Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Női karrier - létezik??

Juliette**
Létrehozva: 2005. Április 8. 19:59
A kérdés feltevésére az ösztökélt, hogy mostanában úton-útfélen visszaköszönnek olyam történetek, amikben általam is ismert csinos fiatal nők igen magas pozícióba jutottak. Hogy hogyan, majd elmesélem, akit érdekel.

De ami sokkal jobban érdekel, az az, hogy szerintetek ma képes-e önerőböl, csak a tanultsága, szakmai képességei alapján egy fiatal nő karriert csinálni?
Várom a történeteket, véleményeket.
  1. 2005. május 29. 17:37276.
    Szia, TheCity!
    Bocs, nem erre a konkrét megjegyzésedre reagálnék, csak "szolidaritásból" állnék melléd:-)
    Én is tanár vagyok a felsőoktatásban (csak Magyországon) és már kezdem megszokni, hogy mások (nem tanárok) szerint tanárnak lenni az iszonyú klassz, a pénzért meg ne nyavalyogjunk.
    Hát nem is tudom. A publikációs kényszerről szóló bejegyzésedet is szó nélkül hagyták. Jellemző, aki nem műveli, azt sem tudja, mi az.
    Az, hogy nyáron kötelezően kieendő szabink van, maga a menyország, ugye? :-) Vagy hogy tanítási időben SOSEM mehetünk szabira, bármi van is, max. betegek lehetünk, de az órákat be kell pótolni (nálunk ez így van).
    Az, hogy valakinek a heti 20 óra tanítás kevés, magánvélemény. Szerintem heti többféle másfélórás, kőkemény kollokviumi előadásra felkészülni és még ki tudja hány szemináriumot megtartani havaj, utána még publikálj, konferenciázz, korrepetálj, levelezz hétvégén is a diákjaiddal, mert rögtön panaszkodnak, ha nem ugrasz nekik. Csupa móka és kacagás.
    Egyébként szeretek tanítani, csak nem a mai fiatalokat. Csoportonknt 2-3 fő (maximum), akikkel lehet dolgozni, a többi átvergődi magát a szakjain. Ez az én sk. statisztikám.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_528098 (267)
     
  2. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. május 29. 01:23275.
    Pénzen vitáznak Básty és Csisztu ügyvédei

    Budapest - Csisztu Zsuzsa (35) papíron még most is Básty István (52) felesége, bár lassan már egy esztendeje annak, hogy utoljára beszéltek személyesen. Mindeddig hiába próbáltak közös ismerőseik egy találkozót összehozni, ezektől Zsuzsa elzárkózott. Básty már örülne, ha véget érne a válóperük, és végre nyugodtan élhetne. Csakhogy az ügyvédeik anyagi dolgokban nem tudtak megegyezni.


    Lassan egy éve már, hogy Csisztu Zsuzsa (35) szó nélkül faképnél hagyta a férjét, Básty Istvánt (52), és elköltözött törökbálinti házukból, mint a férj megtudta, újdonsült szerelméhez, egy háziorvoshoz Zuglóba. A férfi akkoriban még várta, hogy a felesége, akivel addig álompárként emlegették őket, viszszatér, vagy legalább megmagyarázza döntését. A televíziós műsorvezető azonban nem jelentkezett, férje hívásaira nem válaszolt, és közös ismerőseiknek sem sikerült őket egy asztalhoz leültetni. Zsuzsa elzárkózott a személyes találkozástól. Közben a Blikk megtudta, hogy a házaspár elegáns, százmilliót érő törökbálinti házát Básty a felesége nevére íratta, és ő megelégedett a haszonélvező jogával. Básty akkoriban kijelentette: nem hagyja el a házat, amelyben azóta is él. Sőt mint megtudtuk, Csisztu Zsuzsa a nem éppen kis terhet jelentő kiadásokba egy esztendeje nem száll be. Úgy nézett ki, hogy februárban a válóperrel lezáródik majd az ügy. De a tárgyalást elnapolta a bíró. Információink szerint a házaspár ügyvédei nem tudtak megegyezni anyagi kérdésekben.

    - Pedig van közöttünk házassági-vagyonjogi szerződés, amit a feleségem, illetve ügyvédje tudtom és engedélyem nélkül, különböző fórumokon nyilvánosságra hozott, jogtalanul - mondta Básty István. - Arról, hogy min folyik a vita, nem vagyok hajlandó beszélni. Nagy tisztelője vagyok a sajtónak, de nem hinném, hogy ez a médiára tartozna. Állítólag most ismét kitűzték a tárgyalást. De már nem foglalkozom az egésszel. Remélem, rövidesen megszületik a megegyezés - hiszen ez a válás feltétele -, mert most már arra vágyom, hogy minél előbb vége legyen, és békességben élhessek a családommal és a barátaimmal együtt. Az egészségem, amely addig sem volt panaszmentes, ugyanis nagyon megrendült. Azt is nagyon unom, hogy a magánéletem a nyilvánosság előtt zajlik. De ezt nem én akartam.

    Básty nem tagadta, még ma is szívesen leülne Csisztuval, hogy végre megbeszéljék közös dolgaikat, és hogy választ kapjon a kérdésre: miért kellett, hogy így legyen vége a kapcsolatuknak?

    Szerettük volna megkérdezni Csisztu Zsuzsát is, aki megkeresésünkre nem válaszolt.

    Sebes Erzsébet
    előzmény:
    Csilli (274)
     
  3. 2005. május 26. 15:27274.
    Sziasztok!
    Talán naiv vagyok, de szerintem nem lehetetlen CSAK szakmai tudással elérni valamit.
    Nekem eddig nem voltak negatív tapasztalatai ilyen téren, de lehet ez a szakmámból is adódik.
    Nyilván nem vesznek fel IT-s munkára egy lányt azért mert lefekszik a főnökkel ha utána még a gépet se tudja bekapcsolni.
    És ha már EU-sok vagyunk én abban is bízok, hgy egyszercsak itt nálunk is azok fognak jól keresni akik értenek valamihez és nem 'a sógor , kom ajóbarát' mentalitás marad fenn.
    előzmény:
    Juliette** (266)
     
  4. 2005. május 25. 11:12273.
    Na ne mááááá :-)

    Én max. a rémségek kicsi boltjának vasorrú bábájaként tűnhetnék fel, bár esetleg és is bevonzanék egy. . . egy mágnest?
    Á, jobb lenne egy mágnás! :-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784698 (270)
     
  5. 2005. május 25. 11:11272.
    Diplomamunkádhoz kell?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_684811 (269)
     
  6. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. május 22. 00:20271.
    illetve igy

    Kiborult a bikinis miniszterasszony

    MTI

    2005. május 19. , csütörtök 16:15
    Belebetegedett a róla szóló sajtópletykákba Tanja Karpela, finn kulturális miniszter, aki korábban szépségkirálynő volt hazájában.



    h i r d e t é s






    A harmincnégy éves Tanja Karpeláról azt híreszteli a sajtó, hogy gyengéd szálak fűzik az ország miniszterelnökéhez, a negyvenkilenc éves Matti Vanhanenhez.

    Fizikai tünetei lettek

    Tanja Karpela modell korábanMint Karpela szóvivője a Hufvudstadsbladet című finn lap csütörtöki számában közölte, főnökasszonya erősen lefogyott, vérnyomása nagyon alacsony, mert nagyon megviselte az állítólagos viszonyról az Ilta Sanomat című bulvárlapban hosszú ideje folyó sorozatos pletykálkodás.

    Karpelát 1991-ben Finnország szépségkirálynőjévé választották, 2003-ban pedig a kulturális minisztérium élére került, mint Vanhanen kormányfő párttársa. A finn parlamentbe 1999-ben került be a Nylandia nevű térség képviselőjeként a finn Centrum Párt színeiben. Két gyermeke van, akiket egyedül nevel.

    Mi lesz?
    Amikor Vanhanen miniszterelnök elvált a feleségétől, az Ilta Sanomat azonnal tudni vélte, hogy hat évvel korábban rövid ideig tartó kapcsolata volt az akkor frissen elvált Tanja Karpelával. A bulvárlap azóta is szemmel tartja a szép Tanját, négy hete pedig nem múlik el nap anélkül, hogy ne foglalkozna ilyen-olyan ügyeivel. "Ha ez így megy tovább, nem tudom, mi lesz a vége" - mondta aggódva a miniszter asszony szóvivője a Hufvudstadsbladetnek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. május 22. 00:19270.
    Juliettenek üzenem igy kell csinálni

    New Yorkba költözik Csősz Bogi a párjához
    Budapest - Még egyetlen napot sem töltöttem New Yorkban, de most három hónapra kiköltözöm a Nagy Almába” - mesélte Csősz Boglárka (21), aki több okból is örül ennek a lehetőségnek.


    Ott él a barátom, angol nyelvterületen akartam tölteni a nyarat, arról nem is beszélve, hogy végre az ENSZ-székház közelében lehetek.

    ” Az Apám beájulna című filmmel Magyarországon is befutott erdélyi szépségkirálynő vágya, hogy az üzleti főiskola után az UNESCO vagy az UNICEF kötelékében dolgozhasson, és reméli, modellkarrierje is segíthet, hogy felfigyeljenek rá.

    Érzem, hogy ez a nyár nagy hatással lesz az életemre. Izgatott vagyok, mert világcégek divatbemutatóin és reklámkampányaiban vehetek részt, és végre hosszabb időt tölthetek New York-i párommal, akivel márciusi összemelegedésünk óta csak elvétve találkoztunk. ”

    szép
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_684811
    Torolt_felhasznalo_684811
    2005. Április 29. 10:04269.
    Sziasztok!
    Ne haragudjatok, hogy "idepofátlankodom", de segítséget szeretnék kérni.
    Ha van közöttetek olyan, vagy ismertek olyan nőt/férfit, aki azzal a problémával küzd, hogy egy/több diplomával, huszonévesen még mindig nem tudja, mihez kezdjen az életével, mert nem tudja eldönteni, merre menjen, túl sok a lehetőség, az elvárás, ugyanakkor magas a túlképzés, és nőként nem tudja, majd hogyan egyeztesse össze az anyaságot a karrierrel, esetleg a szülői, társadalmi elvárások is nyomást gyakorolnak rá, és van erről kedve beszélgetni egy interjú keretében, az jelentkezzen. Az is jó lenne, ha megírnák a tapasztalataikat nekem levélben.
    Válaszaitokat előre is köszönöm!
    sziszó81
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. Április 25. 17:02268.
    ennyi rosszindulatú nő, hallottad hogy a nők munkahelyi előbbrejutaását 67%ban a női kollégák piszkálódása is nehezit
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_528098 (267)
     
  10. Torolt_felhasznalo_528098
    Torolt_felhasznalo_528098
    2005. Április 24. 11:40267.
    Szerintem amit irsz, nem csak a nokre igaz. . . nehez az a bizonyos elso lehetoseget csak tudas alapjan megkapni. Sokszor, ha nem is szo szerint, de kepletesen 'agyba kell bujni valakivel' ezert.
    előzmény:
    Juliette** (266)
     
  11. 2005. Április 24. 11:24266.
    Kicsit oldalösvényre ment a topic, nem gondoljátok?

    A kérdés még mindig az, hogy egy nö ma, M. on-n tud-e boldogulni, akármilyen kis karriert is építeni anélkül, hogy a hatalomban üldögélö férfiak segítségét kérné, persze nem emberbaráti alapon?
    Kevés az olyan eset szerintem, amikor a jó képességeket felismerve és elismerve kap egy nö meg egy klassz állást, amiben önállóságot élvez, önálló ötletei lehetnek és még el is fogadják azokat.

    Szerintem vidéken még a pestinél is rosszabb a helyzet.
    Családi összefonódások, kalákák, ismeretségek döntik el, hogy van-e állásod pld. a térség egyetlen munkahelyén, a polgármestei hivatalban vagy az óvodában és nyugdíjasotthonban, iskolában.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. Április 22. 19:46265.
    Michelle Wild: Micsoda élvezet!



    Michelle Wild, az újdonsült kismama nemrégiben szerepet kapott a TV2 Jóban Rosszban című, naponta jelentkező szappanoperájában.
    2005. 04. 22 10:13



    Michelle Wild, az újdonsült kismama nemrégiben szerepet kapott a TV2 Jóban Rosszban című, naponta jelentkező szappanoperájában. A színészkollégák és a stáb eleinte megvetéssel figyelte az expornócsillag munkáját, de mára már teljesen elfogadták.

    Azonban Michelle, azaz most már Kati munkája még mindig hagy kívánnivalókat maga után. Persze nem a színészi játékával kapcsolatban, mivel ebben már van némi tapasztalata, pusztán csak annyiról van szó, hogy rendszeresen késve érkezik a forgatásokra. A művésznő, elmondása szerint, egész életében késős típus volt, de ezen megpróbál változtatni.

    De mint tudjuk, ez elég nehéz feladat lesz számára, mivel Michelle már anyai szerepben is tündököl. És az édesanya életében a kis Málna az első. Férje próbál mindenben segítő kezet nyújtani neki, például a házimunkában, de a legfontosabb anyai feladatok Katira hárulnak. Ezek miatt még a munka is várhat.

    De ne gondoljuk, hogy Michelle-nek a babázáson és a forgatáson kívül semmi másra nem jut ideje, ugyanis eldöntötte, hogy megpróbálkozik a japán nyelv elsajátításával. Nem jár tanárhoz, autodidakta módón próbálkozik különböző nyelvkönyvekből. (Színes Bulvár Lap híre alapján ma. hu)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784698 (263)
     
  13. Torolt_felhasznalo_528098
    Torolt_felhasznalo_528098
    2005. Április 22. 19:46264.
    Bocs, de egyik tortenet sem erdekel, azt viszont szivesen olvasnam, hogy mekkora a tanarok es a katolikus (vajon miert pont ok?) varhato elettartama.

    Azt masold ide legyszives. Kosz :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784698 (262)
     
  14. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. Április 22. 19:43263.
    és járnak hozzá a szépfiuk, a férje meg közben gürizik
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_528098 (261)
     
  15. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. Április 22. 19:42262.
    A monacói hercegnek lánya van Amerikában?



    Albert herceg egyik kalandja következtében foganhatott a ma 14 éves Jasmine Grace Grimaldi, amikor 1991-ben egy amerikai lány Monte Carlóban nyaralt.
    2005. 04. 22 16:21 Spicy Press Hírügynökség



    Egy teniszmérkőzésen figyelt fel a herceg a csinos amerikai hölgyre, akivel aztán többször is együtt látták. Nem sokkal azután, hogy a lány visszatért Kaliforniába, kiderült, hogy terhes.

    Albert beismerte, hogy a hölgy nem idegen számára, bár azt nem erősítette meg, igaz, nem is tagadta, hogy ő lenne az apja a kislánynak.

    Úgy tűnik, az anya többször is kísérletet tett arra, hogy a herceg találkozzon a lányával. Lehetséges, hogy a monacói herceg megkérte, hogy ne mondjon semmit addig, amíg az apja él, mert már így sokat szenvedett lányai állandó botrányai miatt.



    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_528098 (261)
     
  16. Torolt_felhasznalo_528098
    Torolt_felhasznalo_528098
    2005. Április 22. 19:40261.
    Koszonom az otletet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784698 (259)
     
  17. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. Április 22. 19:36260.
    Nem tom, de a szomszéd tanár néni egész iskolaszünetben a strandon döglik
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784698 (259)
     
  18. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. Április 22. 19:35259.
    hahahahaha, tuttam:)
    tudodha annyira szra az oktatás lehet menni kapálni is, a földeken mindig van munka:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_528098 (258)
     
  19. Torolt_felhasznalo_528098
    Torolt_felhasznalo_528098
    2005. Április 22. 19:25258.
    Forrast adj legyszives az informacio melle (elettartam). Elolvasnam.

    A nyari szunet tanitasi szunet, de nem munkaszunet. Az eves szabadsagom 35 nap.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784698 (256)
     
  20. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. Április 22. 16:15257.
    Pornófilmet forgattak az iskolások
    Az orgiában két nyolcadikos fiú és egy hatodikos lány közreműködött
    RTL Klub Híradó
    2005-04-22 09:44:31



    A romániai Motru városának piacán bukkant fel az a cd-re rögzített amatőr pornófilm, melyet a felvételen látható három általános iskolás készített egymásról.



    Az orgiában két nyolcadik osztályos fiú és egy hatodikos lány közreműködött – tudatta a Transindex. Az ügyész szerint nem kizárt, hogy a 12 és fél éves lány alkohol vagy kábítószer hatása alatt vállalta a szerepet. A felvételek digitális kamerával egyik tanítási nap délelőttjén készültek, mikor a diákoknak az iskolában lett volna a helyük.

    A gyermekvédő szolgálat szakértője szerint az iskolások saját szórakoztatásukra forgattak, nem szándékoztak a filmet piacra dobni, már csak azért sem, mert jól szituált családból származnak, elmondásuk szerint a pénzre nem volt szükségük.

    A rendőrség erőszak és kiskorú megrontása címen nyomoz a diákok ellen – az árusítás súlyosbító körülménynek számít. Az ügy negyedik szereplője az a diák, aki a lakást és a kamerát biztosította, valamint a cd-ket sokszorosította. Az oktatási minisztérium a botrány miatt az iskolai rendszabályok megreformálására tett ígéretet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_784698 (256)
     
  21. Torolt_felhasznalo_784698
    Torolt_felhasznalo_784698
    2005. Április 22. 15:31256.
    a leghosszabb élettartammal a tanárok és a kat. papok rendelkeznek, eleve ugye ott vana nyári szünet, azé az nem mindegy, hogy nem gond hova dugni a kölköt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_528098 (248)
     
  22. Torolt_felhasznalo_495182
    Torolt_felhasznalo_495182
    2005. Április 22. 13:23255.
    Egyébiránt a legstresszesebb munka mindig az amit éppen csinálsz:)
    Legalábbis Magyarországon örökzöld téma:)
    Viszont - előrebocsátom nem vagyok tanerő - nem hiszem, hogy mert a tanárok fél nap után hazajárnak ennyi-annyi időt töltenek iskolán kívűl nem lenne nagyon is stresszes a munkájuk. Szerintem az, hogy mely munka mennyire az nem az abban eltöltött idő határozza meg. . . sőt:)
    Mindenesetre tiszteletem a kevés kivételnek.
    Arról nem is beszélve, hogy a stressz igencsak személyfüggő, tehát nem biztos, hogy csak a munkára kell ráhúzni, hiszen bizonyos személyek számára egy mezei, egyszerűen elvégezhető munkafolyamat másnak adhat erős stresszérzést is.
    Üdv.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_528098 (248)
     
  23. Torolt_felhasznalo_495182
    Torolt_felhasznalo_495182
    2005. Április 22. 13:16254.
    Bár lerágott csont, azért még mindig ugyanaz a véleményem:
    szerintem nem megy együtt a kettő. Folyton valamelyinek a rovására lódul a másik.
    Ráadásul nekem mindig gyanús, amikor valaki boldog családdal és szuper munkával hivalkodik. Ott valami nem stimmel, vagy az igények minimálisak.
    Üdv.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. Április 22. 12:58253.
    én 10 Ft/100 oldalra gondoltam. . azt mondtad én mondom az árat!!!
    előzmény:
    Croton (252)
     
  25. 2005. Április 22. 12:51252.
    10, - Ft / betű és megegyeztünk. De jobban szeretem privátban megbeszélni. :-/
    előzmény:
    rattan (251)
     

Címlap

top