Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. szeptember 24. 19:23273601.

    Gyönyörű ....mindig csodálom a természetfotósokat...

    előzmény:
    macska54 (273596)
    2017-09-24  18:38
  2. 2017. szeptember 24. 19:15273600.

    Megnéztem, nekem is tetszenek az ilyen csilivilik.  


    Ilyen korán is szívesen megnézem. Mult héten már én is láttam  itt nálunk. 

    előzmény:
    macska54 (273594)
    2017-09-24  17:40
  3. 2017. szeptember 24. 19:10273599.

    Ugye????  igaz ez nem gólya. 

    előzmény:
    potymama (273597)
    2017-09-24  18:47
  4. 2017. szeptember 24. 18:50273598.

    Lányok


    sikerült letölteni az utolsó részeket az Ildi által küldött filmből?


    Nekem valamiért nem!


    Azért kérdezem..hogy nálam lenne a hiba? Nekem a 7.résztől megszakad a letöltés.

  5. 2017. szeptember 24. 18:47273597.

    Macsi


    nagyon szép volt ez a videó!!!

  6. 2017. szeptember 24. 18:38273596.
  7. 2017. szeptember 24. 18:38273595.

    Sziasztok!


    Most értem az olvasás végére...közben megnéztem Macsi képeit....hááát készülődnek a karácsonyra.Én még előbb szép napfényes őszt szeretnék....legalább Adventig.


    Megnéztem a videót.Ildikém ...gratulálok a Zolinak ....sok ilyen elhívatott emberre lenne szükség.


    Köszönöm a filmet....töltögetem.Ma megjutalmazom magam a Sunscine 2 részével ....mert megérdemlem .


    Pötyikém ...ne aggódj...Alexa ügyes...nem lesz gond a vezetéssel.


    Sacikám ...rendben van a lábad?


    Az előbb értem haza. Ma a zsidó temetőben voltunk ....temetői sétán...ez kapcsolódott a múlt heti programhoz.Sok új ismeretet szereztünk.


    Julika ...biztos pihen ...kellemes találkozás volt.


    Annuskám ...jó, hogy jönnek a gázosok....azért az esték már hidegek.Nálam is kellett állítani....szerencsére felettem dolgoztak a kazánosok és megcsinálták.Olyan pánikba esek amikor valami hibádzik.


    Anikó neked is szép találkozásod volt ....most pihenj:ugye ..magamból indulok ki ....ha valami eltérő történik velem ...úgy el tudok fáradni.


    Erikám ...küldöm a receptet.


     


     

  8. 2017. szeptember 24. 17:40273594.

    Helló kislányok!


    Látom úgy ahogy megvan mindenki. Kéne azért a rendelő, ugye?


    Remélem egyszer ez is megoldódik.  Saci, Anikó, Borsika, Erika és már nem tudom ki fájszolgat. Pedig én még ma is rendelnék ha hagynák. 


    Voltam csavarogni. Elmentem a soroksári KIKÁ-ba szét nézni. Mondták, hogy már kint a karácsonyi cucc. Én nagyon szeretem bámulni. Csináltam pár képet. Ha van kedvetek nézzétek meg. Veronka, hogy haragudott a korai karis képeim miatt. Egyem is meg. De már nem fogok megváltozni. 


    Kikában jártam. 

  9. 2017. szeptember 24. 17:23273593.

    Illyés Zoltán videó


     


    12,35 pertcől kezdődik. Mindszenthy Ifjusági Ház Illyés Zoltán biológus. Ismeritek lányok. 


     


     

  10. 2017. szeptember 24. 16:40273592.

    Szervusztok!


    Én is úgy jártam mint Erika.Tettem, vettem, főztem port töröltem.Nem tudom honnan jön, de állandóan előkerül.


    Teraszon elrámoltam a növényeket, Papa meg Marci nekiállt a fenyő csonkításnak.Már elég rég készülünk, de sajnáltuk szegényt.


    Most végleges döntés született.Ezek a viharok amik mostanában vannak eléggé félelmetesek.A fenyőnek jóformán nincs gyökere és ha zuhan, pont a ház felé dőlne.


    A másikat és a cseresznyefát kicsit megigazították. A tetőn a cserepeket is átnézték. Jobb félni mint megijedni.


    Jól elfáradtak.Összesepertem amit egyenlőre tudtam. Még vissza kell pakolni a növényeket a helyükre.


    A hasznosat eltüzeljük, a vékony ágakkal még nem tudom mi lesz.


    Olyan szépen süt a nap, megyek is megcsinálom amit még tudok.


    További szép napot.

  11. 2017. szeptember 24. 16:00273591.

    Szervusztok!


     


    Ideértem én is, pedig semmi érdemlegeset nem csináltam, csak úgy elment az idő........Főztem, vasaltam, tettem-vettem.......Most sétálni készülünk, a nap is kisütött.....


     


    Magdi lenne egy nagy kérésem, el tudnád küldeni a kiflid receptjét? Jövő héten megyek a barátnőmhöz, az örökös pogácsa helyett meglepném a kifliddel.....


     


    Képzeljétek most a jobb kezem fáj, nem dagadt be, csak a kisujjam alatt a tenyérnél van egy jó nagy duzzanat, ami állandóan fáj......kenegetem, borogatom, de a változás semmi.....


     


    Befejezem, mert indulásra kész a Szőke Herceg.....

  12. 2017. szeptember 24. 15:52273590.

    próbálok "időrenben" visszatérni 017-be. Hah, ..eltévedtem, mint Jancsi és Juliska a rengetegben. Reménykedem, hátha meglátom a mi Menedékházunk színes sütiből készült tetőcserepeit, ...átlátszó cukor ablakait, (csabai)kolbászból készült kerítését, ..biztos  lábtörlő alatt van  kulcs, ..ha bejutok, leülök a kemence padkára megpihenni. Hogy vagytok? kint szépen süt a napocska, gyűjthetünk még egy kis tartalék D Vitamint. Sétáltam a teraszon. Van egy kis kövér gyíkom. Minden nap meglátogat. Nem fél tőlem. Ildim a kertben tesz-vesz. Ma diétázni akartam de hoztak rakott krumplit, nem tudtam ellenállni, felét megettem. Majd kihagyom az uzsonnát. Gondolok rátok, sok szeretettel. Szép délutánt, jó pihenés kívánok. 

  13. 2017. szeptember 24. 15:46273589.

    Szervusztok


     Egyenlőre nem sok változott itt az nlc-n.


     Nálunk olyan fele más az idő. Hol kisüt a napocska, hol beborul.


     Délelőtt tettem vettem, majd jött a fiam elbeszélgettük az időt. Ebéd után  gondoltam egyet és neki álltam kivasalni a 2 mosás termését.


    Mire kész lettem már 3 óra is elmult.


    Van jó hirem. Már mint számomra. Kedden jön a szerelő és beinditja a fütést, Mire meg jön a jó idő addigra itt bent is meleg lesz.


    Ildike örülők, hogy jobban vagy. Remélem Anikó is jól van és kellemesen tölti a caláddal a napot.


     Julika, pihend ki magad és ha leülepedett  a sok élmény majd mesélsz.


    Pötyike, biztos nem lesz problémája Alexának a vezetéssel. Fiadék hogy állnak a házzal?


    Kellemes délutánt kivánok.

    előzmény:
    potymama (273587)
    2017-09-24  13:15
  14. 2017. szeptember 24. 15:35273588.

    Szervusztok.


    Az éjjel még minden mozdulatra felébredtem a derekam miatt, reggel  bevettem még egy fájdalomcsillapítót, hogy bírjam a napot, most egész jó, remélem nem kiabálom el.


    Elmentek a vendégek, nem maradtak sokáig, mert jött egy 5 éves nagyon eleven fiúcska is, aki másodpercekre sem tud leállni, szóval olyan hiperaktív.


    Borsikám, köszönöm a rám gondolást, az én derekam is a meleget szereti. Ugye gyógyulgatsz, legalábbis a piacozás erre enged következtetni. Azért csak óvatosan, mert csalafinta dolog ez a derék.


    Saci, hogy viselkedik a lábad, tudsz cipőt húzni? A gyerekek előbb-utóbb megérkeznek, leginkább utóbb.


    Magdikám meg volt e a városnéző túra? Úgy emlékszem hogy a mai napra is be volt tervezve.


    Marika potyog még a szilva, lassan lejár az ideje, ma én is kaptam egy kis nagymama féle kóstolót, igazi békebeli.

  15. 2017. szeptember 24. 13:15273587.

    Ildikó köszi a helyzet jelentést a fordításról..meg a filmet, töltögetem!

  16. 2017. szeptember 24. 13:02273586.

    Pötyi, ezt olvastam a fordításról: Ha havi egy rész lesz, akkor még soká lesz kész. Majd kivárjuk egy másikkal. 


     


    Elnézést a lassú haladásért, de Dreamer nem tud olyan sok időt fordítással tölteni, mint szeretne az egyetem meg a munka mellett. Azért lassan, de biztosan halad vele.


    /szept 16án volt az utolsó,  a 3o-as részé/. 

    előzmény:
    potymama (273584)
    2017-09-24  11:59
  17. 2017. szeptember 24. 12:04273585.

    Olvastam, hogy valahol megállt az egész. 


    De hogy miért is arra nem emlékszem.


    Pötyikém a 4. részt már elküldtem, az első 3-at majd küldöm. 


     

    előzmény:
    potymama (273584)
    2017-09-24  11:59
  18. 2017. szeptember 24. 11:59273584.

    Ildikó én kérem szépen a filmet.


    Most itt dühöngök..pedig megfogadtam csak készre fordított filmet kezdek el nézni.


    Tudod a Passionate Love..nem halad a fordítás. Próbálgatom a google fordítást megcsinálni, de nem tudom hogy kell. Odáig haladtam..lefordítottam..de a filmen nem a szöveg hanem az időzítések jelennek meg!

  19. 2017. szeptember 24. 11:50273583.

    Szép napot Mindenkinek!


    Nálunk olyan szomorkás idő van...szeretné elvenni a kedvünket, de nem hagyjuk....pedig lenne okom.....tegnap sikerült elrontanom a fűnyírót.....Meg akartam mutatni, hogy milyen ügyes vagyok.....miután leborotváltam a szegő növényeim felét és elegyengettem pár földkupacot leállt.....mehet a szerelőhöz...


    Várom a családot....remélem nem késnek....sokat.....estig biztos mindenki beszalad ebédelni...


     


     

  20. 2017. szeptember 24. 11:46273582.

    Jó reggelt. 


     


    Jobban vagyok, én is kialudtam a fájdalom nagyját.


    Főztem, már kész is van. Enni kellene, de még várok, hátha éhesebb leszek.


    Borsikám, köszönöm az aggódást, vigyázz magadra, én is próbálok, ma még sikerült. 


    Néha-néha kisüt a nap, akkor igazán szép az idő, most éppen morcoskodik. 


     


    Ma megy vissza Bence, készülgetünk kajákkal. Saját kocsival megy többed magával, mert hét közben haza kell jönnie,  és így lesz a legegyszerűbb. Másnap már megy is vissza, de már  busszal.


    Julika, örülök, hogy jól sikerült a találkozás. Az egeres témádat nem felejtem. Nekem is volt egy majdnem élethű egérkém. A nyomdában egyszer kint hagytam a nyomtatón és másnapra eltűnt. Sejtettem ki vitte el.  Nagyon sajnáltam.


    Feltöltök egy sorozatot. The Good Wife. Kéri-e valaki Magdin kívül. 


    A történet egy hatalmas botránnyal indul. Főhősnőnk ügyész férjét korrupciós vádakkal elítélik, ráadásul nyilvánosságra kerül egy szexvideó, amelyen egy prostituálttal szerepel.
    Ezt követően az addigi háziasszony és 2 gyermekes édesanya ügyvédként visszatér a munka világába, hogy eltartsa a családját.
    Azon a terepen kell helytállnia, ahol a férjét és őt is mindenki ismeri.
    Ebben a helyzetben segítségére van a humora, empátiája és talpraesettsége.


    Az első rész nehéz és mindig figyelni kell. De nagyon jó. 4 részig láttam. 


    Nagyon jó sorozat. 


    Mindenkinek szép vasárnapot kívánok. 


     


     


     

  21. 2017. szeptember 24. 11:07273581.

    Na látod milyen jól érezted magad. Kellenek az ilyen felpörgetős események. Ettől lesznek a dolgos hétköznapok elviselhetőek. Mindjárt más a kedve az embernek ha vannak ilyen különleges napok is. Örülök, hogy jól éreztétek magatokat. 

    előzmény:
    Picivirág1 (273580)
    2017-09-24  10:41
  22. 2017. szeptember 24. 10:41273580.

    Szervusztok!


    Vége a nagy találkozásnak. Nagyon kellemes élmény volt. Kár volt annyit izgulni..minden nagyon jól sikerült, mindenki derekasan kivette a részét benne...Igyekeztünk mindent megmutatni Békéscsabáról, sokat voltunk együtt, mindenkinél volt, tegnap a bográcsos ebéd után Gyulára ment át a társaság, mi addig a sógornőmmel mindent rendbe raktunk. nagy élmény volt az Almássy kastélyban a herendi kiállítás. ..Az idő is kegyes volt, kellemes, napos volt, kint tudtunk egy fedett teraszon enni...még nagyon sok az élmény, le kell ülepedni. 


    nem olvastam vissza, nagyon fáradt voltam..majd most. 

  23. 2017. szeptember 24. 10:25273579.

    Sziasztok!


    Nálunk hol süt..hol beborul.


    Elég jól aludtam és a hátfájásom is kipihentem..el ne kopogjam.


    Várom a fiam hívását..ilyenkor szoktunk beszélni..náluk már este van..ki-ki nyugalomban és ráérnek.


     

  24. 2017. szeptember 24. 09:48273578.

     


    édes Ildike, te szegény, jobbulást kívánok, vegyél be aflamint. Jaj istenke, de tud fájni, pokolian. Nagyon együtt érzek, simik mennek, hátha kicsit segítenek. Jött ma is Macsika jóreggelt kívánni, én is, én is, Neked és Mindenkinek viszont. Bár ez már inkább délelőtt. Tegnap elég jól voltam, ma viszont kicsit  jelezget a fájás, ezért kórházasra vettem a poziciómat, ...melegítőben vagyok és körbetekerve. A melegért ngyon hálás a derekam, hátam.


    Most adnak össze egy ifjú párt egy filmben, olyan romantikus. Kicsit szomorkás a menyasszony, ..tán csak nem rosszul választott? ..hááát, már elkésett, kimondta az "igent".jaj, jaj..még a szeme is könnyes! ..most jön a bonyodalom,  nagyon durva....el akarják őket csábítani egymástól. Na, ....ez már sok nekem, ..el is kapcsolom. ..visszakapcsolom mégis: már a válóügyvédnél ülnek. Mi lesz ebből?


    Julika, Anikó, ..kedveseim, vannak-e még rokonok, vendégek? Majd ha megpihentetek,  picit meséltek? Sokat gondolok rátok is ám!


    Sacika, hogy van a lábad? Fáj-e nagyon? Annyira sajnáltalak. Te még a szerszámokat is letakarítod!? 


    Pötyike, örülök nagyon, hogy Alexa vett autót. Sokkal egyszerűbb lesz minden. 


    Van zöldség levesem és kevés lecsóm, nem főzök. Ha csak meg nem kívánok valami tésztásat. Meg is nézem, h. kell csinálni a kínai tésztákat. Erika mit főzöl? biztos már csak elő kell venni, összerakni, kisütni és tálalni. : - )))


     


     


     

    előzmény:
    franci47 (273567)
    2017-09-23  18:14
  25. 2017. szeptember 24. 04:32273577.

    Jó reggelt, szép vasárnapot. 

Címlap

top