Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pizzatészta

Torolt_felhasznalo_658035
Torolt_felhasznalo_658035
Létrehozva: 2005. január 8. 16:43
Sziasztok!

Van valakinek jól bevált pizzatészta receptje?
  1. Torolt_felhasznalo_733099
    Torolt_felhasznalo_733099
    2005. március 9. 10:5826.
    Sziasztok!

    Én a Jamie-félére esküszöm és már többen el is kérték a receptjét!
    (bár változtattam rajta és az eredetinél kevesebb élesztővel csinálom)

    1 kg liszt
    kicsivel több, mint 6 dl víz
    2 tasak szárított élesztő
    3 dkg cukor
    3 dkg tengeri só

    Én néha nyomok bele egy gerezd fokhagymát is, vagy oregánót, vagy mindkettőt.

    Ez rengeteg adag, kb 3-4 nagy kerek pizza jön ki belőle. Ezért szoktam elrakni belőle későbbre is. (ha már egyszer koszolok. . . )
    Én úgy szoktam, hogy kb. 10 percig elősütöm, és lefagyasztom. Még fagyottan rárakom a feltétet és úgy berakom a sütőbe. Mire megpirul a sajt, addigra kiolvad a tészta és meg is sül.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_593906
    Torolt_felhasznalo_593906
    2005. március 9. 10:3825.
    Sziasztok lanyok,
    rebusbaba tesztajabol mekkora pizza lesz?

    Baratnöm ferje egyszer csinalt SZENZACIOSAN FINOM öntetet a pizzahoz: az alapja tejföl, egy kis olivaolaj kell bele es izles szerint fokhagyma (szerintem ugy fini ha sok van benne). Hat az kb. eletem legjobb pizzaja volt!:-)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2005. március 9. 09:1724.
    Ha szeretitek a vastag tésztát, akkor a kis tepsibe is tehetsz sok tésztát. De szerintem 3-4 embernek kell a nagy sütőtepsinyi pizza. :-)))
    előzmény:
    V.Zsuzsi (23)
     
  4. 2005. március 9. 09:0423.
    Sziasztok Lányok
    Ma csinálom a pizzát, mert tegnap a fiúk nőnapi vacsin voltak anyumnál.
    Már csak egy gondom van, a sütő tepsijéhez mérten a 40 dkg-os vagy a 25 dkg-os receptet használjam?
    Köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_662329
    Torolt_felhasznalo_662329
    2005. március 8. 14:1022.
    Nekem is van egy frankó recipém, én mindig ezt csinálom, a férjem imádja.

    Szóval:
    -25 dkg liszt
    -fél deci olaj
    -kb. 2 dl langyos viz a futtatáshoz+ én szoktam egy pici cukrot is tenni bele, hogy felfusson az élesztő
    -nagy csipet só
    - 2 dkg élesztő, de én pl tegnap szárazélesztővel csináltam, attól sem volt baja
    -+ én szoktam még 1-2 gerezd fokhagymát elkaparni, és az olajba beletenni. Nagyon finom ize lesz tőle a tésztának

    Összegyúrod, ha kell pótolsz kis lisztet (folyadékot nem szokott már igényelni), keleszteni nem muszáj, de akkor hideg sütőbe tedd, ha kelesztettél, akkor előmelegitettbe. Jól kiolajozott tepsibe nyomkodom, a pizzaalap nálunk bolognai alap egy kis oragánóval, rá a feltét, sajt, és nagy hőfokon (én gázos sütőben 6-os fokozaton sütöm) megsütöd. Nem ragad le, nem száraz a széle.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_658035 (1)
     
  6. Torolt_felhasznalo_154436
    Torolt_felhasznalo_154436
    2005. március 8. 13:3621.
    A mi kedvencünk, pizzériából szereztem a receptet:
    Kb 40 dkg lisztet
    1 egész tojással
    fél kocka élesztővel ( kevés langyos cukros tejben felfuttatva)
    2 dl sörrel
    2 ek. oregánóval
    sóval
    összedolgozni, jól átgyúrni és megkeleszteni. Ha megkelt két bucit gyúrni belőle. Jó vékonyra nyújtva kizsírozott tepsibe nyomkodni, kevés pizzaszósszal megkenni és feltétet rakni rá. Maximum lángon hamar megsütni. Két normál nagyságú pizza lesz belőle.

    Szósz:
    Sűrített paradicsomot
    Ketchuppal
    Fokhagymával
    Sóval
    Borssal
    Kevés cukorral
    Oreganóval összefőzni.
    Bármilyen feltét mehet rá. Ha magamnak sütöm, akkor nem teszek rá paradicsomszószt, csak sült csirke vagy sonka darabkákat, nyakon öntöm jó fokhagymás, sós tejföllel, rá a reszelt sajt. Isteni finom:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_658035 (1)
     
  7. 2005. március 8. 13:1620.
    Van egy receptem, bár még nem próbáltam:

    30 dkg korpás liszt
    1 cs. szárított élesztő
    1/8 l tej

    Keverjük össze a lisztet és az élesztőt. A tejet langyosítsuk meg. Gyúrjuk mindezt jól össze és letakarva kelesszük 30 percig. A formát vajazzuk ki.
    előzmény:
    jetzt (18)
     
  8. 2005. március 8. 13:0519.
    Szerintem lehet hozzákeverni más lisztet 1/3 arányban. De ha sokat tesz bele az ember akkor nem tud megkelni és "bodag" lesz.
    előzmény:
    jetzt (18)
     
  9. 2005. március 8. 12:5018.
    Sziasztok,
    próbálta valaki a pizza tésztát nem fehér lisztből? Pl. tönkölybúza, rozs, vagy bármilyen teljes kiőrlésűből? Ehető?
    A Stahl receptje tényleg jó, de nem tudom milyen lenne más lisztből, az arányok is változnak?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2005. március 8. 11:4517.
    Én egy kicsit hagyom kelni a tésztát, aztán villával megszurkálom és utána teszem rá a feltétet.
    előzmény:
    V.Zsuzsi (15)
     
  11. 2005. március 8. 11:3616.
    Én rögtön rá szoktam rakni a feltétet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2005. március 8. 11:1115.
    Sziasztok
    Arra gondoltam én is megsütöm a rebusbaba féle pizzát, már csak azt nem tudom, hogy a feltétet egyből rakjam rá még a nyers tésztára vagy egy kicsit elő kellene sütni
    Köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2005. március 3. 15:0714.
    Sziasztok!:)

    rebusbaba (7) receptjével csináltunk párommal pizzát tegnap. Hát az valami olyan isteni lett:))))) nagyon jó kis tészta alapot szolgáltatott a nagymennyiségűésszupifinom feltétek alá:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2005. január 9. 10:1013.
    Van egy nagyon jó, mostanában többször is megsütött receptem:
    1 kg liszt
    0, 5 l langyos víz, benne 2 mokkáskanál só
    12 evőkanál olaj
    5dkg élesztő

    Az élesztőt elmorzsolom a lisztben, hozzáadom a vizet, és az olajat, meggyúrom. 4 dbra szeded, és 10 percig kell csak meleg helyen pihentetni, aztán lehet sütni. Kezeddel elnyomkodod a tepsiben, és rárakod a cuccost. Ne túl alacsony fokozaton süssétek, mert akkor kiszárad. Az élesztős tésztáknak az a lényege, hogy hirtelen süljenek. Legalábbis én úgy szoktam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_782140
    Torolt_felhasznalo_782140
    2005. január 8. 19:2412.
    Nálunk ez a sláger: fél kg liszt, fele rétesliszt, 1 cs. instant élesztő, 1 kk. só, 1 ek. cukor és kb. 3 dl langyos víz, vagy amennyit fel vesz. Lehet bele oregano. Megkelesztem, majd a tepsit kiolajozom és úgy sütöm, ez két kisebb pizza lesz. Szoktam feltét nélkül üresen megsütni, szeletekre vágom és lefagyasztom. Később melegszendvicsalapként használom fel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_510720
    Torolt_felhasznalo_510720
    2005. január 8. 18:2311.
    így van, vízzel sokkal jobb mint tejjel
    előzmény:
    ianiko (10)
     
  17. 2005. január 8. 18:1410.
    Csatlakozom a rebusbaba által készitett pizza elkészitési módjához, én is igy szoktam késziteni. Jól bevált recept, és nagyon finom. ianiko
    előzmény:
    rebusbaba (7)
     
  18. Torolt_felhasznalo_612477
    Torolt_felhasznalo_612477
    2005. január 8. 17:559.
    pizzaszószt otthon is lehet főzni. friss paradicsom, kis oregano, só, bors, fokhagyma ízlés szerint. nyami nyami. utána jöhet rá, a mi tetszik. a pizzatésztát már leírtátok. én is így csinálom.

    legutóbb vendégek jöttek, gondoltam játék közben így egyszerűbb lesz enni. szóval angy pogácsaszaggatóval kiszaggattam a pizzatésztát. erre egy kanál szósz és cska sajt. isteni sör, bor ki mit ivott korcsolya lett belőle. nagy siker volt :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_360311
    Torolt_felhasznalo_360311
    2005. január 8. 17:338.
    Tészta:
    1/2 kg liszt
    fél élesztő
    1 e. k. olaj
    2, 5dl langyos víz
    1 csipet só

    Összegyúrod , tálba teszed, letakarod. Mikor megdagad kinyújtos és beleteszed az olajos tepsibe. A tetejére pizzaszószt szoktam tenni(boltban fellelhető) aztrán teszek rá ketchupot, megszórom majorannával, ráteszem a kockáta vágott párizsit vagy kolbászt, van , h. teszek rá főtt tojást is-attól függ milyen jellegű pizzát csinálok. -sajt
    Fantáziádra van bízva mit teszel még rá:)
    Jóétvágyat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_658035 (1)
     
  20. 2005. január 8. 17:287.
    fél (2. 5 g) élesztő,
    kis langyos vízben elkeverve, egy kiskanál cukorral,
    összegyúrom 40 deka liszttel, fél deci olajjal, (jó az oliva) kanálka sóval, és annyi vízzel, amit felvesz. Jól megdagasztom.
    Megkelesztem, sütöm, 200 fokon. Ez egy tepsinyi pizza.
    Szárított élesztővel is készíthető.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_658035 (1)
     
  21. 2005. január 8. 17:186.
    Nekem ez vált be:
    fél kg liszt
    3 dkg élesztő
    kanálka só
    3dl tej
    2-3kanál olaj
    oregano
    Élesztő megfuttat tejben, pici cukor bele, liszttel, sóval, oreganoval, és az olajjal összegyúrni és megkeleszteni. Kb. 1óra. Kinyújtani. Mi a vékonyabbat szeretjük, így egy nagy gáztepsibe nyomkodtam bele. Nem lett nagyon vékony sem. 200fokon 20-25 perc alatt lett kész. Nagyon finom és még hidegen sem keményedik meg. Nem kell elősütni, rögtön a feltéttel együtt kell sütni. Sok sikert!Ha van kérdésed nyugodtan írj privit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_658035 (1)
     
  22. 2005. január 8. 17:175.
    szia! én Stahl Judit receptjét szoktam használni, nekem bevált, és már át is dolgoztam teljeskiőrlésű lisztre is. sajnos fejből nem tudom az eredetit, de benne van az első könyvében is meg a Büntetelen örömökben is. van itt egy Hozzászólások a stahl könyvhöz c. topik, ott biztos van aki tudja. még annyi, hogy mi a szerelmemmel ketten félkiló lisztből készültet megeszünk, míg a könyv ennyi mennyiséget négy emberre ír:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_658035 (1)
     
  23. Torolt_felhasznalo_658035
    Torolt_felhasznalo_658035
    2005. január 8. 17:134.
    Köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_232005
    Torolt_felhasznalo_232005
    2005. január 8. 17:083.
    mindmegettén találtam

    Pizzatészta
    Hozzávalók:

    30 dkg liszt

    1 tojás

    2 dl tej

    2 evőkanál olaj

    1, 5 dkg élesztő

    1 teáskanál cukor

    1 mokkáskanál só



    Elkészítés: A tejet langyosra melegítjük, az elmorzsolt élesztőt és a cukrot egy kevés liszttel elkeverjük, és egy kis tejet öntünk hozzá. Hagyjuk, hogy megkeljen. Ha felfutott az élesztő, összedolgozzuk a liszttel, a tojással, a sóval és az olajjal, és jól kigyúrjuk. 30 percig langyos helyen pihentetjük. Félujjnyi vastagra kinyújtjuk, tepsibe tesszük. A tepsit előtte kikenjük olajjal és megszórjuk liszttel! Félig megsütjük, rátesszük a tölteléket és a sajtot, és visszatesszük a sütőbe. Ha a sajt ráolvadt, kivesszük, és már tálalhatjuk is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_658035 (1)
     
  25. Torolt_felhasznalo_232005
    Torolt_felhasznalo_232005
    2005. január 8. 17:042.
    Szia.

    fél kg. liszt
    2, 5 dkg élesztő 1 dl. cukros tejben felfuttatva
    1kk só
    1kk. oregano
    én rakok bele 1-2 ek. olivaolajat
    és annyi langyos víz amennyit felvesz még

    Ez egyszerű, de finom tészta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_658035 (1)
     

Címlap

top