Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem szeretem anyámat
Torolt_felhasznalo_570737
Létrehozva: 2005. január 20. 15:07
Sajnos így van. Túl a 30-on két gyerek anyukájaként egyre inkább érlelődik bennem ez az érzés, egyszerűen nem vagyok képes szeretni őt, nem tudok rá szeretettel gondolni, közömbös nekem, egyszerűen nem tudom lezárni a múltat, a sok sebet amit hagyott rajtam és a testvéremen, a kicsinyességét, a butaságát, a bántásait, a piszkálódásait, a gorombaságait, az önzőségét a gyerekeivel szemben, nem tudom megbocsátani a szeretet nélküliségét, a pénzéhségét, a kárörvendő véleményeit, az állandó sértődöttségét, a segítség nélküliségét, az állandó mártírkodását, a mások előtti színészkedését... nem bírom ... ahogy én is öregszem, úgy nyílik fel a szemem, egyre érzékenyebb vagyok rá, utálom, hogy családi drámákat rendezett maga miatt, mikor szükségünk lett volna anyára, utálom, hogy előttünk akart látványosan önygilkos lenni (bár ennek már 15 éve is megvan...) utálom, hogy nem volt szerettteljes a karácsonyunk soha, mert mindig megsértődött valamiért azanap este... fáj, nagyon fáj, de nem tudok az egyre kristályosodó érzéseim ellen harcolni, mert látom milyen ő, ismerem, és taszít, rettenetesen taszít... soha nem számíthattam rá, a bizalmammal visszaélt, az egész gyermekkorom arról szólt, hogy ő ő ő őő ő ő ő .... képtelen vagyok megbocsájtani, pedig el kéne felejteni, de nem megy... látom a gyerekeimet, imádom őket, látom, hogy másként is lehet, látom már, mennyire megkeserítette a viselkedésével a gyerekkort és a kamaszkort... még most is ilyen, de szerencsére csak ritkán látom. Nagyon figyelek magamra, hogy nehogy olyan legyek mint ő velünk volt és ma is az... Utálom, hogy ő az anyám, azon kívül, hogy megszült, köszönhetem neki és apámnak is az útravalót az élethez amit kaptam tőlük összesen: az önbizalomhiányt amit lelkünk tiprásával sikeresen elértek.
Mostmár jobb, hogy kiírtam magamból, köszönöm, hogy elolvastad, le kellett írnom, mert nagyon feszített és feszít belülről.
Mostmár jobb, hogy kiírtam magamból, köszönöm, hogy elolvastad, le kellett írnom, mert nagyon feszített és feszít belülről.
Gratulálok, hogy együtt lakás ellenére ilyen jól sikerült lerendezned magadban a dolgokat! Ez nagyon tiszteletre méltó.
Nagyjából jól látod, bár nem igazán kavarás, hanem az életemet próbálja irányítani. Ő jobban tudja nekem mi a jó, mint én. Nem tudja elfogadni, hogy én már egy külön lény vagyok, és mindazok után, amik történtek köztünk, én nem akarom a szuper családi életet megjátszani, ha nem inkább mellőzöm.
Ritkán látogatom őket, és olyankor igyekszem csendebn maradni, van mikor sikerül, van mikor nem. Sajnos, elég hirtelen ember vagyok, ahogy anyu is. Hasonló a természetünk, de teljesen mások az erkölcseink, a világnézetünk.
A megbocsájtással pedig az baj, hogy azt már tudom, hogy ő nem fogja elismerni hibáit, és ebbe kell bele törödnöm, de ne kellene még most is, hogy sok éve külön élés után is elszenvednem az ő lelkizsarolását. Legyenelem a régit, de mindig van új lenyelendő.
Az igazi baj az, hogy ő azt szeretné, hogy én jatszam el a tökéletes anya-lánya kapcsolatot, és nekem ez nem megy az ő bocsánat kérése, beismerése nélkül. És szerintem ez érthető. Sajnos a lelkizsarolás szempontjából olyan dolgok vannak a kezében, amelyek ellen nem tudok védekezni, pl. velük élő kisiskolás testvérem, akivel nem akarom megszakítani a kapcsolatot.
Annyit még, hogy ha Te a gyerekeiddel úgy fogsz viselkedni, ahogyan anyukád Veled nem, akkor biztosan nem lesz velük gond. Ha pedig anyukád elmegy hozzátok, szerintem beszélj udvariasan vele, és ha megbánt, ne figyelj rá. Én nagyon el voltam keseredve miatta, és ugyan nem vagyok hívő ember, de elmentem egy templomba, arra kértem a Mindenhatót, hogy segítsen már megbékülni az anyámmal, legyen már türelmem hozzá, és éreztesse már velem, hogy szeret, és én is szeretem. Nem tudom, másoknál hogy van, nekem sikerült. És türelmes vagyok, néha még azt is érzem, talán szeret. Hidd el, neked is sikerülni fog!!!
Én csak azt szertném mondani, hogyha nem követed el ugyanazokat hibákat amiket anyukád akkor biztos hogy nem fog rád úgy gondolni a gyermeked ahogy Te most anyukádra!Legalábbis Én így gondolom, bár hála istennek nekem még nincsenek ilyen problémáim és remélem nem is lesznek!:-) Bár kissebb-nagyobb összezörrenések már voltam, de valahogy mindig helyrehoztuk őket KÖZÖSEN ami szerintem a leglényegesebb.
Jelenkori sérelmeink 90 %-a a múltban gyökerezik, ezért lenne érdemes azokat kisöpörni. . .
Hogy tudsz megbocsátani? Úgy, ha az Isteni szeretet tudatosul benned, ha elfogadsz mindenkit olyannak, amilyen.
Az ELFOGADÁS a kulcs.
Csak a lustaság fél egészség;-), aszittem, vki majd sitty-sutty jól összefoglalja nekem a lényeget itt és most, és akkor nem kéne órákon át olvasgatni róla. . . :-)
Van erről szóló topik, és van szakértő - kineziológus itt az nlc-n, olvasd el a blogját, érdemes.
Mert nekem ez hiányzik. Elmondtam neki, mi bánt, de nem érti. Úgy látja, ő mindent tökéletesen csinált, kiváló anya. Pedig kb. 80%-t átéltem én is azoknak a dolgoknak, amiket walMart leírt (mártírkodás, önsajnáló tetlegességig fajuló veszekedések apámmal, öngyilkosság, kinevetés, stb).
Ő nem hajlandó önvizsgálatot gyakorolni, nekem pedig nem megy az egyoldalú megbocsájtás.
A legrosszabb, hogy a gyermekvállalástól is ezért rettegek, mi lesz, ha én irántam is így fog érezni a gyermekem? Ja, és mert ő várja el, hogy szüljek neki unokát. . . Ezért akarok külföldre költözni, hogy titokban szülhessek :-((((
Leírná vki, mit tud az ilyen emberke?
Egyáltalán, milyen végzettsége van annak, aki ezzel foglalkozik?
És mi az, amit csinál, amikor elmegy hozzá az ember? Mi a módszere?
És mennyi ideig kell hozzá járni? Vagy elég 1x elmenni, és sitty-sutty "leveszi az rontást"?
Bocs, ha bagatellizálásnak tűnik, csak éppen fogalmam sincs erről a dologról. . . :-)
És mennyibe kerül?
Most nem jut eszembe több kérdés, de jöhet minden infó! Köszi:-)
A Mérgező szülők c. könyv tényleg tök jó. Susan Forward írta. Amikor elolvastam, azt éreztem, hogy most elindulok egy úton, ami a felnőtté/önállóvá válás. Tényleg nagyon rossz, amikor az ember életének az alapjaival van gond, nincsenek szép gyerekkori élmények, sőt, szinte csak rosszakra emlékszünk, és ezek kihatással vannak a mindennapokra. Hiányzik egy nagyon fontos dolog, a meleg érzelmi háttér, én sokáig azt éreztem, hogy nem tudom pontosan miért, de ez az élet úgy ahogy van, el van cs. . szve és hogy semmi remény hogy jobb legyen. Depresszió. Gyökér nélküliség. Hiányzik az az alapvető bizalom, amit az édesanya kell hogy megteremtsen bennünk. Ami lehetővé teszi, hogy a későbbiekben bárkiben is meg tudjunk bízni. Nagyon sokszor éreztem, hogy üvöltenék fájdalmamban, hogy miért pont nekem nincs egy szerető anyám??? Pedig annyira kellene, hogy számíthassak rá. Amit a könyv írt, hogy levelet kell írni, ami már önmagában is segít, az nagyon igaz. Nem feltétlenül kell konfrontálódni, szerintem. Főleg, hogyha biztosan tudod, hogy nem fogja elismerni a vádakat. Én megpróbáltam, de persze azt mondta, ő nem emlékszik ilyesmikre. Hát persze, hogy nem, nem ő szenvedett miatta. Mindenesetre lehet hogy jót tenne, ha kijelölnél egy időszakot, mondjuk egy hetet, amikor semmi mással nem foglalkozol (ha megteheted) csak az önsajnálattal, gyásszal, kiabálással, esetleg elképzelheted, hogy jól megmondod neki a magadét, de úgy rendesen, és közben tudatosítod magadban, hogy te semmiért nem vagy hibás, ha igen, az is az ő hibája, mert ilyen nevelést adott neked. Szerintem ez tutira többet ér mint egy nyaralás. Szóval mentesítsd magad a bűntudattól, és erre tényleg érdemes időt szánni, és eszedbe se jusson olyasmi hogy önző lennél vagy ilyesmi, mert nem véletlenül vannak azok a kínzó álmok, gyötrő érzések, meg az a nagy hiányérzet. Sajnos igaz, hogy vannak rossz anyák. Úgy látszik a tiéd is az. Ezt el kell fogadni, mint ahogy vannak beteg emberek, értelmi fogyatékosok, úgy vannak rossz anyák is. Nem kell szeretned őt, az érzelmeket úgysem lehet erőltetni. Tisztelned. . . nem tudom hogy kell-e, végülis 9 hónapig hordott a hasában, felnevelt, szóval ezért tisztelned kell azt hiszem, de ezt válaszd el a többi dologtól, azokért nem kell tisztelned. Viszont mivel az anyukád, próbálj meg nagy levegőt venni, és kedves lenni vele, DE: ne engedd hogy az életedbe avatkozzon, ne engedd, hogy hatalma legyen rajtad, korlátozd a látogatások/telefonhívások számát, ne engedd, hogy hatással legyen a hangulatodra, vagyis lélekben szabadulj meg tőle, a terhedtől. Valami olyasmi lenne a lényege ennek a kicsit szétcsúszott hozzászólásnak, hogy próbálj meg lélekben önálló lenni. Ebben sokat segít szerintem ha hiszel Istenben. Bocsi, ha nem írtam semmi újat, nem volt időm végigolvasni az egész topicot. Jó gyógyulást!!!