Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellnövelés természetesen

Torolt_felhasznalo_168927
Torolt_felhasznalo_168927
Létrehozva: 2005. június 30. 11:14

Sziasztok lányok!

A mi hasonló nevű topicunk tavaly szeptemberben indult és azóta is működik, csak néhény hónappal ezelőtt egy igazságtalan támadás miatt kikerültünk a Szépüljünk rovatból...

Azóta nagyon nehéz minket megtalálni, csak azok találnak a topicunkra, akik célzottam a nevére keresnek.

Szeretnénk ezen változtatni, ezentúl újra a Szépüljünk rovatban lenne a topicunk.

Örömmel várunk új érdeklődőket a témában, hatalmas tapasztalataink vannak mellnövelés témában.

Tavaly szeptember óta gyűjtjük a szóbajöhető termékeket, próbálgatják a lányok több-kevesebb sikerrel!

Az eredményeket hónapok óta nagy táblázatban vezetjük, hogy aki most szánja magát rá a mellnövelésre, könnyebben tudjon terméket választani...

Jó lenne, ha többen tudnának arról, hogy a mellplasztika nem az egyedüli módja a mellnövelésnek, van lehetőség természetes úton is nagyobb kebleket "varázsolni".

  1. 2006. november 6. 15:148303.

    Sziasztok!

    Nagyon régen jártam erre.  Sajnos nincs időm egy évet visszaolvasnom, de láttam a Beutybox oldalán egy vákumos mellformázó készüleket.  Használja valaki? Mennyire hatásos?

    Szia Akaba!

    Hogy vagy?  Le a kalappal, te vagy a lelke ennek a topicnak!!!

    Üdv: Arika

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_412320
    Torolt_felhasznalo_412320
    2006. november 3. 11:008302.
    Szia Katus!

    Jóóóó, nem pont 5 mp-enként , de amikor szépen fölemelkedett a maximumra pár másodperc múlva kiengedem egy picit, majd megint ráengedem, megvárom míg azt a maximumot elérem ami már jól bizsereg, de még nem olyan erős hogy fájjon, és megint kiengedem... és bizony 40 percen keresztül ki-be, de megszokja az ember, automatikusan csinálod majd, mint a mobiltelefonálást főzés közben Bár arra mondjuk nem vennék mérget, hogy elég erősen ráengedem-e a vákuumot... De miután nem hiszem, hogy a szervezet tolerálja a durva bánásmódot, gondoltam szép fokozatosan szoktatom hozzá a szöveteket, ráérek a 3.- 4. héten bedurvítani így is az az érzésem, hogy napról napra -ha csak milliméterkkel is- jobban megemelkedik...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_645003 (8301)
    2006-11-02  21:34
  3. Torolt_felhasznalo_645003
    Torolt_felhasznalo_645003
    2006. november 2. 21:348301.

    Szia Kankalin!

    Azt mondod/írod, hogy kb. 5 mp-enként nyomodod a kienged gombot, majd elengeded, hogy ismét vákumot csináljon, majd ismét kiengeded??   40 percen keresztül?!? Az, ha jó számolom 480 gombnyomás alkalmanként! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412320 (8300)
    2006-11-02  11:25
  4. Torolt_felhasznalo_412320
    Torolt_felhasznalo_412320
    2006. november 2. 11:258300.
    Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy én a 20ezer forintos készüléket használom, de gondolom a mechanizmus ugyanaz... és egyébként azon sem automatikus a vakuum ki-be, azt is nekem kell kontrollálni... kb. úgy engedem, mintha egy jóóóó mély lélegzetet vennék lassan, szünet, majd kifújnám szintén lassan. Na csak még ezt akartam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412320 (8299)
    2006-11-02  11:18
  5. Torolt_felhasznalo_412320
    Torolt_felhasznalo_412320
    2006. november 2. 11:188299.
    Sziasztok!

    Vivica43-nak

    Nekem nincs túl nagy tapasztalatom, még csak most értem a 2. héthez Viszont azért egy-két dologra rájöttem! pl. engem is nagyon aggasztott ez a véraláfutásos csík... én először úgy csináltam h zuhanyozás után, tiszta, száraz bőrre használtam a vákuumot, és csak a kezelés után kentem be jó vastagon krémmel... és nem is volt semmi aláfutás, csak 1-1,5 óráig pirosas volt a széle... Majd gondoltam kipróbálom, h elötte kenem be, és úgy a kezelés. Ezt 2x csináltam így, és jól aláfutott És ehhez persze jön, h kezdett hozzászokni a szövet, nem olyan érzékeny, erősebben ráengedtem a vákuumot... meg persze, láttam h hatásos, és méééég jobban... Na elég az, hogy az első pánikroham után kihagytam egy napot, és most visszatértem a vákuum-krém sorrendre, és inkább tovább tartson a kezelés (40-50 perc) de szép fokozatosan és nem olyan erősen... És most nincs is aláfutás
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_632047 (8282)
    2006-10-30  14:49
  6. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. november 1. 18:008298.

    Sziasztok!

    Nagyon sokat olvastam ezt a forúmot de csak most regisztráltam.

    Én a Ti hatásotokra elkezdtem inni a görögszéna teát és egy pár napja masszírozom az aromaxxal a melleimet.Remélem tényleg lessz hatása...nyárra nagyobb formás ciciket szeretnék... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_322513
    Torolt_felhasznalo_322513
    2006. november 1. 17:538297.

    kisparducka! en ket eve szedek fogamzasgatlot de egy milimetert sem nottek a cicijeim. altalaban akinek no a melle tole az no mindenho9l mashol is. ha hizasra hajlamos vagy az a keves hormon is befojasolni fog es hizol. de jobb fogamzasgatlokban mar olyan keves hormon van hogy nem is hiznak tole. bar en azert ismerek egy-kettot. en vekony testalkatu vagyok, biztam hogy felszedek majd egy par kilot a gyogyszertol de semmi... nekem az se hat. 

    nem volt penzem ultrahangos masszirozora ezert vettem infrast. ugy tudod mindketto ugyanazt nyujtja! vagy nem? 3napja hasznalom es en is azt erzem amit kamu. 3napja hasznalom az infras masszirozot kremmel es azota nekem is erzekenyek a cicijeim. de nagyon orulok.  asszem ez jot jelent. olyan mint menstruacio elott a hormonvaltozas miatti mellfajas. en is beszedtem 2hoboz b2upot. es semmi pedig napi hatot szedtem be asszem. felejtsetek el. kiprobaltam a varazsnegyest is...jo..feszesit meg ilyesmi de nem sokat novel. legalabb is nekem nem!   most az infra+krem kombinacioban bizok,talan ez lesz a megoldas. mar nagyon akarok ciciket majd megirom a fejlemenyeket. egyenlore faj a bimbi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. november 1. 17:248296.
    Azt elfelejtettem írni, hogy a görögszénamag egy hónapi fogyasztás után sem hízlalt egy csöppet sem.   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_554678
    Torolt_felhasznalo_554678
    2006. november 1. 01:458295.

       

    A bemoldalamon található a Mellnövelés természetesen topic GYŰJTEMÉNYE.

    (Bemoldal JELSZÓ : lista)

    A fénykép helyén a [×]-ra kattintva találod meg a Táblázatot, amelyben a lányok tapasztalatait vezetjük a kúráikról.

    Ha nem Explorert használsz és nem látnád a Táblázatot, akkor mentsd el a gépedre a .jpg fájlt és nevezd át a kiterjesztését .htm-re...
    Így már te is böngészheted ami érdekel.

    A fényképekre kattintva további információkhoz juthatsz : weboldal, beszerzési hely, ára, mennyisége, stb...

    A teljes gyűjteményünket a Képtárban találod meg, mert ide nem fért fel minden fotó : http://www.kep.tar.hu/mellnoveles

    Ha a TÁBLÁZATBA Te is be szeretnél kerülni az általad használt módszerrel, küld el a következő adatokat privátban Kikának:

    - kor
    - szülések / szoptatások száma
    - melltartó méret / mellbőség / mell alatti méret
    - használt termékek
    - testsúly
    - magasság
    - eredmény

       

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. november 1. 01:388294.

    Mylda23!

    Teljesen igazad van : nagyon sok pasinak egyáltalán nem a nők mellnagysága számít! Sőt, vannak olyanok, akik kifejezetten a kismellű, vékony lányokra "buknak".

    A nagyobb mell elsősorban nekünk magunknak fontos : kell az önbizalmunkhoz! (Persze, ezen is túl lehet lépni, lehet valaki kicsi mellekkel is határozott fellépésű, önbizalommal teli.)

    A férfiakról azt is jó tudni, hogy ők egészen másképp látják a nőket, mint mi!

    A nők az apróságokat is kiszűrik, mikor ránéznek egy másik nőre, vagy egy férfira (cipő, körmök, ing, nyakkendő, nyaklánc, szemüveg márkája, stb.)...

    A férfi az EGÉSZET egyben látja, egy egységet érzékel!
    Ha számára harmonikus ez az összkép, akkor vonzó a látvány, ha pedig nagyon kivirít belőle valami, akkor taszító...
    Ezért is nem veszik észre az új frizurát, az új ruhát, az új cipőt, mert nekik mindez egy foltban jelenik meg!!!!
    Kipróbálhatod : állj egy egészalakos tükör elé 2m-re és kicsit összeszorított szemmel nézd meg magad. Na, ezt látja egy pasi belőled!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_765534 (8275)
    2006-10-28  12:26
  11. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. november 1. 01:148293.

    Vivica43!

    Engem ez a dolog nagyon aggaszt : nem szabadna fájnia a mellpumpálásnak!!!!!... Főleg meg nem szabadna belilulnia a bőrödnek!...  

    Nem tudom, de ilyenre nem emlékszem, hogy Pőre mesélt volna, sőt azt írta, hogy nem fáj!  

    Az is furcsa, hogy Pőre elmondása szerint az ő gépe AUTOMATIKUSAN működött, tehát nem ő irányította a vákuum erősségét.

    Nem lehet, hogy ez valami házilag barkácsolt kütyű????

    Nehogy valami bajod legyen!!!!  

    Persze, lehetséges, hogy neked szuperérzékeny bőröd van és a legkisebb dologtól belilul... Akkor nem is a gép olyan erős, csak te vagy nagyon érzékeny?
    (Pl. az én kisfiam bőre annyira érzékeny, hogy ha nagyvidáman egy cuppanós puszit nyomok a képére, utána 1 hétig ott virít a lila folt az arcán. Már nem merem megpuszilni!)  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_632047 (8248)
    2006-10-23  14:19
  12. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. november 1. 01:038292.

    Pipin!

    Tudod, most egy kicsit megdöbbentem és az jutott az eszembe : a neten már mindent lehet árulni?!    

    "18 évig gyógyszertárban dolgozott" és most nekiáll olyan krémeket, szemkenőcsöket, testápolókat "gyártani", amit még végzett biológusok, gyógyszerészek sem mernének?!...
    (Tehát NINCS gyógyszerész végzettsége!)

    Ki és hol vizsgálta a készítményeket, hogy ártalmasak-e, vagy hatékonyak-e?...

    Ha én MAGAMNAK összepancsolok 2-3 alapanyagból valamit és magamra kenem, az az én rizikóm.

    De bevizsgálatlan kozmetikai készítményeket fűnek-fának eladni?!...  

    Ilcsi néni termékei engedélyezettek és bevizsgáltak, ő sem meri csak úgy szakértelem nélkül eladni.

    Háááát, ha valaki mégis megkozkáztat ilyen bizonytalan eredetű kozmetikai készítményt használni, legyen nagyon óvatos!!!!!

     

    előzmény:
    pipin (8256)
    2006-10-24  12:27
  13. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. november 1. 00:428291.

    Kitten123!

    Mindkét készítmény megvásárlásáról lebeszéllek!!!! (Feltéve, ha még nem vetted meg.)

    A lányok eddigi tapasztalata szerint az Erdic alig 10%-nak volt hatásos, a B2UP senkinek sem hatott eddig semmit...

    SENKIRŐL nem hallottunk még, akinek a "Csodálatosmell" kapszula hatott volna...

    Viszont mindegyikről elmondható, hogy baromi drágák, ahhoz képest, hogy semmit nem érnek.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_958182 (8272)
    2006-10-27  16:11
  14. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. november 1. 00:358290.

    Guccicat!

    A görögszénaMAG az, ami a mellnövekedésben hatásos.

    A növény levele nem tudom, mire jó, arról még nem hallottam...

    Gyógynövényboltokban, Bioboltokban megvásárolható a Dr.Makai-féle : Görögszénamag (100g) kb.600Ft-ért.

    A szójalecitin kapszula mindenféle hatóanyag felszívódását elősegíti, tehát nagyonis elképzelhető, hogy a görögszénamag-tea is hatásosabb lehet, ha mellé szójalecitin kapszulát szedsz.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_782781 (8269)
    2006-10-27  09:21
  15. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. november 1. 00:248289.

    -Adryen- !

    Amíg csak lehetséges : amíg a német forgalmazó nem emeli az árakat!  
    Sajnos a gyorsan romló Ft is ellenünk dolgozik, mert hiába nem emel a német forgalmazó, hiába nem emelünk mi sem, ha az EUR/Ft tavasz óta 250Ft-ról 270Ft-ra romlott...
    Azért még így is igyekszünk a végsőkig tartani az árakat.

    Inkább az a baj, hogy a készletünk nagyon hamar kifogy, tehát ezért érdemes gyorsan lecsapni rá addig, amíg VAN!
    Mert ha kifogy, akkor lehet várni hetekig a következő szállításra.

     

    előzmény:
    -Adryen- (8278)
    2006-10-29  10:29
  16. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. november 1. 00:168288.

    Hello lányok!

    Itt vagyok ám - időnként. Képtelen vagyok ennyifelé szakadni...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424011 (8285)
    2006-10-31  19:40
  17. Torolt_felhasznalo_812261
    Torolt_felhasznalo_812261
    2006. október 31. 21:238287.
    Ti szedtek fogamzásgátlót? Az is nagyobbá teszi a melleket?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_424011
    Torolt_felhasznalo_424011
    2006. október 31. 19:568286.

    Segítséééééééééééééééég! Senki nem jár errefelé?

    Elfogyott a krémem, most mivel kenjem???? Eddig sem történt semmi,  most meg akkor kárba megy az eddigi 5 hetem??????? Senki nem beszélget velem???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_424011
    Torolt_felhasznalo_424011
    2006. október 31. 19:408285.

    Sziasztok Lányok!

    Ángyika! Köszi a görögszénamag leírást. Kipróbálom.

    Csak nem tudom nem lesz-e már sok a jóból. Szedem a BB-t, KK-t, lenmagolajkapszulát, és krémezek+UH. Szerintetek belefér még a tea???????

    Akaba!!!!!

    Hol vagy??? Hiányoznak a tanácsaid 

    2 napja érzek valamit, érzékenyek lettek a cicijeim, kicsit fájnak. Ez természetes? Jó jel  Vagy nem? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2006. október 31. 12:248284.

    sziasztok Lányok!

    érdekelne h más is tapasztalta-e azt amit én:

    használtam az aromaxot kb 1,5-2 hónapig, nagyon szépen hatott, szép feszes lett a cicim. közben szedtem 1 havi BB kapszulát, de abból már a 2. havit eszem, és itt már BB-krémet kell használni....és itt a probléma. eltűnt az a szép gömbölyű feszesség!!!! a krémet 10 napja használom.

    most mi lesz? "visszafeszesedik"? légyszi írjatok h ti tapasztaltatok-e hasonlót

    angyika25! a sikereden felbuzdulva elhatároztam h én is veszek görögszénamagot, és iszom majd a teáját

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_812261
    Torolt_felhasznalo_812261
    2006. október 31. 10:068283.
    Sziasztok!

    Én még új vagyok itt, de nagyon megtetszett ez a topik. Eddig nem nagyon hittem az ilyenekben, hogy meg lehet "növeszteni" a melleket, de nagyon jó, hogy így leírjátok a tapasztalataitokat. Azt hiszem ki fogom próbálni. Mondjuk valami olcsó módszer után nézek, mert sajnos nemrég végeztem el a sulit és még csak most kezdtem el dolgozni, úgyhogy kevés a pénzem.

    További jó napot és sikeres "mellnövesztést"!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_632047
    Torolt_felhasznalo_632047
    2006. október 30. 14:498282.

    Igen, az, de már egyre kevésbé. Neked milyen tapasztalatod van eddig? Érdekelne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412320 (8280)
    2006-10-30  10:54
  23. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 30. 11:238281.

    Sziasztok Lányok!

    Ezt nem hiszem el!!!!    83     cm a mellbőségem körben a bimbó alatt mérve! Ez azt jelenti, hogy mióta iszom a teát 3 cm-t nőttek a cicijeim!!!

    Annyira örülök!! 

    A melltartómban is olyan szépen középre lehet húzni őket!! HOlnap buliba megyek, legalább vehetek föl kivágott felsőt!!

    igyátok a görögszénamag teát, én egy hónapja iszom és tök hatásos!!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_412320
    Torolt_felhasznalo_412320
    2006. október 30. 10:548280.
    Sziasztok! Másnak is véraláfutásos a vákuumos készülék után???? Csak a felső résznél, nem nagyon, de ott marad a helye, egy pici íves csík... Vagy valamit rosszul csinálok? Pedig használok krémet is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_632047 (8263)
    2006-10-26  14:38
  25. Torolt_felhasznalo_927387
    Torolt_felhasznalo_927387
    2006. október 29. 12:458279.

    Sziasztok!

    Én használtam B2up rágógumit,2 dobozzal rágtam el,semmi hatása nem volt sajnos !

    Olvastam itt a görögszénamagról,BB krémről,lenmagról,stb.Mit érdemes kipróbálni,mi az ami a legsikeresebb idáig?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2006. október 29. 10:298278.

    akaba!!
    Nem tudod véletlenül hogy az e-beautybox oldalon meddig lesz még akciós az UH-s masszírozó?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  27. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. október 28. 13:158277.
    Hú,te mit akarsz még növeszteni?ha ilyen melleim lennének,mint neked,semmi panaszom nem lenne 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_782781 (8269)
    2006-10-27  09:21
  28. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. október 28. 13:138276.
    A táblázatot,ha megnézed,senkinek sem használt semmit az Erdic.A másik is nagyon drága,de nem emlékszem h valakinek hatott volna.Itt sokkal olcsóbb termékekkel sokkal látványosabb eredményt érnek el egyesek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_958182 (8272)
    2006-10-27  16:11
  29. Torolt_felhasznalo_765534
    Torolt_felhasznalo_765534
    2006. október 28. 12:268275.
    Hát,az nem teljesen így van,hogy akinek nagy azok után futnak a jó pasik,és akinek meg kicsi,azok után nem.Nekem eléggé kicsi maradt,de illik az alakomhoz,és egyetlen pasinak sem volt rá panasza.És már 5 éve egy nagyon jó pasi az élettársam, akinek eszébe nem jutna megjegyzést tenni a pici melleimre,de a nagyok után sem fordulgat .Nekem erről ez a véleményem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_994504 (8273)
    2006-10-27  20:38
  30. 2006. október 27. 20:568274.
    A görögszénamagot én tejszaporításra ittam!
    előzmény:
    dyka20 (8270)
    2006-10-27  09:40
  31. Torolt_felhasznalo_994504
    Torolt_felhasznalo_994504
    2006. október 27. 20:388273.
    na énnekem az jutott eszembe h nem ér h egyes embereknek kisebb a mellük míg a másiknak nem akkkkora!!és futnak utánnuk a jobbnáljobb pasik, de abba meg bele lehet őrülni ha folyton azt nézzük és mivan ha már valaki gyerekként tudja h mekkorák is lesznek?ez a génekben van vagy van olyan h csodafolytán vkinek nagyobb lessz mint az elődjének?Lerre kérnék én választ kapni! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  32. Torolt_felhasznalo_958182
    Torolt_felhasznalo_958182
    2006. október 27. 16:118272.

    Sziasztok!

    Szeretném megkérdezni hogy van-e valakinek Erdiccel vagy Csodálatos mell kapszulával kapcsolatban valami tapasztalata, esetleg hallott valamit (pozitív vagy negatív dolgot) ezekről a készítményekről? Előre is köszönöm a válaszokat!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 27. 10:128271.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2006. október 27. 09:408270.

    Sziasztok!!!!!

    Nem tudok túl sokat erről a görögszénamagról, vagy micsodáról. Írna nekem róla valaki valamit, vagyis inkább mindent, amit tudni érdemes? dyka20@freemail.hu

    Előre is nagyon szépen köszönöm

    Szép napot

    Ui.: tök jó, hogy van egy ilyen hely, kár hogy eddig nem tudtam róla 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_782781
    Torolt_felhasznalo_782781
    2006. október 27. 09:218269.

    Sziasztok!

    Egy ismerosomet kertem meg,hogy vegyen nekem Gorogszenamagot Pesten,mert erre fele,ahol lakom,nincs egy gyogynovenyes boltban sem.Csak Görögszénalevelet vagy mit kapot?Az ugyanugy jo?Ugyanugy teat lehet fozni belole es ugyanazok  a hatasai?Ha csak a g.sz.teat innam,akkor van ertlme szedni melle szojalecitint?Vagy csak ha szedek valam mas bogyot is mellette?SoS valaki dobjon meg egy privivel 

    Szemi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_305200
    Torolt_felhasznalo_305200
    2006. október 26. 22:368268.

    Sziasztok! Egy kis segítségre lenne szükségem a tapasztaltabb mellnővelőktől!!

    2hete használom az AROMAX olajat és kicsit fájnak a melleim. Olyan fájás, mint amikor tini lány voltam (most 26vagyok) és nőttek a melleim.  Ez normális szerintetek?? Változást eddig nem tapasztaltam, talán csak annyit, hogy feszesebb lett egy kicsit a cicim. Már van egy gyerkőcöm, tehát eléggé punnyadt lett a mellem.

    Segítségeteket várom. Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 26. 20:508267.

    Szia!

    görögszénamagot gyógynövényesnél vettem. A Makai féle dobozos, vagy a sárga tasakos Bio a jó termék. Amit átlátszó celofánba csomagolva árulnak, bizonytalan eredetű.

    Kb. 600 Ft ért beszerezhető.

    Tea: Egy teáskanál magot két dl vízbe áztatunk kb. 5-8 percig. Aztán felforraljuk, főzzük kb. 5-10percig. A perceket nem mindig tartom be. A magokat mézzel meg lehet enni, a teát is beízesítve, cukorral, vagy mézzel inni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424011 (8265)
    2006-10-26  18:12
  38. Torolt_felhasznalo_424011
    Torolt_felhasznalo_424011
    2006. október 26. 18:468266.
    Hogyan kell ezt az agykontroll dolgot csinálni. Megvan a könyv (Silva) de abban nincs ilyesmi.  Légyszi írd le, ha van időd. Köszi
    előzmény:
    lutakkr (8237)
    2006-10-20  20:36
  39. Torolt_felhasznalo_424011
    Torolt_felhasznalo_424011
    2006. október 26. 18:128265.

    Írnátok valamit erről a görögszénamagról, meg a teafőzés, meg a magok elfogyasztása, hol kapható, mennyiért, stb.Nincs időm (lusta is vagyok&nbsp visszanézni a fórumon. Köszi

    Már mindent összeeszek, iszok, kenek, csak történne valami 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2006. október 26. 16:528264.

    Szia!

    Ne add fel! Próbáljuk meg tartani egymásban a lelket! Van, hogy én is kihagyom a krémezést, annyira hulla vagyok esténként....

    Ráadásul  23-án akartam kezdeni az uh-zást, ehhez képest tegnap csináltam először, és csak az egyik cicimre (szerencsére a kisebbel kezdtem   )

    Hátha egymást lelkesítve legyőzzük a lustaságot....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8258)
    2006-10-25  15:25
  41. Torolt_felhasznalo_632047
    Torolt_felhasznalo_632047
    2006. október 26. 14:388263.
    Sziasztok ! Újabb tapasztalat a mellpumpával kapcsolatban: egyre kevésbé fáj, így bátrabban engedem a vákuumot. Ezek szerint hozzá kell szokni.  Viszont ahogy hozzászokik a bőr és a szövetek, erősebben is kell csinálni, hogy ugyanazt az eredményt elérd a 30 perc végére. Akkor hatásos, ahogy már írtam, ha bekeményedik a kezelés befejeztével. Új tünet: két napja bizsereg egész nap, napközben is. Ez is a növekedés jele lenne? szép napot mindenkinek ...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2006. október 26. 11:508262.

    Szia!

    Hát igen. elvégre ha belegondolsz, a tizenévesek melle is évekig fejlődik, évekig dolgoznak a hormonok ezen. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8261)
    2006-10-26  10:38
  43. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 26. 10:388261.

    A fekete pont jogos. De csak egy  napot hagytam ki, így csak egy picurka fekete pont jár.

    Gondolkodtam. Szóljatok, ha teljesen rosszul képzelem, de...:

    Azt várom a görögszénamagtól, hogy pár nap alatt eredményt produkáljon. Méghozzá több cm-nyi eredményt. De ha jobban belegondolok, az ösztrogének felerősítésében van számottevő jelentősége. Márpedig az ösztrogének, női hormonok hatására nem pik-pak egyik napról a másikra nő hatalmasra a mellünk. Én olyasmit olvastam ,hogy az ösztrogé hormonok kikerekítik a nőt. Ahol nincs elég zsírszövet -tehát nem elég párnás a nőci - ott kipárnázódik. Kerek lesz. Lesz feneke, ha nem volt, lesz csípője, ha nem volt, és lesz cicije ha nem volt. Ezek nem hízásból eredő hájak lesznek, hanem a nőiességet fokozó párnák. Ez a folyamat elkezdődik már 10 éves korunktól kb. De van akinek nem jut mindenhova elég. Így jártam én is.

    Szerintem a görögszénamag is csak fokozatosan tudja kifejteni hatását. Lehet egy év rendszeres teázgatás is kell ahhoz, hogy hónapról hónapra picivel nagyobbak legyenek a melleim. Egy év alatt ez látványos eredménnyel járhat.
    Nem adom fel!!! Iszom. Majd a mindennapos dolgaim részévé válik a teafőzés és magevés  De nekem nyáron már nagy mellem lesz!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424011 (8259)
    2006-10-25  18:42
  44. Torolt_felhasznalo_118608
    Torolt_felhasznalo_118608
    2006. október 26. 07:498260.

    2 felbontatlan doboz beauty and breast kapszula eladó 7000ftért!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. Torolt_felhasznalo_424011
    Torolt_felhasznalo_424011
    2006. október 25. 18:428259.
    Fekete pont angyikának!!!! Nekem 1 mm növekedés sincs,  mégsem hagyom abba. Tessék csinálni szorgalmasan.  Elvégre van hatása Nálad. Vagyis volt, amig nem voltál lusta. Nem akarsz szép ciciket????????  Akkor hajrá!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8258)
    2006-10-25  15:25
  46. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 25. 15:258258.

    Lányok!

    Kezd alább hagyni a lelkesedésem. A 1,5 cm-nél megálltam. Kezdem unni a sok teafőzést.  Öntsetek már belém egy kis lelket!

    A krémezést is soxor kihagyom.  Lusta dög lettem.  

    Veletek mi a helyzet?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_424011
    Torolt_felhasznalo_424011
    2006. október 25. 11:428257.

    akaba!!!!!!!!!!

    Nekem is nemsokára elfogy a BB krémem.  Most akkor mi a teendő? Lehet helyette sunflurt használni, vagy csak lenmagolajat? Nem fog megtörni a varázs, akarom mondani a hatás? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2006. október 24. 12:278256.

    http://szepsegfarm.freebase.hu/mela.htm

     

    Tud erről valaki valamit? Milyenek ezek a termékek? Kipróbálta már valaki?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. 2006. október 24. 11:598255.

    Szia!
    Köszi a segítséget!  

    előzmény:
    nashua (8253)
    2006-10-24  09:26
  50. 2006. október 24. 11:398254.

    Sziasztok! Elfogyott a BB krémem és most láttam, hgoy 2-4 hét a szállítás ideje. Nincs valakinek fölösleges tégely kréme? Szívesen átvenném!

    Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. 2006. október 24. 09:268253.

    Ja, és a gépet itt lehet kapni:

    http://www.e-beautybox.com/index.html

    előzmény:
    -Adryen- (8249)
    2006-10-23  15:15
  52. 2006. október 24. 09:258252.

    Szia!

    Arra nem emlékszem, hogy ezzel a két "kencével" használta-e valaki az uh-s gépet, de biztos jó.  A Sunfleur krém állagú, és az Aromax olajjal sem lehet gond, ha a lenmagolajjal lehet uh-zni, akkor ezzel is. Az uh-s gépet naponta 20 percig kell használni, csinálhatod pl. úgy, hogy este uh-zol a sunfleurrel, reggel meg kenegetsz az Aromax-szal. Vagy fordítva, mert az Aromax illatát sokan erősnek találják, és nem szívesen kenik reggel.

    Ami fontos, hogy az Aromaxot és a Sunfleurt ne használd egyszerre, illetve egymás után, mert nagyon sok lány jelezte, hogy "keverve" hatástalan, viszont este-reggel használva nagyon jó.

     

    előzmény:
    -Adryen- (8249)
    2006-10-23  15:15
  53. 2006. október 24. 09:128251.

    Én 175 cm vagyok, 58 kg. Mások szerint (általában túlsúlyosak) sovány, szerintem a fenekemen, a combomon, a hasamon elég sok zsír van, tehát nem vagyok sovány. Ha oldalról nézem magam (és behúzom a hasam  , való igaz, hogy lapos vagyok. Akkor most sovány vagyok, vagy nem?

    Ja, és ha hízom, egyetlen gramm sem megy a cicimre.... 

    előzmény:
    lutakkr (8221)
    2006-10-17  21:59
  54. 2006. október 23. 16:418250.

    nekem határozottan használ a BB-krém + az aromax, a BB-krémet 1x használtam még csak

    tök örülök, nem hittem igazán h hatásos lesz 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2006. október 23. 15:158249.

    Sziasztok!

    Használta már valaki a SONIC SKIN ZC-968N UH-készüléket Aromax olajjal és Sunfleur krémmel?
    Milyen időközönként ajánlott használni a készüléket, és hol lehet ilyet vásárolni?

    Légyszi írjon az aki kipróbálta már és valami változást is tapasztalt!

    Köszike

    Adryen

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. Torolt_felhasznalo_632047
    Torolt_felhasznalo_632047
    2006. október 23. 14:198248.

    Szia ! Igen, köszönöm, elolvastam az egész topikot. Az az igazság, hogy én használtan jutottam hozzá, így sokkal olcsóbb volt és még a tölcsért is kicserélték egy vadiújra. Van hozzá egy kézi vezérlő, amin ha befogod a lyukat, akkor szív, ha elengeded, akkor kienged. De a hölgy, akitől vettem (neki 2 is van, az egyiket adta el), mondta hogy fájni fog és kenegessem, mert még be is lilul, de majd megszokom. Mondjuk a tölcsért a félóra végére félig kitölti a mellem. Egyébként használat előtt bekenem a BB krémmel. Fél óra után mint írtam, 3-4 cm-rel nagyobb és be is keményedik.  De majd írok folyamatosan a tapasztalatokról. Szép napot !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8247)
    2006-10-23  03:33
  57. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. október 23. 03:338247.

    Vivica43!

    Szerintem nem szabadna fájnia a mellpumpálásnak!!!!!  

    Nem lehet az erősségén állítani???

    Nagyon kevesen tudták eddig megvenni ezt a drága készüléket, ezért nem írnak a használói.
    Azzal is baj van, hogy a legtöbb embernek nincs ideje rendszeresen használni pl. a mellpumpát sem...

    A mellpumpás kúránál fel kell készülnöd rá, hogy legalább 1 évig kitartóan és rendszeresen használnod kell a gépet, hogy látható növekedést elérj. (Pőrénél is 1 év után kezdett látható lenni a hatás.)

    Ja, és még fontos : Pőre is használt mellé mellnövelőkrémet!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_632047 (8243)
    2006-10-22  12:21
  58. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. október 23. 03:268246.

       

    Ja, milyen botrányok voltak már itt!  

    Mégis "túléltük".

    Letiltották, elásták a topicunkat, de mi akkor sem hagytuk magunkat!!!!   

     

    előzmény:
    karon_varj (8225)
    2006-10-19  11:52
  59. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. október 22. 23:258245.
    ÓÓÓ!Én lemaradtam 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8241)
    2006-10-21  21:38
  60. 2006. október 22. 17:478244.

    köszi szépen amúgy sztem sem árt, de óvatos leszek!

     

    előzmény:
    lutakkr (8236)
    2006-10-20  20:34
  61. Torolt_felhasznalo_632047
    Torolt_felhasznalo_632047
    2006. október 22. 12:218243.
    Sziasztok ! Írtam, hogy én eddig a varázshármast használtam. Kb. három hete megvettem a Pőre által használt beauty b-s pumpát, de igazság szerint ez idő alatt nem volt időm a használati utasítás szerint naponta 2x használni, sokszor még egyszer sem. Egy hátránya: kegyetlenül fáj, ezt senki nem mondta és még mindig nem szoktam meg az érzést. Viszont tény, hogy utána 3-4 centivel nagyobb és ez 1-2 óráig meg is marad, csak kellene naponta csinálni.  Megígérem, hogy írni fogok időnként az eredményről, mert elég nehezen lehet információhoz jutni, nem nagyon írnak azok, akik használják.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. Torolt_felhasznalo_645003
    Torolt_felhasznalo_645003
    2006. október 21. 22:168242.

    Sziasztok!

    Megvettem a 20ezres vákumos mellpumpát. Lenne egy kérdésem azokhoz, akiknek ilyen van:

    A használati utasítás szerint felraktam, bekapcsoltam az ON gombbal, aztán ahogy írta, miután a tölcsérek légmentesen zártak megnyomtam a vákum funkciót. Ekkor a készülék fokozatosan "vákumtalanított", és pár másodperc múlva megszűnt a vákum. Arra már rájöttem, hogy állandóan nyomni, majd elengedni kell ezt a gombot, így fog pumpálni (én meg azt hittem, hogy miután bekapcsoltam ezt magától fogja váltogatni, mert azért fél órán keresztül állandóan ki és bekapcsolni azért nem semmi!) Szóval a kérdésem: kb. hány másodpercig kell "szívatni" és "kiengedni"? Van valami bevált ütemezés?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8241)
    2006-10-21  21:38
  63. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 21. 21:388241.

    Sziasztok!

    Én még csak most tudtam jönni megint. Most beléptem az msn-re gyertek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (8240)
    2006-10-20  23:48
  64. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. október 20. 23:488240.
    Elküldöd akkor nekem?megadtam priviben az msn címem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8239)
    2006-10-20  21:18
  65. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 20. 21:188239.

    Én ezt az szuggessziót kiegészítem egy kis krémezéssel és görögszénamaggal, mert tutira megyek.  

    Egyébként a férjem msn-en át tudja küldeni ezt a fáljt.

    Pusszancs

    előzmény:
    lutakkr (8238)
    2006-10-20  20:38
  66. 2006. október 20. 20:388238.
    Jut eszembe, a Női test női bölcsesség c. könyvben olvastam is arról, hogy csináltak ilyen kísérletet, szuggesszóval illetve hipnózissal, és valami igen nagy százalékban következett be mellnövekedés a nőknél anélkül, hogy bármilyen egyéb kezelést kaptak volna. A test tényleg csodálatos dolog, csak hinnünk kell benne, vagyis magunkban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8234)
    2006-10-20  10:11
  67. 2006. október 20. 20:368237.

    Szia, Angyika!

    Gratulálok, ez nagyon biztató eredmény! Az agykontrollt én is nagyon pártolom, én is folyamatosan használtam (bár változó intenzitással) pl. az önszuggessziót, és biztos vagyok benne, hogy ennek is komoly része volt a sikereimben! Csak így tovább!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8234)
    2006-10-20  10:11
  68. 2006. október 20. 20:348236.

    Szia, Héroine!

    Én BB krémet használok ugyan, de nem járok szoliba, viszont biztos vagyok benne, hogy nem kell a krémet lemosni szoli előtt, főleg hogy ha beszívódik, akkor már nem is lenne mit lemosni.

    előzmény:
    héroine (8227)
    2006-10-19  13:15
  69. 2006. október 20. 16:118235.

    nem használok UH-t, és valszeg mostanában nem is lesz lehtőségem venni egyet (hónapokig tuti)

    csak úgy simán kézzel kenném, és utána szoli-nem rögtön, min. 1 óra múlva....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (8230)
    2006-10-19  23:00
  70. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 20. 10:118234.

    Beszámoló

    Most a mensi óta megint 5 napja iszom a teát,( ha jól számolom) és 1,5 cm-rrel nagyobb lett a mellem, közvetlenül a bimbó alatt mérve körben. Mensi után 80 cm volt most pedig 81,5!!!

    Most nem fogom kihagyni a mensi ideje alatt a teázást, és kiváncsi leszek mi lesz a végeredmény kb. 3 hónap után.  

    Egyébként a férjem letöltött a netről egy agykontrollos dolgot. Pasi beszél, hogy lazítsam el magam és az önkorlátozó hiedelmeimet cseréljem ki a vágyaimmal. És a testem engedelmeskedni fog. Bízom benne. MÁr kétszer végig csináltam, kb. 20 perc.

    Puszi

    Legyen szép napototok!!   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  71. Torolt_felhasznalo_192021
    Torolt_felhasznalo_192021
    2006. október 20. 00:328233.
    Erre én is kíváncsacsi lennék, mert egy 20 ezresre simán beruháznék, de a másik nagyon húzós lenne egynlőre. Jelentem tegnap megérkezett az UH-masszírozóm, úgyhogy megy az Aromaxos cicisimi.
    Aromax mellett használhatok Sunfleur-t? Mondjuk ha az egyiket reggel, amásikat este masszírozom be?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (8226)
    2006-10-19  12:17
  72. Torolt_felhasznalo_696692
    Torolt_felhasznalo_696692
    2006. október 19. 23:428232.

    Sziasztok!!!

    Segítsetek kérlek! Nagyon el vagyok keseredve, mert elég kicsi maradtam felül... 20 éves vagyok, és nem tudom, hogy mi az, ami a legmegfelelőbb lenne mellnövelésre. Az ilyen krémektől idegenkedem, a mellnövelő pumpát szeretném megnézni. Ti ajánljátok? melyiket? milyen hatás érhető el vele? biztonságos? megéri? Kérlek segítsetek, akik ismertek ilyeneket...

     

    Naggggyon kösziii!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. október 19. 23:308231.
    "beszívódott" 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (8230)
    2006-10-19  23:00
  74. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. október 19. 23:008230.
    Szerintem ha már beszívósott,főleg ha UH-zod,akkor nem kell lemosni,mert az bedolgozza a bőröd alá.
    előzmény:
    héroine (8227)
    2006-10-19  13:15
  75. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. október 19. 22:598229.
    Engem is főképp azért érdekelne,mert ez a legbiztosabb mód arra,hogy történjen is valami.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412320 (8228)
    2006-10-19  15:29
  76. Torolt_felhasznalo_412320
    Torolt_felhasznalo_412320
    2006. október 19. 15:298228.
    Sziasztok,

    Igeeen, ez engem is érdekelne! Gondoltam beruháznék az olcsobbikba... mert utánanéztem kicsit a sejtbiológiai hátterének, és szerintem krémmel kiegészitve igen hatásos lehet (mint láttuk is Pőre esetében)... Már önmagában attól h vérbőség keletkezik biztos sokkal hatásosabb a krém, talán (bár biológiag nem ua. a mechanizmus) az UH hoz hasonló eredményeket érhetnénk el... Ja, és jelentem váltottam BBre a bioclinicáról És napi 100x nézek tükörbe, hátha már látszik vmi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196721 (8226)
    2006-10-19  12:17
  77. 2006. október 19. 13:158227.

    hát jó, Angyika25, én kérdezek

    Lányok! senki sincs köztetek aki keni vmivel a cicijét (főleg a BB érdekel) és jár szoliba??? lemossátok, vagy nem kell?

    az olaj tom h nem leht a legjobb, és foltot csinálhat a bőrön.

     

    köszi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. október 19. 12:178226.

    Akaba!

    Mi a külnbség a Beauty vákuumos gép és a 20 ezer forintos között?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. 2006. október 19. 11:528225.
    nem fog meghalni, nyugi ;]
    amennyi mindent már túlélt
    ugye, akaba, mik voltak? ))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8224)
    2006-10-19  09:41
  80. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 19. 09:418224.

     Sziasztok! 

    Nem akar meghalni a topic, segítsetek!!!

    Írjatok!

    Kérdezzetek!

    Tapasztalatok, ötletek jöjjenek. Én minden nap többször is megnézem mit írtatok, de sokszor semmi...

    Ne csak olvasd  , szólj hozzá! 

    Pusszancs

    angyika 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. 2006. október 17. 22:068223.
    Szia!

    Én a helyedben váltanék. Az UH nem fog zsírt égetni, ha nem zsírégetô krémmel használod. Az UH annyit tesz, hogy mélyebbre dolgozza be a krémet a bôrödben. Tehát nem árthatsz vele, ha mellnövelô krém mellé használod.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412320 (8213)
    2006-10-16  16:18
  82. 2006. október 17. 22:038222.
    Szia, Nebuda!

    A Beauty Breast krémet vedd! Én mindkettôt próbáltam, és csak a BB krém + Ultrahangos masszírozó jött be. Már 2 hét alatt látható volt az eredmény. A táblázatban megtalálsz, és ott benne van az is, hogy melyik hozzászólásnál nézheted meg a képeimet. Ha bemasszíroztad UH-val a BB krémet a melledbe, utána kend be lenmagolajjal, és folytasd az UH-zást még 15-18 percig (mellenként)! Nekem nagyon bejött (+4,5cm), le kellett cserélnem a melltartóimat.

    Drukkolok neked!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_891155 (8214)
    2006-10-16  20:17
  83. 2006. október 17. 21:598221.
    Szia, Angyika!

    Szerintem nem vagy sovány. Pontosabban hozzám hasonló súlycsoport vagy (én 170cm és 55-56 kg vagyok most), és szerintem én nem vagyok sovány. A mellméretnél az, hogy 75-ös, csak a mell alatti méretet jelenti, 75-ös mérettel lehet valaki kismell? (75A) vagy nagymell? (75D) is. Ha 75B-s vagy, akkor az szerintem teljesen normális méret a testalkatodhoz! Viszont tényleg igaz, hogy ha hízol, az a melledre is megy. A 35 év utáni mell növekedés érdekes, én még nem hallottam róla, de jövôre leszek 35, majd beszámolok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8220)
    2006-10-17  19:45
  84. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 17. 19:458220.

    A női test kézikönyvében találtam:

    "Nagy melleket okozhat a folyadék visszatartás, kövérség, vagy nagy mértékű hormonhatás. A mellek a terhesség és a szoptatás alatt megnagyobbodnak, és sok nő tapasztalja, hogy melle 35 éves koruk után megnő.

    Kis mellek a túl csekély hormonhatás következtében, vagy soványság miatt alakulhatnak ki. A serdülőkor idején a mellek fejletlenségén lehet javítani ösztrogén tartalmú krémmel, de ezek a krémek csak a tejcsatonákat növelik meg, a zsírpárnákat nem. "

    Hányan vannak közötettek, akik súlyfelesleggel küszködnek, és kicsi a mellük. Én bevallom, tényleg sovány vagyok. A BMI kalkulátor szerint is a sovány kategóriába tartozom.

    26 éves, 164 cm, 51 kg vagyok. És ez kevés!!! az összes bordám kilátszik. Lehet nálam itt van a hiba. Túl vékony zsírréteg van a mellemen!! Csatoltam egy képet, ami jól tükrözi hogy ha nagyobb a zsírréteg, akkor nagyobb a mell is. Ahhoz képest viszont, hogy ilyen vékony vagyok, még nagyok is a melleim!!  Kintlévő bordákhoz egy 75-ös mell már szerintem tök jónak számít!   

    Most komolyan, szerintetek???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424011 (8219)
    2006-10-17  19:09
  85. Torolt_felhasznalo_424011
    Torolt_felhasznalo_424011
    2006. október 17. 19:098219.

       

    Semmi sem történik 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. Torolt_felhasznalo_817513
    Torolt_felhasznalo_817513
    2006. október 17. 17:098218.

    Sziasztok!

    Én is csak most léptem be a fórumra, amolyan megfigyelő voltam.

    Elkezdtem a mellnövelést, varázshármast használok UH-val.

    Jelentem, nekem 2 nap után látszott valami mozgolódás, főleg teltségben. Nagyon eltökélt vagyok, szerintem sikerülni fog, ha már az elején így beindult

    Akinél semmi eredmény, az se keseredjen el, legyen kitartó. Fő a pozitív hozzáállás Van 5000 féle tabi, krém, szerkentyű, valaminek be kell vállnia

     

    További szép napot,

    Etterke

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  87. Torolt_felhasznalo_790866
    Torolt_felhasznalo_790866
    2006. október 17. 13:518217.

    hello. a parom nemreg hozott egy hirdetest a patikabol. erdic gabonatabletta.

    ismeros valaki az ugyben?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. Torolt_felhasznalo_933011
    Torolt_felhasznalo_933011
    2006. október 17. 08:118216.
    szia! tejjel próbáltam a lenmagpelyhet,de elég fullasztó majd még kísérletezgetewk és szólok ha van vmi amivel még jó további szép napot cupPpPpPp
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8178)
    2006-10-11  23:59
  89. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 16. 22:028215.

    Szia!

    Az én kislányom pár hónap múlva lesz 2 éves. Én a görögszénamag teáját iszom. És utána a magját is megeszem. A görögszéna tejserkentő is, szokták szoptatós anyáknak ajánlani.

    Olvasgass a neten róla. Nekem nagyon feszülnek a cicijeim tőle. Még nincs egy hónapja hogy elkezdtem a kúrát, De szerintem az aromax olaj nagyon feszesíti a dekoltázs bőrét. Azt érdemes használni.

    Görögszénamagot gyógynövényestől lehet venni. A celofántasakos állítólag bizonytalan eredetű, érdemes inkább a sárgatasakos bio terméket megvenni, vagy a dr. Makai féle dobozosat. Teát egy teáskanálnyi magból kell főzni, úgy hogy előtte áztatjuk két dl vízben  5 percig és aztán felforraljuk, főzzük kb. 8-10 percig. A teát cukorral, mézzel, a magokat pedig mézzel fogyasztjuk. Tele van fitoösztrogénnel!!!

    Aromax mellkondicionáló olajat pedig akár rossmannban is. kb. 700 Ft.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_891155 (8214)
    2006-10-16  20:17
  90. 2006. október 16. 20:178214.

    Sziasztok.



    Már régóta szeretnék nagyobb melleket. Most lesz 1 éve hogy megszületett a kislányom. A szülés előtt sem voltak nagyok a melleim de azóta szinte nem is lehet látni.   



    Nem tudok felvenni mélykivágású blúzokat mert elég rosszul állnak mell nélkül. Kérlek titeket hogy aki már volt hasonló helyzetben és tudott változtatni a mellein az írja már le nekem hogy mi a legjobb. Sok jót és sok rosszat hallottam már a krémes növelésről. Szerintetek krémmel lehet láthatóan mellet növelni? Nem tudom eldönteni hogy melyik krémet vegyem meg a bioclinicalt vagy a beauty ... krémet. Tud nekem valaki segíteni?



     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. Torolt_felhasznalo_412320
    Torolt_felhasznalo_412320
    2006. október 16. 16:188213.

    Sziasztok,

    új vagyok itt, de már régóta próbálkozom az adott témával  

    Eddig igazi zug-fórumozó voltam, mindig csak levadásztam az ötleteket, de nem volt túl nagy az indíttatás, hogy hozzá is szóljak. Most viszont segítségre lenne szükségem. A bioclinicás krémet kenem kb. május óta, és nem igazán van látványos változás, bár feszülést érzek, de nem sokkal többet... Növekedést nem... Kérdés, hogy mennyire legyek türelmes? Ennyi idő alatt jobban kellett volna hatnia? Az a baj, hogy amint úgy döntök váltok, rögtön elkezd feszülni, és megint megszavazom neki a bizalmat egy kis időre   Uh-val is próbálkoztam, de attól félek, ha igaziból nem hatásos a krém, akkor lehet h még rontok is az UH-val, mert a zsírégető funkció lép fel!   Szóval a lényegi kérdés az, hogy a krémeknél is igaz a 4-6 hónapos várakozási idő, vagy ami nem megy, ne eröltessem és inkább váltsak? Ti mennyi idő után észleltétek a növekedést?

     Köszi előre is

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 16. 10:188212.

    miraCica köszi szépen! Utána nézek ennek a könyvnek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_192021 (8211)
    2006-10-16  09:59
  93. Torolt_felhasznalo_192021
    Torolt_felhasznalo_192021
    2006. október 16. 09:598211.
    Vagyis egész pontosan José Silva + Philip Miele : Agykontroll
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_192021 (8210)
    2006-10-16  09:57
  94. Torolt_felhasznalo_192021
    Torolt_felhasznalo_192021
    2006. október 16. 09:578210.
    Sylva : Agykontroll
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8209)
    2006-10-16  09:18
  95. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 16. 09:188209.

    Köszi akaba, amiket írtál. Nagyon jó lenne egy "hogyan legyen nagyobb önbizalmunk" témájú könyvet olvasgatni, de egyet sem ismerek.

    Ahogy visszaolvasgattalak benneteket láttam, hogy szó volt a bioenergetikáról, és hogy azzal a doki akár 10 cm növekedést is elő tud idézni a női mellen. Nem semmi.

    Aztán egy olyat is olvastam hogy itt közülünk valaki (talán lutakkr de nem biztos), hogy ő este lefekvéskor arra összpontosít, hogy nőnek a mellei. Tulajdonképpen az agyát győzi meg arról, hogy tényleg hatnak a készítmények amiket használ. Ebben szerintem tényleg van valami.

    Nem ismer valaki olyan könyvet amiben ez az "agyra hatás" tanulható?

    Bocsika, ha olyan hülyén írtam le.

    Tudjátok, arra gondolok, hogy ha sokáig mondogatjuk hogy beteg vagyok, fáj ez-az, akkor tényleg lebetegedhetünk. Ha viszont fáj a lábunk és erőt veszünk magunkon és mondjuk hogy nem fáj nem fáj, akkor mintha tényleg jobb is lenne utána és nem fájna. Szóval az agyunk a központi irányító. MIért ne hathatnánk az agyunkra, úgy hogy azt mondogatjuk, hogy nő a mellünk???  

    Most ki ne nevessetek. Az egyetlen vicces az, ahogy fogalmazom, de egyébként tényleg van benne valami. Nem?? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8207)
    2006-10-16  00:43
  96. Torolt_felhasznalo_424011
    Torolt_felhasznalo_424011
    2006. október 16. 05:338208.

    akaba!

    Az UH-t 3 hete használom. Tudom, hogy ennyi idő még kevés, csak amikor olvasom, hogy írják a többiek, hogy nőtt, meg feszül, stb. akkor elmegy a kedvem, hogy nálam semmi eredmény. Mostmár 6. hete, hogy elkezdtem a mellnövelést (először a varázshármast) de semmi sem történik.   Csak valami pici változást látnék (éreznék), akkor szárnyakat kapnék. Bízok én, csak így napról-napra nehezebb.

    Köszönöm válaszod, a krémezésről.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8196)
    2006-10-15  18:25
  97. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. október 16. 00:438207.

    Angyika!

    Elöször is : fontos, hogy alaposan megismerd önmagad!
    Légy magaddal kritikus és igazságos : van ami előnyös rajtad és szép és biztosan van előnytelen szokásod, vagy külső fizikai jegyed...

    Ami előnyös, azt erősíteni kell, ami előnytelen, arra vannak módszerek, hogyan leplezd... Rossz szokásokon meg kell tanulni uralkodni. (De ezt csak akkor tudod megtenni, ha pontosan tisztában vagy a rossz szokásaiddal, nem hazudsz önmagadnak.)

    Kamaszkorunkban szinte mindannyian átesünk a "rémes-vagyok-én-vagyok-a-legrondább" korszakon. Na, ebből elég nehéz kivakarni magunkat!

    De ha megismered önmagad, akkor rá kell jönnöd : mennyi jó van benned is és igenis szép is vagy és ha jobban belegondolunk, EGYETLEN VAGY EZEN AZ EGÉSZ BOLYGÓN!!!... Egyetlen és megismételhetetlen!

    Ne azt nézd, hogy "a másik nőhőz képest" te milyen vagy, hanem kizárólag azt tartsd szem előtt, hogy TE ILYEN VAGY!...

    Ő olyan, amilyen, de te meg ILYEN VAGY!

    Nézz csak meg egy kis fűszálat, vagy egy kis hangyát : tedd nagyító alá és el fogsz csodálkozni, milyen csodás kis teremtménye a Földnek!... Pici és mégis EGÉSZ, él, lélegzik, nől, szaporodik... Hát nem csodás?!... Ha ez a kis fűszál ilyen csodás, Te miért ne lennél legalább ennyire csodálatos?!...

    Ha megismered önmagad, megtanulod kezelni az érzelmeidet, haragodat, türelmetlenségedet, féltékenységedet, kiváncsiságodat, hiszékenységedet...
    További előny, hogy ez az önmegismerés a többi ember érzelmeit is megismerteti veled, rájössz majd, hogy ki az, aki nem tud magán uralkodni, pusztán mert nem ismeri önmagát.

    BECSÜLD ÖNMAGAD! Az önmegismerés arra is jó, hogy a jótulajdonságokat becsüld meg önmagadban : legyél büszke rá, hogy te nem hazudsz, nem lopsz, nem csalsz, mindig egyenesen a többi ember szemébe nézel, türelmesen végighallgatod az embertársaidat, stb.

    Ha elmész a tükör előtt, ne kapd el a szemed (merthogy te ugyis csúnya vagy és utálod magad nézni), hanem köszönj egy mosollyal a tükörképednek! Miért csak egy idegennek köszönsz mosollyal?... Saját magad nem érsz meg magadnak ennyit?!...
    Ez egy nagyon jó módszer arra, hogy kialakítsd magadban az önbecsülés első csíráit.

    Ha eljutsz odáig, hogy kezded magad megismerni, kezded magad becsülni, egyre több lesz az önbizalmad is!

    Legyél büszke önmagadra, hisz BELŐLED CSAK EGYETLEN EGY ÉL A FÖLDÖN!!!

    Tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, mint most itt én leírtam pár mondatban, talán évekig tartó folyamat...
    De ha most tudatosan nekiállsz, akkor van esélyed rá, hogy előbb vagy utóbb egy önbizalommal teli nővé válhass.

    Lépésről-lépésre kell haladni...

    Vannak segítségképpen személyiségfejlesztő-önbizalomnövelő tréningek, könyvek, tanfolyamok, ha egyedül nem megy.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8205)
    2006-10-15  21:00
  98. 2006. október 15. 23:258206.
    erre igazából magadnak kell rájönnöd... a kulcs benned van elrejtve, keresd meg ;] egyébként sokat segít a pozitív gondolkodásmód. és az, h "minden nőnél van jobb nő". tehát nálad is, viszont te is jóval jobb nő vagy másnál magadat hergeled, ha ezt nem fogadod el, de attól neked nem lesz jobb. a kapcsolat elején amúgy sztem mindig több a féltékenykedés, egy idővel ez csillapodik. ha nem, akkor vagy tényleg 0 önbizalma van az illetőnek, vagy van rá alapja... azt viszont én sem bírom/bírnám elviselni, ha vki direkt teszi/tenné magát a páromnak és próbál/na rámászni előttem. még ha a világ legrondább nője, akkor sem. szal ilyen esetekben általában leosztok/nék 1-2 pofont, vagy "véletlen" leöntöm az illetőt egy pohár vörösborral, vagy úgy leégetem, h vörös fejjel kullog el a helyszínről jah és rám se mászhat a pasim előtt senki. különben abból is pofon lesz, vagy leégetés ;]
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8205)
    2006-10-15  21:00
  99. Torolt_felhasznalo_203862
    Torolt_felhasznalo_203862
    2006. október 15. 21:008205.

    Hát ezt az utóbbi közös fotózgatást soha nem csinálnám. Attól féltékenyebb típus vagyok.

    Itt tényleg az önértékelés a kulcsszó. De hogy lehet növelni az önbizalmat? Jó kérdés..

     

    előzmény:
    karon_varj (8204)
    2006-10-15  20:49
  100. 2006. október 15. 20:498204.
    szasztok!

    erre csak azt tudom mondani, h van egy társaságunk, ahol minden csajnak nagyobb a melle mint nekem és szted érdekel? feszélyez? hát persze, h nem! )) nekem sincs rossz mellem és ez a lényeg de így se nagy. 80B körül... régen nekem is voltak önértékelési gondjaim (akkor kisebb is volt), de már jó pár éve nem igazán van, hálistennek. pedig már cérnaszál se vagyok és kockás hasú, mint anno ;] persze csak edzeni kéne és újra jó formában lennék, de hát a lustaság... majd jövőhéttől
    amúgy én simán megnézek egy jó csajt, meg is mondom, ha vki az, és az se érdekel, ha a pasim is megnézi az olyan nőket, akiknek jó/nagy mellük van. hát hadd nézze azért van a szeme én meg megnézem a jó lábú pasikat ;] nekem meg ez a gyengém, mert kevésnek van jó lába/segge :P meg is jegyzem, nem tartom magamban. néha még az "alanynak" is ;]
    a volt barátom anno a Beach House-on fotózgatta a nagymellű csajokat. mindezt úgy, h én szóltam neki, h figyelj, itt jön egy!!! tök jót ökörködtünk, ahogy feltűnés nélkül próbáltuk őket fotózni ))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8192)
    2006-10-15  15:13

Címlap

top