Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A férjem beleszeretett

didad
Létrehozva: 2005. augusztus 6. 17:48
egy másik nőbe....
Gyanítom nem egyedi eset...De nem találtam meg a topicot és szükségem lene a bátorító szóra.

Szóval ki hogyan élte meg, hogyan élte át és túl?

Én ma elzavartam (eddig elvileg próbáltuk rendbehozni de ma rájöttem pár olyan hazugságra ami nálam végképp betette a kaput)
Sajnos a lelkem mélyén azonban reménykedem, hogy ha vége ennek az őrületnek visszatalál hozzánk (sajnos kisgyerek is van a történetben).

Visszatalált valakihez a párja így? Sikerült ezt túlélniük?

Most megpróbálok enni valamit mert csont és bőr vagyok, mire visszajövök talán valaki lelket önt belém:)
  1. 2005. augusztus 25. 22:24526.

    Én amikor mondtam neki, hogy én valahol nbelül nagyon érzem, hogy itt nem zárul le a kettõnk kapcsolata, azt kérdezte, hogy mi vagyok én jós? Nem csak jók a megérzéseim. Eddig nem nagyon csaltak még. Mármint a megérzéseim. Szóval a szeretõjét is megéreztem hiába tagadott.

    Azt modnta, hogy majd az idõ megoldja. Tudom, meg is fogja.

    De mindt mondta, akkor már vszínû nekem ne fog kellenni.

    előzmény:
    didad (522)
    2005-08-25  14:40
  2. 2005. augusztus 25. 22:21525.

    Úgy látom ezt a 2 évet tartjuk ideálisnak. Én is ennyit adtam amgamnak, persze úgy ,hogy közben én is élem az életem. Elgondolásom szerint õ más akkor féltékeny lesz, ha nekem feltûnik majd valaki a színen. kb 3 hete felis tûnt egy volt barátom, akit az én kicsi férjem ki nem állhatott, és amikor tudomást szerzett róla, majd bele pustult. De nekem már az a pasi sem kell, mert van 2 gyereke felesége és én egy gyermektõl sem veszem el az apját, sõt a feleségét sem tudnám megbántani.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_217982
    Torolt_felhasznalo_217982
    2005. augusztus 25. 21:34524.
    Én is max. 2 évet adtam a férjemnek, de ahogy telik az idõ - és persze történik 1-2 dolog -, már látom, hogy ennyi sem fog eltelni és dobbantva lesz a kicsike.
    előzmény:
    didad (522)
    2005-08-25  14:40
  4. 2005. augusztus 25. 14:43523.
    Még egy dolgo, a férjem természetesen nem egy rakás sz.. csak az én szememben lett értéktelen, és komolyan gondolom, hogy jobb hogy most bújt ki a szög a zsákból, mint ha 3-4 év múlva amikor már ott a második gyerek és én is idõsebb vagyok. Mert ez az ember aki ezt megcsinálta velem, késõbb egy másik nõvel ugyanígy megtette volna, csak nekem lettek volna rosszabbak az esélyeim új társat találni, két gyerekkel, 32 évesen.....úgyhogy végülis tényleg hálás lehetek neki, hogy meg akarta és meg is szerezte a férjemet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2005. augusztus 25. 14:40522.

    Köszi!

    Egyébként meggyõzõdésem, hogy max 2 év és rájön hogy mekkorát tévedett és szerintem akkor fog összeomlani, de én neki is megmondtam, ha egyszer végre túl leszek rajta eszem ágában se lesz újrakezdeni, csak elõbb heverjem ki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482277 (516)
    2005-08-25  14:00
  6. 2005. augusztus 25. 14:38521.

    Ja és lányok reggel a férjem annyira ideges volt hogy negyedszerre sikerült kiparkolnia.És nekem az a megérzésem, hogy azért, mert ma adja be a keresetet és a hétvégi kis kiruccanásunkat arra fogja használni, hogy ezt megbeszéljük.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2005. augusztus 25. 14:37520.
    SZÁLLJ LE A DÖGLÖTT LÓRÓL!
    A kényelem csapdája

     

    Mindkettõ megrendelhetõ az alexandra online-on

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2005. augusztus 25. 14:35519.

    Pontosítok:

    Judith Sills: Szállj le a döglött lóról és még egyet vettem tegnap,Anita Naik:ÚJRA EGYEDÜL
    Szabadon, függetlenül, kiegyensúlyozottan

    előzmény:
    icetea35 (517)
    2005-08-25  14:04
  9. 2005. augusztus 25. 14:12518.

    azt hiszem, hogy én is eljutottam erre a pontra ahol most te vagy

    Most nem tudom sem tisztelni sem szeretni sem megbízni benne és nem tudom hogy tudnék e vele még élni.

    Nagyon kitisztult a fejem az elmúlt néhány napban. Már csak azért beszélek vele, hogy mi van a gyerekkel meg mikor fizet ki.

    Talpraálltam az út nagy és nehéz részét már megtettem, de még idõ kell ahhoz hogy újra tudjak bízni a férfiakban.

    Az élet elõttem és vannak szeretteim akik segítenek!!!!

    Neked is fel a fejjel, mert történni kell az életben valami rossz dolognak, hogy utána értékelni tudjam a jót, amit kapok! 

    előzmény:
    didad (515)
    2005-08-25  11:25
  10. 2005. augusztus 25. 14:04517.
    Ki írta ezt a könyvet, s honnan lehet beszerezni?
    előzmény:
    didad (515)
    2005-08-25  11:25
  11. Torolt_felhasznalo_482277
    Torolt_felhasznalo_482277
    2005. augusztus 25. 14:00516.

    Szia didad!

    Sok sikert és fel a fejjel, egy fantasztikus csajszi vagy, fognak még a pasik loholni utánad és köztük a férjed is,akit akkor elküldhetsz! 

    előzmény:
    didad (515)
    2005-08-25  11:25
  12. 2005. augusztus 25. 11:25515.

    Sziasztok!

     

    Pár szóban leírom a jelenlegi állapotomat. Tegnap azt hiszem tényleg lemondtam a férjemrõl. Nem azért mert már nem szeretem, nem azért mert nem fáj a dolog rettenetesen, hanem mert beláttam, hogy esélytelen. Nem a visszaszerzése (bár jelen állapot szerint az is) hanem az, hogy ha visszajönne tudnám -e õt tisztelni, becsülni, el tudnám e viselni amiket eddig utáltam benne, tudnék- e úgy tekinteni rá mint korábban (hibái ellenére is)). Meg tudnám - bocsájtani amit velem mûvelt, helyre tudnám -e hozni a világot amit bennem összedöntött, és rájöttem, hogy NEM! Õ a szememben soha többé nem lenne az az ember, akihez anno hozzámentem

     

    Úgyhogy ideje továbblépni!

    Olvassátok el a szálljunk le a döglött lóról címû könyvet én most kezdtem. (Nem innen jött a megvilágosodá, de segített)

     

    Akik továbbra is harcolnak azoknak sok sikert, én ezennel bfejeztem, elmegyek pszichológushoz, és elkezdem újjáépíteni az életemet, október eggyel mehet a drágám a bánatba. (Bár valószínûbb hogy a macához menne

     

    Akinek ezennel ódába foglalom a nevét és örökké hálás leszek hogy megszabadított ettõl a akás sz@rtól.....

     

    sziasztok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2005. augusztus 24. 21:00514.
    Mi történt? Ma mindenki eltûnt?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2005. augusztus 24. 00:30513.

    hogy van e ok?Szerintem annyira mint kifogás.Tengernyi.Aki keres,az talál is.Nem tudom mióta vagy párkapcsolatba,esetleg van(nak)e gyerekeid,de a felelõsség sokkal nagyobb mikor nem csak magadrol kell döntened.Itt arra gondolok,hogy írtad,hogy mondjam el a férjemnek.Nem csak róllam van szó.Sõt itt már nem is én számítok.

    előzmény:
    KisNap (510)
    2005-08-23  23:46
  15. 2005. augusztus 24. 00:05512.
    nem hangoztattam, mert nem szoktam. azért, mert valaki azt írja, h mûködik a kapcsolata, még nem magát akarja nyugtatgatni:-))) mit kellett mondanom, h ne lehessen félreérteni, mondd meg? :-))))) kösz, én pontosan tudom mennyit érek, mennyit ér a kapcsolatom, és a legutolsó szórakozásom lesz az nlc-n dicsekedni, elhiheted.

    de a többi felvetésemre semmit nem válaszoltál...
    előzmény:
    amazon01 (511)
    2005-08-23  23:51
  16. 2005. augusztus 23. 23:51511.
    Úgy rémlik hangoztattad már hogy neked mûködik.Nem csak magad megnyugtatására írod le annyit?Bár õszintén kívánom úgy legyen.Az enyém is most már,és tudom jól döntöttem.Igaz a nyakához tettem a kést mikor félreléptem,de 8 hónap után minek kezdjem nyiszálni?
    előzmény:
    KisNap (510)
    2005-08-23  23:46
  17. 2005. augusztus 23. 23:46510.
    hát engem nincs miért okolni, köszi, mûködik a kapcsolatom, tudtommal nem dugunk félre.....

    nem úgy értettem, h okolsz bárkit is. úgy értettem, h egy félrelépésnek nincs oka. kifogása van, nem oka,. ezredszer írom ezt az nlc-n, de nem változik a véleményem.
    előzmény:
    amazon01 (509)
    2005-08-23  23:42
  18. 2005. augusztus 23. 23:42509.
    Félre értettél ha azt hiszed hogy benneteket "megcsaltakat"okollak a kialakult próblémákért.Egy ilyen helyzetben mindenki hibás.A megcsalt,a szeretõ,és a kettõ közti kapocs:a megcsaló.Az én esetem nem hasonlítható ide,mivel csaltam én,a hapsi is csalt,és talán a felesége is.De még lehet hogy a férjem is.Ki tudja?Csak azért mert nem láttam,hallottam róla,azért õt sem kell félteni.Ezek szerint mindenki K.-a.Szeretõk,feleségek egyaránt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2005. augusztus 23. 23:21508.
    mellesleg, nem is olyan hülyeség a felvetésed. Beszéljük meg;-)))
    Tegyük fel, h minden feleség egy morgós dög, mint ahogy a férjek azt mondják. (bár nem tudom, biztos kapnak a gyûrûvel valami morgás-hormont, attól lesznek olyanok..:-))))))...) De igazából ki mellett is lesznek azok?

    Ha hazaér és tök idegbeteg a meló a gyerekek vagy nem tudom mi miatt, kiveszi a férj a kezébõl a fakanalat. hogy gyere drágám, inkább üljünk le, ígyunk egy pohár bort, és beszéljük meg, mitõl vagy ideges? felkel egy órával elõbb, h tízórait rakjon a gyereknek, amíg a felesége hajat mos, relaxál, újságot olvas? Elviszi a feleségét egy ilyen idegbeteg hét után kirándulni? Visz neki virágot, hogy úgysincs soha jókedve, hátha ettõl? Segít megoldani a bajokat?

    na, pont ez a válaszom. A megcsaló fél magában is kezeli / keresi a hibát, vagy csak akut szexuális hiányát próbálja pótolni?
    előzmény:
    amazon01 (503)
    2005-08-23  21:40
  20. 2005. augusztus 23. 23:14507.
    és mondd csak, szerinted ezt így kell kezelni, mindenki, akinek egy kicsit fáradt vagynem olyan kedves, vagy épp aznap nem volt egy jó szva sem -felesége vagy férje van, az dugjon félre? ez melyik párterápiás könyvben van?

    de különben, jó hogy ezt írtad, meg is találtad a választ a topicod kérdésére: mondd el nyugodtan a férjednek, h megcsaltad, ha megbocsát, akkor igazán szeret. Nem? egyszerû, látod, egyedül is rájöttél;-)))

    U.I Én ismerek egy-két feleséget, hallanod kellene, mit mond rólad, mint szeretõrõl. K-val kezdõdik:-)))))))))))))))))
    előzmény:
    amazon01 (503)
    2005-08-23  21:40
  21. Torolt_felhasznalo_482277
    Torolt_felhasznalo_482277
    2005. augusztus 23. 21:52506.

    Jaj!Azt kihagytam mielõtt jönne a lehurrogás,hogy nem miattam jött vissza a barátom...Mikor megtudta a párom,hogy rákent mindent a lány,majd rádöbbent hogy a lány csak kósza perceket szeretett volna azonnal kialudt benne a láng.Verte a fejét a falba hogy bedõlt egy ilyen hülye szitunak és elvesztette azt a lányt akiért annyit küzdött elõtte.Ezután még sokkal jobban értékelt mint elõtte. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_482277
    Torolt_felhasznalo_482277
    2005. augusztus 23. 21:45505.
    A csaj bepánikolt,védekezett,rákent mindent a páromra,hogy félreértette a dolgot.Persze volt pasija,együtt is laktak, a végén még könyörgött hogy maradjak.Erre a pasija kikapta a telefont a kezébõl és megkérdezte ki vagyok.Én meg elmondtam hogy a buta kis párom félreértett valamit,ne izguljon nincs semmi gáz a kapcsolatukban.A végén annyiért hívta fel a csaj a párom,hogy elmondja milyen jó fej vagyok szerintük.Majd visszahívott engem is hogy megköszönje nem buktattam le. Én azért még elmentem az ország másik felére,ahova 2-3hét után "megengettem"hogy értem jöjjön a párom.Azóta plusz 5éve vagyunk együtt és van egy 18 hónapos kislányunk.Úgy gondolom mindketten meggyõzõdtünk arról,hogy az a kapocs sokkal erõsebb mindennél ami köztünk van!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_482277
    Torolt_felhasznalo_482277
    2005. augusztus 23. 21:45504.

    Kicsit késõn reagálva az egyik tanácshoz miszerint soha nem szabad a csábítót felhívni,szerintem nem igaz.Nagyon sok dolog kiderül abból a beszélgetésbõl,ha az ember megpróbál higgadt és kultúrált maradni.Hozzáteszem,még nem voltunk házasok,közös vagyon és gyerek sem,de ennek ellenére tanulságos lehet az eset.Talán lejjebb írtam,hogy az elsõ éveinkben egyszer elbizanytalonodtam mert egy jópofa fiú csapta a szelet,szerencsére nem jutottunk el a testiséghez.Rádöbbentem mellettem van a nagy Õ mit nézelõdöm itt.Majd a páromra a 4.évünkben rástartolt egy volt "menõ"iskolatárs egy oszt.találkozó után.Annyira egyértelmû jelek voltak,hogy rákérdeztem nem tagadott.Pedig még csak kialakuló stádiumban tartott a dolog.Persze a pasi hozzáállás fogadott,hogy én vagyok az élete szerelme és hiába próbált hibát találni bennem de nem megy,ennek ellenére mégis elbizonytalanodott.Jó hogy,hisz még a vágyakozási szakasznál tartott.Fogtam magam összepakoltam,már akkor nem tetszett a dolog neki.Azt hitte lesz ideje eldöntögetni a két csaj mellett mit is akar valójában.Meg is mondtam erre nem vagyok partner.Másnap mielõtt elmentem,felhívtam a csajt.Bemutatkoztam,majd közöltem hogy most cuccolok éppen tehát nem áll semmi az útjukba.Mondtam hogy annyira szeretem a párom,hogyha neki egy másik nõre van szüksége akkor tegye,ha az a nõ valóban boldogabbá tudja tenni mint én.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. augusztus 23. 21:40503.
    Tudom,nem illek a képbe,de nem gondoljátok hogy bennetek is van hiba?Egy férfi mikor csalja meg az asszonyt?Ha valami hiányzik neki,esetleg kedvességre vágyik,egy jó szóra.Nem nagyok az elvárásaik,mégsem tudtok nekik megfelelni.Én is voltam nõs férfi szeretõje,hallanatok kellett volna miket mondanak rólatok.Gondolkozzatok el!A válás nektek is egyszerübb.Ha megtanulnátok megbocsátani,(mert igazábol csak az szeret)sokkal könnyebb lenne nektek,és nehezebb a szeretõknek.Ti könnyítitek meg a dolgukat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2005. augusztus 23. 17:50502.
    Semmi, õrlödök, hol ezt akarom, hol azt, de úgy döntöttem azon kívûl hogy lehetõleg december végéig együtt lakjunk semmit nem teszek, én is eljárok szórakozni, intézem a sulimat, a munkába állásomat, ismerkedek és majd a dolgok történnek ahogy történniük kell. Decemberben szétköltözünk, ha beadja a keresetet, akkor megyünk a bíróságra, ha nem akkor meg nekem egyelõre nem sürgõs. Bá a csaj nyomni fogja kõ keményen, mert õ hozzá akar menni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456715 (497)
    2005-08-23  16:21

Címlap

top