Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hárman párban ?

Lucsia
Létrehozva: 2005. szeptember 29. 09:35
Sziasztok !

Lehet, hogy sokan meg fognak botránkozni, ha elolvassák ezt a levelet, de nem bánom, legyen. A kérdésem - kérésem a következő :
Én egy férjezett, két gyermekes családanya vagyok, családi életünk rendezettnek és boldognak mondható, eltekintve a kisebb, mindennapi problémáktól. Ami a szexuális életünket illeti, mindig a férjem volt a bátrabb, kezdeményezőbb, bennem mindig elég sok gátlás volt, amit neki sok türelemmel és kitartással sikerült oldania. Becsülöm őt ezért, mert sok férfi talán inkább más nő után nézett volna, ő viszont velem akarta elérni azt, hogy a szex változatosabb és izgatóbb legyen köztünk - hisz lassan 20 éve vagyunk házasok, és ennyi év után már nem árt bedobni új dolgokat, hogy ne laposodjon el az egész. Olyasmikre gondolok, mint pl. szexis fehérnemű, segédeszközök, fényképezés, és a hagyományos szexen kivül O/A is. És most a lényeg : a férjem leghőbb vágya egy ideje már, hogy engem egyszerre két férfi kényeztessen, ő + még valaki, akit én választok ki, számára ez rendkivül izgató lenne. Dolgozik is rajta már egy ideje, hirdetést adott fel az interneten, csatolt hozzá néhány fényképet is /arc nélkülieket/, és hát mit mondjak, rengeteg a jelentkező. Bevallom, a gondolat engem is izgat, de ahhoz már nagyon gyáva vagyok, hogy a valóságban ezt meg merjem tenni.
Arra kérek mindenkit, akinek van ilyen jellegű tapasztalata, ossza meg velem. Köszönöm. Lucsia


  1. 2005. szeptember 30. 14:09323.

    szerintem az is sokatmondó, hogy csak privátban 

    szerintem senki nem azt mondja, hogy nyitottban nemlehet boldogan élni. mint ahogy kétpali meg kétnő is boldogan élhet, mivan abban? csak azt ne mondjad, azért nyitottad házasságot, mert asszonnyal még 20 év után is marhaizgi meg jó és minden okés, ez nemállapot, nézzünk meg másokatis 20 év alatt jó volt egy nő is, vagy előtte nem volt elég?

    nekem az fura, hogy míg világ egyik fele propagál, hogy alkalmi kapcsolatokat a legritkábbra kell szorítani, sőt elkerülni nemi betegségek, erőszak, nőkereskedelem és sokegyéb miatt, addig jönnek mások, kik meg ellentétjét hirdetik, én úgyvettem, pusztán azért, mert néha kell egy kis ungabunga mással, mer ember belebetegszik feszkókba szerintem teljesen normális és érthető dolog, hogy fütykös nemcsak egy nőre áll fel, és punci nemcsak egypalitól tud benedvesedni. nagyügy

    előzmény:
    nőspasi (322)
    2005-09-30  14:04
  2. 2005. szeptember 30. 14:04322.

    Persze. Vita van, de az nem baj. Bár én nem akarok meggyőzni senkit arról, hogy éljen nyitottan, csak azt nem szeretem, amikor megmagyarázzák, hogy így kizárt, hogy lehessen normálisan és boldogan és szeretetben élni.

    Érdekes, hogy privátban mennyien jelzik hasonló felfogásukat......

    előzmény:
    mozlika (316)
    2005-09-30  13:57
  3. 2005. szeptember 30. 14:02321.

    tán azért, amiért mások elválnak és újrakezdik mással nem véletlen koránkötött frigyel eltorzulása 

    te hány év után nyitottál?

    előzmény:
    nőspasi (317)
    2005-09-30  14:00
  4. 2005. szeptember 30. 14:00320.

    én értem az ő elméletét meg gyakorlatát is. és látom pozitív részeit és mint már korábban máshol leírtam, elméletben gyönyörűen működhetnek és működnek is (darabig) ezek a dolgok. de emberek vagyunk, nem baszógépek, ugyanúgy a "külsős" társaknak is vannak érzései, mint ahogy a "belsősöknek" is, ha szabadút van mindenhová, az nem jelenti egyben, hogy mindig vissza is megyek. sőt és eztet is mondtam, gyerekek látják legnagyobb kárát. kiderült félredugásoknak titkos kapcsolatokban is.

    mer ugyi az orvos is esküt tesz, és hányszor hányan megszegik - tán ezen okulva oldjuk fel ez esküt? hisz csak emberek halhatnak meg. és hány ember élete, lelke megy tönkre ilyen összevissza dugások, viszonyok, nemértem, mitakart pali, mércsinálta nő, de majd következőnek visszaadom ésatöbbi, napestig lehetne sorolni

    ettől a véleményemtől azért a tények nem változnak, miszerint legtöbb hosszú kapcsolatban felüti fejét a hűtlenség. de ugyi emberek vagyunk, gyarlók meg hibázók. de a világot a tökéletességre való törekvés viszi előre, semmi más az égvilágon ha félmegoldásokkal és lecövekelésekkel elégedtek volna meg őseink, mostan szögleteskerekes szekereken utaznánk és füstjelekkel sms-ezgetnénk 

    előzmény:
    ymsz (311)
    2005-09-30  13:47
  5. Torolt_felhasznalo_848436
    Torolt_felhasznalo_848436
    2005. szeptember 30. 14:00319.
     "mindkétfél egyöntetű akarásá"n van hangsúly, de legtöbb esetben ezt is főképp egyik akarja, másik meg jobbhíján belemegy 
    előzmény:
    nőspasi (312)
    2005-09-30  13:48
  6. 2005. szeptember 30. 14:00318.

    hát én még mindig ott tartok, hogy ha valaki szereti a másikat és érzelmileg kötődik hozzá, akkor mégicsak azzal akar ágyba bújni, szeretkezni, nem pedig nyitott kapcsolatban élni.

    úgy érzem, hogy aki elfogadja a párjának ezen igényét az szeret, nem, nem jobban, hanem az tényleg szereti a másikat. mert be nem vallva fájó szívvel engedi.

    vagy... vagy le se ...  akkor meg nem nyitott  házasságban, hanem csupán gazdasági közösségben élnek.

     

    azért csipplek ám tégedet nőspasi  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2005. szeptember 30. 14:00317.

    " Vannak jó monogám kapcsolatok"

    ...csak azok a fránya kulisszatitkok ne lennének...

    "10-15 éveseket"

    10-15 év még nem annyira kritikus. Engem érdekelnek a párkapcsolatok, rengeteget beszélgetek, beszélgettem emberekkel és főleg úgy 40 felett amiket mondanak....háát kb. 15 év házasság után még olyan véleménye volt sokaknak, mint pl. amit hüjepicsa vagy macskoszka képvisel, aztán valahogy lassan mégiscsak megváltoznak. Vajon miért?

    előzmény:
    Csobán (310)
    2005-09-30  13:46
  8. 2005. szeptember 30. 13:57316.

    nekem nem úgy tűnt....

    mki a saját véleményének ad ill.szeretne igazat adni inkább.....

    még mindig vita szaga van.....nekem....

    előzmény:
    macskoszka (305)
    2005-09-30  13:13
  9. 2005. szeptember 30. 13:56315.

    egyetértek, de most a hűségről van szó! attól, hogy én monogám vagyok még szeretném megérteni a nyitott kapcsolatban élők/szexben 3as v. többes felállást preferálók "indíttatásait".

    előzmény:
    Csobán (314)
    2005-09-30  13:53
  10. 2005. szeptember 30. 13:53314.
    Hm. Miért is ne húzhatnánk párhuzamot? Amiket hüjepicsa (Te, azért fura neved van;-) felsorolt, szerintem szintén a hosszútávon nyerő stratégia részei. Munkásk ezek, is, de minél inkább csinálja valaki, annál jobb neki. Melléktermékként meg még másoknak is.
    előzmény:
    ymsz (311)
    2005-09-30  13:47
  11. 2005. szeptember 30. 13:52313.

    szerintem ezt hiába magyaráznám énértelmezésemben, mikor teszerinted klassz házasságoknak mégklasszabb velejárója a nyitás 

    mint ahogy valszeg azt is hiába magyarázná bárki egy szeretőnek, hogy palitól az, hogy mondja, dejóveled, meg tán szeretis, meg gerjedve keres rendszeresen az nem jelenti azt, hogy jóveled annyira, meg szeretis annyira, meg gerjedne is rád annyira, hogy az tulképpen bármi érdemlegeset jelentsen merthát mondja ő szavakkal, hogy asszonyt szereti, és minden fasza otthon, dehát mégiscsak tenálad van 

    előzmény:
    nőspasi (312)
    2005-09-30  13:48
  12. 2005. szeptember 30. 13:48312.

    Ha mindkét fél egyöntetűen akarja, miért ne lehetne kinyitni? Persze tönkrement házasságokra nem gyógyír a nyitás. Sőt.

    "ugyanannyira elsilányul minden és ugyanannyi ember sérül"

    Ugyanmár. Miért sérülne?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (308)
    2005-09-30  13:40
  13. 2005. szeptember 30. 13:47311.

    én a hűség + azok között, amiket felsoroltál nem húznék párhuzamot.

    Kérdésemmel nem a nyitott kapcsolatot éltetem, sőt! Én hűségpárti vagyok, remélem monogám kapcsolatban élem le az életem, tehát ahol párom is + én is hűségesek vagyunk.

    csak próbálom megérteni nőspasi elméletét (és gyakorlatát  ).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (308)
    2005-09-30  13:40
  14. 2005. szeptember 30. 13:46310.
    Én látok. Még csak - korunkból adódóan - 10-15 éveseket, de látok. Vannak jó monogám kapcsolatok. A hűség nem csak elvont ideaként létezik, nem a föld felett lebegő, elérhetetlen álom.

    De munkás dolog, az biztos. :-)) Mert ahhoz két embernek, folyamatosan dolgoznia kell, hogy a kapcsolat olyanná válhasson, olyan maradhasson, s az elkerülhetetlen hullámvölgyek és nehézségek közepette megújulhasson, szóval hogy olyan legyen, amiből mindkét embernek napi öröme származik. És ez az öröm ne az legyen, hogy lám, mi ilyet is tudunk, mindent kibírunk, pedig majd' megdöglünk egy kis félrelépésért, hanem az egymásnak, egymással, egymásban lelt öröm. Mert a hűségben nem az a jó, hogy valaki azt mondta, ezt így köll csinálni és kész, hanem egy jellemzően szükséges - de biztosan nem elégséges - feltétele egy emberpár boldogságának. A szeretet és biztonság számomra elképzelhető maximuma csak így, párban létezhet. És nem szégyen, hogy ebben a szeretet mellett a biztonság is ott van. Mert nekem, s legtöbbünknek nagyon is fontos, biztonságban tudhatjuk-e sebezhető önmagunkat. És bizony, nekem az is nagyon fontos, hogy ezt a biztonságot nyújthassam életem párjának. Nem zárom ki a lehetőségét, hogy mások, más lelki alkattal, más világnézettel, más szemüvegen át, mást lássanak és tapasztaljanak ugyanebből a világból, mint én. De én csak ezt látom. Csak azt, hogy az összes, az életem által felkínált lehetőségből ez az egy út látszik hosszútávon is kecsegtetőnek, ha az életben lehetséges örömök maximumát szeretném magamnak. És ki ne szeretné? Csak ki-ki másképp képzeli. De szerintem működik. Hogy működik-e a sírig a mi esetünkben, ezt remélem még nagyon sokára fogom tudni megválaszolni :-)).

    Mindenkinek ajánlom figyelmébe Jabbok hozzászólásait (kb. 250-) a Kedv és valóság topikban!
    előzmény:
    ymsz (306)
    2005-09-30  13:20
  15. 2005. szeptember 30. 13:45309.
    én nemerre értettem feltételeztem, hogy spontán vágyak meg tetszések vezérelnek, nempedig belterjes, namostegyet húzniakarok, előkapom listát, kihajlandó rája és ugye spontán módon általában "normál" ismerkedés zajlik. akkoris, ha "tisztázol". mert titkos szeretői viszonyokban is tisztáznak, de ép eszekkel ember nem gondolja, hogy pali azér lohol nyomomban, mert otthon minden okés, gyönyörű, deszexi nej várja, ki mindennap tetőtől talpig lerendezi, ergó, énértem azér liheg csak, hogy olykor, ha rájajön pluszdughatnék, betámasszon. és női részről is. de nő részéről veszélyesebbnek is tartom mindig ilyesmit, legyen nyitott vagy zárt kapcsolat, független akár. az is marhául ritkán "publikus", min mennek alkalmi kapcsolatokon, "ismerkedéseken" át nők, de valszeg némileg iránymutató, hogy min. minden második nő átesik erőszakon. persze elhiszem, hogy minden egyeztetve és ellenőrizve van, de valszeg mégiscsak kevésbé áll elleneket az ember jánya, ha szabad a pálya, és lóképűjóképű idegen pali fenemód gerjesztő hatásokkal van 
    előzmény:
    nőspasi (307)
    2005-09-30  13:36
  16. 2005. szeptember 30. 13:40308.

    na de erre lehetne kérdezni, te látsz igaz barátokat, sokat? kik nemcsak jóban kerülnek elő? vagy látsz sok embert, ki elhivatottan, lelkiismeretesen végzi munkáját, ha kevés is érte a fizetség? látsz sok embert, ki nemdobja kukamellé szemetet, ki nem lök fel buszra szállva, ki segít anyának babakocsit emelni? mer én ezekből se látok sokat. akkor mindez jó? és az a bolond, ki segít, ki kitart, ki szeret és még lehetne sorolni? mert kábé ily kérdésekkel és neg. alátámasztásukkal lesz egyre szarabb és elmagányosodottabb, személytelenebb a világ. persze, nyissuk ki házasságokat, az megoldás. mintha bármi változna attól, hogy félredugás "legális leszen" ugyanannyira elsilányul minden és ugyanannyi ember sérül. ki így, ki úgy, ki ekkor, ki akkor

    előzmény:
    ymsz (306)
    2005-09-30  13:20
  17. 2005. szeptember 30. 13:36307.

    "és valszeg nem előre tisztázott mindig minden"

    Én bizony sosem hazudtam senkinek. Mi értelme lenne? Saját magamnak okoznék csak vele gondot, ha nem tisztáznám már a legelején a szabályokat és az elvárásokat. Akin eleve látom, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon attól távoltartom magam. Persze így is rengeteg ember van aki hasonlóan gondolkodik mint mi, csak általában nem annyira publikusak ezek a dolgok, nem úgy, mint a "titkos" szeretők, kikről mindenki tud mindent..... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (303)
    2005-09-30  13:02
  18. 2005. szeptember 30. 13:20306.
    te látsz arra példát, hogy párok 10-15-20 éve élnek nagy szeretetben, hűségben egymással? én sajnos nem sokat, sőt...  inkább olyat látok, amit nőspasi írt. persze ezekre a nyitott kapcsolat vagy 3-4es felállás nem megoldás.
    előzmény:
    macskoszka (304)
    2005-09-30  13:07
  19. 2005. szeptember 30. 13:13305.
    csak a hagnem meg a stílus volt kicsit más...Így akár még beszélgetni is lehetett.
    előzmény:
    mozlika (301)
    2005-09-30  12:35
  20. 2005. szeptember 30. 13:07304.

    De akár elvileg is miért van így?? Csak köll vmi ősi ösztönnek lenni háttérben, amiért évezredek óta párra 2 főt értjük s nem huszonkettőt 

    Kik meg félrdugnak s titkos szeretőket tartanak leginkább azért teszik, mert sz*r a kapcsolatuk így vagy úgy,  s nem azért, mert sertésagya van s kívánja idegen testek adta gyönyöreket....Külső kapcsolat egyfajta pótlás nem vmi pluszajándék élettől....s legtöbben gyáva sz*rok kik nem képesek továbblépni...

    Ha télleg így működne világ, akkor semmi értelme nem lenne intimitásnak meg együvétartozásnak...

    előzmény:
    nőspasi (299)
    2005-09-30  12:23
  21. 2005. szeptember 30. 13:02303.
    iróniákat lehántva, nekem az a magánvéleményem, hogy szexben, szerelemben mindent szabad, amíg nem bántasz meg másokat. és nyílt kapcsolatnál nemcsak férjjel/feleséggel kell számolni, hanem azokkal a partnerekkel is, akik jönnek ugyi. és nem hinném, hogy akár te csakis olyan nőknek ébreszthetnéd fel figyelmét viszontérdeklődéseddel, akik dugni akarnak egyet, oszt kész. és valszeg nem előre tisztázott mindig minden, hogy ennyi lesz, és még ezsem garancia arra, hogy nem ébrednek érzések. márcsak szeretőket nézve is látni, mennyi remény meg szenvedés (míg nemdugással ugyi idáig else jutni)
    előzmény:
    nőspasi (299)
    2005-09-30  12:23
  22. 2005. szeptember 30. 12:54302.
    ennek akkor lenne bármi értelme, ha mind egyfedél alatt lakozna és nemcsak likon meg fütykösön osztoznának, hanem mindenen. gondból-bajból, segítésből, bármiből. addig haggyuk mán a nyitott kapcsolatok éltetését, én ebem is meghág bármilyen tüzelő szukát, mégis énvélem lakik, és nemcserélne másra pedig még szex sincs közöttünk. te kutyád is ilyen édes? 
    előzmény:
    nőspasi (299)
    2005-09-30  12:23
  23. 2005. szeptember 30. 12:35301.

    Én itt már csak halkan merek köszönni:

    sziasztok

    Látom azért más-gondolkodású emberek is elmondták véleményüket....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. szeptember 30. 12:33300.
    Általában azok hangoztatják a nyitott házasságot, hogy milyen jó, akik hamar belementek egy házasságba és nem élték ki magukat és ezt házasságon belül próbálják meg, mivel hamar belecsúsztak és nem mernek kilépni időben, hogy még éljenek. Erre millió példát tudnék sorolni.
    előzmény:
    nőspasi (299)
    2005-09-30  12:23
  25. 2005. szeptember 30. 12:23299.

    "miért él  1 ffi 1 nő felállásban legtöbb részén világon"

    Elvileg legalábbis úgy él mindenki, 1F+1L, na de a gyakorlat az nem ez a nagytöbbségnél ha figyelembe veszed a külső titkos szereplőket is...

    előzmény:
    macskoszka (297)
    2005-09-30  11:51

Címlap

top