Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hasplasztika

@vuka
Létrehozva: 2005. március 28. 06:39
Segítsetek kedves Sorstársaim! Terhességtől megnyúlt hasamat szeretném plasztikáztatni. Kérlek adjatok tanácsot, hova forduljak! Hallottam arról is, hogy bizonyos százalékát téríti a tb. Minden jótanácsot szívesen fogadok!
  1. 2007. december 7. 09:374601.

    Szia!

    ÁÁÁÁ dehogy csináltam meg. Ma már mondjuk sokkal jobb a helyzet járásügyileg, de tegnap nagyon brutálisan darabos voltam. Este bekentem a fájó részeket Flektorral, sokat segített, úgyhogy reggel megint rá tudtam állni kicsit.

    Egyébként azt a DVD-t végignézni is fárasztó, pedig talán csak 20 perc az egész. Remélem, hogy egyszer én is eljutok oda, hogy 30 mp-nél több ideig tudjak rajta maradni egyfolytában a gépen.

    6 hét után már nyugodtan elkezdheted, de csak nagyon óvatosan.

    További szép napot!

    Andi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850014 (4598)
    2007-12-07  07:36
  2. 2007. december 7. 09:344600.

    Bébikém!

    Ne izguljál, minden rendben lesz. A Kelemen doki (Pécs)   nagyon jó és nagyon ügyes, nem kell félned. Lelkiismeretesen dolgozik és tuti biztos vagyok benne, hogy gyönyörűre fogja neked megcsinálni a pocidat.

    Pénteken találkozunk! Már alig várom!

    Puszillak!

    előzmény:
    ikresangi (4599)
    2007-12-07  09:01
  3. Torolt_felhasznalo_692148
    Torolt_felhasznalo_692148
    2007. december 7. 09:014599.

    Drágám!

    Tényleg kezdek izgulni, éjjel agyaltam, alvás helyett. Már csa 6 nap...

    ikresangi

    előzmény:
    napsugár70 (4595)
    2007-12-06  11:57
  4. Torolt_felhasznalo_850014
    Torolt_felhasznalo_850014
    2007. december 7. 07:364598.
    Szia!
    Igen olyan nekem is van.Én is használtam mielőtt megműtöttek volna.Tényleg kemény.
    Alig várom hogy megint ráálhassak.Te megcsináltad azt az edzést amit dvdn adtak hozzá?
    Mert én igen és nagyon jó,bár még csak fele időt tudtam megcsinálni.
    Szerintem is hatásos lehet.
    Hát majd kiderül.
    További szép napot mindenkinek.
    előzmény:
    napsugár70 (4596)
    2007-12-06  18:18
  5. Torolt_felhasznalo_931473
    Torolt_felhasznalo_931473
    2007. december 6. 20:424597.

    Köszi, nagyon kedves  vagy...))

    remélem februárban már tökéletes lesz a pocakom)

    lassan az életem is kezd egyre jobb irányba fordulni...., remélem minden egyre jobb lesz

    Barbi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_861513 (4585)
    2007-12-04  12:46
  6. 2007. december 6. 18:184596.

    Sziasztok fogyni vágyók!

    Gondoltam megosztom veletek, hogy a napokban kaptam egy Leg magic-et. Hát mit is mondhatnék. Többször eszembe jutott az édesanyja a kitalálójának,  amikor kb. 30 másodperc után már nem tudtam összezárni a lábam, de kitartó voltam, úgyhogy első este kb. 10x30 másodpercre álltam rá.

    Ennek az lett az eredménye, hogy úgy megyek, mint egy robot. Olyan izomlázam van, hogy sírni tudnék ahányszor csak megmozdulok. A lépcsőzés különösen rosszul esik, és persze a 3. emeleten lakunk.   Viszont azt hiszem, hogy a sok próbálkozás után ez az egyetlen olyan gépezet, ami tényleg hatékony, ha nem adja fel az ember lánya.

    Úgyhogy aki teheti szerezzen be egy ilyen kütyüt, mert nagyon szuper, főleg, ha már elmúlt az izomláz.

    További szép estét nektek!

    Andi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2007. december 6. 11:574595.

    Sziasztok Csajok!

    Ma beszéltem Ikresangival, jövő csütörtökön műtik. Már nagyon izgul, el is hiszem, hiszen elég régóta kínlódik a pocijával. Remélem, hogy ez a műtét most sokkal sikeresebb lesz, mint az előző volt. Sőt biztos vagyok benne, hiszen ugyanaz fogja műteni, aki nemrég engem. Kíváncsian várom az eredményt.

    Szorítsatok neki, hogy minden rendben menjen!

    Pusz: Andi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2007. december 6. 11:544594.
    BOLDOG MIKULÁST MINDENKINEK!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_336837
    Torolt_felhasznalo_336837
    2007. december 6. 10:314593.
    Szia Baba!
    Szerintem csak torna hiányzik neked. Valószínűleg ilyen alkat vagy és befelé menő hasad nem lesz, de ne aggódj, csini vagy így is!! Hasizmozni kell 1000-rel és szép lesz. (na persze ez rám is igaz, csak hát az elhatározás!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_861513 (4553)
    2007-11-28  22:35
  10. Torolt_felhasznalo_336837
    Torolt_felhasznalo_336837
    2007. december 6. 10:294592.
    Szia Sida!
    Hát igen! Fogyi kúra Karácsony előtt!! Annyi csoki van otthon, nesze neked diéta! Az viszont örvendetes, ha a plusz kilóktól nem nyúlik meg majd a bőr, ha leadom! Mert attól félek én is, hogy ha az a pici háj lemegy, megint megereszkedik a bőr. Bár nem 25 kg van rajtam. Persze azért azon vagyok, hogy lemenjenek a feles kikók!!
    előzmény:
    Sida (4550)
    2007-11-28  20:44
  11. Torolt_felhasznalo_861513
    Torolt_felhasznalo_861513
    2007. december 6. 08:334591.

    Szia Elektra!

    Jó,hogy benéztél!Jól vagy?Milyen problémáid vannak?A pocakoddal?Ha publikus,írj!

    Pusza Baba

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_235299 (4590)
    2007-12-05  11:59
  12. Torolt_felhasznalo_235299
    Torolt_felhasznalo_235299
    2007. december 5. 11:594590.

    Sziasztok!!  

    Csak beköszönni van időm,remélem mindenkivel minden okééééé!!!

    Kitartás !!!!!

    Mostanában én is küszködök,de lesz ez még így seeee!!!Igaz??  

    Jók legyetek és szép Mikuláááást!!! 

    Pussz

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2007. december 5. 10:494589.

    Szabina!

    Kitartás!

    Engem 1 hónapig anyukám fürdetett, olyan szinten sz....ul voltam.

    Az összes többi problémám is megvolt, mint Neked, viszont mára már jól vagyok, hegkorrekciót kell csinálni, és hamar elfáradok, más bajom nincs. Nagyon-nagy kitartás kell ehhez az egészhez, és hidd el itt mindenki együtt érez Veled 

    Ildi

    előzmény:
    Szabina* (4574)
    2007-12-03  00:44
  14. Torolt_felhasznalo_861513
    Torolt_felhasznalo_861513
    2007. december 5. 10:394588.

    Szia!

    Én válaszoltam!Miben kellene még segíteni?Kérdezz!

    Baba

    előzmény:
    Szabina* (4587)
    2007-12-05  10:20
  15. 2007. december 5. 10:204587.
    Senki nem tud segíteni??  
    előzmény:
    Szabina* (4574)
    2007-12-03  00:44
  16. Torolt_felhasznalo_833925
    Torolt_felhasznalo_833925
    2007. december 4. 22:074586.
    Szia Baba!
    Bocsánat a kései válaszért.A heg felett már elmúlt a duzzanat sőt a szeméremdombomról is.A gyomrom tájékán szokott még duzzadni,főleg evés után.Amikor kontrolon voltam azt mondta az orvos hogy már többet nem kiváncsi rám,kivéve ha gond van.sajnos olyan képem nem nagyon van ezen a gépen hogy milyen volt előtte,de ét lányom van és az elsővel rengeteget hiztam,és mind a kettővel hatalmas volt a pocakom.Utána 28 kg-tól szabadultam meg,és ezt már nem birta a bőröm.Nem birtam egy normális ruhát vagy nadrágot felvenni,mert bár ruhában vékonynak tüntem,mindenre rálógott a bőröm.Igy nekem ez a műtét szuperül sikerült,százszor jobb mint volt.Olyan mint régen sosem lesz,de nekem ez már igy is tökéletes!
    Úgyhogy türelem és kitartás!Szép leszel!!!!
    Puszi
    Moncsi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_861513 (4573)
    2007-12-02  21:48
  17. Torolt_felhasznalo_861513
    Torolt_felhasznalo_861513
    2007. december 4. 12:464585.

    Szia Barbi200!

    Sok rossz után mindig jönnek a jó dolgok!Szeretném,ha a mai napod a felhőtlen boldogságról szólna!

    Ezúton szeretnék Neked NAGYON SOK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNNI,kívánom,hogy sok örömöd legyen az életben!   

    Pusza Baba

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_797609
    Torolt_felhasznalo_797609
    2007. december 3. 23:254584.

    Szia Ildi!

    Bocs a késő válaszért, de picit szét vagyok esve a suli miatt.

    Lehet, hogy én dramatizáltam túl picit, mert mostanában picit több időre hagytam lenn a haskötőt, és egy idő után már nem is duzzadt annyirasőt, laposodik

    Meg amúgy is még egy hét, és lekerül a haskötő, mert hatodik hetesek leszünk))))

    Amúgy nem tudom ki hogy van vele, szerintem az egészben a legkellemetlenebb ez a haskötő.

    Elképesztő ha beleizzad az ember, meg nagyon tud vágni

    De szerintem ez a legkevesebb, más negatívumot nem tudok mondani.Na jó, a varratszedés sem volt egy leányálom, dehát a végén rájön az ember, hogy megérte

    Jobbulást/gyógyulást mindenkinek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2007. december 3. 21:554583.
    Sziasztok!

    Én vettem anno hasszorítós bugyit Aranypókban szerintem ott találtok. 6 hétig hordtam a haskötőt és utána még pár hétig ezt a bugyit.

    A heg kivilágosodására még várnotok kell min. 1 év!!!! És a széle lesz először világos, majd fehér és a közepe később. Kenegessétek szorgalmasan és türelmesen!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850014 (4576)
    2007-12-03  10:27
  20. Torolt_felhasznalo_833925
    Torolt_felhasznalo_833925
    2007. december 3. 16:104582.

    Szia!

    Nagyon köszönöm.Én is úgy gondolom,és elégedett vagyok vele.Bár van egy csücsköm,de ez nem érdekes.ennyi legyen a legnagyobb baj.Igazán még nem kezdtem el tornázni,mert nincs rá időm. de egyszer csak elkezdhetem.

    Puszi neked!

    Moncsi

    előzmény:
    napsugár70 (4581)
    2007-12-03  12:23
  21. 2007. december 3. 12:234581.

     

    Gyönyörű lett a hasad, gratulálok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833925 (4572)
    2007-12-02  21:10
  22. 2007. december 3. 12:184580.

    Nagyon szépen köszönöm!

    Puszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_861513 (4579)
    2007-12-03  12:06
  23. Torolt_felhasznalo_861513
    Torolt_felhasznalo_861513
    2007. december 3. 12:064579.

    Szia Napsugár!

    GYÖNYÖRŰ!Egyszerűen ennyi!Gratula!

    Pusza Baba

    előzmény:
    napsugár70 (4577)
    2007-12-03  11:56
  24. Torolt_felhasznalo_861513
    Torolt_felhasznalo_861513
    2007. december 3. 12:024578.

    Szia Brigi!

    Hasszorítós bugyit a SZT Imrében is lehet kapni,lent az alagsori gyógyászati boltban.Amúgy bármelyik gyógyászati segédeszközös boltban lehet kapni.

    A vágás alatt nekem nem volt duzzadt és érzékeny,de olvastam itt olyat,akinek fél évig is az volt .Ez van.Kitartás!

    Pusza BABA

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850014 (4576)
    2007-12-03  10:27
  25. 2007. december 3. 11:564577.

    Szia Barbi!

    Elhiszem, hogy most nem olyan könnyű neked, ha valamiben tudok segíteni szólj nyugodtan.

    Sajnos nekem egyáltalán nem világosodott ki az első műtét után a hegem, pedig a két műtét között kicsit több mint egy év telt el.

    Most még lilás, de kenegetem házi körömvirággal.

    Az érzéketlenség elég sokáig fennállt, sőt a köldököm alatti résznél egyáltalán nem is jött vissza. A mostani műtét után mindkét combom érzéketlen egy tenyérnyi helyen, de az orvos szerint ez el fog múlni. Sajnos még nem igazán tapasztaltam változást.

    Csináltam gyorsan képet fel is rakom

    Vigyázz magadra!

    Puszi: Andi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_931473 (4570)
    2007-12-02  14:00
  26. Torolt_felhasznalo_850014
    Torolt_felhasznalo_850014
    2007. december 3. 10:274576.
    Jó reggelt mindenkinek.
    A mult héten senki nem válaszolt.
    Na talán most.
    Tudja valaki hol lehet kapni hasszorítós bugyit?
    Az van olyan jó mint a haskötő?
    Nekem a vágás alatt duzzadt és érzékeny.Szerintetek az mennyi ideig tart?
    Puszi mindenkinek.És gyógyulgassatok ti is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. Torolt_felhasznalo_861513
    Torolt_felhasznalo_861513
    2007. december 3. 08:414575.

    Jó reggelt mindenkinek     !

    Szabina!Látom Neked sem egyszerű a lábadozás.A köldök feletti teniszlabda érzést sokszor még én is érzem,pedig 3 hónapja műtöttek.És látszik is, állítólag ezek a hasizmok varrásától vannak.A szobatársammal a 8 hetes kontrollon találkoztam,neki volt ilyen széles a csípő feletti "pukli",szerinte ezt le kell tornázni,mivel zsírszívást nem csináltak.Na köszi,ennyi pénzért még tornázzunk is.

    Az az igazság,hogy így sokkal látványosabbak egy-egy helyen a "hibák",mint mikor mindenhol egységes "nagyok" voltunk.

    Viszont ezt a feszítő érzést nem éreztem,lehet,hogy az feszít,ami szivárog neked.Nem kellene ezt szívni?

    Viszont volna egy tanácsom.Ha ennyire kétségbe vagy esve, miért nem hívod fel a dokit?Ennyi pénzt kifizettél,ha van problémád,ő tudna igazából megnyugtatni,vagy behívna,és megnéz.Ne érezd úgy,hogy nem akarod zavarni!!5 perce csak van egy beszélgetésre.Ha nincs meg a mobilszáma,és úgy érzed,hogy kellene,szólj,és megírom privibe!

    Kitartás,végig kell csinálnunk.Pusza Baba

    előzmény:
    Szabina* (4574)
    2007-12-03  00:44
  28. 2007. december 3. 00:444574.

    Sziasztok!

    Én úgy érzem hogy itt a baj már nem kevés  november 7-én műtötöttek, vagyis most vagyok 25 napos... És egyszerűen nem javulok!!  Komolyan ki vagyok  Varratszedés előtt 1 nappal kezdett szivárogni a zsír..Zsírelhalás, mondta a doki..Oké. De még mindig folyik, és a köldököm felett úgy érzem, mintha egy teniszlabda lenne. És úgy is néz ki..  A csípőm feletti úszógumit túl szélesnek találom, és sok helyen még érzéketlen a vágás környéke. De még, hogy érzéketlen..De sokszor úgyérzem, hogy valami majd szétfeszít belülről..Tudom hogy az ödéma lehet, de meddig normális ez? Nem kellene már szebben kinéznie a műtött résznek? Elképesztő hogy kissebb lett a hasam, és a műtét óta fogytam 5 kilót..Viszont a régi nadrágjaimat nem bírom felvenni, mert szorít..Gondolom a duzzanat miatt. Vagy nem? Nem tudok rendesen lehajolni, mert még mindig érzem az izomvarratot. Nem bírok sokáig ülni sem, és a jövés menés is nehézkes. Az egyenes testtartás meg végképp nem megy. Segítsetek légyszi, mert teljesen kétségben vagyok.. 

    Íme néhány mai kép.. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. Torolt_felhasznalo_861513
    Torolt_felhasznalo_861513
    2007. december 2. 21:484573.

    Sziasztok csajok!

    Mindenkinek köszönöm a hozzászólást,Moncsi neked a képeket.Mindenki aranyos volt,mikor Kikitu hozzászólását elolvastam,jót derültem !A hegem valóban szép,a hegesedéssel soha nem volt bajom.Azért tudott ilyen lentre kerülni a vágásom,mert volt 2 császárom nagyon alul,és azt mindenkép ki akarta vágni a doki .Sikerült,és nem is lett ott vastagabb a heg.Nem is ezzel van baj,hanem,hogy olyan "domború"lett.

    Moncsi a tied viszont tényleg CSODÁS!És ezt nem csak úgy mondom!Nekem amiket itt láttam,ez tetszik a legjobban!Ha behúzom az enyém is ilyen,de ha normálisan tartom,egybe domborodik.Legfeljebb behúzva járok .Én most vagyok 3 hónapos műtött,ha 2 héttel hamarabb jössz,eggyütt műtött volna.Neked sem kell már visszamenned kontrollra?

    Alul a vágás felett neked nem is domborodik?Ez mitől lehet nekem?Na jó hagyjuk az önsajnálatot!

    Mégegyszer GRATULA!!!

    Pusza Baba

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833925 (4572)
    2007-12-02  21:10
  30. Torolt_felhasznalo_833925
    Torolt_felhasznalo_833925
    2007. december 2. 21:104572.
    Sziasztok!
    Végre rávettem a férjem egy kis fotózásra.Ilyenkor este még picit duzzadtabb a pocak és sötétebb a heg,de szerintem jó lett.
    Baba a te pocakod gyönyörű!Mennyi idős is?Az enyén tiz hetes.
    Puszi nektek.
    Moncsi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_931473
    Torolt_felhasznalo_931473
    2007. december 2. 14:034571.

    még egy kérdés Andi..

    Meddíg kell szorítós bugyit hordani? a dokid szerint fél évig...én most  vagyok 4 hónapos, de szerintem ez egy kicsit sok nem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_931473 (4570)
    2007-12-02  14:00
  32. Torolt_felhasznalo_931473
    Torolt_felhasznalo_931473
    2007. december 2. 14:004570.

    Szia Andi!

    Nem döntöttem még, de az tuti hogy febr.-ban megcsináltatom...Bocs, hogy nem írtam, de elég zűrös lett az  életem. Visszaköltöztem a gyerekkel édesanyámhoz Vácra,  lakást nézek, és jan.2- tól új munkahelyen kezdek) Remélem a főnökömnek nem lesz gond az a pár nap betegyácsi..gondolom ez a hegkorrekció már nem egy nehéz téma.. (tudod nekem csak pár centiről van szó, meg egy kis háromszöget kicsípnek-..)

    hát szóval itt tartok.Andi neked elsőre mennyi idő alatt  világosodott ki...és az érzéketlen területen mikor jött vissza az érzés??nem tudsz képet  feltenni a mostani állapotról???

     

    szia

    Barbi

    előzmény:
    napsugár70 (4569)
    2007-12-01  18:30
  33. 2007. december 1. 18:304569.

    Szia Barbi!

    Tényleg régen voltál már itt fent. Aggódtam érted. Minden rendben???

    Egyébként a heg kivilágosodása elég hosszadalmas. Kenegesd Contratubex-szel az segít, hogy kicsit felgyorsuljon a folyamat. Ne aggódj hamar elmegy az a fél év, ami kell még a teljes gyógyuláshoz, nyáron már csodaszép szinte láthatatlan heged lesz. Bár ha megcsinálják a korrekciót, akkor kezdődik minden elölről. Döntöttél már ezügyben???

    Én egyáltalán nem bántam meg, hogy újra belevágtam a műtétbe. Az első műtétem után elég sokszor fájdogált az oldalam, érdekes, azóta még egyszer sem tapasztaltam ezt.

    Írjál, ha van időd!

    Pusz: Andi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_931473 (4568)
    2007-11-30  21:03
  34. Torolt_felhasznalo_931473
    Torolt_felhasznalo_931473
    2007. november 30. 21:034568.

    Sziasztok!

    Én már régen írtam a fórumon..lassan 4 hónapra  volt a műtétem... a régiektől kérdezem....mikor fog ez kivilágosodni mert nekem még mindíg pirosas...jó már talán nem olyan vad vörös...de azért már úgy szeretném ha fehér lenne....

    barbi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222975 (4567)
    2007-11-30  20:51
  35. Torolt_felhasznalo_222975
    Torolt_felhasznalo_222975
    2007. november 30. 20:514567.
    Rajtuk kívül mást nem ismerek. Emberileg mind a kettő aranyos, de szerintem Debreceninek hasplasztikában nagyobb a tapasztalata. Talán Another volt akit Debreceni műtött, de nem biztos. A biztos az, hogy nagyon szép lett a hasa, bár gondolom ez alkati dolog is. Nekem egyébként ami nem tetszik az a köldököm és van egy kis csücsköm két oldalt. Remélem segítettem. Esetleg kérd meg, hogy mutassanak képeket! 
    előzmény:
    gszil (4564)
    2007-11-30  07:35
  36. Torolt_felhasznalo_979933
    Torolt_felhasznalo_979933
    2007. november 30. 16:244566.

    Szia Tibi! 

    Együtt voltunk műtéten,I.vagyok.Ne aggódj rendben lesz minden.Velem minden ok.csak fent van a heg eléggé.Enyém lapi,  de oldalt csücsköm van egy egész pici.

    Majd írj még.

    Üdv:I.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797609 (4558)
    2007-11-29  17:08
  37. Torolt_felhasznalo_850014
    Torolt_felhasznalo_850014
    2007. november 30. 09:524565.
    Sziasztok.
    Tényleg megváltás ez a varratszedés.Aludtam éjjel.Néhány kép a varratszedés utánról.
    Mi a véleményetek róla?
    Puszi mindenkinek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2007. november 30. 07:354564.
    Szia!

    Még senkinél nem voltam, a jövő héten készülök konzira menni. Csak azt sem tudom, kihez menjek....?
    De akkor azt mondod, hogy Debreceni jó? Vagy tudsz valakit ajánlani esetleg?
    Köszi előre is
    Szilvi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222975 (4563)
    2007-11-29  21:01
  39. Torolt_felhasznalo_222975
    Torolt_felhasznalo_222975
    2007. november 29. 21:014563.
    Engem Győry műtött, de akkor még nem a Honvédban dolgozott. Egy korábban műtött lány volt még itt a topicon, akit a Debreceni műtött. Én annyira nem vagyok elájulva, neki viszont gyönyörű lett a hasa. Te kinél voltál? matamari
    előzmény:
    gszil (4555)
    2007-11-29  13:45
  40. Torolt_felhasznalo_222975
    Torolt_felhasznalo_222975
    2007. november 29. 20:584562.
    Csatlakozom az előttem szólóhoz. Ilyen szép heget még én sem láttam. És hát, hogy ilyen lentre került ez iszonyú jó. Ki is műtött téged? Hát gratula!A dagadás miatt ne aggódj. Most még ödémás, vagyis víz van a szövetek között, de majd ez lapulni fog, meg persze tornával is sokat tudsz rajta javítani. Nekem is ilyen volt, most olyan, mint amikor akkor behúztam. Szóval még egy pár hónap, és neked is olyan lesz mint a negyedik képen. Igaz ha sokat eszem akkor eléggé kidagad, de ez gondolom normális. matamari
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_861513 (4553)
    2007-11-28  22:35
  41. 2007. november 29. 17:594561.
    Basszus, talán ez a legszebb heg amit eddig láttam, pedig én már 2 és fél éve irogatok ide!!! És hogy a fenébe tették Neked ilyen alulra.?

    Kár, hogy feltetted, mert eddig meg voltam elégedve az enyémmel, de már nem. Ilyet akarok! Anyuuuuuuuuuuu
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_861513 (4553)
    2007-11-28  22:35
  42. Torolt_felhasznalo_821567
    Torolt_felhasznalo_821567
    2007. november 29. 17:294560.
    Nagyon szép a hasad. A heged is.
    Én szerintem, aki lusta, mint a dög edzéssel feszesebb lesz, mert ha be tudod húzni, akkor ott van az izom alatta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_861513 (4553)
    2007-11-28  22:35
  43. Torolt_felhasznalo_850014
    Torolt_felhasznalo_850014
    2007. november 29. 17:214559.
    Szia Tibi.
    A hasplasztika után a has nagyon sokára apad le.Ne idegeskedj az pár hónapba bele fog telni mire helyrejön.Még nagyon az elején vagy.
    Fel a fejjel.
    Brigi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797609 (4558)
    2007-11-29  17:08
  44. Torolt_felhasznalo_797609
    Torolt_felhasznalo_797609
    2007. november 29. 17:084558.
    Sziasztok!

    Lehet, hogy én vagyok itt egyedül fiú, de remélem ez nem gond.-)
    24 éves vagyok, és 120kg-ról fogytam le 68, most 80 vagyok. Azóta rendszeresen sportolok, sikerült picit megformásodni, de a hasam azért nem volt tökéletes, főleg az alhas:-(
    Úgyhogy megcsináltattam a hasplasztikát. Tulajdonképpen minden rendben ment, csak egy dolog zavar:a vágás felett meg van dagadvaLassan egy hónapja műtöttek, és még mindig dagadtKezdek félni, gondoltam, hogy egy hónap múlva azért jobb lesz már. Bár még másfél hét, amíg a haskötőt levehetem.
    Ha van ötletetek, akkor szívesen veszek mindent, csinálok majd képet is, talán úgy könnyebb eldönteni, hogy a hasam mostani állapota természetes-e vagy tényleg van vele valami baj.:S
    Mindenkinek minden jót, Tibi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. Torolt_felhasznalo_850014
    Torolt_felhasznalo_850014
    2007. november 29. 17:064557.
    Sziasztok.
    Túl vagyok a varratszedésen.
    Hát tényleg nem volt egy leányálom.
    Tudja valaki hol lehet venni hasszorítós bugyit?
    Puszi mindenkinek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2007. november 29. 13:504556.

    Sziasztok!

    Köszönöm mindenkinek a gyors választ. Még gyűjtögetni kell a rávalót, de addig legalább lelkileg felkészülök a nagy műtétre.

    Mindkét terhességem császárral végződött, ezért nagyjából tudom, hogy mire számíthatok, bár lehet, hogy nem, de azért nagyon tartok tőle.  

    Viszont ezt lógó hasat másképp nem lehet eltávolítani és ez cefetül motivál.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2007. november 29. 13:454555.

    Sziasztok!

    Tegnap inditottam egy topikot, de nem nagyon válaszoltak rá, ezért itt is megkérdezem, hátha valaki..

    Van köztetek olyan, akinek a Honvéd kórházban csinálták a hasát? Ha igen, melyik doki? És hogy van vele megelégedve?

    Köszi

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. Torolt_felhasznalo_850014
    Torolt_felhasznalo_850014
    2007. november 29. 09:494554.
    Szia.
    Én most csináltattam meg a Szent Imrébe november 15.én.
    Engema Jósvai doktor műtött.Nagyon meg voltam vele elégedve.Én ugy tudom itt a legkorektebb az ár.Máshol csak drágább.Itt 270000 forint.Ha valamit még tudni szeretnél szívesen válaszolok.
    Brigi
    előzmény:
    wuki2 (4547)
    2007-11-28  17:22
  49. Torolt_felhasznalo_861513
    Torolt_felhasznalo_861513
    2007. november 28. 22:354553.

    Sziasztok csajok!

    Megpróbáltam képeket feltenni,nemcsináltam még sose,így nem tudom sikerült-e.Az első 3 képen normál állapotban látható a pocim,a 4.-en behúzva.Na csajok erre varrjatok gombot !Eléggé el vagyok keseredve, ha így marad,úgy fogok kinézni,mint aki 3 hónapos terhes .Szerintetek,mi lehet a baj?Nem elég feszesek a megvarrt hasizmok,vagy"zsír"maradt ott?170cm vagyok,62 kg.Előtte se volt "háj",inkább csak lógó bőr.Az én dokim azt mondta,tökéletes...De,ha feszes a hasizmom,akkor,hogy tudom ennyire behúzni ?

    Légyszi válaszoljatok,hátha van valakinek jó ötlete.Pusza Baba

    előzmény:
    Sida (4549)
    2007-11-28  20:36
  50. 2007. november 28. 20:554552.

    Szia Gabi! Üdv köztünk! Ha nem vagy megelégedve magaddal, én csak bíztatni tudlak, hogy ha van rá lehetőséged, akkor vágj bele a műtétbe! Sajna a Szent Imrében már nem lehet tb-re csináltatni. Mindenhol fizetős már. Azt nem tudom most mennyi, de a többiek biztos írnak neked árat, akik mostanában voltak a műtéten.

    És biztos Neked is szép hasat tudnak csinálni!!!!

    Engem a Szent Imrében műtött DR. Kelemen Péter. Bátran ajánlom, mert szuper orvos, és nagyon szépen dolgozik. Én csak jókat tudok róla mondani. A kórház is szuper szerintem, a nővérek is rettentő kedvesek. Egyszóval nekem nagyon jók a tapasztalataim. Hiába nehéz a műtét, és a felépülés, szerintem megéri megcsináltatni. Úgyhogy Hajrá!!!   

    előzmény:
    wuki2 (4547)
    2007-11-28  17:22
  51. 2007. november 28. 20:474551.
    Szióka Drága Napsugár!! Ne félj, Te is megvilágosodol!!!!   Most már minden esélyed megvan rá! Lényeg, hogy sikerült minden, és hogy teljesen rendben vagy. Igazából te most előről számolhatod a napokat, mert olyan mintha most lett volna a műtéted. Szóval kitartás Neked is!!!!! Puszika, és vigyázz magadra!
    előzmény:
    napsugár70 (4546)
    2007-11-28  13:06
  52. 2007. november 28. 20:444550.
    Szia Legolas! Elmesélem Neked, hogy én a műtéthez képest 12 kilót szedtem fel.... Aztán szerencsére még időben észhez tértem, és szépen ledolgoztam a felesleget. 9 kilótól szabadultam meg ezidáig. Persze ez nagyon nehéz, diéta, sok mozgás. De csak elkezdeni nehéz, ha már belejön az ember, akkor már nem gond csinálni. Én sem vagyok ám már olyan haj de mai csirke, már én is 30-on felül vagyok    . Szóval csak vágj bele a fogyiba, mert megéri! És az az 5 kiló nem olyan vészes. És az az érdekes, hogy a 12kilós súlyingadozás egyáltalán nem viselte meg a hasamat. Nem lett lógós vagy csíkos jobban mint amilyen volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_336837 (4545)
    2007-11-28  11:06
  53. 2007. november 28. 20:364549.
    Szia Baba! Szerintem nem a gyomortáji duzzanat le fog szépen lapulni. Csak idő kell hozzá, az előbb Te is igen jól mondtad, hogy türelem kell. Nekem is kb a 6. héten szép puklim volt gyomortájon, de aztán szépen minden a maga helyére igazodott. Kb egy év, míg eléri a végleges állapotát a has, szóval csak türelem!!! Majd rakjál fel képeket, kíváncsi vagyok milyen most. Üdv, Sida
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_861513 (4542)
    2007-11-28  09:20
  54. 2007. november 28. 20:334548.

    Szia! A varratszedéstől nem kell félni, majd meglátod mennyire megkönnyebülsz! A heged pedig nagyon sokat fog alakulni. Még az elején vagy a gyógyulásnak, még nagyon sokat változik a pocak, természetesen jó irányban! Csak türelem kell már, ami tudom nagyon nehéz...legalább is nekem az volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850014 (4540)
    2007-11-28  07:40
  55. 2007. november 28. 17:224547.

    Sziasztok!

    Szeretném megcsináltatni a hasam, mert két terhesség után enyhén csúnyának mondható.

    Leirnátok nekem, hogy ki hol és mennyiért csináltatta meg? Létezik még a Szent Imre Kórházban az ingyenes hasplasztika?

    Kicsit vissza olvastam és a képeket is megnéztem, hát ha az én hasam fele olyan szépen fog kinézni mint a tietek, akkor simán belevágok.

    Üdv: Gabi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. 2007. november 28. 13:064546.

    Szia Sidácska!

    Nagyon szép a heged, szinte alig látható. Remélem, hogy nekem is ilyen szépen kivilágosodik. :-))) Túlképpen semmi okom panaszra, hiszen gyönyörű vékony, kenegetem házi körömvirággal mindennap, úgyhogy várom a (meg)világosodást.

    Puszillak Aranyom!

    Andi

    előzmény:
    Sida (4519)
    2007-11-23  19:53
  57. Torolt_felhasznalo_336837
    Torolt_felhasznalo_336837
    2007. november 28. 11:064545.
    Szia Sida!
    hogy te milyen csini maradtál még másfél évvel is aműtét után!!! Nagyon szép a heged is és szép lapos a hasad!! Sajnos én felszedtem azóta 5 kg-t, mindet a hasamra - úszógumi effektus, és alig bírom leadni! Mázlista vagy!! Én most megint fogyizom, de nagyon nehéz, főleg így 35 fölött!!!
    Legolas
    előzmény:
    Sida (4519)
    2007-11-23  19:53
  58. Torolt_felhasznalo_336837
    Torolt_felhasznalo_336837
    2007. november 28. 11:014544.
    Szia!
    Nekem másfél éve volt a műtétem és varratszedés előtt kb 1 héttel szétnyílt kicsit a sebem. Engem is Jósvay műtött és nagyon bepánikoltam, hogy mi ez. Ő akkor erre azt mondta, hogy zsírelhalás és semmi teendő nincs vele, majd kitisztul és magától beforr. Nekem nem annyira csúnyán nyílt szét, mint Anginak, de a tied szerencsére nem is annyira van kinyilva,mint az enyém volt. Remélem ekkora is marad neked!! Amúgy kb 3 hétig folydogált belőle a trutyi, de az enyém sokkal több volt, mint neked, már az elejétől fogva és sokat át is ázott mind a géz, mind a haskötő. Amúgy később semmi kellemetlen nem lett belőle, csak sajna nem úgy forrt össze ott a seb, mint ahol semmi nem volt. SZóval erre számítani kell, és erre a doki azt mondta, hogy majd ott legfeljebb korrigálni kell. De hogy megnyugtassalak: a tied sokkal kisebb,mint az enyém volt és ha így marad, az OK, nagyobb baj ne legyen, legfeljebb ott egy icipicit nem lesz sima a heg helye.
    Kitartást és mielőbbi gyógyulást!!
    Legolas
    előzmény:
    Szabina* (4509)
    2007-11-23  12:35
  59. Torolt_felhasznalo_861513
    Torolt_felhasznalo_861513
    2007. november 28. 09:264543.

    Szia BRIGI!

    Az a gyűrődés attól van,hogy a varratod már ennyi idő után,nagyon húzza a sebed.Nekem is az utolsó napokban már nagyon "ráncosra"húzta,szinte a kis csomó a varrat végén már beleette magát a bőrömbe.Ne félj,a varratszedés után megkönnyebbülsz.

    Szép napot!Baba

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850014 (4540)
    2007-11-28  07:40
  60. Torolt_felhasznalo_861513
    Torolt_felhasznalo_861513
    2007. november 28. 09:204542.

    Szia Elektra!

    Köszi a jelszót!Megnéztem a képeidet,nagyon sokat javult a pocid,nagyon csini lett !Tényleg igaz az,hogy türelem,és még több türelem kell a gyógyuláshoz.Nagy műtét ez csajok!

    Köszönöm kérdésed,jól vagyok,csak még mindig az a bajom,hogy nem vagyok lapos.Olyan "DOMBORÚ" lett a hasam, ha behúzom,akkor tök lapos!Ha meg leülök,egy kicsit "rálóg"a varratra.Majd teszek fel képeket,hogy értsétek miről van szó.Neked lapos,vagy megtörik a vágásnál?Ezen kívül a gyomromnál is olyan pufi!Lehet,hogy még mindig idő kell?

    A hasad mivel volt bekenve a képeken,hogy úgy csillogott?Amúgy tényleg nagyon szép!Gratula!

    Pusza Baba

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_235299 (4538)
    2007-11-27  14:09
  61. 2007. november 28. 07:484541.
    Nekem is olyan volt,nyugi, kisimul idővel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850014 (4540)
    2007-11-28  07:40
  62. Torolt_felhasznalo_850014
    Torolt_felhasznalo_850014
    2007. november 28. 07:404540.
    Sziasztok csajok!
    Nem vesztem el csak szar volt a gépem.Holnap megyek varratszedésre.Para.
    Már jobban vagyok nem kell fájdalomcsillapító tegnap óta.Csak a varratom végei húznak.A két vvége a varratnak nekem nem nagyon tetszik.Olyan mint ha meg lenne gyűrődve.Mit gondoltok az olyan marad?Vagy még igazodni fog.
    Mindenkinek gyógyulást akit megműtöttek és kitartást.Aki meg még műtét elött áll annak peddig szorítok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. Torolt_felhasznalo_979933
    Torolt_felhasznalo_979933
    2007. november 27. 22:464539.

    Sziasztok lányok!

    Reméltem,hogy mindenkivel minden ok. de látom,hogy nem(sajnos) Anikóval én taliztam a Szt.Imrében két hete,ő is Kelemennél volt.Szegényt nagyon sajnálom,igazán sok problémája van.Ma vagyok 4 hetes és igazán szép lett,majd teszek fel képeket. Azért egy valami nálam sem kerek és az a csücsök bal oldalon.Pici,de a doki mondta,hogy még alakul,de szerintem nem fog.Megcsinálja ambulánsan,ha akarom.Naná! Egyébként fáj ez a dolog,hogy lehet bírni ambulánsan,meg meddig tart?Írja meg nekem valaki,aki túl van rajta!Előre is köszi! Mindenkinek kitartást és szép pocit!  

    Üdv:Anh

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  64. Torolt_felhasznalo_235299
    Torolt_felhasznalo_235299
    2007. november 27. 14:094538.

    Szia Baba!!! 

    Szegény Anikó!!És akkor most mi van??A doki se tud mondani semmit??De akkor mi alapján műtenék meg??Remélem,hogy erre nem kerül sor Nála!!!Nagyon szorítunk Neki és remélem mihamarabb rendeződik minden!!!!Sokszor eszembe jut mi lehet Vele,gondoltam már,hogy rákérdezek a dokinál.Anikóóó fel a fejjel,(tudom könnyű ezt mondani )Itt vagyunk,ha tudunk bármiben segítünk!!  

    Köszi a kék foltjaim már eltüntek,még a mellem lila egy picit,de az is gyógyúlgat!!!

    A jelszót küldöm priviben!!

    Veled mi van??Hogy vagy?? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_861513 (4537)
    2007-11-27  13:45
  65. Torolt_felhasznalo_861513
    Torolt_felhasznalo_861513
    2007. november 27. 13:454537.

    Szia Elektra!

    Jó hogy jelentkeztél,már kerestünk Moncsival a múltkor.Nagyon örülök,hogy jobban vagy.A kék foltok is felszívódtak már?Örülnék,ha ide raknád fel a képeidet,de ha a bemedre teszed,akkor szeretném ha elküldenéd a jelszót privibe .Előre is köszönöm!

    Az Anikóval egyébként napi kapcsolatba vagyok,említette is,hogy találkozott valamelyik lánnyal,csak nevet nem tudott mondani.Sajnos még nincs jól,fájdalmai vannak,minden nap vizsgálatokra jár,és tegnap azt mondta,hogy nincs kizárva egy újabb műtét lehetősége sem   .Bár ezt elérni,még nagy harc lesz!Nagyon sajnálom!!!

    Pusza mindenkinek:Baba

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_235299 (4536)
    2007-11-27  12:19
  66. Torolt_felhasznalo_235299
    Torolt_felhasznalo_235299
    2007. november 27. 12:194536.

    Sziasztok!!!

    Gratula a műtéten átesetteknek!!! KITARTÁS!!!

    Szabina,nekem is volt ilyenem,de nem foglalkoztam vele.Nekem volt más problémám,ezért nem igazán kötött le!!Nekem is ugyan így szivárgott egy helyen a műtét után,de már semmi sem látszik belőle.Úgyhogy nyugi,semmi gáz vele!!!Hidd el.Sőt engem még meg is nyitottak a műtét után többször is,mert nem szívódott fel a cucc és az is mostmár szépen gyógyulgat!!Úgyhogy no para!!OK?? 

    Verebi!!!Köszönöm az érdeklődést,meg hogy gondoltál rám!!!! Nagyon aranyos vagy!! Égyébként mostmár szépen alakulok,minden rendben.Dokihoz azért még járni kell mert figyelgeti!!De télleg széééép és ennek nagyon örülök!!! 

    Úgyhogy mindenkinek csak azt tudom mondani,hogy hajrááááááá!!!!!!!!!!

    Sok sikert Mindenkinek,gyors gyógyulást és szép hasakat kívánok!!  

    Bememre rakok majd fel friss képeket,csak le kell szednem a fényképezőről..........

    Télleg Anikó80-nal mi lehet???De egyébként szerintem vele találkoztam a korházban a multkor!! ANIKÓÓÓÓ JELENTKEZZ!!!

    Szép napot!!!!   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. 2007. november 26. 21:224535.
    Igen, én meg jó bunkó vagyok..  Tény hogy mostanában csak magammal törödőm, azért gondolok itt a frrisen műtöttekre, és a lábadozókra. Én is kívánok mindenkinek nagyon jó egészséget, és mihamarabbi felépülést.   
    előzmény:
    Sida (4534)
    2007-11-26  20:59
  68. 2007. november 26. 20:594534.

    Szióka! Szerintem nem lesz ezzel baj! Jól néz ki, és egyáltalán nem nagy ahol csepeg ki valami. Jó látványos a változás. Gondolom nem nagyon bánod, hogy olyan már nem lesz mint az első képeken.....  És ne izgulj, ennél már csak jobb lesz! Lényeg, hogy vigyázz magadra! És remélem hamar helyrejössz!   

    Többiek, hogy vagytok? Barbi? Jó rég írtál. Mindenkinek jobbulást, és jó éjszakát!

    előzmény:
    Szabina* (4533)
    2007-11-26  14:39
  69. 2007. november 26. 14:394533.
    Ja, a képek már megint lemaradtak! 
    előzmény:
    Szabina* (4532)
    2007-11-26  14:26
  70. 2007. november 26. 14:264532.

    Szia!

    Köszönöm szépen a bíztatást, de én meg a para sajna összetartozunk.  Azért mindenesetre úgy gondolom hogy mintha egy kicsit jobb lenne a helyzet. De eldönthetitek, teszek föl mai képeket. Ma vagyok 19 napos. Egyébként szombaton folyt belőlem a legtöbb trutyi, igaz meg is mozgattam magam mert nem voltam itthon. Rendesen eláztam, és persze jött a para.. Aztán nem igazán tudtam már magammal mit kezdeni, ezért fogtam egy üveg naturland svédcseppet, aminek köztudot hogy gyulladáscsökkentő hatása van. Külsőleg nagyon jó borogatára használni, de lehet inni is belőle. Szóval szépen ráöntöttem egy steril gézlapra annyit, hogy jól elázzon a gézlap..Aztán jó alaposan a heget átborogattam vele többször is. Aztán a szivárgó részt letapasztottam lyofam-al. Annak nagy jó nedvszívóképesége van. Vasárnap reggel leborogattam, és csak este néztem meg és csak néhány csepp volt a leragasztott részen, és a pirosság is halványult. Úgyhogy most tök jól elvagyok, mert ma még egy-két csepp jött csak ki. Remélem lassan abbamarad. A heg körüli keményég is sokkal puhább lett. A szétnyílásom kb 2 cm-re tippelem. Ami lassan, de gyógyul..legalábbis remélem. 

    előzmény:
    Sida (4529)
    2007-11-25  10:20
  71. 2007. november 25. 20:304531.
    Sehova...ott van a heg!  Nézd csak meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_288824 (4530)
    2007-11-25  17:06
  72. Torolt_felhasznalo_288824
    Torolt_felhasznalo_288824
    2007. november 25. 17:064530.
    hová tünt a heg???
    előzmény:
    Sida (4519)
    2007-11-23  19:53
  73. 2007. november 25. 10:204529.
    Szia Szabina! Szerintem sem kell ennyire parázni, nem csúnya a sebed!!!!! Szerintem nyugodj meg, és próbálj pozitívan gondolkodni, mert szerintem az is sokat számít!  Itt mindenki annyira drukkol Neked, hogy ebből már tutira nem lehet baj! Fel a fejjel, és meglátod nem lesz semmi baj!!!!!   
    előzmény:
    Szabina* (4526)
    2007-11-25  01:35
  74. Torolt_felhasznalo_778551
    Torolt_felhasznalo_778551
    2007. november 25. 08:204528.

    Szia Szabina!

    Nekem is kinyílt a sebem annak idején.   Azért is írok, hogy nyugtassalak. Nekem még a varratszedés előtt nyílt ki egyik éjszaka. Arra ébredtem, hogy csupa "víz" a hálóingem, megijedtem, hogy mi az, és a tükörben láttam, hogy kinyílt.   Aznap elmentem a dokihoz és nekem is ezt mondta, hogy zsírelhalás, ami azért van, mert nem elég jó a vérellátás még azon a részen, műtét után a hajszálerek még nem dolgoznak eléggé, és persze megjegyezte, hogy a dohányzással még én is hozzáteszek az erek összehúzásához.   De nekem kb egy 10 Ft-osnyi lyuk lett a hasamon. Mivel ilyen nagy volt, nagyon lassan gyógyult be. (Május végén műtöttek, és augusztus végére nőtt be a lyuk). De nem a nagysága, hanem a mélysége volt ijesztő. De szépen lassan összeforrt. (Gondolhatod, hogy vártam először a nyarat az új hasammal, aztán mégcsak strand közelébe sem mehettem egész nyáron.) 

    A fentieket azért írtam le, mert Neked NEM lett ilyen nagy lyukad, sőt, nekem is volt a nagy mellett egy picike, és az nem nőtt meg és sokkal hamarabb beforrt.   Úgyhogy csak használd türelmesen a gézt, és várd meg, hogy minden kifolyjon, ami nem odavaló. Mert ha bent marad, nagy galibát okozhat!  

    Türelmet a gyógyuláshoz mindenki másnak is: marKam

    előzmény:
    Szabina* (4526)
    2007-11-25  01:35
  75. Torolt_felhasznalo_935976
    Torolt_felhasznalo_935976
    2007. november 25. 07:364527.

    Sajnálom, hogy nem tudtunk kellőképpen megnyugtatni , nyilván az orvos szavai megnyugtatóbbak. Innen úgy tűnik, hogy nincs okod az aggodalomra!

    Ez nem volt egy kis műtét. Egyéb szöveten kívül van még zsír (háj) is, ami igencsak meg lett bolygatva, átrendeződött a berendezésed, nyilván valahogy reagál rá a tested. Nekem az a véleményem, hogy amíg nincs láz, hőemelkedés, nem vagy rosszul, nincsenek fájdalmaid, addig ne stresszeld Magad, hagyd, hogy a szervezeted tegye a dolgát, támogasd sok C vitamin tartalmú gyümivel!  A képeken látszik, hogy szépen van kezelve a sebed, a fertőzés esélyét leredukáltad a minimálisra, viszont ami még bent van és nem odavaló, azt a tested ürítené kifelé. Ilyenkor megkeresi a leggyengébb pontodat és onnan távozik a nemkívánatos dolog. Szerintem a sok rossz és kellemetlen dolog közül ez a legjobb. Addig jó, amíg kiürül és magától teszi, nem pedig a szerveidet támadva okoz mégnagyobb problémát. Napsugárnak igen nagy lett a lyuk, az Angiról már nem is beszélve! Az övékéhez képest a Te szivárgásod igencsak természetesebb ürülés. Szerintem ne aggódj, hanem szorgalmasan, ahogy eddig is tetted, kezeld a sebedet és, ha teheted, igyál minden nap  frissen préselt narancs és gapefruit  levet,  meglátod,  ez a   C vitamin bomba nagyban segíti a gyógyulást, valóságos atom a testnek! Egyébként is jót tesz! 

    Menj el a dokihoz és meglátod, hogy hasonló dolgokat fog mondani.

    Azt kívánom Neked, hogy gyorsan gyógyulj meg minden komplikáció nélkül!  

    Pussza, Any

    előzmény:
    Szabina* (4526)
    2007-11-25  01:35
  76. 2007. november 25. 01:354526.

    Szia

    Semmi nem változott. Nem lett rosszabb, de jobb sem.  Valójában nem szeretnék panaszkodni, hiszen semmim nem fáj. Nincs lázam, és a közérzetem is jó. Csak ez a zsírszivárgás ne lenne Kicsit jobban idegesít a kelleténél is. Ezért is írok ilyen későn, mert a nyugtalanság miatt nem tudok aludni. Persze hogy parázok, mert fogalmam sincs hogy meddig állhat fönt, a szövődmények veszélye. Mennyi idő kell a műtét után, hogy már megnyugodhatok? Egyébként én nem észleltem máshol lyukat, csak ott, ahol szivárog. Ott is olyan pici a lyuk, mint egy tűszúrás. Ugye, ettől már nem lehet rosszabb??  Végtére is 18 napos vagyok..reménykedem 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_861513 (4525)
    2007-11-24  16:49
  77. Torolt_felhasznalo_861513
    Torolt_felhasznalo_861513
    2007. november 24. 16:494525.

    Szia Szabina!

    Megnéztem a képeket,remélem tegnaptól nem nagyobbodott a lyuk!?Lehet,hogy nem jól látom a képeken,de úgy látom,hogy a varrat mentén van több "kis megszakadás is a bőrödön"!?Nagyon vigyázz magadra,amit tudsz pihenjél,ha meg nagyon parázol,vagy ne adj isten rosszabb lesz,hívd föl a dokit!

    Persze megint hétvége van,mint mindig,ha az embernek szüksége lenne a doki megnyugtató szavaira.

    De ahogy mondani szoktuk,AZÉRT IS SZÉPEK LESZÜNK,CSAJOK!!!Na persze,én mondom,és én sem vagyok megelégedve a pocimmal.

    Pusza Baba

     

     

    előzmény:
    Szabina* (4522)
    2007-11-24  02:35
  78. Torolt_felhasznalo_935976
    Torolt_felhasznalo_935976
    2007. november 24. 09:434524.

    Szia!

    Szinte biztos voltam benne, hogy Te vagy az! Nagyon szép lett a pocód és a heg is gyönyörű!

    Én is ilyenre vágyom!   

    Azt szokták mondani, hogy amire az ember nagyon vágyik és nem fér hozzá kétség, akkor az úgy is lesz!    

    Na, akkor hajrá Én!    

    Minden műtöttnek szép pocakot és gyors gyógyulást, türelmet a családjához!     

    előzmény:
    Sida (4519)
    2007-11-23  19:53
  79. Torolt_felhasznalo_935976
    Torolt_felhasznalo_935976
    2007. november 24. 09:314523.

    Elég későn... illetve nagyon korán írtad ezeket a hsz-okat. Pihenned kellene... Majd a szobalány beviszi Neked a kajádat, a bejárónő megfőz, kitakarít, a sofőr meg elvezeti az autót!                

    A sebed miatt ne aggódj, nincs ott semmi, ami miatt a fejed fájhatna. Itt, szerintem, az a lényeg, hogy amíg szivárog bármi is, addig Te szorgalmasan csak kenegesd és fertőtlenítsd, mert addig nem lehet(ne) baj.

    Nem ajánlom, csak tapasztalat! Nekem ha fáj valamim, akkor Cataflam. Míg cigiztem, időnként rám jött a köhögés és meg sem álltam a hörhurutig. Ilyenkor 2-3 szem Cataflam + C vitamin és nem jött elő az a szörnyű gyulladt íz, fájdalom, sokkal hamarabb meggyógyultam.

    Fel a fejjel, no para!   

    előzmény:
    Szabina* (4522)
    2007-11-24  02:35
  80. 2007. november 24. 02:354522.
    Ezek a képek az esti zuhanyzást követően készültek. Amikor levettem az előző kötésem, és míg elértem a fürdőszobáig, és beálltam a kádba, hát igen-igen csordokált már végig a combomon is a trutyi..  Ha lehajolok, akkor másodpercenként cseppen egy csepp..Szóval biztosan van még ott minek ürülnie..  De ez már nem is izgatna, csak ne nyíljon ki a seb, mert akkor tuti megőrülök..Mert ugye most van az kis lyuk, mintha egy pattanás, vagy begyulladt szőrtüsző lenne.De ennél nagyob lukat már nem szeretnék.. 
    előzmény:
    Szabina* (4521)
    2007-11-24  00:10
  81. 2007. november 24. 00:104521.

    Szia!

    Igazából eleinte nem is gondoltam szétnyílásra, mert olyan volt mint egy gyulladt szőrtüsző..Gondoltam na már növekedik a szőröm, és lehet ezért..De mikor úgymond kifakadt, eléggé bepánikoltam  És amit a gézlapon látsz, az egy egész éjszakai "termés"..Persze napközben többet mozgok, így több a szivárgás is. Láz, hőemelkedés továbbra sincs, és kenegetem ezerrel, és azért éjszaka még fertőtlenítem bár a doki nem mondta. Ma volt az első napom, amikor vezettem..Hát mit mondjak..Soha nem gondoltam hogy az ember ilyen apró dolgoknak is tud örülni  Jó érzés volt tenni egy kört a városba, csak úgy céltalanul.  Remélem hogy már gyógyulgatok, és 17 naposan már nem kell szövődménytől tartanom..  Vagy lehetséges??  És köszi a körmöm "nevében" is  Amikor hazajöttem, másnap jött a barátnőm meglátogatni, és kértem ha már úgyis jön, hoza magával a kis felszerelését Nehogymár azt hgyjék hogy beteg vagyok  És szépen feküdtem, míg ő gerincferdülést kapott...  

    előzmény:
    Sida (4514)
    2007-11-23  13:38
  82. 2007. november 23. 23:584520.
    Köszönöm.. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_935976 (4512)
    2007-11-23  13:11
  83. 2007. november 23. 19:534519.

    Szia! Akkor mutaom neked itt, hogy milyen lett a hasam.

    Jól látszik, hogy műtét előtt a köldök fölé értek a striák, és a műtét után lekerültek a köldök alá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_935976 (4512)
    2007-11-23  13:11
  84. Torolt_felhasznalo_979933
    Torolt_felhasznalo_979933
    2007. november 23. 19:384518.

    Szia!

    Sajnos a heg varratszedés után is megnyílhat,de ez egyáltalán nem törvényszerű.Nekem varratszedés után 2 nappal megnyilt,mert gyomorrontást kaptam így egész éjjel hánytam és a megerőltetéstől történt.Ezért folyadékgyülem is keletkezett és ahol megcsapolt a doki ott nyílt szét(0,5cm)öt napig szivárgott,bioptronlámpával kezeltem a harmadik naptól és így két nap alatt varas lett.Nekem nem zsír szivárgott,mert nem voltam,úgymond hájas,csak csíkjaim voltak.Szóval nemcsak annak nyílhat meg,akinek sok feleslege van.Egyéni hajlam is és történhet másból eredően is.De mint írtam,ez nem törvényszerű.Vigyázz,hogy ne emelj és ne hajolgass.Így tudsz vigyázni magadra és ez az,ami csak rajtad múlik.Nekem kedden múlt 3 hetes és bizony fáj még az izomvarratom. Ez természetes,doki mondta,hogy fog is még ez így van rendjén.Amúgy nekem máshol nem igazán fáj,nem is érzéketlen.A teljes gyógyulás pedig több hónap.Már a duzzanataim is háromnegyed részben lelohadtak és a kék-zöld foltjaim is eltüntek. Kitartást kívánok neked és segítőkész,megértő családot! 

    Üdv:Anh

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850014 (4516)
    2007-11-23  16:53
  85. 2007. november 23. 19:324517.
    Szia! Szerintem még akkor is szétnyílhat, mert ha jól rémlik, akkor az Andinak is mintha már a varratszedés után kezdődött volna a probléma. De pl az Anginak már a varrattal. Persze ezt ugazán az tudja, akinek tényleg volt ilyen problémája. Biztos írni fognak ők is, mert lehet, hogy nincs igazam. De Neked nincs ilyen bajod még, remélem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850014 (4516)
    2007-11-23  16:53
  86. Torolt_felhasznalo_850014
    Torolt_felhasznalo_850014
    2007. november 23. 16:534516.
    Sziasztok.
    Engem az foglalkoztat,hogy varratszedés után is még szétnyílhat bármikor a seb vagy csak előtte.Ez mitől függ hogy szétnyílik-e vagy sem?
    Ma már egy kicsit jobban vagyok.Csak a jobb oldalam fáj.
    De a sebem a férjem szerint szép.
    A válaszokat előre is köszönöm.
    Jobbulást mindenkinek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2007. november 23. 13:444515.
    Köszönöm kérdésed, velem szerencsére minden rendben van. Nagyon klasz lett a hasam, nagyon elégedett vagyok. Most már minden működik rendesen. Lehet tornázni, nem húzódik, igazából már semmi nem emlékeztet a műtétre. Már azt a fura zsibbadást sem érzem a köldök tájékon, és alatta. Boldog vagyok az új hasammal, én is visszanyertem a majdnem lánykori alakomat a műtétnek köszönhetően. Hordhatok normális ruhákat, vehetek fel bikinit, nem kell dugdosni a hasamat. Újra van derekam. Stb... De szerintem mindegyikőtök tudja miről is beszélek.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833925 (4513)
    2007-11-23  13:21
  88. 2007. november 23. 13:384514.
    Szia! Az én vleményem szerint sem vészes a pocid. Nincs szétnyílva, vagyis nem látom rajta, hogy szét lenne nyílva. A szivárgás a gézen látszik, de innen az sem tűnik egyáltalán vészesnek. És osztom Anyma véleményét, hogy ha nem vagy lázas, akkor nem lehet komoly a baj. Én drukkolok neked, és szívből kívánom, hogy semmi szövődményed ne legyen!!!! De tényleg nem látszik a seben, hogy gond lenne vele. És tényleg szép lett a hasikád! (És a körmöd is nagyon klasz!!!  &nbsp Vigyázz magadra, és minden jót kívánok!!
    előzmény:
    Szabina* (4510)
    2007-11-23  12:37
  89. Torolt_felhasznalo_833925
    Torolt_felhasznalo_833925
    2007. november 23. 13:214513.

    Szia!

    Olyan rég hallottam felőled.A puklira ezt mondta az egyik ismerősöm is.Neki fél év kellett a lelapulásra.Igazából még ha meg is marad,akkor is szebb igy mint volt.Én elégedett vagyok az eredménnyel.Veled mi újság?

    Puszi

    Moncsi

    előzmény:
    Sida (4507)
    2007-11-23  11:45
  90. Torolt_felhasznalo_935976
    Torolt_felhasznalo_935976
    2007. november 23. 13:114512.
    Egyébként pedig nagyon szép a pocid!  
    előzmény:
    Szabina* (4510)
    2007-11-23  12:37
  91. Torolt_felhasznalo_935976
    Torolt_felhasznalo_935976
    2007. november 23. 13:104511.

     Szia, Szabina!  

    Bár engem még nem műtött meg a Jósvay, tehát fizikai tapasztalatom még nincs, de szerintem nincs miért aggódnod!

    A képeken látszik, hogy a seb tiszta, nincs komoly szétnyílás, rendesen le van kezelve, a géz pedig nem trutyis, hanem egyszínű, sárga foltos, vagyis zsír. Mondom én, a laikus. Én azt hiszem, akkor van gond és akkor kell késedelem nélkül a dokit felkeresni, ha mindemellett még lázas is lennél, mert az gyulladásra utal.

    Szerény véleményem szerint a maradék ürül, aggodalomra semmi okod, pláne, ha a doki is ezt mondta. Persze, nem szentírás, na, de mégis...

    előzmény:
    Szabina* (4510)
    2007-11-23  12:37
  92. 2007. november 23. 12:374510.
    Izgatottan várom a hozzászólásokat, véleményeket.. 
    előzmény:
    Szabina* (4509)
    2007-11-23  12:35
  93. 2007. november 23. 12:354509.
    A képek lemaradtak..
    előzmény:
    Szabina* (4508)
    2007-11-23  12:24
  94. 2007. november 23. 12:244508.

    Szia!

    Igen, tudom.. És láttam a képeket is amiket itt megosztott velünk..Ez borzasztó   Teszek föl én én is néhány képet, hogy lássátok miről beszélek..Engem november 07-én műtött a Jósvay, és a varratszedés napja előtti napon kezdett szivárogni..Ezek a mai képek..Vagyis 16 napos vagyok. Nem tudom hogy ezek után lehet -e még rosszabbra számítani, de ha segítenétek hálás lennék. 

    előzmény:
    Sida (4507)
    2007-11-23  11:45
  95. 2007. november 23. 11:454507.
    Szió! Anginak is zsírelhalása volt. Sajna neki eléggé durva.  Remélem nálad nem olyan nagy a baj!!!
    előzmény:
    Szabina* (4502)
    2007-11-22  23:51
  96. 2007. november 23. 11:384506.
    Szia Moncsi! Nekem is volt gyomortáji pukli kb a műtét utáni 4.héttől. Én azt hittem, hogy a belső varrat szakadt el valahol, mert ez is okozhat ilyet. De tényleg szépen lelapul, akármitől is lett ilyen. Én most voltam 1 év és 7 hónapos. Pár hónap és le fog apadni a pukli! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833925 (4497)
    2007-11-22  20:17
  97. 2007. november 23. 11:344505.
    Mindenkinek jobbulást kívánok, aki lábadozik! Kitartás lányok, és meglátjátok hamarosan minden kellemetlen dolgot elfelejtetek, és marad a gyönyörű poci, amiben lehet gyönyörködni!!!!  És természetesen mindenkinek nagy gratula, aki rászánta magát, és végigcsinálta!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  98. 2007. november 23. 11:314504.
    Szia! Nagyon klasz lett a pocid!!!! Nem semmi a változás!  Jobbulást Neked, és gyors felépülést!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850014 (4475)
    2007-11-21  08:37
  99. 2007. november 23. 11:124503.
    Köszi mindenkinek, aki válaszolt. Én mindenkinek hiszek itt, hiszen szinte egyformát írtatok. Csak az háborít fel, hogy miért okoskodik, aki tök hülye hozzá? Na mindegy, majd túl teszem magam rajta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833925 (4500)
    2007-11-22  22:13
  100. 2007. november 22. 23:514502.
    Én úgy tudom hogy neki el volt fertőzve, és nagyon bűzös gennyes váladéka volt.. Az enyém viszont zsírfolyás, ami az elhalt zsirszövetekből csordogál. A Jósvay azt mondta 2 hét, és kiürül teljesen. Ez azoknál fordul elő, akiknél túl sok felesleget távolítottak el és a vérkeringés azon a testrészen nem elég aktív, és oxigén hiányba az a zsírszövet elhal...De ezzel nem lesz semmi gond.  Azért köszi, de ez biztosan nem az..  
    előzmény:
    MuTeR (4499)
    2007-11-22  21:49

Címlap

top