Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
És jól se mindig lakhatunk, habár ez illenék,
De új világot alkotunk mi éhgyomorra még,
S ez a legszebb mesterség.
Élesebb legyél a késnél,
Harcosabb a szenvedésnél,
Mert az ember másokért él,
S ez a legszebb mesterség.
A munkás munka közben itt leéli életét,
És nem dicséri tetteit se bér, se bankbetét,
De az, ki jól ügyel, mivelünk megtanulja még,
Mi a legszebb mesterség.
Élesebb legyél a késnél,
Harcosabb a szenvedésnél,
Mert az ember másokért él,
S ez a legszebb mesterség.
Indulj az útra és vissza ne nézz.
Múltad a fájó, bús ezer év.
Rád ragyog végre a fényteli nap,
boldogan, vígan mondd hát a dalt:
Április 4-ről szóljon az ének
felszabadultan zengje a nép.
Érctorkok harsogva zúgják az szélbe
Felszabadítónk hősi nevét.
Munkánk aranyként ring a szélben, dicsérünk téged, szép hazánk,
Fegyver a kézben, jó fegyver, védjük szép hazánk drága földedet,
Törjön ellened bármi förgeteg, megvéd,
ha kell, megvéd, a nép, a nép, a nép.
Zendülő ének az égre lobog
Hajnali fényözön földre leszáll
A kézben a kéz és a vállhoz a váll
Repülj te lángoló, tűzszínű zászló
Vezess az éjek éjén át
Vezess a harcra, sok sápadt arcra
Derítsd a hajnal bíborát
Száll a dalunk, szava ég fele tör
Láncban az építő harcos ököl
Fáklyavivők kezén csörg a bilincs
Izzik a tűz, de ki szítsa, ma nincs
Lépj te a helyükre, szítsad a lángot
És döngesd bátran a falat
Vagyunk egy jobb rend hű katonái
Leszünk a győztes élcsapat.
János bácsi a csatában,
János bácsi a csatában
Elesett egy fűszálban.
Arra ment egy indiánus,
Arra ment egy indiánus,
Arra ment egy indiánus,
És szivébe lándzsát döf.
János bácsi testét kukacok eszik,
János bácsi testét kukacok eszik,
János bácsi testét kukacok eszik,
És az egyik felkiált:
Glóri, glóri alleluja,
Glóri, glóri alleluja,
Glóri, glóri alleluja,
Ez az ember már csak csont.
Fákon újul a hajtás,
Fogadjuk a tavaszt dallal!
Itt van május elseje,
Énekszó és tánc köszöntse!
Zeng és dalol az élet,
Szállj csak, zeneszó, ének,
Ébreszd fel a magyar népet!
Népek tavasza, téged
Hív ez a vidám ének
Béke legyen a világon
Itt van május elseje,
Énekszó és tánc köszöntse!
Zeng és dalol az élet,
Szállj csak, zeneszó, ének,
Ébreszd fel a magyar népet!
Megjött már a fecskemadár, fészket rakott nálunk.
Hívogat már a napsugár, nagy táborba vágyunk!
Virág nyílik a hegyoldalon, nincs szebb annál semmi,
Harsan a kürtszó, indulj pajtás, táborba kell menni
Jöjj vár a sátrunk, légy a cimboránk,
Oly messze zeng a jókedv amerre elhalad
A vidám kedvű, hangos úttörőcsapat.
Dalol a kiscsapat a nóta egyre száll, hahó,
A völgy, a szikla messze zengi: élni jó,
Tralalla. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Úttörőnek lenni jajj de jó, hejhó!
Hajunkba túr a szellő, szemünkbe tűz a nap,
Vár ránk az erdő, hív a hűs patak.
Oly messze zeng a jókedv amerre elhalad
A vidám kedvű, hangos úttörőcsapat.
A csengő kezdi reggel, az osztály ráfelel,
Énekel a tábla, hogyha kréta szántja,
Nálunk abból is muzsika fakad, ha nyikorog a pad.
Tényleg jó volt az a köpeny(bár abban is volt különbség-látszott-láttatták kinek megy jobban, igaz kevésbé volt feltűnő, mint manapság!)! Legalább úgy hittük:hasonlóak vagyunk!:)
Az viszont tény, hogy nagy szerepe volt a kisebbekkel való foglalkozásnak abban, hogy erre a pályára kerültem. Volt benne sok jó!!! Ha más nem:az, hogy fiatalok és nagyon lelkesek voltunk!:)))))))
Szereplők: Egy rendező, egy mama, a lánya, a mentősök.
A mama énekel "Ó, te drága Klementina, csak tudnám, hogy merre jársz!" A lány jön:
"Édesanyám, megcsalt Joe. Meg akarok halni!" "Ne tedd, lányom, ne tedd!" A lány erre mégis úgy tesz, mintha leszúrná magát. A mama összecsapja a kezét. Jönnek a mentősök vonatba összekapaszkodva:
"Nénó, nénó, nénó!" Odamennek a szerencsétlenül járthoz. "Nicsak egy bicsak!" "Nem is bicsak, véső!" - feleli a második. "Kivegyük? Ne vegyük?" "Most már úgyis késő!" - válaszol a másik. Ekkor beleszól rendező: “Nem jó, nem jó! Egy kicsit lassabban!" (vagy :"Egy kicsit gyorsabban, szomorúbban, vidámabban, titokzatosabban, népiesen)
Kelt levelem élesztő nélkül, hogy vagy drágám nálam nélkül. Én itt vagyok, te ott vagy, én jól vagyok, te hogy vagy?
Nem tudja valaki ennek a kis vicces levélkének a folytatását?
JÖJJ VÁR A SÁTOR, LÉGY A CIMBORÁNK.
OLY MESSZE ZENG A JÓKEDV AMERRE ELHALAD
A VIDÁM KEDVŰ HANGOS ÚTTÖRŐCSAPAT
DALOL A KISCSAPAT A NÓTA EGYRE SZÁLL HAHÓ.
a VÖLGY, A SZIKLA MESSZE ZENGI ÉLNI JÓ
Nem tudom végig de leírom amire emlékszem.
Napkorong az égről nevetve néz le ránk,
Jöjj már a sátor légy a cimboránk.
Oly messze megy a jó kedv, nevetve eéhalad
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . az úttörőcsapat.
Dalol a kiscsapat, a nóta egyre száll hahó,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . élni jó,
lálálálálálálálálá
úttőrőnek lenni jaj, de jó hejhó!
Én anno voltam Zamárdiba őrsvezető képzőn. Ott tanultam egy pár dalt.
Pest megyei ö. v. képző tábor.
Hangos már az úttőrök zajától.
Ébresztőtől a zászló levonásig,
Őrsvezető komoly munka vár itt.
Júliusi nap süti az arcom.
Fáradt testtel a kis házamban alszom.
De jó kedvem velem van, mint máskor,
Pest megyei ö. v. képző tábor.
Vagy:
Kész már a tábor csak a zászló nem,
Most faragják a rúdját én is emelem-emelem,
Mégse bírjuk el, oly nagyon nehéz,
Pedig a sok úttörő mind tettre kész, már a tábor. . . . . . . . . . ismételni.
Vígan integetnek az úttörő gyerekek,
Tralalala, tralalala, tralalala, hu
Neonfények tarka tengerében ,
egy sötét mellék utcán ballagok.
Hol álldogálnak áldozatra lesve,
züllött képű sápadt angyalok.
Az alvilágnak nincs romantikája,
az alvilágban nincsen szerelem.
Én is lejárok az alvilágba,
egy züllött képű sápadt angyalért.
Én maga nélkül nem tudok megélni,
maga éjjelem és nappalom nekem.
A szívemet is ki kéne cserélni,
hogy maga nélkül is vidám legyen.
Az alvilágnak van romantikája,
az alvilágban van már szerelem.
Én is lejárok az alvilágba,
egy züllött képű sápadt angyalért!
Ott ahol. . .
Ott ahol a madár se jár,
erdő szélén viskó áll.
Ott tanyáz télen át,
bús árván egy prémvadász,
nincs párja csak egy gitár.
Bús téli estéken dal kél a szívében,
s dal szárnyán egy lányhoz száll:
-Gondolj rám, hogyha dalt hoz a szél,
gondolj rám, mit is ígértem én.
Bár száz álom ámít,
ezer csók csókra csábít.
Várj csak várj, amíg eljön a nyár,
akkor majd újra peng a gitár.
Én csak most tudok idejutni 1-2 órára, ezért igyekszem kihasználni, és még írok nektek, ha nem unjátok még!
Diákkislány
Diákkislány, napkelet hajnalán,
a hárs alatt,
vártam rád oly sokat.
Ott voltunk boldogok,
hol az öreg Tisza ballagott,
szívtuk az öreg hárs illatát,
egymás karja közt babám.
Emlékszel még. . .
Nyár volt és biztató,
a kacajod friss volt és harsogó.
A napfény ránk sütött,
szívünk mélyébe úgy átütött,
de én nem törődtem semmivel,
benned merültem csak el.
Csaták tüze, közénk talált nagyon,
én elmegyek, hazámat nem hagyom.
Apáink örökét, édesanyák édes örömét,
Tisza parti házikók falát,
Tisza partján azt a lányt.
Az elnyomást szétszórjuk mint a szél,
leszünk mi még,
egymásé is ne félj.
S kettesben újra majd,
ott ülünk az öreg hárs alatt.
Szívjuk az öreg hárs illatát,
egymás karja közt babám.
Galamb szállott ablakomra,
frissen esett hó a tolla,
mennybolt színe szeme kékje,
maga szelíd, mint a béke.
Sarkig tárom ablakomat,
bebocsátom galambomat,
szívem várva várt vendége,
légy oly áldott, mint a béke!
Házam legyen puha fészked,
tiszta búza ízes étked,
fehér szárnyad fényes éke
életemnek, boldog béke!
Fagy ha dermeszt, nap ha éget,
vésztől, késtől óvlak téged,
drágább vagy, mint szemem fénye,
kedves küldött, szárnyas béke!
Szívem szelíd madárkája,
világ nyíló hóvirága,
téged óhajt népek népe,
meg is őriz, béke, béke!
Elhagyom e sík mezőt,
tarka rétet, zöld erdőt,
elhagyom e régi bűvüs tájt.
Vándorbotot fog kezem,
hív a titkos végtelen,
utam végét még nem ismerem.
:Fárever, fárever, fárever.
Elmegyek én messze, messze el,
Vándorbotot fog kezem,
hív a titkos végtelen,
utam végét még nem ismerem.
Puskadal
Jó időben, rossz időben hordom kedves fegyverem/fegyverem
Összeszoktunk és azóta egyre jobban kedvelem/kedvelem
Hej te puska, puska vagy/puska vagy
nem csinos kis fruska vagy/fruska vagy
mégis épp oly drága vagy nekem! Hej!
Mint a szép szerelmesem!
Van egy olyan dal is hogy a refrénje:
Dalol a kiscsapat, a nóta egyre száll hahó. . . . . . . . . . úttörőnek lenni jaj de jó, hejhó!
Nem tudja valaki az elejétől?
Itt egy újabb:
Vár ránk a sí-íkság ,
végtelen mezőkön szél jár.
Búcsúzni kell az otthonunktól pajtás,
halld a kürt a harcmezőkre hív már, hej!
Sírnak a lá-ányok,
szél ne hozz felénk ma jajszót.
Zengj harci indulót és bátorítót,
lengesd lobogtasd a vörös zászlót, hej!
Vágtass a szé-élnek,
szabadságunk most te védd meg!
Benned van millióknak jó reménye,
győzelmedben bízik földünk népe, hej!