Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Becsúszott babák?

emma33
Létrehozva: 2005. augusztus 28. 17:36

A napokban kezembe akadt egy újságcikk és azóta foglalkoztat a dolog.

Arról volt szó benne, hogy a terhességek fele "tervezetlen", és ez nemcsak a tizenévesekre jellemzõ, hanem úgymond érett, 30-as párokra is. A cikk az okokat taglalja, és errõl eszembejutott, hogy hányszor hallom én is, hogy "becsúszott a baba", "nem akartuk, csak véletlenül besikerült". Néha persze tényleg védekeztek, és annak ellenére, de nagyon sokszor (általában) nem.

Azt szeretném kérdezni a tapasztaltabbaktól, hogy Szerintetek mi van ilyenkor az illetõk fejében? (Nem rosszindulatból vagy elítélõen vagy ilyesmi, tényleg érdekel.) Arra gondol, hogy hátha megúszom most az egyszer, vagy arra, hogy végül is nem lenne nagy baj, bár kifejezetten nem akarom? Vagy akarunk majd késõbb, csak nem most, de nem baj, ha kicsit korábban jön, mint hogy akkor majd ne sikerüljön? Vagy zavarja a védekezés macerája? Szóval csak próbálom elképzelni.


Szerintetek?

  

  1. 2005. augusztus 28. 21:2551.

    Tudod én elõzõ kapcsolatomban görcsösen akartam egy testvért a kisfiamnak... ezért lenyeltem mindent.. megcsalást, válást, noszexet, sokmindent...

    Ano az ujrakezdés feltétele részemrõl "csak" ennyi volt... tudta mit kaphat tõlem.. hiszen volt már egy gyermekünk...

    Tehát az eset fordított, én takarítás közben találtam meg a bogyót... õ pedig ártatlanul kérdezte.. jajj azt hittem megbeszéltük hogy MOST még nem... rá két évre betelt a pohár....

    A tanulság annyi hogy egy ffi ne takarítson a fürdõszobában olyan alaposan hogy a szekrényt is ki akarja törölni... (valamint éjjel kettõkor ne vegye fel a talefont, és ne kérdezze meg hogy hová mész?)... de ez már egy másik történet

    előzmény:
    emma33 (45)
    2005-08-28  21:12
  2. Torolt_felhasznalo_697995
    Torolt_felhasznalo_697995
    2005. augusztus 28. 21:2450.
    Az más, ott csak a rokonság számolgat! Az egyik ismerõsöm azt mondta, hogy;  -majd azt mondjuk, hogy koraszülött volt a baba! Szerintem ilyenkor semmi gáz sincs!
    előzmény:
    silviHemel (47)
    2005-08-28  21:19
  3. 2005. augusztus 28. 21:2249.
    Sajnos sok csak veri igy at a pasijat, vagy csak tervezik ,aztan meg sem csinaljak meg.


    Es vannak olyan nok is, akik egyejszakas kalandbol direkt teherbe esnek, aztan megtarjak a babat mert nincs komoly kapcsolatuk viszont ketyeg a biologiai ora es hat jo lenne mar egy baba, es a pasinak meg sem mondjak, az meg eli eletet, es nem tudja hogy valahol van egy fia/lanya!!Azert ez is nagyon durva szerintem a no reszerol...
    előzmény:
    emma33 (45)
    2005-08-28  21:12
  4. 2005. augusztus 28. 21:2048.

    Egy kolleganõm 32 éves két diploma jó beosztás jó fizetés, lakás, kocsi... több mint egy éve jár a barátjával, azt mondja Õ az álompasi csak nics diplomája... anélkül pedig nem lehet ! nem akar gyereket még... majd egy-két-hár év... akkor házasság meg utána.. meg meg meg.. a pasinak nincs meg mindene ez is az ok...

    Mi elárulom annak idején a párommal itt ismerkedtünk meg.. nagyon nem akart találkozni velem.. én pedig társat kerestem (s nem voltam nyeretlen kétéves.. túl egy házasságon, egy 11 éves kapcsolaton, egy kiskamasz elvált fiúval, szóval vannak elképzeléseim hogy mi kell és mitõl mûködik és mitõl nem egy kapcsolat) ... szóval találkoztunk... az IKEÁ-ban... csak egy esti beszélgetésre... azóta együtt élünk...már több mint másfél éve, békében és boldogságban.... és van egy tündéri 6 hónapos lányunk... mit kell annyit gondolkodni ?... Az élet nem a tervezéstõl lesz szép hanem önmagadtól !..  

    előzmény:
    silviHemel (43)
    2005-08-28  21:10
  5. 2005. augusztus 28. 21:1947.
    Biztosan van olyan hazassag is, hogy megvan a szandek, esetleg meg az idopont is, es elotte "becsuszik" a baba, es orulnek neki, es megtartjak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_697995 (44)
    2005-08-28  21:11
  6. 2005. augusztus 28. 21:1846.
    Ott ,ahol nem baj, ha csak ugy jon a baba, tervezes nelkul, valoszinuleg olyanok a korulmenyek, hogy fel tudjak vallalni a szuletendo gyermeket, es a vele jaro felelosseget, anyagi es barmilyen teren. Nem kell semmit sem a vak veletlenre bizni, de azok akik esetleg igy tesznek ,valoszinuleg komoly kapcsolatban elnek, es megvannak az anyagi feltetelek is, szerintem ...legalabbis bizonyos esetekben.

    Viszont, nem szabad atesni a lo tuloldalara es 40 eves korig karrierrel foglalkozni hogy "majd szulok majd ha van 40 millas hazam ,meg harom autom, meg en vagyok a cegvezeto" stb mert sajnos sok no beleesik ebbe a hiababa, hogy addig epitgeti a karriert mig mar gorcsosen akarja a babat egyik naprol a masikra, es rajon hogy hoppa, gaz van, mert nem olyan konnyu 30 egynehany evesen teherbe esni!
    előzmény:
    emma33 (42)
    2005-08-28  21:07
  7. 2005. augusztus 28. 21:1245.
    De ezt hogy csinálják a fiú tudta nélkül? Azt mondják, szedik a gyógyszert, közben meg abbahagyják? Aztán "meglepõdnek"?És a fiú nem is fog gyanút?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_473737 (40)
    2005-08-28  20:58
  8. Torolt_felhasznalo_697995
    Torolt_felhasznalo_697995
    2005. augusztus 28. 21:1144.

    Sziasztok!

    Végigolvastam a topicot. A környezetünkben nagyon sok olyan házasság, SOS- ben köttetett, mert úton volt a baba. Soha nem fogom és nem is tudja senki sem, megmagyarázni, hogy miért oly divatos mostanában, hogy a baba elõbb elkészül, mint egyáltalán a házasságot szerették volna. Ezek a házasságok rendszerint nem olyanok mint, amikor a párok elõre tervezett családalapítással indítanak, majd gyereket vállalnak. A lányok túlnyomó többsége így akar hamar dönteni a sorsáról. Jó anyagiak? - nem tudom, de nekem ez soha nem volt szimpatikus.

    Becsúszott baba? ....harmadik kislányom, õ is ily módon fogant. Defektes gumi!? ....mikor rájöttem, hogy kimaradt a mensesem, akkor szentül meg voltam gyõzõdve, hogy daganatom van. Férjem is megijedt. A terhes tesztem nem egyértelmûen mutatta, hogy terhes vagyok. Nagyon féltem az UH elõtt, de mikor megtudtam, hogy baba van a dologban, fülig ért a szám. Férjem a föld felett lebegett 30cm-el.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2005. augusztus 28. 21:1043.
    Tokeletesen egyetertek veled abban hogy sokan ott szurjak el a dolgot hogy tul sokaig tervezgetnek. Van akiknel meg 28 evesen sincs meg a megfelelo anyagi hatter, a kapcsolat jol mukodik, de csak gyujtenek ,gyujtenek, mikor van haz, meg kocsi, akkor meg mar a baba nem akar osszejonni!!!
    előzmény:
    plüssmackó (39)
    2005-08-28  20:57
  10. 2005. augusztus 28. 21:0742.

    "Ugyanis a gyermekvállalásnál pont azt szúrják el sokan hogy tervezgetnek..."

    Én ez nem értem. Miért jobb az, ha a vak véletlenre bízzák?

    (Én úgy vagyok, mint "Szabadság" Andi: évekig éltem házasságban, és nem akartam gyereket. Aztán akartam, lett, most megint nem akarok. Mikor nem akarok, védekezek. Mi ebben olyan bonyolult?)

    előzmény:
    plüssmackó (39)
    2005-08-28  20:57
  11. 2005. augusztus 28. 21:0341.

    OFF mellesleg tök cép a gyermeked s ahogy látom a párod pedig pont olyan idétlen hülye mint én ld manófül

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_772859 (37)
    2005-08-28  20:50
  12. Torolt_felhasznalo_473737
    Torolt_felhasznalo_473737
    2005. augusztus 28. 20:5840.

    Sziasztok!

    Nekem az ismeröseim között volt már pár ilyen véletlen baleset..Ezek közül több is olyan volt hogy a lány már benne volt az ideális anyasági korban, de a pasi még nem szerette volna teljesen komolyra venni a figurát.egyébbként több éves jól müködö kapcsolatokról van szó. Van köztük olyan pasi is aki még szinte most került ki az egyetemröl, sok évnyi tanulás áll elötte ahhoz hogy vmilyen szintü egzisztencia elõteremtésére képes legyen, és akkor jön a kedves bnõ aki mindezt nem akarja kivárni, és egészen véletlenül teherbe esik, állítólagos áll. védekezés mellett..szóval amit én ilyen esetben tapasztalok az az, hogy sajnos sok pasi kerül így be a taposómalomba, akaratán kívül. Felvállalni persze felvállalja, de hova az õ személyes döntési joga ilyen esetben. És általában csupa rendes pasiról van szó, sajna. Van amelyik tök jól müködik, de van ami sajna inkább csak látszatházasság.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904136 (36)
    2005-08-28  20:43
  13. 2005. augusztus 28. 20:5739.

    "kétgyerekes mami egyszobás lakásban, rossz körülmények közt, elutasított hitelkérelemmel, autó nélkül stb.)"

     

    Nem értem ! Ugyanis a gyermekvállalásnál pont azt szúrják el sokan hogy tervezgetnek... "majd ha nagyobb lakás, kocsi stb" közben pedig elmegy az élet... ami teljesebb egy gyermekkel...a gyermek ajándék az élettõl.. természetesen felelõsség egy életre.. hatalmas teher, de még több önzõ (megadnak szerzett) boldogság.. a gyermek és egy kapcsolat NEM attól lesz boldog hogy a gyermeket tervezték-e vagy ugymond "becsúszott"... a válási statisztikákban véleményem szerint nem ez a körülmény dominál....

    A fiatalok nem mernek gyermeket vállalni.. nem bíznak egymásban a sorsban az életben a harcban.... a gyermek nem attól lesz boldog hogy az 5. játék után megvan-e a 6... persze józan határok között.... hisz a gyermeket fel is kell nevelni.. de ehhez vajmi kevés köze van annak hogy a baba tervezve van-e....

    mondja ezt egy kétgyermekes apa

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904136 (36)
    2005-08-28  20:43
  14. 2005. augusztus 28. 20:5238.
    Az utolso mondatodra: Es mi van azokkal, akik karrieristak, es mondjuk 30 evesen jon ra, hogy hoppa milyen aranyosak a kisbabak, es hogy de jo lenne nekem is gyereket szulni stb stb stb Es honapokig, evekig probalkoznak/probalkozik hogy osszejojjon a baba, de nem jon... vagy jo esetben, nagy nehezen osszejon? Unokatestverem most szult kb egy 1.5 hete, es o mondta nekem hogy van egy 30 eves munkatarsnoje, aki eddig a karriernek elt, es most hogy latta ot hogy o mar terhes ,vagyis azota megszuletett a pici, olyan gorcsosen akarja a babat, hogy esetleg ezert nem jon ossze??

    Mert vannak olyanok,akiknel ez az erzes baromi keson jon el, mikor mar nehezen esnek teherbe!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247589 (26)
    2005-08-28  19:36
  15. Torolt_felhasznalo_772859
    Torolt_felhasznalo_772859
    2005. augusztus 28. 20:5037.

    Sziasztok

     A barátnõméknek csúszott be a második gyerek Az elsõvel majdnem 2 évig kínlódtak.. Közel 2 évig sírás volt és zokogás, hogy ez a baba nem akar megfoganni. A barátnõm már már hisztérikusan teherbe akart esni... Aztán összejött. Maga is alig akarta elhinni. Imádja csak rá figyelt, éjszakánként szoptatott és úgy volt vele, hoyg amíg szoptat úgyis kissebb az esély, és nem akart bogyót sem szedni, meg aztán a szex is megritkult arrafelé... aztán egy szép karácsony este... amikor a nagyfia éppen elmúlt 1 éves , olyan nagy véletlenül jött össze a tesó hogy az egész család köpni nyelni nem tudott A poén ebben pont az hoyg míg az elsõvel dolgoztak , kínlódtak számolgattak, vártak.. addig a második a havi egy szex mellett szinte azonnal összejött

    előzmény:
    emma33 (1)
    2005-08-28  17:36
  16. Torolt_felhasznalo_904136
    Torolt_felhasznalo_904136
    2005. augusztus 28. 20:4336.

    Szia Emma!
    Szerintem simán arról (is) lehet szó, hogy a szülés utáni hónapok káoszában a szex nem hogy fontos kérdés lenne, de sokadlagos. Mindenki úgy van vele, hogy minden más oldódjon meg, aztán békesség van. És erre égbõl be is pottyan egy baba.

    Szerintem - lehet, hogy most lesz némi kõzápor - sok nõ azért nem dönt nem tervezett terhesség esetén az abortusz mellett, mert pl. egy kisbaba mellett nem tervezett terhesség esetén nem tudja hogy megoldani az anyai teendõkbõl való kiesést, távolmaradást. Akkor már inkább megszüli.

    Szóval az emberi "kényelmességrõl" van szó szerintem, azért tettem idézõjelbe, mert ez végül is nem hanyagság, hanem idõhiány, a könnyebb megoldás és vak bizalom a sorsban.

    (ld háromgyerekes anyuka bizonytalan kapcsolatban, távollevõ férjjel, harmadik becsúszott babával, valamint kétgyerekes mami egyszobás lakásban, rossz körülmények közt, elutasított hitelkérelemmel, autó nélkül stb.)

     

     

    előzmény:
    emma33 (1)
    2005-08-28  17:36
  17. 2005. augusztus 28. 20:4135.
    es ilyen gondolkodasmoddal majd en leszek a kovetkezo...  
    előzmény:
    dia_ (34)
    2005-08-28  20:40
  18. 2005. augusztus 28. 20:4034.
    Erdekes, bennem pont ellenkezo gondolatokat valtanak ki ezek az esetek. "Ugyetlennek tartom oket" es a mar irt "velem ilyen nem tortenhetne meg" 
    előzmény:
    emma33 (31)
    2005-08-28  20:32
  19. 2005. augusztus 28. 20:3533.
    Nekem van az ismeretségi körömben néhány ilyen "jönababa"házasság, amik nagyon szépen mûködnek. Nem biztos, hogy igazam van, de elképzelhetõ, hogy ezek a pasik (akik általában húzódoztak a házasságtól,  "várjunk méééég", "nem kell elsietni", stb) valójában saját magukat kényszeritik bele ilymódon (szelid erõszak) egy egyébként jónak igérkezõ kapcsolatba. Értitek, ugye? Szóval a pár már össze akarna házasodni, jól is mennek a dolgok, csak hát a para....
    előzmény:
    *icecat* (20)
    2005-08-28  18:38
  20. 2005. augusztus 28. 20:3532.

    Erdekes, en is gondolkoztam mar ezen! Es persze mindig arra gondoltam "ilyen velem soha nem tortenhetne meg".  De azert tudom, hogy ez nincs teljesen igy.

    A sogornomnek "becsuszott" a gyerek (33 eves, 5 eve el hazassagban) es nekem nagyon nem tetszik, hogy akarhanyszor mesel a terhessegerol soha nem felejti el elmeselni azt a reszletet is, hogy veletlen maradt terhes, nem terveztek.... nem is ertem, mintha szegyellne, de miert?...

    előzmény:
    emma33 (1)
    2005-08-28  17:36
  21. 2005. augusztus 28. 20:3231.
    És még az jutott eszembe, hogy azok, akik rendszeresen odafigyelünk, és aztán halljuk innen-onnan, hogy "becsúszott véletlenül" , azt hisszük, mindenkinek védekezés mellett történt és talán jobban félünk a nemkívánt terhességtõl, mint kéne?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247589 (26)
    2005-08-28  19:36
  22. 2005. augusztus 28. 20:2830.

    Így van, a másik meg az, hogy általában ezzel a trükkel nem lehet a tönkrement házasságot megjavítani, én még legalábbis nem hallottam.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_514869 (28)
    2005-08-28  20:12
  23. 2005. augusztus 28. 20:2429.

    Ez a cikk (több évvel ezelõtti, angol), amit találtam, fel is sorolja, mik azok az élethelyzetek, amikor az ilyesmi gyakrabban elõfordul.

    Pl. ha valaki új kapcsolatban van, és még nem eléggé magabiztos, hogy ragaszkodjon hozzá, védekezés nélkül nem akar, vagy még nem alakult ki a rutin, sokszor kínos szóbahozni.

    A második, amikor egy nõ éppen most szült és azt hiszi, a peteérése csak késõbb fog visszatérni, pláne ha szoptat. Pláne, ha a fáradtság miatt egyébként is ritkábban vannak együtt, ezért úgy gondolja, még nem foglalkozik vele, aztán jön egy alkalom.

    Továbbá sokan nem értik meg teljesen, hogyan kell rendesen a fogamzást "gátolni", pl. elfelejtik a tablettát, vagy kihányják, nem nézik a spirál ellenõrzõ szálát, vagy ha elszakad a gumi, nem vesznek be esemény utánit stb. Így ha valaki éppen "eszközt" váltott, gyakran az elején lesz terhes. De ez tulajdonképpen nem tartozik a "hibaszázalékba".  

    Meg persze a sok spontán alkalom, amikor az ember készületlen stb stb.     

    Mondom, ebben én talán azt találom furcsának, amikor ezek után "meglepõdnek" vagy azt mondják, "nem akartam, csak becsúszott". Szerintem ez kicsit tényleg fekete-fehérebb: aki nem védekezik, az teherbeeshet, akármilyen okból nem került rá sor, ha csak egyszer is kimarad. Tehát aki nem védekezik, igazából nem mondhatja, hogy "nem akartam gyereket" - szerintem.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_514869
    Torolt_felhasznalo_514869
    2005. augusztus 28. 20:1228.

    Nagyon sok nõ "késõn veszi észre", h terhes. Azok a nõk általában, akiknek megromlott a házassága. Azt gondolják, h majd a gyerek megoldja a helyzetet. Pl. A gyerekre való tekintettel a férj ismét a családdal fog foglalkozni.

    Egyetlen kérdésem van ezekhez a nõkhöz. Milyen jogon varrják a gyerek nyakába a tönkrement házasságuk felelõsségét és annak kijavítását?

    előzmény:
    kószáló (19)
    2005-08-28  18:35
  25. 2005. augusztus 28. 20:1027.

    Közben visszajöttemn, érdekeset írtatok. Igazából szerintem csak azokat a babákat lehetne "becsúszottnak" nevezni, akik tényleg védekezés mellett fogantak.  

    Azt nem hinném, hogy aki nem védekezik, az súlyosan felelõtlen lenne minden esetben, hiszen sokszor megtartják és felnevelik õket, örömmel fogadják.

    Csak ezek nem "véletlenül becsúszott babák". És szerintem sokkal több az ilyen, mint  a tabletta hibaszázaléka. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top