Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ausztrália
2005-01-06 16:171.
Torolt_felhasznalo_133326
Létrehozva: 2005. január 6. 16:17
Sziasztok,
Párom kb 3 hét múlva megy ki (én majd vmikor utána), fősulira jelentkezett, de a suli végeztével szeretne ott maradni, ott dolgozni és letelepedni. Volt már kint többször, meg körbejártuk már a hivatalos lehetőségeket is, így maradtunk a suliba iratkozás verziónál, de szeretnék érdeklődni, h van-e vagy volt-e vki hasonló cipőben, hogyan csinálta, stb? Szóval várok minden használható ötletet, tanácsot, h mit érdemes és hogyan kint csinálni, ahhoz hogy maradhassunk majd :)
Köszönöm!
Párom kb 3 hét múlva megy ki (én majd vmikor utána), fősulira jelentkezett, de a suli végeztével szeretne ott maradni, ott dolgozni és letelepedni. Volt már kint többször, meg körbejártuk már a hivatalos lehetőségeket is, így maradtunk a suliba iratkozás verziónál, de szeretnék érdeklődni, h van-e vagy volt-e vki hasonló cipőben, hogyan csinálta, stb? Szóval várok minden használható ötletet, tanácsot, h mit érdemes és hogyan kint csinálni, ahhoz hogy maradhassunk majd :)
Köszönöm!
Majd eljön az idő és akkor megteszed! Főleg ha párod is dolgozik még, akkor egy idő után unnád magad, csak a párodat várnád otthon, azért még csak hátra van min 3 hónap. . .
Szóval nem looser, hanem logikus, előretekintő döntésváltoztatás :))
Hát én nagyjából nem csinálok semmit :( Takarítás, pakolás és a barátnőmmel megbeszéltünk egy mozit vmelyik napra. Hát ennyi, nem sok :(
De ma találkozom a mamámmal, hoz nekem 3 könyvet, hát remélem az majd azért le fog foglalni!!
Na és Te?
Szóval nagy várakozásaim nincsenek.
Az nagyon szar lehetett, h suliban csúfoltak! Az nagyon kihatással van egy gyerekre, nagyon be tud bugozódni miatt és a lelkivilága is felborulhat emiatt. Ahogy olvasom Benned sem múlt el nyomtalanul. . .
Csak ne ess át a ló túl oldalára!
Azokat a reklámokat én is megkaptam még régebben és jókat nevettem én is. A Fabulon reklámok sem voltak kismiskák!!! :))
De küldd el pls a linket, hátha van új is, amit még nem láttam :)
jaj, de szörnyű nap van ma:-(( én a looser, persze nem mondtam fel. . . tegnap este bekattantam ugy 8körül, elkezdtem pánikolni, hogy jajaj, meg úúúú, és hogy még csak február lesz. . és még korai. . . meg jajajaj meg juuj, szóval jól kiborítottam magam estére:-))
reggel jött a fönök, beszélgettünk 20 percet nagy általánosságokról, (mintha csak meetingen lettem volna) aztán nem mondtam semmit. . . bravo. . .
ugyhogy mindjárt megyek és megnézem Mano fürdöruhás vidító képét!
ja, és a pozitiv gondolkodás se nagyon jött be. . . valaki rosszul csinálta!!ejnye-ejnye (kb. én:-))
hu, olyan régi reklám összeállítást én is láttam, óriási!!!(főleg a hurkás:-)
norusnak már tudjuk a hétvégi programját, ti mit terveztek?
En is hianyoltam Norust, azutan eszembe jutott, hogy most sut-foz a vendegeknek.
Hat igen, az eves. Az nalunk sose volt konnyu, kiveve az 10 honapostol kb. masfel evesig. Addig mindent megevett. Utana elkezdett valogatni, vegul mar csak tapszeren, kesobb tejen elt. Kb. 3-4 honapja megelegeltem es azota muszaj enni, kulonben harapok. Azert szegenyt titokban sajnalom, de ha muszaj, akkor muszaj. + kap multivitamint 100%-os gyumileben.
En sajna nagyon dagadt voltam az iskolaban - addig en is gizda -, emiatt rengeteget csufoltak a suliban (nem is gondolok rajuk szivesen vissza, foleg az altalanosiskolai osztalyra), ezert vagyok olyan paranoias a sulyommal kapcsolatban.
Mano az apja/nagyanyja alkatat orokolte - szerencsere -, ugyhogy biztos hogy vekony lesz, csak az anyukak/nagymamak szeretnenek szep "kover" gyereket. A sogorom meg vekonyabb, mint a ferjem, es anyosom azt mondta nekik, ha nem veszik fel Oket az egyetemre, menjenek el hentesnek, mert azok olyan szep, nagy fiuk:DDDD
Tegnap este Rad gondoltam, mert annyit rotyogtem. A ferjem hozott egy reklamgyujtemenyt a 80-as evekbol:)))) Hat komolyan, jobb, mint egy vigjatek! En annyit nyihogtam, hogy mar ramszolt Apa, hogy felkeltem a gyereket. A kedvencem a veres hurka - majas hurka reklam, meg a hello Leo jegkrem. Jaj, meg a Skalakope:DDDDDDDDDDDDDD Olyan bugyutanak tunnek ezek a reklamok mai szemmel. A netrol szerezte, ha erdekel, akkor meg tudom adni a cimet. Erdemes megnezni!:)
Norus nem írt a szabija miatt :( Tök kiment a fejemből, h nem lesz és csak mikor kinyitottam fórumot, akkor jutott eszembe. . . . Az ember könnyen hozzászokik a jóhoz :)
Na jobban vagytok már? Teljesen meggyógyultatok?
JÖHET, h felvidítson :)))
Nagyon nagyon aranyos vagy!! Köszönöm!!
Igyekszem erős lenni. . .
Hát mondjuk én se voltam nagy evő. . . piszkafa voltam világ életemben.
De volt is sok baj azzal, h nem ettem. Volt h szóba került, h kapok infúziót is, mert annyira nem voltam hajlandó enni, h vészesen vékonyka voltam. .
De inkább nem is mesélem, mert nem akarlak megijeszteni mégjobban :)
Egyébként az vigasztaljon, h azért érzi Ő és a testecskéje, h mi kell Neki és mennyi, annak ellenére h még kis emberke!
Figyeljetek oda nagyon a vitaminokra az a lényeg. . .
Valószínű Ő olyan alkat lehet, mint én.
Bár a fotók alapján szerintem Te is vékonyka leányzó lehettél kiskorodban (mivel most is az vagy), szóval ne aggódj!!
Ezt a Manot semmivel az eg vilagon nem lehet ravenni, hogy egyen. Borzaszto! Allandoan csak azt hajtogatja: Koszonom anyuka, nem kerek, jol laktam, nagy a hasam! Kesz vagyok! Ha tudnad, mar mi mindent kiprobaltunk! Nagyon ijesztegni nem akarom, de mar volt, hogy a doktorbacsival fenyegettem meg, de csak azert se eszik. Es ez csak fokozodik, ha pl. az apja itthon van.
Rakok fel CSAK NEKED egy furdoruhas kepet a Macirol, hogy felviditson!:)
Már itt is -10 körül járunk és vasárnapra már -20 is mondtak :(( Majd jól befűtöm a lakást. . .
Minden lefagyott persze, alig lehet tipegni is, nehogy eless a le nem tisztított járdákon.
Picit lehet? :) Hát most vhogy nagyon nem tudom formába hozni magam :(
Igazándiból attól tartok, h vmi közbe fog jönni. . .
Nehéz türelmesnek lenni :(
Nem tuntem el, csak delelott lustiztam, most meg idaig foztem. Ketfelet, mert valogatos a csaladom. A Mano egyebkent is katasztrofalis evesben. Szornyu, hogy egyszeruen semmit sem akar megenni. A pepes, szoszos dolgok kizarva. A maradekert meg konyorogni, fenyegetni, sirankozni kell, hogy megegye. Bezzeg a gumicukor es a sultkrumpli (foleg mc'donald-os) johetne dogivel!:D Ugy kepzeljetek el, hogy meg a sutemenyt es a palacsintat sem eszi meg! Elviszem reggel egy danoninoval es egy almaval es a legtobbszor eppen hogy csak beleharapott. . .
Norus, nalunk is szepen havazik, csak utalatos -10 fok korul van. Brrr. En nem igazan lelkesedem ezert az idoert, tegnap is a nyari kepeket nezegettem. Mikor lesz meg tavasz!? De olyan hule ido van itt, hogy meg Mallorcan is havazott. A prividre valaszolok majd, egy picit kesobb.
Bevallom, hogy most delutan lecsuszott 3 fasirt a jogim melle, szoval azert ehen nem halok, nem engedi az osztonom.
Tok jo a vendegsereg! En ugy szeretnem, ha jonnenek a rokonok, de hozzan csak az Anyukam es az anyosom szokott jonni. :(
Jo meglepi lehetett a naszutas lakosztaly:), eljenek a romantikus ferjek!:)
Pindur, egy picit szabad sirdogalni, de csak egy picit! Jo mulatast a csajszikkal.
Lujza, nem elekszem a Wendy's-re konkretan, de rengeteg kajalda van Ausztraliaban. Csak az a baj (nekem legalabbis), hogy ausztral izlesnek megfeleloen "foznek", es nekem egy kicsit budos volt a meki pl. , olyan furcsa szagu olajban sutottek. + ott alig volt valami zoldseg a big macben is. Mondjuk azert vegeztem egy-ket big mac-kel:))) Egyszer meg elmentunk egy pizza hut-ba, hat olyan "koszos" es lepukkadt volt, hogy csak neztunk. Itt, ahhoz kepest, hogy gyorsetterem eleg szepen meg vannak csinalva az ettermei. A meki es a Hungry Jack's (burger king), az ugyanugy nez ki, mint itt.
Viszont az azsiai kaja (kinai, taj, japan, vietnami, stb. ) az ott sokkal, de sokkal jobb. Mi olyan jokat kajaltunk, hogy csak na. En kinait, a parom japcsit egy food hall-ban. 8 dolcsibol fejenkent degeszre tomtuk magunkat! Es a sutik is nagyon finomak, barmelyik kavezoban kituno tortat kapsz, es isteni a kave! A kakaohoz mindig adnak finom malyva cukrot, nyami.
Este en is kuldok egy kis pozitiv energiat vizumugyben!
Legyetek jok (ha tudtok)! :D
Batka
Batka Te merre császkálsz? :)
Jaj, ma vhogy nagyon nem jó semmi :(
Rossz napom van!
Most vhogy sokkal nehezebb viselem ezt a távkapcsolatosdit, mint tavaly :(
És tudom, hamar el fog repülni az idő, meg minden, de akkor is. . .
De aranyos a párod :)) Igazán feltette a koronát az amúgy is felejthetetlen gyönyörű napra! :)
És akkor Ti már konkrétan tervezitek is a babót? Ha már ennyire praktikus :))
Hát jó takarítgatást holnapra! Azért pihizz is :)
Én is mennék már el, de mindenkitől azt hallom, h bírjam már ki ezt a két hónapot. . . Ja, én járok be nap mint nap ide. . . . Na mindegy.
Na itt akkor meg Te leszel a főpróba nekem, h hogy ment :))
Pozitív gondolkodás elindítva :))
majd holnap reggel kitalálom, most már nem írok meg előre semmit!jaj, de jó lenne már túllenni ezen az egészen. . .
persze közben a családom nyomja a sódert, hogy miért nem bírom már ki ezt a pár hónapot. . . na mindegy, hosszú sztori. . . kösz mindent, holnap jelentkezem, 8-ra jön a főnök. . .
és este mindenki pozítívan gondolkodjon berlin ügyben:-))
csáó
Mai nappal benyújtom felmondásomat.
A munkában eltöltött éveim alapján a felmondási időm x.
Szeretném hozzájárulását kérni, h a felmondási időm x nappal csökkenhessen, ez idő alatt a meglévő feladataimat befejezem és átadom a megjelölt kollégá(k)nak.
Kérem a fentiek tudomásul vételét.
Ezt lehet még finomítani és kerekíteni, attól függően, h milyen viszonyban vagy a főnököddel.
Sok sikert :)
De jó, h Te már itt tartasz!
hu, mindjárt én is írok, csak épp a felmondásomat próbálom megfogalmazni, de sehogy se megy:-(
pindurka, nem tud valami sablont/mintát a mamád, hogy mit kéne írni?
kezdek kiborulni:-))
beugrottam par sorra (meg mielott elmegyek aludni :))
Pindurid a te prividet megkaptam, de Lujza a tied nem erkezett meg.
Azt hozzateszem, hogy ma eleg sok problemam volt a nok lapja oldallal, es en is irtam nektek meg egy levelet emg munkabol, de "elszallt". Kuldd el megegyszer Lujza, please. . . .
Es van Wendy's itt, meg McDonalds, Hungry Jack's, KFC es meg sokan masok.
Sokat gondolok a fogyidra Lujzus, el tudom kepzelni, hogy a banan meg alma a fuleden jon mar ki, de keszitsd magad, hogy itt minden van es az ev barmely szakaban :)) Epp mango szezon van. En is attertem arra, hogy minden nap legalabb 2 fele gyumit eszek, es repat is szoktam majszolni, csak ugy nyersen :))
Pindurid all az alku, sutogetes cserebe rudi :))
A kevert meggyes a vilag legegyszerubb sutije es az a szep, hogy nem igazan hizlalo, es teletomheted barmilyen gyumolccsel.
Lanyok!Irigyellek titeket egy kicsit a ho miatt. Epp most neztuk a vilaghireket, es latjuk, hogy Europa szerte majdnem mindenhol szep feher a taj. Jo lehetett szankozni Lujza, orulok, hogy jol sikerult az este a gyerkocokkel :))
Ja es kovetem a teniszmeccset, Hewitt, Williams . . . mar nincsenek sokan
A multkori levelembol kimaradt a valasz , Pindurid kerdezted, hogy mivel romantikazik a parom. Egyet meselek, a LEGEMLEKEZETESEBBET. A naszejszakank helyszine meglepi volt nekem. A parom azt ondta pakoljak ossze par ruhat masnapra. o eljott erte (en szigoruan a szobaban voltam, jo hagyomany szerint az eskuvo elotti ejszakat es az eskuvo elotti idot kulon toltottuk :)) Szoval a lenyeg, hogy meg volt az eskuvo es a buli, mindneki mosolygott, mert mindenki tudta hova megyunk, csak en nem. A taxiban vegul kiderult, hogy az en ferjecskem lefoglalt egy szobat az Intercontinentalba, ami a city sziveben van. A szoba es kilatas is perfect volt, csodas volt az egesz!!! Csinalt par ehhez hasonlo meglepit Angliaban is, de ez volt a number 1 :))
ja meg egy jutott az eszembe. neha az en draga parom olyan, mint egy 5 eves kisfiu, jo ertelemben. A minap megkerdeztem, hogy miert viselkedik ugy, mint egy gyerek, a valasz "hogy gyakorolhasd a gyereknevelest, mielott megszuletik a mi bebink". Most mondjatok, hogy nem praktikus es elorelato a parom. Vagy fel oraig csak nevettem. . .
Lujza, ha lefekszem en is koncentralok a vizumra, kovetsegre :)))
Holnap nem megyek dolgozni, beteget jelentettem, megprobaltm hitelesen eloadni az irodaban, hogy osszszedtem valami csunya megfazast es holnap pihennem kell :)) De meg van mar a program holnapra is, nagytakaritas es egy kis csavargas :))
No jo mara befejezem, este 11 ora mult.
Szep havas hetveget nektek :)))
Batka ugye nalatok is van ho ? Ha igen, akkor jo szankozast es hoember epitest Manoval :))
norus, túrórudi ügyben számíthatsz rám is! legalább is most még azt hiszem, mert nem látom mennyi csomagom lesz, de pár rudi csak befér majd valahova:-))
De legalább a nappalok jobbak. . .
Tegnap este felhívott az egyik évfolyamtársnőm, h páran összejönnek és menjek én is. . . lehet elmegyek, jobb, mint egyedül otthon bekuckózni és bambulászni :(
Csoda, h volt energiád a gyerkőcökhöz :) Hmmm, most én is szívesen ennék hamburgert, szeretem :)
Nagyon csípheted a Wendy's-t, mert ezt már egyszer kérdezted :))
Én inkább Norus sütieitől tartanék a helyedben :)) Nagy vagányan beígérte a sütögetést, hát én bizti szaván fogom egyszer! :) Ez a minimum a túrórudiért cserébe :))))
na de mindegy, egy nap belefér, ma este mindenki pozítívan a berlini projektre koncentrál:-)) /hu, de vicces lenne, ha reggelre tényleg lenne vmi hir. . /
hát igen, a tegnapi gyüminapom fénypontja volt, hogy rohangáltam a két gyerekkel meg a szánkóval a hóban. . . ááá. . nem voltam éhes:-)
de este ettem epret! kicsit lelkiismeret furdim is volt, mert ugye 400 Ft volt a 10 db, de hát egyszer megérdemlem!már herótom volt az almától meg a banántól:-((
de mindgyár hambi idő!
tényleg Auban milyen gyorséttermek vannak? mert ha van Wendy's akkor nekem végem lesz:-)))
Csak ültem a kanapén és bambultam ki a fejemből és semmihez nem volt kedvem :(( Ideges voltam, szomorú, fáradt és nyűgös!
És haragudtam az egész világra a nyomorúságom miatt :))
Szóval jól elvoltam magammal. . . .
Na én is gondolkodom Veled pozitívan, csak megérzik már azok a fránya berliniek!!! :)
Hát akkor Téged sem kellett altatni a gyerkőcös este után! Gondolom jól kifárasztottak :)
Én is írtam Norusnak privit :))
Vhogy sejtettem, h a túrórudi meg fog ragadni :)) Majd meglátom mit tehetek az ügy érdekében :))) Bár ha viszek, akkor tuti fogsz velem találkozni minél hamarabb a rudi miatt :)) hihi
Azért remélem nem leszel nagyon elhavazva és majd leszenk azért reggeli kisregények Tőled!! :))
Hű, jó kis menüsort gondoltál ki :)) Engem főleg a meggyes süti érdekel :)
Szóval ti usziztok, meg napcsiztok, mikzben mi cidrizünk a télben? Hát hol van igazság a földön??? :))) De jó Nektek :)
Hát ha ez a sok levél a meghibbanás oka, akkor hibbanj meg minden nap :)) hihi
Norus, norus, komolyan lassan függő leszek a reggeli leveleidre:-))
ez a pozítív gondolkodás remélem működni fog. Minden reggel úgy jövök be, hogy elképzelem az e-mailjeim közt, hogy jött új e-mail, Bertók Zoltán feladótól, tárgy: levél berlinből, és azt írja benne, hogy ekkor és ekkor mehetünk interjúra:-))) Sajna eddig még nem jött be, de ma este rákoncentrálok, remélem holnapra meglesz!!!:-)
Jó lett volna holnap reggel úgy felmondani, hogy már tudom az időpontot:-))
Jakuzzi, sportverseny, állampolgárság osztás, hát ez nagyon jól hangzik!! Jövőre már feltétlen meg kell ünnepelnünk nekünk is:-))
Bár a tüzijátékért kár, azt imádom!!
Hát én tegnap kiéltem magam a tél apró örömeiben.
A két rosszaságot (nővérke gyerekei) elvittem szánkózni, meg hócsatázni és még hóembert is építettünk. Volt kalapja, répa orra, gombja meg minden:-)) Jaj, nagyon élvezte a két kis mini, be voltak öltötetve nagy szkafanderbe, alig tudtak mozogni, de én majdnem megzabáltam őket! hát, tőlük azt hiszem nagyon nehéz lesz majd elbúcsúznom. . . lehet, hogy el is felejtenek mire visszajövök?!? jaj, remélem nem. . . na de ez még odébb van!
pindur, hazajutottál tegnap? hogy telt az este?
batka, képzeld ma hús napom van, ugyhogy hamburger lesz az ebéd(mert egy szelet kenyeret vagy zsemlét is lehet enni) szóval alig várom már hogy dél legyen:-))
norus, irtam priviben, de lehet hogy nem ment el, valami hibát irt ki, nézd meg!
mar megint csak en vagyok. Irtam nektek priviben par sort.
Pusz
A ho hallattan igazan irigykedtem, no de csak egy kicsit. Meg elenken el az emlekezetemben, hogy 2 eve ilyenkor, minden nap ki kellett asnom a kocsim a hobol, no es a jegkaparas sem leanyalom, a kodrol es csuszos 44-es foutrol nem is beszelve. Viszont a havas taj csudazep tud lenni, nekem varnom kell juliusig mig havat latok itt :))
Mi most napozunk es uszizunk, tegnap is belecsobbantunk a medencebe, ami a lakashoz tartozik. Es van jakuzzi is, szoval jol telt az Australia Day. Egyebkent mindenhol tomeg volt, rengeteg sportverseny, es nagy unnepseg kereteben ilyenkor adnaik at egy csomo allampolgarsagot, es megvalasztottak az EV Ausztralia emberet, aki most egy doktorno lett. Este viszont csalodottak voltunk, mert vartuk a szokasos tuzijatekot, ami iden valami oknal fogva elmaradt. Mi csak allatunk az erkelyen a parommal este 9-kor es vartuk a tuzijatekot, mint 2 kisgyerek, de sehol semmi :(((
Pindurid! Nem hiszem, hogy ne lennenk szimpik egymasnak, ennyi levelezesbol szerintem kiderult volna mar :)))) Szoval irany a pub. Megmutatom nektek mit szeretek en, nem vagyok nagy sor rajongo helyette viszont szeretem a sandy-t, azt hiszem ez nics mo-on. Fel sor fel szensavas limonade, yamm. . .
batka orulok, hogy itt vagy ismet, mar kezdtunk aggodni. Szerintem nyugodtan felcserelhetned a salatakat valami taplalobbra, hisz most voltal beteg, a szervezeted igy sem volt topon, most meg lenyomod salival meginkabb. nehogy aztan elfogyj nekunk . . .
Kivancsi vagyok, hogy Manonak hogy tetszik majd a konyvtar :))
Szep napot, pindurid tovabbra is csak ilyen vidaman, lujza te is legy pozitiv!
Ha erosen gondolsz arra, hogy kapsz jo hirt a kovetsegrol, a tudatalattid "elhozza". Biztos hallottad : " ami belul, az kivul". Amit gondolsz magadban, az valik valora. Ugyhogy probalj jot gondolni a vizummal kapcsolatban, es az meg jobb, ha el tudod kepzelni (marmint vizualizalni), hogy atveszed a vizumot berlinben, vagy megkapod a levelet, ami azt irja, hogy menj a kovetsegre, mert ott a vizumod, stb. probald ugy elkepzelni, mintha mar megtortent a dolog. A vizualizalasra a legjobb ido este mikor lefekszel, olyankor tudnak a gondolatok a leghatekonyabban belepottyani a tudatalattidba. Legy biztos benne, hogy a kovetseg jelentkezik, vagy ti tudjatok elerni oket es hogy megkapod a vizumot hamarosan. Lehet lokottnek tartotok, amiert ilyenekrol irok, de en csinalom ezt a "modszert" es mukodik :))
No jo befejezem , meg azt hiszitek a vegen, hogy "meghibbantam" :)))
ismet itt vagyok, es feldobodtam a csevelyeteken. No elkezdem a magamban levelezest ismet. Eloszor is egy nap alatt annyit irtatok, hogy 10 percbe telt elolvasni. Ez nem szemrehanyas, csak belegondoltam, hogy elmegyek szabira egy hetre es mikor visszajovok tenyleg kell min 1 nap, mire vegigolvasom a csevelyt. illetve a februar zuros lesz, mert itt lesz a kis csapat Angliabol, szoval nem tudom emnnyi idom lesz irogatni, de ne aggodjatok, amikor csak tudok, majd jovok hozzatok :)))
Ugy latom teljes a kep felmondasilag. Nekem mar csak egy hetem van, jovo csutortokkel itt hagyom ezt a helyet. Juhej!! Es holnapra beteget jelentek, az uram is szabin lesz, es keszulunk a baratok erkezesere. hetfon este jonnek. raadasul jo haziasszonyka leven szombat estere meghivtuk a sogornomeket, es csinalok jo kis magyaros gulyast :)) Esti sogornom anyukaja meg nem evett magyarosat, no most meglatja, hogy mit tudunk mi magyarok:)) Desszertnek pedig kevert meggyes sutit gondoltam, vagy palacsintat :)) Szoval nesze neked fogyokura :))
nehez ugy fogyizni, ha az ember lanya imad fozicskezni :))
Pindurid- orulok, hogy a parod szerencsesen megerkezett, es minden rendben. A Turo Rudival teljesen legyengitettetek, en is imadom, szoval lehet, hogy megkerlek titeket, hogy hozzatok nekem is egy keveset, ha jottok. persze csak ha nem gond. Anyukam sok mindent kuld nekem (pilotakeksz, vanilias karika)de sajnos a Ruddancs megromlik mire ideer.
En szeretek repulni, de olyan vagyok, mint Lujza, a fulem bedugul (egyebkent is van bajom vele) es ket napig olyan vagyok, mint aki nagyott hall, pontosabban duplan hallok, visszhangzik minden. En mindig folyosos ulest valasztok, igy barmikor tudunk setalni es wc-re , menni es nem kell hozza atgazolni egy tomeg emberen. Az Austrain Airlines azert jo, mert direkt repcsi, nem kell atszallogatni 90 helyen, es ez a leggyorsabb igy szerintem. Mi augusztusban megyunk haza holiday-re egy honapra, es Singapore Airlines-szal megyunk, mert eloszor Manchasterben szallunk le, a parom otthonaban. Mar irtora varom :))
Mindenkinek szép estét, Norus Neked szép jó reggelt! :)
figy, találtam egy új topicot, pránáról szól, ami azt jelenti hogy fénnyel/energiával táplálkoznak kaják helyett, lehet hogy ki kéne próbálnunk ha már nem bírjuk a salikat:-)))))
na mindegy, majd holnap elolvasom, most nem érek rá.
ugyanis a nővérem a két kis manójával (2, 5 ill. 4, 5 éves kölkök) nagyon várnak, hogy menjünk szánkózni!!!!! ugyhogy én most lesz ami lesz megpattanok innen, max kirugnak:-)))
/hú, azért az a 20 túrórudi jól hangzik:-)))/
Én meg visszaírtam, h én meg jól be vagyok burkolva ruhába és nézem a csodaszép hóesést :)
Hű de jó nekem! :)))
Jaj, Te kis szegény! :( Hgy nem akar Neked elmúlni ez a hülyeség. . . Párocskám is három hétig szenvedett, 2 antibiotikum kúrán volt túl, mire kezdett javulgatni. KITARTÁS! :)
Ahogy olvasom Manó felvídit :) Nagyon kis édi lehet!!! :))
Édeském kivitt a tesójának meg a kislányának 20 db turó rudit :)) Erre vágytak a legjobban itthonról, ami még vihető is.
Én se gondoltam komolyan, h esetleg csak bambulunk majd egymásra kukán, csak úgy egy átsuhanó gondolat erejéig felrémlett bennem :)
Már alig várom, h talizzunk! :)
Bizony-bizony, én meghízva :) Nem is kicsit :) Felmentem 62-65 kilóra. Kinéztek belőlem a mellettem lévő két kislányt, akikre vigyáztam :) Rendszerint megdicsértek, h milyen tündi-bündi kislányaim vannak :)))
Anyukám a reptéren (kijött meglátogatni 2 hétre) alig hitt a szemének :) Aztán lefogytam és azóta se tudok 50 fölé menni, bármennyit és bármit eszem is. . .
Mondom, talán aus-ban sikerül, bár az elején ott se a nyugodt, stressz mentes életről fognak szólni a napjaink :))
Neked is koszi a ramgondolast es hianyolast. En nagyon nem csipem a telet, egyenesen kiraz a hideg a ho latvanyatol. Meleget szeretnek es napsutest!
Tok jo olvasni, hogy ilyen izgatottan keszulodtok. Tok jo volt megerkezni Au-ba, januarban mentunk, ronda hideg, kodos ido volt, es tiszta nyar fogadott, nagyon jo erzes. Szingapurban nagyon vicces volt, hogy a masodik gepre mar vegyesen szalltak fel az emberek, lehetett latni kik jottek Eu-bol es kik nyaraltak Szingapurban:) A fel banda telicuccokban, a masik fel banda shortban es papucsban. :))))))
Koszi a hianyolast, jol esett. Az meg eszedbe se jusson, hogy nem lesztek egymasnak szimpik az eletben, lehet, hogy lesz egy kis megilletodes eloben, de leguritatok egy-ket sort Norus kedvenc pubjaban, oszt kesz! Kulonben is egyutt fogtok utazni Lujzaval!:)))))
Te meghizva???? Na ne, biztos csak kitalaltad, hogy ne logj ki a sorbol! :-p :)))))))))
ezt mar szeretem: izgatott, vidam csiripeles folyik itt a topikban!:)))
Aaaa, en tok gaz vagyok, kijott a teli depim, fajt a fejem, alig latok ki a fejembol, annyira aludnek egy jot + NAGYON EHES VAGYOK!!!!! De kulonben jol vagyok, Manot reggel elguritottam az oviba (jol elaludtunk), dagonyaztam a furdokadban, majd hazaguritottam a Manot. Holnap mennek konyvtarba, tok edik lesznek.
Mano tegnapi aranykopese: - Romlott a tej!
- Romlott? Miert?
- Elromlott a tehen. :)
Jobbra balra gurultunk az apjaval a rotyogestol.
Hát ezaz, ember tervez. . . Párom febr 7-én kezdi a sulit, aztuán azért sok minden tisztázódni fog szép lassan. De én is becéloztam az árilist és remélem tartható is lesz. . .
Batka merre lehet? Lehet ledőlt, míg Manó oviban, mert most tud pihenni és még nem jött ki annyira a betegségből. . .
De azért később már jöhetne :)
hát, mi is kb. akkor tervezzük ha minden úgy alakul ahogy szeretnénk!
de mivel még mindig semmi hír. . . á. . ezt el se kezdem. . . . mindegy áprilisban repülünk és kész!!
márciusban meg rohangálunk, jól hangzik:-))
batka, mi van veletek? belepett titeket a hóesés, vagy a sok csokitól moccani se bírtok?
vagy mégrosszabb, a salátadiéta miatt végelgyengülés?:-)
bip-bip!küldj valami életjelet:-))
Pontosan?? :))) Jaj de jó lenne már tudni :)
Úgy tervezem, h márc 1-vel mondok fel (de még ez is terv), akkor ugye 30 nap, és hát akkor még kell rohangálni kicsit, hááát reményeim szerint ápr közepe - vége felé már nagyon ülnék a gépre.
De most így belőled kiindulva és in nagyon gondolkozom a korábbi felmondáson és a passzív táppénzen. Mert akkor van időm rohangálni és még pénzt is kapok :)) Na majd még átgondolom, meg konzultálok oldalbordámmal :))
Ti mikorra tervezitek?
Párocskám is azért nézte csak végig nagy melénnyel a Falut, mert egyszer már széttördelte a kezemet a moziban, mikor megnéztük közösen :) Amúgy nagyon nem bírja ezeket a horroros filmeket :))
Mi és akkor repcsin sem eszel a fogyi miatt? Na ne :)) Pedig azzal megy legjobban az idő. Mindig hoznak vmi kis dolgot :)
Én szerencsére jól bírom a dolgot, kivétel a légkondit, mert attól már volt, h előjött az allergiám és nagyon csúnya utam volt emiatt (amcsiból mikor jöttem haza), itthon meg még napokig beteg voltam :(
De ezt leszámítva én szeretem, főleg, mikor elrugaszkodik a gép a földtől, a csúcsszuper érzés szerintem :))
majd a barátnőmmel (aki itt dolgozik)behozatom. . . . remélem elég lesz így is, és nem kavarják el. . mert hát kötelesek fizetni táppénzre nem? csak hát mondjuk nem tudom bizonyítani hogy leadtam a táppénzes papírt az gáz. . . na mindegy, majd kifundáljuk:-))
és majd jókat röhögünk a gépen abba a 20 órába . . . . te pontosan mikor tervezed, hogy repülsz?
hát, ez a repülés azért még mindig ilyesztő. pláne, hogy a Falut vetítik, te úristen! bár a jégkorszak az tündéri!
meg veszélyes is fogyókura ügyileg, hogy csak ücsörgök ott és hozzák a jó kis kajákat:-)))
én amugy sem bírom túl jól a leszállásokat, vagy bedugul a fülem, hogy süket vagyok utána egy fél napig, vagy a fejem szúr hátul míg földet nem érünk. . . hát nem túl vidám:-))
Én személyesen vittem be, az biztosabb, h nem keveredik el. ÉS akkor ott előttem le is iktatózták.
Egyébként vicces volt, mert amikor eljöttem az előző mh-ről, akkor még a munkaügyis ajánlotta, h menjek el passzív táppénzre, az még egy kis pénzt jelent, ameddig vállalja a doki, h kiír :))
Ablak párti, de nem volt már ott hely, tehát középtájékon ücsürgött. Megnézte 2x a Jégkorszakot, 1x a Falut, 3 órát aludt, a maradék időben meg rám gondolt, h én vajon mit csinálok :) De egyébként lehet vinni könyvet is, nagyon sokszor adnak kaját, szóval csak elmegy az idő vhogy.
Kualalumpurig jól bírta, de mire Sydney-be ért, már nagyon erős hányingere volt, pedig 2 Dedalon volt benne. Azt mondta, h nagyon gyorsan csökkentette a magásságot a kapitány, meg dobálták a légáramlatok nagyon a gépet lefelé és ez már 20 órás repülés után betett Neki Dedalon ide vagy oda. . .
Már én is filóztam rajta, mondtam a páromnak is múlt héten, h akár ki is jöhet úgy a lépés, h egy géppel megyünk :)) De jó lenne :))
juhu, és még a főpróba is sikeres volt!remek! tehát gyógyszert, csokit vihetünk, csak be kell jelölni a papíron!
és hogy bírta a repülést? hol ült? ablak vagy folyósó párti? és mit csinált 20 órán át??(na ezt se nagyon tudom elképzelni. . . ülünk a gépen egy napot, és tudjuk hogy az új életünk felé repülünk. . . ) tök jó lenne, ha úgy jönne össze, hogy egy gépen repülnénk! hihi! bár minden megtörténhet:-))
jöhet a kisregény!!:-)
A szabinap számolás mindig időarányosan számítódik és onnantól kezdődik, miután belépsz egy céghez. Tehát ha Te március és pl november között nem dolgoztál (erre az időszakra nem jár szabinap, mivel seholsem dolgoztál), nov-tól viszont beléptél vhova, akkor annál a cégnél az arra a 2 hónapra (nov, dec) járó szabi illet meg, mivel a jan-márc időszakot kifizette Neked az előző melóhelyed. tehát semmilyen szabid nem veszik el, mert vagy kifizetik Neked, mikor kilépsz vagy nem is jár, mert nem dolgozol.
A felmondási idő letöltése szinte teljesen a cégtől függ.
A lényeg, h Neked szerződés miatt 30 napig még be kell menned és ez időre rendes fizu jár. Ez az alap.
Viszont kérheted (és a cég elbírálja) vagy a cég mondhatja magától, h pl az utolsó 15 naptól eláll, ez lehet úgyis, h állományban maradsz, csak nem kell bejárnod (de fizu jár), de úgyis, h már állományban sem vagy és így értelemszerűen fizu sincs.
Amit megtehetsz, h mondjuk a felmondási idő első 15 napját betegszabin töltöd, a maradék 15-re meg bemész és leszerelsz, aztán meg elmész passzív táppénzre. Lehet az utólsó két hetet is betegszabin lenned és a felmondási idő lejárta napján a betegszabid automatikusan átminősül passzív táppénzzé.
Vagy letöltöd a 30 napot :)
Láthatod, h nagyjából a cégtől függ, h mi lesz a felmondási időddel.
Párom átment mindenen. A gépre 25 kilóval engedték fel, kipakoltattak 1 kilót (26 kg volt az első méricskélésnél), de erősen mosolyogni kellett. Kézi poggyásza nagyon sok volt, így az dugdosva volt (kocsiban hagytuk) a vámig. Volt egy huzagatós böröndje dugig, egy hátizsák dugig, egy kamera és egy squash ütő. Amit látot a check in néni az a hátizsák volt :) De azt is lemérette!!
Vitt magával turó rudit (erre azt mondta a vámosoknak, h csoki), marcipánt és több gyógyszert. Kalmopirynt, vérnyomás gyógyszert (ebből sokat), hasmneés ellen, megfázásos, meg nem tudom, szóval sokat. Ő beixelt a papíron mindent, tehát, h van nála élelmiszer és gyógyszer, ezért beküldték a piros folyosóra. A vámos megkérdezte a turó rudit, ugye az le lett sima csokizva (de ki se nyittatta), a gyógyszernél meg azt, h engedélyköteles gyógyszereket hozott-e és milyeneket. Erre mondta, h nem engedélykötelesek és elmondta, h mire hozott és simán továbbengedték.
Szóval Neki ment mint a karikacsapás :))
Kérdezz bátran, regény író kedvemben vagyok :))))
hu, elmondjam az Agassi-Federer meccs eredményét?:-)
szabi: kifizetik? de mennyi napot? az összeset ami még megmaradt?(19nap) vagy lebontják arányosan, és kb. 1-2 napot?
de amugy se fog kelleni, mert az elkövetkező években nem fogok munkába állni Mo-n? és gondolom évek multán már elveszik, vagy nem?
mégegy: 15 napot köteles vagyok ledolgozni, értem. és a másik 15?ha nem dolgozom le akkor ki se fizetik?
na és hogy jutott át a párod a vám/egyéb vizsgálatokon? tudod, ő volt a főbróba? mit vitt? mi volt vele?kutyák kiszagoltak valamit?:-)
Ez a pub-os dolog engem is feldobott, nagyon mennék már :)
Tegnap felvettem videóra az Agassi-Federer meccset, majd ma megnézem :) És most kezdődik a korcsolyázás is, azt is imádom! Legalább van valami nézhető a tévében.
Mit nem értesz a szabis dolgon? Mondd és akkor leírom tisztábban :)
Remélem szegény Batkáék már túl vannak a fránya betegségen. . .
Párom jól megúszta a telet meg a havat :) Írtam is Neki, h miről maradt le :) Olyan szép volt reggel kinézni az ablakon, ahogy a fák teljesen fehérbe borultak.
Tegnap én is a barátnőmmel egy olyan tuti klassz helyre ültünk be!! Csak azt sajnálom, h a páromat már nem tudom oda elcipelni. . . na de egyszer csak haza jövünk és akkor viszem és megmutatom Neki :)
Nagyon várom már, h kint legyek és veletek is talizzak!!
Azért kíváncsi vagyok milyen lesz. . . Szerintetek elképzelhető, h életben nem is leszünk szimpik egymásnak? Ugye nem? :)))
De azért már tudom, h mi vár rám, meg mi lesz ennek a menete, mert tavaly iy kint volt 3 hónapot, pont egy éve, szóval tudom mi vár rám, milyen gyorsan fog "repülni" az idő. . .
Téged mivel lepett meg a párod? Hadd olvadozzon a női szívünk :))
Na jó bevallom, egyszer én is fogyiztam, mert amikor kimentem amcsiba másfél évre, hát akkor 3 hónap alatt felugrott 10-15 kiló :) Azóta se tudom, h hogy sikerült. . . Na mindegy, szóval én úgy adtam le, h csirkét, halat és salit ettem csak, illetve minden nap 1 órát kondiztam és utána 1 órát úsztam (ez utóbbi nem volt nehéz, mert amúgy is életmentő voltam és akkor meló végén becsobbantam a medencébe és rottam a hosszaim, nagyon hatásosan karcsúsít, ha ember lánya jól csinálja :)) És 3 hónap után visszamentem a régi testsúlyomra. Valószínű ott azért sikerült meghíznom, mert szinte nulla stressz ért, hihetetlen jó körülmények közt éltem és hát olyan kajákat nasiztam, amihez nem volt hozzászokva a szervezetem.
Tehát lehet, h aus-ba még sikerül majd felszedni pár kilót nekem is :)))