Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsonyi ajándékötletek SK?
2002-09-25 09:571.
Létrehozva: 2002. szeptember 25. 09:57
Szeretnék jó ötleteket összegyűjteni a karácsonyi készülődéshez, amelyeket egy hét éves kislány segítségével is meg lehet csinálni. Az újságokban mindig van egy-kettő, de szerintem mindig van valakinek olyan kipróbált, "jól elsült" ötlete, ami kamatoztatható!
És idén megint elhatároztam, hogy időben elkezdem a készülődést. . . !!!
Tavaly a család felnőtt tagjai leginkább saját készítésű "Martinit" kaptak, szépen feldíszített, a receptet is tartalmazó címkével ellátott üvegben, amire még sógyurma díszeket is csináltam (kupak, csillagok, holdacskák. . . ) ill. sógyurmából csináltunk lyukacsos mécsestakarókat, amit arany-barna és ezüstös kék temperával befestettünk és lelakkoztunk. Hozzáillő gyertyatartó is készült, nomeg képkeret, amibe a lányom képe került. Indításnak ennyit . . . .
És idén megint elhatároztam, hogy időben elkezdem a készülődést. . . !!!
Tavaly a család felnőtt tagjai leginkább saját készítésű "Martinit" kaptak, szépen feldíszített, a receptet is tartalmazó címkével ellátott üvegben, amire még sógyurma díszeket is csináltam (kupak, csillagok, holdacskák. . . ) ill. sógyurmából csináltunk lyukacsos mécsestakarókat, amit arany-barna és ezüstös kék temperával befestettünk és lelakkoztunk. Hozzáillő gyertyatartó is készült, nomeg képkeret, amibe a lányom képe került. Indításnak ennyit . . . .
Sziasztok!
Látom, elég sok mindekit érdekel a naptárkészítés. Én is találtam egy progit (CalendarPainter). Nem egy bonyolult dolog a kezelése, ha valakit érdekel, írja meg privien az emilcímét, és én igyekszem elküldeni.
Egyébként fantasztikusan jó dolgokat tudtok kitalálni, csak ámulok és bámulok, közben meg falom az ötleteket. Még nem is mertem feltölteni az én alkotmányaimról a képetek, olyan egyszerű munkák.
Anyut múltkor leültettem a gép elé, nem győzött jegyzetelni (óvónő).
Pusza mindenkinek!
szia frühling!
nam tudom,hogy mi lehet a baj nekem egyböl sikerült, próbáld meg mégegyszer de ha végképp nem megy akkor esetleg elküldhetem neked e-mailbe
Sziasztok!
Elkezdtem végigolvasni a hozzászólásaitokat és rengeteg remek ötletet találtam! (Sokat idén meg is valósítok közülük!)
Úgy vettem észre sokakat foglalkoztat a naprárprogram... én a www.szoftvervilág.hu-n hármat is találtam. a keresőjében a letöltések közt a naptárkészítő kulcsszóra kell rákeresni.
Remélem ezzel van akinek tudtam segíteni!
Na megyek és folytatom az ötletgyűjtést...!!!
http://www.softlookup.com/display.asp?id=5818
A google ezt dobja ki első helyen.
Tetszik nagyon a naptár, azonban ha beírom a Goggle-ba a Presto! Photoalbumot, nagyon sok címet dob ki. Hol található pontosan a program?
Válaszodat előre is köszönöm!
A makró egyébként a közeli felvétel. Pl. nemrég találtunk katicát a lakásunkban, belváros, ötödik emelet... az ablakban lakó bazsalikomlevélen... Ezt fényképeztük le nagyon közeliben, makróban. Ez van az egyik naptároldalon elhalványítva, ettől is érzem olyan személyesnek...
Van olyan oldal, ahol az ablakból fényképezett naplementét tettem fel dekorációnak.
Miramar
Viszont nem sikerült letöltenem a prestot, bár feladtam az első próbálkozásnál.
Most valahogy nincs időm/türlemem rá.
googli keresés, kattintás, semmi.
Szia! NAGYON SZÉP A NAPTÁRAD !!!!!
Légyszi küld már el a progit, ha lehet!!!
Sikerült feltennem a naptáramat mégis!!
Nézzétek meg, ezt a netről letöltött Prestoval tudtam csinálni, szerintem ha nem is olyan kreatív mint a tavalyi volt, azért a lehetőségekhez képest próbáltam a maximumot kihozni belőle. Sok díszítés a digitális képekkel készült makrókból lett, például a virágok.
Egyébként a tavalyi is rajta van még a bememen.
Köszi a tippet. Nagyon klassz ötlet a naptár - nagyszülőknek, a gyerekek képeivel. Szuper!
Szépek a képeid. Most megpróbálom, meglátjuk nekem sikerül-e letölteni a progit.
Ha nem sikerül, akkor nálunk hagyományos - fényképből - színes kartonpapírra és hagyományos fekete nyomtatással készül a naptár a nagyinak. (legalább is remélem az új nyomtatóm bírja a vastagabb papírt.
Múlt héten láttam egy oldlat, tele ötletekkel. Nézzétek meg, hátha találtok használható ötletet.
http://www.ajandekoznijo.hu
Szia!
Nem tudom hányan írták, én tavaly készítettem, a bememen fenn is van, de sajnos a gépünket lecseréltük, és újra kellett volna telepítenem a programot, viszont a lemezt nem találtam meg.
De!! A neten fenn van a Presto! Photoalbum, (így írjátok be a gogliba), a próbaverzió ingyenesen letölthető. 9 MB így is, szóval nem kis mérete van. Jócskán le van butítva az eredeti programhoz képest, de így is sikerült vele idén naptárat készíteni. Ezt nem tudom felrakni a bemlapomra, mert nem menthető el jpg formátumban, ez is egy hiányossága.
Annak, aki a gépéről ki is tudja nyomtatni megfelelő minőségben viszont ajánlani tudom. Idén kb. 2-3 óra alatt megvolt vele a 12 oldal plusz a borító, és a dédiknek ez lesz a karácsonyi meglepetés.
Miramar
Valami újságban olvastam egy új ajándékozható bonbon félét. Kandírozott sütőtök csokiba mártva. Elsőre kissé bizarr, de itthon vagyok, tököm van (hihihi) úgyhogy kipróbálom. Majd beszámolok róla.