Ezt viszont az amerikaiak jól csinálják. Van még tanulniuk a magyaroknak - az amerikaiaktól. Ezt biztosan!
en szeretem ugy nezni, ha mar fel van toltve az osszes resz. ennek 24 resze van, fent is van az egyik oldalon. igy most majd nezhetem osszefuggoen, amennyi jol esik.
igen,mar lattam koreai sorozatokat, en is ajanlottam itt regebben a lanyoknak.
a KOra herceget, a Palota ekkovet.
olyan meseszeruek, ezert jok.
a harcos eroszakot leszamitva, nincs benne semmi gonosz. a cselszovesek csak tarkitjak az esemenyeket.
es tudod, miert szeretem meg? mert nincs benne mindent megmutato szex. azzal mar torkig van az ember. viszont vannak rejtett erzelmek, vonzodasok, vagyakozasok.
ez sokkal uditobb..mar-mar szurkol az ember egy csokert...ami pedig kizart.
Drága Bagolyom,
az egész világ elsüllyedt. Nagyon kevesekben működik az a bizonyos gát. Amit ha átlépünk, már nem tartozunk a nagybetűvel leírt EMBEREK csoportjába.
De sokan nem törődnek ezzel. Régen is mocskos volt a politika, ma is besározódik vele az, aki benne van.
A történelem mindig újra, meg újra írja magát.
Most is dívik a rabszolgakereskedelem. Csak éppen másképpen hívják.
Mai időkben Kínában, Perzsiába stb. apró gyerekeket dolgoztatnak éhbérért. Vagy csak egy-egy tál ételért.
*
De van más is.
Éppen tegnap láttam egy elképesztő filmet. Lengyelországban sok árvaházban csoportosan tűntek el fiatal leányok. De írhattam volna más országot is, csak éppen ez a film ott játszódott.
Itthon a cigányok a saját kiskorú gyerekeiket bocsátják áruba. No nem általánosítok, de azok, akiknek semmi sem drága. Itt a YouTube-on is láttam, hogy vannak csoportok, akik erre specializálódtak. De a legnagyobb emberkereskedelmi maffiák bizony a "kényes-fényes" felsőbb körökben kereshetők - világszerte. A legnagyobb pénzemberek miből harácsolták a vagyonukat? Sok-sok évre titkosítva vannak az aktáik.
Ugyan miért?
Azért ez szörnyű!
De ha nincs kereslet, akkor kínálat sem lenne?!
Igaz.
A hollandok, a németek, az ég tudja csak milyen nációjú állatok, mert nem embernek tekintem őket. Nyugodt lélekkel cicáznak egy fiatal kisleánnyal, legyen az magyar cigányleányka is. De fiatalka, tizenéves.
Őket miért nem büntetik?!
*
Az emberek mindig többet és többet akarnak. Nem fogják fel agyilag, hogy csak átutazók vagyunk e Földön.
Minden kincsünk a szeretet, meg az, hogy tudunk adni és ezért ölelést, elismerést, szeretetet kapunk.
Micsoda kincs az egészség? Csak az tudja, akit már megsuhintott az életének elvesztésének lehetősége.
Tömegek nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora kincs, hogy látunk, hallunk, beszélünk és el tudunk magunk körül végezni dolgokat.
Egy mosott, ropogósra vasalt terítő?
Egy keményített, vasalt ágynemű?
Egy jól sikerült ebéd?!
Ezek mind, mind kincsek.
No meg az, ahogyan beszélnek rólunk, nemcsak a szemünkbe, de a hátunk mögött is. Elismerően. Szépen.
Sokan ezt semmibe sem veszik. Pedig ezek az IGAZI KINCSEK, nem az, amit számolgatnak.
Igen, megint a diófáim! Óriási, zöld sátorszerű lombozatuk, termésük, az árnyékot adó koronájuk. A legnagyobb forróságban a kapun bejőve megcsap a hűsebb, oxigéndús levegő. A diófáim adják.
Az édes szílva, amit leszedek a fáról. A szőlő, amiért sietnem kell, mert a darazsak és a madarak gyorsabbak. De nem csinálok bort, így eszem meg a szőlőtőkék "aranyát".
Ezért is említem meg, nemcsak az amerikaiak a hunyók. A világ minden táján dívik a kapzsiság és a mások leigázása.
A barátságok többnyire érdekből születnek, de ezek soha nem igaziak. Az igazi az, ha bárhonnan eljövök, érzik a hiányomat. Utánam szólnak, hívnak és érdek nélkül.
Ilyenkor rebegek hálát.
Meg azt ha látom, érzem, hogy a gyerekeim úgy ízesítik meg az ételt, ahogyan Nagyanyáimtól meg Édesanyámtól én tanultam. Tovább adtam. Nem éltem, nem élek hiába.
Ezek a kincsek. Semmivel sem vetekednek, ezek az értékek. S, ettől leszünk, vagyunk - mi Lelkecskék! - gazdagabbak, mint mások.
*
Bojana*
Remélem, ugyanúgy élvezed majd, mint ahogy mi sokan tettük!
A nevekkel egyelőre ne foglalkozz, én se jegyzem meg őket, de pár rész után az arcokat már tökéletesen meg tudod különböztetni.
Eleinte nem túl könnyű nézni, talán nem is tűnik nagyon érdekesnek, aztán viszont nem lehet abba hagyni, legalábbis nekem óriási erőfeszítésbe került várni a következő folytatásra, olyan izgalmassá válik.
Ha szereted ezeket, akkor láttál már belőlük? Én kb. a 60.-nál tartok, annak ellenére, hogy rengeteg ismétlődő sablonnal dolgoznak, mégis mindig megragadnak.
Hozzá teszem, hogy nekem elég sok időm van ezzel szórakozni, mert már nem dolgozom, és van egy nagyon megértő férjem, aki csak morgolódik, ha túlzásba viszem, de az nem komoly.
Ha ezzel végeztél, és még nem láttad, akkor a modernet is nézd meg, amit ajánlottam, én Personal Taste néven ismerem, de Personal Preference címmel van fent az online oldalon, és a Bad Couple is nagy kedvencem, persze, van még sok, de azok már csak letöltve nézhetők.
elkezdtem nezni a The princess man-t.
nagyon szeretem a koreai sorozatokat. elbuvol a ruhajuk, a mozgasuk, a hangjuk, ahogy beszelnek.
egy valami nehez. megjegyezni a neveket, ki kicsoda.
Ezekben általában koreai a beszélt nyelv, és a feliratokat teszik rá, én a magyarral nézem, de általában létezik angol is, sőt, az a gyakoribb.
Veled ellentétben élvezem a feliratosakat, mert nagyon izgalmas a színészeket a saját hangjukon hallani, ezek a színészek pedig sokszor gyönyörű hangúak, és a nyelv is nagyon érdekes.
VColt olyan, hogy a magyar tv-ben láttam egy szinkronizált sorozatot, amiből pár részt megnéztem a neten eredetiben is, és fényévekkel jobb volt a koreai hang, pedig a mi szinkron színészeink igazán jók.
http://diabetika.info/a-meregtelenito-daganatolo-sokoldal u-szodabikarbona/
hoztam hatha segit valakinek[ en ittam csak most nem lehet
En meg sose vettem, csak egyszer egy gorog etterembe a souvlaki melle az volt, meg valami paradicsomos krumpli, persze a mi hibank volt, kolleganokkel voltam es olyan nagy beszelgetesbe voltunk, nem valtoztattunk a koritesen, maskor jobban odafigyeltunk es ha souvlakit ettunk french friest kertunk hozza, de akkor egyszer megfizettuk a tanulopenzt.
En meg ilyen zsakos rizst nem vettem, amit veszek atlatszo plasztik zacskoba van es 8 kg, meg sose figyeltem meddig eleg 1 evig vagy tovabb? Amikor elfogy megint veszek, tart amig tart.
Biztos vagyok benne, hogy erdekes lehet ez a Masodik elet sorozat is, majd telen tobb idom lesz, (remeljuk nem lesz tul sok ho, keveset kell majd lapatolni) talan sor kerul majd masra is, habar nem vagyok teljesen a computer rabja, de az esteket altalaban a monitor elott toltom.
Persze, hogy majd beszelunk rola, nekem igazabol az elso a Szulejman volt amit elkezdtem nezni a computeren, jo lattam egy par regi-regi magyar filmet a YT-on, tortenetesen Karadynak es Javornak csak a nevet hallottam es kivancsi voltam, hogy hogy neztek ki es milyen szineszek voltak, megneztem egy par Danielle Steels filmet is, de csak egyet lattam magyar szinkronnal, azt nem szerettem nagy altalanossagban nincs vele bajom, de
az irott szoveget nem szeretem, habar nagy a monitorom, de vagy beszeljenek vagy magyarul, vagy angolul.
Mosteszembe jutott egy masik sorozat ami tetszett
India az almok utjan
Braziliaban es Indiaban jatszodik indiai lany barzil fiu szerelme es parhuzamosan egy brazil lany es indiai fiu szerelme
nekem nagyon tetszett latni az igazi Indiat
http://sorozatoknekedonline.blogspot.ca/2013/01/szulejman .html
itt is vannak sorozatok hatha valakinek kell
Varjal jon a mekleg megint csutortokre 35 igernek es tegnap hallottam a heat bagok zeneltek szoval melegedik
A Szulejmán nekem is tetszik, nézem is, és még a Végső akarat-ot is láttam, plusz a Seherezádét. Mindkettő jó volt, csak kissé elhúzták, lehetett volna kevesebb részből is elég jót csinálni, ez persze a koreai sorozatoknál ugyanígy van sokszor.
A Második élet egy fantasztikus film, nem abban az értelemben, hogy olyan jó, hanem egy lélekvándorlási történet, kissé meseszerű. Abban főleg a főszereplők voltak érdekesek, nem maga a film.
A Princess Man-ban igen sok durva jelenet is van, véres, öldöklős, mivel történelmi jellegű, és abban a korban az természetes volt.
A modern filmekben pedig a verekedés fordul elő szokatlanul gyakran, mindenki verekszik, férfiak, nők, fiatalok, idősek, ami biztosan az ő kultúrájukban magától értetődik, de európai (kanadai) szemmel szokatlan, és még van bennük több hasonló furcsaság, meg kell ezeket szokni, ha valaki ilyeneket néz. Nem tudom, hogy ha angol felirattal néznéd, akkor milyenek lennének a szövegek, mert a magyar néha nagyon béna, máskor pedig kifejezetten szép és költői.
Na, majd ha rájuk kerül a sor, akkor beszélgetünk róluk! Most jó szórakozást a jelenlegi sorozataidhoz!
En meg nem azert mondtam, de majd megnezem a sorozatot amibe szerepelt, mert az is benne van, amibe a Szulejman es az Ezel, mind felirtam, amiket megemlitettel tegnap, es feltetlen a koreait is meg akarom nezni, mivel koreai sorozatot meg sosem lattam.
Igazabol meglepodtem ezen a ket torok sorozaton, hogy milyen jok, ide nem kerulnek, van a sok amerikai, es egy par kanadai van boven, de keves ami az en izlesemnek megfelel.
Nem is azért mutattam meg, csak nekem ő nagyon tetszett, egyébként a filmbenmég sokkal jobban nézett ki, mint ezeken a képeken.
Amiket pedig ajánlottam (címeket), azokat már nagyon sokan láttuk, és kivétel nélkül mindenki nagyon szerette őket. Az is biztos, hogy az egy teljesen más világ, a művészetük is különbözik az általunk megszokottól, de én ettől még jobban szeretem őket.
A 60-on túli topikban Milla nézett meg néhányat, én küldtem neki. A másik állandó helyemen, a Menedékház-ban csaknem mindenki nézi őket.
Vera, izlesek es pofonok kulonbozoek, nalam Ezel a nyero, meg azt is mondhatom kinek a pap, kinek a papne, kinek a lanya
Pedig attól rettegtem, hogy meg leszek intve, hogy ismételten holmi recepteket nyomok az orrotok elé.
De olyan finom, képtelen voltam arról lemondani, hogy ne osszam meg a barátaimmal, mert barátaimnak érezlek Mindannyiótokat.
*
Fergetegesen finom!
Csak magában a sűlt krumpli, jönnek a hideg napok, egy forró , vagy egy pohár jó testes vörösborral?! Tudunk élni?! Tudunk.
Egészségedre!
De a libazsíros egészen különleges?! Soha nem hittem volna. Eszembe nem jutna libazsírral krumplit sütni?! Azért egyszer érdemes kipróbálni! Valóban különlegesen remek!
*
A vajas és NEM margarinos! Eszméletlenül könnyű! De a zöld fűszereket ízlésed szerint. Azt én is másképpen szórtam. Nagyon szeretem az egész köménymagot, azt is szórtam a tetejére, jól kipattogzott, a végén pedig felaprított soksoksok petrezselymet!
Őrületesen jó volt, pukkadásig ettük magunkat.
Ezt én is olvastam, - mintha egyre hülyébbeklennének, mindazok, akiknek egyre okosabbnak kellene lenniök?!
Én legalábbis ezt tapasztalom. Ez borzalmas! - De a tévében egy láttam, hogy egy teljesen vak fiatal leány végigjárja a világot Pongóval, a kutyusával. Aranyos sorozat. De fogalmam nincs az ízeken, az illatokon, a levegő moccanatán kívül mit tud rögzíteni?! Spanyolországban még táncoltak is vele. Aranyos volt, de össze szorult a szívem-lelkem. Tudom nem szabad senkit sajnálni a fogyatékossága miatt. De mennyivel jobb mozgássérültnek lenni, mert legalább hall, lát, és viszonylag tud mocorogni, ha gurulós járókerettel, akkor azzal. De látja a színeket és tudja a világot. Élni.
Ez az igazi ajándék. De sokszor megköszönöm, Sorsnak, Istennek.
De vakoknak fegyvert?! Kétségbeejtő! Ha egy utcasarkon történik a támadás, akkor a körben álló házak ablakain is beröpülhet egy-egy eltévedt "vak"golyó?! De a támadó, megmenekül, mert a füle mellett sűvít el, mert az önvédelemből lövő - NEM LÁTJA merre és mire lő?!
magyarul:
A káposztafélék (Brassicaceae) a keresztesvirágúak(Brassicales) rendjének egy családja.
Több konyhakerti (fejes káposzta, kelkáposzta, karalábé,retek, karfiol, b rokkoli, bimbós kel, kínai kel, bordás kel,leves kel), illetve takarmánynövény (takarmánykáposzta,takarmányretek) mellett ebbe a családba tartozik a repce, számos gyógy- és fűszernövény (például a torma, a kerti zsázsa) és több ismert gyom is.
ezt talaltam a wikin angolul:
The importance of this family for food crops has led to its selective breeding throughout history. Some examples of cruciferous food plants are the cabbage,broccoli, cauliflower, turnip, rapesee d, mustard, radish, horseradish, cress, wasabi, and watercress.
Main article: Cruciferous vegetablesMatthiola (stock), Cheiranthus, Lobul aria and Iberis (candytufts) are appreciated for their flowers. Lunaria (honesty) is cultivated for the decorative value of the translucent replum of the round silicula that remains on the dried stems after dehiscence.
Capsella bursa-pastoris, Lepidium, and many Cardamine are common weeds.
Isatis tinctoria (woad) was used in the past to produce the colour indigo.
Arabidopsis thaliana is a very important model organism in the study of the flowering plants (Angiospermae).
en szeretem a piros honapos retket, fekete retket, feher retket, jegcsap retket. es erre azt hittem, hogy az.
retek ize van. es tessek, erre mi derul ki rola?
hogy ez egy repa. Magyarorszagon allattakarmanynak szamit.
most kezd divatba jonni ott is, hogy eheto es fozheto.
szívből örülök, hogy örömet szerezhettem ezzel a videóval!
Remélem, bízom a Többiek, a Lelkecskék többsége is kipróbálja és valóban örül neki.
Nekem nagy tanítás volt, soha nem tudtam volna, hogy így kell a finom sűlt krumplit elkészíteni?!
Így, ezzel a módszerrel nem ismertem.
Időnként sikerült, de így soha!
Most már én is, Te is, sőt Mindnyájan akik ezt megnézik, tudója a finom köretnek. A zöldség is eteti magát! Elképzelhető, hogy Bagolyunk kipróbálja, Ő szereti a zöldséget.
Remélem.
Köszönöm leveledet!
A krumpli valóban CSODÁS! Eteti magátjómagam a libazsírost és a vajast készítettem el. De más fűszerekkel.
Irgalmatlanul finom, jó ötlet ez a "krumpli-nyomorgatás" Valóban, ropogós kívülről!
*
A fiamnak Isteni szerencse, hogy nem lett nagyobb baja. Mint írtam is. Mi van, ha "emlékezik"? A kórház hivatalból tett feljelentést, meg a fiam főnöke is.
De ha lecsukják a támadókat?! Kint van, marad még legalább 28 vagy annál több unoka-meg édes "tezsvér", akik majd megkeresik és megmártják a kést a fiamban?!
A rendőrség széttárja a kezét, hogy nem látott, nem hallott semmit.
Én erre bíztatom a fiamat, hogy ne foglalkozzon senkivel. Úgyis leütötték, a fején is ott volt a púp, szerencsére, hogy nem lett nagyobb a baj. Nem köteles emlékezni.
Jól tudom, ezzel a támadók malmára hajtom a vízet, de hol vannak a rendőrök akkor, ha meg kellene védeni, akár egy éles, szúró késtől?!
Mert EZEK csak azt "veszik le" agyilag, hogy az a szegény, az a szerencsétlen, akit beraktak a "kaptárba", vagyis dutyiba. Őt kell védeni?!
Ez van.
Azt mondják erre, hogy megélhetési bűnözés.
*
De a fiam azt csinál, amit jónak talál. Ez már az Ő ügye. Én biztos, hogy kukk sem tennék.
*
Szakad az eső, micsoda hétvége?!
Még mindig van a szilvafákon finom, édes gyümölcs! Remélem nem potyog le mind, marad még lakmározni?! A diók kopognak, a hogyan a földre pottyannak.
A Princess Mant még nem találtam meg, de ha ezt megnézitek, ez is egy nagyon jó sorozat, nekem szintén az egyik kedvencem, és ennek a főszereplője is igen helyes fickó:
Itt láttam!
Ha nem közvetlenül az oldalára visz a link, akkor a címe: Personal Preference
Nem kell megijedni, ha esetleg az eleje nem tetszene, ezek majdnem mindig úgy kezdődnek, hogy az embernek erőt kell vennie magán a folytatáshoz, de aztán abba hagyni nem lehet, olyan jó lesz, és izgalmas is.
A Bad Couplet is feltétlenül nézd meg egyszer, és ezt mindenkinek ajánlom. Az is bolondul kezdődik, de aztán hallatlanul érdekessé válik.
Az az érdekes, hogy ezek a sorozatok tele vannak állandó sablonokkal, sokszor ismétlődő dolgokkal, de nem tudom mégse megúnni őket, olyan sok szép gondolat van bennük, mindegyik tanítani próbál emberségre, de nem szájba rágósan, nagyszerűek a színészeik, és annyira idegen tőlünk ez a kultúra, hogy amiatt is igazán izgalmasak.
Láttam az Ezel-fiút, mert egy topiktársnőm bele volt bolondulva és írt róla, hát megnéztem. Ő nem az én ízlésem.
Akiről én beszélek, itt van:
Rendkívül érdekes, nem annyira szép, mint nagyon vonzó külsejű, bár néha az ízlésemnek túl vad, mindent összevetve azonban igazán tetszett nekem, a férjemnek is megmutattam, mert ő nem nézte, de szerinte is egy klassz pasas.
A Princess Man az egyik legkedvesebb koreai sorozatom. Megtalálható a neten online formában is, csak nem emlékszem, hogy hol? Megpróbálok utána nézni, ha szeretnéd!
mindig erik meglepetesek az embert...es meg tanul ujat is.
a videoban Jamie emliti az egyik zoldseget, tarlorepa. ahogy lattam, gyanus lett.
rakerestem a neten..es most itt nevetek magamban..en eddig ezt a zoldseget nyersen ettem. mindig azt hittem, ez egy retek fele. nagyon szeretem...
jajj...de jo, hogy nem lett nagyobb baja a fiadnak.
micsoda vilag ez mar. tettetek rendorsegi feljelentest? remelem, elkapjak a rohadekokat.
jo, hogy ha ilyen eros vagy es tudod tartani magad. en is mindig ilyen vagyok veszhelyzetben. akar tobb napig is kepes vagyok erso maradni.
de utana, siman osszeomlok. na nem sokaig azt se. de le kell ereszteni a felgyulemlett idegesseget.
te, hogy milyen szuper ez a video! egyszer en is ki fogom ezt a krumplit probalni. a zoldsegeket nem. nalunk csak en szeretem az ilyesmit. a tobbiek nem lelkesednek erte.
nagyon jopofak voltak Gennaroval..hogy kiszurtak egymassal.
(FOLYTATÁS 2. rész)
Nagyon jó érzés, hogy a húgom itt van. Igaz, hiába él Pesten. Olyan sokat dolgozik, hogy e-mailben "beszélgetünk", mert a mobil megfizethetetlen. Igaz, ritkán rászánjuk magunkat, de az e-mail tökéletes! Akkor válaszol rá, ha ideje van.
Időnként megörvendeztetem, vidorságokkal, szép dalokkal. Vagy most a héten a YouTube-on keresztül küldtem egy receptet. Igaz, hogy karácsonyi, de SŰLT KRUMPLI és -ZÖLDSÉGEK "kavalkádja". Többször e módszer szerint készítettem el és fergetegesen finom! Ezért arra gondoltam, remélve Nektek is örömet okozok azzal, hogy áthozom!
Nosza, akkor nézzétek meg, mert ÉRDEMES! Milyen egyszerű dolgokkal - micsoda "őrületesen" jó ízeket lehet varázsolni!?! Akkor jó szórakozást kívánnék az elkészítéséhez, no meg jó egészséget, jó kedvet is! Az elfogyasztásához pedig jó étvágyat és amennyiben másokat is megörvendeztetek e mennyei eledelekkel, akkor "tapsos" sikert! Tehát tapsoljanak is meg a munkátokért, mert jogosan kiérdemlitek! Mint ahogyan a szakácsot is, aki minden turpisságot megmutat!
Nosza: http://youtu.be/WwhKrA3wMYw
http://youtu.be/WwhKrA3wMYw
szeretettel: Bojana*
*
Kedves Bagolyunk!
Néztem az első beírásodat, éppen most november 13-án lesz 12. éve, hogy "fut" a topic! Szép idő, időnként jöttek-mentek a topic-tagok, de a törzs megmaradt! S, ennek szívbőlörülök!
*
Van más hírem is! A leányzóm éppen tegnap töltötte a 25. életévét! Este felköszöntettük olyan előzetesen, de holnap lesz az ünnep lakma. - Úgy elröpületek ezek az évek, gonddal, bajjal, sok-sok örömmel csak úgy csodálkozom. Szinte nem is vettem észre, úgy váltották az évszakok egymást - felettem. Húsvét után - vártuk a karácsonyt, a sok munka, a rossz és a jó egymást váltották.
Mondtam is a lányomnak, jó egészséget, boldogságot és igaz, megbízható barátokat kívánok. No meg kiszámíthatóságot az életében. Ez ami az egészség után a másik legfontosabb. A kiszámíthatóság, minden területen: árak, munka, béke!
Úgy legyen, mindannyiunknak
Szervusz Bagolyom és kedves Topic Lakók, Lelkecskéim! Szeretettel kívánok Mindnyájatoknak szép, boldogságos, őszi hétvégét! Jó egészséget és minden, de minden szépet és jót!
*
Már túl vagyunk a nehezén, így le merem írni, hogy éppen ma egy hete a fiam a munkahelyéről, hajnalban sétált "haza", a viszonylag közel levő albérletébe.
Ok és indok nélkül "csak úgy" , megtámadták . Rettenetesen összeverték. Még pénteken kórházba került. Szerencsére belső sérülései, vérömleny s hasonló rémségek nem voltak.
Szombaton SIKERESEN megoperálták. A magyar orvosok, már akik itthon megmaradtak, hihetetlenül szép munkát végeztek. Az arcát belülről csinálták meg.
Hála a szép, gondos és lelkiismeretes munkájuknak. Már rendben van. Igaz, szegénykémnek az arca a szivárvány minden színében pompázik, de belső sérülése, amitől rettegtem NINCS! A CT is "szép" volt és most is az.
Ha úgy ítélik meg, jövő héten varratszedés. Ha különféle vizsgálatok alapján még nem, akkor várnia kell. Hazaengedték, otthon is tud feküdni, óvatosan és nagyon meggondoltan enni-inni. Tej-, hús, élesztős dolgok kicsukva a belső sebek miatt.
Istennek hála jól van.
*
Tudjátok, azért elkeserítő egy dolog. Munka és nem buli után csak úgy, mert egyesek nem bírnak a vérükkel, heccből, eltángálják azt, aki fáradtan és egyedül megy az utcán. Hol élünk?! Mondtam is a fiamnak, még legyen boldog, hogy nem lánynak született, biztosan keresztül is mentek volna rajta, no meg annak is örülök, hogy nem ölték meg. Manapság már ennek is örömködni lehet.
*
Elkeserítő .
*
A család is, meg a barátaim is, mind, mind mondták, hogy ismételten bebizonyítottam, mint már annyiszor: ha baj ér valamelyikünket, nem visítok (nyilvánosan, láthatóan nem, az egy dolog. De tény az is, hogy magamban síroka riadalomtól meg a féltéstől). De mindig keresek egy kapaszkodót. Rendszerint meg is találom és elő is adom. Mint pl. most: örömködjünk, hogy életben maradt. Eshetett volna járda szélére, s úgy beütik a fejét, hogy ott is maradt volna. Nem így történt! Ez az igazi boldogság, az ÉLET!
Hát igen, mindig meg kell találni azt az apró cérnaszálat, amibe bele tudunk és kell is kapaszkodnunk. Hogy ezt így előadtam, már a fiam is másként látja a helyzetét.
*
Jaj, ma úgy örvendek, ma skypeon beszélünk az Amerikában élő öcsémmel. Ezek a beszélgetések ajándékok, mindkettőnk számára. Huszonéves korában ment el, most lesz 52 éves - és még mindig, de biztosan életünk végéig rettenetesen hiányzunk egymásnak.
(E topic felett, a FOLYTATÁS )
Amilyen huvosre fordult az ido az en paradicsomjaim lehet mar nem fognak beerni, meg van egy jopar pindur kis uborka is, de biztos nem lesz mar belole semmi.
A viragok sem remekeltek, gyorsan elnyiltak, mert vagy tul forrosag volt, vagy esett az eso, egyszoval is ki lehet fejezni, nem az igazi kanadai nyar volt, vagyis nem is volt nyar- na ez tobb mint egy szo lett-
Ellenben olyan rossz eloerzetem van a telre, hogy koran fog bekoszonteni, itthon is es a cottage-nal is a madarak reg eltuntek olyan madarak amik meg ilyen koran nem szoktak melegebb eghajlatra koltozni.
Remelem tevedek es szep hosszu osznek nezunk elebe, es kellemes telnek keves hoval. Vege a kivansaglistamnak
Zsuzsa, tudom mar mirol beszel, itt instant rizsnek mondjak, hat almomba se jojjon elo, en sose vettem, de megkostoltam, ilyesmi nalunk szoba sem johet.
Evek ota valamikor 10 kg-os volt, most 8 kg-os rizst szoktunk venni (tudod a sulya csokken, az ara meg megy fel, ez a divat mar par eve) Nem azert mert olyan sok rizst eszunk, de egy heten egyszer biztos, de igy kifizeto, a hidegpincebe van, tehat elall egy darabig.
Elhiszem, hogy jo lett a rizskok belole, mint irtam en is altalaban azt csinalok a maradekbol.
Biztos nem lehet melege a fiadnak, jol lehult az ido ott is es itt is. Tegnap meg a hutes ment, ma lehet el lehetne birni a futest, de inkabb hosszuujju pulovert vettem fel, nehogy mar atessek a lo masik oldalara.