Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mit fözzek holnap?
2002-10-05 12:331.
Torolt_felhasznalo_282287
Létrehozva: 2002. október 5. 12:33
Biztos vagyok abban, hogy sok nőtarsam felteszi ezt a kerdest,szinte naponta magában,vagy a családnak:mi legyen a holnapi ebed,vagy vacsora?!
Segitsünk könnyű és gyorsan elkeszithető ötletekkel egymásnak!
Segitsünk könnyű és gyorsan elkeszithető ötletekkel egymásnak!
Mi hétvégén (szombaton) buliztunk, két tepsi pogácsát sütöttem, az egyik juhtúros volt mandulával a tetején, a másik turós sajttal a tetején. Tegnap a takaritásnál még maradt belőle, de ma már mind elfogyott! A knédli témához szeretnék hozzászólni: (én azt a változatot szoktam, hogy veszek knédliport, ha arra járok!) szóval ez nem az igazi. De a masszát konyharuhába szokták tekerni és a két végét megkötni, majd fakanálra téve kifőzni vizbe (majdnem párolni) Utána van egy szerkezet amivel szeletekre vágják. Általában sertésszelettel és olyan generalszósz szerüséggel eszik és jófajta sört isznak hozzá. Aki nem volt Prágában, annak ajánlanám.
Most sult ki a pogacsam!
Aki szereti nyissa ki az ablakot, met kuldöm. . . . . .
A spenot, a tukörtojas es parizsias parizelt utan meg ez volt a kivansag, -hat gyorsan "összedobtam" .
Találtam egy receptet, most csinálom. Ha sikere lesz beírom a topicba is.
A krumplit meg kell pucolni, feldarabolni, sós vízben megfőzni, utána krumplinyomóvan összenyomizni. Pár tojást keményre főzni, tojás-szeletelővel feldarabolni és belekeverni a krumpliba. Ebbe a masszába teszünk:
- apróra vágott hagymát,
- majonézt - fel lehet lazítani vele a kicsit sűrű masszát, ízlés szerint akármennyit bele lehet tenni,
- pici mustárt
- sót, borsot.
Egy nagy tálba összekeverjük a hozzávalókat, a tetejére jó sok felszeletelt paradicsomot és paprikát teszünk.
Nagyon egyszerű és nagyon finom! :)
Ezúton szeretnék köszönetet mondani a kenyérlángos, a csokis pite valamint a muffin receptek közlőinek! Igazán nagy örömet szereztetek a vendégeinknek és nekünk is!
Nálunk is tegnapi maradék a menü, egy kis tejszines barackos pulykaragu burgonyakrokettel, rízzsel. Az én kedvemért mert imádom a gyümölcsös szárnyasokat. De hogy mit főzzek holnap?
Ez a spenót jó ötlet, van itthon paradicsomlevem is. . . . Kíváncsi vagyok, Ti mit főztök?
Most kaptam az egyik barátnőmtől a receptet - kipróbálom a hétvégén, de küldöm nektek is, hátha megtetszik.
Császárrétes
Hozzávalók: 2 csomag réteslap, 20 dkg vaj, 30 dkg porcukor, 3 dl tejföl, 10 dkg búzadara, 8 tojás, 4 dkg zsemlemorzsa, 6 dkg mandula, 1, 5 dl tej.
A vajat a tojások sárgájával és a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tejfölt, a búzadarát, és végül a habbá vert tojásfehérjét. Az előkészített réteslapot vastagon meghintjük zsemlemorzsával, megtöltjük, feltekerjük és megsütjük. Sütés közben tejjel meglocsoljuk. Még forrón porcukorral és darált mandulával meghintjük. Meleg csokoládémártást kínálunk hozzá.
Na, nem baj kiheverem!!! :)))
Sajnos a fiuk csak a hust szeretik így sajnos a főzelék kizárva. Se zöldség se főzelék (ezeket én eszem).
Juhtúrós lasagne (pötyögöm a receptet, mert nagyon fincsi lett!!) friss fejes salátával.
Zöldségleves csicseriborsóval gazdagitva, mustáros hekkfilé főtt burgonyával és piritott gombával.
Juhtúrós lasagne
25 dkg lasagne lap
25 dkg juhtúró
1 pohár tejföl
1 csokor friss bazsalikom vagy 2 kk szárított
2 szál kakukkfû vagy 1 kk szárított
1 kk szárított oregano
25 dkg mozzarella sajt
10 dkg tisztított napraforgómag
2 ek olaj
3 ek reszelt parmezán sajt
2 tojás
1 kis fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 ek. liszt
5 dl sûrített paradicsom
Ha friss zöldfûszereket használunk, megmossuk, és apróra vágjuk õket. A mozarella sajtot vékonyan felkarikázzuk. A napraforgómagból 2 evõkanállal félreteszünk, a többit apróra vágjuk vagy durvára darájuk. Egy kisebb tepsit, vagy mély tûzálló tálat olajjal kikenünk.
A juhtúrót összekeverjük az apróra vágott napraforgómaggal, a tejföllel, a parmezánnal, a tojással, a bazsalikommal, az oreganóval, a kakukkfûvel, és egy kevés sóval, borssal ízesítjük.
A hagymát és a fokhagymát kevés olivaolajon megdinszteljük, megszórjuk egy evőkanál liszttel (ha hig a paradicsom, akkor többel), felöntjük a paradicsomlével. Sózzuk, borsozzuk, szórunk bele oregánót és egy kevés cukrot. Néhány percig főzzük.
A sütõt közepesre (180 fok) elõmelegítjük. A forma alját megkenjük sûrített paradicsommal. Lasagne lapokat fektetünk rá, majd egy réteg juhsajtos massza, paradicsomszósz, mozarella sajt következik, majd újra tészta, juhtúró, paradicsom, sajt felvaltva, amíg minden elfogy. A tetejére mozzarella kerüljön.
Megszórjuk a félretett egészben hagyott napraforgóval, és a sütõ középsõ rácsán kb. 25 percig sütjük, amíg a teteje megpirul. Tálalás elõtt néhány percig állni hagyjuk. Fûszeres öntettel elkészített vegyes saláta illik hozzá.
Változat:
A juhtúrós masszába a napraforgómag helyett apróra vágott és kicsit megpirított sonka kockákat is tehetünk.
Te olyan ugyes vagy a nem sok "munkat ado" husikak elkeszitesevel!Susd meg ugy egeszben , fuszeresen es egy jo fözelek melle, -ha szeretik a fiuk!?
Kinek van valami ötlete a mai ebéddel kapcsolatban? Levesem még van, de a tarja be van sózva és nem tudom mit csináljak vele. Rántott hust nem akarok csinálni inkább valami mást.
Kérlek benneteket segítsetek!
Reszelt-teszta leves es spenot tukörtojassal, talan bundaskenyerrel, de lehet hogy sutök nehany rösztit ra!
Eleg tavaszias lesz, ugye?
Ezen a heten mar itt lesz a tavasz, -legalabb is a naptar szerint!
Lassan az etrendunkböl is elhagyjuk a nehezebb teliesebb több kaloriat tartalmazo eteleket.
Ez azt hiszem egeszsegesebb lesz es segit majd egy kicsit "fogyizni " is!:)))
Sok sikert mindenkinek es szep hetföt!!
/Brill
BÁRSONY CSIRKELEVES (kinai recept)
1 l csirkehusleves
1 csirkemell
5 dkg gomba
1 tojásfehérje
2 ek. kukoricaliszt
7 dkg bambuszrügy szeletelve (konzerv)
1 kanál reszelt gyömbér
2 zöldhagyma
1/2 kiskanál só
1 ek. szójamártás (a recept után beirom)
A csirkemellet gyufaszálnyi csikokra vágjuk. A tojásfehérjét összekeverjük a kukoricaliszttel és jó alaposan megforgatjuk a masszában a csirkehust. A zöldhagymát, gombát összevágjuk. Az erőlevest felforraljuk, belerakjuk a bundázott csirkemell csikokat, sózzuk, beleöntjük a szójamártást, hozzátesszük a bambuszrügyet, gyömbért, hagymát, gombát és három percig főzzük.
szójamártás:4 ek. világos szójaszósz, 1 ek. sötét szójaszósz, 1/2 kiskanál cukor, 2-3 db. felkarikázott chilipaprika, 2-3 csik összezuzott friss gyömbérgyökér. Az alapanyagokat összekeverjük és felhasználás előtt 10-15 percig állni hagyjuk. légmentesen lezárt üvegben tárolható.
Sütemény maradt tegnapról, a vacsora még homályban. Illetve nekem valami papi, mert fogorvossal randizom ma:(A calád szerencsésebb része talán juhturós-sonkás melegszendvicset kap. (ha élve hazaérek, jaj, jaj:)Jó hétkezdést mindenkinek, itt most minden csicsereg és ragyog a nap!!!
Hozzávalók:
20 dkg (2 vagy 4) kemény paradicsom
10 dkg félzsíros tehéntúró
1 pohár sovány kefir
néhány szál kapor
4 db salátalevél
2 evőkanál búzacsíra
Elkészítése:
A paradicsomokról 1 vékony szeletet levágunk, és azt félre tesszük. A paradicsom belsejét kanállal kikaparjuk. A túrót összekeverjük a finomra vágott kaporral, búzacsírával és a kefirrel. A keveréket betöltjük a paradicsomokba, a levágott paradicsomszelettel befedjük. Megmosott salátalevelekre tálaljuk a töltött paradicsomokat.
Energiatartalom: 212 kcal, 517 kJ.
Fehérje: 13 g.
Zsír: 2 g.
Szénhidrát: 10 g.
Ezek egyébként fogyókúrás kaják, azért van minden így kidekázva benne.
Búzacsírás kekszgolyó
Hozzávalók:
háztartási keksz 3 dkg
búzacsíra 150 dkg
porcukor 1 1kg
tej kb. 2 dl
kakaópor 0, 4 dkg
rumaroma
esetleg magozott meggybefőtt vagy dió
Elkészítése:
A kekszet ledaráljuk, összekeverjük az előzőleg megpirított búzacsíra kétharmadával, a porcukorral és a kakaóporral. Hozzáadjuk a tejet és az aromát (vagy rumot). Alaposan összekeverjük, hogy egyenletes masszát kapjunk. Olyan keménységűnek kell lennie, hogy golyókat lehessen belőle formázni. A golyókat beforgatjuk a maradék búzacsírába, és mignonpapírba téve tálaljuk. A golyók közepébe tehetünk egy szem kimagozott meggyet vagy egy fél diót. A fele mennyiséget forgathatjuk tortadarába vagy kókuszreszelékbe, így a tálalást színesíthetjük.
Húspástétom búzacsírával
Hozzávalók:
10 dkg sült csirke
1 dkg Ráma margarin
1 pohár kefir
petrezselyem zöld
1 evőkanál búzakorpa
1 evőkanál búzacsíra
1 fej saláta
1-2 vékony karika zöldpaprika
Elkészítése:
A húst megdaráljuk, összekeverjük a margarinnal, az apróra vágott zöldpetrezselyemmel (kevés petrezselymet díszítésre félreteszünk), korpával, búzacsírával, a kefir 2/3 részével. A salátát megmossuk, vékony metéltre vágjuk, s összekeverjük a maradék kefirrel. A húst a salátára tálaljuk, petrezselyemmel, zöldpaprikával díszítjük.
Energiatartalom: 307 kcal, 1285 kJ.
Fehérje: 32 g.
Zsír: 17 g.
Szénhidrát: 4 g.
5 napja nem olvastalak Benneteket és most 3. órája tart mióta csak visszaolvasom a hozzászólásokat.
Szívből örülok a jubileumnak, szerintem hamarosan a 10000. -et kell ünnepelni!
Köszönet mindenkinek a segítségért és a sok jó ötletért és receptért amit írtatok múlt héten, káprázatos jó dolgokat alakítottam belőlük.
Elnézést az előbbi hozzászólásárt, priviben akartam elküldeni M1221-nek, de a fene sem érti, ezt a sok nyavalyás (nyavajás) gombot mindíg össze-vissza klampírozok!
Légyszíves, ha nem gond küld el a gyűjteményt, mert, kb 1000-2500 között hiányoztam, meg a december is lemaradt. Hálám örökké üldözni fog. cím koboszi@freemail. hu
A hozzászólásom 20 perc alatt jelent meg! Amikor a fórumkeresőből átmásoltam, akkor került elő az eredeti is!
Sziasztok! Nálunk nagyon finom sült csirke volt(2 napig pácolódott a fűszerben), tejszines fűszeres sült burgonyával és karajcsont levessel. Sütinek kekszgolyót csináltunk(rengeteget).
Sunmacs! Előkeresem Neked, de lehet, hogy csak holnap! Nem baj?Most is kerestem, de nem találtam! Majd meginterjúvolom a nagyobbik lányomat, ő biztosan tudja hol van!
Előzmény: sunmacs
Sunmacs! Előkeresem Neked, de lehet, hogy csak holnap! Nem baj?Most is kerestem, de nem találtam! Majd meginterjúvolom a nagyobbik lányomat, ő biztosan tudja hol van!
csak ajánlani tudom, egyszerű, gyors, látványos, finom, és magyar ízléshez képest különlegesség
Padlizsános muszaka (kicsit saját ízlés szerint módosítva)
Hozzávalók:
1 kg burgonya
1 kg padlizsán, olaj a sütéshez
1 közepes vöröshagyma kockára vágva
4 gerezd zúzott fokhagyma
1/2 kg sovány bárány / marha darált hús
1 kis doboz sűrített paradicsom
4 közepes zöldpaprika, kimagozva
3 közepes paradicsom, hámozva, durvára vágva
1/4 csésze durvára vágott petrezselyem
1 evőkanál őrölt kömény
só, bors
A burgonyát héjában megfőzöm.
A padlizsán hámozzuk, de csak csíkokban, így látványosabb. Szeleteljük 1, 5 cm-es szeletekre, áztassuk sós vízbe kb. húsz percre. Utána lecsöpögtetve olajban arany-barnára sütjük a szeleteket. Ne rakjuk tele a serpenyőt, hogy ne hűljön le nagyon az olaj, mert úgy megszívja magát.
A mártáshoz: zsiradékon megpároljuk a vörös- és a fokhagymát. Fakanállal keverjük bele a darált húst, és kb. három percig pároljuk. Mindent adjunk hozzá, a zöldségeket, a fűszereket, és a paradicsompürét. Öt percig pároljuk.
Kikent tűzálló edénybe rétegezzük a szeletelt főtt burgonyát, húst, padlizsánt, majd ismét húst. Ráöntünk háromnegyedig húslét (én leveskockából szoktam készíteni). Tetejére jó adag sózott, borsozott basamel mártást simítunk.
Előmelegített 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük a tetejét. Közben megpuhul a padlizsán és a hús is.
HÚSOS OKRA
fél kiló kis kockákra vágott marhahús
750 gr friss okra
2 egész paradicsom
3 egész hagyma
2 evőkanál olaj
1 citrom
só
Az okrát meg kell tisztítani, és jól lemosni. A hagymát felkockázva olajon megpárolni, majd a húst is. Utána a paradicsomot rátesszük felkockázva. Ráöntünk egy kis vizet és a citrom levét. Így főzzük, míg majdnem megpuhul a hús, majd hozzátesszük az okrát, és együtt főzzük teljes puhulásig. Ez egy egytálétel, esetleg rizzsel tálaljuk, de elég csak natúr joghurt és kenyér is.
egy másik fórumon okra (törökül bamya) recepteket kértek, mivel bepötyögtem, gondoltam ide is áthozom, hátha mást is érdekel
az okra egy zöldségféle, ami zöld színű, nyáron szedik, és nagyon sok van belőle Törökországban (itt is lehet kapni, de inkább konzerv formájában), úgy kell tisztítani, mintha ceruzát hegyeznénk :))
BÁRÁNYSÜLT OKRÁVAL
75 dkg rövid, zsenge okra
1/2 csésze citromlé, kétfelé osztva
3 evőkanál sózatlan vaj (én ezt margarinnal helyettesítem)
3 evőkanál oliva olaj
1-1 1/2 kg kicsontozott bárányborda vagy lábszár (1 ½ cm-es darabokra vágva)
1 kis fej vöröshagyma apró kockára vágva
4 gerezd zúzott fokhagyma
1 evőkanál paradicsompüré
4 közepes paradicsom, hámozva, kimagozva, apró darabokra vágva
2 csésze húslé vagy víz
só, frissen őrölt fekete bors
1/4 teáskanál török vörösbors (ezt leginkább őrölt csilivel lehet helyettesíteni, de kapható a keleti boltokban)
1 evőkanál szárított mentalevél
Hámozzuk meg az okra kúp alakú csúcsát. Tegyük tálba, szórjuk meg sóval, és locsoljunk rá a citrom levét. Rázzuk jól össze, és tegyük félre, legalább 20 percre.
Olvasszuk fel a vajat az oliva olajjal együtt. Pirítsuk meg benne a bárányhús darabokat, fakanállal kevergetve, kb. 6 percig. Adjuk hozzá a vöröshagymát , majd pároljuk tovább lassú tűzön még kábé egy percig. Azután tegyük bele a paradicsompürét, a darabolt paradicsomot, majd öntsük hozzá a levest is. Sózzuk és borsozzuk meg alaposan. orraljuk fel az egészet, csökkentsük a hőmérsékletet, majd fedjük le, és lassú tűzön főzzük tovább 45 percig. Közben időnként szedjük le a tetejéről a habot.
Csepegtessük le az okrát, és öblítsük le alaposan hideg, folyó csap alatt. Tegyük bele a lábosba, és főzzük a bárányhússal, a török vörösborssal és a mentával együtt. Fedjük le a lábost, és lassú tűzön még kb. 25 percig főzzük, amíg a bárány megpuhul. Keverjük hozzá a maradék citromlevet, majd forrón tálaljuk.
KREOL SERTÉSRAGU
4 ek olívaolaj
1 kg sertéslapocka kockákra vágva
35 dkg kolbász
1 nagy hagyma felaprítva
6 szár zeller felaprítva
1 nagy zöldpaprika kimagozva, és csíkokra vágva
3 gerezd zúzott fokhagyma
5 dkg liszt
1 l sertés alaplé
1 ek apróra vágott kakukkfű
1-2 tk tabasco
só és őrölt bors
35 dkg friss okra, csúcsai levágva
1 ek sherry
tálaláshoz: sima főtt rizs
Hevítsük az olajat és kis adagokban süssük barnára sertéshúst, és a kolbászt. Tegyük át a húst egy tálba. Tegyük a hagymát, a zellert, és a paprikát és a fokhagymát az olajba. Fedjük le és pároljuk 5 percig, majd adjuk a húshoz.
Adjuk a lisztet a maradék olajhoz és pirítsuk aranybarnára. Fokozatosan adjuk hozzá az alaplét, hogy sűrű mártást kapjunk.
Tegyük vissza a húst és a zöldségeket az edénybe a kakukkfűvel, sóval, és a borssal. Fedjük le és főzzük gyenge tűzön. Adjuk hozzá az okrát és folytassuk a főzést, amíg a sertéshús megpuhul. Keverjük hozzá a sherryt. Tegyük át az edénybe és tálaljuk rizzsel.
MEGGYES KEVERT
18 dkg margarin(vaj is lehet)
4 tojás
25 dkg kristálycukor
25 dkg finomliszt
1 cs. sütőpor
30 dkg meggy(lehet fagyasztott, befőtt is, sőt én fele meggybefőtt-fele fagyasztott vegyesgyümölcsből csináltam, meseszép szedrekkel, ribizlivel)
tetejére:15 dkg dióbél
2 vaniliáscukor
kikenés:2 dkg margarin, liszt
A margarint először magában keverjük habosra, majd egyenként dolgozzuk bele a tojások sárgáját is. A cukrot beleszórjuk, majd habverővel intenziven keverjük, mig kifehéredik, és a cukor elolvad, kb. 4 perc. A lisztet a sütőporral összekeverjük, hozzáadjuk, végül a kemény habbá vert fehérjét is óvatosan beleforgatjuk. Egy kb. 22x30 centis tüzálló tálat kivajazunk lisztezünk, és a masszát egyenletesen belesimitjuk. A meggyet a tetejére rakosgatjuk, a durvára vágott diót rászórjuk, és a vaniliás cukorral meghintjük. Előmelegitett sütőben közepes lángon (190)15 percig, majd a sütés erősségét mérsékelve 25 percig sütjük tovább. Hagyjuk kihűlni, utána szeleteljük. (tepsiben sütöttem, nem ártott neki:)
Kamillának:
A minestrone levest én igy csinálom, de kiváncsi vagyok Masziéra is!!
Főleg nyáron mikor sok a zöldségféle az alábbiakat teszem bele, vöröshagyma, v. poréhagyma, krumli nagyon apro kockára, répa, zeller, paprika, piros és fehér, friss paradicsom
cukkini kockázva, és minden más amit a kamrában találok, Midezekből főzöm az alaplevest amit nem vizzel hanem házi paradicsomlével engedek fel és szégyen vagy nem teszek bele egy Minestrone zacskós levest mert nagyon jó a füszerezése. Pici citromlé és cukor kell még bele és persze sok bazsalikom, oregánó és kakukkfü ha van otthon. Mindig nagy fazékkal kell készitenem, mert reggel délben este is jó!
Nagyon erdekelne a minestrone leves receptje, nagyon szeretem de elkesziteni nem tudom.
Nalunk ma brassoi-szeruseg volt, de thai fuszerkeverekkel izesitve.
További szép napot Mindenkinek!
Ez a körtés-krumplis gratin tőlem származik. Szerintem nem érdemes a körtét kihagyni belőle, mert azzal igazán különleges íze lesz. Sülthúsok mellé kiváló köret.
Lenne egy kérésem. Valószinű, hogy én nem csinálok valamit jól. Már elég régóta szeretnék párolt zöldborsót csinálni, de sosem sikerül. Vagy kemény lesz vagy megég. Kérlek benneteket segítsetek jó tanácsokkal. Lehet gáztűzhelyen vagy mikroban az elkészítése.
Előre is köszönöm.
Most mar megnyugodtam! :)))
Örulök, hogy jol sikerult es egy kedves emlekkel gazdagabbak vagytok!
Fö, hogy tulelted a keszitest, a vendeglatast es az evest is!! :)))
Milyen alkalomra volt ez a nagy buli? Ha mar annyi segitseget kaptal tölunk es be is szamolsz a finomsagokrol, -kivancsicsik vagyunk am!
Nem titok?!
egyébként minden elismerésem: ezt mind elkészíteni, és megenni !!! :))
2 napig főztem, már a konyhát sem bírom látni, pedig még folyik a romeltakarítás. Tegnap 30 ember volt nálunk. kor: 4 év - 50 év.
Menű: rakott csirkemell a topicról, mandulával töltött aszalt szilvával töltött csirkemell (töltött, töltött, na nem baj), apró rántott csirkemell, gyros, falafel, saláta 3-4 féle öntet, olajbogyó, feta sajt, amerikai káposzta saláta, tésztasaláta, héjában sült krumpli rozmaringgal, tojáskrém, szardínia krém, fokhagymás rokfortkrém, sonkás krém, finom péksütik, kenyerek, pita, pogácsa, gesztenye tekercs, csokis muffin, gyümölcssaláta. Ezeket én csináltam.
Hoztak: gombasaláta, szójabab saláta, füstölt makréla pástétom (ezeket egy lengyel srács hozta, aki istenien főz), szezámmagos csirkeszárny, szendvicstorta, joghurtos/túrós? gyümölcstorta.
Mit mondjak nem haltunk éhen, én minden esetere 2 napig nem főzök az biztos, ma a maradékokat esszük, ha még bírjuk.
jól hangzik a menü, amit te csinálsz
nálunk tényleg jégsaláta a neve, de az árát nem tudom
Jöhetnek , a napi menu ötletek!
Erika Rakott csirkeje nagyon jol hangzik, biztos izletes is!
Nalunk ma hagyomanyos vasarnapi menu lesz : csirkebecsinalt leves , amit tegnap föztem es rantott sovany karaj, csont es zsir nelkul, zöldseges körettel /salata helyett/ es sult-burgonyaval. Ez volt a kivansag-listan!:)))
Az Isberg salata, -Jegsalata gondolom a magyar neve itt most kiloja 50- 55:- skr! A zöldsegek es a gyumlöcsök ara most februarban a csillagokban van ! Ez a salata ar , mar itt is luxus!Rendesen 10:- skr körul van kiloja!
avnnak furcsaságok a világban, ugye ? :)))
Ebédnek való recept. Elég hamar kész és nagyon finom. Jó étvágyat hozzá!
Rakott csirke
Hozzávalók:
2 db kisebb csirke (esetleg 1 csirke és külön egy csomag aprólék) 80 dkg burgonya, 2 dl tejföl, 6 dkg zsír, 15 dkg gomba, 1 cs zöldperezselyem, késhegynyi törött bors, 1 húsleveskocka vagy 1 evőkanál ételízesítő, 5 dkg reszelt sajt.
A csirkét feldaraboljuk és besózzuk, kevés zsírban hirtelen átsütjük.
Egy nagyobb tűzálló tálat kikenünk zsírral (az oldalait is) és az aljára rakunk egy sor hámozott és karikára vágott nyers burgonyát. Megsózzuk és meglocsoljuk tejföllel és kevés zsírral. Erre rakjuk a csirke darabokat (alulra a csontosabb részeket) rászórjuk a szeletekre vágott gombát, az apróra vágott zöldpetrezselymet, sózzuk, borsózzuk, meglocsoljuk tejföllel, kevés zsírral és beborítjuk a többi nyers burgonyaszelettel. A felső réteget újra megöntözzük a tejföllel és zsírral.
Egy leveskockát vagy 1 evőkanál ételízesítőt feloldunk 3 dl vízben, pár percig forraljuk, majd ráöntjük a rakott csirkére.
Forró sütőben fedő alatt, alsó lángon addig pároljuk, amíg a levét elfövi, és zsírjára kezd sülni. Ekkor a fedőt levesszük, és pirosra sütjük.
Tálaláskor megszórjuk reszelt sajttal.
Burgonya knedli (Bramorove knedliky)
5 kozepes krumpli hejaban megfozve, ha kihult hamozva es attorve. Igy lesz kb 2 3/4 csesze
1/3 csesze liszt
1 teaskanal so
1/4 csesze burgonyakemenyito vagy buzadara (griz)
1 tojas kicsit felverve
2 teaskanal tej
Osszekevered a tort krumplit, lisztet, sot buzadarat, tojast es tejet. Jol osszekevered amig paszta szeru lesz. Lisztes kezzel 2. 5 cm nagysagu gombocokat formazol es sos forrasban levo vizbe teszed. Kb 10 percig fozod vagy amig a viz tetejere jonnek. A recept konyv nem irja mivel eszik ezt.
Ennyi hozzavalobol 12-14 db gomboc lesz.
Van meg kenyer gomboc is, ami kenyer kockakbol keszul, vagy elesztos gyumolcs knedli. Ha kered, beirom ezeket is.
Itt semmi nem "szegyen"!! :)))
Szabad kerdezni, kivancsiskodni, javitani,
magyarazni, - csak veszekedni NEM szabad!
Egyebkent a regi sved receptek is mind poharas, decis, kis merökanalas
mertekkel mernek nem kg. vagy gr. -al. Az ember könnyen megszokja ezt is.
Töltött csirkemell cukkíni salátával,
Vegyes gyümölcssaláta búzacsírával,
Túróval töltött paradicsom búzacsírával,
Húspástétom búzacsírával,
Búzacsírás kekszgolyó,
Keresek egy sütireceptet, és Sherryl tanácsolta, hogy kérdezzem meg tőletek, hátha ismeritek.
Anyósom sokat mesélt róla, hogy volt egy rágcsálnivaló, amit még a nagymamája sütött annak idején, de már senki sem tudja a receptjét.
A ropihoz hasonlóan vékony pálcák voltak, de kanyargósan formázták őket, ezért volt dugó a neve. Annyit tudok még róla, hogy kislánykorában Szeghalmon éltek, lehet, hogy valami helyi specialitásról van szó. Ha valaki tudja a receptjét, és megírná nekem, nagyon megköszönném.
a mérőeszközök sorrenben a következők : vizes pohár (én sima 2 dl-es poharat használok) - teás pohár (ez a a török teás pohár, és kb. fél deci) - kávés csésze (ez pedig egy presszókávés csésze)
víz, tej: 250 gr - 100 gr - 75 gr
porcukor: 200 gr - 80 gr - 70 gr
gríz: 180 gr - 70 gr - 55 gr
liszt: 160 gr - 70 gr - 50 gr
margarin: 180 gr - X - 50 gr
azt hiszem mást nem használtam, de mérj nyugodtan poharakkal, nálam bevált, nincs is mérlegem, csak mérőpoharam
ez szégyen ezen a topicon ??? :)))
Légy szíves írd meg, hogy mekkora a kávés, illetve a vizespohár ürtartalma.
Köszi
ma nálunk meglepő módon :)) török ebéd volt
köfte (ez az ő fasírtjuk), bulgur pilaf (ez tört búzából köret), és sekherpare (ez egy jó török szokás szerint szirupban áztatott linzertészta szerű sütemény)
holnap anyuhoz megyünk, így tuti magyar kaját eszünk, de nem tudom mit
nem volt könnyű :))
gratulálok én is az 5. 000-hez
és köszönetet mondok én is a sok-sok receptért
most is kimásoltam néhányat
természetesen ez is török recept :))
nagyon könnyű elkészíteni, és finoooom
Sárgarépás sütike
Hozzávalók:
3 tojás
2 kávéscsésze liszt
1 kávéscsésze porcukor
2 kávéscsésze natúr joghurt
1 kávéscsésze margarin
2 kávéscsésze búzadara
1 citrom reszelt héja
1 vizespohár reszelt sárgarépa
1/2 vizespohár darabolt dió
1 csomag sütőpor
Sziruphoz:
1, 5 vizespohár cukor
2 vizespohár víz
1/2 citrom leve
A tojást, a cukrot, a joghurtot és a margarint mixerben jól össze kell keverni (vigyázat: nagyon csapkod, ezért jó a zárt tetejű). A lisztet és a búzadarát (belekeverve a sütőport és a citrom reszeléket), majd a diót folyamatosan adagolva hozzá keverjük. Tetejére simítjuk a reszelt sárgarépát (ha a család elől el akarjuk dugni a sárgarépát, bele is lehet keverni a tésztába, bár rásütve szerintem finomabb). Kikent tepsibe (nem túl nagy) öntjük, és közepes sütőben kisütjük. Tűpróbával szoktam ellenőrizni a közepét, a teteje, oldala szép piros lesz.
A cukorból és a vízből szirupot főzünk. Ez kb. 10 percig tart, jó ragacsos lesz. Fakanállal meg lehet nézni, hogy mennyire ragad már. Mikor megfőtt, kicsit kihűlt a citromlevet bele kell keverni.
A szirupot kicsit már kihűlt tésztára öntjük. Én be szoktam vagdosni ilyenkor a szeleteket, így könnyebben beszívja a közepe is a szirupot.
FRANCIA SAJTOS RÉTES
400 gr mélyhütött leveles tészta (500 grot használtam fel, pont egy csomag)
100 g krémsajt (15 dkg tettem bele)
100 g kemény sajt (15 dkg szintén)
100 g tehéntúró (15 dkg, detto)
20 g mazsola (kihagytam)
20 g fenyőmag vagy hámozott mandula (beáldoztam az 5 dkg fenyőmagkészletem felét:)
100 g főtt sonka vagy husos füstölt szalonna(15-15 dkg sonka és szeletelt tarja lett)
5 dkg vaj
só
liszt
bors
A mélyhütött tésztát engedjük fel, a gyúródeszkára tegyünk egy nagyobb konyharuhát, lisztezzük meg és a tésztát nyujtsuk egészen vékony téglalap formára. Egy tálban keverjük habosra a krémsajtot a turóval, adjuk a hozzá a beáztatott mazsolát, durvára vágott mandulát v. fenyőmagot, a reszelt sajtot, sózzuk, borsozzuk, és simitsuk el egyenletesen a kinyujtott tésztán. Kenjük meg kevés olvasztott vajjal, takarjuk be a sonka vagy szalonna szeletekkel, vagy felváltva mindkettővel, a konyharuha segitségével tekerjük fel, patkóalakban hajlitsuk meg, és helyezzük sütőlapra, amelyet vajazott sütőpapirral vagy alufóliával béleltünk ki. Kenjük meg olvasztott vajjal, és előmelegitett sütőben közepes tűznél süssük pirosra. Ha száradna a teteje, kenjük meg tejjel, de 20 percig ne nyissuk ki a sütőt!!Forrón tálaljuk. (gombás, zöldséges töltelékkel is tölthető). Letelt a husz perc, irány a sütő!:)Ugye nem baj, hogy az eredeti recept mellé odairtam, hogy én hogyan csináltam?Igy "gazdagabb", de legyen itt az eredeti recept is. Sziasztok!!
göngyölt töltött pulykamell kirántva, majonézes krumpli a gyerekeknek krumplipüré és friss saláta lesz. Délután Mandarintorta
Örulök, hogy belatogattal hozzank es köszönöm a gratulaciot a többiek neveben is !
Igyekszunk, igyekszunk!!:)))
Pulykamell mangóval /különleges alkalmakra/
*fél kiló pulykamell
*4-5 kanál olaj
*1 kanál szójamártás
*1 kanál kukoricakeményítő
*kb. diónyi friss gyömbér
*só, őrölt bors
*1 kanál cukor
*1 csomó újhagyma
*2 közepes mangó
*1 dl húsleves (kockából is jó)
A pulykamellet ujjnyi széles csíkokra vágom, összekeverem az olaj felével és a keményítővel. A maradék olajat wokban megforrósítom, beledobom a húst és rázogatva fehéredésig puhítom. Sózom, borsozom, ráreszelem a gyömbért. Ezután jöhet a cukor, majd a feldarabolt újhagyma, végül a mangó. Meglocsolom a szárnyaslével és pár percig párolom. Kész! Azonnal tálalom.
Pikáns, finom! :))
Ma sutöm meg Laci bacsi fankjat , amit tegnap reggel sutött a Dunan. Nem tudom latta-e valamelyikötök? Nem egyszeru kelt -fank, hanem tölhetö akar edes akar husos töltelekkel.
Le is irom egyböl a receptjet!
FÖZÖTT FANK /Laci bacsitol/
< 1 dl viz
< 1 dl olaj
<10 dg liszt
< 5 tojas
< 1-1 csipet so, cukor
A vizet + az olajat egy edenybe felteszem a forrosodni. Belekeverem a lisztet es jol összedolgozom, majd kavaras közben egyenkent bele teszem a tojasokat. Mindegyikkel jol összekavarom ott a tuzhelyen!
Olajat forrositok egy edenyben es evökanallal egyenkent beleszaggatom.
Nagyon meg nö! A belseje lukas lesz es betölthetö barmilyen kremmel, töltelekkel.
Sok szerencset a kiprobalashoz!
FRANKFURTI SALÁTA
25 dkg virsli(finom hozzá a Füstli)
2 kifliburgonya
1 közepes alma-savanykás
10 dkg majonéz
2 ek. tejföl
1 kkanál reszelt vöröshagyma
1/2 csomó petrezselyem
1/2 citrom
porcukor
só
A megfőzött virslit vékony karikákra vágjuk, a burgonyát héjában főzzük, tisztitás után kihűlve a virslihez szeleteljük. Az almát meghámozzuk, vékonyra szeleteljük. (a recept szerint. . . de én mindig rajta hagyom a héját)A majonézt elkeverjük a tejföllel, citromlével, sóval porcukorral, apróra vágott petrezselyemmel, és reszelt vöröshagymával. Összekeverjük vele a hozzávalókat, finoman, hogy a krumpli ne törjön össze. Jól behütjük, és HAMM,
Hozzáteszem, hogy ha ezzel a mennyiséggel állnék a család elé, elzavarnának világgá, tehát helyből mindent megduplázok:)
Jó, hogy leírtad a knédli receptjét. Már nagyon kerestem, de még a nővérem sem tudta hogy miből áll. Szegény édesanyám a vadashoz azt főzte ki sós víben és a vadashoz azt ettük, persze a tányérunkba daraboltuk utána rá a vadast. Finom és laktató.
AAAAA! hat szuperek Vagytok am nagyon. . . . . . . . :)))
Előre is köszi!
A megtisztított burgonyát hosszában nagyobb darabokra vágjuk, megsózzuk, megfűszerezzük. A cikkekre darabolt vöröshagymát és a zúzott fokhagymát hozzáadjuk, citromlével ízesítjük, olajjal meglocsoljuk. Tepsiben vagy cserépedényben sütjük. Annyi vizet öntünk alá, ami a feléig ér. Közepes lángnál (180 C fok) kb. 1 óra alatt megpuhítjuk, majd zsírjára sütjük.
6 nagy főtt krumpli
1 hagyma
fél liter tej
20 dkg füstölt sonka
5 dkg vaj
1 kanál őrölt bazsalikom
1 kanál őrölt petrezselyem
3 kanál sima liszt
só, bors
Elkészítése:
pirítsuk meg egy serpenyőben a hagymát és a vajat. Pár perc múlva vegyük le a tűzről, és adjuk hozzá a lisztet, majd apránként a tejet. Ezután tegyük vissza a serpenyőt a tűzre és kevergessük. 10 perc múlva tegyük bele a sonkát és a petrezselymet, bazsalikomot. Szeleteljük fel vastag darabokra a krumplit, és egy előre kivajazott tepsibe tegyük, majd öntsük rá a sonkás krémet. Előre melegített sütőben 180 fokon 15 percig sütjük.
29. Fűszeres sült burgonya (Mustáros sült burgonya)
8 db közepes nagyságú burgonya
0, 5 dl olaj
20 g dijoni mustár
20 g fokhagyma
1/2 csomó zöldpetrezselyem
őrölt bors, só, kakukkfű
Az olajat a mustárral, a péppé zúzott fokhagymával és a fűszerekkel jól összekeverjük. A burgonyát megtisztítjuk, és hosszában kettévágjuk. A vágott felületet sűrűn bevagdossuk, és vastagon bekenjük a fűszerkeverékkel, kizsírozott tepsibe vagy tűzálló tálba tesszük, és előmelegített sütőben 25-30 perc alatt megsütjük. Tálaláskor megszórjuk a finomra vágott zöldpetrezselyemmel.
Koekje! Köszi!
A jó linzertészta receptje (cukrásztól):
3 rész liszt
2 rész vaj
1 rész cukor
Pl:
15 dkg cukor
30 dkg vaj (ne margarin, mert vizes)
45 dkg liszt
2 tojássárgája
Összegyúrjuk, tetszőleges formákra szaggatjuk, világossárgára sütjük és lekvárral, krémmel összeragaszthatjuk, lecsorgathatjuk csokival, stb. . .
Konyorgom, Valaki segitsen rajtam!
Benasagbol kifolyolag toroltem az eddig szorgalmasan gyujtogetett, es csodas redszerbe szedett recepteiteket. :(((((((((((((
ha Valakinek van gyujtemenye, elkuldene nekem e-mail-ban?