Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kanadai vandorlelkek

Bagoly
Létrehozva: 2002. november 13. 15:31
Remelem, senkit nem tart vissza a baratsag fenntartasatol ez az uj forum-stilus. Minden csoda harom napig tart, majd ebbe is beleszokunk, csak talaljuk meg egymast!
  1. 2017. október 24. 16:2757426.

    Mikor elolvastam ezt a hozzászólásodat, egy kicsit elcsodálkoztam, hogy már Te is átmentél a gügyögősökhöz, de aztán megnyugodtam, hogy még sem.

    előzmény:
    Bagoly (57422)
    2017-10-17  17:01
  2. 2017. október 23. 01:0057425.

    Likoltam amit irtal,  kar hogy nem pucsitottal[meg mindig nem tudom mit jelent]ezt  olvastam:Art Buchwald:  Stella in haven,meg kell szakadni rajta,olyasmi mint a masik csak humorosabb,mar reg   aludtam ilyen jol,a rohogogorcs kifarasztott

    előzmény:
    Bagoly (57424)
    2017-10-22  16:30
  3. 2017. október 22. 16:3057424.

    A felkeres erzekenylelkuletueknek szolt, akik esetleg konnyet ejtettek, mert abjuzoltam a magyar nyelvet. 

    előzmény:
    kekelefant (57423)
    2017-10-19  01:43
  4. 2017. október 19. 01:4357423.

    Mer sirjunk?Annak a pipinek mar mindegy volt,legalabb jo tarsasagba kerult[para,hagyma stb.....]Jobb volt igy neki,mint fagyoskodni a freezerben,nem?

    előzmény:
    Bagoly (57422)
    2017-10-17  17:01
  5. 2017. október 17. 17:0157422.

    Abjuzolok: tegnap vacsira pipi husi volt, ket combikat ettem hagymi, kovi ubi meg pari kisereteben, utana fincsi kavecskat sutikevel, aztan mentem csicsikalni.


    Es most sirjatok.


     

    előzmény:
    Tova (57421)
    2017-10-17  02:33
  6. 2017. október 17. 02:3357421.

    Nekem van egy baratnom aki a levest is lefagyasztja, lehet hogy jo, de en ettol kicsit idegenkedem.


    Nem, nem az otthoniak nem gyilkoljak, hanem  "Abjuzoljak" a magyar nyelvet.

    előzmény:
    Bagoly (57419)
    2017-10-16  19:59
  7. 2017. október 16. 23:4657420.

    En sem facezek,ugyhogy fogalmam sincs semmirol.kivittem a sirkovet a kertbe,vizbe tettem a viragokat,vege a temetesnek,ugyhogy  meg jo hogy nem volt hamvasztas........


    Kelllemes hetet!!!!!

    előzmény:
    Tova (57418)
    2017-10-16  02:40
  8. 2017. október 16. 19:5957419.

    Jo, legyen tetemrehivas. 


    Hát a mai nap tele van bosszusaggal. Egyik unokam bejelentette, hogy jon, az utolso pillanatban lemondta, mert vizsgakra keszul. Most egy hetig ehetem, amit keszitettem neki - gulyaslevest! A turospogacsat a fagyasztoba tettem. Masik bosszusag: nem tudom, ki hogyan van vele, de mindig zavart a magyartalansag. Van nehany ismerosom itt, regen elhagytak a hazankat, de hibatlanul beszelik a nyelvet. Az otthoniak szegyelhetnek magukat! Legszivesebben birosag ele allitanam oket, mert gyilkoljak a magyar nyelvet! A legutolso, ami valojaban kihuzta a bicskat, a kovetkezo volt: egy bizonyos etelben a hagymi! Tombol a nyelvujitas?

    előzmény:
    Tova (57418)
    2017-10-16  02:40
  9. 2017. október 16. 02:4057418.

    Na orulunk hogy elojottel es rendben vagy! En remeltem hogy a lustasag es a sok konyv olvasas foglal el.  Gondolom a FB is sok idot vesz igenybe.  En nem vagyok fent a FB-n, igy nem ismerem az angyalkas topikokat es nem is beszelgetek veluk.    Akkor tedd felre a gyasz ruhat es maradjon eletben a topikod.

    előzmény:
    Bagoly (57416)
    2017-10-15  18:20
  10. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. október 15. 19:1957417.

     "aztan egy okos oregasszony elmondta a jegkockatartos valtozatot, azota igy csinalom."
    ...és én köszönöm, hogy továbbadtad, mert valóban nagyon jó a módszer

    idézet:
    nidda (54624)
    2015-09-18 22:15:22

    Feltünt hogy nem látlak sehol.


    Merre jársz amikor a szél fúj?

    előzmény:
    nidda (54615)
    2015-09-18  22:15
  11. 2017. október 15. 18:2057416.

    Mar azt hittem, teljesen megszunt a topik. Meg is gyaszoltam! Koszonom az erdeklodest,  Kekelefantnak is. Jol vagyok, sokat olvasok, majdnem minden nap egy konyvet,  most vegre bele untam, pihenek egy kicsit. A FB-ot nezegettem, meg tudna valaki mondani, a sok angyalos topikban az angyalkak tanacsait honnan veszik? Olyan bizalmas  modon tudnak beszelgetni veluk, hat en is szeretnem felvenni veluk a kapcsolatot! Es betartjak az igereteiket? Kapott mar toluk valaki pezt, szerelmet, egeszseget, stb.? Mert sokan koszonik az igereteket. Ja, kerdeztem, de nem figyelt ram senki. 

    előzmény:
    Tova (57415)
    2017-10-15  03:43
  12. 2017. október 15. 03:4357415.

    En me'g itt vagyok, ha nem is ebben a topikban, de az amerikas topikban neha, neha beirok. Bagoly mar nagyon  regen jart erre, remelem nem beteg es rendben van minden korulotte es csak lustasabol nem ir.

    előzmény:
    kekelefant (57414)
    2017-10-15  00:24
  13. 2017. október 15. 00:2457414.

    Bagoly Tova hol vagytok???????????


    Huvosodik nalumk,nagyon utalom.........vissza kellene forditani a foldet,hogy kozelebb ,legyunk a naphoz megint.....Batmen,talan Szuperman????


    Szeretitek az ora atallitasat,mert en utalom,a kozepkor korul biztos jo volt,de mostmar mire jo,ha csak nem arra ,hogy ne lassunk vilagosat tavaszig...


    Kelllemes hetveget!!!

    előzmény:
    Bagoly (57413)
    2017-09-24  16:11
  14. 2017. szeptember 24. 16:1157413.

    Howdy Sheriff. Itt javaban tombol a nyar, jelen pillanatban 26C fok van, de meg tart a reggel, lesz melegebb  is. En nem banom. Azt sajnalom, nem tehetek el belole  hideg napokra! A hirekben lattam, bejelentettek a hoseg-riadot. Fura egy idojaras, mondhatom.


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (57412)
    2017-09-24  03:49
  15. 2017. szeptember 24. 03:4957412.

    Szia Bagoly,


    Elég érdekes időjárás van az idén, most pl. rendkívűli hőség, új rekord meleg is.


    A kertem még megvan, elmaradt az első átlagos fagy,(Szeptember 22.körűl), pár napot jósolnak még, ami szinte melegebb mint sok nap a nyáron volt. Szerintem megérdemeljük, a tél akkor is nagyon hosszú lesz.

    előzmény:
    Bagoly (57404)
    2017-09-06  19:12
  16. 2017. szeptember 20. 19:0457411.

    Na, kerem alassan, elvegeztem a mai napra valo jocselekedetemet : elkeszitettem a szilvasgombocot, akkorak lettek, min a fejem.  Kettot abban melegiben elfogyasztottam. Termeszetesen jo volt, de soha tobbe nem fozok, az elet tul rovid ahhoz, hogy igy elfecsereljem keserves munkaval. Maradt szilva, abbol "reszt"-et lotyvasztottam, amit nem vagtam fel, megeszem, nagyon finom, hamvas, frissen szedve a farol! Otthon - hajdanaban - volt egy kedves baratnom, kedvenc gyumolcse volt, altalaban kenyerrel ette, meg vacsoranak is beillett!


    Gyonyoru napsuteses nap van, 25C fok, remelem, novemberig ilyen marad, haha! Ezt hivjak vagyalomnak, vagyis "wishful thinking", nagyon talalo szo. Majd mindjart kiulok az erkelyre olvasni, csak talaljak valami konyvet, a "tablat" nem tudom kivinni, mert nem latni a fenyben. h, az elet tele van nehezsegekkel!!!

  17. 2017. szeptember 19. 23:1857410.

    Haha,ez tenyleg jo viccnek....A no neve Fejos Eva,nem az a mai csirke,a neten csak annyi van rola,hogy 50 evesen szult[hogy minek ebben a korban,szegeny babi]es a 20 evvel idosebb fogorvos ferje kidobta,hogy a laba sem erte a  foldet,ez nem erdekelt annyira,a konyveirol nem ir.Viszont ezt a konyvet amit kaptam lehetetlen elolvasni...azert mondom ,ha veletlenul kapsz,futsel be vele arra talan jo...nekem kandallom nincs.Itt inkabb az a kerdes,az illegal immigransoktol,hogyha el lesznek kuldve,ki fog gyumolcsot szuretelni???

    előzmény:
    Bagoly (57408)
    2017-09-19  18:45
  18. 2017. szeptember 19. 23:1857409.

    Haha,ez tenyleg jo viccnek....A no neve Fejos Eva,nem az a mai csirke,a neten csak annyi van rola,hogy 50 evesen szult[hogy minek ebben a korban,szegeny babi]es a 20 evvel idosebb fogorvos ferje kidobta,hogy a laba sem erte a  foldet,ez nem erdekelt annyira,a konyveirol nem ir.Viszont ezt a konyvet amit kaptam lehetetlen elolvasni...azert mondom ,ha veletlenul kapsz,futsel be vele arra talan jo...nekem kandallom nincs.Itt inkabb az a kerdes,az illegal immigransoktol,hogyha el lesznek kuldve,ki fog gyumolcsot szuretelni???

    előzmény:
    Bagoly (57408)
    2017-09-19  18:45
  19. 2017. szeptember 19. 18:4557408.

    Nem ismerem a nevezett irot, kulonben sem jutok hozza modern magyar konyvekhez. 


    Most hallottam a napokban, hogy Trump elnok deportalni akarja az osszes amerikai indiant  - vissza Indiaba. Napoking vihogtam ezen, mert persze vicc akart lenni, de a szomoru igazsag az, hogy fel lehet tetelezni rola ezt a kijelentest.

    előzmény:
    kekelefant (57407)
    2017-09-15  23:32
  20. 2017. szeptember 15. 23:3257407.

    Olvastal egy Fejos Eva ironotol valamit>En kaptem egy konyvet valakitol,de ahogy beleolvastam,nem esetem,most nem nem tudom erdemes vegig olvasni?Amit eddig sikerult olvasnom,csopogos es nyulos volt.......

    előzmény:
    Bagoly (57404)
    2017-09-06  19:12
  21. 2017. szeptember 15. 23:2957406.

    A topik javitok[nem volt elromolva mit javitanak?]hirtelen felindulasban a fele topikirokat kizartak,most engedtek vissza....es  ezert fizetest is kapnak?David fiad gyogyul lelkileg?Az ifjusage a szerelmi banat...kesobb 30 fele az ember ugy van,ha jon az a valaki jo,ha nem nem jon meg jobb,beulok a kadba egy jo konnyvvel,stb..annyira nem szamit mar abban a korban...

    előzmény:
    liat (57405)
    2017-09-15  10:39
  22. 2017. szeptember 15. 10:3957405.

    Sziasztok!


     


    Itt meg mi tortent? Tobb, mint 1 hete senki se szolt hozza. Hol vagytok? Mindenki rendben?


    Baaagooly! Merre jarsz?

  23. 2017. szeptember 6. 19:1257404.

    Hehe, en irtam, de nem tudom, hogyan kerultem "mesekeksz" nev ala. Vannak meg csodak! (azert ne fogjunk mindent a Jucakra)!


    Mi ujsag nalatok? Leszuretelted a paprikat, meg amit kellett? Kozeleg a tel, az osz mar itt van. Egy kis ideig kinn olvastam, de be kellett jonnom, huvosre valt az ido. Ugy nez ki, eso lesz.

    előzmény:
    Sheriff-2 (57403)
    2017-09-06  18:32
  24. 2017. szeptember 6. 18:3257403.

    Szerintem ez Juca-Mucának az egyik legújabb nickje, habár kicsit jobban/helyesebben írt a szokásostól.

    előzmény:
    Bagoly (57402)
    2017-09-06  17:17
  25. 2017. szeptember 6. 17:1757402.

    Es te ki vagy, izgalmas nevu "mesekeksz"?

    előzmény:
    mesekeksz (57400)
    2017-09-06  16:02

Címlap

top