Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MENEDÉKHÁZ Középkortól ..
2005-05-02 13:381.
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38
Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
Az NLCafé szerkesztőségének címe:
1037 Budapest, Montevideo u. 9.
II. emelet, 286. szoba
E-mail:
nlcafe@centralmediacsoport.hu
Telefon: (+36-1) 437-3600
Fax: (+36-1) 437-3737
Ez az email ciműk: moderator@nlcafe.hu">nlc_moderĂĄtor
Köszönöm a segítséget, így már próbáltam, de sajnos így sem tudtam bemenni ma, tegnapelőtt igen. No meg többször kiírta, hogy ki vagyunk tiltva. Azért furcsa, hogy az ember nem tudja az illetékeseket megkérdezni, hogy mi a teendő.
Köszönöm mégegyszer!!
Pardon 273241 hsz, bocsika.
????????????????
Jaj de aranyosak vagyunk.......na és az a macsek, milyen aranyosan vár
Nagyon tetszik!!!!!!
Megyek begyúrom a pogácsának valót.......azt hiszem még ma este kisütöm, mert reggel nagyon korán kellene sütni és tűzforrón vinni........Meg aztán tudom, hogy az izgalomtól alig alszom valamit és akkor holnap hogy maradok fenn veletek........
273271 hsz. az egy kép Nektek.
Szervusztok.
Nagy a készülődés látom, de így szokott ez lenni. A jó idő meg van rendelve, a többiről meg úgyis gondoskodtok.
Julika megígérem őrizzük a lángot,és az ajtó is nyitva lesz, közben ki-be járok majd. A topik biztos csendes lesz, de nem ússzátok meg, mert gondolatban ott leszek, gondolom Annuska is, ami azért nem ugyan az mintha....
Kívánok mindenkinek szerencsés utazást, nagyon jó hangulatot, szép élményeket. Sok-sok képet csináljatok.
Annuska és Ancsa holnap őrzik a "lángot", vigyázzák a házat. Legalább nem kell a lábtörlő alá tenni a kulcsot...szegények! Hogy fogunk nekik hiányoznimondon én beképzelten
Marika!
Megnyugtató!!!!Biztos minden rendben lesz...egy kicsit mórikáltuk magunkat, de ha kell mindent megoldunk..pláne ilyen háttérrel, mint ti vagytok. HOLNAP!!!!!Nagy nap...nagy esemény
Be-jöttem!
Nahát,
pedig nem reméltem.
Még nem olvastam, mert
orvosnál voltam és sütöm az almás pitét.
Remélem nem ég oda. Viszek, ....jó????
Szolgálati Közlemény!
Várni foglak.
Julika!
Ne izgulj semmi baj nem lesz. Nagyon egyszerű Kelenföldön. Feljössz a végállomáson a metróból, rögtön vannak táblák és mindenféle jelzők és állandóan bemondják, hogy mikor hova érkezik és indul. 3-4 vágányt mondtak nekem tegnap. A két vágánynak egy peronja van.Én már korábban kint leszek, mert a buszom félóránként közlekedik és ha a felessel mennék, futni kéne.KB.9.15-kor már ott leszek.Figyelek mindenkit.
Féligmeddig összepakoltam.
Kiszedtem a virághajtásokat, remélem nem marad itthon.
A ruhámat is összeválogattam, mondjuk felsőt nem tudom mit vigyek, de azt hiszem melegebbet, ami jó lesz reggel, és talán másnap a hidegebb időben sem fázom benne.
Sportcipőm, ami nem egy márkás, de talán kényelmes lesz. /papucs. alsónemű, egy felső másnapra, ami nem annyira lenge.
Sütöttem is egyet, remélem az sem marad itthon. /nem kell rémes-krémesre gondolni, eccerű és naccerű.
Na majd meglátjuk.
Most iszom egy kávét, és majd talán igen fitt leszek, mert van még dolgom.
Én úgy jöttem be:
1. lépés: jobbra fent a profilod képe helyetti figurára katt.
2. lépés: kidobja, hogy kilépés /akkor kidob és kint találod magad a nők lapjánál.
3. lépés ujra megkeresed ahova belépnél és rákattintasz. akkor kiadja, hogy beirhasd a neved, és a jelszót. Ha már megjegyeztetted vele valamikor akkor csak belépés.
4. Már bent is kell lenned.
Mindenkinek azt írja ki, hogy zárt topik, de ez nem igaz.
Talán tudtam segíteni.
Az első megoldást próbáltam, de nem jött be, a faceset még nem, de megpróbálom. Köszönöm a kedvességedet, hogy válaszoltál!!
Bizsuka
mi is nehezen lépünk be ide is..
Azt próbáltad, hogy jobbra fent ahol a profilod van..ott a kilépésre.
És újra be kell jelentkezni..akkor van amikor simán be lehet lépni.
Facebookossal is bejöttem egyszer.
A zárt topiknál nem tudom mi a helyzet.
Készülődünk....készülődünk,,???
Én tanulmányozom a vágányokat...majd J.elmagyarázza este.Én ...aki annyit utaztam már mindenféle közlekedési eszközzel és formával ....56-ban még tehervonattal is....most be vagyok f...va a kelenföldi pályaudvartól.na, de a mobilok bekapcsolva ....majd navigál valaki.
Kész vagyok a pakolással ...ami kimaradt...majd hiányzik .
Kislányok ....a csomagokra figyeljetek !!!Most meg nehogy én szálljak fel a krakkói gyorsra .
Saci ....nálatok nagy buli lesz holnap este.
Szép napot mindenkinek!
Bocs a zavarásért, csak érdeklődni szeretnék, tudtok-e segíteni. Két napja nem tudunk bemenni a zárt topikunkra, egyszerűen nem enged. Kihez lehetne fordulni ez ügyben? Érdekes módon ide be tudok jönni, máshová is. Előre is köszönöm!
Szép napot Mindenkinek!
Nehezen, de én is ideértem.....az este Ildi írta a módját, de már nem volt erőm kísérletezni....
Annuska......nagyon sajnálom sajnálom, hogy ne találkozunk.....Mi lesz Erikával, ha nem lesz mellette "Anyuka", hogy vigyázzon rá?
Látom mindenki utazási lázban ég.....biztos minden rendben lesz....
Nálam még nem kezdődött el a pakolás......ami biztos, hogy nyáriba utazom ha csak nem esik a hó.....ja és szoknyában.....Meleg holmit viszek......azokon lehet derülni, nadrágom csak lengő trapéz van, és a cipőm sem most látta meg a napot....
Ma még sok a feladatom....reggel voltam vásárolni, nem akartam főzni, de hozták Misit, így gyorsan azt is kellett.....és holnapra papának ...igaz csak délre...... abáltunk szalonnát is..... és félig készre csinálom a holnapi nagy vacsorájukat....Vera jön mind a négy gyerekkel és Bizsuval ügyeletbe , itt alvósra.....hogy mi lesz itt????.......Most készül az udvaron egy záróvonal, hogy a kutyus ne tudjon mindenhova bemenni....hátul meg tudna szökni, így a virágos kertem lesz a területe...
Na ....további jó készülődést......vigyázzatok magatokra..
Szervusztok
Kicsit irigykedve, de mosolyogva olvastam, milyen nagy a készülödés. Ilyenkor derül ki, hogy a szekrényben állás miatt összementek a ruhák
Julika, vigyázz magadra. Miért nem küldted el melegebb éghajlatra azt a buta vezetőt.
Magdika, Ti aztán utazó családdá alakultatók.
Lányok meleg rucit mindenki vigyen magával. A réteges öltözködés előnye, hogy levenni lehet, de ha nincs akkor a megfázás biztos.
Erika, gondolatban ott leszek veled meg Borsikával 9,. 45 kor Kelenföldön. Na és persze az egész tali alatt sokat fogok rátok gondolni. Ugy, hogy bocs ha csuklani fogtok.
Pötyike, a szédelgés elmult?
Gondos feleségek vagytok, hogy az itthon maradó párotok ne szenvedjen semmiben hiányt e viszonylag rövid idő alatt.
Erika!
Talán nekem jobb a végállomásig utazni....emlékszem, hogy kb hogyan nézett ki amikor Ildihez utaztunk. Majd kérdezek..meg ha van információ az jó...amikor utaztunk Zalában nem néztem eléggé körül, mentem utánatok..ki gondolta hogy rövid időn belül megint utazni fogok..arra
És attól is függ, hol szállok le, hogy milyen pontosan érkezem Pestre. Majd égnek a vonalak!!!
Úgy lesz Pötyi...így legalább nyugodtan várom majd a vonatot Csabán...nyugodtan bóklászok a metrónál...nem megyek egyedül. Elméletileg elérem a 9. 47-es vonatot..aztán majd a gyakorlat megmutatja. A telefon nekem is a kezem ügyében lesz, és szólok, ha elindul a vonatom.
Magdival egy kicsit aggodalmaskodtunk...az utolsó percben vettem ki a kaját, irtó finom lett
ma semmihez nincs kedvem, olyan köztes állapot, lélekben már utazom
nagyon meleg van, én sem tudom mit vegyek fel, mit vigyek.
Julika a telefonod legyen nálad......majd navigállak......ne parázz!!!!!!!!
Még azt akartam kérdezni, hogy nem tudsz leszállni Kőbánya-Kispest állomáson, mert akkor egyszerűbb lenne......ez csak egy ötlet....
Kelenföldön ha kijössz a Metróból, egyenesen jössz előre, ott van az információs tábla......de Marika mondta, hogy a 3 vagy a 4-es vágányról indul.......
Kérj segítséget, de fiataltól.
Na sziasztok!
Megjöttem a nagy bevásárlásból. Fodrászhoz is bementem. A kocsit már nem volt kedvem lemosatni. Össze raktam az elemorzsiánkat. Reggel megyek még a piacra, hogy a kenyér teljesen friss legyen. Most én is megpróbálom ráncba szedni a bőröndömet. Én tudom mibe megyek és mit szeretnék becsomagolni csak neki kéne ugranom. De majd csak déli szieszta után.
Julika! Még jó hogy nem történt baj.
Lányok most már semmit se csináljatok.Nehogy valami baj történjen veletek. Mindenkit várni fogok a vonatnál csak csörögjetek rám.
Ma még jövök többször.
Sziasztok!
elég vacakul érzem magam, de azért neki indulok..legfeljebb összekapartok ha feldobom a talpam!
Én se szoktam vonattal utazni, de majd csak elboldogulok.
Magdi!!
Csörögj rám telefonon..hogy biztos legyek, hogy tudlak majd keresni ha megérkezünk K.földre.
Nem akarlak zavarni...úgy, hogy amikor időd van rá.
Pici
mi a Magdival a 10.47 induló vonattal szeretnénk menni. Ha valamiért később érsz K.földre és a lányok már elmentek..mi még tárt karokkal várunk.(telefon a kézbe!!)
Én is bepakolászok..és ma itt 30 fok lesz, holnap is meleg..de holnap után meg nem éri el a 20 fokot.
Na, erre varrjunk gombot!!!
Jajjjj..én honnan fogom tudni melyik vágányra kell menni?????Ettől félek...többek között. lehet, hogy valahogy oda érek...de hogy jutok fel?? lent van tájékoztatás???
Én nem tartozom azok közé, akinek köszönni valód lenne.....csak most köszöntlekazt hittem megtettem, de nem. Dupla ölelés!!!!!
Nagyon szégyellem magam.Azzal kellett volna kezdenem az előbbit, hogy megköszönjem a jókívánságaitokat, de annyira megörültem, hogy sikerült belépni, teljesen kiment a fejemből.
Most megteszem. Köszönöm szépen mindenkinek, hogy gondoltatok rám.
Erika tegnap megkérdeztem, semmilyen jegy nem kell és a 3-4 vágányról szokott menni.90%-ban alacsony zónázó.Ha meghibásodás van előfordul, hogy csak magassal tudják pótolni, de ez nem jellemző.
Marika!
Mi Borsikával is a 9.47-essel szeretnénk menni.....de pont ennél a vonatnál nem írja melyik vágányról megy.....Nem baj, majd csak megtaláljuk......Akkor talizni fogunk az állomáson.......
A takarítás kész, most fő a pörkölt holnapra......mára a bableveshez készül a túróval töltött zsemle.....
Csak azt tudnám mit vegyek fel........ne fázzak, ne legyen melegem....és ne riasszak el senkit.....
Hahóóó...de jó, hogy jöttetek. Az én csomagomat már Vince szétdobálta, békésen alukált a ruhácskáimon. Ilyet még látott, ekkora készülődést, ennyi rongyot szerte szét...szépen bepakoltam a bőröndbe és Vince megnézte, mit is tettem be?
Már fő a holnapi kaja, megyek ládát locsolni...vissza fogtam magam, majdnem füvet nyírtam, de eszembe jutott azt egy napig szoktam kiheverni. A holnapi nap nem arra van szánva.
Hahóóó...de jó, hogy jöttetek. Az én csomagomat már Vince szétdobálta, békésen alukált a ruhácskáimon. Ilyet még látott, ekkora készülődést, ennyi rongyot szerte szét...szépen bepakoltam a bőröndbe és Vince megnézte, mit is tettem be?
Már fő a holnapi kaja, megyek ládát locsolni...vissza fogtam magam, majdnem füvet nyírtam, de eszembe jutott azt egy napig szoktam kiheverni. A holnapi nap nem arra van szánva.
Szervusztok!
Tegnap egész nap itt szenvedtem, kivéve azt az időt míg vásárolni voltam.Azt írta ki, hogy" a fórumból tiltva vagy". Mindent megpróbáltam, de nem engedett.Most is így kezdte, de aztán sikerült. Remélem el is megy.
Sajnálom, hogy Annuska sem tud jönni.Mindketten nagyon fogtok hiányozni.
Mindent olvastam, Macsi gólyáit is néztem, jó volt hozzá a zene.
Látom már csomagolási lázban vagytok.Lassan én is átgondolom, hogy mit vigyek.
Fő az ebéd és a holnapi is készül. Sütök egy kalácsot az uracskámnak reggelire, nehogy valamiben is hiánya legyen. A virágládákat kell meglocsolnom és kis körletrendet tenni. Biztos találok még valamit estig.
Holnap ki jön a 9.47-kor?Talizunk az állomáson?
Szép napot Mindenkinek!
Látom nagy a készülődés...én is próbálkozom.Itt ragyogó napsütés van ....tényleg azt sem tudja az ember mit vegyen fel ...pláne ...ha nincs egy rongya sem .Olyan tájkép csata utáni hangulat van nálam.
Ildikém ...köszönöm a filmet.Töltöm ....közben csomagolok.Az este belenéztem a 25-be....olyan szép jelentek voltak.
Barbara is úton van hazafelé ....az anyja meg Bp-ről....a többiek is vannak valahol .
Majd jövök még!
Jó reggelt.
Ma is ki be kellett lépkednem. Remélem Sacikánk is megteszi ezeket a lépéseket és tud írni.
Itt is szép napsütés van. Gyönyörű az idő.
Lányok vigyázzatok magatokra, én is megpróbálok, hogy mehessünk és tudjunk találkozni.
Én jól aludtam. Tegnap is. Az éjjel már nem lesz ennyire nyugodt, majd az utazáson jár az agyam.
Julika, örülök, hogy megúsztad. Őrangyalkád vigyázott rád.
Kiásom ma a virágokat, nehogy elfelejtsem, megpróbálok bepakolni, csak fogalmam sincs mit vigyek magammal, hogy cucc se legyen sok, és ne is fázzak majd.
Ma kész lesz a Sunshine 25-ös része. Mindenképpen elküldöm.
Napsugaras szép reggelt!
Süt a nap, holnapra is ilyet ígérnek, pénteken hűvösebb lesz....de kit érdekel.....mi jól fogjuk érezni magunkat.....
Macsikám, te 2-kor ébredtél, én még akkor ébren voltam......nem tudom miért nem tudtam aludni......
Julika még szerencse, hogy nem történt semmi baj..Vigyázz magadra, hogy holnapra fitt legyél.......
Van még egy két dolgom, amit el kell intéznem.......aztán bepakolom a táskát.....és várom, hogy már csütörtök reggel legyen.......
Megyek főzőcskézni....és még házifeladatom is van......Legyen szép napotok!!!!!!
Jó reggelt!
Szépen süt a nap..ilyet kívánok holnapra. Kicsit izgulok. Ilyenkor irigylem a pestieket, ők csak felszállnak egy vonatra és már ott is vannak. Timi kérdezte, mikor indulok..mondom fél 6 kor. Alig tette ki a lábát, cseng a telefon...mit hagytál itthon, kérdeztem? Semmit, de a fél hatos buszod 5. 25 kor indul. de jó, hogy megnézte...én egy régebbi menetrendet néztem...aztán nézhettem volna, hogy mivel megyek? Kaftát csinálok holnapra, az egy darált hús tepsiben megsütve hagymával paprikával, paradicsommal a tetején.
Reggel majdnem elütött egy hülye nő. Mentem át az úton a boltba, ott állt egy autó a bolt előtt ...az út feléhez sem értem amikor teljes gázzal elkezdett tolatni, jobbra nézett, biztosan hogy ne menjen fel a padkára...már karnyújtásnyira volt tőlem, futnom kellett előle...épp, hogy megúsztam. nagyon csúnyán néztem ráma még ki kell menjek az utcára, a gyógyszertárba...de nagyon fogok vigyázni
Jó reggelt mindenkinek.
Húúú hogy jártam. Tegnap du. 1-kor mikor ledőltem egy kicsit beállítottam az órát 2-re csöngeni. Mondván 3-ra megyek talira. Na ezt én elfelejtettem és este csak felnyomtam a csörgő gombját mikor készültem lefeküdni. Na akkor most éjjel 2-kor csörgött. Már rég itt ülök a gépnél és kávézgatok, írogatok mikor is ránézek a karórámra és látom hogy negyed 3. Most akar épp megütni a guta. Éreztem én, hogy nem aludtam ki magam, de hát ha idő van és csöng az óra nincs mese kelni kell. Hát így jártam.
Annuskám nagyon sajnálom, hogy nem láthatlak.
Mielőbbi gyógyulást kívánok. Nagyon fogsz hiányozni Te is.
Julika, Magdi, küldök egy két részes filmet. Nem kell megnézni, csak a letöltést kell megcsinálni, vagy akkor mikor haza jöttök. Ma megnéztem, azt hittem, hogy láttam, pedig még ezt nem,csak hasonlót. Tetszett, persze a kedvenc férfi szereplőm játszotta a főszerepet. /kár, hogy képet nem tudok feltenni/
Ez volt a pihenőm, mig megnéztem a 2. részét. Az első már tegnap láttam.
Készülök nagyon, hogy lássalak benneteket. Beácska bevisz az állomásra csütörtökön, indulok Kanizsára, aztán onnan Saciékhoz, ott kávézunk egyet, aztán indulunk Baracskára.
Erika, ez a ráncfelvarrás nagyon mély lehet, sok bőrt le kell csipkedni. Az is lehet,h ogy belenyúltak az egész testbe, és ahova nyúlnak, ott folyik a vér..... mindenfelé sérült.
Kedves "nlcdoktorok" inkább hagyni kell, ahogy van, de nehogy kiszálljon a lélek a topkból.
Jó éjt mindenkinek. Még egyet gólyázok, mert nem láttam, aztán talán lefekszem.
Ilyen a fejem.......többszöri próbálkozás után sikerült kinyitni az ajtót.....Ez a ráncfelvarrás nem nagyon akar összejönni....Most lett volna időm, de a nlc nem akarta, hogy itt legyek......
Mindenkinek kellemes jó éjszakát!!!!!!!!!!!
Mindenkinek további szép estét, jó éjszakát.
Jó éjszakát kívánok!!!!!!
Megpróbálok a Barátokig egy kicsit rejtvényezni...
ezek szerint nyitva az ajtó?
Helló Kislányok!
Megjöttem a "kocsmázásból". Átfáztunk Marcsi barátosnémmal. De jót csacsogtunk. Jönnek biza a hidegebb őszi, téli napok. Persze mi rendületlenül kint állunk és szívjuk a cigit. Hát ez van. Üldöznek minket.
Nem is akartam semmit..csak kipróbáltam müxik-e a hsz. Most éppen igen.
Annuska!
Akár milyen nehezedre is esik levegőt venni, csak szorgalmasan vegyed!!!Abból bizony nagy baj lenne, ha elfelejtenéd, vagy azért hagynád ki, mert fáj
Sajnálom, hogy ezt a bulit kihagyod..jön helyetted Borsika...ez már így van..egymást váltjátok.
Kiderült az idő...vajon milyen lesz csütörtökön? Mindegy...Magdi! Én azon a vonalon annyiszor mentem busszal...legutóbb Melinda és Elza is-....de te jössz árkon ás vízen át, váltott "lovakon".
Azért ha nehezen veszem is a levegőt, meg vagyok
Jó készülődést, és bocs. hogy kicsit irigy vagyok.
Mindenkinek
Szervusztok!
Mérges vagyok, de nagyon...reggel próbálkoztam belépni, de nem engedett......ráment egy órám, de semmi......Most újra megpróbáltam, de semmi......erre megpróbáltam az email címemmel.......és beengedett.....
Úgy imádom, hogy javítani akarnak a nlc-n, de csak egyre sz@rabb lesz.....
Ahogy látom ezekkel a fránya nadrágokkal egyre több a baj.......nekem is megrázó élményem volt a próbánál......de van másik (ami még rám jön).....Már összeállítottam a csomagom, csak be kell dobálni egy táskába, aztán irány (nem Surány), hanem Baracska......A Szőke hercegemnek ebédet rittyentek, nehogy éhen haljon......ellátom jó tanáccsal és eljön a csütörtök...amit már nagyon várom. Bár van szomorú része is, Annuska és Anikó hiánya......
Marika névnapod alkalmából jó egészséget, boldogságot és minden jót kívánok!!!!!!!
Pötyikém ..nálam is filmszakadás volt.Elmentem Ic pótjegyeket venni. Nagyon kedves volt a pénztárosnő, kérdi : a vágányzárról tetszik tudni ....ugye???Tudta a fene ....egyszer már vége lett...Judit szokott mindig panaszkodni.Hát nem tudtam,hogy újra van..Az első gondolatom: késve érek Kelenföldre.Végül hosszasan elmagyarázta, hogy késés nem lesz mivel a buszokat jóval előbb indítják.Kellett egy kis idő mire magamhoz tértem.Ez azt jelenti,hogy a csomagokkal fel a buszra , majd Csornán át az IC-re.Én egyébként bármerre utazom mindig kifogom....de usse ment el a kedvem az utazástól .Közben azt is megkérdeztem ...Martonvásár után jön Baracska.Olyan zaklatott lettem, hogy elfelejtettem bemenni a Sparba.Szerencsére itthon türelemjáték dolgom volt ... így már helyreállt a lelki egyensúlyom.
Visszafelé viszont késni fog a vonat ....na de az már kit érdekel .