Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hipnózis-tapasz talatok

Riéna
Létrehozva: 2005. március 10. 14:52
Sziasztok :-))!

Kinek, milyen tapasztalatai vannak a hipnózissal kapcsolatban?
Legyen szó akár kor-, akár regressziós hipnózisról.

Sikeresen feloldotta a hipnózis a félelmeket, szorongásokat stb?
Mennyire változtatta meg a hipnózisban felidézett esemény az életeteket, gondolataitokat, az élethez és a dolgokhoz való hozzáállásotokat azáltal, hogy újra felidéztétek őket vagy egyáltalán: előszedtétek ezeket az emlékeket a süllyesztőből :) ?

Kíváncsi vagyok a tapasztalataitokra, ha megosztanátok ?!

Riéna
  1. 2005. augusztus 3. 16:0651.
    Én egy pasira gondoltam, nagyobbik fiam felesége beszélt róla, aki pszichológus. Egyszer titokzatos módon betévedtem az előadására Budán, a nem jut eszembe milyen téren, egy kicsi galéria is van ott a tér nevével, és akkor láttam. Hatalamas sereglet szunyókált a székeken, semmi levegő nem volt, a pasi jóképű volt. Nem jut eszembe a neve, ezek szerint Te ismerheted, akire gondolok.
    előzmény:
    pikpik (50)
     
  2. 2005. augusztus 3. 15:5450.
    Atyamester helyett "anyamester", hiszen professzor dr. Bányai Éva a hipnózis egyik legnagyobb magyar túdósa (én is nála kezdtem a tanulást). Az Ő nevéhez fűződik az "aktív - éber hipnózis" kidolgozása. Első sorban kutatásokkal foglalkozik.
    előzmény:
    klára (49)
     
  3. 2005. augusztus 3. 15:1849.
    Nem szakember vagyok, csak elolvastam néhány könyvet a hipnózisról, mindegyik azt írta, nincs benne semmi veszedelmes. Kibányászható vele, ami a tudatalattinkban van, márpedig minden benne van, ami megtörtént velünk. Félelmeinket talán T. M. ültette el bennünk a Marió és a varázslóval, aztán meg néhány más mű, néhány film, hiszen van-e izgibb, mint egy "peprogramozott" ember? Emlékszel a Rózsabimbóra? Azt olvastam, a valóság egészen más. Persze azért mint minden dologban, szakemberhez kell fordulni szerintem, nem holmi botcsinálta kóklerekhez.
    Köszönöm, hogy nem sértődtél meg kissé gúnyoros kurta-furcsa válaszomon, már megbántam, amikor elküldtem, mert más hatása van az elhangzó szónak, más a leírt betűnek. Ami úgy tréfa, így esetleg sértés. Majd vigyázok ezentúl.
    Nemrég magam is hasonlóan jártam, már több mint fél éve nem találtam kedvenc ékszereimet. (Úristen! Majdnem x-szel írtam! Vagy úgy kell???) Mindent átkutattam, a kertet is, mert remek ötleteim szoktak lenni, ha el kell dugni valamit. Hiába. Gyanakodni, hogy elvitte, senkire sem tudtam, hiszen szeretteimen kívül senki sem fordul meg otthonomban. Aztán a BÁV karácsonyi aukcióján megláttam egy smaragdgyűrűt, s azt éreztem, ha megszerzem, az elkallódott kettő is előjön. Megvettem, s három nap múlt mindössze el, éppen csak hazahoztam az új zöld követ, amikor a másik kettőre ráleltem a fürdőszobai polcon felhalmozott üveggyűjteményem egyik darabja mögött. Barátnőm lakonikusan így kommentálta: hát jó régen nem törölgettétek le az üvegjeidet!
    Azt gondolom, meg lehetne próbálni a hipnózist. Hallottam, az ELTE pszichológiai karán van egy atyamestere. Ha valaki, hát ő ért hozzá, hiszen tanítja. Remélhetőleg itt nem igaz a mondás, hogy aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja. Ami engem illet, inkább bízom az orvosokban, mint a pszichológusokban. Nem minősítek, senki se sértődjön meg! Csak a magam meglátásáról szóltam! Üdv.
    előzmény:
    Annanya (47)
     
  4. Torolt_felhasznalo_714721
    Torolt_felhasznalo_714721
    2005. augusztus 3. 14:4048.
    A két szó szinonim egymással, ugyanazt jelenti. Ezzel a megközelítéssel még nem is találkoztam.
    Miért gondolod azt, hogy a lélekvándorlás több lelket feltételez?
    Azt írod, hogy az élet emlékei ott maradnak és az új elhatárolódás, hozza magával az ott maradt emlékeket. Dehát nem ugyanazokat hozza magával? Ha nem ugyanazokat akkor mi értelme van? És ha ugyanazokat, akkor miért írod " mint ha vele történtek volna " .
    előzmény:
    pikpik (45)
     
  5. 2005. augusztus 3. 13:3747.
    Megvolt. Az összes lehető és lehetetlen helyen. Az volt a baj, hogy csak úgy beraktam a szekrényembe a cuccot mint régen a nagyik a szalmazsákba. Ilyen ütődött vagyok. A bizalom nálam 1. helyen. (még mindíg) Azt mondták az okosok hogy nem kell annyira ragaszkodnom a pénzhez és nem fordul elő máskor ilyen. De ez marhaság. Ha annyira ragaszkodnék hozzá, nem vágom be a szekrénybe csak úgy, hanem "ráülök". Ez a szekrény dolog nincs képileg a fejemben, csak így szoktam csinálni, tehát azt hiszem most is így volt?! Valaki tanácsolta hogy hipnózissal nézzünk vissza, hátha akkor rájövök valamire. nem mertm vállalkozni a dologra. Féltem. Itt is olvastam rossz tapasztalatot :-(
    előzmény:
    klára (44)
     
  6. Torolt_felhasznalo_101688
    Torolt_felhasznalo_101688
    2005. augusztus 3. 12:5446.
    Nincs olyan séma a kineziológiával, hogy csak a fogantatással működik a kineziológia. Mivel ez a módszer abszolút bizonyitott és mindenki számára működő dolog, ezért modják az embereknek a fogantatást, mert attól nem kapnak frászt, mert azt tudják, hogy van, volt.
    Mivel előző életekből hozzuk szinte az összes problémát és betegséget /egyébként van generációs oldás a kinez. -ben is/ igy előző életekből is érdemes dolgozni.
    Én minden esetben megkérdezem, hogy a jelenben vagy a múltban dolgozunk, ill. van egy "legjobb megértés kora" amikor be lehet kérni azt a kort, amikor a kliens a leginkább megértheti a probléma gyökerét és el tudja engedni.
    Én szoktam visszavinni /meditációban/ klienst előző életbe, hogy ott fogadja el önmagát vagy a dolgot, mert akkor több életében és a jelen életében is megoldhatóvá válnak a dolgok, tekintettel arra a tényre, hogy sokszor ismételjük a hülyeségeinket mire végre hajlandóak leszünk letenni. . . . :)
    de mégegyszer hangsúlyozni szeretném, nincs séma a kinez. -ben a magzati élet keresésére. .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_655857 (37)
     
  7. 2005. augusztus 2. 22:3645.
    A lélekvándorlás azt feltételezi, hogy minden lénynek van külön lelke, amely atest halála után a Nirvánába kér bebocsátást. Ha nem felel meg, visszaküldik a földi vil. ágba.

    A reinkarnáció egy lelket feltételez (lásd: Szentlélek, kozmikus energia, Akasha, kollektív tudattalan, stb. Más név, de ugyanaz a fogalom), amelynek részei időnként elhatárolódnak (nem elkülönülnek!) a test életének időtartamára. A test halálakor az elhatárolódás megszűnik, az élet emlékei pedig egyszerűen ott maradnak, ahol vannak.
    Az új elhatárolódás pedig hozza magával az ottlévő emlékeket. Ezeket éli át hinózisban úgy az ember, mint ha vele történtek volna az események.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714721 (43)
     
  8. 2005. augusztus 2. 21:4044.
    Keress, keress, keress!
    előzmény:
    Annanya (42)
     
  9. Torolt_felhasznalo_714721
    Torolt_felhasznalo_714721
    2005. augusztus 2. 20:4343.
    A reinkarnáció és lélekvándorlás ellentétes fogalmak?? Nem ugyanazt takarja a két fogalom?
    előzmény:
    pikpik (40)
     
  10. 2005. augusztus 2. 20:2142.
    Sziasztok! Kb. 3 évvel ezelőtt jelentős mennyiségű pénz és ékszer tünt el a lakásunkból. Mindenkit és senkit gyanusíthatok. Elképzelni sem tudom ki lehetett. (Vagy én raktam valami tuti helyre :-) ) Mit tudtok mondani nekem, van-e mód ilyen esetben utána nézni, nem én csináltam-e esetleg valamit ami kihullott a fejemből. Anna
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2005. augusztus 2. 19:0041.
    Mit kell érteni a "régi történéseken"?
    előzmény:
    pikpik (38)
     
  12. 2005. augusztus 2. 18:5540.
    Lehet a korregressziót kiterjeszteni jelenlegi életünkön kívülre is, ez igaz. Azt tudni kell hozzá, hogy a reinkarnáció, és a lélekvándorlás egymással ellentétes fogalmak, pontosabban a kutatások szerint reinkarnáció van, lélekvándorlás nincs. A reinkarnáció hipnózisban megismerhető, és a pszichoterápiában lényeges szerepe lehet.
    Olvasd el B. Frigyes János: A képzelet energiája c. könyvét.
    előzmény:
    andiamo (34)
     
  13. 2005. augusztus 2. 18:4439.
    Az előadás az Életelixír Gyógyközpontban lesz.
    előzmény:
    pikpik (38)
     
  14. 2005. augusztus 2. 18:3038.
    Sajnos hipnózist olyanok is csinálnak (mert viszonylag egyszerű) akiknek fogalmuk sincs a pszichoterápiáról, annak szabályairól. Nem elég regresszióban megmutatni a régi történéseket, azokat rendezni is kell. Aki ezt elmúlasztja, az kókler. Ilyen miatt lehet Szaszának fejfájása. A szakszerűtlen "utaztatás" miatt már sokan kerültek a "sárga házba".
    Ha valakit érdekel, szeptember 21. -én, 17. 30-kor ismeretterjesztő előadást tartok "Hipnózis, hipnózis technikák" címmel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_655857
    Torolt_felhasznalo_655857
    2005. augusztus 2. 16:5637.
    Amennyire en tudom a kineziologia csak a fogantatas pillanatatol foglalkozik az emberrel es az oldasok is csak erre az eletre vonatkoznak. Eppen ezert nincsenek is modszerei az elozo eletekkel valo babralasra. . .

    (Az mas kerdes, hogy a kineziologusok foglalkoznak egyebb tevekenyseggel/modszerekkel is a kineziologian kivul. )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101688 (35)
     
  16. 2005. augusztus 2. 16:4536.
    Mondd, mi a véleményed Szasza tapasztalatáról? A hipnózis ilyesféle vonatkozása tökéletesen ismeretlen előttem, a könyvek, melyeket olvastam, például a Hipnózis felsőfokon, ilyesmiről nem írtak. Kérlek, hadd olvassuk megint mindnyájan soraidat. Köszönöm.
    előzmény:
    pikpik (32)
     
  17. Torolt_felhasznalo_101688
    Torolt_felhasznalo_101688
    2005. augusztus 2. 14:5435.
    én voltam regresszióson, de eléggé megviselt és nem tudtam megoldani a problémámat, azonban a koronacsakrám totál kinyilt tőle /igaz 2 hétig úgy fájt a fejem, mintha feszitették volna/

    most egy kedves kinez. kolleganőm légzésterápiával gyógyit, és ott is lehet utazni.
    DE! kineziológiával és meditációval is lehet utazgatni akár előző életbe, ha ott van a probléma gyökere /márpedig 99 %-a ott van/
    előzmény:
    andiamo (34)
     
  18. 2005. augusztus 2. 14:4334.
    Mindig is izgatott a hipnózis. Nem is tudtam, hogy ennyi féle módszer létezik. . .
    Igaz, hogy a regressziós hipnózis során lehet előző élet(ek)be visszamenni?
    előzmény:
    pikpik (32)
     
  19. 2005. augusztus 2. 14:1733.
    Kérlek, mondd meg nekem, milyen képzettséggel foglalkozol a hipnózissal?
    előzmény:
    pikpik (32)
     
  20. 2005. augusztus 2. 14:0832.
    Pszichoterápiával, hipnózissal foglalkozom. Ha valakinek kérdése van, szívesen válaszolok, itt is, privátban is.
    Előzetesben annyit, hogy nem a hipnózis gyógyít (bár önmagában is jó hatású), hanem a hipnózisban alkalmazott valamilyen eljárás, pl. : Leuner, Bradshow, ego-state, regresszió, behavior, NLP, stb.
    Aki nem ismeri a hipnózist, ajánlom ismerje meg, rendkívül kellemes állapot.
    előzmény:
    klára (31)
     
  21. 2005. augusztus 2. 13:1231.
    Úgy nézem, ez a topic befulladt. Vajon megírtad-e szakdolgozatodat tavasz óta? Szívesen cserélnék eszmét veled a hipnózisról, különösen, ami az alvás közbenit illeti, az foglalkoztat. Üdv.
    előzmény:
    Riéna (30)
     
  22. 2005. március 11. 17:2030.
    Van még valakinek tapasztalata hipnózissal kapcsolatban?:))
    Én általában azt tapasztalom, hogy nagyon vegyes az emberek hozzáállása a hipnózishoz és sokan félnek.

    Már láttam olyat, amikor valaki rájött valami számára írtó cikire hipnózis közben és láttam milyen kínos neki, de sikerült túllépnie a dolgon és utána jót mosolyogtunk az egészen :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_998720
    Torolt_felhasznalo_998720
    2005. március 11. 12:0229.
    Relaxácó: A gyakorlat célja, hogy feszültségmentesítsük a testünket. Végigmegyünk az izmokon, stb.
    Meditáció: a tudat kiürítése. Az egy tárgyra való fókuszálás is ide tartozik, de az inkább koncentrációnak nevezhető.
    Imagináció: belső "kirándulás", saját vezetéssel, kazettára mondott szöveggel vagy zenével
    előzmény:
    puccos (27)
     
  24. 2005. március 10. 18:1228.
    Sőt, ha tudnátok , hogy napközben is hányszor vagyunk hipnotikus állapotban :).
    Pl . előfordult már veletek is biztos, hogy elrévedtetek a messzeségbe és nem halljátok, hogy szólítgatnak benneteket.

    Bennem is volt egy kérdőjel a terápia előtt, hogy vajon mennyire fogom én látni az eseményeket, és nem pedig a lelkiállapotom fogja diktálni az eseményeket. De olyan valósághű volt az egész , hogy képtelenség, hogy magába beszélje azt az ember, amit lát.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2005. március 10. 17:5427.
    És mennyirre lehet ezekben hinni? lehet hogy nagyon földhözragadt vagyok, de néha eszembejut, hogy lehet hogy ez az egész nem is igaz, csak a pillanatmyi hangulatom mondatja, de néha meg látok benne valóságot.

    Azt meg tudjátok mondani hogy mi a különbség a relaxációs, a meditációs és az imaginációs technika között???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top