Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. október 19. 20:30274301.

    Borsika! 


    Mindenkinek további szép estét, jó éjszakát, Macis álmokat. 

    előzmény:
    BORS (274300)
    2017-10-19  19:44
  2. 2017. október 19. 19:44274300.

    Marika, köszi a kérdést, jó lett, tényleg. Máskor nem teszek alá sütőpapírt. Nem lehet jóízűt tunkolni ...ha megforditom a kaját, akkor meg nem olyan guszta. 


    Erika, olyan ügyesen vásároltáé! Marhaoldalas!Mi lesz belőle? ..én mégis csak holnap megyek vásárolni, ma nem volt  már erőm hozzá. Elkedvetlenedtem, mert a kézitáskámban üldögélt egy polos. Nem becézem, bunkó, büdös tolakodó lis barom. 


    Ildike szia, volt mostanában 1-2  rossz napom, Tudod, ....sajnos Te is ismered, ..amikor belül is nagyon tud fájni, az emlékek miatt. 


    Elővettem a mandaládat, amit régebben kaptam tőled, ..szorongattam a lányomtól kapott marokkő szivet, és lassan megnyugodtam. Nekem nagyon hiányzik az életemből a zene. Sajnos nem hallgathatok. Teca mondja, hogy amióta rászokott a fejhallgatós tv-zésre, ..nagyon sokat romlott a hallása. Én ezért sem merek fejhallgatózni. 


    Elég a borúból, ..holnap megint napocskás szép időnk lesz, ugye? Minden perce aranyat ér. Tessék majd kiélvezni kedves hugocskáim!

    előzmény:
    Sacika44 (274298)
    2017-10-19  18:53
  3. 2017. október 19. 18:55274299.

    Szép estét Mindenkinek!


    Jelentkezem azzal, hogy eseménytelen napjaim vannak.....mindig sok napsütéssel és így kinn töltöm az időm nagy részér.............Alig  győzöm összeszedni a sok lehullt levelet, elnyílt virágot....ill... győzném, de nem fér a biokukába és csak abba viszik el...


    Lehet, hogy kivégeztem az összes krizantémomat ....nagyon szépek /voltak/ teljes virágzásban és szinte az összeset átültettem máshova...kertrendezés címszóval...majd meglátjk megmaradnak e vagy elsiratom őket...


    Olvastam mindent, de mire ide érek okafogyottá válik a hozzászólásom...


    Pihenjetek jól, vigyázzatok magatokra, családotokra...mindenkire szeretettel gondolok

  4. 2017. október 19. 18:53274298.

    Szervusztok!


    Délelőtt főzős újságokat, mostanában kapott könyveket rendeztem.A fürdőszoba ablakban próbáltam elhelyezni az orchideákat de csak + egy fért oda.Kicsit még rámoltam.


    Főzni nem kellett, volt tegnapról húsleves és palacsinta.Bejelentkezett egy rokon hétfőn jönnek ebédre.Gondoltam akkor jobb lesz ha ma megyek vásárolni, mert a hétfői szünet miatt  holnaptól biztos tömeg lesz.Mindenki éhen akar halni és összevásárolnak mindent ha kell ha nem.Csak zöldség, gyümölcs, hús és tejföl kellett.Hamar megjártam.


    Julika örülök, hogy Timi jól van.Ezek a gyógyszerek néha csinálnak ilyen bajokat.Szegény cica fáj a szíve, hogy nem tud játszani a tesójával.


    Borsika milyen lett a cukkinid?


    Magdinak biztos jól telik a rokonlátogatás.


    Mindenkire gondolok, szép estét.

  5. 2017. október 19. 18:12274297.

    Szervusztok! Szép estét!


     


    Itt már olyan sötét van, pedig csak 6 óra......


    Ma szaladgálós napom volt.......először piac, közért....haza érve főzés.....karfiol leves és zöldbab főzelék fasírttal.....utána reuma...szakorvosi kellett, hogy a házi doki felírhassa a gyógyszert...Panaszkodott a dokinő, új rendszer lesz, de senki nem tud semmit, még azok sem akik tartják az oktatást......Lesz itt gond, mert a patikába is ugyanez a helyzet....


     


    Tegnap megjártuk a telket, egy szatyornyi diónk volt......de vettem szép füstölteket.....karfiolt, zöldbabot.......jóval olcsóbban mint itt a piacon....és olyan de olyan szép marha oldalast, potom 900 Ft-ért és velős csontot....ezeket  már karácsonyra. Meg még egy pár apróságot.....


    Ancsa ma én is nézegettem az árvácskákat.....csak nagy virágú volt, én meg aprófejűt kerestem, az nem volt......Lehet mégis nagyfejű lesz.....


    Julika jobbulást a cicáidnak......vigyázz rájuk!


     


    Megyek is, mert csengettek, Ernő meg sétálni van....


    Szép estét!

  6. 2017. október 19. 18:12274296.

    Sziasztok. Én is haza értem. Bementem a textilüzletünkbe anyagért. Na amit a képeken jónak láttam az kézben már nem tetszett. Úgy hogy csak dumáltam a bolt vez. (barátnőm) és dolga végezetlenül haza jöttem. 

  7. 2017. október 19. 17:48274295.

    Sziasztok.


     


    Itthon vagyok.                            


    Voltam a hegyen is. Elfáradtam. De már itthon is takarítottam egy kicsit. 


    Olvastalak benneteket. Borsika remélem nem fog megártani a kaja. Cssak keveset egyél egyszerre. 


    Most, hogy így reggel megyek, olyan érdekes érzés.  Nem fogom sokáig csinálni. 


    Jövő héten még piacra is kell mennem, árvácskáért. 


    Lányok, most egyet szörfözök a neten.  


    Bár a hegyen olvastalak benneteket. 


    Sokat fényképeztem haza felé.


     

  8. 2017. október 19. 15:51274294.

    Borsika..ennyi finomat beletettél a kajádba..csak jó lehet. Én se szeretem a cukkinit..még úgy megeszem, ha grillezünk a lányoméknál és jól befűszerezve ropogósra sül.


    Telefonáltak, holnap mehetek a szemüvegeimért..remélem ezek már kiszolgálnak amíg élek!

  9. 2017. október 19. 15:44274293.

    Haza találtam. 


    Borsikám, biztos fincsi lett amit csináétl. Ugye, milyen jó ötletei vannak az embernek

    előzmény:
    BORS (274291)
    2017-10-19  13:16
  10. 2017. október 19. 15:37274292.

    Hova lett a Menedékház????????????????? Ezt a fintort nem szeretjük!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    BORS (274291)
    2017-10-19  13:16
  11. 2017. október 19. 13:16274291.

    Őrület,....mármegint 


    a múltban kötöttem ki. 2015-ben jártam. 


    Azt felejtettem el mondani, hogy 4 gerezd fokhagymát és egy kanál citromlét is beletettem az öntetbe. Ezt az ötletet máshonnan loptam, bevallom. Jaj, már puhul, pirul és illatozik. Levettem a fóliát. Isteni az íze, megkóstoltam. 

  12. 2017. október 19. 13:02274290.

    Sűl a cukkinim. Magam kreáltam. Semmi net! Ez világhíres lesz, ...vagy nem. Meddig kell egy ilen cukkininak sülni??  Úgy készítem, hogy: tortasürő, bele papír, rá vékony kolbász szeletkék. Rá a cukkini hasábokban. A cukkinire: Csirkeszány fűszer - csípős - Olajos tejfelben elkevert vegeta, só. Ráöntöttem és még  reszeltem rá sajtot is. Betakartam fóliával. Majd leveszem, ha puhul, és lepirítom. 


    A hajam elnyomódott a sapi alatt, be kellett vizezni, lesímitani, majd belakkozni. Most olyan, mint a szilvásgombóc, prézli nélkül. Viszont, ehhez képest elég kiegyensúlozott vagyok, a postás is már távozott. Szerintetek szombaton lesz a szombati piac? ..tömegesen mennek az utcán az emberek a banyatankokkal. 


    Felírom a krémes lapot, és még mit is? ..ja, vanilia puddingot. 


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


    Hol a vége? 



     


     


     


     

  13. 2017. október 19. 12:53274289.

    Az volt a baj, hogy nem ette a bél kímélőt!!!Mára már jól van...szerencsére. 

    előzmény:
    potymama (274287)
    2017-10-19  12:48
  14. 2017. október 19. 12:50274288.

    Macsikám!


    Nőstény macska volt??? mert azok bizony kinyalogatják a varratot. Sziszinek, az előző cicámnak,  is még varrat szedés után egy napig fel kellett tenni mert úgy neki esett, viszketett..kimaródott a seb. Hiába vagyok mellette, csak oda téved a nyelve. Ez ösztön, gyógyítja a sebét. 


     

    előzmény:
    macska54 (274284)
    2017-10-19  11:42
  15. 2017. október 19. 12:48274287.

    Akkor nekem szerencsém volt ..tavaly amikor a kullancs miatt szedtem 3 hónapig nagy dózisban az antibiotikumot..semmi bajom se volt tőle, viszont ezen kívül minden gyógyszertől rosszul vagyok. Én is szedtem mellé amit ajánlottak bélkímélőt. Hol ezt- hol azt.


    Bitos emlékeztek a Boti előtt volt a Fanni nevű buldogom..amikor műtötték rátettük a gallért. Megbolondult tőle!!! Nekiszaladt a falnak, vagdosta magát a földhöz..végül úgy behergelte magát az a máskor angyali nyugodt kis kutya, hogy elájult. Le kellett venni róla, viszont szófogadó volt..igaz figyeltem is rá..nem piszkálta a sebét.


    Na, most mindent egybe írtam..ne legyen olyan hézagos.

  16. 2017. október 19. 11:55274286.

    Nusimama nálunk nem volt köd. Már kora reggel óta süt a napocska. De ha az lett volna akkor is lementem volna. Engem 6 ökörrel se lehet itthon tartani. Csak akkor nem megyek ha nagy a hó. A mi utcánk (csak az utsó háznál, a miénk) kifelé menet emelkedős, haza felé lejtős.  Na akkor nem merek menni mert mellette meg rézsű van. Na olyankor szoktam kapni a telefont hajnalba és hívom a hóeltakarítókat, hogy jöjjenek már ki mert nem tudok kimenni, félek.  Azt vagy jönnek gyorsan, vagy nem. De azért 8-ig mindig ide érnek. Én meg már szaladok is mint a kisnyúl.... ne nem nyúl...... Macska. 

    előzmény:
    Nusimama (274283)
    2017-10-19  11:26
  17. 2017. október 19. 11:52274285.

    Szervusztok.


    Városban jártam, gondoltam megelőzöm a tömeget, nem is tudom 1 napos zárvatartás miatt miért kell ennyit összevásárolni, na nem én voltam a tettes, vagy lehet hogy csak a nagy bevásárlást ejtették meg. Én már nem szeretnék pár napig boltba menni. Vettem réteslapot, eddig mindig nyújtottam, ennek vége, talán a hétvégén sütök, bár nem jönnek haza a gyerekek.Vacak az idő, alig vékonyodott valamit a köd, napnak nyoma sincs. A derekam nem az igazi, lehet hogy Macsi masszásszalonját kellene igénybe vennem.


    Borsika élvezet volt olvasni, elképzeltelek a pakolással és a sipkával.


    Pötyi, viszonylag jól megúsztad a szemüvegeket, én jobban ráfaragtam, pedig semmi extra, csak a távolbalátóra kértem fényszűrőt, és 1 keretet én is vittem, igaz nem volt kedvezményem.


    Marika, még szerencse, hogy nem a villanydrótot találták telibe, és nem lett komolyabb baj.


    Julika, jobbulást Timinek, ronda dolgot művel az antibiotikum. Lassan majd Inci is megbirkózik/ meg Te is/ a tányérjával, ilyenkor lassan múlik az idő.

  18. 2017. október 19. 11:42274284.

    Egyem is meg szegény fejét. Én levenném az a gallért róla. Az én cicámon nem is volt egy percig sem. Nem is kapott. 

    előzmény:
    Picivirág1 (274282)
    2017-10-19  11:10
  19. 2017. október 19. 11:26274283.

    Szervusztok


     Itt reggel olyan köd völt- most oszlik fel-, hogy az orrunkig sem lehetett látni. Igy a szemészet elmaradt.


    Macsi nálatok isilen volt. Ha igen remélem nem mentél a piacra?


    Pötyike, irigyelek a szép idő miatt. A szemüveggel kapcsolatban, ezek szerint erősen buksza űritő.


    Marika, nagyon rossz lehetett az elzártság.


     Magdika biztos nagyon jólérzi magát szeretei körében.


    Erika, meg volt a nagy bucsuzás?


    Julika, örülök, hogy a ciccek szépen gyógyulnak. Timike rmélem már jobban van. Jobbulást kivánok.


    Borsikám, Te csucs vagy. Azért ha mész majd valahová, légy.szi vigyázz és ovatosan közlekedj.


    Mivel nagyából felszállt a köd én is elindulók vásárolni. Ugy látszik, most ehhez kell hozzászoknunk.

    előzmény:
    potymama (274281)
    2017-10-19  11:06
  20. 2017. október 19. 11:10274282.

    Kihasználjátok a jó időt? Én is így tettem...gyorsan átszaladtam a boltba, vettem zsákot,  és egy zsákot még feltettem a kukára. Aztán porszívózás, minden szoba után pihenés, nem szereti a derekam az ilyen mozgást. Szegény Inci dörömbölt, ki akart menni..egy ideig Timi legeltette, aztán én ültem a hintán és  arattam a borsika füvet. majd Vince birkózni szerette volna Incivel, ez volt az a pont amikor behoztam. Én is bejöttem. Most szegény cica ül a konvektoron és ahol eléri magát próbál tisztálkodni. Persze csak a "képernyőn" át éri el magát, de dolgozik serényen. 

  21. 2017. október 19. 11:06274281.

    Csáó!!


    Itt szép idő van..reggel kicsit hűs volt, de már nyáriasodott.


    Hétfőn ünnep van..úgy vásároljatok!


    Lopkodom a képeket Vesztiről..kint vannak Horvát országban..szép helyeken  ő nem de a barátai tesznek fel képeket a Facebookra én meg elmentem.


    Már megint itt van a hétvége! Úgy szalad az idő..és a ráncfelvarrás még nem készült el! Engem azok a nagy sortávolságok zavarnak..legalább azt megoldanák.

  22. 2017. október 19. 07:21274280.

    Jó reggelt. 


     


    Ködös eléggé csúnya idő van. Remélem majd csak javul.


    Mindjárt indulok, még fel kell öltöznöm.


    Julika, elképzeltelek, jót mosolyogtam. 


     


    Legyen szép napotok, majd valamikor, ha megjöttem találkozunk. 


     


     

  23. 2017. október 19. 06:51274279.

    Szervusztok!


    Jó reggelt, kellemes ébredést kívánok. 


    Kérdeztétek a cicákat. 


    Vincének, mint írtam meg sem kottyant a dolog, de Incike még tegnap is nagyon bágyadt volt...de már egyre jobban van. Többször szeretett volna kimenni, zörgette a kijáratot...de egyedül nem mehet ki... Éjjel ő bent alszik, és reggel meg kellett dicsérjem mert az alomra ment. Még 9 nap, amíg nem tud tisztálkodni..Vince ugyan nyalogatja, de ez nem elég neki..szeretné már a varrást is nyalogatni, ezt a kajálás közben láttam, ott ülök mellette amíg eszik, és figyelem, nehogy kárt tegyen a varratokban.


    ma a kertbe kell dolgozzak...ebédünk van. ...Timi nagyon rosszul volt a gyomrával, de már alakul... lehet, hogy ma már tud enni. örök tanulság lesz számára, hogy antibiotikumot gyomorvédővel kell szedni. 

  24. 2017. október 19. 05:26274278.

    Pötyike, macsika


    sziasztok!


    Aki ébren van, Mindenkit köszöntök.


    Isteni volt a kávé  Macsi, ...köszönöm szépen. .......hoztam érte egy felest. Jaj, ..te nem ihatsz, mert vezetsz. Annuska sem ihat. Pötyike, igen, a krémpor jó ötlet. Tegnap badarságot csinálta, majd helyre hoztam. Valamennyire. Nem volt elég tejem, kipótoltam tejporral sóskába. Érezni lehetett. Kipofoztam. Ma megyek tejet venni. A krémest szerinted frissen, v. meghűlve kell fölvágni a forró késsel??? 


    A Forró Kés asszem indián  név!  Hmm  - hogy hívják a halott indiánt??...  - Már sehogy!


    Elég rémisztően nézhetek ki, mert sapkában aludtam. Este hajat mostam, a fűtésünk pedig vacakol. ..nos, ..úgy sem lát senki: bekevertem egy csodakrémet, hogy kissé felüdítse az arcbőrömet. Egy kanál arckrém, 1/2  kanál szódabikarbóna. Na, így sapkástól szódabikarosan   tv-ztem kicsit, aztán megfeledkeztem a külsőmről és amikor a f.szobába mentem, frászt kaptam magamtól. Ja, hogy milyen lett a  pakolástól bőröm???  ..semmilyen. Ugggyan olyan maradt. 


    Ma is irtó sok a dolgom, de délelőtt itthon a helyem, mert jön a postás. 


    Kitalálok valamilyen cukkinis lecsó-félét, bár nem vagyok oda ezért a növényért, de kaptam.


    Engem bejelölt a F-on egy külföldi, nem szeretném őt, akkor mit kell tenni? elutasítani?...Olykor Bökdösnek is, ..de azt megtanultam, hogy nem kell visszabökni és kész! Vágom a témát, ugye?


    Ez itt a puszik és az ölelések helye. Én küldöm  Nektek, .. ..ó de kis csúfak szegénykék,..na ezt a két jelet is kicserélhetnék a ráncfelvarró kislányok! 


    Az összes ujjam viszket, ..nem jó jel, ..tuti, hogy izenget valami kór!!!  Megyek, kelek, ..és leveszem az alvósipkámat. Képzelem milyen lehet a hajam!?  


     

    előzmény:
    potymama (274276)
    2017-10-18  22:13
  25. 2017. október 19. 04:42274277.

    Szép, jó reggelt mindenkinek. 

Címlap

top