Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
UPDATE-es receptek-
2005-01-19 19:231.
Torolt_felhasznalo_665543
Létrehozva: 2005. január 19. 19:23
Elkezdtem az up-date étkezést, de kitalálni, hogy mi legyen a napi menü és hogy készítsem el, illetve utána olvasni, hogy hányas kód kicsit fárasztó.
Jó lenne, ha lenne olyan topic, amibe recepteket írnánk, egy-egy menüt, (reggeli, ebéd, vacsit) és megírnánk, hogy ki hogyan halad a kilók leadásával.
Mai menüm:
Reggeli:
Ránotta sonkával és cukkinivel + 1 pohár tea 1-es kód
Ebéd:
Sárgarépa leves
Hozzávalók 4 főre: 1 liter víz, 25 dkg sárgarépa, 1/2 póréhagyma, kevés petrezselyemgyökér és zeller, 1 csipetnyi tengeri só, 1 csipet frissen őrölt szerecsendió, 2 teáskanál élesztőpehely, 4 teáskanál frissen vágott petrezselyem.
Elkészítése: Jól megmossuk a zöldségeket, héjastól apróra vágjuk. A vizet felforraljuk, a zöldséget hozzáadjuk, 10-20 percig főzzük (kuktában 5-7 percig). Miután levettük a tűzről, átpasszírozzuk, fűszerezzük (bazsalikommal vagy lestyánnal, tetejét apróra vágott petrezselyemzölddel szórjuk meg.
Lecsó virslivel
Vacsi:
1 pár virsli natur 1-es kód
Hát kb. így képzeltem el, várom a ti receptjeiteket, ötleteiteket
Jó lenne, ha lenne olyan topic, amibe recepteket írnánk, egy-egy menüt, (reggeli, ebéd, vacsit) és megírnánk, hogy ki hogyan halad a kilók leadásával.
Mai menüm:
Reggeli:
Ránotta sonkával és cukkinivel + 1 pohár tea 1-es kód
Ebéd:
Sárgarépa leves
Hozzávalók 4 főre: 1 liter víz, 25 dkg sárgarépa, 1/2 póréhagyma, kevés petrezselyemgyökér és zeller, 1 csipetnyi tengeri só, 1 csipet frissen őrölt szerecsendió, 2 teáskanál élesztőpehely, 4 teáskanál frissen vágott petrezselyem.
Elkészítése: Jól megmossuk a zöldségeket, héjastól apróra vágjuk. A vizet felforraljuk, a zöldséget hozzáadjuk, 10-20 percig főzzük (kuktában 5-7 percig). Miután levettük a tűzről, átpasszírozzuk, fűszerezzük (bazsalikommal vagy lestyánnal, tetejét apróra vágott petrezselyemzölddel szórjuk meg.
Lecsó virslivel
Vacsi:
1 pár virsli natur 1-es kód
Hát kb. így képzeltem el, várom a ti receptjeiteket, ötleteiteket
Egy másik fórumról szedtem le, szerintem nagyon jól hangzik:
GÖRÖG CUKKINIRAKOTTAS:
4 szem. -re
80 dkg cukkini, 1 hagyma, 6 ek. olivaolaj, 40 dkg darálthús, 1/2 citrom leve, só, bors, 1 csomó petrezselyem, 1 csomó kapor, 4 tojás, 2 ek. tej, 10 deka Kefalotiri vagy parmezán sajt, frissen reszelve, 2 ek. zsemlemorzsa, kis zsír a formához
Egy nagyobb, fedeles edényben az olajon a kockára vágott hagymát és a darálthúst megpiritani.
A citromlevet és fél csésze vizet hozzáönteni, sózni, borsozni és kb. 10 percig fözni.
A cukkinit közben apró kockákra vágni.
Hozzáadni a húshoz és lefedve, kb. 15 percig együtt fözni.
A petrzselymet és a kaprot apróra vágni és a cukkinihez adni.
A tojásokat a tejjel felverni, sózni, borsozni és a fele adag reszelt sajtot belekeverni és a cukkinis, húsmasszára önteni.
Egy tüzálló formát kizsirozni, egy ek. zsemlemorzsával meghinteni, a masszát beleönteni, szétteriteni.
A maradék sajttal és zsemlemorzsával meghinteni, a 180°C-os elömelegített sütöben, középen, kb. 30 percig sütni.
ZABPELYHES RAKOTT KEL
Hozzávalók 6 személyre:
20 dkg zabpehely
70 dkg darált hús
1 fej kb. 1, 5 kg-os kelkáposzta
2 közepes vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
2 tojás
2 evőkanál tejföl
4 evőkanál olaj
1 mokkáskanál fekete bors
1 evőkanál csemege pirospaprika
1 csapott evőkanál majoránna
1 kiskanál csípős paprikakrém
só
A tetejére:
2 dl tejföl
pirospaprika
őrölt fekete bors
Elkészítése:
A zabpelyhet 5 deci forrásban lévő vízbe szórjuk. Kissé megsózzuk, a tűzről lehúzva, lefödve duzzadni hagyjuk. A kelkáposztát kitorzsázzuk, leveleire bontjuk, enyhén sós vízben 10 percig főzzük, leszűrjük. A hagymát meg a fokhagymát finomra aprítjuk, az olajon megfonnyasztjuk. A húst hozzáadjuk, kevergetve 10 percig pirítjuk. 1 kiskanál sóval, a borssal, a pirospaprikával meg a majoránnával fűszerezzük, a paprikakrémmel tüzesítjük. Kissé hűlni hagyjuk, a puha s szintén kihűlt zabpehellyel, a tejföllel meg a tojásokkal összedolgozzuk. Egy közepes nagyságú, magas falú tepsit kiolajozunk, a kellevelek felét egyenletesen beleterítjük. A húsos-zabpelyhes masszát ráhalmozzuk, végül a maradék kellel beborítjuk. A tetejére való tejfölt pirospaprikával meg borssal fűszerezzük, rákenjük. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C-on; légkeveréses sütőben 160 °C-on) kb. 50 percig sütjük.
A Pehelykönnyű Finomságok - Receptgyűjtemény című szakácskönyvből
Hozzávalók kb. 24 szelethez:
1, 6 kg alma
25-25 dkg Fortunate zabpehely és Fortunate zabkorpa
3-4 evőkanál szójagranulátum
10 dkg vaj
2 citrom reszelt héja
1 csomag vaníliáscukor
1-1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg és gyömbér
6 evőkanál sárgabarackdzsem
4-4 evőkanál mazsola és dió
Elkészítése:
A szójagranulátumot 15-20 percre kb. 2 deci meleg vízben áztatjuk. Ezalatt az almát megmossuk, kétharmadát héjastól lereszeljük, a többit kockákra vágjuk. A vajat a zabpehellyel és a zabkorpával összekeverjük. A felpuhult, levétől kinyomkodott szójagranulátumot meg a reszelt almát (ezt nem kell kinyomkodni) hozzáadjuk, majd az egyik citrom reszelt héjával és a vaníliás cukorral ízesítjük. Egyenletesen enyhén kikent nagy tepsibe nyomkodjuk.
A kockákra vágott almát a másik citrom reszelt héjával, a szegfűszeggel és a gyömbérrel ízesítjük. A zabpelyhes tésztára szórjuk, egy kicsit bele is nyomkodjuk, majd előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C-on; légkeveréses sütőben 165 °C-on) 30 percig sütjük. Ekkor a dzsemmel megkenjük, a mazsolával meg a durvára vágott dióval meghintjük és a sütőbe visszatolva további 5-8 percig sütjük. 6x4 centis szeletekre vágjuk.
Készülhet csak Fortunate zabpehellyel vagy csak Fortunate zabkorpával is.
Elkészítési idő: 1 óra 10 perc
Energiatartalom: szeletenként körülbelül 703 kJ/168 kcal-t tartalmaz
Tudom, rengeteg topic van ami ezzel foglalkozik. . de én csak egy kis bátoritást szeretnék, hogy jo-e az a diéta, vagyis inkább hatásos-e?
Holnap kezdenék bele. . szerintetek megéri?
Mielőtt páran leharapnátok a fejemet, megigérem többet nem offolom a topicot!! ;-P
Lassan 2 hónapja nem eszem húst. Története, h sosem voltam nagy húsevő, de eddig ment a fehér hús kis mennyiségben. Aztán egyik napról a másikra nem bírom megenni már azt sem.
Szerintetek össze lehet hozni az update-et a vegás étrenddel?
Ha valaki vegásként csinálja, legyen szíves írni, mert érdekelne, hogyan oldja meg.
Köszönöm!
Lehet enni, de maximalizálva van. Max 5 darabot lehet belőle enni.
Én pl. ma az vacsiztam. Valaki tanácsára serpenyőben szárazon kicsit megpiritottam (valószínú kenyérpirítóban is meg lehet csinálni), és körözöttel ettem.
Olivaolajban, fél kávéspohár vízben megpároltam egy kis brokkolit, zöldborsót, sárgarépát, kukoricát(mirelitek), karikáztam hozzá pár virslit, megszórtam sóval, ételízesítővel, mikor megpuhult, reszeltem rá sajtot, és kész.
Nálam az a gond, hogy imádom a tésztát, és sokszor úgy érzem, csak azzal tudok jóllakni. :(( Így most is társult a menűhöz egy kis hungarocel.
Én már nem tudok mit kitalálni. Virslit, tojást, sajtot, halat szoktam.
Várok tippeket!!! Üdv. :Andi
Hozzávalók:
1/2 kg túró
4 db tojás
7-8 kanál tk liszt
csipet só
Elkészítés: A túrót elkeverjük a tojásokkal, hozzákeverjük a lisztet és a sót. Forró sós vízben kanállal galuskákat szaggatunk belőle. Kivajazott edénybe tesszük, tejföllel és édesítős fahéjjal tálaljuk.
Ezt egy másik topicból mentettem, még nem csináltam, de ígéretesnek tűnik.
A májusi Wellness-ben találtam egy Update 1-es levest.
Kerti zabpehelyleves
20 dkg zabpehely ,
1 liter zöldségalaplé /vega leveskockából/
4 ek. olaj ,
só, őrölt bors, majoránna ,
1 csokor vegyes leveszöldség /kb. 40 dkg sárgarépa, fehérrépa, zellergumó , fejtett cukorborsó /
1 kis fej vöröshagyma,
néhány szál újhagyma,
1 kis csokor petrezselyem zöldje apróra vágva
A zabpelyhet megfuttatjuk az olajon, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és a zöldségeket , majd tovább pirítjuk 1-2 percig.
Felöntjük az alaplével és készre főzzük. Tálalás előtt hozzáadjuk az apróra vágott újhagymát és a petrezselyem zöldjét. Teljes kiörlésű lisztből készült csipetketésztával még gazdagabbá tehetjük, így egytálételként is tálalhatjuk.
Diabetikus, fogyókurás termékek! (És ez csak pékárut tartalmaz)
És úgy hirdetik fogyókurások is ehetik. !!
Kiváncsi lennék a véleményetekre.
100 g diabetikus kenyérben:
Összes szénhidrát tart: 37 g
hozzáadott cukor mennyisége: 0 g
fehérje: 17 g, zsír: 0, 8 g
Energia: 936 kj (223 kcal)
1 db diabetikus zsemlében:
Összes szénhidrát tartalom: 20 g
Hozzáadott cukor mennyiség: 0 g
Fehérje: 9 g, Zsír: 0, 3 g
Energia: 511 kj (122 kcal)
Én naív kezdő kérdezném: ez a kenyér megfelel az esti kenyérnek? update lisztből készülhetett?
Ez a bolt most nyilt nálunk, /nem B. P/ holnap bekukkantok.
Norbi, az új könyvében is óvva int mindenkit a cukortól, és az aszpartamtól!
Én azt hallottam , hogy a Canderel rendszeres (!) használata nem egészséges az aszpartam tartalma miatt!
Nézzünk utána a Neten: aszpartam
Én már nem vásárolok aszpartam tartalmú édesítőszert.
nsocsy
Én írtam be a receptet a norbi fórumra, bár az is lehet, hogy mástól olvastad!:))
Isteni finom!! Jobb, mintha liszttel csinálnád!
Próbáld ki!