Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellnövelés természetesen

Torolt_felhasznalo_168927
Torolt_felhasznalo_168927
Létrehozva: 2005. június 30. 11:14

Sziasztok lányok!

A mi hasonló nevű topicunk tavaly szeptemberben indult és azóta is működik, csak néhény hónappal ezelőtt egy igazságtalan támadás miatt kikerültünk a Szépüljünk rovatból...

Azóta nagyon nehéz minket megtalálni, csak azok találnak a topicunkra, akik célzottam a nevére keresnek.

Szeretnénk ezen változtatni, ezentúl újra a Szépüljünk rovatban lenne a topicunk.

Örömmel várunk új érdeklődőket a témában, hatalmas tapasztalataink vannak mellnövelés témában.

Tavaly szeptember óta gyűjtjük a szóbajöhető termékeket, próbálgatják a lányok több-kevesebb sikerrel!

Az eredményeket hónapok óta nagy táblázatban vezetjük, hogy aki most szánja magát rá a mellnövelésre, könnyebben tudjon terméket választani...

Jó lenne, ha többen tudnának arról, hogy a mellplasztika nem az egyedüli módja a mellnövelésnek, van lehetőség természetes úton is nagyobb kebleket "varázsolni".

  1. 2012. július 30. 21:4216678.
    Kis kiegészítés: megnéztem a BB kapszula összetevőit, és van benne jamszgyökér...érdekes...lesz mit tanulmányozni, kutatni. :)
    előzmény:
    *arkana* (16677)
    2012-07-30  21:28
  2. 2012. július 30. 21:2816677.

    Sziasztok!

     

    Évek óta nem jártam erre, viszont amikor aktív tag voltam, működött minden varázsbogyó és kence, amiért akkoriban lelkesedtünk. :)

    Most egy kérdéssel fordulok Hozzátok csajok.

     

    Pár hete - hosszú szünet után újrakezdtem a BB kapszulát szedni - viszont érdekes dolgot olvastam tegnap az ösztogénről és a fitoösztrogénekről.

     

    Az ösztorgén hormon, ha nincs kiegyenlítve megfelelő mennyiségű progeszteronnal, ösztrogéndominanciát okoz a szervezetben, és felborítja a hormonháztartást. (Ez lehet az én kis pajzsmirigy alulműködésem és problémás bőröm oka is, de okoz többek között PCOS-t, szabálytalan ciklust, klimaxos tüneteket, májfoltokat, cisztákat, allergiára való hajlamot, emlékezetzavart, súlygyarapodást, és még sorolhatnám...) 

    Namármost, mivel a legtöbb kozmetikum, háztartási vegyszer, műanyag holmi tele van ösztrogénhatású szintetikus vegyülettel, plusz a növényekkel, tablettákkal bevisszük a fitoösztrogéneket, óhatatlanul felléphet ez az ösztrogéndominancia.

     

    Azt is olvastam, hogy a jamszgyökér a leghatákonyabb természetes progeszteronszint emelő, és ezzel újra egyensúlyba hozható az ösztrogén-progeszteron arány, ami a fenti tüneteket, nyavalyákat is megszünteti.

     

    Na de, ha én beviszem a (már valószínűleg ösztrogéndominanciás )szerveztembe a BB kapszulával a fitoösztrogéneket,  és szeretnék egyensúlyt teremteni jamszgyökér kapszulával vagy porral vagy teával vagy bármivel...akkor az normális dolog-e...vagy hagyjam a feszesítést-növelést és szedjem csak a jamszgyökeret egy ideig?

     

    Uhhh...akinek ehhez van türelme és átlátja, annak már az olvasásért is köszi :) 

    Aki pedig érdemben hozzá tudsz szólni, annak meg előre is köszönök minden hasznos infót. :) 

     

  3. 2012. július 24. 22:2916676.
    Egy ideje nem léptem már be, jöttem volna, ha lett volna miért...de egyelőre nem látok eredményt a Procurves-szel. 7 hete szedem, precízen. Egy hónap múlva jelentkezek az előtte-utána képekkel, nézzétek meg objektíven, van-e változás...Én nem centizek, hanem azt figyelem, mennyire nagy a hézag a melltartóimban
  4. 2012. július 19. 20:4916675.
    Sziasztok ! Most akadtam erre a fórumra és nagyon örülök! Elolvastam pony vagyok és nem tudok hízni
    ‘gének“ tehát meguntam de nem vettem semmit ..furcsán hangzik de hatásos
    van egy Lóbalzsam nevű mentolos zölf színű krém amit régen a lovaknál használtak
    vérbőség serkentő hatása van.... én kb 1
    hete maszírozom vele a mellem és már látszik h teltebb 2nap után feszült a mellem és ettől az
    eredménytől lelkes vagyok és hozzá teszem hiszek benne mert minen fejben dől
    el :) ja és nem utolsó szempont ez a lóbalzsam hatásos és még 1ezr
    esbe sem kerül !!!! Remélem valakinek tudok segíteni a tapasztalataimmal :)
    De ez ilyen saját fejből kipattanó mellnövelés és nekem ha
    sznál!!! Sok sikert mindenkinek ! Sziasztok .
  5. 2012. július 10. 16:5916674.
    Jó látni hogy benéznek még a régi fórumozók és azt is hogy kezd éledezni ez a fórum.Próbálok én is kitartó lenni,tudom hogy ez hosszú hónapokon át tartó folyamat:)Köszönet a bíztatásért:)Én erről a  Procurvestről még eddig nem hallottam,de most rögtön utána is olvasok:)Kiváncsi vagyok milyen tapasztalatotok lesz róla.Kitartást mindenkinek :*
    előzmény:
    revidy2 (16672)
    2012-07-06  22:31
  6. 2012. július 9. 21:3116673.

    sziasztok!

     

    egész véletlenül tévedtem ide....! Kedves PannaCotta-pont egy cipőben járok Veled :) 2gyerek-mell méret ,és Procurvest  soha semmilyen tablettát nem próbáltam még -én 2 hete szedem,és most is a várható eredmények miatt keveredtem ide,mert elég türelmetlen vagyok  de 2 hét után ugye nem kell csodákat várni...! nem ígérem,hogy nagyon lelkes fórumozó leszek,de ha az eredmény láthatóvá válik,akkor azt mindeképp meg fogom írni!!! mindenkinek sok sikert!!!

    előzmény:
    PannaCotta (16666)
    2012-06-30  12:57
  7. 2012. július 6. 22:3116672.

    Sziasztok!

     

    Régebben én is a mellnövelők táborát erősítettem, az viszont már jópár éve volt. Kb. fél éve láttam, hogy a régi nick-eket törölték is. Most pár hónapja egy újjal kellett regisztrálnom.

     

    Én anno végigolvastam a fórumot.

    Kipróbáltam a Varázsnégyest, a BB krémet és az Ultrahangos masszírozót.

    Masszíroztam lenmagolajjal, Aromax olajjal (még a régi fajta volt akkor forgalomban), sunfleur, BB krémmel. Kézzel és UH-val is. 

    Tapasztalatom szerint a masszírozás (krémmel, olajjal) tesz a legjobbat.

     

    Ja meg persze a hízás. Én anno 48-50 kg voltam (2008), mára 52-54 vagyok. Ez is javított valami a helyzeten. Szóval aki vékonyabb testalkatú, annak a hízást javasolnám.   

     

    Csodák nem történtek velem, de azóta határozottan szebbek, kerekebbek lettek. Melltartót méretet viszont nem kellett váltanom. Kb. 70-75 B a méretem.

     

    Ja, nem tudom olvastátok-e az agykontrollos részt, mellette még azt is applikáltam. Szuper dolog!

     

    Jó látni, hogy mostanság újra éledezik a fórum és vannak lelkes növesztők! Én szurkolok nektek, és figyelem majd az eseményeket! 

     

    Én kb. 1 évig csináltam, de megszakításokkal. Volt hogy kimaradt 2 hónap. Szóval 1-2 hónap után ne adjátok fel.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  8. 2012. július 6. 21:2416671.
    Hát én a tegnap megmértem magam 06.27-én kezdtem a varázshármast de már egy hónapja kicsit fejben is rákészültem a dologra,és maszírozgatom is szorgalmasan.nekem jelenleg van 1 cm plussz csak nem tudom ez mennyire tartós..mindenesetre én továbbra is bizakodó vagyok.:)Úgy látom jelenleg 2-en vagyunk itt:)jó lenne ha csatlakoznának hozzánk még növekedni vágyók:)egymást segítve könnyebb.Vagy ha a régiek közül valaki még be-benéz kérem írja meg hogy az ők 3-5 vagy akár több centijük megmaradt e tartósan.
    előzmény:
    PannaCotta (16670)
    2012-07-03  19:08
  9. 2012. július 3. 19:0816670.

    Nekem is bizsereg, a 10. naptól. De nem nő. Akkor miért bizsereg? Pedig annyira sokatmondó volt, olyan reménykeltő...

    A BB és varázsnégyeseket egy hónap után abbahagytam, elkedvetlenedtem. Talán nem voltam elég kitartó. Tény, hogy legalább valami tendenciát látnom kellett volna ahhoz, hogy a köv. havi adagot megrendeljem. 

    Ma viszont pontosan 4 hete annak, hogy a legtutibbnak kikiáltott Procurvest szedem. Mivel ebből öthavi adagot rendeltem - nagy árengedménnyel - most már elfogyasztom

    előzmény:
    Maya76 (16669)
    2012-07-02  14:42
  10. 2012. július 2. 14:4216669.
    Tényleg érdekes ahogy a szervezeted reagál a fitoösztrognekre.Pedig ezeknek  rendbe kellene hozni a mensest,és csupa pozitív hatással kellene lenni ránk.Én még most próbálok ki először ilyesmit nem szedtem semilyen tablettát eddig csak most a kk-t/kings of kings kapszula/ Nekem egy hét után a tapasztalat bizsergés feszülés fájdalom a mellben,mellé kenem a Sunfleurral és aromaxal.Érzetre máris mintha teltebbnek érezném de semmi centi még:)azt még nem tudom a menstruációmra milyen hatással lesz.Neked a BB és a varázsnégyes nem hatott? Ezektől semmi nem volt?Egyébként én is most fogom betölteni a 36-ot,nekem egy gyerekem van,és szülés előtt is után is 70 A vagyok.Várjuk a képeidet:)
    előzmény:
    PannaCotta (16668)
    2012-07-01  21:53
  11. 2012. július 1. 21:5316668.

    Kicsit aggódom, meg is mondom miért. A kúra elkezdése után a következőket tapasztaltam: a mensesem egy héttel a várt idő előtt elkezdődik, azaz pecsétel a valódi megérkezésig. Egyértelműen a tablettáktól van, mindig csak a szedés időtartama alatt tapasztalom. Ez volt a BB kapszula, a varázsnégyes és most a Procurves alatt is. Hóközi pecsételés is előfordul. (Amúgy sohasem!). Nomármost: a menses akkor jön meg, ha az endogén ösztrogénszint el kezd csökkenni. Akkor ezek a fitoösztrogének nekem reverz módon hatnak? Kompetálnak a saját ösztrogénemmel? Leszorítják a receptorokról? Úgy tudom, hogy ez nem lehetséges, mivel kötődésük a receptorhoz lényegesen alacsonyabb affinitással történik, mindössze a szabadon álló, kihasználatlan receptorokhoz kötődhtnek be. Ugyanakkor más dolgot is tapasztalok: erős libidóCSÖKKENÉST. Megint reverz hatás. A tabletták azonnali szexuális vágyemelkedést ígérnek mellékhatásként. Ezt megint nem értem.

    Ami pozitív viszont: a szedés előtt gyakran voltak indulatrohamaim. Ezek megszűnni látszanak, adott egy kis "nyugtató" hatást, szelídebbé tett (de nem elégedettebbé).

    És mindezek után a mellemről mit tudok mondani? Hja! Kisebbeknek érzem-látom, mint mikor elkezdtem a kúrát....

    Nem lelombozni akarok senkit. De muszáj objektíven leírnom, én miket tapasztalok.

    Mindenféle szubjektív érzetek helyett én legyőzöm szemérmességem és előtte-utána képeket fogok feltenni. Előtte: azaz MOS, és utána: 3 hónapos kúra végén.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  12. 2012. június 30. 20:0816667.
    Szia:)Azért úgy látom csak leszünk ezen a fórumon:)Én 4 napja kezdtem el a masszázst és a varázshármast de máris feszül és fáj a mellem.Látványban még nem látszik semmi,de nagyon pozitívan állok a dolgokhoz:)
    előzmény:
    PannaCotta (16666)
    2012-06-30  12:57
  13. 2012. június 30. 12:5716666.

    Én kétgyermekes anyuka vagyok. Lánykoromban is kicsi mellem volt, alig B, de a szoptatások után gyakorlatikag eltűnt. Az A-s melltartó nagy! Egy hónapja szedem a Procurvest, amiről a legtöbbet ígérő fogyasztói visszajelzések voltak. Egyelőre nincs változás. A második héttől kezdve rendszeresen el kezdett bizseregni, ilyenkor rohanok a tükörhöz, ami lelomboz: még mindig akkora, amivel elkezdtem. Igazi változást az első hónapra még valóban nem ígérnek: 2. 3. hónaptól várható növekedés szerintük. Ígérem, beszámolok az eredményről.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  14. 2012. június 27. 21:4816665.
    Szia,örülök hogy rajtam kívül valaki még van:)Én a napokban sok sok hozzászólást olvastam itt végig,és ma kezdtem el a kúrámat.70 A méret vagyok én is,varázshármassal kezdek,aztán majd görögszéna teát fogok inni.Én is kérem azokat akik régen itt voltak és mostanában még benéznek,írjanak,ha valaki pedig most indulna csatlakozzon hozzánk:)Egymást segítve könnyebb:)
    előzmény:
    Marianncsi (16664)
    2012-06-25  22:47
  15. 2012. június 25. 22:4716664.

    Sziasztok!

     

    Remélem múkódik még ez az oldal, é segíteni tudtok nekem. 35 éves vagyok, 70A-s mellekkel, ami nem mondható éppen húh de nagynak. Eddig is zavart a két "szúnyogcípésem", de most már egyre jobban. Mivel a plasztikai mütéttől félek, ezért keresnék valamilyen természetes alternatívát. Aki próbált már kapszulát, vagy krémet, az megtenné, hogy megosztaná velem a tapasztalatait? 

    Segítségeteket előre is köszönöm!

    Üdv!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  16. 2012. június 18. 12:5516663.
    Sziasztok lányok:)Az elmúlt heteket arra fordítottam hogy minél részletesebben át tudjam böngészni ezt a sok sok hozzászólást:)Mire engem elért ez a téma úgy látom már nem pörög az oldal kevesen vagytok itt,de remélem jönnek újabb és újabb lányok akik növelni szeretnének,vagy visszanéznek a sikeres növesztők némi támogatás miatt:))Nekem nagyon sok pozitív hitet adtatok, hogy 30 év felett a 70-es A méretemből talán ki tudok hozni valamit:)Én azt tervezem hogy mellmasszázs némi agykontroll varázshármas+görögszéna kombinációt vetem be.Annyi érdekelne még hogy akik ezeket végigcsinálták a menses idejére sem függesztették fel a kúrát? És a masszázst sem? Én is sikeres növesztgetést kívánok mindenkinek:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  17. 2012. június 6. 20:5816662.

    Sziasztok!

    Ha már ez volt kérdés,bocsánat, de elég hosszú lenne az összes hsz-t visszaölvasni. Szeretnék mellpumpát venni, de szinte csak 10-12cm átmérőjű van mindenhol,ami sztem nekem kicsi.Kb 75C-s melltartó hordok.Valaki pumpahasználó tud esetleg tanácsot adni a harang méretét illetően? Vagy olyan helyet, ahol lehet választani a méretek között? Köszönöm előre is!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  18. 2012. május 26. 10:2816661.

    Bár úgy néz ki, teljesen meghalt a fórum, mire ide keveredtem, de azért adok egy kis helyzet jelentést. Egy heti kenegetés, szója szedés után érzek egy kis telítődést.  Persze ez még csak nagyon minimális, mégis erőt ad ahhoz, hogy tovább folytassam a kúrát. Egy hét után szerintem nem rossz, ha már érzek egy pici változást. Bár az én hipermini cicijeimen a pici változás is már látványos lehet. Nem tudom, hogy a masszázs a hatásos-e, vagy a Sunfleur krém, vagy a szója tabletta, vagy mind kell-e ahhoz, hogy legyen eredmény. Mindenesetre minden bennemarad a kúrában. Lenmagpelyhet nem eszek mindennap, csak akkor szoktam, mikor müzlit eszem vacsira, abba szoktam belekeverni.

     

    További jó növesztgetést mindenkinek!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. 2012. május 19. 23:1416660.

    Sziasztok!

    Régóta olvasgatlak titeket, sok hasznos információt begyűjtöttem már tőletek! Köszönet érte.  

    Ma kezdtem bele a mellnövelésbe. Ici-pici cicijeim vannak. 75-80 A-s melltartót hordok, de abból sem dudorodik ki mondjuk. A méretével eddig nem is volt bajom, elfogadtam, hogy pici, mert szép volt a formája. Volt.... Elkezdtem diétásabban kajálni és rendszeresen mozogni, és kissé "megszottyadtak".

    Szójalecitint meg Sunfleur krémet már használgatok egy hete, de ma beszereztem szójavit forte kapszulát, aromax olajat és lenmagpelyhet is. Szóval mellnövelésre fel! Hiszek a sikerben. Persze számomra már az is siker lenne, ha méretileg nem is lenne nagyobb, de legalább a teltsége visszajönne. Lefotóztam a mostani állapotot. Ha lesz bármi változás (Már pedig lesz, mert én eldöntöttem!!), akkor szívesen fel is teszek majd "ilyen volt, ilyen lett" fotót. Erről jut eszembe, van, akinek a képei közt vannak fent ilyen jellegű képek? 

     

    Üdv mindenkinek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  20. 2012. január 23. 15:0116659.

    Szia Edit!

     

    Igazából megvettem a masszírozót, nem használtam sokszor, mert mindig elfelejtettem. Gondoltam rá én is, hogy zavarhatja a szívet, de nem vagyok benne biztos, mert ultrahangos impulzusokkal masszíroz és végül is a sokak által használt ultrahangos masszírozó is ugyanaz. Lehet én gondolom rosszul, de azért inkább utánajárnék. Van sima UH-m is, még nem próbáltam, mert nem tudom pontosan melleknél hogy kell használni, vissza kéne olvasnom.

    előzmény:
    edit873 (16653)
    2011-07-19  11:58
  21. 2012. január 6. 10:5916658.
    Tudom, off, de nem értem ezt a sok törölt felhasználót. Talán enni kér az a reglap?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  22. 2012. január 5. 17:4916657.
    Egy-két nap csúszás az semmi, ha csak ennyi csúszás van, akkor már beállt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_582954 (16656)
    2012-01-05  17:40
  23. Torolt_felhasznalo_582954
    Torolt_felhasznalo_582954
    2012. január 5. 17:4016656.

    sziasztok!

     

    20 éves lány vagyok és nagyon picik sztem a melleim, 75B-s kosarat sem tölti ki teljesen (az A-s hála az égnek már kicsi). sajnos elég sovány vagyok, és a menzim se állt még be teljesen, egy-két nap csúszásom mindig van, valahol olvastam, hogy ez is fontos tényező lehet, mert jelzi, hogy még fejlődésben vagyok. most szeretnék hízni kb. 5 kilót, és utána elkezdeni a bb-t. kérdésem, hogy ilyen körülmények mellett mennyire ajánljátok, hogy a tabletta szedése előtt méregtelenítsek? nem fogok attól megint nagyon visszafogyni? illetve olvastam, hogy nem ajánljátok a sportolást sem: heti 2 alkalom aerobic vagy jóga mennyire veszélyeztetné a szer hatékonyságát? 

    várom a válaszotokat, és nagyon örülök, hogy ráakadtam egy megbízható topicra végre a sok hülyeség között :)

     

    szép napot :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2011. október 4. 15:4216655.

    Sziasztok!


    A "listát" hol tudom megnézni? PROCURVES nevű tabiról van tapasztalat? A BB-t elég sokan mondták hogy nem végleges az eredmény..


    szép napot mindenkinek!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  25. 2011. augusztus 7. 14:2216654.

    Nem feltétlenül kellene valótlan dolgokat állítani. Nem csak annak lehet nagy melle aki súlyban is ott van. Van jópár ismerősöm akik kb a csont sovány kategóriába tartoznak és mégis nagy melleik vannak. Először én is hittem ebben a felfogásban, hogy sovány=lapos de nem. Csak nézz utána. Kövér lány is lehet viszonylag lapos ha csak zsírszövetből áll a melle.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
    2011-07-19  13:10

Címlap

top