Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. október 22. 08:31274351.

    Borsika köszönöm a filmet. Ezek a gólyák valamennyire tudnak repülni. Pár 10 métereket. Ő maga szállt ki.


    Tegnap is ott repkedett egy felettünk csak nem tudtam lekapni. Az jött ép vissza amelyik a magas fészekben kelepelt. Október végén bezár a kisállatkert és valamikor április közepén nyit. Addig átviszik őket a nagy állatkertbe. Csak a többi madár, állat marad. De a gondozó az végzi a dolgát egész évben, ő ott van. 


    Julika! Már megérte ezt a szép képeket megosztani veletek. 

    előzmény:
    BORS (274348)
    2017-10-22  05:44
  2. 2017. október 22. 07:17274350.

    Most húztam fel a rolót....ködös, nyálkás az idő. Békéscsabára beszökött az ősz. 


    Milyen jó, hogy nem jelentkeztünk az országjárók kiránduló programjára. Amikor még hezitáltunk kánikula volt, beszéltük is, milyen szép az ősz....jó lenne menni...Tiszadob, Zsáka lett volna a program, vacsora Mezőberényben. Jó, hogy itthon maradtunk. 

    előzmény:
    Picivirág1 (274349)
    2017-10-22  06:34
  3. 2017. október 22. 06:34274349.

    Szervusztok!


    Újra itt van...újra itt van a nagy csapat!!!Üdv, Magdi!!!!!


    Szervusztok. Már hajnalban felébredtem, nagyon korán eloltottam a villanyt, kialudtam magam...Vince is, már várt az ajtóban...nagy volt az öröm, a találkozás Incivel. Aki ugye bent alszik..bár éjjel cincogott, Timi ki is ment hozzá, megnézte, mi is a baja? na , mi lehet? A cica éjjeli vadász, most be van zárva, egyedül. Timi megnyugtatta, még hatot kell aludni és megy ki Vincéhez. Mind a kettő az ágyamban landolt, nyalakodtak, aludtak..majd felkeltem mert elnyomták a térdemet. Timi is kijött teát főzni magának és rám szólt, aki tud rakott karfiolt enni az ne nyögdössön.. mert nyögdöstem. Ő még nincs rendben, orvos lesz a vége, de csak szerdán jut házi orvoshoz..addig diétázik. nekem vett kurkumás kencét, attól várjuk a csodát. Zsuzsi is rendelt valami krémet, ami fantasztikus lesz...majd beszámolok róla. Még nem jött meg. 


    Macsi!


    Valami gyönyörűséges képeket hoztál...ezt receptre fel kellene írni, külön járatot indítani fájós, vidéki kiváncsiskodóknak, fél gyógyulás az a környezet!!!!


    ma semmi de semmi munka nincsen betervezni...egyedül a konyhában fogom elrakni a használt edényt..magam után, mer csak én eszem normális ételt. .szerencsére holnapra is marad. 

  4. 2017. október 22. 05:44274348.

    https://www.youtube.com/results?search_query=kiszabadult+ g%C3%B3lya+


    ---------------------------------------------------------- ----------------


    itt felejtettem.


    Saját gyűjtésem.


     


     Macsinak és Nektek. Olyan ari, ugye? Remélem beengedte valaki (2012 óta).


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     

  5. 2017. október 22. 05:32274347.

    Voltam a Margit-szigeten Veletek Macsi. Köszönöm a sétát. Szóval, ..ez egy élmény. Annyira édesek a gólyák, tesznek, vesznek, ..azt  csinálják, mintha szabadon lennének. Tulajdonképpen szabadon is vannak. Ugye? Nincs fölöttük háló. ((Én is találtam egy régi videót a youtob-on, ahol kiszabadult egy. Olyan kedvesen télából, visszamenne..közben szedeget is. ))Elegáns a mozgásuk. És biztos  kelepelnek is, amit én nem hallok.  Csodás a látvány, az őszi vegyes szinkavalkád, a  tó a játékos vízeséssel, ...művészi felvételek lettek belőle. Sokat dolgoztál rajta, ..köszönöm, h. láthattam.

    előzmény:
    macska54 (274344)
    2017-10-21  20:44
  6. 2017. október 22. 04:47274346.

    Jó reggelt mindenkinek. 


    Írtam hosszan, elment közben az internet. Nem írom le újból. 

  7. 2017. október 21. 21:40274345.

    Szép séta volt. 


    Tetszettek a bóbitás  "madarak", a szép színes táj, és főleg ti.


    Szegény gólyák földszintes gólyafészkeket építenek.


    Van felettük háló, vagy kirepülhetnek.


     


    Köszi a képeket.


    Jó éjszakát mindenkinek. 


     

    előzmény:
    macska54 (274344)
    2017-10-21  20:44
  8. 2017. október 21. 20:44274344.

    A mai sétánk: Margitszigeten Judyval.

  9. 2017. október 21. 19:57274343.

    Örülök, hogy itt vagy már közöttünk. 

    előzmény:
    harangvirag08 (274342)
    2017-10-21  19:06
  10. 2017. október 21. 19:06274342.

    Drága Kislányok!


     


     


    Nagyon-nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat....olyan aranyosak vagytok ....nagyon örültem neki.


     


    Az én születésnapom mindig ilyen "kavarodott" részemről ...talán valahol jó is, hogy ilyenkor úton vagyok.


    Nagyon nehezen tudtam visszaolvasni ....többedszerre sikerült...időnkén üres oldal jött be.Sok minden történt míg távol voltam.Holnapra már visszazökkenek.Lehet ki sem mozdulok ...van itthon mindenem.Holnap szerintem tömeg lesz mindenhol...majd szerdán megyek a virágokért.


    Legyen szép az estétek....jó éjszakát mindenkinek!


     

    előzmény:
    harangvirag08 (274340)
    2017-10-21  18:32
  11. 2017. október 21. 18:37274341.

    Sziasztok szép estét! 


    Én is befutottam. Voltunk Judyval a Margitszigeten. Egyszerűen valami fantasztikus az őszi sziget. Csak ámultunk és bámultunk a sok gyönyörű színes fákon, bokrokon. Nekem az ősz még szebb mint a tavasz. A szökőkút meg még attól is szebb. Most volt érdemes nagyon kimenni. És még 7 gólyácska is volt. Ha feltöltöttek a képek hozom.

  12. 2017. október 21. 18:32274340.

    Drága Barátnőim!


    Megérkeztem ...itthon vagyok...jó volt ...csak nagyon kifárasztott az utazás.Na ...de sebaj ...majd kirúgom magam.Elkezdek visszaolvasni ....nagyjából kipakoltam...a többi várhat.


     


    Hiányoztatok ám ....nagyon !!!

  13. 2017. október 21. 18:31274339.

    Szervusztok!


    Ma még nem voltam.Most bepótolom.


    Gondoltam talán Magdi is megjött, de még nem látom.Viszont Borsikát és mindenkit örömmel olvastam.


    Reggel jobb idő volt mint tegnap. Elővettem a paplant mert még mindig behúzott pléddel takaróztunk.Kimostam a lehúzott ágyneműt és még egy adag fehéret.Szerencsém volt, pár darab kivételével minden megszáradt.Az egész lakást kiporszívóztam.Megvolt a mai mozgásom.


    Több mint félórát beszéltünk telefonon anyóspajtással és a sógornőmmel.Mást nem tudok írni, ennyi volt a nap.


    Jó pihenést, szép álmokat.


     

  14. 2017. október 21. 18:16274338.

    Annuska ofőnk, jelentem: már dolgoztam is ma: fontos munkát... a kertben söprögettem a leveleket és betettem a komposztba. Kérem a pontomat. Milyen pontot? Hát a pirosat. Az ember lánya ne  hagyja el magát! Mondtam magamnak és seprűt ragadtam. Van kb. 4 tő muskátlim, ..muszáj azt behozni? Nem bírja ki a fagyokat?


    Lányok nagyon békés helyre került a piros tulipán hagyma, amit kaptam, :  Papa kiskertjébe tettem, ott  nem bánthatják a kutyeszok. Milyen szép lesz tavasszal, ..újra  megköszönöm. 


    Most kimosakszom, .aztán még .lesz egy fontos kűröm is: a pedikűr.  


    Engem bejelölt egy ismeretlen spanyol akárki, ..neveletlenség-e, ha nem jelölöm vissza? ..hiszen nem is ismerem!

  15. 2017. október 21. 16:08274337.

    Macsika, szia, mi lett végül az állatparkos terveddel? Azt mondtad, szombat-vasárnap. Nem mentetek e szerint.Márholnapra esőt ígér az időjós. Na, ügyes voltam, mesélem: azanyámminsenit, fene a jódolgomat,  megvettem az ünnepekre én is a kacsacombot. 1.750.- volt kilója.Így is a fejem fogtam, de ez le van tudva. Régen  a miénk volt a töltött káposzta ötlet, még én is megtanultam. Mára már  O.-ék lestoppolták, újat kellett kitalálni. Aztán nálunk még irtó sikere van ünnepekkor a "csülök pékné módra" ételnek, de azt én nem tudom. 


    Lányok, annyit írtatok, ...hogy van nektek ennyi időtök erre? Nálatok nem potyog a teraszra a sok elsárult levél, ugye? Itt bezzeg!..nem győzöm már. Szép. tényleg, ..de már unom.


    Éjjel fognak potyogni a hulló csillagok! Tudjátok? ..vagy már mondtam?  ..Hi-hi Az énIldimnek naponta 2X elmondom, h. ...meg lett az igazolványom. Szerintem már nagyon unja. Ma itt a házban kisfiúk főztek, ..ilyenkor nagyon jó dolgok sülnek ki, de fut a konyha. Én ma gulyást kaptam, és lekváros goffrit!!!!.  Komolyan. Ügyesek.


    Voltam boltban, ..csak úúúúgy, ..legalább  setálok egy rövidet. Megpakoltam a müa. kosarat,  ..de felfedeztem, h. alig van nálam rávaló. ..na, ..visszaraktam a fele cuccot.  Marika, elhűltem, szegény gyerekek, meg a fűtéshiány. Még ma is létezik ilyen probléma? ...Pötyike: Leona meg a gyíkja? ..milyen aranyos ötletei vannak!  Persze, én biztos nem dajkálnám meg.  Olvasom ám, hogy vannak a cicák Julika! Őszintén szólva, bizony komoly feladat lehet a háztartás és a kert mellett a rájuk való figyelés!!.


    Olvastátok-e már, hogy milyen szép novemberünk lesz?  ..hogy lesz ny.kiegészítés és ünnepek előtt ajándék kártya is. Nekünk: nyugdíjasoknak!!  Létezik ez? Most megkapjuk ajándékba, ami amúgy is járna.


    Magdika nem sokára megjön. Majd mesél. .Biztos igen fáradt lesz. .Már egészen lemondhatunk a képfelrakásról? ..pedig milyen jó volt régen. 


    Volt a kézitáskámban egy polos....vagy már írtam? .Döbbenetes..Nagyon dühös voltam. Ami sok, az sok!! És még nem is szégyenkezett!! 


     


     

  16. 2017. október 21. 16:01274336.

    Én ma nagyon laza napot tartottam. A gép előtt üldögéltem, nézelődtem, kimostam, meg is száradt, a szél kifújta. Hűvösödik...nagyon érzem az idő változást, a fülemben, az ízületeimben. De hát ez van, beszökött az ősz. 


    Holnap Sanyi Csabára jön a gyerekekkel. , sakkozni...kolbászfesztivál eseménye. Kriszti nem jön velük, mert portfóliózik, lassan le kell adni. 2018. ban jönnek ellenőrizni,órát nézni, és meg kell védeni a portfóliót. 2019 januártól emelkedik a fizetés, ha megcsinálja.  Erről jut eszembe...régen jött a szomszéd Éva. Az ő lánya is portfóliózik. 


    Egy jó nagyot aludtam, rajtam aludt a két cica olyan jól melegítettek. 

  17. 2017. október 21. 15:08274335.

    Drága Annuskám, az én derekam néha olyan sértődős. Van amikor meg sem kottyan neki semmilyen menet, van amikor a kicsit sem szereti. 


    A heti egy hegymenetet ki kell bírnia, lehet, hogy inkább az álldogálás nem tetszik. Néha szegény, hiába kérdezem, csak ki tudom találni mi lehet a baj. 


    Biztos Ti is észre vettétek, hogy az őszi időt nem tűri. De hát nem lehet mindig nyár. 


    Végre felszállt a köd, na nem egészen, de látható minden. A ruhák nem száradnak kint. Bent kell szárítani. 


    Temetői menet kéne, de még nem döntöttem el, mi  legyen, menjek, ne menjek. Majd kiszámolom. 


    Volt itt a gázas, megcsinálta, nagyon örülök.  A gáz is, a fa is drága, mindegy mivel csinálja az ember a meleget. Mondjuk ha kemény h ideg van, akkor a fa kell, az ad inkább meleget. 


     


    Ma nem voltam koszorú kötőbe, Bea elment.  Bencével beszélgettünk egy kicsit.


     


     

    előzmény:
    Nusimama (274332)
    2017-10-21  11:59
  18. 2017. október 21. 12:45274334.

    Még nem mertem megpróbálni a Nospát...pedig van itthon. O.K. kipróbálom..köszi Dr.néni!

    előzmény:
    macska54 (274331)
    2017-10-21  11:54
  19. 2017. október 21. 12:04274333.

    Ejnye Lányok, tényleg szükség lesz Macsi rendelőjére.


    Ne betegeskedjetek.


    Minden gyengélkedőnek és betegünknek gyors gyógyulást kivánok,


     


    KELLEMES és fájdalommentes hétvégét.

    előzmény:
    Nusimama (274332)
    2017-10-21  11:59
  20. 2017. október 21. 11:59274332.

    Szervusztok


     Itt alig, alig volt reggel köd, de hüs van, nap nincs.


    Julika, jól elvoltál tegnap. timinek jobbulást és jöjjön vissza az étvágya. A ciccek is minél elöbb ujra ugra bugrák legyenek.


    Ne keseregj az árak miatt, hisz jövő hónapban - állitólag- duskálni fogunk a pénzben.


    Ildike, ugye a derekad megérezte a sok hegyi sétát.Ejnye! Bencének jó pihenést és hizlald fel egy kicsit, mert ezek a gyerköcök a sok elfoglaltság miatt alig, vagy keveset esznek.


    Sacika, akkor kellemes kikapcsolodás volt, Sokat dolgoztál, s most jön ki a fáradság.


    Marika, szegény kis lurkók . Valóban, hová megy a pénz, amit állitólag au Unió add az oktatásra?


    Macsi, örülök, hogy igy döntöttél. Igy nyugodtak vagyunk, hogy nincs baj.


    Erika, akkor nálatok is ma nyugis nap lesz.


     Én is ugy tudom, hogy Magdika ma jön haza. Biztos tele lesz élménnyel.

    előzmény:
    silinga (274326)
    2017-10-21  09:39
  21. 2017. október 21. 11:54274331.

    Vegyél be NOSPÁT, én minden görcsre azt szedek, szokott használni. 

    előzmény:
    potymama (274328)
    2017-10-21  11:09
  22. 2017. október 21. 11:25274330.

    Bocsi, hogy ilyen hülyén ment át. Véletlenül a barátok topicba küldtem, onnan csak bemásoltam és ez lett belőle. 


    Itt is nagyon lehűlt a levegő..azt hittem ma még elcsípem a jó időt, kimostam az ágyneműt a paplant is..remélem a szél kifújja...este már abba szeretnék lefeküdni. 

  23. 2017. október 21. 11:23274329.







    Lányok!




    Baracskán elvesztettem a mindent tudó címtáramat. Abban volt minden hasznos információ...ami most nincs meg nekem Akinek van ilyen, küldjön legyen szíves. nem tudom miért is vitte magammal...mert szokás szerint minden vizes lett a táskámban, a papír is, és a szárítás közben eltűnt.  Most tudatlan és boldogtalan vagyok...segítesetek!!!!


     





    VÁLASZ ERRE
    IDÉZEM

     




     

  24. 2017. október 21. 11:09274328.

    Sziasztok!


    Itt is jó idő van, de a szél már hideg, érezni a változást..jön a hidegebb.


    Tegnap este itt voltak a Dalmáék..Dió felfordította a lakást ..kinyalta a macska tányérjait aztán azokkal labdázott. Zsuzsi is hazajött csak későn, pedig csaltam mert sok kajám volt, de azt mondta olyan fáradt állva elalszik..inkább megy haza egyenesen. Ma meg Veszti is hazaér a Horvát országi kirándulásból, de azt se látom szerintem, mert 3 haverjával volt és itt alszanak a lányomnál aztán indulnak is vissza Nyíregyházára.


    Szóval főznöm se kell, maradt a kínai kajámból..mert tegnap vettem ahogy mászkáltam a városban.


    Én se vagyok a toppon, de elviselhető..nem akar az a görcsös fájdalom elmúlni a hátamból..kisugárzik a karomba, lábamba. Vannak napok amikor azt hiszem..na elmúlt, aztán visszajön. November 8.-án megyek a reumatológiára. Az a baj, lusta disznó vagyok..nem torzázgatok..pedig az jót tenne.

  25. 2017. október 21. 09:53274327.

    Ildi!


    A kolbász fesztivál olyan, mint egy piac...mint egy vásár.   Ha csak nézelődni szeretnél, az 2500 Ft ma. Este 9 kor kezdődig a koncert. A nagyobb koncert napon, szabadtéri,  megérjük, hogy ki kell fizetni az előadás árát, de egy családi napon, ahol gyerekkel jönnek,  és  napközben olyan neve nincs együttesek játszanak sok a belépő. A 6 éven aluli gyereknek ingyenes, ha 3 gyerekkel mész  10 ezer ft a belépő és még semmit  nem ettél, nem vettél egy vatta cukrot, nem ült fel a gyerek a hintára...lassan már csak az idegenek mennek ki, akiknek elsőre érdekesség. na, de nem dohogok, ettől függetlenül sokan jönnek . Én 2 éve voltam amikor volt egy délelőtt, amikor a nyugdíjasoknak   ingyen lehetett bemenni délig. Már mint egész nap bent lehettél, de délig be kellett érned. 

    előzmény:
    franci47 (274324)
    2017-10-21  09:13

Címlap

top