Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Probléma az ágyban!!SOS!!
2004-12-30 22:251.
Torolt_felhasznalo_411634
Létrehozva: 2004. december 30. 22:25
Sziasztok!
A kedvesemmel ugyan még csak 2 hete vagyunk együtt, viszont már egy éve ismerjük egymást, s mivel mindkettőnknek rég volt már kapcsolata, ezért hamar túlestünk az első együttléten...
Ez a bizonyos első úgy zajlott, hogy annyira felhúztam őt, hogy amint belémhatolt, szinte azonnal elment...OK, első alkalmom, nem gáz, nem is gondoltam semmi rosszra. Azóta viszont már voltunk együtt párszor, és minden alkalommal nagyon hamar vége lett... Már ott tartok, hogy nincs is kedvem az egészhez, mert félek, hogy újra csak ilyen rövid lesz, és olyankor annyira kellemetlen az egész szitu, ő bocsánatot kér, én vigasztalom...Nagyon igyekszik, próbál kézzel, szájjal kielégíteni, de sajnos pl. legutóbbi alkalommal én már annyira feszült voltam, tartottam attól, hogy ismét gond lesz, és emiatt nem tudtam elengedni magam kellőképpen, így nagyon nehezen tudott felizgatni, és persze mikor végre belémhatolt, alig 2-3 perc után már vége is volt...
Engem nagyon frusztrál ez a dolog, és látom rajta, hogy őt is. Fogalmam sincs mit tegyek, mivel lehet ezen segíteni? Egyáltalán lehet?
Nem sok fiúval volt eddig kapcsolatom, de senkivel nem voltak ilyen problémák, mindenkivel maximálisan tudtam élvezni a szexet. Tanácstalan vagyok, nem tudom kezelni a helyzetet. Utálnám magam, ha ezért elhagynám, mert szeretem!Aki tud valami tanáccsal szolgálni, örömmel veszem.Amúgy én 25 éves vagyok, ő 26.

Nem lehet még itt a búcsúzás
csak te voltál nekem, senki más
elvitted álmomat még látom arcodat
mindig kísért egy fájó gondolat:
Gondolsz-e majd rám, ha elmúlt az éjjel,
minden álmunkat a hajnal tép széjjel
hazudd, hogy fáj még most is fáj a búcsúzás!
S hogy nem szerettél így még senki mást
Gondolsz-e majd rám, ha más csókját kéred
s nem ölel már át két karom téged,
Hazudd, hogy vársz, örökké vársz, csak engem vársz,
s hogy nem szerettél így még senki mást!
hazudd, hogy fáj, hogy most is fáj a búcsúzás
s hogy nem szerettél így még senki mást
s hogy nem szerettél így még senki mást!
Szívbajokra nosztalgia dizsi!!!:-))))))
Újévi fogadalom talán???:). . . vagy csak szimplán elfogy hajnalban a vörösbor készleted??:)
. . . mindkét betegségedre!!!
. . . elkaptad az influt?
. . . körbenéztem!:). . . azt hiszem igen. :)
Igen, . . . néztem a tv-t.
A Te borosüvegedben maradt még?:))
Szívemből szóltál!!:)
Csatlakozom az előttem szólóhoz!
Rengeteg emlékezetes SZEXET!!!!!!!!!!!!!
Naponta 1-et minimum!
:)
És akinek nincs még, de akar, annak sok sok gyereket :))))
csakcsokis Puszika ;)
Most ideiglenesen elköszönök, . . pihenni térek!:))
Kell estére az energia! :)
Jó szórakozást!!:)
Én is!
Kívánom mindannyiunknak szeretettel!
cs.