Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. november 8. 20:40274801.

    Ez a mese nagyooon jó!


    Szerintem januárban vesd el a magot tejfölös pohárba ....és a fagyok utánra szép nagy palánta lesz belőle..


    Pötyikém a lényeg, hogy kaptál beutalót a fürdőbe.Mindig csak azt mondják a kor...meg felírják a D vitamint..Most nekem is olyan van mint Borsikának   havonta 1 szemet kell szedni.Én egyáltalán nem hiszek benne.Nekem a gyógyvíz úgy érzem használ...ebben hiszek.


    Folytatom a filmemet...


    Nyugodalmas jó éjszakát !

    előzmény:
    franci47 (274795)
    2017-11-08  17:50
  2. 2017. november 8. 20:26274800.

    Köszönöm.... vagy!

    előzmény:
    macska54 (274794)
    2017-11-08  17:50
  3. 2017. november 8. 20:02274799.

    Mindenkinek további szép estét...

  4. 2017. november 8. 19:19274798.

    Igen Pötyike így mennek a dolgok. Csak orvoshoz ne kelljen menni. Örülök, hogy túl vagy a várakozáson. Számomra az idegtépő. A tesom is volt orvosnál, ott is lefagyott a rendszer. Szencségelnek az orvosok is. Még nem jártam patikában azóta, nem tooom mi van ott. 

    előzmény:
    potymama (274796)
    2017-11-08  18:04
  5. 2017. november 8. 19:14274797.

    Ildikó! 

    előzmény:
    franci47 (274795)
    2017-11-08  17:50
  6. 2017. november 8. 18:04274796.

    Szóval...elmentem a dokihoz időben..még izgultam nehogy elkéssek, mert  a troli elég későn jött meg még át kellett szállnom egy másikra.


    Ahogy odaértem...már fordultam volna vissza. A folyosó tömve volt, kisült lefagyott a sz.gép rendszer.


    Aztán csak elindult, igen ám de előttem voltak vagy hatan. Kivártam. Semmi különöset nem mondott a dokinő, írt D vitamint meg adott beutalót a fürdőbe vizitornára meg masszázsra.


    Meg hümmögött a panaszaimra, hogy igen ott van a sok kopás, csigolya elcsúszás és ugye azokkal nem lehet mit kezdeni..attól van minden. Meg hát a kor..


    Úgy hogy ..csináld magad uram..saját magunk gyógyítgatjuk magunkat..az a leghatásosabb.


    Délután meg jött a lányom értünk mert lejárt a telefon hűségidő a Lajos telóján meg az itthoni csomag is  amin a vonalas, Tv, net van. Bementünk, megkötöttük az újat..persze drágábbért..igaz a Lajos telefonjára egy olcsóbb csomagot kötöttünk..igy a pénzünknél maradtunk.


    Elkezdett esni az eső.

  7. 2017. november 8. 17:50274795.

    Jó estét. Már korom sötét van.


    Nálunk egész nap esett, talán volt egy óra, ami alatt vagy csak permetezett, vagy nem esett. Semmi kint tartózkodás nem volt.


     


    Több kevesebb szünettel pakolgattam, fürdőszobában, a szobában, , délelőtt főztem. Sóskafőzi, krumplival, és palacsinta.


    Délután megettem a szőlőmet, mert majdnem elfelejtettem,  hogy van. 


    Megnéztem egy filmet, megint a főzésről, én annyira élvezem ezeket a főzős filmeket. 


    Most itt vagyok, iszom a délutáni kávémat. 


    Sacika, bizony mindenhol sokat kell várni, h iába az időpont, attól csak odébb kerülünk rá. Most két hét mulva nekem is személyeti ellenőrzés, lejárt a 6 hónap,  de erre a napra esik a csontkovács is. Remélem az időpontot valamennyire betartják, és odaérek. Nagyon kell most.


     


    007 Évi,  hova hajrázzak? Én már nem akarok  hajrázni, alkalomadtán kell, de csak ritkán fogok. Néha előfordul az idővel való versenyfutásom. 


    Magdikám, látom megjöttél, mindenképpen szeretnék vetni a magból, de olyan picike a mag. Bent kell majd tartani, csk szerint januárban kell vetni,  én meg áprilist olvastam. Azt mondja nagy palántát érdemes kiültetni. 


    Marika, azért eléggé oda lehet a derekad, ha poszívózni sem szabad. Mondjuk az a testtartás nem is jó. 


    Erikám, nálad jól kiszámolják, hogy mindig történik valami amikor nekünk írsz. Persze nem látsz ki ki is lehet. 


    Borsika, amikor a csípőm igazgatja akkor jobban fáj, de bírom én a fájdalmat, mert egyik sem akkora, mint amikor semmi nem történt velem, csak az állandó fájdalom volt. Ha nem fájna nem is kéne vele semmit sem csinálni, ahol nincs baj ott nem fáj. De van nekünk olyan testrészünk, ahol nem fáj. A nyakam még fájdalmas, főleg jobb oldalon. Jó sok gyógyszert kaptál, kell ez neked mind? 


    Julika, köszönjük a nevettetőket. Macskák kár, hogy nem tudnak hímezni. Úgy látszik még nem léptek tűbe? Még szerencse.


    Vajon mit mondanak a reumatológián Pötyinek?  Vagy csak felírják a felirandót, ahogy ő írta.


     


    Mese: Uhu bagoly, ugye, aki éjszaka szokott előjönni a rejtekhelyéről most kivételesen kinyitotta szemét egy reggel. Kihozta kis uhukat is.Kiváncsian tekingette szét a nagy fa tetejéről. 


    - Nézzétek fiacskáim,milyen gyönyörű a világ reggel. Süt a nap itt van ez a nagy szőlőbírtok, ha szeretnétek a gyümölcsöt itt jól elfalatoznátok. Nem kell mindig húst enni, holmi mezei pockot, vagy hasonlót!?


    Reggel még soha nem voltatok itt, itt lakik a mi Macsink, akit még láthattok éjjel is, nagyon korán ébred, ha nagyon figyelünk most megláthatjuk nappal is. Kivételes helyzet ez.  Bár tegnap éjszaka sokáig fent volt. 


    Remélem élvezitek a látványt.


    Kisbaglyok már nagyon álmosak voltak, hiába kinál nekik az ember gesztenyét, biztos szívesen adta volna, mert a keze is szívformát vett fel. 


    A bablyoknak a hátsó körmük hátrafele hajlik, így jól megkapaszkodhatnak, hogy le ne essenek a földre az álmosságtól. Már szerettek volna a  bagolyfészekben lenni. 


    -Azt mondja rólunk az ember, hogy rosszul látunk nappal, pedig az embernél  sokkal jobban látunk még nappal is. Nekünk nem kell szemüveg. 


    -Na gyerekek uhukáim, szedjük a sátorfánkat vonuljunk be egy kicsit, aztán jöhetünk ujra leskelődni. Bár gyerekeknek fészekben  a helye. Én majd vigyázok, hogy ne ébresszek fel senkit sem. Úgy sincs kedvező vélemény rólunk. 


    Bár az emberek között is vannak bagoly típusok, ..... az egyik én vagyok. 


    Eddig a mese, felhúztam a csizmám, felpattantam a kerékpárra illa berek, nádak erek........  este lett. 


     


     

  8. 2017. november 8. 17:50274794.

    Hoztam neked emlék képet. Meg még asszem Nusika említette. 

    előzmény:
    harangvirag08 (274791)
    2017-11-08  17:13
  9. 2017. november 8. 17:43274793.

    Ügyes voltál és szorgalmas. 

    előzmény:
    Sacika44 (274790)
    2017-11-08  16:43
  10. 2017. november 8. 17:42274792.

    Erika! Itt szemerkélt mikor neki indultam, de pár perc múlva abba hagyta. Viszont nekem hideg volt. Pedig nagyon be voltam öltözve. Köszönök mindent. 

    előzmény:
    erry (274789)
    2017-11-08  15:17
  11. 2017. november 8. 17:13274791.

    Jó estét....igaz délután van ...de itt már töksötét.


     


    Erikám ....ma nem sok hasznot hajtottam.Reggel elbambultam a kávém felett ....így csak a későbbi busszal tudtam menni a fürdőbe.Délután megsütöttem a kinyomós kekszet.Mégis jó lett volna a szerklit kidobni a francba .....nagyon nem sikerült.Volt amelyik nem jött ki rendesen....az íze is semmilyen.Kemény .....pedig mindent raktam bele.Majd Boscó megkapja  jutalomfalatként .....remélem megeszi. Nem fogok a családomnak eldicsekedni a nagy műről.Ez is felkerül a : soha többé  listára.


    Ildikém ....ültess abból a cseresznyéből. A Starkl katalógusban láttam egyszer....elég drága egy tő. Nálunk van a kerítés mellett a vad változata ...de annak mérgező a bogyója.Az igazi mutatós mutatós is  és sok hasznos anyagot tartalmaz.


    Elkezdtem a kosztümös filmet..jó sokáig néztem az este...tetszik.


    Julika ...nem kuszálták össze a cicák a fonalakat? Emlékeztek valamikor a giccs elrettentő példája volt a cica a gombolyaggal....pedig az élet produkál ilyet.Jót nevettem a vicceken.


    Anikó ...Peti mennyi időre ment?


    Itt olyan érdekes szokás volt.Mindenszentekkor mindig  ott volt a temetőbejárat körüli téren  a gesztenyeárus.Olyan igazi régi sütővel.A gyerekekkel mindig arra mentünk kijövet, Valahogy oldotta a szomorúságot.A gyerekek megnőttek ....és az idén nem voltak a gesztenyesütők sem.Egy idős pár volt ....nyáron vattacukrot árultak Tómalmon.Már úgy hozzátartoztak a városképhez. Reménykedem , hogy csak az üzletet fejezték be.

    előzmény:
    erry (274789)
    2017-11-08  15:17
  12. 2017. november 8. 16:43274790.

    Szervusztok!


    Nagyon pocsék lett az idő mára.Sajnos már számolni kell vele.


    Erika kérdezte mit csináltam ma.


    Semmi különöset, csak a szokásos hétköznapi dolgokat.Ebéd halászlé és kis túrós csusza.Papa kiment levelezni, mert holnap jön a zöldes.Gondoltam addig nekiállok egy kicsit porszívózni.Nem akarja engedni, nehogy megint fájjon a derekam.Hiába mondom, hogy vigyázok és megeszi a lakást a kosz.Először a nappalit, majd ahogy érzem csinálom tovább.A végén mindennel kész lettem.Nem szeretem a fél munkát.Nem akarom elkiabálni, egyenlőre nincs semmi baj.


    Várom az eredményeket, ki mit intézett a dokinál.Holnap Anikóért izgulok.Biztos mondanak már időpontot.


    Ne sokat dolgozzatok, vigyázzatok magatokra.Fájósoknak jobbulást.Mindenkinek cuppanóst!!!


     


     

  13. 2017. november 8. 15:17274789.

    Szervusztok!


     


    Itt elkezdett esni az eső.


    Nem tudom Macsikám elindultál-e? Nem jó idő a csavargásnak. Én is terveztem, hogy elmegyek kicsit szétnézni, kellene egy nadrág, lehetőleg fekete......Nem venni mentem volna, mert ha venni akarok valamit, akkor biztos nem kapok, de ha csak úgy nézegetek akkor rábukkanok valamire........Nem írtam róla, de tudd, hogy a képeidet minden reggel örömmel nézegetem.


     


    Jöttem hátha Pötyi is megérkezett a reumáról.......de még nem látom. Akkor csak holnap tudom meg mit mondott a doki.....


     


    Marika te mit csináltál ma, mert az biztos, hogy nem tétlenkedsz te sem......


     


    Julikától olyan szívesen olvasom a cicák csintalankodásait........jóket nevetek rajtuk


     


    Magdi te merre jártál, mert az biztos, hogy nem otthon lógattad a lábad......


     


    Na én sem lógatom, csengettek.......valakinek hiányoztunk. Remélem nem megint a román cigányok jönnek valami gagyival, mert ma már voltak és nagyon erőszakosak.....nyomultak volna be, de "finoman" kitessékeltem......szerencsére a szomszéd is jött, így gyorsan levett a hangerőből....


     


    További szép napot!.

  14. 2017. november 8. 15:08274788.

    Sacika, nálatok csoda történt, hogy pontosan behivtak?


    Remélem a tegnapi rossz nap mára már elszállt, huss.


    Borsikám, itt is van egy kis gázkazán, de ehhez csak ősszel és tavasszal kell hozzányulni, ill. csak a hőmérővel  kell szabályozni a hőfokot.

    előzmény:
    silinga (274787)
    2017-11-08  14:46
  15. 2017. november 8. 14:46274787.

    Kellemes délutánt Mindenkinek!


    A délelőttömet a neurológián töltöttem......azzal együtt, hogy percre pontosa volt időpontom....utána még el akartam menni a temetőbe, de szemerkélni kezdett az eső....


    Tegnap nagyon rossz napunk volt.....remélem csak valami front miatt...


    Annusk gratulálok a dícséret tábládhoz....


    Ildikó...mi híred van Bencéről, remélem szépen gógyul.....


    Anikó...Peti hivatalból  repült el vagy egyéni útra kelt?


    Vigyázzatok magatokra...

  16. 2017. november 8. 12:53274786.

    ca, ja nekem, olyan álmosság van rajtam. Délelőtt, ami elveszett, abban mindenkinek küldtem egy köszönetet, amiért gondoltok rám is. Gondolatban minden fájós kislányt megbiztattam, hogy ne keseredjen el. Kérdeztem Ildikét, hogy fáj-e amikor a csk. igazgatja a lábacskáját? Féltettem Julikát, h. a fürdő után meg ne fázzanak, húzzon sapit. Anikóra is gondoltam, ő mostanában megy ellenőrzésre, Erika pedig eredményre vár. A legjobbakat kívánom őszinte szívvel. Pötyike ma ment reumára. Ne kelljen sokat várnia, mint nekem. Annuska kis kertje biztos aranyos, majd egyszer fotózd le, OK? Majd ha teljesen meggyógyultál! Ha kimész a kazánhoz vedd fel a vállkendődet. Vagy itt már nem kell semmilyen kazánt kezelned? Van még nyolc percem, addig ide szórók pusszanatokat, Mindenkinek, Akikre most pirinkó idő sem jutott. Elnézést.  ....

  17. 2017. november 8. 12:38274785.

    Ma kivételesen Macim miatt keltem fel, mert bejött éjjel valamikor a hálóba és olvasott és a szemembe világított a lámpa. Persze mindig van miért felébrednem. Amúgy nem feküdtem korán sem, 11 is elmúlt mire ágyba mentem. Szóval ma azért ez kevés volt. 


    Ildikó! Én is várom már hogy mi lesz. 


    Megyek talán kicsit csavizni, még talán nem esik ma. Remélem nem húzza át a számításom az időjárás. 


     


     

    előzmény:
    007eva (274779)
    2017-11-08  10:37
  18. 2017. november 8. 12:18274784.

    Nusika most is árulnak, 5db/500 ft. Én szívesen adnék neked több zsáknyit is. 

    előzmény:
    Nusimama (274776)
    2017-11-08  09:35
  19. 2017. november 8. 12:16274783.

    Julika nagyon jók ezek a poénok! Csak hozzál, ..úgy sem süt a nap, legaláb vidámság legyen.

    előzmény:
    Picivirág1 (274782)
    2017-11-08  11:48
  20. 2017. november 8. 11:48274782.

    Könyvek


    A férj a könyvespolcon válogat, sorra szedi le a könyveket.
    Megkérdi a felesége:
    - Mit csinálsz?
    - A Kovácsék jönnek vendégségbe.
    - És gondolod, hogy ellopják a könyveket?
    - Nem. Felismerik.


    Ajándék ....
    Feleség a férjének:
    - Szívem, tudod mit szeretnék az ötvenedik születésnapomra? Egy nercet vagy egy rókát.
    - Rendben van, nekem mindegy, de a ketrecet neked kell tisztítanod!
    Végrendelet


    - Hallom meghalt az anyósod. Hány éves volt?
    - Hetvennyolc.
    - Az elméje még ép volt?
    - Az csak holnap fog kiderülni, ha felbontjuk a végrendeletét.


     

  21. 2017. november 8. 11:01274781.

    Szervusztok.


    Nem keltem olyan korán mint Macsi, de jó messze utaztam, elkísértem Petit, szép napsütéses időben szálltak le, na de optimista vagyok, majd itt is fog sütni a napocska valamikor.


    Macsi, gyönyörűek az őszi képek, a kávé finom volt. Elbámészkodtam tegnap a karácsonyi kínálat között, nem tudom veszek e valamit a friss kínálatból idén.


    Erika, remélem ez a hosszúra nyúlt várakozás nagyon jó eredményt hoz.


    Annuska, tanulhatna a mi önkormányzatunk a tiétektől, a hagymák biztos meghálálják majd a gondos kezeid munkáját.


    Julika ezek a cicák megérik a pénzüket, jó fürdőzést.


    Nálam egyenlőre eseménytelen a nap, készülök lélekben a holnapra.

  22. 2017. november 8. 10:45274780.

    Ezt elment. Jókat nevettem.)  Ciccekrol mesélj még.). Az a garázs vagy vagy mi úgy jó szerintem, ahogy van. Legalább 1 hely, ahol lehet "művészeti fantázia" is. 

    előzmény:
    Picivirág1 (274774)
    2017-11-08  06:27
  23. 2017. november 8. 10:37274779.

    Jó reggelit, finomat. Gratula a táblához, egy tavaszi keped van, ugye?  


    Ide is ervenyes a ködös, sötetseg, Arany J. idézete... Fujjj. 


    Macsi nagyon nagy melodit teszel a képekbe, de csodaszepek is. Csak ezt a hajnali kelést nem értem. Nem egészséges. Menj be a rendelodbe, kérdezd ki magad, talán lesz rá gyógymód.  Macid tud azért aludni? Persze egy maci átalussza a telet.


    Volt tegnap szerelo, teledumálta a fejem, hiába mondtam hogy ennyi infó befogadásához öjeg vagyok. Azért megmaradt a sok víz közt valami.


    Jobbulást aki raszorul, mielőbb. nekem a reumán csak 1-2 szteroidos inkább.segitett a bokán, vállon s a vizleszivás a térdemből,az fájt. 


    Ildi,, hajrá!!!

    előzmény:
    Nusimama (274776)
    2017-11-08  09:35
  24. 2017. november 8. 10:25274778.

    Sziasztok!


    Igen ma megyek a reumára..minek kell majdnem 2 hónapot várni hogy bejussak..aztán 2 perc alatt felírja a fürdőjegyet..meg ad egy receptet..és kész.


    Nagyon szépek Macsi őszi képei..meg hát a többi is. Tanakodtam mikor alszik ez a csajszi? De kiszámoltam..ha idejekorán lefekszik azért megalussza az 5-6 órát. Vannak kevés alvók, mint én is..nekünk elég ennyi. Én éjfél felé fekszem  és 5 -6 között kelek, ilyen a fiam is..viszont a lányom és a férjem "mormoták"..képesek délig is aludni.


    Pici..nagyon szeretem a cicás történéseket! Nem unatkozik az ember mellettük.


    Emlékeztek? Julcsika írt mindig olyan aranyos dolgokat..mindig befogadott cicákat..csak szegényekkel mindig történt valami.


    Délre megyek az orvoshoz, majd ha hazajöttem jelentkezem.

  25. 2017. november 8. 10:04274777.

    huss! elszállt, majd újat gyártok később, 


    pardon


    szép napot kívánok mindenkinek!


    (csak tudnám, hogy ilyenkor milyen bill.-vel törlöm?!) 


     

  26. 2017. november 8. 09:35274776.

    Szervusztok


     Itt olyan borus idő van, szinte esti hangulat. Arany J. V. Lászlója jutott eszembe róla, igaz nem teljesen ugy, de hasonló "Sürű sötét az éj, Dühöng a déli szél, Jó Budavár....st."


    Aranyosak vagytok, köszi.  Képek a kertről csak tavasszal, most kopár és sivár.


    Erika, jó volt az indulás, tehát az eredmény is jó lesz.


    Magdika, Boscó azért kifejezte szeretetét.


    Ildike, sajnálom, hogy tegnap nem hozta a várt eredményt a csk munkája. Perui földi cseresznye, még nem is hallottam ilyenről, érdekes.  Nekem a tyúkudvarról a tojár ár jutott az eszembe. Már most 40-60 Ft között van db-ja. Mi lesz karácsony elött.


    Macsi kösz a  reggeli hangulatos képek. Kérek egy marék gesztenyét


    Emlékeztek, régen egy-egy utca sarkon volt egy katlan, előtte egy néni és sütötte a gesztenyét. 4-5 szemet tett egy zacskóba ami pár ft-ba került. Milyen jókat nasisztunk belőle, föleg amikor már komoly hideg volt.


    Julika, jó fürdést és tornát. A ciccák jól dolgoztak és szét válogatták a fonalakat?


    Megyek mert már összekészitettem a varrni valókat.  Néha muszáj neki állni.


    Pötyike, ma megy reumára. 


    Anikó holnap megy a dokihoz. Borsika, remélem jobban van.


    Vigyázzatók magatokra, fájszt zavarjátók el. 


     

    előzmény:
    macska54 (274775)
    2017-11-08  08:51
  27. 2017. november 8. 08:51274775.

    Köszönöm Julika!


    Cicák minden pénz megérnek. 

    előzmény:
    Picivirág1 (274773)
    2017-11-08  06:00
  28. 2017. november 8. 06:27274774.

     



    A tévé előtt ültem, amikor a feleségem megkérdezte:
    - Mit nézel?
    - A port.
    Ezután veszekedni kezdtünk..


     


    A feleségem azt mondta, ad egy támpontot, hogy mit szeretne
    születésnapjára:
    - Legyen vörös,és 3 másodperc alatt érje el 0-ról 100-at!
    Ajándékoztam neki egy piros fürdőszobamérleget.
    Ezután veszekedni kezdtünk...


     


    A feleségem a tükörben magát nézegetve azt mondta:
    -Rettenetesen nézek ki, öreg, kövér és ráncos vagyok. Most tényleg
    szükségem volna egy bókodra!
    Azt mondtam:
    - De a látásod nagyon jó.
    Ezután veszekedni kezdtünk...


    A Tescoban megkérdeztem a feleségemet, hogy ne vegyünk-e egy láda
    sört 3000 ft-ért. Azt mondta, nem, és anélkül, hogy megkérdezett
    volna, vett valami beauty-krémet 6200 forintért.
    Mondtam neki, hogy egy láda sör többet segítene abban,
    hogy szépnek lássam, mint a krém.
    Ezután veszekedni kezdtünk...


     


    Néhány napja megkérdeztem a feleségemet, hogy a házassági
    évfordulónkon hová mehetnénk.
    Azt felelte:
    Valahová, ahol már rég nem voltam.
    Erre a konyhát ajánlottam.
    Ezután veszekedni kezdtünk.


     

  29. 2017. november 8. 06:00274773.

    Szervusz Macska!


    Én meg akkor fordultam a másik oldalamra. 


    Ildi olyan aranyosan elemezte a képedet..látod? Érdemes időt fordítani a gondos szerkesztésre, mert értő szemek vizsgálják. Az éjszakai képet csak most néztem meg. A maciknak már prémes kabát van kikészítve. Te már tudsz valamit? Lassan szükség lesz rá? A kéz a gesztenyével nagyon édes.


    Lassan készülődök Békésre, az utolsó előtti fürdésre. Ahogy itt írogatok egy nagy csattanás hallatszik a hálóból. Megyek, mi a csodát csinálnak a magukra hagyott cicák? Máskor jönnek az asztalra rendetlenkedni, most csak néztek rám, menj egyedül, mi is jól elleszünk itt. Hát el is lettek....a csattanás a műanyag , fedeles kézimunka kosaram leborulása volt. Az ablakpárkányon tároltam, olyan jó helynek tűnt...most meg ott hevert a földön a számtalan fonál és a cicák éppen színek szerint válogatták szét a kupacot. Nagy rendre szoktatnaksemmi nem lehet elől.


    Akkor most egy időre elbúcsúzom, még van időtök aludni egy sort

    előzmény:
    macska54 (274772)
    2017-11-08  03:31
  30. 2017. november 8. 03:31274772.

    Jó reggelt mindenkinek. Negyed 3-kor keltem. :(

  31. 2017. november 7. 20:25274771.

    Ildikó! Köszönöm a szép képeket. Én is mindig a szép dolgokat keresem a szememmel. Pont ettől látom szépnek sokszor csak az egyszerű dolgokat is. 


    Magdika! Az a Bosco kutyi nagyon aranyos. Ott az asztalon érzi jól magát. 


    Erika! Örülök, hogy túl vagy a mai herce-hurcán. 


    Mindenkinek további szép estét... 

    előzmény:
    franci47 (274770)
    2017-11-07  18:41
  32. 2017. november 7. 18:41274770.

    Jó estét lányok.


    Már megírtam a levelem,mint Szilágyi Erzsébet, aztán egy katt és elszállt. Miattam. Vagy a jó Istenke nem akarta, hogy olvassátok. Pedig semmi csúnya nem volt benne. 


    Most csak dióhéjban: 


    Annuskának gratuláltam, és én is szeretném megnézni a kertet, biztos szép lesz tavasszal, benne a sok hagymás növénnyel.


    Erikám, örülök,  hogy jól sikerült a bökés, és jó eredményt szeretnék, gondolom legjobban Te is.


    Pötyike, valahogy elnézhettem a dátumot, remélem nem jársz úgy mint az egyszer asszony, aki a átjött h ozzánk és a férje jött érte, hogy milyen ragasztót hozott a székre, hogy nem tud haza menni. Ilyen helyen sokat kell várni, hiába az időpont.


    Julika, én is kis széket használok, de én az udvaron szoktam vele "lovacskázni" gyomlálás közben.  Végig  nem is tudom végighajtani a "lovat" jobban elfáradok bele,mintha hajolnék. Én is kérek szőlőt.


    Magdikám, az idő nem állt meg, csak néha vannak kis szünetek. Apukám szokott ilyen szüneteket tartani, aztán egyszer csak ráhajtott, szóval megy az idő.  De van amikor nem érdekel. Ha feldob valami, pl.egy szép virág, rálátás a falura egy szép napfényes napon, a napnyugta, holdkelte mind h oz valami szépet.  Elcsodálkozom, szép a világ,miért nem látom mindig ugyanígy. 


    Ha rossz a kedvetek, csak nézzetek szét, lássátok meg ami gyönyörködtet és könnyebb lesz.


     


    Csk-nál voltam. A buszról leszállva  elkezdett fájni a lábam - bár már voltak előjelek - lassítani kellett,  és kicsit múlt. Két h ét mulva el kell mennem,mert a 4 hét sok, és most nem is tudta kihúzni a lábam.


    Jót beszélgettünk - igaz inkább ő beszélt - mindenféléről, ledöbbennétek, ha előadnám, mindjárt mehetnénk is mind a ketten az elmegyógyintézetbe.


    Ja és mondta, hogy van egy  növényzete - földi cseresznye néven- majd ad belőle nekem is. Magas C vitamin tartalma van. Hallottatok ti erről, ilyenről. Egy száraz burokban van benne, egy olyan cseresznye nagyságu sárga kis zöldség vagy gyümölcs, ami nagyon hasonlít a narancsra.  Megettem egyet finom volt. Ültessek tavasszal úgy kell kezelni mint a paradicsomot. 


    Most néztem meg Perui földicseresznye néven fut.  Teszek ide képet.


    Ja és elemeztem még Macsi képeit,most értem ide a végére.


    A tyúkok ülnek a fészekben, szerintem tojni készülnek. Már  siettetnék a sikert, de még várni kell,már szeretnének egy nagy futást rendezni a kakas előtt, aki egy szalmabálán  áll, mutogatja magát, hátha a tikocskák  hamarabb végeznek a tojással. Persze türelmesnek kell lennie, mivel a tojókat ő rendezte el erre a állapotra. 


    A röfike elmondja az időjárást mire is kell számítani, gondolva, hogy a kiscsirkének nem szabad megáznia.  Ez mind a szép őszi napsütésben történik.


     


    Még volt valami irományom, nem emlékszem. mert elszállt. Aki tudja  kapja el, és olvassa fel a hiányzó részeket.


     


     


     

  33. 2017. november 7. 18:17274769.

    Annuskám gratulálok!Szép gesztus, hogy méltányolják a szép kerteket.Sokat dolgoztál ....és az elismerés jóleső érzés.


    Erikám ....pihend ki a fáradalmakat.


    Pötyi ...én is azt hittem, hogy ma mész a doktorhoz.Készül a kollekció?Voltam Boscónál.Kicsit körbeugrált, majd elhelyezkedett a plédjén ....és  aludt.Persze mikor mentem is az asztal tetején volt ... és később mikor visszamentem a telefonomért szintén.


    Voltam a Lidlben.Vettem többek közt kínai kelt.Csináltam egy nagy adag kínai kel -cékla-sárgarépa salátát.A mai napom csak úgy elment..

  34. 2017. november 7. 16:40274768.

    Gratulálok Annuska!!!!!! Igazán megérdemelted....szerencsére én láttam élőben is........


     


    Nemrég értem haza, fél tizenegytől fél négyig tartott, persze közben két óra várakozás, hogy hasson a kontraszt anyag......eredmény pénteken. A legjobb az egészben, hogy elsőre találtak használható eret és nagyon vékony tűvel szúrtak....


     


    Ancsa, Annuska eltaláltátok, először kivasaltam, de utána addig nem nyugodtam amíg be nem fejeztem a könyvet. MA A VÁRAKOZÁS KÖZBEN MEGINT NEKILÁTTAM EGY KÖNYVNEK.....a fenébe ez fenn akadt, de nem írom újra......Fáradt vagyok....


     


    További szép estét!

    előzmény:
    Nusimama (274763)
    2017-11-07  14:36
  35. 2017. november 7. 16:24274767.

    Annuska!


    Nem kaphatnánk egy kis fényképet a kertedről? A másikat ismertük, eltudunk benne képzelni. Ezt a házat, kertet el sem tudom képzelni. Én már csak ilyen kíváncsi vagyok. Saci háza annyira olyan mint az enyém, ha ott laknék és egy kicsit többet innék, talán még be is mennék odaGratulálok az ajándéknak, most az a tábla kötelez, mindig nagyon szép, virágosnak kell lenni a kertednek, ami nálad úgy is természetes. 

    előzmény:
    Nusimama (274763)
    2017-11-07  14:36
  36. 2017. november 7. 16:04274766.

    Nahát látom mit írtam!! Az örültél helyett...

  37. 2017. november 7. 16:03274765.

    De jó!


    biztos ürültél Annuska az ajándéknak, meg annak, hogy ez egy "kitüntetés"..


    Ki kell szögelni a kapura!

  38. 2017. november 7. 15:45274764.

    Megérdemled. Sokat dolgoztál a kis kertedben. Gratulálok.

    előzmény:
    Nusimama (274763)
    2017-11-07  14:36
  39. 2017. november 7. 14:36274763.

    Macsi ne mérgelödj, sajna van ilyen. Ugylátszik azt akarják, hogy nosztalgiázunk.


    Képzeljétek. Ma kaptam a ker.Önkormányzattól egy  szép fehér -olyan porcelán szerű -táblát, rajta "Tiszta udvar, rendes ház" felirattal és egy csomagot benne tuli és egyéb évelő virághagymával  kb. 20-25 db.ot. Na persze nem csak én, de a telepen többen kaptak akiknek szép volt a kertjük. A másik ker.ben ahol eddig laktam ilyen aprósággal nem törödtek.

    előzmény:
    macska54 (274762)
    2017-11-07  11:39
  40. 2017. november 7. 11:39274762.

    Mert a 2005 is ue. sorszámú. 

    előzmény:
    macska54 (274761)
    2017-11-07  11:38
  41. 2017. november 7. 11:38274761.

    Nem enged csak 2005-ben. A fenébe mindig van valami itt az NLC-én. Talán ha ezt elküldöm vissza vezet a mai naphoz. A telon is így van. 

  42. 2017. november 7. 10:45274760.

    Pötyikém én is azt hittem, hogy ma mész reumára. A vérnyomásod hogy van? Jó varrogatást és remélhetőleg nem lesz nagy csindaratta.

    előzmény:
    Nusimama (274759)
    2017-11-07  10:41
  43. 2017. november 7. 10:41274759.

    Szervusztok


     Itt is ragyogóan süt a nap, bár az ereje egyre fogy.


    Marika jót mosolyogtam a kenyérvásárlási dolgon. Nem rossz értelemben,  egy kicsit irigykedve gondoltam arra hogy de jó volt amikor nálunk is volt ilyen zsörtölödés.A festés elkészült?


    Erika, remélem a elsőre sikerült beadni a kontrakszot. Én a könyvet választanám, de ismerlek igy marad a vasalás, nálam is.


    Ildike, tegnap sok mindent elvégeztél. Megint nagyon belelendültél. remélem a csk. ma is jó munkát végez.Sajna ismerem a lábújj zsibbadást, föleg éjjel. Bencéről mi hir? Gyógyul?


    Anikó, Petinek jó utat. Akkor várjuk a csütörtököt, hogy valami biztosat mondjanak


    Pötyike is ma megy a dokihoz. Vajon mit mondanak .?


    Sacika, benned is a duracell müködőtt tegnap? Remélem nem fáztál meg? Lelked megnyugodott, hogy az elképzelésed megvalósitottad.


    Borsikám egy szatyor gyógyszert irtak fel. A lényeg az lenne, hogy használjon. Vigyázz magadra.


    Macsi kösz, a képek.A sok szines csili-vili érdekesség talán egy kicsit elterelte a figyelmed és gondolataid. A reggeli tyúk udvar vidámsága jó volt.


    Julika,ha jól esik a fürdő utáni pihenés csináld. Ami jó az nem árt, inkább használ.Azért ezekkel az esésekkel  vigyázz. Te is potyogsz és ez nem a legjobb. Összebeszéltünk? Én is gezemice levest főzök.


    Magdika, náluk is ugy van, hogy idönként csak a nyomokat látjuk. Boscó biztos hiányol.


    Na most már befejezem, mert vár a vasalás és a levest is meg kell nézni. 


    Vigyázzatók magatokra, óvatosan közlekedni, keveset dolgozni, a munka nem szalad el.

    előzmény:
    harangvirag08 (274756)
    2017-11-07  09:46
  44. 2017. november 7. 10:35274758.

    Sziasztok!


    Ildikó holnap megyek a reumára..csak azért írom mert azt hitted ma.


    Frászt kapok! Ideállítottak egy nagy konténert a kapuba..ami alattunk van és egy csomó festékes vödröt.


    Vajon hol vernek szét egy lakást? Lesz itt kalapálás, fúrás...Brrrrr!


    Magdi olyan aranyosan írtad..átmész megnézni Boscót, rég láttad és hiányzik. Családtag lett igaz???


    Meg ő otthon van.


    Ezen a héten nem főzök! Olyan vacakul éreztem magam..gondoltam rendelek kaját. Benke Laci bácsitól szoktam a Teletál-tól. Szoktam?..Talán évente egyszer. Nem menüt, hanem összeválogatom amit szeretünk.


    Egyébként se érek rá főzögetni..babaruhákat kell varrnom Leonának!

  45. 2017. november 7. 10:03274757.

    Magdika!


    Bevallom őszintén, hogy nem is figyelem. Ill. láttam tegnap, hogy abba a Váci utcai üzletben mindenki (3 fő) csak bámészkodott mint én. Az előző papír boltban sem volt senki. ..... de ezzel szemben van a fb-on egy zárt csoport ahol per pillanat 28209 tag van és azok szinte kivétel nélkül vásárolnak, mert látom hísz teszik fel a képeket, hogy mit vesznek. Én is egy kisebb vagyont hagytam a Kikába októberben. De én kizárólag csak azért fényképezek, hogy hozzak Nektek képeket. Meg oda is. Már tavaly is így volt. Persze szeretek fotózni... és ha már szeretem, megmutatom nektek is. 

    előzmény:
    harangvirag08 (274756)
    2017-11-07  09:46
  46. 2017. november 7. 09:46274756.

    Szép napot!


    Nálunk most ragyogó napsütés van ....a ruhám szárad a teraszon ...


    Beteglátogatóba készültem ...reggel korán keltem , ebédet készítettem...minden dolgomat átprogramoztam...és végül maradok itthon.


    Annyi mindenre akartam reagálni az elmúlt napokban ....de elmaradt..


    Marika jó volt az életkép amiről írtál.Sajnos mindannyian zsörtölődünk/zsörtölődtünk ....pedig úgy a jó. Elkészült a festés.


    Ildikém .....nem mész "sebesen előre az idővel " ....valahol megállt....nagyon jól nézel ki.A blúzod kimondottan jól áll/ többek között/.


    Biztos jót tesz a kovácsolás ....már négy hét elmúlt?


    Annuska gondoskodó családját is meg akartam dicsérni.....az enyémek néha "elhallgatnak"...még jó, hogy a "nyomommal" találkoznak.Vagy integetünk egymásnak ....mert ellenkező irányban megyünk.


    Julika ....ez a sámli történet....persze utólag már nevetsz....de abban a pillanatban ...Irigylem/ jó szívvel / a finom szőlődet.


    Macsi ...olyan szépeket hoztál....jó nézegetni.Már akartam kérdezni vannak vásárlók ezekben a boltokban?Lehet én gondolom rosszul ....de sok olyan dolog van ott amit szerintem csak " megszállott" / jó értelemben / gyűjtők vásárolnak.


    A nézelődés, gyönyörködés ... lélek regenerálásnak is jó.


    Sacikám ...ugye nem betegedtél meg?


    Kell járnom egyet....átmegyek megnézem Boscót.Már napok óta nem láttam.


     

  47. 2017. november 7. 07:47274755.

    nem lehelem a szőlőt hanem legelem

    előzmény:
    Picivirág1 (274754)
    2017-11-07  07:45
  48. 2017. november 7. 07:45274754.

    Szervusztok!


    Körletrendet csináltam, begyújtottam. Na, az nem volt egyszerű. Mivel nem tudok guggolni a kályha előtt, meg az előre hajlás sem megy volt erre a célra egy sámlim. Még apukám csinálta, kb 60 éve. Illetve a sámlit nem ő csinálta, csak meghosszabbította a lábait. Olyan magas lett amiről kényelmesen tudtuk felvenni a cipőt és én itt azon tüzeltem. Már régen nagyon ingott, egy kis szeg tartotta, de ügyeltem, hogyan ülök rá...hiába vertem be a szeget már korhadozott, nem fogta. Na, mármost  nem ügyeltem, lehuppantam rá és szépen összerogyott alattam. nagyon murisan nézhettem ki, szerencsére a cicák nem tudnak nevetni...de magunkban biztosan nevettek, csodálkozva bámulták, mi a fenét csinálok? Próbáltam feltápászkodni, de olyan csúszós a kő, hogy mindig vissza csúsztam..közben röhögtem magamonígy, a hátamon fetrengvepersze aztán felálltam, semmi bajom nem lett, nem ütöttem mag magam...már nagyon tudok esni, a múltkori  is, meg sem kottyant.


    Most a boltba készülök, gezemice levest főzök, mindent amit kapok belefőzök. 


    Aztán a kertben készítem a kukát a holnapi zöld hulladékra. Közben szőlőt lehelek..tudjátok, nekem ilyen későn érő van,  már olyan  édes mint a méz,


    gyönyörű idő van!!!!!

  49. 2017. november 7. 04:40274753.

    Jó reggelt mindenkinek.

  50. 2017. november 6. 21:10274752.

    Aniko, Ildiiko, a gépem is köhög, meg a nyomtatom is. 


    Van benne 5 vékony színes patron egy feketével, s egy dupla tartalmú fekete. Színesek kifogytak, de nem veszek most. Nos így áll a dolog. 


    Csak tudnám megjegyezni, mit mond a szerelő, mit hogy tegyek. 


    Joejt, fájdalommentes éjszakát. 

    előzmény:
    franci47 (274744)
    2017-11-06  16:45

Címlap

top