Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Együtt alvás a gyerekkel?

Torolt_felhasznalo_930096
Torolt_felhasznalo_930096
Létrehozva: 2005. március 20. 17:05
Sziasztok!
Az a helyzet, h. a kislányom-aki lassan másfél éves lesz- már kb.2 hónapja csak a mi ágyunkban alszik éjjel.
Eleinte csak reggel 6körül jött át a mi szobánkba,aztán mindig egy kicsivel hamarabb, míg most már éjfél körül felébred és nem tudom a saját szobájában visszaaltatni.Már a férjem is kiköltözött a hálóból, mert a kisasszony keresztbe feküdt és kitúrta.(Ez pedig nem igazán kedvez a házaséletnek, ühüm.)

Mondjuk engem nem zavar annyira hogy velem alszik,nagyon szeretem amikor ott szuszog mellettem, inkább attól tartok nagyon megszokja és később a kistesó érkezésekor lesz gond.(bár így nem sok esélye van "létrejönni "sem)Féltékenység, stb.Vagy többet nem akar a saját szobájában aludni.Vissza lehet szoktatni még?Vagy neki így jobb?
Örülnék ha hasonló helyzetben lévő szülők megosztanák velem tapasztalataikat.
köszi: Dit
  1. Torolt_felhasznalo_202361
    Torolt_felhasznalo_202361
    2005. március 20. 20:0451.
    Ki adja a jelet és mi alapján? Fogalmam sincsen, miért van fiú jelem, eddig azt sem tudtam, hogy ez fiú jel!!?? Pedig lány vagyok!:))))
    előzmény:
    Drosera (43)
     
  2. Torolt_felhasznalo_441090
    Torolt_felhasznalo_441090
    2005. március 20. 20:0350.
    Sziasztok!

    Látom jó pár gyerkőc csak a szüleivel tud aludni. Ez nálunk is így van. Boglárkám 28 hónapos , 5 hónapos kora óta alszik velünk. Eleinte próbálkoztunk visszatenni az ágyába, de amikor már 15* keltünk fel éjjel, és hulla fáradtan ébredtünk, úgy döntöttünk aludjon velünk. Elfordultunk a franciaágyon és azóta is keresztben alszunk. Igaz a lábunk vége lelóg, de legalább alszunk. Azóta egyébként nagyon ritkán ébred fel éjjel. Érdekes, hogy délben a saját szobájában alszik, autómatikusan oda megy , leülök mellé amíg elalszik , és nincs semmi probléma. Este hiába mondjuk neki, hogy menjen a szobájába, nem hajlandó. Mi már túl vagyunk a bútor és ágy cserén. Igazán nem hatotta meg. Elfogadtuk a helyzetet, de azért szeretnénk, ha mindenki a saját helyén aludna. Még nem tudjuk, hogyan próbáljuk meg. Egyik gondolatunk az, hogy elalszik köztünk és átviszem az ágyába, talán nem ébred fel???

    előzmény:
    ditkata (1)
     
  3. 2005. március 20. 20:0349.
    Nem kell foglalkozni senkivel. Ami nektek jo. Amitol Ti boldogok lesztek, amitol egeszsegesen no fel a gyerek, szeretetet, biztonsagot tapasztalva. Gratula a kisteso jovetelehez-:)
    előzmény:
    balnika (48)
     
  4. 2005. március 20. 20:0148.
    Nálunk úgy volt amíg a lányom nagyon kicsi volt, kb 4-5 hónapos koráig, hogy cicin aludt el, sokan ezt is elítélik, de leszartam, nekünk így volt jó, vagy apa mellkasán, és ezután vittem az ágyába. Annyiszor eszembe jut, mennyit röhögtünk rajta, ahogy elaudva lógott a kezemben, mint egy kis pókocska:-)))És annyira jó, hogy megint kezdődik előlről nemsokára. Mondjuk lesznek nehéz pillanatok az tuti. . . pl a kórházban töltött 5 napom, amikor a lányom még csak 22 hónapos lesz.
    előzmény:
    kremes (44)
     
  5. 2005. március 20. 19:5947.
    Még annyit, hogy amióta együtt vannak, a két gyerek egyáltalán nem zavarja egymást éjjel. Volt úgy, hogy a nagyobbik a köhögéstöl lehányta az egész ágyát, úgyhogy komplett ágynemü- és gyerekcsere (:))) volt kislámpa feloltással, és a pici végighorkolta az egész mutatványt. A nagy csak akkor néz fel, ha a pici valamiért jogosan sír (orrdugulás, stb. ), de csak annyit mond, hogy szegény tesó, és alszik tovább.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2005. március 20. 19:5846.
    Sziasztok!

    Hát én nem tudom, h hogyan ne venné észre egy gyermek az ágyban mellette zajló dolgokat. .
    A nálam jóval fiatalabb testvérem annak idején a szülők ágyában aludt és furcsa dolgokat vettem észre rajta. .
    3 évesen nem értette, h miért nem fogdoshatja a mellemet, később idegen nőkhöz is hozzá akart nyúlni. .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2005. március 20. 19:5745.
    Hát minket az is zavart, hogy egy szobában aludtunk, nem hogy egy ágyban. . . tudtam hogy nem ébred fel, nem ezzel volt a gond, hanem minket zavart, de minden család más és más, mindenkinek másképp jó.
    És jól is esik, hogy 8 után a miénk a terep, és nyugodtan élhetjük az életünket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_202361 (38)
     
  8. 2005. március 20. 19:5144.
    sziasztok!
    a lanyom 20 honapos. 4 honapos koraig velunk aludt, maskent el sem aludt volna. Azutan betettem a kisagyaba, mondvan, hogy itt lenne az ideje, hogy megprobaljuk. siman atszokott. Imadta. Most ott tartunk, hogy nem akar hozzank jonni. Ha reggel koran megebred es odahozom, azonnal ebreszti apat is.
    De azt gondolom, hogy erre nincs bevett sema. Minden gyerek, minden szulo es termeszetesen minden gyerek-szulo kapcsolat mas. Es mindenkinek eszerint kell ezt kezelnie.

    Nagyatlagba a fiukat nehezebb kulonalvasra szoktatni. Valahogy jobban ragaszkodnak, vagy kevesbe onalloak. A 3-4 honapos kor korul meg viszonylag rugalmasak, de ha ezt a hatart elmulasztja az ember, akkor meg kell varni, amig kis segitseggel magatol alszik majd kulon a gyerek, es akkor is valoszinuleg sokaig melle kell az elalvasnal fekudni. De szerintem amig egeszseges a viszony nincs egyik verzioval sem gond.

    A pszichologusokat meg csokoltatom, azokat a draga neniket, akik konyveket irnak gyerekekrol anelkul, hogy egyet is neveltek volna-:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2005. március 20. 19:5043.
    neked miért van fiú jeled??? :)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_202361 (38)
     
  10. 2005. március 20. 19:5042.
    Sziasztok!
    A lányom alvás szempontjából nagyon könnyü gyerek. 4 hónapos kora óta a saját ágyában átalussza az éjszakát. De a fiam. . . A nappalinkat átmenetileg menekültszállóvá alakítottuk át. És ez az átmenetileg több, mint 2 évig tartott. Rengetegszer felébredt éjszaka, és csak az nyugtatta meg, ha vele voltam. Már elmúl két éves, mire viszonylag normálisan aludt. Akkor kapott egy leesésgátlós ágyat (a kiságyában újszülöttkora óta nem volt hajlandó aludni). Elöször csak délután aludt benne, majd éjjel is. Semmi sírás, semmi felébredés. Csak én ugráltam fel óránként, hátha. . .
    Úgy érzem, nem volt hiba az együtt alvás, söt! Olyan összhang van közöttünk, hogy minden rezdülését érzem. Utólag már sajnáltam is, hogy olyan áldott jó volt a lányom, hogy nem kellett vele aludnom. Nem kell mereven elutasítani az együttalvást, mert igenis vannak olyan kisgyerekek, akik igénylik az összebújást. És hogy tud hiányozni a szuszogása, amikor már nagyfiúként (3 éves) a saját ágyában alszik!
    Örülök, hogy végre nem csak a különalvás pártiak hallatják a véleményüket!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_928558
    Torolt_felhasznalo_928558
    2005. március 20. 19:4941.
    Kedves Kismamák!

    Dávid Orsolya vagyok, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának III. éves Szülésznő szakos hallgatója . Szakdolgozatomat a Szülési fájdalomcsillapítás témaköréből írom. Kutatásom témája a különböző fájdalomcsillapító eljárások hatékonyságának összehasonlítása. Tisztelettel kérném Önöket, hogy amennyiben idejük engedi, kutatásomat segítsék egy rövid kérdőív kitöltésével, amit a következő címről tölthetnek le:

    http://www. impulzus. com/~ran/kerdoiv. doc

    E gy egyszerű word documentumról van szó, amiben a megfelelő választ eltérő színnel jelölhetik, vagy a pontozott helyek kitöltésével adhatják meg.
    Semilyen személyes adatot ne írjanak a kérdőívre!
    A kitöltött kérdőívet email címemre ( orsolya. david@freemail. hu ) szíveskedjenek elküldeni.

    Segítségüket előre is köszönöm! Dávid Orsolya
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2005. március 20. 19:4940.
    Megmondom őszintén, minket zavart a gyerek a szobában, egy filmet nem tudtunk megnézni rendesen, mert egy kis lövöldözés, és máris tekergette a fejét. . a kistesó gyártásról meg nem is beszélve, mivel máskor nincs rá alkalmunk, ha napközben alszik is, akkor a sok más teendőt kell megcsinálni.
    Nem nagyon szeretnéma kiságyat szétszedni, mert sztem tökmindegy, ha ki tud mászni, akkor nem mászna vissza. . még sztem fél egy évet tuti várunk. Aztán megint megpróbáljuk hogy hátha alszik a normál ágyában, mert játszani már nagyon jó rajta.
    Ezzel az egésszel az is a gondom, hogy akárhova megyünk, nem hajlandó aludni, hiába fekszem mellé, simizem, nem bír elaludni, sőt még egy helyben feküdni sem, pedig irtó fáradt.
    Drosera. . . háááát nem tudom.
    Ha nekik jó így és egyiküket sem zavarja, akkor végülis nem gáz, habár. . . 7 éves gyereknek már azért tényleg a saját ágyában a helye.
    De egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy tud így az egész család nyugodtan pihenni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_202361 (29)
     
  13. Torolt_felhasznalo_303135
    Torolt_felhasznalo_303135
    2005. március 20. 19:4539.
    Sziasztok! Mi is együtt alszunk a kislányommal aki egy éves. Néha gondot okoz hogy egy ágyban alszunk, de már nem tudnék másképp elaludni, ha ő nem lenne mellettem, lehet hogy ez késöbb változni fog, söt megprobálok tenni is érte hogy igy legyen, de most ugy érzem ez igy jo. Szerintem egy egészséges családban nem gond, ha a gyerek a szülökkel alszik, mert meg lehet oldani mindent. Ha a gyerek megnö meg lehet magyarázni, hogy hol az ő ágya.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_202361
    Torolt_felhasznalo_202361
    2005. március 20. 19:4538.
    Szerintem a szülő észreveszi, hogy a gyerek mélyen alszik, akkor pedig nem láthat olyat, amit nem kellene. Hogy milyen identitás problémái lehetnek, azt nem tudom, szakember biztosan tudja erre a választ. Az érzelmi kötődés pedig szerintem nem tragikus, sőt! Az én férjem mindig az átlagnál jobban szerette az Anyukáját. De én soha nem éreztem, hogy csak a második legfontosabb vagyok az életében, hanem a MÁSIK legfontosabb lettem. Tehát ebből nem származott semmi lelki baja, és nekem sem!
    előzmény:
    Drosera (34)
     
  15. 2005. március 20. 19:4237.
    a kerdesedre:
    nalunk is ugyanez volt a helyzet (kisteso erkezese, aki marc. 11-en meg is erkezett). nagylany (aki marc. 18-an volt 2eves) januar ota alszik nagyagyban, es meg mindig a sajat szobajaban. (o 15honapos koraig kisagyban aludt a mi szobankban). en is aggodtam, h hamar meg fogja-e szokni. es lass csodat semilyen nehezseg nem lepett fel. eddig meg az agyrol sem esett le (kopp-kopp-kopp). en egy olyan agyhuzatot vettem neki, amelyiken kedvenc mesefiguraja van. (a kisagyat pedig betettuk hozzank, es mondtuk neki, h hogy ebben fog aludni a hugicaja. )
    hat a delutani alvas az nem ossze a sajat agyaban, ilyenkor a mi agyunkban alszunk, mert en is lefekszem vele:)
    ja, es lefekveskor ugyan az a "menet" mint mikor a kisagyaban alud meg.
    előzmény:
    balnika (6)
     
  16. Torolt_felhasznalo_202361
    Torolt_felhasznalo_202361
    2005. március 20. 19:4136.
    Nekem az egyszem fiam mégcsak 5 éves, néha nyűgnek érzem a "majomszerű" csimpszkodását. De olyankor mindig eszembe jut a kollegnőm, akinek 16 éves az egyszem fia, és mindig azt mondja, hogy irigyel, amiért még babusgathatom a kicsit. Az ő fiának ez már "ciki", Anya csak nagy titokban, otthon ajnározhatja. Ilyenkor belegondolok, hogy ez az 5 év is milyen hamar elment, a többi is így el fog röppeni. Ezért aztán egyre inkább kihasználom a csimaszkodását, amíg még én vagyok a legfontosabb nő az életében. És ha ez az együttalvásban is megjelenik, na, bumm. Apa majd horkol melletted, ha a gyerekek kirepülnek!:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423207 (33)
     
  17. age
    age
    2005. március 20. 19:3835.
    Az én lányom 21 hónapos lesz, és már lassan 1 éve velünk alszik.
    Majd végigolvaslak benneteket, aztán még írok.
    előzmény:
    ditkata (1)
     
  18. 2005. március 20. 19:3734.
    nem az én 7 éves fiam alszik velem. . . , hanem a barátnőmé, és ezen már egy jóideje elvitatkozgatunk, hogy ez ok. -e.
    Én attól tartok, hogy alibi a házaspár között fekvő gyerek, meg attól, hogy gyerek esetleg ne lásson olyat, amit nem kéne, meg attól is, hogy, ha túl szoros az anyukájával a testi kontaktus esetleg a nemi identitásával is gond lesz. . .
    Szerintetek nincs ilyen veszélye?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_423207
    Torolt_felhasznalo_423207
    2005. március 20. 19:3033.
    Hat tulajdonkeppen engem se zavar, hogy mellettem alszik, hatalmas nagy agyon alszunk, elferunk es en is szeretem hallani a szuszogasat. En sem fogom kenyszeriteni, hogy kulon szokjon. Ha az uj hazban nem jon be az atszoktatas, marad koztunk, max. az apja megy a gyerekszobaba aludni. . . . . . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_202361 (29)
     
  20. Torolt_felhasznalo_202361
    Torolt_felhasznalo_202361
    2005. március 20. 19:2832.
    Én nem találok semmi kivetni valót abban, hogy a gyermeketek veletek alszik, ha nektek ez kényelmes. Én csak azért nem vállaltam ezt be soha, mert az én gyermekem cirka 50 m-t megtesz éjszakánként az ágyában, és az én önzésemnek kényelmetlen, amikor hol egy lábbal a számban, hogy egy fejjel a gyomromban ébredek. Szerintem a probléma akkor kezdődik, amikor kényelmetlen az együtt alvás. Mi például nem férnénk el.
    előzmény:
    Drosera (28)
     
  21. 2005. március 20. 19:2731.
    Húúú, ezért vagyok én már szigorúan következetes. A nagyfiam 8 éves és csak pár hónapja van az, hogy már nem izgulok éjszakánként, hogy épp a "legjobbkor" jön át hozzánk. Ő ugyan elaludt a saját ágyában, de 80-90% gyakorisággal mindig átjött. Aztán mikor a pici megszületett az apjával aludt én meg a tesóval. A kicsi most 16 hónapos és már egy pár hónapja nyugalom van, mindenki a ott ébredt ahol este lefeküdt, a gyerkőcök külön szobában. És ez így jó :-)))
    előzmény:
    Drosera (28)
     
  22. Torolt_felhasznalo_509021
    Torolt_felhasznalo_509021
    2005. március 20. 19:2630.
    Én azt gondolom, hétévesen ez már valami problémát jelezhet vagy a gyerek lelkében, vagy a szülők között. . .
    előzmény:
    Drosera (28)
     
  23. Torolt_felhasznalo_202361
    Torolt_felhasznalo_202361
    2005. március 20. 19:2329.
    A Húgomék is probálkoznak mindennel, már leszedték a kiságyról a rácsokat. Kristóf imádta, hogy könnyedén tudott közlekedni, hancúrozott benne órákig. Aztán szólt az Anyja, hogy feküdjön le, abban a pillanatban ment a franciaágyra, a "helyére". Most odatolták a gyerekágyat a franciaágy mellé, de agy sem működik. Lassan az Apja szokik bele a kiságyba, hogy elférjenek:))
    Én a külön szobával nem merek, illetve nem is akarok próbálkozni. Ha 5 évig elvolt velünk egy szobában a Csemete, akkor úgy döntöttem, megvárom, amíg igényli a külön szobát. Biztosan ez sem a legjobb megoldás, de nem akarom olyan dologra kényszeríteni, amit nem szeretne. Úgy vagyok vele, hogy majd ha elég nagy hozzá, akkor szólni fog. Most még kicsi, fél a sötétben, nem hiszi el, hogy nincsen ott sem semmi, ami bánthatja. De egyáltalán nem zavar, sőt tök jó, hogy hallom a szuszogását egész éjjel!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_423207 (25)
     
  24. 2005. március 20. 19:2228.
    és ahhoz mit szóltok, ha valakinek az egy szem gyereke, 7 évesen (!!) még mindíg a szülők között alszik, mert ez így mindhármuknak megfelel????

    nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. . . mert egy ideje ezen vitatkozunk. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_880857
    Torolt_felhasznalo_880857
    2005. március 20. 19:2227.
    Balnika, az én fiam most másfél éves, kb. 3 hónapja kiszedtünk rácsokat a kiságyból, hogy ki tudjon mászni egyedül. Őt is ébren teszem le, szopi, előtte mese-ének, utána még egy kis beszélgetés, aztán be az ágyba. Néha kijött, ha nagyon nem tudott elaludni, de általában este már benne maradt, ha meg a déli alváskor nem tudott elaludni (3-4-szer volt ilyen), akkor kijött rögtön. De valahogy nem nagyon mászkált át, sőt: ha éjjel felébred, inkább nyüszög, de nem indul el. Valahogyan megtanulta, igazából már az elején sem volt gond. Nem tudtok ti is kiszerelni 2-3 rácsot a rácsos ágy oldalán? Akkor marad a saját ágya, de már megvan a szabadság. . .
    előzmény:
    balnika (19)
     

Címlap

top