Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Biszexuális férj

Torolt_felhasznalo_613779
Torolt_felhasznalo_613779
Létrehozva: 2005. március 16. 14:59
Kérdésem az lenne, hogy ismertek-e olyan házaspárokat, melyben a férj nyíltan vállalja biszexualitását, viszont házassága a feleségével jól működik? Szerintetek egy ilyen házasság hosszú távon képes-e működni?
Férjem bevallotta, hogy biszexuális, viszont szeret, elhagyni nem akar én azonban most teljesen össze vagyok zavarodva. A biszexuálitásról szinte alig tudok valamit, fogalmam sincs, hogy ez mennyiben változtatja meg egy házaspár életét. Férjem megcsalni nem akar, akkor viszont nem értem, miért kellett ezt megtudnom? Persze becsülöm az őszinteségét, de most fogalmam sincs, mihez kezdjek ezzel az információval 10 év házasság után....ráadásul gyereket is most szeretnénk....
  1. 2005. március 16. 16:0276.
    A hajra nagyon be lehet indulni. Főleg egy kopasz pasinak nagy szám.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483720 (62)
     
  2. Torolt_felhasznalo_483720
    Torolt_felhasznalo_483720
    2005. március 16. 16:0275.
    Akkor már értem miért van erekciód az Omlós kextől. . . :-)))
    előzmény:
    sternglass (69)
     
  3. Torolt_felhasznalo_993884
    Torolt_felhasznalo_993884
    2005. március 16. 16:0174.
    Én valszeg, az első ijedtség után szeretném megnézni a konkurenciát. Aztán ebben a tudatban búcsút intenék apucinak nemhogy gyereket szülnék neki. Ha 10 évig ezt jól titkolta, vagy csak az utóbbi években is akár. . . . . . . mi fog ezekután még kiderülni. ?????????
    előzmény:
    Cat_ (66)
     
  4. Torolt_felhasznalo_483720
    Torolt_felhasznalo_483720
    2005. március 16. 16:0073.
    a vizsga még hátra van, éppen zsűrit válogatok :-D
    előzmény:
    sternglass (69)
     
  5. 2005. március 16. 16:0072.
    miért száll el, amit írok? :-((

    szóval az volt, hogy legkésőbb esküvő előtt szólni kellett volna, mert pont olyan, mintha pasim egy kis focicsapatot szeretne gyerekekből én meg pont elfelejteném elmondani hogy meddő vagyok. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_479599 (61)
     
  6. 2005. március 16. 16:0071.
    igen! tudniillik pl a buzik is akarnak gyereket . . . . ő meg csak bi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753292 (67)
     
  7. Torolt_felhasznalo_483720
    Torolt_felhasznalo_483720
    2005. március 16. 16:0070.
    ne add fel, csak az kötelező, amiben jól érzed magad te is ;-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_479599 (68)
     
  8. 2005. március 16. 16:0069.
    Szerintem e témáról el lehet vitatkozni száz évig, én magánügynek tartom ki mit szeret de azt hiszem a teljesen normális dolog a különnemüek szerelme. Én nem tudom elképzelni hogy egy férfiben análisan élvezzek mert a hideg is kiráz ha csak arra gondolok hogy hozzámérne. Egy gyönyörű puncitól nincs szebb a világon, számomra azt semmi nem pótolja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_479599
    Torolt_felhasznalo_479599
    2005. március 16. 15:5968.
    Hmmm, mit szeretnél??? Lassan én is beindulok ám / kiomló, szétterülő haj. . . . :-) / !!!
    Csak nem vagyok biszex?!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483720 (62)
     
  10. Torolt_felhasznalo_753292
    Torolt_felhasznalo_753292
    2005. március 16. 15:5967.
    Szerintetek nem lehet, hogy igy akarja a tudomasara hozni (mellesleg) a felesegenk, hogy nem akar gyereket? Nyilvan nem attol lesz bi hogy nem akar utodot, de talan mar eddig is foglalkoztatta a dolog, marmint a sajat neme es most, hogy a topicindito szerint eppen gyereket akarnak hirtelen ez jutott eszebe, mint kifogas. Vagy tok hulyeseget mondok?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2005. március 16. 15:5866.
    Ez valszeg nekem is eszembe jutna. Na de akkor is, ha a párom egy másik nőt kúrogatna helyettem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (63)
     
  12. Torolt_felhasznalo_483720
    Torolt_felhasznalo_483720
    2005. március 16. 15:5865.
    pocak, popsi, aranyér. . . mikor hogy
    előzmény:
    Cat_ (64)
     
  13. 2005. március 16. 15:5764.
    Én is így gondoltam. Szóval úgy, hogy az ok főként kíváncsiság, nem pedig gyengédség utáni vágy.
    Meg aztán ott az a tényező is, hogy a leszbizés egyfajta álmok netovábbja a legtöbb férfinál, ezért igyekeznek rábeszélni a csajokat, hogy szinte már úgy tűnik, aki nő létére nem csókolózik más nőkkel és/vagy nem vesz részt 2l1f meg egyéb felállásokban, az nem normális, de legalábbis prűd. Ugyanolyan gerjesztett divat, mint az újdonsült análszex-mánia.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_594970 (57)
     
  14. 2005. március 16. 15:5663.
    egyébként szinte egyetértek abban, nem az a lényeg, hogy most egy másik palira gerjed vagy egy másik nőre. párja szempontjából szinte tökmindegy. csak hát ha valaki saját neméhez is vonzódik, párjában felmerül a kétely, vajon ő, akár pusztán szexuálisan is, meg tud-e adni néki mindent, mire vágyik. ezért lesz rögtön hazugság és másik becsapása elmúlt 10 év. mert pár egyik felének nem is volt választása, bevállalja-e ezt
    előzmény:
    Cat_ (60)
     
  15. Torolt_felhasznalo_483720
    Torolt_felhasznalo_483720
    2005. március 16. 15:5562.
    Eh, én most tanultam, hogy a hajat mindig a kalap alá kell gyűrni, mert amikor leveszi az ember lánya, akkor a pasik beindulnak a szétomló hajra.
    Akkor most mi van?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_479599 (61)
     
  16. Torolt_felhasznalo_479599
    Torolt_felhasznalo_479599
    2005. március 16. 15:5461.
    Biztos a ma haladó liberális szellemében azt kellene mondanom, hogy ez nekem elfogadható, de nem, nem az. Nincs semmi bajom a bi-és homoszexuálisokkal, de sztem egy ilyen ember ne "csapja" be az ellenkező nemű párját egy nekem hamiskásnak tűnő házassággal. Én nem tudnék egy ilyen ffival élni.
    Kérdésem a topicinditó felé: ha semmi jelentősége a dolognak (nem fogja megcsalni), akkor miért árulta el az irányultságát. Valami itt tuti van a háttérben. A feleséget én személy szerint sajnálom ezért a helyzetért. Kitartást, és jó (. . l átrágott) döntést!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2005. március 16. 15:5360.
    Na ja, a kulcskérdés: miért pont most?
    előzmény:
    KisNap (55)
     
  18. Torolt_felhasznalo_483720
    Torolt_felhasznalo_483720
    2005. március 16. 15:5359.
    Ha odarakod lehet hogy megkapod ?8-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2005. március 16. 15:5358.
    divatból is:-)) rég voltál diszkóban:-)))
    előzmény:
    Cat_ (53)
     
  20. 2005. március 16. 15:5357.
    hát, pedig nőknél inkább gyakoribb ez a "jajdejóeztmégnempróbáltam-jellegű dolog" :) márcsak kipróbálás szintjén is, s nehogy elmaradjanak móditól. ugyanakkor férfiaknál nem igazán tudom elképzelni bokafogást, holmi kipróbálás gyanánt:)
    előzmény:
    Cat_ (53)
     
  21. Torolt_felhasznalo_483720
    Torolt_felhasznalo_483720
    2005. március 16. 15:5256.
    Az nem baj , így minket is szépnek látsz ! :-)
    előzmény:
    sternglass (52)
     
  22. 2005. március 16. 15:5255.
    engem meg az, hogy miért mondta el.
    és ne gyertek az őszinteséggel, van egy foka, ami már túlzás, illetve akkor esetleg nem, ha az elején szól. . . .

    mert akkor az embernek több lehetősége van. . . vagy bevállalja, hogy oké és bi, vagy menekül, de így azért. . . még ott a tíz év is. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698816 (49)
     
  23. Torolt_felhasznalo_483720
    Torolt_felhasznalo_483720
    2005. március 16. 15:5254.
    Uhhhh. . asszem túl vizuális vagyok :-(
    előzmény:
    Cat_ (53)
     
  24. 2005. március 16. 15:5153.
    Azé a nők sem azért csókolóznak egymással, mer gyengédségre vágynak. . . Az kőkemény leszbikusság, nem pedig jajdejóeztmégnempróbáltam-jellegű dolog.
    előzmény:
    sternglass (46)
     
  25. 2005. március 16. 15:5152.
    Sajnos nem , én nagyon szeretek csókolózni és azt hiszem hogy nem is akarna mással
    előzmény:
    nazaret (43)
     

Címlap

top