Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. szeptember 25. 21:35273651.

    Mi ez a nagy "csolkolózás"?  (a barátnőm unokája igy mondta)


    De jó! Fűtenek nálunk..direkte jól esik!

  2. 2017. szeptember 25. 19:47273650.

    Már adom is. Cuuppppp.


    Mindenkinek további szép estét, jó éjszakát. 

    előzmény:
    franci47 (273645)
    2017-09-25  19:17
  3. 2017. szeptember 25. 19:44273649.

    Gyógyító puszikádért cserébe, küldök egy jó-éjt puszikát. Cuppp

    előzmény:
    macska54 (273643)
    2017-09-25  18:33
  4. 2017. szeptember 25. 19:34273648.

    Köszönöm ...Ildikém !!!


     


    Kár, hogy vége lesz....hamarosan.

    előzmény:
    franci47 (273642)
    2017-09-25  18:23
  5. 2017. szeptember 25. 19:17273647.

    Borsóka!


    Az a sós a világ legegyszerűbb sütije..csak..a nagy munka a pálcikák csinálása.


    Ki kell nyújtani gyufa vékonyra, tojással megkenni és derelyevágóval ceruza vastagságúra vágni..aztán sajtot rá. És lapos kiszedő lapáttal a tepsibe rakni, de ne nagyon érjenek egymáshoz..mert még megkelnek.Nem kell alá s.papír, mert zsiros tészta nem ragad le.


    A recept: Ez nagy adag kb 4 gáztepsire való...(mindenből 25 dkg) tojás nem kell bele.


    25 dkg margarin


    25  "    túró


    25  "    liszt,


    2 dkg élesztő (tejben+pici cukor olvasztva)


    1 kávés k. só


    A margarint a liszttel elmorzsolni bele a túró, élesztő, só és összegyúrni. Ha vizes a túró még egy kis liszt, hogy ne legyen ragadós a tészta. A legjobb ha pihen a hűtőben..akár másnapig is. Vigyázni a sütésnél mert könnyen pirul.


     


     

  6. 2017. szeptember 25. 19:17273646.

    Szívesen. Fürdés után megnézem.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (273644)
    2017-09-25  18:42
  7. 2017. szeptember 25. 19:17273645.

    Kérem a nekem járó puszikádat. 


    Én is küldök cupp-cupp, itt vannak ilyen ronda  puszis alakzatok, de azt inkább nem teszem ki.


     


    Őrület ez a nlc. már nagyon hiányzik a régi. Mi a francnak kell elrontani ami jó. Kinek jó ez? 


    Vagy csak azért, hogy rontsa a hangulatunkat??? Azért sem hagyom. 


    Megyek -ni.  

    előzmény:
    macska54 (273643)
    2017-09-25  18:33
  8. 2017. szeptember 25. 18:42273644.

    Ildike!!!!!


    Köszönöm!!!!!


     

  9. 2017. szeptember 25. 18:33273643.

    Sziasztok kislányok.


    Megjöttem, jót dumáztunk a csajszikkal.


    Borsika drágaság van a piacom. De az az igazság, hogy nem is tudom össze vetni semmivel mert csak a Lehelre járok. 


    Mindent olvastam, de szita a zagyam. Mindenkinek dupla ölelés.


    Senki nem kérte a puszikámat. 


    007Évi rég láttalak minálunk!

  10. 2017. szeptember 25. 18:23273642.

    Julika, Magdi, elküldtem a 31 rész feliratát.  Rita olyan ügyes volt, szerintem a vége is meglesz gyorsan. 


    Ide másolom amit Rita írt a topikba.


    "E rész végén megismerkedhetünk a Wallace és Tiffany által megformált 


    Moshenggel és Yichennel. 
    (Mikor nézitek, ne feledjétek, hogy az ő alakításukat vették fel először, 
    és csak utána a fiatalokét.)"


     


    Egy rész és sajnos vége!!!!

  11. 2017. szeptember 25. 18:00273641.

    Hahó, ..hiányoztok. Itt van mellettem a macis tali-kép. És a levendulás zsákocska is, az egérke is. A többi a polcon, innen látom. Mert még 1 napot "beteg" -ként töltök. Nem is vagyok már beteg. Rám fogják,nehogy ellógjak valamerre. Mondják: ha visszaesem, az nagyobb gondot okozna nekem és mindenkinek. Restellem, hogy ellógom a napokat.T meg mi minden munkát csináltok! 


    "Élezem" az agyam:olvasgatok.Magdika a múltkor mondott egy jó könyvet, fölírtam a reklámújságra, aztán nem találom. Csütörtökre össze kell magam szedni,mert sütni kéne valami egyszerűt. Lesz O. szülije. Hajolgatni sajnos nem tudok. Talán többet sosem. Vagyy csak félek a mozdulattól. 


    Mindig más "ajtón"  jutok be ide, ha jövök. Amikor   2013-ban pl.bejöttem, szegény Ildikének éppen nagyon fájt a térde.Bizony,szegény. Megtaláltam a kulcsot a lábtörlő alatt, volt pogi is az asztalon, és ittam szörpöt.


    Nekem  itthon nincs igazi lábtörlőm, ..nem veszek, már annyit szétszedtek, megettek a kutyák. Vasból kéne, lyukacsos, de abba felbukok. 


    Marika, Macsi merre jártok? Julika rád is gondolok, sokat pihenj majd. Anikó kedves, kidolgoztad magad rendesen, kell majd kicsit kényeztetned magad. Annusk, Lányok, én most nem voltam ám  a piacon, ..volt itthon egy kis adag zöldségem, azt  használtam fel. Egy porcikám sem kívánta a menést. Erika,  meg Macsi, majd ők beszámolnak nekünk a piaci árakról. Borzasztó, h. ott is milllen drágaság van!


    Pötyike, az a sós, amit sütöttél a talira, az fogyott el a leghamarabb. Rájártunk.Azt nehéz megsütni? Kérlek írd le, aztán vagy neki merek állni, vagy sem. 


    Megmostam a hajam. Jaj, szörnyű, hogy áll! Ráhúztam a kapucnit, ne   is lássam.


     

  12. 2017. szeptember 25. 17:34273640.

    Ildikém, ...Jaj nagyon édes babaillatú hííír!  Gratulálok mamánk,babának, az izgatott rokonságnak, nagyon szép nevet kapott!


     



     


    Sacika, a ti Lucsitoknak pedig jobbulást kívánok. Szegény kislány! 

  13. 2017. szeptember 25. 15:26273639.

    Ildikém, gratulálok a babához, kívánok jó egészséget, sok örömet,  sok sikert, és gratulálok mindenkinek az így elnyert státuszához.


    Macsi jó kocsmázást, már gondolom el is mentél.


    Végre megmostam a hajam, már 2 napja készültem rá, csak ugye az ilyen nyikhaj derék nehezen áll rá a hajlongásra. /nálam ez is hírértékű most/


    Annuska örülök, hogy már tudsz egy kicsit kertezni. A rózsa vadhajtását tőből kell levágni, egyébként mindig kihajt. Nekem is van egy ami ilyen vadulós, érdekes hogy a többi nem.

  14. 2017. szeptember 25. 15:19273638.

    Szervusztok!


    Itt nagyobb részt napsütés van. Ki is használtam egy kicsit kerteztem.


    Erika, mi baj? A kezed javul? Jobbulást kivánok.


    Macsi ez igen, szept.ben karácsonyi vásár kezdete. A videó  tényleg csodás. Délutánra jó tracsot.


     Julika, jobban vagy már? Tul vagy a megfázáson? Használd egészséggel az új f. rucit. Nem lesz egyszerü a ciccek szeménk kezelése.


    Sacika, azért sok munka vár még rád a vissza pakolással. Na és a szegek, csavarok szétválogatásával. Azért a lábadra vigyázz. A Lányoknak kellemes utónyaralást. Lucsiának jobbulást.


    Marika, akkor tegnap is sok mindent elrendeztettek. A tervezet rózsa átültetést én ma részben meg is csináltam.


    2 tövet átültettem. Elég is volt, mivel még érzem az oldalam, hogy van.


    Képzeljétek van egy rózsatövem ami hozott egy vadhajtást is. Most ugy néz ki, hogy tele van gyönyörü virággal és egy hosszú vadhajtás is meredezik rajta. Nem tudom mt csináljak Töből kell ilyenkor levágni, vagy elég ha fent nyirom le?


    Magdika, van ez igy,Én is voltam vásárolni és a postai befizetésen kivül csak zsemlével tértem haza.


    Ildike, szép életet, jó egészséget a babának 

    előzmény:
    Picivirág1 (273636)
    2017-09-25  14:32
  15. 2017. szeptember 25. 15:03273637.

    Elküldtem Julika, a filmsorozatot. Ez kész van.  Mint írtam az első résznél nagyon kell figyelni. 


    Lehet, hogy a következő részekben is. 4 részig láttam. de most mást nézek, mert eddig nem volt kész, és sokat kellett várni a részekre. 


    Főzős film van, ami jó, az pedig a  sorozatbaráton, azt tudnám javasolni addig még. Ha kell meghívó küldhetek.


    Nekem megvan, de nem küldhető, mert nagy. Van még a kosztümös vidám, ami szórakoztató, mondjuk mostani részekben beindult a rosszindulat, de jól szórakozom rajta. 


    Este lesz Sunshine 31. rész. Ha kész lesz küldöm. 32, aztán vége. 


    Én még nem kezdtem el a Pötyi félét, régen kinéztem magamnak, de  mikor először Pötyi írt róla, akkor letöltöttem. Hiába ha tanul a fordító, akkor az az első. 


     


    KÖSZÖNJÜK A GRATULÁCIÓKAT átadom Gábornak. Éppen ma kaptunk róla új  képeket. Szép baba, igaz mama-papa szépek. 


     


     

    előzmény:
    Picivirág1 (273636)
    2017-09-25  14:32
  16. 2017. szeptember 25. 14:32273636.

    Ildike!


    Nem vagyok türelmetlen, azt nézem ami van.


    ha tudom, hogy ilyen jó a Pötyi küldte film nem kezdek így bel. meg máskor is, inkább megvárom, mert így fogok járni, nem tudom abba hagyni és idő előtt elfogy. 

    előzmény:
    franci47 (273633)
    2017-09-25  13:20
  17. 2017. szeptember 25. 14:10273635.

    Gratulálok!!!!

    előzmény:
    franci47 (273633)
    2017-09-25  13:20
  18. 2017. szeptember 25. 13:47273634.

    Jobbulást kívánok embertársaimnak és Julika cicáinak.


    Ildikó gratulálok az új kisbabához a családban. Jó egészséget Mamának és Babának. 

  19. 2017. szeptember 25. 13:20273633.

    Julikám, még mindig nem végeztem a lekvárral. Sok vele a munka, és közben mást is csináltam.


    Tegnap este elküldtem a sunshine 3o részét is. Nézd meg addig, mig végzek a lekvárkészítéssel. 


    Jobbulást a cicáknak. Remélem sikerül becseppenteni a szemükbe. 


     


    Na most aztán nagyon udvariatlan voltam, először az emberbetegeknek kellett volna jobbulást kívánnom.


     


    Nem tudom írtam-e megvan Gábor vejem  első unokája, a lányánál született a kis Luca. Nagyon édes kisbaba. 


     


     

    előzmény:
    Picivirág1 (273631)
    2017-09-25  12:50
  20. 2017. szeptember 25. 13:05273632.

    Szép napot Mindenkinek!


    Most értem haza ...bevásárló körúton voltam....szokás szerint  gyümölcsön kívül nem vettem semmit.Akartam venni valami futkosó cipőt ....hááát nem volt amire gondoltam.


    A kertbe sem mentem ...holnap egész napra tervezek kimenni.Saci ....örülök, hogy végeztetek a festéssel ...és már minden a helyére került.A kislányoknak jó táborozást ...Lucsinak javulást.Ha végeztél a könyvvel...ajánlom olvasd el  Polcz Alaine-től az Egész lényeddel címűt is.Könyvtárban biztos meg van.


    Erikám mi a baj? Mi fáj?


    Képzeletben indulok és kiváltom  Dr Macsek receptjét....biztosan használ.

  21. 2017. szeptember 25. 12:50273631.

    Szervusztok!


    Nem régen jöttem haza . Vince lázas volt, kapott egy szurit és szemcseppet..azzal kell Incit is cseppenteni. nagon csúnya kötőhártya gyulladása van.  vettem egy fürdő ruhát..ugyan olyan, mint a sógornőné..a Szabók ilyen egyen fürdőruhában fognak járni. Annak a szabása és anyaga a legjobb. Ezért vettem azt. Lemondtam a Diginél a tv-t, a nyaralóit...


    Aki azt az üzenetet írta nem is ismerősöm a FB. Jelölt, de megkérdeztem, ki ő, mert nem ismerem. Akkor úgy tűnt véletlenül jelölt...én jelöltem vissza de a privátban meg volt ez a beszélgetés. Szerencsére Timi tudja hogyan kell letiltani. 


    Ildi!


    Köszönöm, hogy majd elküldöd a filmet..tudod, én mindig okozok plusz munkát. 


    bandi meghozta a pénzt, nem kért érte semmit, mert nem hivatalosan kértem ki, a felesége tette az ő cucci közé...de azért kapott egy kicsi morzsát..megérdemli. Őt jelölték az ország legjobb 6 postása közé..szavazni lehet rá. Most mondta, hogy többször is lehet, a többiek is igy csinálják..rajtam nem fog múlni, én szavazgatok rá, amennyi bele fér. 

  22. 2017. szeptember 25. 11:32273630.

    Sziasztok!


    Én is kaptam ilyen üzenetet a Facebookon és ráadásul egy rokontól, de az sex-hirdetés volt.


    Nem nyitottam meg..csak a utána kérdeztem..mondták azonnal töröljem.


    A rokont is töröltem az ismerőseim közül..mert óránként jöttek az üzenetek..ő meg nem is tudott róla.


    Pici


    jól érezted..nincs vége a 30 résszel a filmnek..47 részes..csak sajna nincs tovább a felirat és lassan készül.


    Olyan buta voltam, nem néztem utána, mert akkor nem küldöm el és nem is kezdem el nézni ha ezt tudom.


    A hiányzó 17 részt a filmből majd feltöltöm és elküldöm..legalább az legyen komplett.


    Reggel 6 fok volt és akkora köd, 10 méterre se lehetett látni. Most viszont szépen süt a nap és 16 fok van.

  23. 2017. szeptember 25. 10:31273629.

    Az alábbi linkhez betettem a rendelőt. Gyertek segítek.  Pár kedves szó elég lesz? Vagy egy pihe-puha puszika? Ha ez nem, akkor írok fel valami csodaszert. 

    előzmény:
    macska54 (273628)
    2017-09-25  10:24
  24. 2017. szeptember 25. 10:24273628.

    Helló lányok!


    Olvastalak benneteket. Jajjj, ne fájjatok. Tennem kell valamit.


    Itt süt a napocska, szép idő van. Megy a kertezés ezerrel. Délután "kocsmázni" megyek. És még jó lenne egy kicsit szuszókázni is előtte.


    Kertrendezgetés. Mindig van mit össze kapirgálni. Na szaladok sok a dolgom.

  25. 2017. szeptember 25. 10:17273627.

    Szervusztok!


    Itt szépen süt a nap, de hűvös van. Biztos később kicsit fel melegszik.


    Tegnap annyira a teraszon lévő cserepeimre gondoltam, meg a szomszédban csinálták a tetőt, hogy a mi palatetős házunkra is cserepet tettem mikor írtam nektek, hogy a fiúk átnézték.Jó lenne, ha ilyen gyorsan meg lehetne oldani a változtatást.


    Saci szerencsésen megúsztad, hogy már csak a lila folt emlékeztet a balesetre.Mi is szeretnénk pár rózsát ültetni.Kezdenek öregedni és ez a nyár nem tett jót nekik. Az egyik kedvencem fele teljesen kiszáradt. Most olyan féloldalas lett szegény.Remélem megmarad.


    Julika kamillázni nem próbáltátok a cica szemét?Az szokott segíteni.Igaz nem könnyű lefogni őket.Kétemberes munka.


    Én is kaptam egy továbbküldőst és egy betűkből, számokból álló szöveget, de nem csináltam vele semmit.Az egyiknél még a feladó is ismeretlen volt.Azt rögtön töröltem.


    Annuska jó látni, hogy kicsit jobban tudsz mozogni, de azért vigyázz.


    Anikó, Borsika ti is csak óvatosan.A munka megvár.


    Dupla ölelés akik kimaradtak, de mennem kell. Vár a porszívó.

Címlap

top