Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. november 21. 09:13275076.

    Szervusztok!


     


    Borsikám Olivérednek nagyon boldog névnapot kívánok!!!!!!!!!! Te pedig drágám ne aggódj ha nem csinálsz mindig valamit.....tarts nyugodtan lassú napokat. Nem zavar a tatár és te sem zavard magadat. Igaza van Magdinak, csak magadnak akarj megfelelni.......


    Magdi téged irigyellek (jó értelemben) a festés miatt..........nálam az idei elmaradt.........közelebb lennél szívesen segítenék.........


    Sacikám a bemutatkozás jó volt, akkor később sem lesz gond.......Nálunk is van hasonló, de értelmes emberek közt nem lehet gubanc........A kezed hogy van? Köszönöm a madársóskás tanácsot!


    Ancsa, Francika nektek is köszönöm.......Már tavaly is a frász kerülgetett, mert kezdett tönkre menni, kiraktam az ablak közé, már ki akartam dobni, de tavasz után észhez tért.....Milyen volt az előadás?


    Pötyikém nagyon szuper a babád.......Leona cuki a képeken.......Nemsokára te is megszeretgetheted......


    Marika mi lesz ma az ebéd? Nálunk húsgombóc leves, paradicsomos káposzta és sült hús (maradék)


    Annuska ugye vigyázol magadra.....Mikor futunk össze?


    Julika voltál dokinál? Mit mondott?


    Macsikám akkor most kényeztetted a Macidat? De azért mentél ma a piacra? Megkérhetlek valamire? Ha véletlenül szembe találkozol egy drapp színű gatyóval, vedd meg nekem..L-es méret jó, vagy XL.......te mégis többet mászkálsz mint én......


     


    Itt csepereg az eső.....minden szürke.....de legalább a szél nem fúj.........Azt hiszem kirúgtam magam, már sokkal jobban vagyok......Képzeljétek vettem új nagypárnákat, valami csuda jól alszom azóta....a régi már nagyon avétos volt, majd nyáron kimosom és a telekre még jó lesz.....Ma előszedem a karácsonyi dobozokat, átnézem a díszeket, tervezgetek, alkotni is szeretnék......


    Karácsonyra a káposzta és a zöldségek kivételével bevásároltam, már a hűtőbe várakoznak......Nem tudom mit süssek.....na ahhoz semmi nincs......de valahogy a kedvem se jött még meg......Van valami ötletetek, ami gyors, jó, nem kell órákat a sütő mellett állni.....Magdi-féle kiflit kértek (nem igazán karácsonyi süti) de ez legalább biztos.....


    Megyek, mert ha belelendülök az írásba nem tudom abbahagyni........ebéd meg nem lesz, csak vacsora......


     


    Legyen szép napotok, gyengélkedők gyógyuljatok!


     

  2. 2017. november 21. 09:13275075.

    Szervusztok!


    Mindenkit elolvastam, de szita agyam nem emlékszik mindenre. Arra emlékszem, hogy kérdeztétek, voltam-e orvosnál. NEM, nem voltam. Mit is mondhattam volna?  A hallásom vissza jött, a vérnyomásom 120  lázam nincsen, megtaláltam a spéci orrcseppet amit erre kaptam. Ugyan az volt a bajom, majdnem, mint amikor Ildihez mentünk. Erre máskor is számítani lehet.  


    Borsika!


    Ezüstkolloiddal töröltem ki a fülem, és láss csodát, nem viszket. Nekem nem szokott folyni és nem is fáj, csak ha vakarom felsértem és akkor megduzzad...pedig olajjal vakartam..az orvosnál is csak olajozták, ezt otthon is tudom csinálni. Kicsit türelmetlen voltam, azt hittem hamarabb vissza jön...de hozta a formáját, ennyi szünet jár a fülemnek. ..szerinte


    Sacika!


    Én úgy örülök, hogy alakul valami párkapcsolat. Nagyon jó a belépője..meg kell tartani. Bélám a kiskaput csinálta meg, apukám nem bírt vele. Béla pillanatok alatt megcsinálta és ezzel már bent is volt a szüleim szívébe. Milyen meg vásárolhatóak vagyunk


    Ne izgulj, bízd Verára és a gyerekere...nagyon remélem, hogy minden jól alakul. 


    Magdi!


    Mikor kezdenek fütyülni a mesterek?


    Annuska!


    Holtert kaptál? Kíváncsi vagyok az eredményre. 


    Ildi!


    Jó, hogy kimentél víztelíneteni...mi egyszer a wc csészéből nem szárítottuk ki a vizet és elfagyott. Azóta erre ügyelünk. Most a vízóra aknába  tettünk hungarocel lapokat is, hogy véletlenül se fagyjon szép. 


    Pötyi!


    Nagyon cuki a baba. Leona zerintem nagyon hasonlít az anyukájára. de ezt mondenki máshogy szokta látni. 


    Marikára nem emlékszem..lehet, hogy nem véletlen?


    Erika! gyógyuljál..tudom, nem könnyű, én is nagyon megdolgoztam a mostani állapotomért...még kicsit gyenge vagyok mert kényszer fogyókúrán vagyok, az epém vacakolt. 


    Macsikám!


    Elég kényszeredett a mosolya a falevélen vízisíző csajszinak...de látom, adtál rá csizmát, sálet...de a szél erős..remélem megússza vízbeesés nélkül. 

  3. 2017. november 21. 08:56275074.

    Szervusz Gabi!


    Gratulálok a második dédunokádhoz. Szép neve van, nekem kedves, mert az édesapám is László volt. Szépen lehet szólítani, lacika, Lackó. Nőjön nagyra szereteteben, egészségben! Egy kelengyét küldök, biztosan jól jön

    előzmény:
    rezeda02 (275072)
    2017-11-20  22:34
  4. 2017. november 21. 04:18275073.

    Magdika!


    "Önmagamon kívül már nem akarok megfelelni senkinek"..... na ezzel így vagyok én is. 


    Jó reggelt mindenkinek. 


     


     

    előzmény:
    harangvirag08 (275071)
    2017-11-20  21:43
  5. 2017. november 20. 22:34275072.

    Tudatom veletek, hogy ma este 22 órakor megszületett második dédunokám, Tünde második kisfia. 3500 g, 51 cm. A nagypapa és a dédnagypapa után László a neve.

  6. 2017. november 20. 21:43275071.

    Én is láttam a szarvasokat... valahol máshol.Mi egyszer találkoztunk ...igaz csak eggyel fényes nappal ....szinte suhant el az autó előtt.Pillanatokon múlott.A baranyai és a somogyi utakon gyakoriak.


    Drága Borsévi: annyira értem amiről írsz....de én ezen már régen túl vagyok.Már nem érzem "véteknek a világ ellen " ha lazítok .Önmagamon kívül már nem akarok megfelelni senkinek ..igaz néha magamnak se.Azok a dolgok amik miatt máskor a volna ....úgy elmennek mellettem.Ami ma nem készül el , majd meg lesz holnap ....nem fenyeget a veszély, hogy valaki megcsinálja.Nem koszolódok el,magammal szemben nem vagyok igénytelen ....de sok minden nem izgat annyira mint régen.Szeretek bambulni, néha semmit sem csinálni ....unatkozni ....azt nem ismerem.


    Julikám, hogy van a füled? Voltál orvosnál?


    Erikám ...nagyon aranyos a kiskutyus.


    Reggel szétszedem a gépet....majd készítek jegyzetet....mit honnan húztam ki .A másik házból majd a laptopról jelentkezem.


    Vigyázzatok magatokra!Holnapra megint kettős fronthatással rémisztgetik az embereket.


    Nyugodalmas jó éjszakát kívánok!

    előzmény:
    potymama (275069)
    2017-11-20  21:20
  7. 2017. november 20. 21:26275070.

    Jóestét!


     Mielött aludni készülnék még beköszönök.


    Mai tervet teljesitettem. voltunk a temetőben, elintéztem a sir megváltását. Aztán mentünk a kardiológára, ahol 3 órára volt időpontom. 5 órakor be is hivtak, s 6 órára végeztem egy kütyüvel felszerelve engedtek el, amit holnap délután kell majd levenni és vissza vinni. Az eredményt majd pénteken  ujabb várakozás után tudom meg.


    Sacika, szerintem szimpi aki igy mutatkozzik be, hogy fát vág- ettől függetlennül ne aggodalmaskodj. Verának én sok szerencsét kivánok, hogy sikeres legyen ez a kapcsolat. biztos minden ok lesz, s össze lehet hangolni, hogy a régivel se legyen probléma. Pl. A fiam 30 éve vált el, volt feleségével jelenleg is tartja a kapcsolat, jó barátok és bármiben számithatnak egymásra.


    Ildike, csak felmentél ,s megmentetted a hordót a szétfagyástól. Holnapra a szemészeten minden jól alakuljón és a csk is eredményesen tevékenykedjen.


    Magdika ez aztán mozgalmas nap volt. Ugye ovatos voltál ott fenn a létra tetején?


     Pötyike, a baba nagyon aranyos Ügyes vagy.


    erika, jobbulást, aranyos a picurka.


     Macsi ez jó hir. Kényeztesd a párod.


    Borsika, kapd össze magad Holnap feltétlen menj a füli dokihoz.


    Julika, vajon voltál dokinál?


    Na most már befejezem. Megyek egy kicsit tv-t nézni. Igaz nagyrészt csak fél szemmel.


    Fájdalommentes, nyugodalmas jó éjszakát kivánok

    előzmény:
    macska54 (275068)
    2017-11-20  20:33
  8. 2017. november 20. 21:20275069.

    Nekem megnyílt Borsika szarvasos videója. Régebben már láttam..vagy ez új felvétel? Mindegy..nagyon érdekes volt.


    Borsika kincsem! Ne legyen már lelkiismeret furdalásod ha nem csinálsz semmit. Csináltunk mi már eleget ebben az életben..most pihenhetünk bátran! Én szoktam. Csak úgy "semmit" csinálni..szeretem..igaz nem sokáig, mert akkor már unatkoznék..azt pedig nem szoktam.

  9. 2017. november 20. 20:33275068.

    Mindenkinek további szép estét...

  10. 2017. november 20. 20:11275067.

    cuki vagy.


     

    előzmény:
    BORS (275066)
    2017-11-20  19:32
  11. 2017. november 20. 19:32275066.

    Visszajöttem. Na, majd én rendet teszek, még hogy ezek a vaczak izék nem nyílnak meg?


     


     


     

    előzmény:
    macska54 (275065)
    2017-11-20  19:05
  12. 2017. november 20. 19:05275065.

    Ezt én nem tudom megnyitni. A képen mutizza mit látok. Kár hogy nem nézhetem. Sajnos a xp csinál már ilyeneket. 

    előzmény:
    BORS (275064)
    2017-11-20  18:48
  13. 2017. november 20. 18:48275064.

    na, ..ezt meg majdnem elfelejtettem mutatni:


    https://virality.hu/2017/11/20/tobb-szaz-szarvas-rohant- at-az-uton-udvarnal-lenyugozo-video


     


    most már tényleg ..megyek

  14. 2017. november 20. 18:42275063.

    Ildike, olyan aranyos vagy ezzel a M.szobor szemfestés tervvel!!!. Elképzelem, hogy odaosonsz, körbenézel, ..nem jön-e valaki? ..aztán gyorsan  megszépíted a szemét!!! Biztos, nagyon hálás lesz érte szegényke.


    Semmi nincs velem, a helyzetem u.olyan vaczak, úgy h. holnap megvárom a postást, aztán elmegyek fülészetre, ott nem kell bejelentkezés. Az lesz, amit mondtatok: gyógyszeres gézcsík. Azt szoktam kapni, ha gyulladásban van. Már a kinti fülem is fáj, ha megfogom. Olyan, mintha dagadna. Vagy csak képzelem.


    Ma itt bent tettem-vettem, meg -ahogy Pötyi mondta, - mikrósan melengettem szegény pára fülemet. A kis függönyeimmel bajlódtam, ..egyiket föltettem, ...majd a másikat is, ..aztán sorban lehullottak. Pamm. Olyan csalódott és fáradt lettem. Fémablakkeret, csak öntapadósan lehet ragizni. Mondtam a lányomnak, hogy elég, ....elköltözöm. Hova anyu? R.-ékhoz, ott fából vannak a keretek. Nem vesznek komolyan tényleg. 


    Én kedves Julikám, hogy döntöttél? orvos, v. nem orvos?? Annyit gondolok Rád.


    Macsira is, ..most kicsit szorosabb lett a szabadideje, de örömmel csinálja a dolgát Macija körül. A férfiak imádják, ha kényeztetik őket. 


    Sacika nagyon rokonszenves lépés volt az "új"  családtag bemutatkozása. Megnézte, hogy tehetné hasznossá magát. Baltát ragadott és kivette a kezedből a munkát. Ez biztos tetszik a kislányoknak is. Ha ilyen figyelmes marad, akkor őt is kényeztetni kell. 


    Édes Lányok, én olyan "kényszeres" lettem öregségemre. Úgy érzem, hogy ha lustálkodom, akkor vétek a világ ellen. Kitalálok egy kis ezt, ..meg egy kis azt, ..szóval feladatnak nevezném, de  az eredmény nem ér semmit. :- ((      A magasban szédülök, meg ha fölfele nézek,  nyilal a nyakam, vállam. Fölidegelem magam, ...akkor  működni kezd a "hideg" foltom,   a hátamban. Az akkor jön elő, ha úgy érzem: rossz voltam valamiben. 


    Voltatok már Ti is így?


    Festés előtt lenni nagyon rossz kedveseim!  Utána még rosszabb, mert ki kell takarítani. A legeslegjobb, ha már az is kész. Igazatok van, akkor jószagú minden, és öröm benne lenni. 


    Kimelegített lila káposztát ettem. A húst csak úgy mellé gondoltam. Pl.  E r i k a   töltött oldalasát. Vagy a M a c s i   sűlt husiját, amit Baracskán kénytelen voltam kihagyni!   Most volt egy csokim, az volt a desszert. Később eszem kompótót, az könnyű. Igazándiból tojásos tésztát akartam összeütni,  salátával, de elhülyéskedtem az időt a függönyözéssel. Mindíg van gyümölcsöm itthon. Eleget fecsegtem, ..ha uncsi, ..görgessetek. Bocsánat. 


    Mindenkit pusszantok. Emlékeztek, az Ildike hogy megmasszírozott bennünket? Na, ..az kellene most nekem.  


     

    előzmény:
    franci47 (275061)
    2017-11-20  16:52
  15. 2017. november 20. 17:32275062.

    Halihó mindenkinek. Nem igen olvastam bele a mai történésekbe. Ugyan is ma Macim haza ért. Nem volt 1 hétig. De ha itthon van felborítja a ritmusomat. Megyek és adok újfent kaját neki. Mindig így van ha haza ér. Holnap már nyugisabb lesz a napom mikor ő is vissza zökken. 

  16. 2017. november 20. 16:52275061.

    Vigyázz Magdikám a világ tetején. 


    Mindjárt indulok. Még jó, hogy Bea eljön értem. 


    Nem tudom milyen lesz az ea. talán érdekes.


    Pötyi nagyon jó a baba.


    Fehéret helyettesítve  javítófestékkel, vagy rollerrel. /gépírás javítás/ 


    Jaj most eszembe jutott a temetői Mária szobor, ott annyi fehér festéket használtak, Mária szeme csupa szemefehérje, és egy pont benne a szembogara. röhejes is, és rettentő csúnya. Majd egyszer befestem csinálok neki szemet, csak senki se vegye észre. 


    Kikapcsolom a gépet.


    Jó szórakozást itt .

    előzmény:
    harangvirag08 (275059)
    2017-11-20  15:57
  17. 2017. november 20. 16:07275060.

    Kísérleteim egyike..a zoknija rajzolva van, csak nincs fehér tollam, hogy a fekete csíkok között befessem fehérre.


    Van egy másik is..az még furább, csak nincs még ruhája.

  18. 2017. november 20. 15:57275059.

    Újra itt vagyok ......


    Ildikém ...úgy mennék veled az előadásra .....biztosan nagyon érdekes lesz.Ma sem tétlenkedsz .....de a holnapi programod is sűrű.


     


    Készülök a világ tetejére .....szedem le a függönyt...


    Közben már földet is értem ...függönyök a zsákban.A garázsban is jártam ...meghozták a festéket.

    előzmény:
    harangvirag08 (275057)
    2017-11-20  14:00
  19. 2017. november 20. 15:56275058.

    Szervusztok!


     


    Vagyok, már jobban.........Gondolok rátok........


    Küldök két képet a kutyusról......Anya lánya, nyiladozik Picur szeme.......

  20. 2017. november 20. 14:00275057.

    Szép napot Mindenkinek!


    Muszáj egy kicsit leülnöm a legnagyobb kupi közepette....mert Menedékes "családi életet"kell élnem .


    A mai nap kicsit húzósan alakult.Éppen a pakolás közepében voltam , mikor telefonáltak ,hogy kellene menni Tómalomra vinnének le a fából.Gyorsan összekaptam magam...kb. másfél óra alatt jó csomót legallyaztunk....aztán haza. Most folytatom ....jól haladok.Az előbb a pénztárcám is megkönnyebbült....a festék árával ...stb.


    Sacikám ....értem az aggodalmadat,de ezek szerint a "tűzkeresztség" meg volt.Idézlek."Próbáltam elfogadni minden helyzetet és a lehető legjobbat kihozni mindenből"....ezután is ezt fogod csinálni.Egy új személy bejövetele a családba mindig két esélyes,hiszen ahányan annyifélék vagyunk.Ha Vera boldog és a Lányok elfogadók....a többi majd  alakul.A favágás meg kimondottan jól jött.Én még nem olvastam akkor az írásodat ....de pont Tómalmon meséltem a Zsuzsának, hogy az én Férjem és Zs. pont a közös munkák során kerültek közel egymáshoz....és alakult ki nagyon jó kapcsolat közöttük.

  21. 2017. november 20. 12:18275056.

    Sziasztok!


    A tegnapi "Lenke" napom ma folytatódott..bár ez nem is lenkeség...csak pech. Mentem bejelentkezni a fodrászomhoz..szabin van..majd a jövő héten jön, de ott is az egész hete tele van. Aztán elmentem a fürdőbe jelentkezni a kezelésekre..lefagyott a sz.gép..jöjjek máskor. Mérges voltam, mert olyan hideg szél fújt majd levittem a fejem mire odaértem.


    Máskülönben..minden szép, minden jó!!!


    A lányomék holnap már jönnek haza. Tényleg gyorsan elszaladt ez a pár nap.


    Saci meg tudom érteni az aggodalmadat, de ha a két lány elfogadja a lányod új párját semmi baj nem lesz. Az új jövevény meg majd megszokja a családot.


    Mi is ha összejövünk egy olaszos hangos család vagyunk és nálunk Balázs a Dalma élettársa olyan rideg, más viszonyok között nevelkedő családból való (se kutya, se macska..hogy lehet így élni? ) és becsöppent közénk. Mondjuk 1 évig csak lesett körbe.."hol is vagyok"? De azóta feloldódott ..ha nem is túl beszédes ...legalább vigyorog mint a vadalma.

  22. 2017. november 20. 12:06275055.

    Szép napot kedves Lányok!


     


    Már jó korán felébredtem, de bekapcsoltam a TV-t és az unalom a reggeli műsorokon elálmosított és aludtam még egy keveset.


    Kinézve az ablakon megrészmisztett a nagy fehérség, és rögtön megszületett a gondolat, hogy hegyre kell mennem, mert nem engedtem ki a vizet az esővizes vashordóból. A csap is elfagyhat, akkor nyáron mi lesz.  Feltéve, ha még  megy az ember de MEGY!!


    Kicsit  cammogósan elindultam fél 10-kor és  fél 11 után itthon voltam. Nem is mentem be a házba, csak a csappal foglalkoztam. 


    Ezek szerint már nem fogok semmit ott égetni az idén, majd jövőre. Talán korán lesz tavasz, és addigra folyik egy kis víz a hordóba, hogy le tudjam majd locsolni az tűz helyét.


     


    Sacikám, nagyon  örülök a helyzetnek, de gratulálnék nektek, de inkább még várok egy kicsit. Elsírtam magam a favágó kiváltáson. Szép bemutatkozás volt. Tegnap nagyon sokat gondoltam rátok. Érdeklődöm küldhetem-e azt a most látott kosztümös sorozatot. Nagyon jó volt, 4o részes, de megválnék tőle, kell a hely.Van-e időd töltögetni?


     


    Annuska, a hegyen laknak is, na nem mindig van ám valaki a közelben, de gondoltam akármi ér az intelemnek megfelelően majd kiabálni fogok. Állítólag  azt kell kiabálni, hogy "tűz van".  Mindenki megijed erre, hát még én. Remélem nem lesz rá szükség. Ma nagyon szoros napod van. Remélem minden jó lesz.


    Haza érve sütöttem palacsintát. Túrósat, már olyan régen megettem volna. Most volt itthon laktózmentes túró és tejföl is. 


    Most ragyogóan süt a nap, szép az idő. 


    Ma  "Az ember,mint valóságteremtő" c. előadásra megyek 6 órára. Fél 8-ig tart. Bea megígérte, hogy haza hoz. 


    Előadó: Németh Abigél, pszichológus, kineziológus


    Holnap szemészet, csontkovács, és Zöld Rózsi lenne a program.  Az utolsó nem biztos. 


     


     

  23. 2017. november 20. 10:35275054.

    Szép napot Mindenkinek!


    Macsi...kösz, hogy értem is aggódtál...


    Anikó...igaz nem tőlem érdeztétek, de azért leírom.....a madársóska öntözését abbahagyjuk...levele leszárad, hagymácskái fagymentes helyen pihennek  és tél végén, tavasz elején friss földbe ültetjük...nagyon szép lesz.....saját tapasztalat és "házi kertészem" ajánlása is...


    Magdi ...a festés alatt nem irigyellek, de a végeredményért már igen /jó értelemben/ szép tiszta , friss lakásban várod a karácsonyt...addig meg kitartás


    Pötyike....aranyos a papa és unokája kép....a kutyásról annyit, hogy olyan békésen pihennek, de én biztos szívbajt kaptam volna ha rájuk nyítok és széttéptek volna...


    Annyi minden történt nálunk az utóbbi időben.....egy részük csak nekem nagy dolog....a birtokon vőm elzárta a vízet, ott a csapot is le kell szerelni..., aztán megújította gép asztalomat, ami már szörnyen nézett ki........aztán helyére került a fa, szépen felhasítva a garázsban várja sorsát /na ez is érdekesen alakult/


    Sokat gondolkodtam megírjam e, aztán a közlés mellett döntöttem....hisz az itteni "családom" nem maradhat ki.....Verának alakulóban van egy új kapcsolata,vagy annál már több is...... aminek örülök, de aggodalommal is tele vagyok....úgy érzem elég sok energiám van abban, hogy eddig is békés volt a régiek-újak egymás mellett élése....próbáltam elfogadni minden helyzetet és a lehető legjobbat kihozni mindenből....... Az új társ nem rég lett bemutatva a családnak egy közös ebéden, ahol belecsöppent egy népes, hangos családba.....aztán  később  felajánlotta, hogy  kivált engem a favágásból.......na ha mindez...és a két kamaszlány nem riasztotta el akkor talán lesz folytatás...


    Ma is megyek kezelésre, ha lesz....ugyanis elveszett a kezelő lapom, ha anélkül nem megy, akkor ennyi volt...


    Minden betegünknek gyógyulást.....

  24. 2017. november 20. 10:14275053.

    Szervusztok


     Elöször is mindenkinek jó egészséget és fájdalommentes hetet kivánok!


    Ildike, ez negnyugtató, hogy nem vagy egyedül a hegyen. Tetszik a tegnapi gondolat hasonlata.


    Julika, ez rossz hir. ezek szerint nagyobb a baj, mint gondoltad. Remélem hamar lesz megoldás és ujra jól fogod érezni magad.


    Pötyikém, hu, de huncut mosolya van Leonának. Biztos nagy volt az öröm. Nem semmi amit össze idegeskedtél és kapkodtál. A házi dokival miért nem konzultálsz a v. nyomásod ugrálása miatt. 


    Borsika ezek szerint megint megfáztál. Nem vigyázzól magadra. Dá, dá lesz.


    Macsi olyan aranyos a két elefont. a két cic, az erdő és az állatok hozzák  a tiszta erdei illatot. Ma megint nagyon korán keltél. gondolom már megtetted a szokásos reggeli köröket.


    Itt  szép idővel indul a hét. Nekem ma viszonylag  elég sok programom lesz. De. megyünk a fiammal a temetőbe a férjem  évfordulója van, ezenkivül megváltom újra a sirt-- lejár a 10 év.- gondolom nem kis pénz lesz.Du. pedig megyünk a Kardiológiára, egy vizsgálatra. Igy van ez ha elkapj a gépszij, akkor jönnek a vizsgálatok sorba.


    Minden betegünknek, gyengélkedönknek jobbulást kivánok. Legyen ez a hét  választó viz, vagyis tűnjön el a betegség, fájdalom és jöjjön az egészség.


     

    előzmény:
    macska54 (275051)
    2017-11-20  04:45
  25. 2017. november 20. 09:39275052.

    Szervusztok.


    Tegnap felmentem a temetőbe téliesíteni, mit felmentem, jött a lányom és gyorsan elvitt, nagyon örültem, hogy nem kell azt a dombot megmászni. Hozott egy kis diót, majd megpucolom.


    Nálunk nagyon didergős fehér reggelre ébredtünk, még nem a hó takart be bennünket szerencsére, hanem a dér.


    Erika, amíg el nem felejtem: a madársóskát az egyik kevésbé fűtött szobában teleltetem, igaz most egy kicsit viharvert állapotban leledzik, először szétszedtem, mert a szomszédasszony kért belőle, másodszorra meg Beatrix cicái legelték le a leveleket, csak a csupasz száruk meredezett. Most kezd helyre jönni, nagyon megviselődött.


    Julika, örülök, hogy már tudtál jelentkezni, de igaziból orvoshoz kellene fordulni, már nem mindig elég a házi praktikákkal kezelni magunkat.


    Borsikám, maradj egy kicsit lakásfogságban, amíg ki nem keveredsz a bajokból, mert csak mindig rakódik valami az előzőre.


    Magdikám, a festésért irigyellek is meg nem is, legalább túl leszel rajta, nehéz megbirkózni úgy mindennel együtt.


    Macsi, kösz a reggeli beköszönő képeket.


    Annuska, maradj a jó meleg kuckóba, ha csak nincs kötelező megjelenés valahol. Én befejeztem , ill. abbahagytam a kinti munkákat,majd ha rám köszönt a tavasz akkor folytatom.


    Pötyi, Leona édes mint mindig, sugárzik a papa mellett, hamar letelik a látogatás, de egy hónap, és újra találkoznak, Talán Ő még nem is volt Magyarországon. Van úgy, hogy a lenkeség halmozódik, ügyesen megoldottad.


    A múltkor én betettem a sütőbe a lándzsás útifű felét, amit Ildinél a hegyen szedtem, gondoltam még egy kicsit rászárítok, és csak a nagy füstre lettem figyelmes, szénné égett.

Címlap

top