Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Boldog párkapcsolatok!

Mirza
Létrehozva: 2005. június 13. 12:23
Azért indítom ezt a topikot, mert már elegem van a sok siránkozós, más pasiját (el)szeretős, elhanyagolt háziasszonyos, munkahelyen kollegára kacsingatós, kedvességet szerelemnek nézős topikokból! Itt az ideje (az "Örüljünk a párunknak!" c. topik mellett), hogy azok szólaljanak meg, akik boldog, normális párkapcsolatban élnek (ezalatt nem a szeretőket értem)!
  1. 2005. június 13. 14:49126.
    Nem kell mindíg mindent kimondani, legalább is ezt szuokták mondani az olyanok, akik nem szoktak mindíg mindent kimondani.
    Nálatok szerintem pont akkor történt az említett eset, amikor annak eljött az ideje. Jókor voltatok jó helyzetben, jo időben, jó pillanatban. Megerősített mindkettőtöket az a mondat. (is)
    :))))
    előzmény:
    hangyacsek (119)
     
  2. Torolt_felhasznalo_615574
    Torolt_felhasznalo_615574
    2005. június 13. 14:49125.
    Szaisztok Boldogok!

    En is az vegyok. Juni 4-en volt az eskuvönk es en vagyok a legboldogabb ezen a földön. (remelem nem vagyok egyedul)
    Csak 33-om eves vagyok de az elet sok mindenre megtanitott mar.
    Szeretet, megbecsules, tisztelet, turelem, megertes. . .
    Hat. . . ennyi.
    Sziasztok, Noemi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_505578
    Torolt_felhasznalo_505578
    2005. június 13. 14:47124.
    Nálunk is szokott lenni puffogás és mikor kipuffogtam magam olyan jó mikor odabújik hozzám és puszilgat! Pl. : eszik és nem kérdezi meg hogy éhes vagyok e! Ilyen hülye dolgaim vannak! Még jó hogy elviseli szegénykém, én lehet nem bírnám!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_874740
    Torolt_felhasznalo_874740
    2005. június 13. 14:46123.
    oh, hát nem is attól jó egy ember, hogy mindennel elégedett és befogja a száját. . . hiszti az nálunk is van, de csak hülyeségek miatt, utána vannak a legnagyobb szeretlek-ek, meg összebújások. Attól jó két ember, hogy nem gonosz, hanem jót akar. . . a másiknak, meg persze magának is.
    előzmény:
    hangyacsek (119)
     
  5. 2005. június 13. 14:46122.
    Érdeke. . .
    1, nincs kedvem dolgozni
    2, mi ezt nemes egyszerűséggel PUFFOGÁSnak hívjuk. Fura, de szinte csak én puffogok, néha a lányom is, de ő ritkábban:)
    előzmény:
    ingo-bingó (120)
     
  6. 2005. június 13. 14:40121.
    Vicces lehetett :))))))) Én is inkább műhisztizek meg magamban morgok, minthogy a párom agyára menjek nyafogással :)))
    előzmény:
    tornado (117)
     
  7. 2005. június 13. 14:40120.
    :)))))
    hát igen, az kell, hogy az ember rendesen kibalhézhassa magát:)
    Nagyon jó amikor ezt vki elviseli és nem veszi túl komolyan:)))
    előzmény:
    tornado (117)
     
  8. 2005. június 13. 14:39119.
    No, igen. Ezért is hatott meg ennyire. Hiszen a szívem mélyén tudom, hogy így érez, de ő nem az a beszélős fajta, és még sosem mondta ki ezt ilyen világosan. Illetve dehogynem: 11 évvel ezelőtt: , , téged soha el nem hagylak, holtomiglan-holtodiglan, semmiféle bajodban".
    előzmény:
    tornado (116)
     
  9. 2005. június 13. 14:37118.
    Most megyek, lapleadás van, , ami diliház és dógozni is kéne kicsit.
    Pusszantás, majd otthonról bekukkantok, vagy fél óra múlva:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2005. június 13. 14:34117.
    A hisztinek aza szintje, mikor végre egyedül vagyok és eldöntöm, hogy kidüh9ngöm magam, de saját magamon a hiszti közepén elkezdek röhögni egy különös hangulat. Volt már olyan, hogy a párom közben haza jött és én meg csak konyhában monológztam dühödten, Ő meg "suttyomban" megállt az előszobában kagylózni, hogy kivel is balhézok én, majd rádöbbent, hogy egyedül vagyok, de akkor már röhögtem magamban magamon. Egyszer csak betoppant, vörös fejjel a visszafogott röhögéstől:)))))
    előzmény:
    Mirza (115)
     
  11. 2005. június 13. 14:31116.
    Azt hiszem egy jó kapcsolatért sokmindent kell tenni. Az, hogy a férjednek ez volt a gondolata azt is jelenti, hogy bizony nem az a típusú embrke Ő, aki a könnyebbik végén ragadja meg a problémákat. A künnyebb út a kilépés, megcsalás, félrenézegetés, a máskra terhelése a problémának, stb.
    előzmény:
    hangyacsek (107)
     
  12. 2005. június 13. 14:29115.
    Minden igazán boldog párkapcsolatban kiegészítik egymást az emberek :) Zsák a foltját :) Én is szoktam hisztizni, de nem komolyan :)))
    előzmény:
    hangyacsek (114)
     
  13. 2005. június 13. 14:25114.
    Egy régi EDDA-szám, a címe: Álmodtam egy világot. Talán a 80-as évek végéről.
    Találkozhattunk abban a topicban, csak én nem emlékeztem.

    A két jó emberről pedig az jutott eszembe: én egy hihetetlenül hisztis, időnként elviselhetetlen csaj vagyok. Valószínűleg a férjem olyan jó ember, hogy azt is pótolja, ami belőlem hiányzik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_874740 (102)
     
  14. Torolt_felhasznalo_479599
    Torolt_felhasznalo_479599
    2005. június 13. 14:23113.
    Szia! Én is csatlakozom. Lassan (a sok apró-cseprő siránkozásom mellett) nagyon-nagyon megbecsülendőnek tartom, hogy a párommal szeretjük egymást, komolyan gondoljuk a párkapcsolatunkat, ő, mint férfi el tud köteleződni, nem nézeget félre, és igyexik mellettem állni, mint ahogy én is őmellette. :-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_505578
    Torolt_felhasznalo_505578
    2005. június 13. 14:20112.
    :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_874740 (108)
     
  16. 2005. június 13. 14:18111.
    Ez az egyik leggázabb érzés. Olyan ürességes. . .
    előzmény:
    ingo-bingó (109)
     
  17. 2005. június 13. 14:17110.
    Köszönöm, hogy csak ennyit szóltál hozzá, érzem a gondolataidat, és igazad van.
    előzmény:
    Liza (103)
     
  18. 2005. június 13. 14:17109.
    Teljesen egyetértek veled:(
    Akkor döbbentem rá, hogy vége annak a kapcsolatnak, amikor rájöttem, hogy megcsalt és nem fájt:(
    előzmény:
    tornado (104)
     
  19. Torolt_felhasznalo_874740
    Torolt_felhasznalo_874740
    2005. június 13. 14:15108.
    Most épp Pest és Párizs közt, de az esküvő után kiköltözöm, aztán majd meglátjuk merre visz az út. . . de innentől csakis közösen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_505578 (105)
     
  20. 2005. június 13. 14:15107.
    Egyszer egy fiatal házasokból álló társaságban játszottunk egy játékot. Ki volt rakva a földre rengeteg kép, a legkülönfélébb témában: természetfotók, rajzok, stb. . . A feladat az volt, hogy válaszd ki azt az 1-2 képet, aminek kapcsán meg tudod magyarázni, hogy mit jelent számodra a házasság. Persze legtöbben gyönyörű, napsütéses képeket, réten kézenfogva sétálgató gyerekeket stb. választottak. A saját képeimre már nem is emlékszem, de arra igen, hogy a férjem - az egész társaság, de főleg kicsi felesége legnagyobb megdöbbenésére - egy olyan képet választott, mely egy barlangászt ábrázolt, aki láthatóan nagyon szorult helyzetben volt, mert egy igen szűk járatban préselte magát hason kúszva előre. Mikor a magyarázatra került a sor, az én kedvesem a maga szűkszavú stílusában csak ennyit mondott: , , Vannak ilyen szar helyzetek. De akkor sincs más lehetőség. előre kell menni az egyetlen lehetséges úton. " A szemem könnybe lábadt, ahogy ezt kimondta. Mert szerintem is ez a , , titka" az egésznek: ha mindketten tudjuk, hogy ez az EGYETLEN LEHETSÉGES ÚT, akkor mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez az út járható, élhető legyen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2005. június 13. 14:13106.
    Ezt az érzést én úgy imádom:)))))))))))
    előzmény:
    urino (100)
     
  22. Torolt_felhasznalo_505578
    Torolt_felhasznalo_505578
    2005. június 13. 14:13105.
    Honnan ingázol?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_874740 (102)
     
  23. 2005. június 13. 14:12104.
    Szomorú. . . Én is csaltam egy régi kapcsolatomban, és még ma is leszomorít. Abban a kapcsolatban nemkaptam kedvességet, szeretetet, simogatást. Ha bújtam, rám szólt, hogy ne piszkáljam:( Két szép szóért, kedvességért mentem anno félre. . . mert abban pár órában mindazt esszenciálisan megkaptam, amit otthon nem. Kiábrándító. . . és szánalmas, hogy akkor ezt a megoldást tudtam csak választani. Ám ha akkor ez nem így törtlnik velem, lehet, hogy mot nem tudnám megélni ezt a boldogságot ebben a kapcsolatban:)
    előzmény:
    190208 (98)
     
  24. 2005. június 13. 14:11103.
    Hmmmmmm!?
    előzmény:
    190208 (98)
     
  25. Torolt_felhasznalo_874740
    Torolt_felhasznalo_874740
    2005. június 13. 14:11102.
    Köszönöm!

    Nagyon szép ez az idézet, melyik Edda számból való? Már láttalak valamelyik topicon, a magyar feleségek külföldön lehetett nem? Én is ebben a cipőben járok - de még ingázok - ezért szoktam olvasgatni.
    Nektek is nagyon sok boldogságot kívánok és gratulálok az eddigi közös életetekhez! Biztos vagyok benne, hogy van jó házasság, csak két jó ember kell hozzá, nagyon sok türelem és szeretet, de legfőképpen a kapcsolatba vetett hit.

    előzmény:
    hangyacsek (88)
     

Címlap

top