Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Fogszabályozós felnőttek
2005-03-03 10:331.
Létrehozva: 2005. március 3. 10:33
Sziasztok!
Végigolvastam a fogszabályozós topicokat. Most azért indítottam új topicot e témában, mert kíváncsi vagyok a tapasztalatokra. Én 30 leszek, 14 évesen volt állandó fogszabályozóm, utána éjszakai is. Hordtam becsülettel, most ismét korrekcióra szorulnak a fogaim. A fogorvosom nem tanácsolja felnőtt korban, mert a csontok már megálltak a növésben és nem igazán lehet maradandóan korrigálni.
Azon kedves nlcafésok véleményére vagyok kíváncsi, akik szintén felnőtt korban estek át ezen és már letették az éjszakait is. Szépen a helyükön maradtak a fogaitok, vagy van, akinek már esetleg kezd a kiinduló állapotra visszaállni?
Megéri-e a sok 10e Ft-ot rászánni vagy ablakon kidobott pénz? A fogorvosok miért ajánlják? Tényleg végleges vagy ők is pénzből élnek?
Köszi mindenkinek.
Végigolvastam a fogszabályozós topicokat. Most azért indítottam új topicot e témában, mert kíváncsi vagyok a tapasztalatokra. Én 30 leszek, 14 évesen volt állandó fogszabályozóm, utána éjszakai is. Hordtam becsülettel, most ismét korrekcióra szorulnak a fogaim. A fogorvosom nem tanácsolja felnőtt korban, mert a csontok már megálltak a növésben és nem igazán lehet maradandóan korrigálni.
Azon kedves nlcafésok véleményére vagyok kíváncsi, akik szintén felnőtt korban estek át ezen és már letették az éjszakait is. Szépen a helyükön maradtak a fogaitok, vagy van, akinek már esetleg kezd a kiinduló állapotra visszaállni?
Megéri-e a sok 10e Ft-ot rászánni vagy ablakon kidobott pénz? A fogorvosok miért ajánlják? Tényleg végleges vagy ők is pénzből élnek?
Köszi mindenkinek.
Azert eredetileg ha-nocri voltam am:)
olier, a te tappancsaid alatt/mellett nem szinezodik el a ragasztoanyag? Nekem kezd szurkes arnyalatu lenni, valszeg a kedvenc gyumolcsteamtol, illetve benne a hibiszkusztol. Pedig nem nagyon akarok lemondani rola:(
Tok szivas.
ui: csajok, megneztem a bemeket, nagyon helyesek vagytok. Lehet, hogy csak jo nok hordanak fogszabit?:)))
l.
Kiegészítés2: SZIASZTOK!
Kiegészítés 2:nem igazságos, h mindenki kap viaszt, fogkeféket, meg még pár dolgot a dokitól. . . . . :)
Végre fel tudtam jönni egy kicsit csavarogni az nlc-re:)))
Kész vagyok a szakdogától!:)
Fogmosás: Tudom, hogy nagyon fontos, tisztában vagyok vele, csak kaja után rögtön annyira nem szeretek protkót mosni, hogy csak na:)
De mikor megmosom, akkor jó alaposan megnyűvöm a fogkefét. Nem is bírják túl sokáig:)
Egyébként alapjáraton parázok attól, nehogy kilyukadjon a gyűrűs résznél a fogam. A szabizás elején az egyik gyűrűsből letört egy kis darab, azt úgy tömte be.
Jajjj, de várom már, hogy levegyék!:)))
Te kaptál a dokidtól? Nem igazságos, hogy én nem kaptam. . . . :)
Majd teszek fel én is képet, de azt csak jelszavasan, mert ne nézegesse mindenki az én tuti kis fogaimat:)))
Lááányok!!!! Mennyi ideig hagyják fent még a szabit, ha kész a remekmű?
Daytona: Neked miért cseréli le alkalmanként a bracketteket a doki?
Üdv lányok:)
Meg egyeztetnem is kell a "fotosommal", de igerem, igyexem a kis kivancsiak:) kedveert.
olier: a te oldalad ha jol lattam passwd-s, elkerhetem priviben a jelszavadat ha fenn lesznek a kepek?:)
nyuszikusz: A fogmosassal en egyelore nem nagyon merek viccelni, amikor a dokim ramhegesztette a cuccot odavezetett egy tablacskahoz amin 6 kep volt, 3 fogszabival es 3 anelkul. Aztan az egesz felvilagositasom ennyibol allt, idezem:
- nezd csak, o nem mosta rendesen a fogat fogszabiban (ronda nagy feher foltok a fogon, sarga mezoben)
- o mosta, de nem eleg rendesen (sargasfeher foltok az egesz fogon)
- o pedig - ja hat neki egy kicsit mas szabalyzoja van, de nem ez a lenyeg- rendesen mosta a fogat, es - tadamm- szep feher fogacskak.
Na tessek, igy hasznald ezeket (es a kezembe nyomott 2 fogkefet)
Nem tul bore fogott amde hatasos volt:)))
l.
27 evesen, 1 hete.
Es ma mar haraptam a kenyeret! (igaz, csak a belet, de megis, erzitek!:)
l.
Igenis értettem! inni-inni-inni! Amúgy a vizet szeretm csak. Mikor átmegyek legjobb barimhoz ő csak annyit kérdez: "kérsz vizet?" Erre a szülei igazán furcsa fejet szoktak vágni:)
Labelló: én is hallottam erről, hogy ilyen vegyi anyagokat tartalmaz. LEhet, hogy van is benne valami, mert otthon van vagy 5 labelló.
ha-norci: van fent vigyorgós kép, de azon nem látszik. Lehet, hogy majd készítek képet a fogakról. Az lett volna vicces, hogy szabályozás előtt és utána. De ilyen nem lesz. Előtte nem csináltam.
Gratulálok az kajás időd csökkentéséhez:)
eleinte én is úgy gondoltam, hogy majd leszokom a nasiról (amúgy nem eszek sok nasit), de mostmár másképp állok a dologhoz. Nem vagyok olyan "rendszeres" fogmosó, mint kellene. Kaja után kb 1, másfél órával mosok fogat. Mostanában hallottam, m h nem tesz jót a fognak, ha kaja után fél órán belül mosunk fogat.
Orsolya3: úgy gondolom, mint ha-norci: furcsa a fehér, mindenki azt nézi, h mi van a szádban. A nyelv felöli, meg iszonyat drága. Emellett próbáld elképzelni, h milyen lehet azzal beszélni, enni, hiszen a fogaid belső felét is használod beszédnél és evésnél is. Szerintem nem gáz, a "külső" szabi.
Sziasztok, jó éjt!!!!
Ha a "kevesbe latszik" alatt a szintelen tappancsokra rogzitett fogszabit erted, akkor igen, van itt egy par ilyen ember. Lingualtechnikas cucc nem tudom van-e valakinek, de engem nagyon beszelt rola lefele az orvosom. Allitolag latszani nem latszik, de hallatszani annal jobban hallatszik.
Plusz a nylev felolivel es a "lathatatlan" fogszabival (atlatszo muanyag fogsor-szeru sinek) allitolag jopar problemat nem lehet korrigalni. Szoval nem biztos hogy valaszthatod oket.
A szintelen tappancsosrol az a velemenyem, hogy messzebrol (par meter) telnyleg alig latszik, es ez jo, de kozelrol meg egy kicsit olyan mintha a fogaim lennenek ketszer olyan vaskosak es kialloak (= nem azt latjak elsore hogy fogszabid van, hanem hogy nagy dagi fogaid).
De azert bejott, nekem par napja van fenn es mar egesz megszoktam az arcomban:)
l.
Szeretném a segítségeteket kérni. Ismeri-e esetleg valaki használja-e azt a típusú fogszabályozót, amely belülre helyezik vagy pedig átlátszó illetve kevésbé látszik.
Várom válaszaitokat, előre is köszönöm
Hmmm.
Vagy ezt csak en csinalom ilyen korulmenyesen?:)
l.
Én már sajnálom is, hogy elmúlt a kényszer fogyókúra. gyorsan vissza fogom szedni amit leadtam. . . :)
:))
Amugy ugy tunik rohamosan javul a helyzet, ma mar fel ora alatt be tudtam tolni egy sonkas-vajas szendvicset. Igaz meg kessel-villaval, de megiscsak haladas:)))
A labellorol en is hallottam/tapasztaltam hogy szarit, anyu szerint ha muszaj valamit kenni magamra, akkor vegyek a gyogyszertarban szolozsirt vagy hasznaljak sima kek niveat.
nyuszikusz: gondolom nem en voltam a kerdeshez a celkozonseg, de azert valaszolok:) Nekem majd 3 hetente kell jarnom, gumirol egyelore nem volt szo, de apr 27-en kapok egy terpeszrugot. A felragasztas elott 8-9 honapot mondott a doki, de gondolom ez majd ugyis valtozik ha latja hogy hogyon mozdulnak a fogaim.
szemfog elorehozasa mennyire gaz: hat ezt elkepzelni sem tudom. Biztos nem fog hulyen kinezni mert akkor csak nem ezt a megoldast valasztotta volna a dokid:)
Esetleg ha felteszel egy vogyorgos kepet a bemedre szivesen mondok valamivel megalapozottabb velemenyt:)
udv:
l.
Nekem már csak egy szemfogat kell egy milimétert mozgatni, és utána 2 fogat, de azt már egyszerre állítja a doki. Ha "kész" van akkor még hány hónapig gyönyörködhetek a fogszabimban? Mennyi idő után veszik le? Fáj utána fog?
Viszont! Az feltűnt, hogy ha nem iszom elég folyadékot egy nap, akkor a szám egyrészt kiszárad, másrészt "összeaszalódik" mint egy mazsola és sokkal kényelmetlenebb a fogszabi is, nem fér el rendesen a számban, nem tudom rendesen becsukni. úgyhogy javaslom mindenkinek, hogy naponta igyatok legalább 2 liter vizet! Ez amúgy is javasolt, ha nem hordasz fogszabit, de így nem szárad ki annyira és nem irritálja a drót sem.