Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2005-ös esküvő

kryske
Létrehozva: 2005. január 3. 10:51
Sziasztok!
Volt már rengeteg hasonló téma,de már egyik sem aktuális.Nekünk az idén májusban lenne.Tudom,kicsit el vagyunk késve a szervezéssel!Engem elsősorban árak érdekelnének.Foggalmam nincs mennyibe kerül majd a vacsora,az ital,a virág,dekoráció stb.A korábbi fórumok árai szerintem már nem aktuálisak.Az is segítség lenne,ha elmúlt év vége felé vagy legalább második felében jellemző árakat tudnátok írni.Előre is köszi!
  1. 2005. január 3. 14:3026.
    Én azt számoltam, hogy varratni olcsóbb. . . .
    Igaz, a csipke - ami szép, pl. a spanyol - nagyon drága. . .
    Na de én úgyis tök egyszerűt szeretnék, tán még csipke sem lesz rajta, és abroncsot sem igazán, úgyhogy nekem tökéletes a varratás.
    előzmény:
    kdeja (23)
     
  2. 2005. január 3. 14:2925.
    Tényleg? És láttad már a termet? Milyen? Az árakról tudsz valamit? (Állítólag elég drága). Ja, és a parkolás szerinted megoldható? kb 20 aoutó lesz :((
    előzmény:
    szkeptika7 (24)
     
  3. 2005. január 3. 14:2624.
    Mi is a VI. ker. -ben. Ott lakunk egy tömbben a házasságkötő teremmel :)
    előzmény:
    kdeja (13)
     
  4. 2005. január 3. 13:4723.
    Hát sajnos elég sok :(
    120 ezer a kölcsönzés, ehhez elvileg adna ingyen kesztyűt (de az nekem nem lesz). A fátyol még plusz 8000 lenne (az sem lesz :)), fejdíszt 12 ezerért (!) lehetne bérelni.
    Én más szalonban nem voltam, de itt a fórumokat olvasgatva meglepően olcsó ruhák is vannak!
    előzmény:
    bejjuska2 (22)
     
  5. 2005. január 3. 13:4022.
    Hű, nem rossz, nem rossz. . . csak úgy kíváncsiságból, milyen árfekvésűek ezek a darabok?
    előzmény:
    kdeja (21)
     
  6. 2005. január 3. 13:3321.
    Igen, egy gyönyörű Eddy K :)

    Itt tudod megnézni: http://www. eddyk. hu/index2. html
    A legutolsó, piros hátterű képre kattints, és ott a felső sorban a második. Swarovsky kristályokkal van kirakva a felsőrész, hát nem túl szolid, de ebbe szerettem bele. Már lefoglalóztuk, mert úgy gondoltam, úgysem kell másik!
    előzmény:
    bejjuska2 (20)
     
  7. 2005. január 3. 13:2320.
    Elképzelésem van, konkrétum még nincs. . . :)
    Fehér, egyszerű, ujjatlan, "vállatlan" fazont szeretnék, nem tudom, van-e annak valami neve, tudod, amelyik mell fölött véget ér. :))
    egenlőre nem ugrálok ezügyben, mert megvárom az esküvő kiállítást, ott akarok először szétnézni. Mégiscsak minden egy helyen lesz ott. . .
    Neked van már ruhád?
    előzmény:
    kdeja (19)
     
  8. 2005. január 3. 13:1519.
    Nem, ezt egy teljesen más helyszínen szeretnénk. Az ebéd kb. 1-től 5-ig tartana, ez a meghívón is rajta lesz. Ekkor mi átmegyünk a másik helyszínre (ez még nincs meg), és oda jönnek a barátok (meg páran - tesó, tanúk - az ebédről). Lehet, hogy sűrű lesz a nap, de még mindig jobb, mintha a nagybácsi és a barátnők zenei ízlését kellene valahogy összehangolni :)

    Van már elképzelésed a ruháról?
    előzmény:
    bejjuska2 (18)
     
  9. 2005. január 3. 13:1118.
    mi is ilyesmire gondoltunk, buli a barátoknak, utána, de ezt hogy oldjátok meg? kitessékelitek a nagynéniket, nagybácsikat, hogy helló, ennyi volt, menjetek haza, mert most jön a buli? :)
    előzmény:
    kdeja (17)
     
  10. 2005. január 3. 13:0617.
    A Benczúr házban, nekünk is 45 fő lesz. Van ott egy 80 fős terem, ahol kényelmesen el fogunk férni, van légkondi, a legolcsóbb eskövői menü 4500 Ft, ez nem annyira vészes. Nagyon kedves az étterem vezetője, a kaját még nem teszteltük, de majd elmegyünk valamikor :) A június 25-e már foglalt :)

    A zenét úgy szeretnénk megoldani, hogy vagy egy zongorista lenne, vagy cd-ről, nekünk este lesz egy buli a barátoknak, akkor úgyis mulatunk majd!
    előzmény:
    bejjuska2 (14)
     
  11. 2005. január 3. 13:0216.
    Gyöngyösön tud valaki jó esküvői fotóst? Az lenne a legjobb, ha honlapja is lenne. Június elejére tervezzük az esküvőt Gyöngyös mellett, de fotóst még nem kerestünk. Nem akarnám Pestről vinni, ha nem muszáj. És Egerből se (a párom családja egri. )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2005. január 3. 12:5715.
    Sziasztok!

    Ma már bármit lehet. Kimegy az anyakönyvvezető helyszínre is, nem probléma. Mi vidéken tartjuk, a párom vidéki, én pesti vagyok, de a lakóhelyünktől teljesen független helyszínen lesz a szertartás. Az anyakönyvvető kér egy igazolást a családi állapotról, ezt kell csak a lakóhelyen illetékes önkormányzatnál megkérni. (Ha nem tustok hazautazni, meghatalmazással a szülő is el tudja intézni. Az anyakönyvvezető ezt is el tudja mondani. )
    Ha Pesten akarjátok az esküvőt, mindenképp a helyszínnel és az anyakönyvvezetővel kezdjétek, mert nyárra minden helyet lefoglalnak. Szerintem már most induljatok neki helyet keresni. Sajnos házasságkötő termeket nem ismerek, mert mi a pesti esküvő ötletét azonnal el is vetettük. Az tuti, hogy a 14. kerületi nem szép, ott már voltam egyszer. Állítólag a 13. kerületi hangulatos, art deco stílusú. Ott viszont sose voltam.
    előzmény:
    bejjuska2 (12)
     
  13. 2005. január 3. 12:5314.
    szia!
    Hol tartjátok az ebédet? Én kb. 40-50 főre keresek helyet, és csak egy kaját tervezünk, hagyományos lagzit nem. Nálatok lesz zene?
    előzmény:
    kdeja (13)
     
  14. 2005. január 3. 12:5013.
    Sziasztok, nekünk is jóniusban lesz, én decemberben kezdtem el készülődni, eddig az ebéd helye és a ruha van meg. Még senki nem késett el :)

    Mi a VI. kerületben szeretnénk tartani, egyikünk sem abba a keröletbe van bejelentve (sőt én nem is pesti vagyok), szóval akárki bejelentkezhet akárhová.

    Maci, az én ruhám Miskolcról lesz, a Díva szalonból (a Centrumtól felfele mész a Széchenyin, egy kapualjban van).

    Mindenkinek jó készülődést!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2005. január 3. 12:2012.
    Sziasztok, de jó, hogy van ez a topic. Ma épp egész nap a neten szörföztem esküvőügyben.
    Engem elsősorban az érdekelne, hogy ha én is és a párom is vidéki lakosok vagyunk hivatalosan, attól még trthatunk polgári szertartász Budapesten? Tud valaki esetleg ajánlani kerületet? Fogalmam sincs, hol lenne jó. Mi május vége, június elejére tervezzük.
    előzmény:
    szkeptika7 (10)
     
  16. 2005. január 3. 12:1611.
    És a ruhámat varratom, vidéken, a jól bevált varrónőmmel :)

    Sztem keresünk egy esküvőszervezőt. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2005. január 3. 12:1410.
    Mi márc. végén, ápr. elején tartanánk, és semmit, ahogy írom: SEMMIT nem előkészültünk :)
    Úgyhogy ne aggódj, még időben vagy :))
    előzmény:
    kryske (1)
     
  18. 2005. január 3. 11:549.
    Szia!

    A Designroom-ban igazi különleges ruhák is vannak! Keress rá a neten, én is ott láttam.

    Szerintetek mennyi idő alatt lehet megszervezni egy nagyobb esküvőt lagzival? Egy év? vagy kevesebb is elég? Azért gondoltam egy évre, hogy ha az ember jó helyet akar, ruhavarrás, stb. . . . ???
    előzmény:
    gigi8 (4)
     
  19. Torolt_felhasznalo_262429
    Torolt_felhasznalo_262429
    2005. január 3. 11:368.
    Szia!
    Van egy topic, "esküvőre készülők", azok beszélgetünk rajta, akik az idén házasodunk. Biztosan sok hasznosat szedhetsz össze onna is. ;-)
    előzmény:
    kryske (1)
     
  20. Torolt_felhasznalo_238496
    Torolt_felhasznalo_238496
    2005. január 3. 11:307.
    Szia,

    nekem 2001-ben volt az esküvőm a 9. kerületben (azóta az a kapcsolat véget ért, de nem a hely miatt). Nagyon szép a terem, akkortájt lett felújítva. Ha jól emlékszem, 3 zenét kell választani - bevonulót, aláírás alattit, meg amíg jönnek a gratulálók (bár ez utóbbira nem mindig elég egy szám). Lehet vinni saját cd-t, és nekik is van egy listájuk néhány zenéről.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145621 (2)
     
  21. 2005. január 3. 11:296.
    Szia!
    Bocsi hogy ezt kell hogy mondjam (nem akarok hangulatrontó lenni) de igazi rablás amit csinálnak a vőlegénnyel meg a menyasszonnyal!
    Egy egyszerű fehér rózsacsokor 5000 Ft, ha rájön a virágárus hogy menyasszonyi lesz rögtön 9000 Ft lesz belőle, a torta nemkülönben. Szóval nagyon észnél kell lenni, igaz nem nagyon lehet olyan óriási a kapkodás és a fejetlenség egy esküvő előtt.
    Egyébként sok boldogságot mindenkinek aki most megy férjhez!
    Üdv:Vica.
    előzmény:
    kryske (1)
     
  22. 2005. január 3. 11:265.
    ja, nekünk Budapesten lesz. . .
    előzmény:
    gigi8 (4)
     
  23. 2005. január 3. 11:254.
    sziasztok!
    Nekünk június legelején lesz.
    Nem tudjátok hol lehet
    1. - szép meghívókat csináltatni?
    2. - nem átlagos, szép ruhat kölcsönözni??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. január 3. 11:243.
    Sziasztok. Bocsi, hogy belekotyogok, engem is érdekelnének az árak. Igaz, mi jövőre tervezzük. Esetleg ha van vkinek Miskolcon tapasztalata szívesen venném ha megosztaná velem. Köszönöm. Évi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_145621
    Torolt_felhasznalo_145621
    2005. január 3. 11:182.
    Szia!
    Nekünk júliusban lesz. Én is elég tanácstalan vagyok, bár nem csinálunk nagy felhajtást, na de azért hát mégis készülni kell rá. Én a polgári szertartás részére vagyok inkább kiváncsi. Hány zenét választhatunk, miért kell fizetni és mennyit. Az étterem nekünk már megvan.
    Házasodott valaki a 9. kerületben??? Ti hol tartotok a szervezésben?
    előzmény:
    kryske (1)
     

Címlap

top