Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MENEDÉKHÁZ Középkortól ..
2005-05-02 13:381.
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38
Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
Jó reggelt mindenkinek!
Olvaslak benneteket. Köszönöm a dicséreteket, bezsebeltem. Mikor a képemet csináltam (Nektek) rátok gondoltam és azt képzeltem, hogy tágra nyílt szemmel nézitek. Csodálkozó arcot vágva. Olyan jó érzés volt kedvetekre valót csinálni. Már első nap mikor Ildi írta az az aranyos mesét, majd utána Julika is, eldöntöttem, hogy megpróbálok valamit kihozni a témából. Sok idő volt, de megérte mert Nektek készült személyesen.
Látom mindenki azért csinált valamit. Én csak csavarogtam meg szerkesztettem, na jó..... csináltam kaját Macimnak. Megfáztam 4 napja. Most már talán rendbe leszek. Persze 6 lóval se lehetne itthon tartani.
Mindenkinek nagyon szép estét kívánok....
Szervusztok.
Piszok rossz éjszakám volt, megint van valami bolygó együttállás, az éjszaka egy részét itt gubbasztottam, és filmeztem.
No ugyan csak rám esteledett amire ideértem, pedig semmi érdemlegeset nem tudok felmutatni. Igaz ebéd után vártam Beatrixéket, végül késve indultak, és Anikó futott be helyettük, hozott friss kaprom, majd holnap főzök belőle,és a maradékot elrakom a fagyóba. Jó kómás volt Liba bulin voltak, ami állítólag jól sikerült.
Közben hazakísértem Petit, olyan jó volt vele utazni, köszönöm hogy felraktátok ezt a linket. Jó soká hívott, mert ugye a metró pótló buszok elég körülményesen közlekednek.
Ezzel kellett volna kezdenem.
Macsi az a padlás magáért beszél, olyan csak a mesében, és a versben létezik, szuper.
Marika, ez a sok finomság mennyei, egy kis tejeskávét innék hozzá.
Sacikám, jó hogy legalább jelentkeztél, jobbulást kívánok, néha lazíts egy kicsit.
Annuska nem várhatott az a függöny igaz? Így van ez, ha valamit kigondolunk, jó hogy nem történt semmi galiba.
Julika ne szerénykedj, nagyon szép munkákat láttam tegnap.
Magdikám szép napod volt, gondolom finom volt a hókifli, és volt keletje.
Képzeljétek,én a Toldi-t és a János-vitézt szerettem, nagyon sokat tudtam belőle kívülről, igaz számát sem tudom hányszor olvasta el a Toldi szerelmével együtt. Mára nagyon megkopott az ismeret.
Most értem ide..de hogy mit csináltam egész nap? azt nem tudom, semmi látszata. Ágyat húztam, mostam, főztem..varrtam...
Én még a reggelnél tartok..nagyon aranyos Macsi képe a padlásos..és tényleg Vince cica van a képen?
Marika reggeli kínálata most is jöhetne!!
Ma nagyon unalmas napunk van..senki ránk se nézett..pedig Dalmának telefonáltam..van maradék vadasom, ilyenkor rögtön megjelenik..de még nem jött.
Sziasztok.
Nagyon gyorsan sötétedik.
Voltam a temetőben. Még nem téliesítettem, vizet mindent benthagytam a vázákban, a virágok szépek, nem fagytak el.
Marika a sütikéidet megkóstolnám. De hát virtuálisan nem tudom. Én is csináltam tegnap kekszből és tejfölből. Lehetne kicsit édesebb is.
A versek szépek, Magdi én is szoktam verset mondani a hegyről lefele jövet, sőt énekelni is egy kicsit, ahol nem hallja senki,csak én. Sajnos a versekkel elakadok.
Legszebb versem: Petőfi Reszket a bokor c. verse.
Ezt nagyon szeretem. Dalban Apu-Anyu dalát szoktam énekelni, de itt tévedni szoktam.
Ha jót akarok akkor gregorián dalokat hallgatok, a modernebb formáját és Leonard Cohen dalait.
Valakivel megbeszéltem egy telefont, kicsit később talán.
Sacika egyszer írtad kérsz egy kosztümös filmet. Most készül Wallace film /Rita legutóbbi filmjének férfi főszereplőjével/ de ez még az elején jár./ Mondjuk egyben nem vállalom az elküldést, ha meglesz a vége, 10*15 rész akkor elküldeném, mivel 6o részes.
DE most még nincs egészen kész egy másik, kinai,kosztümös, amiből 10 rész hiányzik, és ez 3o perces részekkel. Nagyon ideális az idő intervallum, ez az elejétől jó. Ezt ajánlanám, ha nézni is szeretnéd. Megtartani nem tudom, mert nincs elég helyem.
Majd jövőre lehet számítani egy igazán jó sorozatra /kosztümös/ aminek már páran nekiálltak, de nem volt kitartásuk, és az angolja is rossz volt.
Remélem mindenki nyugalomban tölti a vasárnapot. Én is,mert előkerült a kutya, ami elment világkörüli útra. Kitévedt az utcára a kert felől, még szerencse, hogy nem messze tőlünk, de már nagyon sokat kerestem.
Köszöntelek benneteket ezen a borongós vasárnapon!
Nemrég jöttem meg a libaebédről.Nagyon finomat főzött J.Dávid is itthon van Tamarával együtt...csak Barbara hiányzott ....de nagyon.Sütöttem hókiflit Ildi receptje alapján.Reménytelenül indult, mert nem futott fel az élesztő....de aztán "összeszedte" magát.Volt ribizlilekvárom azt töltöttem bele , meg szilvalekvárost is csináltam. Pár darabba tettem az ominózus birssajtból. Ízlett mindenkinek ...Barbarának meg visz D.....mert nemsokára mennek vissza Bp-re.Igaz ...állítólag ...még előbb áthozzák a leandereket.
Sacikám ...örülök, hogy jöttél . Milyen kezelést kaptál?Józsinak javulást kívánok!
Ildikém nagyon jó volt a reggeli kép/ gondolat...hozzá a gyönyörű tulipánok ...lelket melengető.
Macsi ....ez a padlás ...varázsló vagy.
Marika jó sok finomságot hoztál.Mind saját sütés?Ügyes vagy.
Annuskám ....feszegeted a határokat?Ugye nem "emeletesen"csináltad?A verseket én is szeretem.Nagyon sokat tudtam kívülről.Mikor jövök haza a buszról ... ezen a hosszú utcán.. van amikor verset mondok magamban.Húúú...de bosszantó ha elakadok.A Walesi bárdok nekem azért is nagyon emlékezetes ...ezt a verset tanultuk utoljára együtt a Barbarával.Nem tudom, hogy áll a versekkel ....szerintem töredékét sem tudja/ tudják.
Nusimama nekem is az egyik kedvenc versem. Na meg a Walesi bárdok.
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.
Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?........
Valamikor tudtam mind a 32 versszakát.
Vigyáznod kéne avval a létrázással vagy nem tooom mire álltál rá. Miért nem szólsz a gyerekeknek vagy az unokáknak. Neked már nem szabadna ezt csinálnod. Most tőlem kapsz ki. Dádá.
Szervusztok
Nincs igazán vasárnapi idő, de ez már igy lesz.
Sacika, valami baj van, vagy ált. kivizsgálás van? Azért a tele ház sok munkáltai közben magadra is gondolj , ns eröltesd tul magad.
Macsi nagyon kedves a reggeli képeud. Én folytatom:" De Ő ment, teregetett némán, Nem szidott, nem is nézett én rám, S a ruhák fényesen...." Még középiskolás korom egyik meghatározó verse volt. Péter nyuszi kalandjai nagyon jó. Köszi a vidámitó.
Ildike, de igaz a szöveg Addig élet az élet amig tervekkel teli a reggeli ébredés.
Marika, ez a sok finomság. Ha végig kostolnám biztos ma már nem tudnék többet enni.
Julika, bizony azt mondta az időjós, hogy jön az eső és a hideg. A hideg hozzánk már elért.Pihiz-
Ma kevésbé fájt a lábam ezt gyorsan ki is használtam. A tegnap megvarrt sötétitő függönyt feltettem, a konyha ablakot megpucoltam és tiszta függönnyel láttam el. Kimentem a kishaverhoz is, mivel vagy másfél hete már nem találkoztunk. Egy kicsit lepucoltam- fa alatt állók és tele van mindig levéllel-. Szeretnék a héten egy kis kört tenni vele. Van egy pár dolog amit meg kell vennem, na meg a postát is útba kell ejtenem.
Mindenkinek nagyon kellemes és vidám vasárnapot kivánok.
Marika!
Ez gyönyörűsége felhozatal, de ebéd előtt már nem eszem belőle...elteszem, "ínségesebb," délutáni időkre. Fél 12 kor már szoktunk ebédelni...nagyon korán reggelizünk.
cuki...
Húúúúúúúúúúúúú de guszták, köszönöm. Tudnék falatozni belőlük.
Szervusztok!
Csak egy kis késői reggelinek valót hoztam, hátha idecsalogatja az éheseket.Vagy elijeszti?
Van édes és sós is.
Julika! Igen az a TE arany cicced.
Szervusztok!
Már hajnalban olvasgattam a neten de írni nem engedett a kis gépen, azt mondja ki vagyok tiltva.
Macsi!
Nagyot alkottál a padlással. És ott van Vincus cica isköszönöm!!!!
Ma a tegnapi maradékot esszük, de Timi kivette a májat is a fagyóról, félve attól, hogy kevés lesz az ebéd....majd vacsorára majszolunk egy kis májat.
remek idő van, de vasárnap lévén én ma nem dolgozom...azt hiszem.
Szia Ildikó!
Az első képed olyan igaz. Nekem majdnem minden reggel van célom, hogy mit szeretnék megcsinálni. És mindig meg is vagyok vele. Köszönöm a szép virágos rétet is.
Jó reggelt.
Hű de szép ez a padlás a dagadt ruhákkal, szalmabálával, és a fagereblyével. Cicáknak nagyon jó helyük van.
A 2. kép is nagyon hangulatos a téli szereléssel.
Legyen szép napotok.
Szép, jó reggelt mindenkinek!
Köszi hogy bejelentkeztél. Így nem izgulunk tovább.
Szép estét Mindenkinek!
Akik hiányoltak....itt vagyok...Nagyon mozgalmas napjaim vannak...délelőtt vizsgálatok, délután kezelések....közbe Papa sem volt igazán formába....Tegnap azért csak elmentem este a játékklubba, nem akartam éreztetni, hogy semmi kedvem....Most a nagy lányok vannak itt alvósra / sőt a Bizsu is/...és mivel holnap telt ház lesz segítettek készülni..
Olvasni mindent olvastam.....mindenkire gondolok ...kívánok pihentető, gyógyító alvást mindenkinek...
Mindenkinek további szép estét....
Megtaláltalak Erika, kiskutyástól! Nahát, ennivaló. Kár, hogy nem lehet a tiétek. Tetszik, hogy Ernő az ilyen picurokat zsebcirkálónak nevezi. Jó humora van. A friss husik nagyon jól jöttek, jó lesz az ünnepekre, ha addig el nem fogy, ugye? A sérült fogaddal is megnevettettél, ahogy elmondod!!! ..Nahát, ..le a törött fogakkal és félre a kicsit gyengébb labor eredményekkel! Nem engedjük, hogy bármivel is elrontsák az aranyos jókedvedet! Igen is, ..110 évig fogunk élni! Erről jut eszembem hogy:
Az Origon olvastam, h. egy 110 éves hölgyre büntetést szabtak ki, mert lejárt a 3 órás ingyenes parkolási engedélye. 10 perccel túllépte. Felháborodott, mert ő Erzsébet királyné engedélyével 100 éves kora óta mindenütt ingyen parkolhat . Tehát az ügy közfelháborodást keltett az olvasók körében. Igaza volt az öreglánynak ugye?
Julika jó progid volt és még mellé egy ilyen kedves emléket hozó-idéző házaspár is. Jó pihenést kívánok.
Szervusztok!
Nagyon kellemes délután volt a műv házban. Elfestegettünk, mint gyerek koromban a kifestő könyvben...olyan is volt az én munkám. Kicsit gyerekes, de az enyémKépzeljétek. Egy nagyon szimpatikus házaspár jött ki az anyóssal. Kiderült, Nagyszalontáról költöztek Csabára és ismerték Ilikét. Olyan jólesett beszélni róla. Ilyen kicsi a világ
Most visszavonulok a hálótermembe...elfáradtam. Pedig előtte egy nagyon aludtam. Azt hiszem jön a hideg, minden porcikám érzi.
kellemes szombat estét kívánok!!!!
Helló mindenkinek. Megjöttem a csavargásból. Köszönöm szépen mindenkinek a kedves szavakat. Igazán aranyosak vagytok.
Pötyikém nem irigyelek azért a konyhai attitűdért.
Borsika csak vigyázz avval a száguldozással és sztem az a nehéz kaja nem annyira jó neked, csak óvatosan.
Erika drága ne fáj légyszíves. Nem örülök a hírednek sem. Az a kutyi.... szóval megzabálom.
Marika látom te sem úsztad meg a fa csonkítását. De mint valaki írta (lukas az agyam) a legfontosabb a ház és saját magatok épsége. Ez mindenkire vonatkozik.
Más nem jut eszembe de mindenkinek dupla ölelés és cica puszi jár.
Jó estét kívánok ....mert már sötét van !
Macsi én is köszöntelek ...a lányok már mindent megírtak amit én is gondolok ...1 év ....és mennyi minden történt ezalatt.Jó, hogy vagy nekünk .
Marika elnéztem a fenyőtöket...jó magas volt.Nemrég jöttem haza ....olyan minden kint mint a csatatér. Jövő héten viszik el a rönköket meg az ágakat tüzelőnek ...a sok zöldet... tele van éretlen tobozokkal azt próbáltam zsákolni.Hétfőn van a zöld nap.Tavaszig majd minden a helyére kerül.
Borsévi ...jót nevettem a tágasabb pénztárcán ....elfér a mostaniban is .A vásárlás nálunk ugyanígy megy ...ezért inkább egyedül intézem...persze amíg tudom.Általában cédulával megyek ....amit az első kanyarban elkeverek....majd otthon előkerül.