Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Idősek előítélettel telve
2005-04-13 09:441.
Torolt_felhasznalo_413045
Létrehozva: 2005. Április 13. 09:44
Következő történt ma reggel:
Bp-en egy rendelőintézetben voltam. A 4. emeletre kellett mennem. Felgyalogoltam, bár van lift, de nem túl gyors, meg különben sem árt egy kis lépcsőzés. Kaptam egy injekciót a fenekembe, majd indultam haza. Lefelé is elindultam gyalog, de amikor a harmadikra értem láttam, hogy jön a lift, gondoltam akkor már inkább lemegyek vele. A szuri miatt úgyis nehezen mentem, a lépcsőzés pedig csak szenvedés.
A történethez tartozik, hogy 26 éves vagyok, bár 18 sem szoktak nézni.
Szóval beszálltam a liftbe, ahol egy kb. 70 éves idős nő kezelte a liftet. Közben látta az öregasszony, hogy egy 45-50 éves nő lépcsőzik lefelé, erre odaszólt neki, hogy jöjjön, mert úgyis lefelé megyünk. Liftesnéni elkezdi mondani, hogy persze a fiatalok megnyomják a lifthívót. (Na, gondoltam magamban, itt az ismert szöveg arról a fiatalok mennyire neveletlenek, lusták, bezzeg ők...). Középkorú nő kifejtette, hogy ő lement volna a lépcsőn is. Erre az öregasszony megint rákezdett, hogy bezzeg a fiatalok lifteznek. Na itt szakadt el nálam a cérna, főleg azért, mert eközben lenézően nézett rám és az a hangsúly!
Itt a tudtára adtam, hogy az injekció miatt liftezek és felháborító, hogy az idősek mind azt hiszik, hogy egy fiatalnak semmi baja nem lehet. Különben is úgy tudtam a lift azért van, hogy használjuk. Egyébként is fölfelé lépcsőn mentem, és lefelé sem szálltam volna be ha nem mozognék nehezen. Persze a liftesnéni ki volt akadva, hogy beszélhetek így vele és miért veszekszem. Ez arra vonatkozott, hogy ugyan nem kiabáltam, de felemeltem a hangomat. Mondtam neki, hogy ő kezdte az egészet. És itt véget is ért a "kellemes" utazás.
Milyen alapon ítélkezik felettem? Mivel ez egy rendelőintézetben történt feltételezhetné esetleg, hogy nem szórakozni mentem oda, hanem talán azért, mert beteg vagyok. Tudom, hogy nem kellett volna így felhúznom magam rajta, de eleve feszült voltam a szuri miatt és másodszor azért már sok volt. Egyébként nem vagyok harcias típus, így még én is meglepődtem magamon. Ez van.
Muszály volt kiírnom magamból, mert kicsit elrontotta a reggelem. Most pedig nyugodtan lehet pálcát törni felettem, ha valakinek más a véleménye.

Gyerek vagy, vagy fiatal, akkor tökeletes az egeszseged. Jah, persze, vagy nem!
hű, az eszméletlen ami ott van!!!
már 11. 30-kor 4-5 mama ott ül, és várja a délután 3 órakor !!! kezdődő rendelést!!!!!
hihetetlen. . .
Mindig eros mensisi görcseim voltak(nemrég kiderult hogy nem véletlenul. . . . )
de soha soha nem hitte el nekem hogy élni sem volt kedvem sot nem egyszer az ugyeletet kellett kihivni hozzám mert ugy fájt. . . . . . akkoriban elfogadtam hogy ilyen alkat vagyok. . . egy éve kiderult hogy endometriosisom van aminek ez az egyik tnete. . . . de szerinte a gyereknek nem lehet semmi baja. . . . , és asztmásan le akarta velem futtatni mittudomén milyen felmérést. . . a lényeg hogy 12 percig kell folyamatosan futni. . . . . . .
Engem a buszon egy idős néni felállított, hogy ő nyugdíjas, adjam át neki a helyem és amikor felálltam, akkor látta, hogy terhes vagyok. A 7. hónapban voltam, nem volt kicsi a hasam és sopánkodott, hogy nem látta, amikor ültem. Nem, a fenét nem. Csak valahogy meg kell mentenie magát. De azért örülök, hogy égett a pofája a többiek előtt, mert többen is rázták a fejüket. Undorodom az ilyen emberektől.
Melóhelyen nincs kajálási lehetőség, ezért vagy viszek valamit, vagy kiszaladiok a Plusszba valamiért. . . Állati sokan szoktak lenni, de türelmesen végigálltam a sort, pedig értekezletre kellett mennem, ezért ketyegett az óra. . . És amikor már én kerültem volna sorra, előrémnyomakodott egy néni, hogy neki csak egy kenyere van (jelzem, nekem 2 db. zsömlém volt, mert semmi érdemlegeset nem találtam, kicsit későn mentem). Ráadásul fél óráig guberálta a pénzt, miközben az enyém már ott volt a kezemben fillérre pontosan, mert siettem volna vissza a helyemre. . .
Azután az orvosi rendelő. . . Pedig ott ülnek, beszélgetnek, nem kell állniuk, fáradniuk. Mégis, micsoda harc folyik a sorrendért, pedig hát elnézést, de ráérnek.
arról pedig ne is beszéljünk, hogy a postán bepofátlankodnak eléd azzal az indokkal a sorba, hogy én már nyugdijas vagyok de magácska ugyis fiatal és ráér és a lábai is birják a sorban állást! igen, azért vagyok fiatal, hogy minél többet állhassak sorba, nem mondtam volna még, hogy ez az életcélom?!!
Amig otthon laktam, es pl. nem ugrottam azonnal atadni az ulöhelyem sem a jarmuveken. Plane nem amikor ment a bottal valo legyezes, a hangos megjegyzesek stb.
En is fizettem a berletert, nekem is szabad ulni.
A masik meg tenyleg az, hogy feltetelezve van, hogy egy fiatalnak semmi baja nem lehet.
Pedig nem igy van.
Ez mondjuk nem egy öregasszony volt, hanem az osztalyfönököm, de neki nagyon nehezere esett elfogadni hogy mar fiatal korom ota migrenes fejfajasaim voltak. Amikor egyszer az volt a megjegyzes hogy ilyen korban ö meg azt sem tudta hogy volt feje, akkor elhihetitek hogy tanarneninek delutan latogatasa volt! :)
csak aztán rögtön az is eszembe jut, hogy arra már nem fáradtak kora reggel. hogy kiabáljanak, veszekedjenek, lenézzenek, cirkuszoljanak. . .
(Off: allergiarendelésre akartam ma elugrani gyógyszert feliratni, felhívtam őket, kiderült, hogy CSAK délelőtti rendelés van nálunk!!! Aki dolgozik, az nem allergiás? Hisz az a fiatalok betegsége!! Köszi rendelő, köszi tb. . . ) :-((
1-es villamoson egy néni úgy tolt félre egy kismamát egy picurral, hogy ő ülhessen le, hogy tátva maradt a szánk. . . :-)
Nem szokásom más topikokba írni, de nem igazán tudom megállni, hogy hozzá ne szóljak.
Jómagam az idősebb korosztályhoz tartozom, bár már az én fiatal koromban volt busz!! Igy történhetett meg 38 évvel ezelött, hogy amikor én terhesen felszálltam a buszra a kalauz - mert akkor még volt - kért ülőhelyet. Mire egy kedves fiatalember odazsólt, hogy adja át aki csinálta. Igaz a kalauz megállítatta a buszt és leszállitotta a fiatalembert, de akkor én már nem ültem le. Tehát nem "csak " az idősek nem adják át a helyüket, hanem az idősebbeknek a fiatalabbbak sem. Biztos olyankor nincsenek fiatalabbak is a jármüveken, mint azok az idősek akikről beszéltek?
Belegondoltatok, hogy esetleg mi "öregek" már reggel is fáradtak vagyunk, sokkal bizonytalanabb az állás, a járás, az egész életünk. Talán mindegyiteknek van mamája, nagymamája akin pontosan lemérheti az öregszég "szépségeit!!! A bizonytalanságunkat a világban, önmagunkban!!
Én mindig ugy neveltem a fiamat és most az unokámat, hogy adja át a helyét!! De vajon mindenki így nevel?
Ha változtat valamit a gondolatotokon, akkor én itt elnézést kérek az összeg "öreg" nevében aki esetleg nem adta át valamelyiteknek a helyét, de akkor ti is kérjetek elnézést a beírásaitok némelyik igencsak érdekes fordulatáért. . . . . . , mert gondoljatok bele, mi tényleg úgy élünk, hogy már bármikor meghalhatunk, de ne felejtsétek el, halnak meg fiatalok is!!! És egy perc és Ti is meg fogtok "öregedni"!!!
Amúgy liftes undok nénivel nekem is volt szerencsém. . ez egy külön tenyészett fajta. Undokoskodott(de már a képére volt írva, hogy egy fonnyadt lelkivilágú rosszindulatú nő)én meg csak mosolyogtam ahogy szídta a fiatalokat na meg engem amiért liftbe szálltam. Én meg további szép napokat kívántam és lágyan rámosolyogtam. . na azt az arcot sose fejeltem el amit utána vágott:-))))))))))))))
Érdekes, hogy itt Hollandiában van is egy hasonló rendszer a szupermarketekben. A kisgyerekes anyukák mindig 9 után mennek bevásárolni, miután leadták a gyereket az iskolában és általában pénteken. Dél körül az idősebbek mennek, majd 5-6 után a munkából hazafelé beugrók. Először azt hittem, ez csak abban a faluban van így, ahol először laktunk, de itt is pontosan ez a menetrend :-))))
keresik a konfliktust!
számtalan idős ember csakazértis akkor jár patikába, piacra, postára, amikor a legeslegnagyobb a tumultus. . .
muszáj nekik :D
más nem történne velük egyébként. . .
viszont elol egy olyan 40-50 közötti nő integetett és amikor odamentem szólt hogy menjek elore nagyon szépen megköszöntem mire mögötte egy olyan 30 körüli pacák elkezdett szó szerint hisztizni hogy miért enged be mindenkit maga elé ő direkt idejött időben hogy helye legyen és igy nem jut neki hely. . . a no megfordult és ilyet szólt:
Miért nem szólt nyilván maga is babát vár , de hát szóljon szivesen eloreengedjuk akispapát mi nők tudjuk milyen nehéz pocakosan utazni:-)))
na a pasi elhallgatott elvorosodott mi meg jót röhögtünk:-))))
De előfordult hogy a tömött buszon egy menni alig biró bácsi adta át a helyét nekem. . . . ragaszkodott hozzá. . . . . persze a "fiatalok" csak néztek. . .
ja és a legjobb amikor egy nő a 4-6-os vilin közölte velem amikor megszédultzem és megkértem hogy egy kicsit had uljek le, mert rosszul vagyok, hogy amikor felcsináltak feküdtem akkor most viseljem a következményeit és álljak szépen. . . . . köpni nyelni nem tudtam. . . .
(Egyébként azt talán lehet érezni, ha valaki csak beszélgetni vagy kötözködni akar. )
Látom, hogy azért járnak orvoshoz/patikába, stb. , hogy valaki foglalkozzon velük, mert amúgy nincs senkijük / más programjuk.
Ez tényleg sajnálatos, és én tényleg nem szeretnék majd így járni. . .
Ezért is nézem el nekik ezt a fajta viselkedést néha. . . .
Most akkor kinek volt jobb? Nekem, vagy az előttem lévő vevőnek, aki füstölöghetett még utána is a saját hülyeségén?
De ugyanez volt már postán, boltban, mindenféle helyen.
Bár nekem talán könnyű, én nagyon nyugodt természet vagyok, nem hoz ki semmi a sodromból, fát lehetne vágni a hátamon :-)
Pl. volt olyan, hogy a Batthány téren mentem a HÉV-hez. Akkor jött be egy másik HÉV, jöttek kifelé az emberek. Megyek szép nyugodtan, amikor egy idős férfi egyszer csak menet közben kidugta elém a botját, direkt, hátha felbotlok benne. Hát nem botlottam meg, he-he, de én az ilyen elintézem magamban azzal, hogy: Nagy az Isten állatkertje! Ez még nem is lenne baj, de alacsonyan van a kerítés! :-)))