Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellnövelés természetesen

Torolt_felhasznalo_168927
Torolt_felhasznalo_168927
Létrehozva: 2005. június 30. 11:14

Sziasztok lányok!

A mi hasonló nevű topicunk tavaly szeptemberben indult és azóta is működik, csak néhény hónappal ezelőtt egy igazságtalan támadás miatt kikerültünk a Szépüljünk rovatból...

Azóta nagyon nehéz minket megtalálni, csak azok találnak a topicunkra, akik célzottam a nevére keresnek.

Szeretnénk ezen változtatni, ezentúl újra a Szépüljünk rovatban lenne a topicunk.

Örömmel várunk új érdeklődőket a témában, hatalmas tapasztalataink vannak mellnövelés témában.

Tavaly szeptember óta gyűjtjük a szóbajöhető termékeket, próbálgatják a lányok több-kevesebb sikerrel!

Az eredményeket hónapok óta nagy táblázatban vezetjük, hogy aki most szánja magát rá a mellnövelésre, könnyebben tudjon terméket választani...

Jó lenne, ha többen tudnának arról, hogy a mellplasztika nem az egyedüli módja a mellnövelésnek, van lehetőség természetes úton is nagyobb kebleket "varázsolni".

  1. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. augusztus 15. 02:147903.

    Szia leil!

    "... Ha már beruház valaki az ultrahang készülékre, akkor melyiket érdemes megvenni? VAgy igazából teljesen mindegy?..."

    A boltokban már többféle készülékből lehet válogatni 12600-26000Ft között.

    Nyilván a pénztárcád is meghatározza, hogy milyen árban tudsz költekezni, de azt el tudom mondani, hogy hatásában szinte mindegyik készülék ugyanazt tudja. (Mindegyik 1 MHz-es.)

    Tudásban már vannak különbségek.

    A VIVAMAX AR-380 típusú csak 2 fokozatban működik, egyszerű ki-be kapcsoló van rajta és 1 db működést jelző lámpa...
    (Ezt árulják a legtöbb boltban 15000-19000Ft között.)

    SONIC SKIN ZC-968N típus a kapható legolcsóbb készülék, mégis ez tudja a legtöbbet : 3 fokozaton működik és van pulzáló funkciója is! LED-lámpák mutatják a működés különböző beállításait, 20 perc után automatikusan kikapcsol. Strapabíró erős házzal készítik. (12600Ft)

    BEAUTY CLUB készülék kicsit bonyolult működésű, de ennek dupla (cserélhető) kezelőfeje van, programozható, LCD-kijelzője, 0,8-2,5MHz között állíthatóan működik. Ez a legdrágább...

    Na, válogathatsz!  

     

    előzmény:
    leil (7896)
    2006-08-14  17:25
  2. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. augusztus 15. 01:497902.

    Szia Timmus!

    Örülök, hogy (neked is) ilyen jól bevált a BB-krém!  

    Nagyon takarékosan használtad, mert éppen 1 havi adag van a tégelyben, és neked is 1 hónapig tartott.

    Lehetséges, hogy a két készítmény együtt adja a legjobb hatást, vagy ha csak a BB-krémet használod, akkor érdemes UH-masszírozóval "felturbózni" a hatását.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790761 (7885)
    2006-08-12  22:06
  3. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. augusztus 15. 01:447901.

    Hakka által említett kozmetikus válasza:

    "Kedves Hakka!

    Az ultrahanggal a hatóanyag csak a hámrétegbe kerül, ez a bőr 3 rétegéből a legfelső, mely még ereket sem tartalmaz. A tejképződés sokkal mélyebben történik és mível a hatóanyag erekkel nincs kapcsolatban fel sem tud szívódni a szervezetbe, úgyhogy nyugodtan kezeltetheted a bőrödet.

    Üdvözlettel,
    Haizer Tímea"

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    Nem akarok a kozmetikus-szakértővel vitatkozni, de szerintem az ultrahang jóval mélyebben hat...

    Amúgy meg : lehetséges, hogy a tejcsatornák mélyebben vannak, de a tej a véráramból választódik ki.
    A véráramba meg minden felszívódik, amit a bőrünkre kenünk.
    Szóval, simán be fog kerülni az anyatejbe a krémekbe kevert hatóanyag is.

    Nem hiszem, hogy szórakozásból írták az UH-készülék kezelési utasításába, hogy terhesség és szoptatás idején nem ajánlott a használata!!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_230823 (7882)
    2006-08-12  08:39
  4. 2006. augusztus 14. 23:167900.

    Szia!

    A BB krém jelentése Beauty Breast mellszépítő tabletta. Természetes hatóanyagok vannak benne.

    Abbahagyás után is maradandó a hatás, rosszabb pedig biztos nem lesz az eredetinél.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_770346 (7898)
    2006-08-14  22:57
  5. 2006. augusztus 14. 23:157899.

    Szívesen!Egyébként ha keresel egy lista hozzászólást, akkor a lista szóra kattintva megtekinthető a lista, hogy ki mit használ, és milyen eredménnyel.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_192021 (7897)
    2006-08-14  22:11
  6. Torolt_felhasznalo_770346
    Torolt_felhasznalo_770346
    2006. augusztus 14. 22:577898.

    mi az a BB krém és kapszula?

    ha abbahagyjuk az alkalmazást, visszaváltozik a méret és a forma? nem lesz esetleg rosszabb az eredetinél?

    köszönöm a választ

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_790761 (7885)
    2006-08-12  22:06
  7. Torolt_felhasznalo_192021
    Torolt_felhasznalo_192021
    2006. augusztus 14. 22:117897.
    Nagyon köszönöm a részletes választ Amint lesz valami előrelépésem ezügyben, egyből jelentem A sikereket meg pláne
    előzmény:
    ágicu1 (7894)
    2006-08-14  16:39
  8. 2006. augusztus 14. 17:257896.

    Sziasztok!

    Ha már beruház valaki az ultrahang készülékre, akkor melyiket érdemes megvenni? VAgy igazából teljesen mindegy?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2006. augusztus 14. 16:407895.

    Ja, a mellpumpát kihagytam, azzal is lehet feszesíteni, illetve növeszteni.

     

    előzmény:
    ágicu1 (7894)
    2006-08-14  16:39
  10. 2006. augusztus 14. 16:397894.

    Szia!

    Hát az Aromaxtól formásabb, kerekebb lesz, lehet, hogy ez is elég. Növesztésre mindnekinek más válik be.

    Egyik módszer: reggel Sunfleur- este Aromax olaj, szójalecitin kapszula, lenmagolaj kapszula, vagy lenmagpehely.

    Másik módszer: BB kapszula és krém használata, mellette szintén lehet szójalecitin kapszula, lenmagolaj-kapszula vagy lenmagpehely

    Harmadik: Bioclinica gél, ez is van, akinél növekedést vált ki. A feszesedés a Bioclinica gélnél szinte biztosan bekövetkezik, ugyanúgy mint az Aromax olajnál.

    Van, aki lenmagolajat használ kenegetésre, és mellette BB kapszula, szójalecitin. Ezek használata is növekedést okozhat.

    Bioclinica gél használatakor más krém illetve gél vagy olaj használata nem ajánlott, mert az gátolhatja a hatását.

    Lehet, hogy kihagytam valamit, ha így van, úgyis majd itt valaki kijavít.De nézd meg a listát, kinek mi használt.

    Én is nagyon régóta vagyok ezen a topikon, de nem minden nap, és nem túl sűrűn szólok hozzá úgy, mint az elején. 

    Egyébként az ultrahang készülékre mindenképp érdemes beruházni. Én nagyon szeretem, arcra minden nap használom.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_192021 (7893)
    2006-08-14  14:55
  11. Torolt_felhasznalo_192021
    Torolt_felhasznalo_192021
    2006. augusztus 14. 14:557893.
    Köszike

    És ha mégis akarnám növeszteni is esetleg? :D
    előzmény:
    ágicu1 (7892)
    2006-08-14  14:07
  12. 2006. augusztus 14. 14:077892.

    Szia!

    Ha csak feszesíteni szeretnél, akkor ajánlom az Aromax mellkondicionáló olajat.Ez többeknek bevált feszesítésre. Az ára sem vészes, pár csepp kell csak belőle.

    Ha ultrahang készülékkel együtt próbálnád, akkor pedig még hatásosabb lenne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_192021 (7890)
    2006-08-14  13:31
  13. 2006. augusztus 14. 14:047891.

    Szia wbexi!

    A növő hold állás azért ajánlott, mert ilyenkor hatékonyabb a növesztés, állítólag.

    Ha menstuálsz akkor nem szabad használni, ez le van írva a használatijában. Más kérdés, hogy én például használtam már ilyenkor is, de csak arcra, has, mell részen nem.

    A narancsbőrt eltünteti, feltéve, ha megfelelően hatásos krémet sikerült találnod hozzá.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344563 (7887)
    2006-08-13  18:14
  14. Torolt_felhasznalo_192021
    Torolt_felhasznalo_192021
    2006. augusztus 14. 13:317890.
    Halihó!

    Most irányították ide, bajos kérdésemmel Jól bevágom amit az előbb írtam :D

    Nekem a mellméretemmel tulajdonképpen semmi bajom nincs, a formájával azonban annál inkább. Mivel kb. 13 évesen egyik hétről a másikra nőtt meg, lógnak. Aztán 2 éve rákattantam egy diétára, ugyanis akkoriban egy fehérnemű boltban dolgoztam. Egyik este zárás után felpróbáltam egy csomó melltartót, hogy végre tudjam mi a pontos méretem, addig ugyanis nem tudtam... Bár ne tudtam volna akkor sem. A 85-E-s melltartó minősült tökéletesnek, én pedig pityeregve hagytam el a melóhelyet, teljesen kiborultam ettől. A fejembe vettem, hogy lefogyok, de persze tudtam, hogy már akkor is lógó melleim nem lesznek szebbek, de legalább kisebbek. Így fogytam le 1,5 hónap alatt 8 kilót, és lettem 80D, aminek nagyon örültem.
    Mellmérettemmel azóta sincs gondom, de a formájuk... Néha teljesen magamalatt vagyok miattuk egy napig is akár, szegény Kedvsem pedig alig bír felkaparni a padlóról, pedig Ő igazán imád, ahogy vagyok. Csak magamnak nem felelek meg, akkor meg ugye mit érnek a szép szavak... Ilyenek ezek a mellek, sosem elég jók:D
    Szóval mellfeszesítésre mit tudtok ajánlani? Kenjem valamivel, vagy BBS vacuum pumpa? A mellfelvarrást a Kedvesem nem engedi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_230823
    Torolt_felhasznalo_230823
    2006. augusztus 14. 09:357889.
    szia,

    én még nem használtam az ultrahangos masszírozót, viszont itt megtalálod a leírását:

    http://kep.tar.hu/mellnoveles

    úgy emlékszem, menstuáció alatt nem ajánlják a használatát, és eredmény pedig a használt krémtől függő, mivel az ultrahang lényege hogy mélyebb rétegekbe juttatja a krémet, mintha csak simán felkennéd.

    a leírás szerint 4-6 cm mélyre hatol az ultrahang, tehát nem csak a felső hámrétegbe.

    bármit kensz a bőrödre, az felszívodik és hatással van a szervezetedre. gondoljunk csak az izomlazító krémekre pl. hogyan használna, ha nem jutna tovább a felső hámrétegnél???



    eredményes mellnövelést és ha van kedved, jelentkezz a listánkba

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_344563 (7887)
    2006-08-13  18:14
  16. Torolt_felhasznalo_624210
    Torolt_felhasznalo_624210
    2006. augusztus 14. 09:097888.

    Luttakr!

    Köszönöm szépen a válaszodat.  

    Kipróbálom én is ezt az önszuggessziós dolgot, de nem biztos, hogy sikerülni fog nekem, mert kicsit "hiperaktív" az agyam    Nem tudok relaxálni, meg meditálni, mert ezernyi gondolat cikázik a fejemben állandóan.... De azért megpróbálom!

    Köszi még egyszer és én is szorítok neked!!!!  

    előzmény:
    lutakkr (7883)
    2006-08-12  15:42
  17. Torolt_felhasznalo_344563
    Torolt_felhasznalo_344563
    2006. augusztus 13. 18:147887.

     Sziasztok Lányok! 

    Segítségért fordulok azokhoz, akik használják az UH masszírozót!Én most rendeltem meg és lenne 1-2 kérdésem. 

    -Az első használatnál nézni kell, hogy növekvő hold állásban kezdjem el?

    -Ha megvan a  menstruációm akkor egyáltalán semmilyen testrészen nem lehet használni?

    -A narancsbőrt is tényleg eltünteti?Illetve karcsúsodást is el lehet érni vele?

    Most hirtelen ennyi jut az eszembe, de ha szerdán megérkezik, biztosan lesznek még kérdéseim. 

    Előre is köszönöm kedvességeteket, segítségeteket.

    Kellemes pihenést mindenkinek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_344563
    Torolt_felhasznalo_344563
    2006. augusztus 13. 12:437886.

    Kedves Kika!

    Sajnos nem tudtam értelmezni a kozmetikus véleményét az UH masszírozóval kapcsolatban. Pedig érdekelne, mert most rendeltem meg a masszírozót.Ha van időd egy-két mondatban leírnád a lényeget.(Azt nem értettem, hogy nem használ a krém, mert nem jut el a felső bőréteg alá?)Egyébként Te használtad már  a masszírozót?Előre is köszönöm!

    Kellemes vasárnapot! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_230823 (7882)
    2006-08-12  08:39
  19. Torolt_felhasznalo_790761
    Torolt_felhasznalo_790761
    2006. augusztus 12. 22:067885.

    Sziasztok!

    4. hónapja szedem a BB kapszulát, és a krémet.

     A krémmel nem bántam csínján, annyira kentem, hogy 1 hónap alatt elfogyott. 1 hónap után változást vettem észre 

    Teltebb, kerekebb lett, olyan mint a szilikon cici csak kicsiben Az ismerőseim is észrevették!!!

    Utána csak a tablettát szedtem, de azóta sokat nem változott.

    A 4 hónapban vettem egy mégegy BB krémet, és megint szorgosan nem sajnálva kenegettem, és még kerekebb és kicsit nagyobb lett!!

    Szóval lányok ne sajnáljátok, kenegessétek és meg lesz a hatása!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2006. augusztus 12. 15:457884.
    Szia, Mavy!

    Köszi szépen a névnapi üdvözletet, aranyos vagy!
    előzmény:
    mavy (7839)
    2006-08-05  20:43
  21. 2006. augusztus 12. 15:427883.
    Szia, Ciccci!

    Bocs, hogy csak most válaszolok, de nem jutottam internethez az elmúlt kb. másfél hétben. Szóval én elôször varázsnégyest alkalmaztam, de önszuggesszióval, és kb. 3 hónap múlva vettem észre növekedést, ha jól emlékszem (tehát ne add még fel!). Szerintem a szerek mellett, amiket beszedsz vagy magadra kensz, fontos az is, hogy elhidd, hogy tényleg nô most a melled. Ehhez én minden este elalvás elôtt elképzeltem, hogy meleg víz folyik a melleimre, azok lüktetni kezdenek, és elkezdenek növekedni (ezt egy sikeres mellnövelési kísérlet leírásából vettem). Majd elképzeltem magam fekete keretes tükörben, amilyen éppen vagyok meztelenül, majd fehér keretesben olyannak, amilyen lenni szeretnék, és itt elidôztem kicsit, hogy átérezzem, milyen szuper is az (ez már agykontrollos javaslat). Kísérletek bizonyítják, hogy pusztán a tudat és a hit képes növelni a melleket (Nôi test nôi bölcsesség c. könyvben is van errôl sz&oacute, tehát érdemes kipróbálni. Lehet, hogy nekem is ez volt a kulcstényezô a növekedés elindításában, illetve abban, hogy a használt szerekkel sikereket érhessek el (érdekes, hogy varázsnégyessel is, és ultrahangozással és BB krémmel is hasonlóképp növekedett a mellem). Próbáld ki a módszerem, nem veszíthetsz, csak nyerhetsz vele!

    Szorítok neked, és minden próbálkozónak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_624210 (7840)
    2006-08-06  17:20
  22. Torolt_felhasznalo_230823
    Torolt_felhasznalo_230823
    2006. augusztus 12. 08:397882.
    Akit érdekel még a téma:

    Hakka által említett kozmetikus válasza:

    "Kedves Hakka!

    Az ultrahanggal a hatóanyag csak a hámrétegbe kerül, ez a bőr 3 rétegéből a legfelső, mely még ereket sem tartalmaz. A tejképződés sokkal mélyebben történik és mível a hatóanyag erekkel nincs kapcsolatban fel sem tud szívódni a szervezetbe, úgyhogy nyugodtan kezeltetheted a bőrödet.

    Üdvözlettel,
    Haizer Tímea"


    Ultrahangos masszírozó készülék leírása:
    http://www.addel.hu/template/temp1/detailproduct.php?stor eid=734&productid=77781

    "Ahogy a membránfej végigsiklik a bőr felületén, a hanghullámok
    mélyen (4-6 cm) behatolnak a kötőszövet alsó rétegeibe, ahol hőt
    gerjesztenek, melynek hatására az erek kitágulnak, és a
    célterületre irányítják a véráramot. Az ily módon felgyorsult
    véráram szállítja a szükséges oxigént és tápanyagot és eltávolítja
    a sejtekben felhalmozódott salakanyagokat. "


    A bőr felépítése: http://www.eucerin.hu/theskin/skincell/skincell-2.html

    " Az epidermis - A bőr legfelső rétegeként komoly védelmet jelent a környezeti hatásokkal szemben. Vastagsága átlagosan 0.1 mm . Az arcon csupán 0.02 milliméter, míg a talpon 1- 5 mm."

    Kellemes hétvégét mindenkinek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573537 (7878)
    2006-08-11  10:33
  23. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2006. augusztus 11. 22:187881.

    Sziasztok!Már rég írtam nektek,meg igazából lazítottam cicinövelés terén ,de most elhatároztam,hogy kitartó leszek.sába sikerén felbuzdulva,megpróbálom azt a kúrát amit ő csinál. Itt az általa említett Alfalfa tablett leírása:

    A lucerna és cékla bevitele megelőzi, illetve fékezi a csontritkulást, erősíti a csontokat, körmöket és a hajat, rendben tartja a székletet, gátolja a felfúvódást. Normalizálja a vérnyomást, a koleszterinszintet, serkenti a vérképzést, természetes vaspótló és vizelethajtó, fokozza a tejképződést. Jótékony az ízületi panaszokra, reumára, lassítja a szervezet öregedési folyamatát.

    Legfőbb hatóanyagai: szerves kalcium, vas, cink, réz, szelén, szilícium, kálium, jód, bétakarotin, B1-, B2-, B6-, C-, D-, E-, K- és U-vitamin, betain, folsav, biotin, niacin, L-borostyánkősav, klorofill.
    a leírása:

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2006. augusztus 11. 14:097880.
    köszi!
    előzmény:
    sába73 (7859)
    2006-08-10  15:22
  25. 2006. augusztus 11. 10:487879.

    Sziasztok!

    Olvasgattam ezt a fórumot, és gratulálok az eredményeitekhez!

    Én egy kis segítséget szeretnék kérni tőletek. Nem szeretnék mellet növelni, a mérettel meg vagyok elégedve. Pusztán feszesíteni szeretném a bőrömet. A sok fogyás-hízás nem tett jót a melleimnek, és szeretnék tenni valamit ellene. Végigcsináltam egy 11 alkalmas mellmasszázst, amikor is olajjal és krémmel masszíroztak, illetve meleg hatására bejuttatták a bőröm alá a hatóanyagokat. Viszont a 11 alkalom után nem érzek semmi változást.

    Tőletek szeretnék tanácsot kérni, hogy erre az esetre tudtok-e valami jó megoldást, illetve az itt említett eljárások segítenek-e rajtam is?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. Torolt_felhasznalo_573537
    Torolt_felhasznalo_573537
    2006. augusztus 11. 10:337878.

    Továbbá mindenki figyelmébe ajánlom, akit perszer érdekel, a szakértők rovatban a kozmetikusoknál a 75. (azt hiszem a 17. oldalon) kérdést és a szakértő által adott választ!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. Torolt_felhasznalo_573537
    Torolt_felhasznalo_573537
    2006. augusztus 11. 10:277877.

     

    Köszönöm válaszodat!

    Tőled is megkérdezhetem, hogy válaszodnak van-e bármi 'szakmai' alapja?!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7867)
    2006-08-10  18:54
  28. Torolt_felhasznalo_344563
    Torolt_felhasznalo_344563
    2006. augusztus 10. 20:237876.

    Kedves Akaba!

    Lehet nem láttad írtam neked privit tegnap.Az UH-val kapcsolatban kértem a segítséged.Kérlek ha tudsz írj!

    Előre is köszönöm! 

    Betti

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7874)
    2006-08-10  19:27
  29. 2006. augusztus 10. 19:307875.
    Persze, türelmesen kivárom a megfelelő időt. A hízókúrát már megkezdtem..legalábbis már eljutottam odáig, hogy tudok normálisan enni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7874)
    2006-08-10  19:27
  30. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. augusztus 10. 19:277874.

    Érdemes kivárni a növekvő holdfázist, biztosan ez is hatással van a kúrára.

    Gondolom neked sem mindegy, hogy hónapokig hiába szedsz ezt-azt, vagy sikeres lesz a kúrád?

    Addig meg próbálj hízni egy kicsit.  

     

    előzmény:
    takva (7872)
    2006-08-10  19:22
  31. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. augusztus 10. 19:247873.

    Igen, natúr joghurtban keverd el a lenmag-pelyhet.

    Biztosan lehetne másba is elkeverni, próbáld ki és oszd meg velünk, hátha rájössz valami újdonságra!

    (DM-boltokban lehet kapni lenmag-pelyhet, múltkor már bio-jelzésűt is láttam.)

     

    előzmény:
    takva (7864)
    2006-08-10  18:14
  32. 2006. augusztus 10. 19:227872.
    Köszi szépen. Akkor aug.24-én kezdem  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7869)
    2006-08-10  19:14
  33. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. augusztus 10. 19:207871.

    Jó lehet... De nekünk mellnövelésre biztosan nem lenne olcsó mulatság.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_451580 (7866)
    2006-08-10  18:43
  34. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. augusztus 10. 19:197870.

     

    Tényleg, azért 2 evőkanálnyi görögszénamag-csíránál ne egyél meg többet, nehogy túl sok legyen a jóból!

    A másik előnye a csíráknak : NAGYON FINCSI!  

    Nálunk a retekmag-csíra lett a nyerő, abból nem tudok elegendőt csíráztatni. A fiam már lassan mindenre rászórja, és csak úgy is csipegetjük minden nélkül, ha a csíráztatótál mellett megyünk el.  
    Vajaskenyéren, vagy salátára szórva... NYAMI!  

     

    előzmény:
    sába73 (7868)
    2006-08-10  19:12
  35. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. augusztus 10. 19:147869.

    A szójalecitin egy fantasztikus készítmény!!!  
    Nem csak az agytevékenységet serkenti, hanem pl. koleszterincsökkentő is. Az egyik fantasztikus képessége, hogy a sejtek falát átjárhatóbbá teszi és ilyenkor pl. a krémek hatóanyaga a bőrbe, vagy a kapszulák hatóanyaga a gyomorban jobban felszívódik.

    Ennek köszönhető, hogy pl. a bodybuilderek fontos kiegészítő szerként szedik a testépítő kapszuláik, poraik mellé, mert így minden jobban felszívódik, hatékonyabbak a készítmények.

    Lehetőleg naponta 1200mg-ot szedj belőle, ezt a Vitamin Station LECITHIN készítményt nagyon tudom ajánlani, ez árban/mennyiségben/minőségben szerintem a legjobb a vétel.
    (Egyébként nem lehet túladagolni, korlátlan mennyiségben fogyasztható a leírások szerint)

    (Kb. 2500Ft / 100 db-os kiszerelés)

    Én gyógynövényboltban szoktam venni a gyerekeimnek.
     

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    A lenmagolaj-kapszula (vagy ha pattanásra vagy hajlamos, akkor jobb a lenmag-pehely) nagyon magas arányban tartalmaz olyan speciális fitoösztrogént, ami a mellnövekedést segíti elő.

    Legjobb a görögszénamag lenne, mert abban található a legtöbb mellnövekedést fokozó fitoösztrogén, de ehhez sokáig nem tudtak a lányok hozzájutni, emiatt a lenmag-készítményt fogyasztották.

    Ha van rá lehetőséged, hogy válassz, akkor jobb választás a görögszénamag (teaként naponta 2x), vagy vegyél kapszulában.

    Az olcsóbb megoldás a lenmag-készítmény.

     

    előzmény:
    takva (7865)
    2006-08-10  18:22
  36. 2006. augusztus 10. 19:127868.
    Köszönöm hogy velem örültök!!!! Ma vacsizom meg az első görögszéna-csírás szendvicsemet. Csak nehogy túladagolásom legyen!!!! Tovább kísérletezek... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7863)
    2006-08-10  18:01
  37. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. augusztus 10. 18:547867.

    Hakka!

    Abszolút egyetértek kika-val, ennél jobban én sem tudtam volna leírni!

    SEMMIT ne használj, amíg szoptatsz, még akkor se, ha már csak kiegészítés az a szopi, vagy csak lelki megnyugtatás...
    Az anyatejben minden kiválasztódik, ami egy felnőtt szervezetére egyáltalán nem veszélyes az egy gyereknél pl. okozhat allergiás tüneteket, vagy éppen emiatt lesz később allergiás.

    Feszesítésre az Aromax-olajat ajánlanám, de ennek meg olyan erős az illata, hogy ez megint bántaná a szopizó gyerkőcöt.

    Talán amit ebben az időszakban megtehetsz : jól tartó melltartót használj szinte mindig, mert ez akadályozza meg legjobban a melleid megnyúlását.

    Ha bírod a hideg-meleg zuhanyt, akkor még lehetne kézizuhannyal hideg-meleg váltózuhanyt a melleidre pár percig, ez segítené a bőrödet rugalmasan, feszesen megtartani.

    Az UH-készüléknél is tiltva van a készülék használata terhesség és szoptatás idején.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573537 (7841)
    2006-08-07  10:27
  38. Torolt_felhasznalo_451580
    Torolt_felhasznalo_451580
    2006. augusztus 10. 18:437866.
    Ilcsi néni Görögszénás ráncfeltöltő gélje is fantasztikus lehet!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  39. 2006. augusztus 10. 18:227865.
    Ja, igen van szójalecitin kapszulám is, de arra az van írva, hogy a szellemi-fizikai erőnlét növelésére. Ez hogy jön a képbe? És a lenmag? Bocs, lehet, hogy már korábban írtátok, de nem olvastam vissza ezt a cirka 7800 beírást
    előzmény:
    takva (7864)
    2006-08-10  18:14
  40. 2006. augusztus 10. 18:147864.

    Köszönöm szépen a tanácsokat.

    Csak még egy valami. A lenmag-pelyhet gondolom natúr joghurtba kell tenni, ugye?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7862)
    2006-08-10  17:54
  41. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. augusztus 10. 18:017863.

    Wow!  

    Gratulálok!

    Igen, a csírákban rengeteg mellnövelő fitoösztrogén van, ezt nem használtuk eddig kellőképpen, pedig érdemes lenne!

    1-2 kiskanálnyi magocska 3-4 nap után fantasztikusan sok hatóanyagot tartalmaz!!!!

    Ajánlom még a vörösheremag-csírát, ebben is sok a hatóanyag!
    (Kicsit csípős az íze, de fincsi.)

    Lucernamagot is kapni, azt is lehet csíráztatni!

     

    előzmény:
    sába73 (7852)
    2006-08-09  12:37
  42. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. augusztus 10. 17:547862.

    Szia Takva!

    Éppen ma kezdődött a FOGYÓ HOLDFÁZIS, én a helyedben nem most kezdeném el a mellnövelő kúrát...  

    >>>  http://naturalap.freeweb.hu/holdnaptar/ 

    Legközelebbi NÖVEKVŐ HOLDFÁZIS ideje : aug.24-től kezdődik.

    A BB-kapszulából naponta 2 db-ot kell beszedni : reggel és este.
    Az estit lefekvés előtt vedd be, hogy nyugodt körülmények közt fel tudjon szívódni.
    A reggeli adagot akkor vedd be, amikor már nyugiban vagy, nem rohangászol... Úgy 10-11 óra körül?

    Majd ha kedvező időben elkezded a kúrát, akkor az Aromax-olajat az esti zuhanyozás után használd, a Sunfleurt a reggeli zuhanyozás után masszírozd a bőrödbe.

    Nagyon jó, ha szedsz mellé szójalecitin kapszulát (ez segíti a hatóanyagok beépülését).

    Előnyös lehet még a lenmag-pehely : reggel és este 1-1 evőkanálnyit tegyél 1 pohár joghurtba, kicsit hagyd megdagadni és utána fogyszthatod.

    Próbálj valamilyen hízókúrába belekezdeni a mellnövelés mellett, kellene a zsírszövet a melleidnek, amiből növekedhetne.

    Nagyon tudom ajánlani a tejföl-kúrát (már mások is dícsérték).
    Naponta 1 pohárnyi tejfölt egyél meg, ha lehetne kenyérrel !
    (NE light-tejfölt vegyél!)

    Meglátod, hogy pár nap után a joghurttól és a tejföltől nagyon szép lesz bőröd is.!  

    Ennyit ajánlanék hirtelen.

     

    előzmény:
    takva (7860)
    2006-08-10  17:25
  43. 2006. augusztus 10. 17:267861.

    2. kérdés helyesen: Kell-e még ezeken kívül valami?

    előzmény:
    takva (7860)
    2006-08-10  17:25
  44. 2006. augusztus 10. 17:257860.

    Sziasztok!

    Ma kaptam meg a BB-kapszulát+ már régebb óta van Aromax olajam és Sunfleur krémem. Lenne 1-2 kérdésem, még mielőtt nekikezdenék a nagy kúrának:

    1. Mikor/milyen napszakban/milyen sorrendben a leghasznosabb használni ezeket a szereket?

    2. Kell-e még ezeken kívül?

    3. Az utóbbi hónapokban sajnos elég sokat fogytam, és amúgy se voltam soha nagy súlyú. Szerintetek hízzak előbb egy kicsit, vagy a hízókúrával együtt is elkezdhetem ezt a 'kúrát' is?

    Előre is köszönöm a válaszokat.

     Mindenkinek szép napot kívánok  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2006. augusztus 10. 15:227859.
    Szia! Alfalfa-lucernacsíra.Bioboltban ezen a néven vettem a kapszuláját. A neten is emlegetik így. 
    előzmény:
    karon_varj (7857)
    2006-08-10  12:41
  46. 2006. augusztus 10. 14:347858.

    sziasztok! légyszi írjátok meg h az Aromax olajat hogy kell alkalmazni? hígítva? meddig kell dörzsölgetni? és lenmagolajat és szójalcitint kell mellé szedni? az árakat is meg tudnátok mondani kb?

    szeretném "fejlődésemet" ezzel kezdeni 

    köszi mindenkinek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2006. augusztus 10. 12:417857.
    hali, mi az az Alfalfa?
    előzmény:
    sába73 (7854)
    2006-08-09  13:14
  48. Torolt_felhasznalo_624210
    Torolt_felhasznalo_624210
    2006. augusztus 10. 09:207856.
    Van valakinek tapasztalata a Szójavit-tal kapcsolatban? Most találtam a neten...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. Torolt_felhasznalo_293127
    Torolt_felhasznalo_293127
    2006. augusztus 9. 13:287855.
    Sziasztok!
    Új vagyok,a Ti fórumotok lelkesített fel,úgyhogy beszereztem lenmagpelyhet,Isabgolt,szóját...Most próbálom arányosítani a dolgokat,nehogy túlzásba essem valamivel.Gratula,akinek sikerült,drukk,aki most csinálja!
    előzmény:
    sába73 (7854)
    2006-08-09  13:14
  50. 2006. augusztus 9. 13:147854.
    Csak az Aromaxot UH-val. Plusz szedtem hozzá Alfalfa-t. A lucernacsíra tele van fitoösztrogénnel. Úgy tűnik jól reagálok rá. Most csíráztatok görögszéna magot is . 3 nap múlva ehető. Kíváncsi vok csinál-e velem vmit.
    előzmény:
    takva (7853)
    2006-08-09  12:43
  51. 2006. augusztus 9. 12:437853.
    Szia! Mit használtál?
    előzmény:
    sába73 (7852)
    2006-08-09  12:37
  52. 2006. augusztus 9. 12:377852.
    Sziasztok csajok! Nőttek a cickóim ! Másfél hónap alatt 4. IGENNN !!! 4 Cm-t. Nem feladni! Kitartani ! Sá lá lá !!!! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. 2006. augusztus 9. 11:017851.

    Szia!

    Ez nagyon jó kis link. 

    előzmény:
    mavy (7850)
    2006-08-08  01:29
  54. 2006. augusztus 8. 01:297850.

    Találtam egy cicis linket, olvasgassatok... 

    http://melltortenet.transindex.ro/

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2006. augusztus 8. 00:297849.

    Hajrá, így tovább! 

    Türelem & kitartás cicit terem!  

    előzmény:
    meli21xy (7842)
    2006-08-07  13:14
  56. Torolt_felhasznalo_624210
    Torolt_felhasznalo_624210
    2006. augusztus 7. 20:227848.

    Hakka, én pláne nem vagyok szakértő a témában, épp a kétségbeesési fázisban tartok   és remélem, hogy valaki válaszol az előző hozzászólásomra, pl. Akaba, luttakr... No mindegy, nem rólam akarok beszélni!

    Édesanyám orvos, igaz fül-orr-gégész, de csak ért vmicskét a szervezethez. Szóval megkérdeztem és ő azt javasolta, hogy meg kellene várni, amíg a tejmirigyek teljesen leállnak a tejtermeléssel és visszaállnak eredeti méretükre. Addig bőrfeszesítő krémekkel lehet javítani az állagon, mert azok csak a bőrbe hatolnak be. Viszont az UH több centi mélyre behatol és a tejmirigyeidet is eléri, míg a sima krémezés nem! Úgyhogy egyelőre be kéne érned a Sunfleur mellfeszesség növelő krémmel, vagy az Aromax olajjal, vagy akár mindkettővel, ezek kondícionálni fogják a bőrödet, ha folyamatosan használod, s majd ha elérkezik az ideje, akkor elkezdhetsz te is UH-zni velünk!    Jóóóóóóóóóóóóóóóó? Fel a fejjel!!!!!  Neked még sokkal jobban is fog majd használni, mert a már szült nők tapasztalatai sokkal jobbak, hatásosabb náluk a kezelés, úgyhogy még egy kicsit légy türelemmel az anyatermészettel és a saját testeddel szemben. Addig pedig a krémekkel, olajokkal készítsd elő a terepet a feszes cickóknak!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573537 (7847)
    2006-08-07  17:32
  57. Torolt_felhasznalo_573537
    Torolt_felhasznalo_573537
    2006. augusztus 7. 17:327847.

    válaszodat köszönöm!

    a gyermek, akit még szoptatok már 2,5 éves és csak 'terápiás' jelleggel cicizik. ő a második, akit ennyi ideig szoptatok.

    szóval kb. fél éve csak kb 5% a kihasználtság és egyik napról a másikra, ahogy a mirigyállomány csökkent, a mellem is ment össze, a bőr meg maradt az előző méretben.

    amit szeretnék elérni az bőrfeszesítés és a fehér stirák halványítása (nem eltüntetése, nem kergetek álmokat)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_230823 (7846)
    2006-08-07  17:17
  58. Torolt_felhasznalo_230823
    Torolt_felhasznalo_230823
    2006. augusztus 7. 17:177846.
    A válaszom 100% jóindulatú.
    Véleményem abszolút privát, semmiféle ilyen irányú képzettségem-végzettségem nincsen.
    Egyszerűen csak azt gondolom hogy a a szervezet egy fantasztikus, bonyolult szerkezet, amelynek működésébe a terhesség-szoptatás időszakában azért nem avatkoznék bele, mert nem csak a te egészséged múlik rajta.

    legyen mondjuk enyém az egyik szavazat a sok közül
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573537 (7845)
    2006-08-07  16:17
  59. Torolt_felhasznalo_573537
    Torolt_felhasznalo_573537
    2006. augusztus 7. 16:177845.

    A kérdésem 100% jóindulatú.

    Véleményed privát, vagy esetleg kozmetikusként, bőrgyógyászként mondod?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_230823 (7844)
    2006-08-07  13:27
  60. Torolt_felhasznalo_230823
    Torolt_felhasznalo_230823
    2006. augusztus 7. 13:277844.
    szerintem szoptatás, terhesség alatt SEMMIT. van elég teendője a szervezetednek, amibe nem kell beleszólni. Szerintem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573537 (7841)
    2006-08-07  10:27
  61. Torolt_felhasznalo_555201
    Torolt_felhasznalo_555201
    2006. augusztus 7. 13:257843.
    Csajok!

    Mi ez az UH és BB? Mennyibe kerül? Hol lehet kapni?

    Köszi!

    Jutta
    előzmény:
    meli21xy (7842)
    2006-08-07  13:14
  62. 2006. augusztus 7. 13:147842.
    Sziasztok Lányok!!!Én már több mint 3 hete használom az UH-t és a BB krémet és sokkal feszesebbek,keményebbek a melleim és mintha egy picit teltebb is lenne,éppen ma fogom elkezdeni a második tégely BB-t.tehát tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek mert nekem már kezd hatásos lenni és egyre lelkesebb vagyokSikeres cicinövelést mindenkinek!! pusz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. Torolt_felhasznalo_573537
    Torolt_felhasznalo_573537
    2006. augusztus 7. 10:277841.

    sziasztok,

    tudja-e valaki, hogy lehet-e az UH-os kezelést szoptatás alatt alkalmazni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  64. Torolt_felhasznalo_624210
    Torolt_felhasznalo_624210
    2006. augusztus 6. 17:207840.

    Luttakr, olyan jó olvasni, hogy neked sikerült! Én is nagyon reménykedem, de nem valószínű, hogy sikerül ...  

    Varázshármast csinálom UH masszírozóval július 6.-a óta, de az én mellem meg sem mozdul.

    Kérdezném Mindenkitől: szerintetek meddig érdemes a kúrát folytatni? Mikor derül ki, hogy hatásos-e? Érdemes kúrát váltani?

    Ezen azért gondolodom, mer az UH masszírozó leírásában úgy szerepel, hogy 10 napig minden nap, utána minden másnap 20 alkalommal. Nos én az első naptól fogva minden nap megcsinálom a 20-20 percet, de 1 hónap elteltével semmi sem történt.

    Sőt a kapszulából is napi 2x3-at szedek. Én csinálok valamit rosszul????

    Nem vagyok türelmetlen, csak tudni szeretném, hogy ha 1 hó elteltével semmi sem változik, érdemes-e folytatni, vagy másik kúrát kezdjek el.

    Luttakr, te milyen kúrát csináltál, hogy ilyen szép eredményt értél el? Szívből örülök neked!  

    előzmény:
    lutakkr (7827)
    2006-07-30  21:44
  65. 2006. augusztus 5. 20:437839.
    BOLDOG NÉVNAPOT!!! 
    előzmény:
    lutakkr (7836)
    2006-08-05  15:04
  66. 2006. augusztus 5. 15:077838.
    Szia, Jutta!

    Ha UH-t használsz, akkor azzal egyidej?leg lehet fogyasztani is a megfelelô testrészeket, és mellet növelni. Én 30 perc aerob edzés után (ezzel beindítod a zsírégetést) használom a problémás testrészekre karcsúsító krémmel az UH-t (így onnan megy le a zsír, ahonnan szükséges), majd vacsi vagy ebéd után mellnövelô krémmel ultrahangozok. Érdemes kipróbálni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_555201 (7829)
    2006-08-01  09:41
  67. 2006. augusztus 5. 15:057837.
    Szia, Hanna!

    Én az e-beautybox.com webáruházban kapható UH-val értem el az eredményeimet, és árban is jó szerintem, csak ajánlani tudom!
    előzmény:
    hanna89 (7828)
    2006-07-31  04:52
  68. 2006. augusztus 5. 15:047836.
    Szia, Mavy!

    Nekem meg olyan jól esik, hogy együtt örültök velem! Most megint elkezdtem a napi rendszeresség? UH+BB krém+lenmagolaj kúrát, majd beszámolok az eredményekrôl - most már úgy érzem, semmi sem lehetetlen!
    előzmény:
    mavy (7830)
    2006-08-02  21:24
  69. Torolt_felhasznalo_307758
    Torolt_felhasznalo_307758
    2006. augusztus 4. 18:527835.

    Sziasztok.  

    Akaba írtam neked privit, remélem megkaptad/olvastad.

    Cicc

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  70. 2006. augusztus 4. 12:537834.

    szia akaba! hozzád küldtek egy másik topicból..tudom nem egésszen ehez a témához kapcsolódik..

    az lenne a problémám hogy elég fiatal vagyok még és az egyik mellem nagyobb mint a másik,igaz nem feltűnően de látszik(már a barátom is észrevette..bár nem zavarja) és mostanába inkább a nagyobb nő  és félek h így marad..az nem szeretném..ráadásul lassan abba a korban vagyok amikor a mell növekedése leáll(17évesen-legalábbis ezt olvastam) és ha így marad megőrülök..vagy én is veszek csodaszert és csak a kissebbikre használom 

    veled/tek volt ilyen? mikor "rendeződött"?

    előre is köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  71. Torolt_felhasznalo_555201
    Torolt_felhasznalo_555201
    2006. augusztus 3. 13:207833.
    Sziasztok!

    Köszi a válaszokat, akkor inkább fogyi után próbálkozok.

    Milyen tablettát vagy krémet ajánlanátok. (27 éves vagyok és még nem szültem - ha ez számít - valahol láttam, hogy erről is vezettetek vmi táblázatot)

    Köszi,

    Jutta
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. augusztus 3. 02:397832.

    Jutta!

    Először is : az Erdicet biztosan nem ajánlanánk!  
    Mindjárt az ára is agymeresztő, de sajnos a hatása szinte semmi...

    A fogyókúrát felejtsd el, ha mellnövelni szeretnél, mert minden fogyókúra először a ciciket tünteti el és csak legvégül a popsit, amiből fogyni szeretnél.  

    Döntsd el : VAGY fogyózol, VAGY mellnövelsz.

    Mondjuk, először intézd el a fogyókúrád, és csak utána kezdj bele a mellnövelésbe.

    Ha együtt csinálod a kettőt, akkor szinte biztos, hogy a mellnövelőszerekre fordított összegeket kidobálod az ablakon.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_555201 (7829)
    2006-08-01  09:41
  73. 2006. augusztus 2. 21:337831.

    Szia!

    Az Erdicről itt olvashatsz: www.erdic.hu

    Asszem eddig itt a lányok közül senki nem hízott, én pl. végig fogytam minden kúrám alatt!

    Mire, mit ajánlanánk?? /ez nem teljesen tiszta/

    Üdv, Mavy

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_555201 (7829)
    2006-08-01  09:41
  74. 2006. augusztus 2. 21:247830.

    Sziasztok Lányok!

    Csak bekukk...

    Lutakkr, annyira jó olvasni a sikeres cicinövelésed!   

    Jó nyaralást Mindenkinek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. Torolt_felhasznalo_555201
    Torolt_felhasznalo_555201
    2006. augusztus 1. 09:417829.
    Sziasztok Lányok!

    Szeretnék érdeklődni, hogy fogyózás mellett lehet - e / érdemes - e Erdicet szedni?
    Nem drasztikus fogyózásról van szó...
    Ill. ezektől a szerektől lehet -e hízni?

    Ti amúgy mit ajánlanátok?

    Köszi!

    Jutta
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. 2006. július 31. 04:527828.

    köszönöm szépen a válaszokat

    azt szeretném kérdezni hogy milyen uh-t ajánlotok és ezt hol lehet megvenni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. 2006. július 30. 21:447827.
    Sziasztok, Lányok!

    Hazaértem a nyaralásból, hát szuper idôt fogtunk ki Balcsin, nem is tudom, hogy bírtam volna ki itthon, a lakásban! A nyaralás alatt csak BB krémet használtam, UH-t nem, de mégis úgy érzem, kerekedett egy kicsit a mellem. Így aztán ma elôször melltartó nélkül, egy félig laza, de azért a test vonalát jól mutató pólóban merészkedtem el a sarki boltba. És képzeljétek, nagy mosolyokat küldtek felém a fickók! Olyan klassz érzés normális mellmérettel rendelkezni! Igaz, a mélyebb dekoltázshoz még nem ártana, ha nône egy kicsit a mellem, de én már azt is csodának tartom, amit eddig elértem. Mindenkit csak biztatni tudok, hogy ne adja fel!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. Torolt_felhasznalo_938271
    Torolt_felhasznalo_938271
    2006. július 26. 22:327826.
    Szió, elkelt már a bb krémed? ha nem akkor vevő lennék rá!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423424 (7815)
    2006-07-25  08:47
  79. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 26. 20:117825.

    Szia Hubri!

    Szurkolunk neked!!!  

    Nagyon kíváncsi vagyok, neked hogyan válik majd be a Breast Success, hátha...

    A szójalecitin kapszula (napi 1200mg) segíti a sejtekbe való beépülését a hatóanyagoknak, javaslom, hogy szedj te is mellé, hátha hatásosabb lenne a B.S. kapszula!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_432053 (7824)
    2006-07-26  18:03
  80. Torolt_felhasznalo_432053
    Torolt_felhasznalo_432053
    2006. július 26. 18:037824.

    Sziasztok!

    Selymi, én szedem a Breast Success tablettát kb 3 hete. 2 hét után már érezni kezdtem egy húzó, feszülő érzést! Napi 3 kapszulát szedek, de előfordul az is, hogy elfelejtem bevenni! Bizakodva szedem tovább  

    Brigi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_695879 (7749)
    2006-07-11  18:39
  81. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 26. 00:227823.

    A görögszénamagban van a legtöbb mellnövekedésre hatásos fitoösztrogén... (Nem véletlen, hogy a mellnövelő készítmények fő hatóanyaga.)

    Utána következik a lenmagolaj, lenmag-pehely, lenmag-kapszula...

    Jelentős mennyiségű fitoösztrogént tartalmaz a Szójavit Forte kapszula...

    Vagy a King of Kings kapszula is...

    Csíráztathatsz görögszénamagot vagy vörösheremagot: ezek csíráiban sokszoros a fitoösztrogén!

    Vagy a mellnövelő kapszulákban : pl. Beauty Breast kapszula...

    Huhhh... Hirtelen ennyi jutott az eszembe.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412209 (7822)
    2006-07-25  21:31
  82. Torolt_felhasznalo_412209
    Torolt_felhasznalo_412209
    2006. július 25. 21:317822.

    Sziasztok Mindenki!

    Nem tudja valaki, hogy a görögszénán kívül miből juthatok még fitoösztrogénhez?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 25. 12:327821.
    A büdös kis kacsingatós megint bepofátlankodott!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7820)
    2006-07-25  12:31
  84. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 25. 12:317820.

    Pedig ez a program (PDF-olvas&oacute már annyira alapvetően fontos minden szgépre...  
    El sem tudom képzelni, hogy valakinek nincs ilyen a gépén!

    Viszont a munkahelyi (hálózatba kötött) gépeken tiltva van a programok telepítése, ez igaz...

    Ebben az esetben viszont jobb, ha tudsz róla, hogy valószínűleg figyelik a dolgozók internetezését!!!!  
    A Rendszergazda bármilyen leveledbe belekukkolhat (kivéve, ha a postafiókodat weboldalon használod)...
    Többnyire eltárolják, hogy ki milyen webcímeket nyit meg!
    Több topictagunknál is előfordult már, hogy egyik nap még megrendelt a webshopban a munkahelyéről, 2-3 nap múlva meg már nem tudott arra a webcímre belépni, mert a Rendszergazda letiltotta azt a weboldalt (nyilván kifigyelte, hogy ez egy webshop!)...

    Volt már olyan topictagunk, akit a rendszeres munkahelyen bonyolított Fórumozása miatt áthelyeztek és fegyelmit kapott...

    Én a helyedben minden nyomot kitörölnék a gépemről!!!!  

     

    előzmény:
    estike66 (7819)
    2006-07-25  11:39
  85. 2006. július 25. 11:397819.

     

     

    Szia akaba.

    Megpróbáltam, nem sikertült letöltenem, ezért kértem ezt a módját. Ha nem publikus kérlek röviden írd meg priviben!

     

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7818)
    2006-07-25  11:28
  86. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 25. 11:287818.

    Szia Estike66!

    Tegnap megírtam neked a 7830.hozzászólásomban!!!

    Ha nincs a gépeden PDF-olvasó program, akkor küldtem linket, honnan tölts le egy ingyenes progit hozzá.

    Telepítsd a gépedre a programot és onnan kezdve minden pdf-fájlt tudsz majd olvasni te is.

    A mellékletben küldött leírás is pdf-formátumú.
    Ezt előbb mentsd el a gépedre és onnan (rákatt) nyitsd meg, amikor már van a gépeden olvasó-program.

     

    előzmény:
    estike66 (7817)
    2006-07-25  11:10
  87. 2006. július 25. 11:107817.

    Sziasztok Lányok!

     

    Megérkezett a BB krémem és bogyóm, de nem tudom sehogy sem kibontani a fájlt, nem tudom hogyan kell használni. Gondolom nem lehet túl bonyolúlt.

    Kérlek írjátok meg SOS, ha már itt van.

     

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. 2006. július 25. 09:567816.

    Szia!

     Írtam privit!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423424 (7815)
    2006-07-25  08:47
  89. Torolt_felhasznalo_423424
    Torolt_felhasznalo_423424
    2006. július 25. 08:477815.

    Sziasztok!

    Akit érdekel egy tégely BB krém, írjon privit. Háromszor tudtam használni, de sajnos erre is allergiás lettem...  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 24. 23:477814.

    Itt nálunk már több lány próbálta : SEMMI HATÁSA!!!

    Ne vedd meg!  

    Itt megnézheted a lányok tapasztalatait : TÁBLÁZAT

     

    előzmény:
    Gombocka13 (7813)
    2006-07-24  22:01
  91. 2006. július 24. 22:017813.

    Sziasztok !

    Lehet, hogy mar volt errol szo, de vkinek van barmifele tapasztalata a mellnoveszto ragoval ? www.b2up.hu

    Meg senkit nem hallottam, hogy probalta volna es azt milyen eredmennyel.... ?!

     

    Koszi elore is !

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 24. 15:357812.

    Kedves Estike66!

    Egyszerűbb lenne ott érdeklődnöd, ahol vásároltál, kérdéseidre azok tudnak választ és megoldást, akiknél a megrendelésedet leadtad.

    Felteszem : tudod a mailcímüket, telefonszámukat, hiszen írtad, hogy visszaigazolást is kaptál a megrendelésedre.
    Kicsit furcsállom, hogy nem a boltban érdeklődsz, hanem ITT teszed fel a kérdéseidet.  

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    Általában a mellékelt dokumentációkat pdf-formátumban szokta mindenki küldeni.

    Ha nincs ilyen pdf-olvasó programod, akkor innen ingyen letöltheted (magyar nyelvű program) :

    >>> http://www.origo.hu/szoftverbazis/seged/rendszer/adberdr70 _hun_full.html

    Javaslom, hogy a mellékletet előbb mentsd el a gépedre és ott kattints rá a megnyitáshoz!

     

    előzmény:
    estike66 (7807)
    2006-07-24  07:23
  93. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 24. 15:157811.

        

    Bocs, de vadászgörényekkel nem foglalkozunk...

    (Magánvéleményem : a vadászgörény NEM HÁZIÁLLAT!!! Nem kellene szerencsétlen állatot kínozni egy lakásban, kalickában, ő szabadnak született,  a természetben a helye. )

     

    előzmény:
    tundi20 (7808)
    2006-07-24  13:14
  94. Torolt_felhasznalo_624210
    Torolt_felhasznalo_624210
    2006. július 24. 13:577810.

    Kedves Tündi20!

    Ne haragudj, de nem tudom, hogy jönnek a vadászgörények a természetes mellnövelés témához???????  

    előzmény:
    tundi20 (7808)
    2006-07-24  13:14
  95. Torolt_felhasznalo_624210
    Torolt_felhasznalo_624210
    2006. július 24. 13:557809.

    Kedves Estike66!

    A használati utasítás problémádhoz szeretnék hozzászólni. Megnyugodhatsz e tekintetben, mert a készülékkel együtt küldenek használatit is!!

    Nekem is ezért van 2 db belőle, mert kinyomtattam, amit levélben küldtek + kaptam a masszírozóhoz is!

    Ha megírod az e-mail címed nagyon szívesen elküldöm neked az elekronikus formátumot, hátha meg tudod nyitni. Nekem nem okozott gondot, és szívesen elküldöm neked.  

    előzmény:
    estike66 (7807)
    2006-07-24  07:23
  96. 2006. július 24. 13:147808.
    Nem tud vki szegeden eladó  vadászgöriket?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. 2006. július 24. 07:237807.

    Szia akaba!

     

     

    Amannyiben jól hámoztam ki az eddigiekből, nyakig benne vagy a BB.krém és bogyó forgalamazásában.

    Namármost.

    Én szerdán megrendeltem, és 5 perc mulva banki pinkódom segítségével az Erste bangól átutaltattam a pénzt a megadott bankszámlaszámra, a megadott névre, beíratva az azonosítót.

    Mindez idáig semmi jelet, telefont, emilt nem kaptam.

    Vaj hogyan lehetséges ez?

    A másik gondom, hogy a visszaigazolás után  emilen megjött a használati utasítás, de nem tudom kibintani, tehát elolvasni.

    Mondjuk, ha nem érkezik meg a termék, akkor édes mindegy, de ha mégis, akkor csak-csak szükségem lenne rá!

     

    Teendőm?

     

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (7806)
    2006-07-23  02:21
  98. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 23. 02:217806.

    Szia Malakh!

    Én Bioclinicás krémet használtam...
    Nekem fantasztikus módon "bejött", de sajnos a többieknek nem.
    Ezért nem is ajánlom, mert nem szeretném, ha fölöslegesen kidobná valaki a pénzt rá.  

    Arra azért kiváncsi lennék : valaki használja a Bioclinicás krémet UH-készülékkel együtt????
    Vajon UH-val nem hatásosabb?

    Jó lenne erről is begyűjteni a tapasztalatokat!

     

    előzmény:
    Malakh (7803)
    2006-07-20  22:28
  99. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 21. 20:547805.

    Ti hogy bírjátok ezt a gyilkos hőséget???...  

    BORZALMAS!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2006. július 20. 22:577804.

    BUDAPEST 62. POSTA
    1062 Budapest
    Teréz krt. 51.

    Nyitva :
    hétfőtől szombatig : 07:00 - 21:00 között
    vasárnap :                10:00 - 17:00 között

    Itt van a postahivatalok teljes listája!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_412209 (7801)
    2006-07-20  22:16

Címlap

top