Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem szeretem anyámat
Torolt_felhasznalo_570737
Létrehozva: 2005. január 20. 15:07
Sajnos így van. Túl a 30-on két gyerek anyukájaként egyre inkább érlelődik bennem ez az érzés, egyszerűen nem vagyok képes szeretni őt, nem tudok rá szeretettel gondolni, közömbös nekem, egyszerűen nem tudom lezárni a múltat, a sok sebet amit hagyott rajtam és a testvéremen, a kicsinyességét, a butaságát, a bántásait, a piszkálódásait, a gorombaságait, az önzőségét a gyerekeivel szemben, nem tudom megbocsátani a szeretet nélküliségét, a pénzéhségét, a kárörvendő véleményeit, az állandó sértődöttségét, a segítség nélküliségét, az állandó mártírkodását, a mások előtti színészkedését... nem bírom ... ahogy én is öregszem, úgy nyílik fel a szemem, egyre érzékenyebb vagyok rá, utálom, hogy családi drámákat rendezett maga miatt, mikor szükségünk lett volna anyára, utálom, hogy előttünk akart látványosan önygilkos lenni (bár ennek már 15 éve is megvan...) utálom, hogy nem volt szerettteljes a karácsonyunk soha, mert mindig megsértődött valamiért azanap este... fáj, nagyon fáj, de nem tudok az egyre kristályosodó érzéseim ellen harcolni, mert látom milyen ő, ismerem, és taszít, rettenetesen taszít... soha nem számíthattam rá, a bizalmammal visszaélt, az egész gyermekkorom arról szólt, hogy ő ő ő őő ő ő ő .... képtelen vagyok megbocsájtani, pedig el kéne felejteni, de nem megy... látom a gyerekeimet, imádom őket, látom, hogy másként is lehet, látom már, mennyire megkeserítette a viselkedésével a gyerekkort és a kamaszkort... még most is ilyen, de szerencsére csak ritkán látom. Nagyon figyelek magamra, hogy nehogy olyan legyek mint ő velünk volt és ma is az... Utálom, hogy ő az anyám, azon kívül, hogy megszült, köszönhetem neki és apámnak is az útravalót az élethez amit kaptam tőlük összesen: az önbizalomhiányt amit lelkünk tiprásával sikeresen elértek.
Mostmár jobb, hogy kiírtam magamból, köszönöm, hogy elolvastad, le kellett írnom, mert nagyon feszített és feszít belülről.
Mostmár jobb, hogy kiírtam magamból, köszönöm, hogy elolvastad, le kellett írnom, mert nagyon feszített és feszít belülről.
Miattam? Azt hiszem, te beteg vagy, és érzéketlen. Sajnállak érte, de nagyon.
Tudod, amikor én megszülettem, anyám egy felnőtt ember volt, én meg egy öntudatlan gyerek. Nehogy már azt mondd, hogy én rontottam el. Téged fejre ejtettek, amikor születtél. Ezért ne engem büntess, légy szíves, mert nem én tettem. Tedd már meg a szívességet, hogy elkerülsz a francba. Köszi! Megaszondó... az hát... fordulj orvoshoz.
"Hiába, rossz kimondani, de ha nincs meg a kellő intelligencia és bölcsesség,akkor hiába minden. :-( "
Ez az, amit én a saját anyámmal kapcsolatban nem akartam leírni... de ez van.
Kedves Walmart!
Teljesen megértem, és át tudom érezni, amit érzel.
Elmondom, hogy én sem dicsekedhetem szebb gyermekkorral, és tudod, engem csak egy valami éltet. Szeretnék gyerekeke, szeretnék valakit úgy felnevelni, ahogyan én szerettem volna felnőni, csak nem sikerült, mert más volt a karmám.
Írtad, hogy van két gyereked, akiket szeretsz. Gratulálok hozzájuk! Sokért nem adnám, ha én már ott tartanék, hogy édesanya lehetek! Nagyon szeretném már valakinek megadni mindazt, ami hiányzott az életemből.
Én nem azt mondom, hogy megbocsátottam anyámnak, csak igyekszem nem gondolni rá. Udvariasan beszélek vele, valahogy úgy, ahogyan egy gyógypedagógus egy sérült kisgyerekkel. Mert hogy anyám sérült, az biztos. Az az érdekes, hogy még menhelyről is úgy vihetsz haza kutyát, hogy megnézik ki vagy, és hová kerül, gyereke viszont bárkinek lehet, aki szül magának.
Kívánok Neked sok örömöt az életben. A múlt fájdalmait pedig el kell engedned, mert lelkileg megnyomorítanak, és hidd el, fizikailag megbetegítenek.
Kedvenc modnásom,két ember között a legrövidebb út egy mosoly és 30on túl már cikis anyukával takarózni.Nem lehet,hogy gyerekkorodban annyira megszoktad,hogy mindenért anyu a hibás,hogy most már oylan dolgokért is őt okolod,amiről nem is tehet???????
ezt a könyvet évekkel ezelőtt olvastam. Anyám véletlenül meglátta a polcomon és azt vágta a fejemhez, hogy na,onnan szedem a sok baromságot... :-(
kineziológus.. most már én is gondolkodom hasonlón.
ajánlották még egyébként a metitációs tréninget is..
valakinek volt ilyen tapasztalata?
jézusom,mintha magamt olvastam volna vissza.... nekem nincsenek még gyerekeim,de egyrészt éppen ezen okok miatt nem is vagyok felkészülve rá.. Az én anyám ugyanilyen és sajnos én is mindig reménykedtem, hogy jobb lesz,de a csoda maximum pár napig /hétig tart. Nagyon nehéz ez,főleg egy újabb rossz élmény, a szokásos lelkiterror után. Ezt én már kezdem tudomásul venni, bár tény, hogy nagyon nehéz. Nem tudom,nálad hogy van,de az én anyám anyja sajnos nem különb, ugyanolyan manipulatív,mint ő, csak ezt egyikük sem vallaná be a világért sem. Eleve "tabu" beszélni a családban a fontos dolgokról,illetve,nem is lehet,mert annyira önző az anyám. Nárcisztikus,csak magával foglalkozik illetve irányít /birtokolni akar mindenkit. Amit ő elrontott,amiatt is mást hibáztat.
A baj az, hogy én már annyi mindennel próbálkoztam régebben.. Levélírás,beszélgetés,együtt összeülés.. semmi nem segített. Hiába, rossz kimondani, de ha nincs meg a kellő intelligencia és bölcsesség,akkor hiába minden. :-(
Én már csak abba tudok beletörődni, hogy ez másképp nem lesz,a magam módján szeretem,de elfelejteni sosem fogok dolgokat. És ezt nagyon jól tudja,csak sajnos nem kér soha bocsánatot - ezt nem tud. Illetve,szerinte nincs is miért...
A legjobb megoldás az egészséges távolságtartás és a diplomácia. Nagyon fájó, hogy örökké ott van az az űr,amelyet senki más nem pótolhat. De mit tehetnék? Felborítani minden eddigit? Szerintem annak sincs értelme.
Neked ott a két gyermeked,koncentrálj rájuk és igyekezz másképp nevelni őket- gondolom ez a legnehezebb. Ha a párod megértő, az sokat segít...
Karmikus dolgaimról egy tisztán-látó asszony beszélt nekem, akihez más ügyben fordultam. Megdöbbentő élménnyel lettem gazdagabb, spiritualitásunkban eddig sem kételkedtem, és világosan látom az összefüggéseket a dolgaimban.
A lelkemnek megnyugvást hozott.
És Te ezekről a karmikus dolgokról honnan tudsz?
Hozzáteszem, hogy én remélem semmilyen kapcsolatban nem álltam az anyámmal ezelőtt és nem is fogok többet.
Amit olvastam, és szerintem hasznos, az a Mérgező szülők című könyv, de nem kell mindent rémesen komolyan venni belőle.
Kívánok mindannyiótoknak kitartást és szerető társat, akivel szeretetteljes, boldog életet lehet élni!
Anyámmal is ez a helyzet, szószerint egyezik szinte minden.
Kutattam a dolog mélyén, és ma már tudom, karmikus kapcsolatban vagyunk, egy előző életben egymást bántottuk testvérként, most ő az anyám. Neki nem sikerült a karmáját teljesíteni ebben az életben, nekem igen. És most, hogy ezzel tisztában vagyok, nem tudja már bántani a lelkemet soha többé. Ettől megnyugodtam és helyre kerültek a dolgok.
Vannak érdekes válaszok a miértekre!
Minden embernek valamelyik szülője jobb mint a másik és ez így van jól! Az lenne a csúcs, ha mindegyik jó lenne, de az olyan ritka, mint a fehér holló!
Az a rossz csak, ha mindegyik bántja és rossz.
Ne várj sokat , amint lehet menj el ahhoz a szakemberhez, de csak úgy, hogy hiszel is benne, mert meggyógyítani csak azt lehet, aki maga is akarja
Azzal tisztában voltam, hogy soha nem dícsért sem előttem, sem hátam mögött, sőt. . . Pedig nem volt oka, hogy szidjon. Éltem egy átlag lány életét. Diploma, férj, gyerekek, munka. Mégis. . .
Aztán kezdett rémleni, hogy ő uszította a nővéremet folyton ellenem. Minket meg apánk ellen. ( Jó, nem kényeztette anyámat sem a sors egy minta férjjel, de nem értem miért nekem kellett bűnhődnöm emiatt)
És amikor ezt a topicot olvastam, akkor jött fel az az emlék, hogy ő is öngyilkossággal fenyegetőzött. A 10 éves lányának!!!
Egy állandóan ideges, ordító, szitkozódó, síró, üldözési mániás anya mellett hogyan fejlődhet egy gyermeki lélek?
Ne hibáztasd magad, hogy nem tudud igazán szeretni. Szerintem a szeretet két oldalu, hiába akar az egyik szeretni, ha a másik talán tudat alatt ezt nem tudja, vagy nem is akarja viszonozni.
Ugy látom az anyádba nem sok szeretet szorult, vagy nagyon tudja leplezni.
Ha nekem ennyire belefolyna az életembe, mint Ivike 2002-nek, már a diliházban lennék!
Érted mit akarok mondani? Az anyám. De nem tud hiányozni, nem érzek jót, ha megölelem, és nem megkönnyebbülés vele beszélgetnem. Sőt. . .