Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellnövelés természetesen

Torolt_felhasznalo_168927
Torolt_felhasznalo_168927
Létrehozva: 2005. június 30. 11:14

Sziasztok lányok!

A mi hasonló nevű topicunk tavaly szeptemberben indult és azóta is működik, csak néhény hónappal ezelőtt egy igazságtalan támadás miatt kikerültünk a Szépüljünk rovatból...

Azóta nagyon nehéz minket megtalálni, csak azok találnak a topicunkra, akik célzottam a nevére keresnek.

Szeretnénk ezen változtatni, ezentúl újra a Szépüljünk rovatban lenne a topicunk.

Örömmel várunk új érdeklődőket a témában, hatalmas tapasztalataink vannak mellnövelés témában.

Tavaly szeptember óta gyűjtjük a szóbajöhető termékeket, próbálgatják a lányok több-kevesebb sikerrel!

Az eredményeket hónapok óta nagy táblázatban vezetjük, hogy aki most szánja magát rá a mellnövelésre, könnyebben tudjon terméket választani...

Jó lenne, ha többen tudnának arról, hogy a mellplasztika nem az egyedüli módja a mellnövelésnek, van lehetőség természetes úton is nagyobb kebleket "varázsolni".

  1. 2005. június 30. 14:13101.
    Kezdtek felcsigázni ezzel a BB vagy DB bogyóval csajok!!!! Cska most tényleg nem lesz keret rá, ha nyaralni ia akarunk, meg tegnap 40000 az autószerelőnek. . . . .
    előzmény:
    Anicska (100)
     
  2. 2005. június 30. 14:11100.
    Én akartam a 100-as lenni, ha már nem vagyok az:) De csak túlélem valahogy:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (98)
     
  3. 2005. június 30. 14:1099.
    Ezt pontosan nem tudom, mert én nem ezt szedem, tehát nem kellett beszereznem.
    Fordulj Akabához, ő tud segíteni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (94)
     
  4. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2005. június 30. 14:0898.
    A Bioclinica krém 6500 Ft. A Beauty Breast kapszula meg 6000 (egy havi adag).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_287586 (95)
     
  5. 2005. június 30. 14:0897.
    MEGVAGYTOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:) Én meg épp a régiben nyomultam :) Azzal most akkor mi lesz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2005. június 30. 14:0596.
    Láttam azt a fórumot, de ne kivánjátok tőlem, hogy elolvassak 17ezer hozzászólást! :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (90)
     
  7. Torolt_felhasznalo_287586
    Torolt_felhasznalo_287586
    2005. június 30. 14:0595.
    Sziasztok:)

    Judit vagyok 23 éves!elég picik a melleim 70B melltartót hordok!Emiatt elég gátlásos vagyok:(sajnos nekem nincs elég pénzem tablettára, de viszont a bioclinica gél-t ki tudnám fizetni, csak kérdésem lenne hogy várhatok-e tőle valamit ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2005. június 30. 14:0494.
    És BB tablettát HOL lehet kapni? Nem bp-i vagyok.
    A neten találtam egy áruházat, de most nem vesznek fel rendelést, pedig volt egy nagyon jó ajánlatuk: BB szépségcsomag (3 havi adag).
    3 havi BB kapszula + 1 BB krém 17eFt-ért.
    előzmény:
    22Pipi (87)
     
  9. Torolt_felhasznalo_488753
    Torolt_felhasznalo_488753
    2005. június 30. 14:0393.
    Szia! :-)))))))))))))))
    előzmény:
    Orsici (91)
     
  10. 2005. június 30. 14:0392.
    Egy kis munka után én is idetaláltam :))

    Akaba ! De aztán panaszt ne halljak, hogy elárasztanak a segélykérő privik ! :DDD
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2005. június 30. 14:0291.
    Na sziasztok újak és régiek. . . :))))
    Nagyon jó ötlet volt ez az "újraindulás". . . Akaba röppent egy pusszancs. . . Czupppp
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 14:0090.
    Ha beírod a Fórum-keresőbe : Mellnövelés természetesen, találsz egy másik topicot is, ahol MI vagyunk tavaly szeptember óta. . .

    MI, egy nagy csapat, sok-sok lány és már tiszteletbeli fiú-tagunk is van!. . :)))

    Ott több, mint 17300 hozzászólás gyűlt össze. . .

    Itt most azért kezdtük újra, mert vissza akartunk kerülni a Szépüljünk rovatba.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (78)
     
  13. Torolt_felhasznalo_488753
    Torolt_felhasznalo_488753
    2005. június 30. 13:5889.
    Nem látszott. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_488753
    Torolt_felhasznalo_488753
    2005. június 30. 13:5788.
    Szia 22Pipi!

    A súlyom nem ingadozik, most tartom azt a -3 kg-ot, de mivel az lement, nem látszik, hogy nőttek volna. . . azóta viszont érzem a változást, kb. 2 cm, de nekem is akkor ment össze, amikor megjött, most meg nagyon szépek lettek! És még csak 3 hete szedem! :-)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2005. június 30. 13:5687.
    Szia!

    Ezt neked kell eldöntened, hogy melyik, és mi.

    Ha csak feszesíteni szeretnél, akkor inkább a Bioclinica, Aromax, Sunfleur.
    Ha növelni akarsz, akkor érdemes a kapszulát venni, és esetleg hozzé kiegészítésként kenegetni.
    A kapszulák között igazából annyira nagy különbség nincs SZERINTEM, nagyjából ugyanaz az összetétele is.
    Az Erdic drága és büdös, a BB-ről nagyon jók a visszajelzések, a HB-ről szintén, a DB-t pedig rajtam kívül ha jól tudom csak 1 valaki szedi, de mindkettőnknél hatásos eddig.

    Szerintem a pénztárcád szerint válassz.

    Remélem segítettem, írj nyugodtan, bármi kérdésed van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (74)
     
  16. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 13:5686.
    Mindenek előtt : nézd meg a gyűjteményünket és a LISTÁ-t!

    Nézd meg, hány lánynak volt szintén 70AA-s vagy A-s melltartója, nekik is sikerült, neked miért ne sikerülne!

    :)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (82)
     
  17. Torolt_felhasznalo_488753
    Torolt_felhasznalo_488753
    2005. június 30. 13:5485.
    Ha növelni akarsz, akkor szerintem kezdd el te is Sunfleur + Aromax olajjal, ami nem túl drága, a kettő olyan 2500 Ft max. és elég sokáig elég. És mellette szójalechitin (én a Vitamin Station-t választottam, mert az a leggazdaságosabb)+ lenmagolaj. Ha nem jön be, jöhet a drágább megoldás, addig tudsz gyűjteni rá! :)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (64)
     
  18. Torolt_felhasznalo_554678
    Torolt_felhasznalo_554678
    2005. június 30. 13:5484.

    Itt tároljuk a gyűjteményünket (JELSZÓ:lista)

    A lányok eredményeit a fénykép helyén lévő [×]-ra kattintva olvashatod. . .

    Mindenki felkerülhet a LISTÁ-ra, aki valamilyen mellnövelőszert használ, jelentkezés Kika-nal.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 13:5283.
    Szia Arika2!

    Másfél hónap alatt : SZUPER!!!!. . . :)))

    Mi lesz még a 3. hónap végére?. . . Szurkolok neked!

    előzmény:
    Arika2 (79)
     
  20. 2005. június 30. 13:5282.
    Szia!
    Tudnál nekem is tanácsot adni?
    Én még nem szültem, 75 A kosarat hordok. Picik, de feszesek a melleim. Szerinted mivel lenne érdemes kezdenem?
    annyira jó lenne, ha sikerülne!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  21. 2005. június 30. 13:5181.
    Szia marcsy3!

    Mosta súlyod miatt ingadozik a mellméreted, vagy a kapszula hatása ingadozik?
    Én Dream Breast-et szedek már 2 hónapja, az első hónapban nekem is ingadozott, pedig én nem fogytam, kell neki idő amíg beépül.
    Ja, és a menses tájékán ingadozott.

    Szia
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_488753 (72)
     
  22. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 13:5180.
    Igen, talán lehet, hogy úgy hatásosabb lenne. . . .

    Meg kellene valakinek próbálni, mert ez az Avon-mellfeszesítő igazán baráti áron van!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_198396 (75)
     
  23. 2005. június 30. 13:5179.
    Sziasztok!

    Akaba neked mindig olyan szupi ötleteid vannak!
    Én is BB szedő vagyok, eddigi eredményem, hogy kitöltöm a B-s melltartómat, ami eddig lötyögött rajtam.
    Gyerünk lányok vágjatok bele ti is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2005. június 30. 13:5178.
    Hol van az a nálunk és kik azok a lányok? :-)
    A táblázatot megnéztem, de ott csak az van beirva, hogy teltebb lett. De hogy mennyi idő alatt és hogy cm-ben (vagy kosárméretben) ez mit jelent, az nem :-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (77)
     
  25. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 13:4977.
    Nálunk most nagyon sokan kezdték szedni a Beauty Breast tablettát, viszonylag elérhető az ára a többi tabletta/kapszula árához viszonyítva. . .

    Nagyon dícsérik a lányok, az eddig eltelt másfél hónap alapján sokkal hatásosabbnak tűnt, mint az Erdic-tabletta!

    Jó lenne, ha meg tudnád nézni a LISTÁ-t, abból többet láthatnál!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (74)
     
  26. 2005. június 30. 13:4876.
    Szia szani22!

    A DB-nek utánanézhetsz a www. dreambreast. hu oldalon, ott mindent megtalálsz róla. Egyébként az ára sem olyan borzasztó. 55 ezer/6 hónap. Állaítólag kb. 2 kosármérettel nőhet a cicid.

    Az Aromaxot én is a Westend-ben vettem a Rossmann-ban, ott biztos van, mert én tegnap vettem meg az utánpótlást magamnak, és a sógornőimnek is kipróbálásra. Már őket is meghülyítettem :)))
    A Sunfleur nem tudom, hogy van-e ott, mert én azt nem kerestem.

    Jó böngészést, és írj, ha bármiben segíthetek.

    Ja, és képeim is vannak, de a legelejéről sajna nem csináltam, nem is számítottam rá, hogy olyan rövid idő alatt történik valami.
    De így is vannak képeim, amiken azért látható a változás.

    Szia
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_505578 (71)
     
  27. Torolt_felhasznalo_198396
    Torolt_felhasznalo_198396
    2005. június 30. 13:4775.
    Üdv. mindenkinek az új helyen!
    Használtam az Avon új mellfeszesítő krémjét, sajna semilyen eredménnyel nem járt.
    Lehet ha szedtem volna mellé szójalecitint és lenmagolaj kapszulát, talán több sikerrel jártam volna, mert a lányok a kence-ficék mellé szedték. Akaba mi a véleményed?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (14)
     
  28. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2005. június 30. 13:4574.
    Hát utánajártam most nagy hirtelen a neten. . . De nem lettem okosabb :-(

    Van a Bioclinica krém, ami jó lehet. . .
    Aztán itt van a Dream Breast tabletta, de ebből 34eFt 3 havi adag (ugye?)
    És itt van a Beauty Breast tabletta, amiből meg "csak" 18eFt 3 havi adag.

    Ilyen nagy különbség van köztük?

    Szóval lövésem sincs, hogy akkor mivel érdemes kezdeni?
    Inkább tabletta? De akkor melyik?
    Vagy inkább krém? De akkor melyik? :-(
    előzmény:
    22Pipi (69)
     
  29. Torolt_felhasznalo_488753
    Torolt_felhasznalo_488753
    2005. június 30. 13:4473.
    A Westendben tuti, hogy kapsz. Ha nem a Rossmannban, akkor nézz be a DM-be, ha ott sincs valami, akkor bio-, vagy gyógynövényboltban. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_505578 (71)
     
  30. Torolt_felhasznalo_488753
    Torolt_felhasznalo_488753
    2005. június 30. 13:4372.
    Sziasztok!
    Megérkeztem én is. Akaba, tényleg nagyon jó ötlet volt!
    Én Beauty Breast-t szedek 3 hete, most írtam Kikának, hogy írjon be a listába. Előtte Sunfleurt+Aromax olajat használtam, amitől volt változás, de fogytam 3 kg-t. . . ettől nem ment össze, de nem látszott a növekedés. Most bár ingadozik a méretem, 2 cm-t nőtt! :))
    Ja, szedek lenmagot, meg szójalechitint is mellette, ezeket kb. 1 hónapja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_505578
    Torolt_felhasznalo_505578
    2005. június 30. 13:4371.
    Hol lehet kapni ezt a kapszulát?
    Ma úgyis megyek a Rossmannba és beszerzem az Aromax olajat és a sunfleur gélt! Mindegyik Rossmannba lehet ezeket kapni, mert én most a Westenbe megyek?!
    előzmény:
    22Pipi (69)
     
  32. Torolt_felhasznalo_581740
    Torolt_felhasznalo_581740
    2005. június 30. 13:4170.
    képed van elötte/utána?????? ez nagyon érdekel, bocs nem vagyok beteges, sem leszbi, csak érdekelne, mennyit nöttek, hna :))
    előzmény:
    22Pipi (69)
     
  33. 2005. június 30. 13:3769.
    Erre én is gondoltam, csak még nem volt hozzá energiám, de majd most!

    HELLÓ LÁNYOK!

    Szóval a helyzet a következő.
    Én elég jó eredményeket értem el a Dream Breast nevű mellnövelő kapszulával.

    Most 2 hónapja, hogy szedem, és már 1 hét után éreztem az állagán, hogy valami változott. 3 hét múlva 3-4 cm növekedést tapasztaltam.

    A DB-hez lenmagolaj kapszulát, és lecithin kapszulát is szedek, és már 3 hete az Aromax mellmasszázsolajat is használom, amitől nagyon szépen kikerekedtek a melleim.

    ÉS MÉG VALAMI AMI FONTOS LEHET, ÉN 70AA-S MÉRETTEL KEZDTEM A KÚRÁT, ÉS MOST MÁR A 70B ALSÓ HATÁRÁN JÁROK.

    Tehát a pici melleket is képes megnövelni.

    Bárkinek kell segítség, nyugodtan írjon!

    Én nagyon elégedett vagyok, (pedig még 4 hónapom van hátra), a párom is repdes örömében, gondolhatjátok, egy 70AA-s ciciknek annyira azért nem örült :))
    Megnőtt az önbizalmam, és sokkal jobban érzem magam a bőrömben.

    Én mindenkinek csak ajánlani tudom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (67)
     
  34. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 13:3368.
    Ezt a leírt 2 tégelyt használtam el, semmi többet, sőt a végéből még maradt is egy kicsi a tégelyben, mert kicsit megijedtem a rohamos növekedés láttán!

    Hónapokkal később jőttem rá, hogy éppen a mellnövelő krém használatával egyidőben kezdtem szedni a King of Kings (for woman) kapszulát, amit a tavaszi fáradság ellen, erősítőnek szántam. . .

    Itt a topicon már hónapok óta gyűjtöttük a mellnövelőszereket, amikor valaki a szójalecitint ajánlotta, mellnövelő szerek mellé szedni. . .

    Akkor kezdtem ilyen szereket összeszedni a gyűjteményünkbe és majdnem elájultam, mikor ezt a King of Kings-et is a szójalecitin-tartalmú szerek közt láttam!

    Akkor tudtam meg, hogy ebben is van szójalecitin és talán ennek köszönhető a krém fantasztikus hatása, így együtt hatásosabb lehet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (64)
     
  35. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 13:2767.
    Hello 22Pipi!

    Te is bíztathatnád a lányokat, hiszen neked is bevállni látszik a Dream Breasts kapszula!!!!

    Zscser fotóit szerintem Zscser bemoldalán tudod megnézni.

    Mi sokáig a gyűjteményünkben tároltuk, mások személyes fotóival, de féltem, nehogy visszaéljenek rosszindulatú emberek vele. . .

    Pőre fotói is megnézhetők Pőre bemoldalán, nagyon büszke a sikereire - joggal!. . . :))

    előzmény:
    22Pipi (66)
     
  36. 2005. június 30. 13:2366.
    Sziasztok, én is csatlakozom az új topichoz.
    Tényleg jó ötlet volt, de bevallom, én nem is vettem észre, hogy már nem a szépüljünkben van, mert célirányosan kerestem.

    AKABA!

    Tudsz abban segíteni, hogy Zscser képeit hol tudnám megnézni?

    Köszi, fontos lenne, mert talán sikerül újabb "kapszulaszedőt " toboroznom. Nagyon kell neki a biztatás :))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. Torolt_felhasznalo_958429
    Torolt_felhasznalo_958429
    2005. június 30. 13:1965.
    Miért nem vagyunk az új hozzászólások között?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (60)
     
  38. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2005. június 30. 13:1864.
    Te 2 tégelyt használtál csak és kész? Vagy használtad tovább?
    És mellénem használtál mást? Úgy értem, tabletta, olaj, szója, stb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (55)
     
  39. 2005. június 30. 13:1863.
    Milyen böngésződ van? És főleg mikori? Én nem is explorert használok, mégis bejön.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_581740 (59)
     
  40. Torolt_felhasznalo_731363
    Torolt_felhasznalo_731363
    2005. június 30. 13:1762.
    hmm. . ha valóban ennyire hatásos ez a krém miért nem hallani róla sehol?. . ja és a hatása csak addig tart amíg kenegeted?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (60)
     
  41. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 13:1761.
    De beszélhetnénk itt Zscser-ről is, akinek 20 napi Hard Breast kapszula szedése után +10cm-t nőtt a mellbősége!!!!

    Nem vagyok ám egyedül a sikerekben!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 13:1460.
    Nem, nem szedek fogamzásgátlót!!!! (Nagyon régóta nem szedek!)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_731363 (57)
     
  43. Torolt_felhasznalo_581740
    Torolt_felhasznalo_581740
    2005. június 30. 13:1359.
    Értelek, köszi!
    Arra nincs ötleted, hogy lehetne megnézni azt a listát????? Szar a böngészöm vagy mi van???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (55)
     
  44. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 13:1358.
    Ha meg tudnád nézni a LISTÁ-t ott láthatnád. . .

    Mindenkinek okozott "teltebb" hatást, sokaknak növekedést is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (54)
     
  45. Torolt_felhasznalo_731363
    Torolt_felhasznalo_731363
    2005. június 30. 13:1357.
    hahóó, szedsz fogamzásgátlót?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (55)
     
  46. Torolt_felhasznalo_505578
    Torolt_felhasznalo_505578
    2005. június 30. 13:1256.
    A mellfeszesítő kezelések szerintetek érnek valamit?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 13:1155.
    A gyártó szerint 4 hétre elegendő a krém, naponta 2x kell bemasszírozni: reggeli és az esti zuhanyozás után, vékonyan. . .

    Nekem csak 3 hétre lett elég 1 tégely. . .

    Nekem a vásárláskor a Bioclinicás hölgy azt javasolta, hogy legalább 2 tégellyel vegyek, mert csak legalább ennyitől várhatok valami hatást.

    Teljesen igaza volt, mert az első tégely után még abszolút semmi változást nem láttam, ha akkor nincs ott a másik tégely krém a polcon, tuti nem vettem volna többet belőle. . . (6500. -Ft/50ml)

    De mivel ott volt, bosszankodtam ugyan, hogy ezzel is jól bevásároltam, de kenegettem tovább. . .

    Aztán mikor már nem is figyeltem, történik-e valami, egyszercsak észre kellett vegyem, hogy kinőttem a melltartómat!!!
    Akkor rohamos növekedésnek indult.
    Úgy látszik, kell egy bizonyos idő a "beépülésre", csak utána indul be a hatás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_581740 (51)
     
  48. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2005. június 30. 13:0854.
    Te irtad, hogy: "A SUNFLEUR gelé + AROMAX mellápolóolaj együttes használata szinte mindenkinek 2-3 hét után hatásos volt!"

    Erre kérdeztem, hogy ez úgy volt hatásos, hogy nőtt is? Mm. ez a két együttes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (53)
     
  49. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 13:0453.
    Nőtt-e?!. . . Naná, hogy NŐTT!!!!. . . Olyan melleim lettek, mintha szilikonbetét lenne benne!. . .

    Előtte olyan "üres", olyan. . . Hogy is mondjam pontosan. . .

    Szóval, ilyen telt csak akkor volt, amikor terhes voltam, vagy utána a szoptatás idején, de ez hamar elmúlt!

    Egyértelmű növekedés, ha a B-kosaras melltartóm kicsi lesz és csak a D-kosarasba fér bele a mellem!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (49)
     
  50. Torolt_felhasznalo_581740
    Torolt_felhasznalo_581740
    2005. június 30. 13:0452.
    meg akajom nézni a listát, de nem megy, mit csináljak, lécci valaki segítsen, itt ülök és belehalok a formátlan cicijeimbe :((((((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (45)
     
  51. Torolt_felhasznalo_581740
    Torolt_felhasznalo_581740
    2005. június 30. 13:0251.
    Nemmondod, hogy 2 kosárméretet nött a cicid??? Aztaaaaaa! Nekem jelenleg B-és a akosárméretem de ehhez 85-ös-90-es a "hátam", így kicsinek tünik. valójában nem a nagyságával vagyok elégedetlen hanem a formájával, feszességével! gyerekem van! nyilván, hogy nem olyan szép, kemény formás, mint fénykorában :(((((

    Egy tégellyel ebböl a gélböl, mennyi idöre volt elég????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (41)
     
  52. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 13:0150.
    Szia Maryenn!. . . :))

    előzmény:
    maryenn_13 (46)
     
  53. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2005. június 30. 13:0149.
    De ez a hatásosság abban nyilvánult meg, hogy NŐTT is? Nekem ez olyan hihetetlen.
    Mert én nem feszesebbet szeretnék, hanem nagyobbat :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (45)
     
  54. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 13:0048.
    Ha híztam volna, akkor az a 90-es méret is nőtt volna (mell alatt mért méret!). . .

    Nem, nem híztam.

    Csak a mellcsúcson mért cm-méret változott +5cm-t!. . . :))

    2-2 cm-enként változnak a kosárméretek. . .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (44)
     
  55. Torolt_felhasznalo_731363
    Torolt_felhasznalo_731363
    2005. június 30. 13:0047.
    fogamzásgátlót szedsz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  56. 2005. június 30. 12:5946.
    Szia Akaba!

    Jól felpörgött az új topik :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  57. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 12:5845.
    A SUNFLEUR gelé + AROMAX mellápolóolaj együttes használata szinte mindenkinek 2-3 hét után hatásos volt!

    Nézd meg a LISTÁ-nkat, ott az eredményekből lehet következtetni. . .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_505578 (42)
     
  58. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2005. június 30. 12:5744.
    És közben kg-ban nem hiztál? Vagyis nem attól lett nagyobb a melled, mert feljött pár kg?
    És milyen ez a Bioclinicás krém? Hol lehet kapni? mennyibe kerül? Meddig tart egy doboz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  59. Torolt_felhasznalo_941871
    Torolt_felhasznalo_941871
    2005. június 30. 12:5543.
    Sziasztok!
    Én 75B-s melltartót hordok :(. Én is szeretném megkérdezni, hogy mi az ami tényleg bevált nálatatok elérhető áron.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  60. Torolt_felhasznalo_505578
    Torolt_felhasznalo_505578
    2005. június 30. 12:5342.
    Sziasztok!
    Nem tudtam még sajna megvenni a Bioclinicás krémet, ezért is nem jelentkeztem eddig!
    Akaba amúgy még melyik terméket tudod ajánlani, aminek tényleg van hatása?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. Torolt_felhasznalo_958429
    Torolt_felhasznalo_958429
    2005. június 30. 12:5041.
    Nyusszkó!
    Küldtem privit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (37)
     
  62. Torolt_felhasznalo_581740
    Torolt_felhasznalo_581740
    2005. június 30. 12:4940.
    Mindig hibásan teszi ide, ha linkelsz egy címet! Nem tudom miért! Kitöröltem a szóközöket!
    Nem tudnád elküldeni a mélcímemre? Most nagyon fel lettem csigázva :))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (37)
     
  63. Torolt_felhasznalo_958429
    Torolt_felhasznalo_958429
    2005. június 30. 12:4839.
    Nem felejtem. :-)))
    Sajnos, egy jó pár hétig nem leszek gép közelében. :-((( (Holnap még igen. )
    Azért időnként próbálkozok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (31)
     
  64. Torolt_felhasznalo_731363
    Torolt_felhasznalo_731363
    2005. június 30. 12:4738.
    sziasztok!:) jómagam jelenleg az Avonos krémet használom, igaz nem növelni, hanem inkább "kordában tartani"+ápolni kívánom a melleimet de ez a krém semmit sem használ. . évekkel ezelőtt használtam a CLARINS-tól a Gel Bust (azt hiszem ez a neve) terméküket ami fantasztikusan jó állagú volt és szép feszessé is tett. . használtam még egy bizonyos EPURE nevü mellápoló-feszesítő spray-t amit azért szerettem mert praktikus volt de ennyi:)) ja igen!! használtam még a Lierac-tól is egy mellápló terméket, ennek az erős gyógynövényszerű illata nem tetszett és ha jól emlékszem nem is voltam tőle elájulva. . őszintén szólva én abban, h egy krém-zselé-gél növelheti a melleket, nem igazán hiszek, max feszesebbé teheti a ciciket:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2005. június 30. 12:4637.
    Most látom, hibásan teszi ide az oldalra a linket. De hogy miért?
    Mikor beirod a cimhez a linket, akkor a szóközt töröld ki a www. után, a noklapja. után és a jpg előtt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_581740 (36)
     
  66. Torolt_felhasznalo_581740
    Torolt_felhasznalo_581740
    2005. június 30. 12:4436.
    nem megy, kiírja, hogy hibákat tartalmaz, nem megjeleníthetö:((((

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_155433 (35)
     
  67. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2005. június 30. 12:4135.
    Erre klikkelj!
    http://www. noklapja. hu/common/users/images/arckep/36/A2K359248. jpg

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_581740 (32)
     
  68. Torolt_felhasznalo_581740
    Torolt_felhasznalo_581740
    2005. június 30. 12:3934.
    hogy sikerült megnézned??????????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_486762 (33)
     
  69. Torolt_felhasznalo_486762
    Torolt_felhasznalo_486762
    2005. június 30. 12:3833.
    Sikerült megnéznem:) Én is szeretnék tanácsot kérni, mivel érdemes kezdeni, milyen árban van, hol lehet beszerezni. . . stb. 80as melltartót hordok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  70. Torolt_felhasznalo_581740
    Torolt_felhasznalo_581740
    2005. június 30. 12:3732.
    Akaba és neked mennyit nött a cicid??? Sanja nem tudom megnyitni azt a bizonyos oldalt én sem :(((((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (24)
     
  71. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 12:3631.
    A topicunkat ti tartjátok életben, a ti érdeklődésetek. . .

    Én csak segítek egy kicsit. :))

    Nagyon sokan vagyunk már a topicon mellnövelés ügyben, sok az állandó Klubtagunk és naponta több új érdeklődő is jön hozzánk.

    Ne felejtsd: a topicot TI tartjátok életben, nem én.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_958429 (28)
     
  72. 2005. június 30. 12:3530.
    :-DDDD
    Nem, nincs gond a feszességgel sem, de fogyózom, úgyhogy kérek feszesítős tippet, preventive. . .
    :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (8)
     
  73. Torolt_felhasznalo_155433
    Torolt_felhasznalo_155433
    2005. június 30. 12:3429.
    Sziasztok!

    Én még új vagyok itt. Volna valaki, aki összefoglalná, hogy mit érdemes elsőként kipróbálni? :-)
    33 éves vagyok és van már két gyerkőcöm, de örülnék, ha ici-picit nagyobbak lennének a melleim. (Bár eddig sosem hittem ezekben a "csodaszerekben"!)
    A méretem 75A-B.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (22)
     
  74. Torolt_felhasznalo_958429
    Torolt_felhasznalo_958429
    2005. június 30. 12:3228.
    Csak így tovább! Sokszor eszembe jutott már, hogy mennyit köszönhetünk a kitartásodnak. Én csak biztatni tudlak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (24)
     
  75. 2005. június 30. 12:2927.
    Látom, nagyon jó ötlet volt ez az új topic!:-D Így mindjárt mások is ránk találnak:-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. 2005. június 30. 12:2726.
    Igyekeztem!:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_958429 (23)
     
  77. 2005. június 30. 12:2625.
    Jóregg :D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 12:2624.
    Nem tudom, megpróbáljuk. . .

    Ha újra elrejtik a topicunkat, majd nyitunk egy újat!. . . :))

    Mi kitartóak vagyunk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_958429 (20)
     
  79. Torolt_felhasznalo_958429
    Torolt_felhasznalo_958429
    2005. június 30. 12:2423.
    Te is gyorsan idetaláltál. :-)))
    előzmény:
    Papagena (21)
     
  80. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 12:2422.
    Hello *bella!

    A Bioclinicás krémtől megnőtt melleim azóta is változatlanok, semmi változás az eltelt 1 év után sem!. . . :))

    Semmi mást nem használok azóta, nekem bőven elég a D-s melleimre megfelelő melltartókat, fürdőruhákat vadászni. . .
    Istenments a további mellnöveléstől!. . . :-D

    Nekem nagyon bejött, ezért is bíztatok minden elégedetlen lányt, vágjon bele ő is bátran, neki is sikerülni fog!

    Nem kell többet szégyenkezni a strandon, vagy a barátja előtt. . .

    Rémes önbizalomhiányt tud okozni, ha valaki elégedetlen magával.

    Aki megnézi pl. Pőre fotóit a fantasztikus változásairól, nagy bíztatást kaphat, hogy neki is sikerülni fog!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360546 (17)
     
  81. 2005. június 30. 12:2321.
    Hú, de gyorsak vagytok, megérek visszaolvasni. :-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. Torolt_felhasznalo_958429
    Torolt_felhasznalo_958429
    2005. június 30. 12:2020.
    Szerinted ez már itt marad? Nem rejtik el?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (18)
     
  83. 2005. június 30. 12:2019.
    Igen, teljesen egyetértek! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (18)
     
  84. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 12:1818.

    Már előbb kellett volna, most szántam rá magam a változtatásra!. . . :))

    Igazságtalannak tartom, hogy el vagyunk dugva, pedig ez a téma szinte minden nőnek fontos!

    Sokan nem is tudnak róla, milyen hatásos készítmények léteznek mellnövelésre és mellfeszesítésre.

    Mi már megtaláltuk ezeket és szívesen átadjuk bárkinek a tapasztalatainkat!

    előzmény:
    mavy (15)
     
  85. Torolt_felhasznalo_360546
    Torolt_felhasznalo_360546
    2005. június 30. 12:1817.
    Akaba, régen olvastalak titeket rendszeresen. Emlékszem, mennyire meg voltál elégedve:))) Megkérdezhetem, hogy még mindig ugyanolyan szuperek a cickóid? Azóta kipróbáltál mást is? (én a Bioclinikás sztoridat olvastam még)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (16)
     
  86. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 12:1616.
    Feszesítésre a lányoknak az Aromax mellápolóolaj vált be legjobban!
    Nem is drága, egyszerűen használható és 2-3 hét múlva látható eredményei vannak.

    előzmény:
    misstick (12)
     
  87. 2005. június 30. 12:1515.
    Sziasztok!

    Akaba!Ez az új topic nagyon szupi ötlet volt!!! ;)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 12:1414.
    Sajnos, aki eddig használta az Avon mellfeszesítő gélt, semmi változást nem tapasztalt tőle. . .

    Mostanában megjelent egy új, krémesített, megújított Avon mellfeszesítő krém, de még senki nem jelentkezett, hogy használta volna.

    Érdemes lenne kipróbálni!. . . :))

    (A gyűjteményünkben megnézheted a két terméket és a különbséget a csomagolásban. )

    előzmény:
    misstick (12)
     
  89. Torolt_felhasznalo_958429
    Torolt_felhasznalo_958429
    2005. június 30. 12:1213.
    Jó ötlet volt. Emlékszem, én is milyen nehezen találtam rátok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
     
  90. 2005. június 30. 12:1012.
    wow minden elismeresem !!! tök ügyesek vagytok!!!
    avonosrol van tapasztalat? kaptam de mindig elfelejtem hasznalni nem tudom lenne-e ertelme, feszesit-e. . . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
     
  91. 2005. június 30. 12:0811.
    http://www. noklapja. hu/common/users/images/arckep/36/A2K359248. jpg

    próbáld meg így (szóközök nélkül)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_486762 (9)
     
  92. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 12:0810.
    Sajnálom. . . Pedig nagyon klassz a lista, termékeknként fel van sorolva, kinek milyen tapasztalata volt (van) a készítménnyel, mióta használja. . .

    Lehet, hogy régi verziós az Explorered?
    Legalább 5. 0 vagy 6-os kellene. . .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_486762 (9)
     
  93. Torolt_felhasznalo_486762
    Torolt_felhasznalo_486762
    2005. június 30. 12:069.
    Nem működik az Explorerem, szóval én ezt nem fogom látni:(((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 12:028.
    Remek feszesítő készítményeket is találtunk, akinek esetleg ez lenne a gondja!. . . :))

    előzmény:
    toblerone1 (5)
     
  95. Torolt_felhasznalo_486762
    Torolt_felhasznalo_486762
    2005. június 30. 12:017.
    Na ez igaz, akkor gyorsan átlépek explorerbe, és megnézem:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  96. 2005. június 30. 12:006.
    Nekem sem explorerem van, de megjelent a lista. Csak néhány sor összecsúszott egymásra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (4)
     
  97. 2005. június 30. 11:585.
    Le a kalappal, szép kis gyűjtemény!!! :-)
    (Bár én a sajátom felével is meg lennék elégedve, de ez genetika-hízás eredménye. . . ) :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
     
  98. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2005. június 30. 11:584.
    Szia Napsütés!

    Valószínüleg nem Explorer böngésződ van.
    Sajnos akkor nem jelenik meg a táblázat!

    Én most kipróbáltam, nekem hibátlanul működik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_486762 (3)
     
  99. Torolt_felhasznalo_486762
    Torolt_felhasznalo_486762
    2005. június 30. 11:543.
    Nekem nem jelenik meg x, a bemoldalon csak termékeket látok. Ha az arckép helyére kattintok, akkor kiirja, hogy hibás cím, vagy mi, és ezért a kép nem jeleníthető meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. Torolt_felhasznalo_554678
    Torolt_felhasznalo_554678
    2005. június 30. 11:462.

    Itt tároljuk a gyűjteményünket (JELSZÓ:lista)

    A lányok eredményeit a fénykép helyén lévő [×]-ra kattintva olvashatod. . .

    Mindenki felkerülhet a LISTÁ-ra, aki valamilyen mellnövelőszert használ, jelentkezés Kika-nal.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top