Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A bem lapomon is vannak képek a gyermekről.
NA jó, bocsika. Igazad van, elküldhettem volna neked is.
Üdv
Meg vagyok sertodve, mert en csak
attetelesen kaptam Gergo kepeket-(
Na de akkor ki a Watson? Nem ő kapott egy társával közösen Nobel díjat a DNS-ért?
írtam privit, nem kaptad meg? Bocs, de vacakolódott az nlc. Ha nem kaptad meg, ide írj: napfeny2005@freemail. hu
Van egy mondás:
"A legszebb dolgok akkor történnek, amikor kívülről nem avatkozunk bele!"
Másrészt, aki pedig foglalkozik az álmaival, az megoldást találhat lelki és fizikai problémáira egyaránt. Egy apróság: én évek óta abszolút megszüntettem a rémálmaimat. Azért ez is jó, nem?
Az alom
nem mas mint agyunk,
a biokomputer altal termelt,
ertelmetlen urulek.
Ne vizsgaltassuk,
de ne is emlekezzunk ra:)*
Amúgy szerintem ez tényleg természetes dolog, akinél ez nincs meg, abból is előhozható!
26 éves vagyok, kislánykorom óta foglalkozom a témával, magam is álmodok meg előre dolgokat és hiszem, hogy ez a képesség mindenkiben megvan!!! Ősztől álomelemző tanfolyamot szeretnék indítani Tapolcán. Amúgy nem tartom magam szakértőnek, egyszerűen csak sokat foglalkozom ezotériával és figyelem a természetet.
Üdv!
Én elemzek álmot, írhattok nekem a napfeny2005@freemail. hu címre! Minden kérdésetekre szívesen válaszolok!
:)
Mit jelent ha valakinek álmában a
kkor hal meg az édesapja amikor az esküvője órája napja perce volt?