Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A kenyeret tátott szájjal ,csorgó nyállal néztem !
Gratulálok,és sory mégegyszer!!
Dobd már be azt is
Gépben dagasztottam:
3 dl víz
2kk. só
1 ek. barnacukor
csipet aszkorbinsav
30 dkg tk. rozsliszt
10 dkg világos rozsliszt
10 dkg BL 80 liszt
2,5 dkg élesztő
20 perc dagasztás után (kemény a tészta) letakarva kelesztettem 2 órán át, majd jól átgyúrtam és formáztam. Vízzel lekentem. Hurkapálcával lyukakat szúrtam bele, megint kelt 1 órán át. 180 fokos előmelegített sütőben 45-50 percig sütöttem.
Sziasztok!
Köszönöm szépen a kedves fogadtatást, és a dicsérő szavakat.
Liamara,
különösen jól esik a dícséreted, mert a Te munkáid ahogy olvastam nagyon népszerűen, és gyönyörűek.
Noréno,
köszi szépen a receptet, azt hiszem az "elkészítendő finomságok" lista elejére rakom.
Hmmm, ez a kakaós krém nem lehet rossz. Én a múltkor azt csináltam, hogy van egy nagyon fini csokikrémem, amibe a piskótakockákat szoktam forgatni, ha kókuszos-csokis piskótakockát csinálok. Na megfőztem azt a csokikrémet jó sűrűre, és beleszórtam kókuszreszeléket bőségesen. Na az milyen finom volt!!!
Igazság szerint a Fornettinek van ilyen téglalap alakú péksütije, ami kókusszal és csokival van töltve, na jóóóó, annyira finom nem lett, vagyis hogy másképp finom, de nem az utolsó alkalom volt, hogy megsütöttem, az tuti.
Előreprogramozást még amúgy sem csináltam, úgyhogy nem okoz problémát, nekem még csak azzal van bajom, hogy fogalmam sincs, hogy melyik percben épp mit csinál a gép, mikor fog dagasztani, mikor kezdi sütni...stb (moulinex home bread), úgyhogy szerintem egy progit végig kell majd ülnöm és jegyzetelnem.
Hűűű de hát ez csalami csúcs, hogy milyen gusztán néz ki!!!
Az alábbiak szerint szoktam a gépi kakaós kalácsot készíteni:
Foszlós csíkos kalács: (noréno)
35 dkg finomliszt
15 dkg rétesliszt
7 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
1 kis mérőkanál só
2 dl tej
1 egész tojás+1 sárgája
1 ek. tejföl
7 dkg margarin v. vaj
1,5 dkg friss élesztő.
Normál programra állítom. Az én gépem (némi pihenésekkel) egyszer dagaszt. A dagasztás vége előtt 5 perccel kiveszem a tésztát, gyorsan elfelezem, és felét 2 ek. (kevés vízzel pépesített) natur kakaóval visszateszem. Amíg ezt keveri a gép, addig a "fehér" tésztát jó vékonyra kinyújtom. Ha kész a barna tészta, azt is kinyújtom. Ezután a barnát ráteszem a fehérre, és a kettőt együtt, mint a palacsintát, feltekerem. Hogy beleférjen az üstbe, S alakban meghajlítom, úgy teszem vissza. (Előtte a lapátokat kiveszem.)
A sütés befejezése előtt 10-15 perccel érdemes leállítani a gépet, nehogy megégjen a kalács.
Ezt nem lehet előre programozással csinálni, de érdemes kipróbálni.
Volt olyan, hogy ebből a tésztából font kalácsot formában/sütőben sütöttem.
Jó sütögetést!
A sütik képpel topikon Tavasznak sikerült betenni a videó linkjét.
Megpróbálom átmásolni, ha nem sikerül, nézzétek meg a 47470. hsz.-t
http://www.youtube.com/watch?v=peBLtCEOlA0&feature=related
Nagyon szívesen leírom Neked.
Kelt ostoros rétes
3,5 dl tej
3 ek. olaj
3 tojássárga
60 dkg liszt
6 dkg cukor
1 kismérő só
3,5 dkg élesztő
A gépben dagasztottam, kelesztettem. Ezután 6 részre osztottam a tésztát, kinyújtogattam és megkentem a következő krémmel:
25 dkg margarin
20 dkg cukor
3 ek kakaópor keveréke.
Mindegyiket feltekertem, 3-3 "hurkát" befontam, tetejét felvert tojással kentem le.
Képzeld a múlt héten én is a túrós muffinbatyut sütöttem meg. Viszont csak hatot töltöttem meg túróval, a többit az ostoros rétesnél is használt kakaós krémmel. Nagyon fini volt.
Mégsem.
De azért még egy képet felrakok az első szárnycsapásokról
A linknek elvileg így működnie kell:
http://www.forums.supertoinette.com/recettes_256554. faconnag e_de_tresses_en_video.html
Sziasztok!
Néhány hete próbálkozom jómagam is a kenyérsütéssel, elég sok jól sikerült alkotásom van már, de nagyon szeretem az újdonságokat, na meg a gyönyörű képeket, így előszeretettel olvasom a topicotokat is.
Noréno,
ha szépen megkérlek, bemásolnád ide ennek a gyönyörű ostoros rétesnek a receptjét? Olvasom már egy ideje a topicot, de ezzel még nem találkoztam az utóbbi pár hét receptjei között.
Előre is köszönöm!!!
újra a segítségeteket szeretném kérni.
eddig csak lisztkeverékből sütöttem kenyeret,de most elfogyott uh vettem teljes kiörlésű lisztet, graham lisztet és fehéret is (B-55), hogy valami igazán jó németes kenyeret tudjak sütni.
esetleg tudna valaki egy jó receptet ajánlani, amiben nincs kovász és amit porélesztővel is el tudok készíteni
köszönöm szépen
a
Gondolkodunk egy házimalom vásárlásán, van valakinek ezirányú tapasztalata?
A Kétezeregy kiadó honlapján nézegettem őket, nagyon drágák, de hosszú távon biztos behozná az árát, főleg hogy nagycsaládot akarunk.
Várom tapasztalataitokat.
Márti
Megpróbálom a linket újra.
Priviben kérték, hogy írjam le a kalácsfonást.
Ugye nem baj, ha inkább ide írom, hátha mást is érdekel.
Kuzsu tette fel még régebben az alábbi videó linkjét.
Szerintem nagyon jó. (Én először vastag fonállal gyakoroltam egy kicsit.)
http://www.forums.supertoinette.com/recettes_2565 54.faconn age_de_tresses_en_video.html
Bemásolom Kuzsu kalácsreceptjét is.
Ez alapján készítettem a kalácsot, annyi különbséggel, hogy tettem hozzá kb. 15 dkg öregtésztát.
Kuzsu:"A kelt kalácsot mindig ez alapján csinálom, nagyon bevált recept. Én mindig olajjal csinálom, mert úgy tapasztaltam, hogy azzal még sokkal puhább, foszlósabb lesz a kalács. Mazsolát nem szoktam beletenni, valahogy mindig kimarad, cukrot viszont mindig kicsit többet teszek (úgy 8-9 dekát), mert a enyémek úgy szeretik. A fonás lehet akárhány ágból, én egyébként ebből a mennyiségből két hatosfonatost szoktam csinálni, ahogy a képen is van. Jó sütögetést kívánok és üdv. Kuzsu
Fonott kalács
Hozzávalók: 50 dkg liszt
3 dkg élesztő
2,5 dl tej
6 dkg vaj (vagy 1/2 dl olaj)
6 dkg cukor
2 db tojás
1 teásk. só
10 dkg mazsola
4 evők. kristálycukor
Elkészítés:
Az élesztőből, cukorból, meleg tejből és kevés lisztből kovászt készítünk. Lefedve 20 percig kelesztjük. A liszthez hozzáadjuk az olajat vagy a lágy vajat, egy egész tojást és a másik tojás fehérjét, a kovászt és a sót. Robotgéppel vagy kézzel alaposan összegyúrjuk. Lefedve 20-30 percig kelesztjük, illetve addig, amíg a duplájára nem nő a tészta.
Belekeverjük a mazsolát, majd három részre osztjuk, és mindegyiket rúd formára sodorjuk.
A rudakat egymás mellé helyezzük, és a közepétől kiindulva fonatot készítünk úgy, hogy a szélső rudakat váltakozva áthajtjuk a középsőn. Ha az egyik fele kész van, megfordítjuk, és a másik felét is befonjuk.
A tészta mindkét végét jól összenyomjuk és visszahajtjuk. A kalácsot a kétszeresére kelesztjük.
A maradék tojássárgáját kevés vízzel felverjük, megkenjük vele a tésztát, majd megszórjuk a cukorral. Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 30 percig sütjük.
A mazsolát ki is hagyhatjuk belőle, ha nem szeretjük. Készíthetjük úgy is, hogy a kész kalácsot nem szórjuk meg kristálycukorral, hanem kb. 20 perc sülés után megkenjük langyos cukros tejjel, de ez el is maradhat."
Szia Limara!
Tegnap megsütöttem a Tiroli rétest. Feleadagból 2 rúd lett. Egyiket kígyórétes szerűen "csomagoltam", a másikat bevagdosva. Nagyon szépek és finomak lettek, de sajnos, nem tudtam lefotózni - majd legközelebb.
Köszönöm a receptet! Üdv.: gamelady
Szia sárgaház !
Köszönöm hogy megosztottad a rozskenyér receptedet, nagyon finom lett, tegnap megsütöttem. Szépen megkelt, nem esett be a teteje, jó az állaga.
Van esetleg még talonban jó recepted ?
üdv szepm
Sziasztok!
Sokat olvasgatlak Titeket, és pár receptet már ki is próbáltam.
Egy barátnőm kért meg arra, hogy érdeklődjek: sajnos a kenyérsütőgépe egyik lapátját kidobta, és nem tudja, hol lehetne hozzá beszerezni másikat. A gép: Hauser BM800-as. Ha valakinek van ötlete, előre köszönöm!
További jó sütögetést, Erika
Szia Limara!
Köszönöm a gyors választ
Mentettem is.
Sikér:
A sikér egy búzafehérje. Nedvességet kapva ebből alakul ki az a hálós szerkezet, ami az élesztős erjedéskor keletkező gázbuborékokat meg tudja tartani. Így tud a tészta megemelkedni, kelni. Ha ez hiányzik, akkor a keletkező gázok kiszabadulnak és a kenyér lapos, tömör marad.
Adagolása: 1 kávés/teás kanállal vagy kismérővel szoktam tenni egy kb. 1 kg-os kenyérhez, ha a liszt fele nem BL 80-as. Ha ebben rozs-, vagy más sikér nélküli liszt is van, akkor 1,5 kk, de akár 2 kk is lehet az adag.
Szejtán – búzahús néven lehet kapni bioboltokban az adalékanyag nélküli sikért.
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni!
Ma szeretném megsütni életem első kenyerét, kézzel dagasztva, gép nélkül, viszont a recept ír egy olyan hozzávalót, hogy SIKÉR. Tudom, lehet, hogy nagyon alap dolog ez, de én nemt udom, hogy mi ez, és hogy hol lehet kapni.
Tudtok segíteni nekem?
Válaszaitokat előre is köszönöm:
Üdv.: Hugi
Az öregtésztát én is csak ajánlani tudom. A fonottkalács tésztájához is tettem belőle. Nagyon finom volt.
1. sülés előtt.
2. megsült a kalács.
3. megvágva.
Köszönöm, hamarosan megsütöm, annyira guszta.
Szia,
Én Limara receptjét használom, tökéletes kenyér lesz belőle.
Haynal
Szia,
Az öregtésztával készült kenyeret mindenképp ajánlani tudom, sokkal jobb lesz mint simán élesztővel.
Amióta kipróbáltam, csak így sütök kenyeret.
Sok sikert: Haynal
Szia Limara!
Gyönyörű ez a tiroli barackos-túrós rétes (is), hol található a receptje? A tetejét hengerrel csináltad?
Üdv.: G
Limara, sokat olvasgatom a honlapod es rengeteg segitseget nyujt mindig!!! Koszonet erte!!!