Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nyaralás Horvátországban

dotta
Létrehozva: 2005. május 10. 09:55
Sziasztok!

Augusztusban nyaralni mennénk Horvátországba, 5 felnőtt+2 gyerek, ebből az egyik 10 hónapos lesz akkor. Olyan helyet keresnénk, ami nincs túl messze, de nem feltétlenül az Isztrián van. Ott ugyanis már nyaraltunk, de nem fogott meg annyira, mint pl. a dubrovniki rész. Sok zöldet, hegyeket, és egy kicsit izgalmasabb tengerpartot szeretnénk, ahol lehet búvárkodni is, van látnivaló a tengerfenéken. Mi a Makarska-riviérára gondoltunk, de ha esetleg van valakinek már kipróbált, bevált szállástippje, akkor azt szívesen olvasnám itt. Szállodába nem, inkább apartmanba vagy különálló házba mennénk.
  1. Torolt_felhasznalo_380977
    Torolt_felhasznalo_380977
    2005. május 10. 11:0426.
    Az autópálya is majdnem végig kész most már Dalmácia felé . Mi tavaly Biográdban voltunk. Bátyámék Murteren, Sibenikben, Trogirban.
    Az isztria elég drága lett az utóbbi években.
    Ott is vannak azért nagyon klassz búvárkodható partszakaszok!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_227236
    Torolt_felhasznalo_227236
    2005. május 10. 11:0425.
    A lakókocsit Ti viszitek vagy előre lefoglaljátok, vagy a helyszínen bérelitek. Már nekünk is megfordult ez a fejünkben, tavaly sátorral voltunk Rabacban, de az eléggé lehangoló volt a nagy tömeg miatt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_380977 (19)
     
  3. Torolt_felhasznalo_640408
    Torolt_felhasznalo_640408
    2005. május 10. 11:0424.
    Igen, azt nagyon megköszönném! :-) A két fős ap. remek, mert csak az 1 éves lányunkat vinnénk magunkkal!
    előzmény:
    katzi (18)
     
  4. Torolt_felhasznalo_227236
    Torolt_felhasznalo_227236
    2005. május 10. 11:0123.
    Hol, hogyan lehet infót szerezni róla????
    előzmény:
    Moserif (8)
     
  5. 2005. május 10. 11:0122.
    hát lehet, hogy a te életkorodban Ibizára kellett volna menni. . H. o. valóban nem kifejezetten a buliról híres, inkább nyugalmáról, szépségéről. . . Biztosan ezért aggódtak a szállásadók.

    DE ha majd kicsit idősebb leszel, menj vissza, legyél kicsit hallkabb este, és meglátod: egy csoda az az ország !!!:)
    előzmény:
    Jucika (13)
     
  6. Torolt_felhasznalo_246963
    Torolt_felhasznalo_246963
    2005. május 10. 11:0121.
    sziasztok,
    mi rendszeresen visszajárunk HOrvátországba, bár főleg a szigeteket tekintjük úticélnak. minden alkalommal kint keresünk szállást, és mindig találunk szerintem egész normális áron. (persze a főszezon közepén azért bátorságnak mondanám elindulni így, de aki ősszel (a tavaszról már lecsúsztunk) szeretne menni szerintem nyugodt lélekkel elindulhat
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2005. május 10. 11:0020.
    Sibeniktől picit északra, kicsi sziget 4 településsel. Nem kell kompozni, egy pici hídon keresztül megközelíthető. Magyarok által még nem igazán látogatott rész (legalábbis mikor ott voltunk, alig voltak magyarok)
    előzmény:
    RVanda24 (17)
     
  8. Torolt_felhasznalo_380977
    Torolt_felhasznalo_380977
    2005. május 10. 10:5819.
    Mi minden évben lakókocsiban nyaralunk Horvátországban, voltunk már az isztrián és dalmáciában is. Mindkét helyen tiszta, rendezett a kemping, és kedvesek az emberek!!!Nem utolsó sorban jóval olcsóbb, mint az apartmann!!! A felszereltség is nagyon klassz!!!! Mondhatni néhol jobb, mint itthon!
    Előtte mi is apartmannba mentünk, de mióta ezt a nomád dolgot kipróbátuk, soha jobbat! Mondjuk nekünk van két gyerkőcünk is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2005. május 10. 10:5818.
    Ja, két fős az apartman (de van pótágy így három embernek is kényelmes)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_640408 (10)
     
  10. 2005. május 10. 10:5817.
    Még nem is hallottam erről a szigetről. Merre van? Én is kíváncsi lennék a címre.
    előzmény:
    katzi (15)
     
  11. 2005. május 10. 10:5816.
    Voltam Görögországban, Olaszországban többször, Tunéziában, de sehol nem volt rossz tapasztalatom az emberek mentalitásával. És csak azért általánosítottam, mert a családomból (és ismerőseim közül) is többen voltak Horvátország különböző területein több hétre és hasonló véleménnyel voltak.
    előzmény:
    RVanda24 (12)
     
  12. 2005. május 10. 10:5415.
    Szia!

    Mi tavaly voltunk Murter szigetén egy apartmanban (nem foglaltunk le előre szállást, ott kerestünk). A sziget gyönyörű, és az apartman se drága. Ha jól emlékszem megvan még a címük, előkeresem, ha gondolod. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_640408 (10)
     
  13. 2005. május 10. 10:5314.
    Sziasztok!
    Mi a párommal ketten mennénk, de az apartmanok szinte csak négy fősek.
    Ami meg van, az nagyon drága (vagyis amiket én a neten találtam). Aki tud, írjon! Köszönöm :)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2005. május 10. 10:5313.
    Már ott kezdődoött, hogy a 3 éjszakát 2 helyen töltöttük. 10-en voltunk fiatalok. Nem üvöltöztünk, törtünk-zúztunk, még zenénk se volt. . . Csak beszélgettünk, nevettünk, stb. A 3 éjszakát egybe az első du. -n kifizettük. De már éjjel ki akart tenni minket. A másik szálláson szinte ugyaznez volt. Nem kis könyörgéssel maradhattunk még egy éjszakát. Mindkét helyen látták, hogy az átlagéletkor 22 év és nem fogunk 21-kor aludni menni. A szállásadóink jöttek az appartmanba 22 körül, zárták az erkélyajtót, kapcsolták le a villanyt és németül mondogatták: "aludni, aludni". . . Amúgy az éttermeben, üzletekben sem voltak valami segítőkészek. Nem leszek szomorú, ha horvátország helyett más lesz az úticél.
    előzmény:
    Drosera (7)
     
  15. 2005. május 10. 10:4712.
    Mindenhol vannak bunkó parasztok, MO-on is, de neked milyen lenne, ha emiatt téged is lebunkóznának. Én ezt butácska dolognak tartom.

    előzmény:
    RVanda24 (11)
     
  16. 2005. május 10. 10:4611.
    Nekem is életem 2 legszebb nyaralása kötődik oda. Gyönyörű szigetek, gyönyörű tenger, és KEDVES EMBEREK! Nem tudom, miért írsz ilyet. .
    Lehet, hogy neked rossz élményeid vannak, az előfordul, de aki 4 nap után általánosít. . . Inkább nem folytatom, asszem jobb így
    előzmény:
    Jucika (4)
     
  17. Torolt_felhasznalo_640408
    Torolt_felhasznalo_640408
    2005. május 10. 10:3410.
    Sziasztok!

    Nem tud valaki olcsó szálláshelyet Horvátországban? Az utazási irodákban olyan drágának tűnnek. :-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2005. május 10. 10:319.
    Sajnálatos, hogy kellemetlen élményeid maradtak. Nekem soha, pedig már 3-szor is voltam arrafelé. Mit jelent, hogy parasztok a horvátok? Nekem csak jó emlékeim vannak, akármerre is jártam, Rijekától Dubrovnikig.
    előzmény:
    Jucika (4)
     
  19. 2005. május 10. 10:318.
    Lehet, hogy nem passzol ide, de a Hunguest Hotels-nek nyílt két szálláshelye Horvátországba, ahol lehet üdülési jeggyel fizetni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2005. május 10. 10:307.
    Jucika, mesélj már, miért parasztok????
    Én már 4-szer voltam, de olyan csoda volt minden utazás, és úgy vágyom vissza. . .

    Szóval, mi történt? Nem kellene azért általánosítani. . .
    előzmény:
    Jucika (4)
     
  21. 2005. május 10. 10:296.
    Próbálj ezeken a helyeken körülnézni:
    www. horvatutazas. hu
    www. horvat-utazas. hu
    www. horvatlap. hu
    www. startlap. hu utazás rovat. Se szeri, se száma az ajánlatoknak.
    előzmény:
    dotta (1)
     
  22. 2005. május 10. 10:295.
    egy haveromnak van panziója Trogirnál a Chiovo szigeten. Békés hely, barátságos strand, és sok kirándulási lehetőség. . .
    Priviben adhatok hozzá infót. . , ha érdekel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2005. május 10. 10:284.
    Szia! Én 4 napot voltam Horvátországban, de nem mennék vissza. Nekem egyáltalán nem tetszett. Ha jól emlékszem Rijekában voltunk. Szép tiszta volt a víz 1 napig. Hatalmas kavicsok (főleg az északi részen), de a klegjobban az emberek miatt ellenszenves az ország. Egyszerüen mondva: parasztok a horvátok. Szerintem. . . (szerintünk).

    Különben jó nyaralást!
    előzmény:
    dotta (1)
     
  24. Torolt_felhasznalo_227236
    Torolt_felhasznalo_227236
    2005. május 10. 10:263.
    Szia! Én is jó apartmant keresek Horvátországban, július végén, augusztus elején. Két felnőtt, két gyerek. Nekem fontos lenne, hogy a strand közel legyen, de ne legyen zajos hely: kicsik a gyerekek, és mi is inkább pihenni szeretnénk, nem diszkózni. Várom az ötleteket, címeket. Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2005. május 10. 10:232.
    szia!
    nem szállás, de talán érdekelhet: épp most olvastam, hogy a skyeuropenál vannak akciós jegyek (Dubrovnik és Split) 4590 Ft+illeték.
    előzmény:
    dotta (1)
     

Címlap

top