Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A férjem beleszeretett
2005-08-06 17:481.
Létrehozva: 2005. augusztus 6. 17:48
egy másik nőbe....
Gyanítom nem egyedi eset...De nem találtam meg a topicot és szükségem lene a bátorító szóra.
Szóval ki hogyan élte meg, hogyan élte át és túl?
Én ma elzavartam (eddig elvileg próbáltuk rendbehozni de ma rájöttem pár olyan hazugságra ami nálam végképp betette a kaput)
Sajnos a lelkem mélyén azonban reménykedem, hogy ha vége ennek az őrületnek visszatalál hozzánk (sajnos kisgyerek is van a történetben).
Visszatalált valakihez a párja így? Sikerült ezt túlélniük?
Most megpróbálok enni valamit mert csont és bőr vagyok, mire visszajövök talán valaki lelket önt belém:)
Gyanítom nem egyedi eset...De nem találtam meg a topicot és szükségem lene a bátorító szóra.
Szóval ki hogyan élte meg, hogyan élte át és túl?
Én ma elzavartam (eddig elvileg próbáltuk rendbehozni de ma rájöttem pár olyan hazugságra ami nálam végképp betette a kaput)
Sajnos a lelkem mélyén azonban reménykedem, hogy ha vége ennek az őrületnek visszatalál hozzánk (sajnos kisgyerek is van a történetben).
Visszatalált valakihez a párja így? Sikerült ezt túlélniük?
Most megpróbálok enni valamit mert csont és bőr vagyok, mire visszajövök talán valaki lelket önt belém:)
Szia Dida !
Talán nem kellett volna kidobni, mert talán nem fog olyan sokáig tartani ez a nagy szerelem. Mindég addig jó amedig nem élnek együtt. Hátha sikerül neked visszafogadni, bár ez is nehéz. Probálj mással foglakozni és nevelgesd a kicsi babádat. Öszinte együttérzésem
Ezt még elolvastam, mert vagyok olyan mazochista...tudod, mit?Ne hallj, ne láss, ne tudj, élj így! Szemellenző fel, hajrá boldog tudatlanság!
Élj boldogul, és ne válaszolj, kérlek, mert még képes vagyok ismét elolvasni...
Részemről katt.
Sziasztok Lányok!
Nem is meséltem nektek, anyósoméknál voltam múlt héten valamelyik nap, beszélgettünk, és annyira jól esett, hogy mindannyian mellettem állnak és azt mondják a férjem eszméletlen hülyeséget csinál.Sőt anyósom még azt is mondta, hogy ha én bármelyik nap odamennék, hogy nem bírok tovább egy fedél alatt élni az urammal, akkor szó nélkül befogadnának, mert ők is tudják, hogy nem egyszerű vele, és hogy ebben az egészben minimum 50% a férjem hibája. Anyósom nagyon elítéli az egészet, mondta is, hogy ő se egy szent , de milyen nő az olyan, aki szétrombol egy családot, nem érdekli hogy kisgyerek is van, hogy mennyire tisztességtelen az, aki kikezd egy nős kisgyerekes férfival.Persze tisztában vannak vele, hogy a férjem is hibás, de hát ő mégiscsak a gyerekük, őt nem utálhatják....Ráadásul az egyik sógornőmet pont ugyanígy hagyta el a férje egy ugyanekkora gyerekkel egy ugyanilyen ki rüfkéért (kb. 4 hónapig tartott a dolog). Szóval képzelhetitek, hogy a sógornőm is meg anyósomék is akik ezt már a másik oldalról végigcsinálták mennyire bele tudják élni magukat a helyzetembe. A másik sógornőmnek meg fél évvel idősebb a kislánya, úgyhogy ő meg rosszul van a gondolattól, hogy ő hogyan élné túl, ha az ő férjét próbálná elszedni valami kis lotyó, akinek nem tellik független pasira. Szóval mindannyian rendesen ki vannak akadva azért is ami történik meg azért ahogyan csinálják és borzasztóan aggódnak értem.
Kedves bíboreső!
Én egyáltalán nem fröcsögtem,egyszerűen csak leírtam az érzéseimet, gondolataimat és a történteket, nyilvánvalóan a saját szemszögemből, hiszen ez az én topicom! Mégiscsak furcsa lett volna, ha azt a verziót írom, amivel a férjem a kis macáját valószínűleg eteti. Egyébként meg gondolhatod, hogy az ember nem minden előzmény nélkül és passzióból viselkedik így a férjével, akit ráadásul még szeret is.. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy jól tettem, vagy jogom volt hozzá, pusztán azt hogy megvolt rá az okom. Pont annyi fájdalmat okozott nekem az elmúlt évek alatt, mint én neki, igaz teljesen mással. Ennek ellenére én nem csaltam meg. Bár ha én annyira akartam és élveztem a kis kufircomat, nem csak rámmásztak, akkor másnap biztosan nem sírva mondom el a feleségemnek mit tettem.
Azt meg hogy nem szerelmes, TUDOM, hogy honnan, maradjon az én titkom . Volt kb. 1,5 hónap amikor valóban meg volt hülyülve, és talán ő is azt hitte, hogy szerelmes, de már ő is tisztában van vele, hogy nem az. Nyilván még most is kellemes neki a kis viszonya, hiszen melyik férfi hiúságának ne hízelegne, hogy odavannak érte, hogy körülugrálják és egész nap azt hallja hogy ő az Isten, de ez már csak ennyi és nem több...És ez is cak addig fog tartani, amíg fe nem bukkan egy harmadik nő, akibe valóban szerelmes lesz. és ez a bizonyos nő talán már ott is van a háttérben, mert a férjem időnként nincsen itthon, úgy hogy tudom, hogy nála sincsen. Azt persze nem kérdezem, hogy ilyenkor hol van, mert már nincsen hozzá jogom , és igazából nem is érdekel.
Egyébként pedig miért is ne fogadnám vissza? Hiszen a gyerekemnek mégiscsak az a legjobb, ha az apja nevelei fel. Ha pedig a macácskát nem zavarja hogy megcsalta, akkor engem miért is kellene, hogy zavarjon???
Hát ez hihetetlen!! Nekem úgy tünt, éppen te voltál aki a szavakat felületesen olvasva indulatosan véleményt formáltál.
Pl: Miért ne kaphatna valaki a férjétől autót, meg lakást,mikor éppen a külön életre készülnek?!! Van közös vagyonuk, és ha az általuk megállapodott részből kijön mindez ,szerintem természetes.Ez nem ajándék, hanem a közös vagyon szétosztása. És még nagyon sokmindenben elég sértő módon alkottál véleményt, olyankor is ,mikor csak a szavakat olvastad,de a hátteret nem értetted,vagy nem akartad megérteni.
...az a büszke fennsőbbségtudat...nem baj, nagyjából így reagálnak magukról a szeretők is...detto...(csak a tartalom más, a forma ugyanez)
...mi az, amit TE tudsz...?
Mondjuk rólam? Túl azon, hogy cárkisasszonynak hiszel...?
Na, tényleg mentem, éljetek boldogabban, csak ezt mondom. Hogyan mondom? Hangulatomnak megfelelően...de ha szerinted az a lényeg, akkor valóban nincs mit mondjak...KELLENE OLVASNI A SZAVAKAT IS!! Nem csak beborulni kivetített indulatokba...
...hát köszönöm a titulust...
Nézd, nem ismerem ezt a nőt, ahogy itt egyikteket sem. Abszolajte kívülállóként azonban nagyon nem stimmelnek dolgok, ennek pedig hangot adtam - szerintem meg ez is fontos, mmint az objektivitás...
Ha valóban megoldani szeretné valaki a problémáját, akkor a kritikai észrevételeket is meg kell hallja...mégjobb, ha saját magától jut el a felismerésekig...Te azt láttad, didad már ezen a szinten van?
Ha segíteni szeretnél neki, akkor ne feneket lefetyelj, hanem mutasd meg a fonák oldalt is...ez lesz az, ami előrevisz...ha nem néz az ember mélyen tükörbe, és nem veszi észre a dolgok lényegét, akkor róni fogja sokáig ugyanazokat a köröket...igaz? Amennyiben ez a célod, hogy ezt erősítsd, akkor lehet sebeket nyalogatni, "együttérezni"...csakhogy ez itt nem együttérzés, hanem ki-ki belevetíti a saját szomorú sorsát mások vélt vagy valós problémáiba (ennek legdurvább esete a minapi meni-sztori)...és csakcsupán hozzátesz ezt-azt, nagy-nagy egyetértésben...ettől nem lesz jobb a helyzet...már amennyiben VALÓBAN segíteni szeretne itt bárki is...
Úgyhogy ennek tükrében ezennel leléptem; reménytelen dolgok persze nincsenek, legfeljebb tovább tartanak...nekem nincs időm kivárni, mire didadnak(és a szimpatizánsoknak?) aha-élménye nem lesz...én leírtam a meglátásaim, kezdjetek vele, amit akartok...ha nem, végülis, nem az én életem. Ennyi. Nem több, nem kevesebb.
Na figyelj okoska!
Azok az emberek,akik az ilyen jellegű problémáikkal idejönnek a topicokba,azért teszik, hogy megértsék és segítsék őket, nem pedig azért, hogy az egyébként is romokban heverő lelkivilágukba mégjobban beletapossanak. Te valószínűleg egy olyan nő vagy, akivel szemben a szeretője inkább a családját választotta.Azért ez a rossz indulat felőled,más magyarázatot nem találok, mert különben meg nincs értelme a gonoszkodásodnak. Valóban mindenki elmondhatja a véleményét, de semmi alapod rá, hogy minősíts egy embert, akit még csak alig sem ismersz.
...csak egy kérdés, aztán télleg mentem...
szerinted az a jó kapcsolat, ahol egy nőnek kell tepernie egy pasiért?(szerintem ott ette meg a fene, ha nem kellek neki csak úgy, magamért...és trükkösködnöm kell, hogy összejöjjön...)
Demokrácia van, nem? Ők is megerőltethetnék magukat(egyébként teszik is, ez itt is kiderült)...vagy ezt is rosszul látom?
"Szóval ő sem az ám akinek eleinte látszott, én is azt hittem megfogtam az isten lábát amikor találkoztunk, aztán majd hanyatt vágódtam amikor először a szemembe hazudott és tudtam hogy hazudik. Vagy amikor az első kis nőügyei jöttek... Ettől függetlenül jól-osszul de szerettem őt és ragaszkodtam hozzá. "
na. ezen gondolkodj el nagyon-nagyon, ha olyan okos vagy...(csak jótanács) - az a 3 év Neked is rendelkezésedre állt, hogy megismerd...
"Ja egyébként macácska alatt nagyon rezeg a léc, ugyanis a férjem nem szerelmes belé...."
"nekem nem kellett 8 hónapig kaparnom hogy felszedjem és én nem 2 hónapig hanem 6,5 évig meg is tudtam tartani."
Na, Te ezt így tudod. Aztán majd egy szép napon rájössz az igazságra. Jobb lenne most elgondolkodni, valóban így van-e...Oszt nálad amúgy ott egy gyermek is, nem? Oszt így is csak 6,5 év...ebből 3 az ismerkedésé...háááát....mit mondjak...igazi sikersztori...szerintem is...
Rossz a megközelítés...(de ez is csak egy tanács)
Tudod, mit..? Ez a pasi még vagy 3× vissza fog menni Hozzád, mert úgyis visszafogadod...ha nem akarnád, nem lenne itt topikod...még vagy 20× fog átverni, elég komolyan, ahogy én látom. Aztán eltelik az idő, és a következő topikod arról fog szólni: két gyerekkel egyedül - hogyan?
Gondolkodni kell, nem fröcsögni! Ja...és legalábbis őszintének lenni...magunkhoz. Leginkább. Akkor, és csak akkor...esélyed van egy jobb életre.
Na, eleget osztottam, megyek aluszni, késő lévén...jobb életet Neked is!
"ő ugyanis 8 hónapig fűzött egy nős kisgyerekes apukát, szándékosan a családja ellen hangolta, megmagyarázta a dolgokat, módszeresen elszerette, majd amikor sehogy se ment a dolog, bemászott az ágyába. ez nagyfokú intelligenciára vall szerintem is !!!!"
nem akarom háborgatni a gondolatmeneted(amúgyis leírtad már), de csak kérdem: nincs itt egy picike ellentmondás...?
most akkor elszerette, vagy sem? és ha nem, akkor beugrott az ágyába...?(csak úgy ukk-mukk-fukk???)
és ha nem akarta az a szent ember, akkor ez most testi erőszak volt..? JELENTSÜK FEL!!!
"Látom a kedvemért csináltál magadnak egy új nick-et, ez nagyon-nagyon aranyos tőled"
még csak itt tartok, de máris aláírtad egyik "állításom": rettentő öntelt és nagyképű vagy....(most kezdj el kiszeretni ebből az álláspontodból, mielőtt lelomboznám az önbizalmad....fogggalmam sincs ki vagy, de az az érzésem, nem is akarom tudni....nekem nem ilyen barinőim vannak....bocsika...)
Na, olvaslak tovább...ha közben el nem alszom....
...hűűű...és erre miből következtettél...?
Ha arról kezdek mesélni, hogy hagymakupolás a tető a fejem fölött és bálokat rendezünk esténként, azt gondolod, én vagyok Alexandra Szentpétervárról...?
...szerintem sem a diploma a lényeg, de ez itt most off, úgyhogy hagyom a témát.
Kisnap!
Nem is arról van szó, hogy lehet-e szeretni, vagy sem, hanem azon, hogyan adunk elő bizonyos történeteket...érted?
Csak azt akartam mondani, hogy azért, mert megcsalt, vagy elhagyott a párom, nem biztos, hogy teljes mértékben ŐŐŐŐŐ a tetűláda...csak az objektivitás nélküli egyoldalúságot és a maximális elfogultságot nem szeressem...ja, és az anyagiaskodást sem...dehát, ez meg az én szocproblemem....
Nade ez egy nyílt topik, asszem, táncsak elmondhatom a véleményem én is...vagy ezt sem szabad? Ez akkor most új nekem...
Szia!
Bátorító szóval nem tudok szolgálni, de lehet hogy már nincs is rá szükséged! Hódítsd meg újra a férjed! Légy izgalmas! Öltözz másképp, legyen új frizud, egyszóval tedd féltékennyé!
Ami nem könnyű, hogy ezt újra és újra eljátszd!
Sok szerencsét!
Ezek a dolgok mellesleg a családja körében nem okoztak különösebb meglepetést, mert mint kiderült mindig is ilyen volt. Szóval ő sem az ám akinek eleinte látszott, én is azt hittem megfogtam az isten lábát amikor találkoztunk, aztán majd hanyatt vágódtam amikor először a szemembe hazudott és tudtam hogy hazudik. Vagy amikor az első kis nőügyei jöttek... Ettől függetlenül jól-osszul de szerettem őt és ragaszkodtam hozzá. Talán le kellett volna ülnie és szólni hogy figyelj drágám, ekkora gáz van, ennyire boldogtalanná teszel, ahelyett hogy keres magának valami pótlékot és az ő hátán kikapaszkodik a kapcsolatunkból, mert egyedül még erre sem képes.
Ja egyébként macácska alatt nagyon rezeg a léc, ugyanis a férjem nem szerelmes belé....Vagy rájött hogy a nőcske kicsoda vagy eddig tartott a fellángolás, mert elszállt a lila köd az agyából
Szóval ennyit az intelligens és értelmesebb verzióról. Azért valamit csak jól csinálhattam, mert nekem nem kellett 8 hónapig kaparnom hogy felszedjem és én nem 2 hónapig hanem 6,5 évig meg is tudtam tartani.
Kedves bíboreső!
Látom a kedvemért csináltál magadnak egy új nick-et, ez nagyon-nagyon aranyos tőled. Örülök egyébként, hogy ennyire jól ismersz engem, azt is tudod hova jártam, milyen diplomám van, azt is mi volt a kocsi előzménye, azt is, hogy milyen vagyok és hogy a férjemet átvertem, mert nem olyannak mutattam magam mint amilyen. Csak nem ismerjük egymást valahonnan????
De ha a topicot elolvastad, akkor láthatod, hogy nagyon komolyan elgondolkodtam azon, hogy mi miatt hagyott el, az okokat értem, csak a hogyant nem....Tettem amit tettem, jól , rosszul, de nyilván akkor azt is tudod, a férjem mit hibázott, mert egy kapcsolat tönkretételéhez mindig két ember kell.....
Igen fellengzős is vagyok, meg nagyképű is, ezek a jellemző tulajdonságaim, nyilván ez süt a hozzászólásaimból. Ezeknek az embereknek a legfőbb tulajdonsága ugyanis, hogy nyíltan beismerik a hibáikat és hajlandóak ezen változtatni. A sznobizmus megint nagyon telibe talált, ugyanis kb. 3 darab márkás ruhám van, azt is a férjemtől kaptam)))
A drágám valóban szépen mindent a fenekem alá tol (gyanítom hajtja a bűntudat), hiszen éveken keresztül én is ezt tettem, így végezte el a főiskolát, így jutott egyre magasabb pozicióba, így lett újra kapcsolata a családjával. Egyébként mivel én GYED-en vagyok (mint született sznob) én meglehetősen nehezen tunám magamnak ezeket megvenni, és mivel az ő fia fog velem élni ez a legkevesbb amit megtehet hamár minden mást elvesz tőlem.
Reagálva következő gonoszkodó megjegyzésedre nyílván én élvezetből követtem el a hibákat amiket elkövettem, nem volt semmi előzménye, oka.... A kis drága maca nyilván sokkal intelligensebb és értelmesebb mint én, ő ugyanis 8 hónapig fűzött egy nős kisgyerekes apukát, szándékosan a családja ellen hangolta, megmagyarázta a dolgokat, módszeresen elszerette, majd amikor sehogy se ment a dolog, bemászott az ágyába. ez nagyfokú intelligenciára vall szerintem is !!!!
És igen, rettenetesen anyagias vagyok, tudod amikor mi megismerkedtünk akkor neki se, nekem se volt semmim, aztán az elmúlt közel 7 év alatt mindent együtt értünk el és mindent együtt hoztunk össze. Ő akkor egy kis szimpla pasi volt, jó állás, kocsi , laskás, minden nélkül. Nyilván anyagias lhetek ha vele kezdtem.....
Az érem másik oldala, mi az érem másik oldala, meséld már el????
Mutatom magam valamilyennek aztán nem olyan vagyok? Te mi mindent nem tudsz az én életemről)) De képzeld egyébkét ez minden kapcsolatban így van, hogy csak x idő után derülnek ki a hibák... A férjem majdnem 3 év után vett engem feleségül saját akaratból és 1 hónap után összeköltöztünk, tehát nem kapott zsákbamacskát. De képzeld én se ilyen lovat akartam ám, ő se mesélte el, hogy kényszers megfelelni vágyó , megbízhatatlan link alak és mellesleg beteges hazudozó.