Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lombikos kismamák,anyuká k
2004-12-06 13:101.
Torolt_felhasznalo_269448
Létrehozva: 2004. december 6. 13:10
Egykor a Lombik-baby program topik aktív résztvevőjeként nagyon sokat jelentett számomra, hogy próbálkozásaimat, örömeimet, bánatomat megoszthattam a sorstársaimmal. Aztán a program sikerült, kismama, majd anya lettem és a régi lombikos kismamákkal, anyukákkal elveszítettem a kapcsolatot.
Szeretném, ha mindazok, akik "kinőttek" valamelyik lombikos topikból - hiszen elérték álmukat - itt ismét összegyűlnénk, kicserélni az új helyzetből adódó tapasztalatokat, vagy egyszerűen csak azért, hogy ne csak a bánatban, hanem az örömben is együtt legyünk.
A topik természetesen nem zártlörű, jöjjenek bátran azok is, akik eddig nem fórumoztak, de tudják, mit jelent sokat küzdeni egy kisbabáért!
Üdv mindenkinek: Zsuzska
Szeretném, ha mindazok, akik "kinőttek" valamelyik lombikos topikból - hiszen elérték álmukat - itt ismét összegyűlnénk, kicserélni az új helyzetből adódó tapasztalatokat, vagy egyszerűen csak azért, hogy ne csak a bánatban, hanem az örömben is együtt legyünk.
A topik természetesen nem zártlörű, jöjjenek bátran azok is, akik eddig nem fórumoztak, de tudják, mit jelent sokat küzdeni egy kisbabáért!
Üdv mindenkinek: Zsuzska
Drukkoltam, hogy mutassa meg magát és engedelmes volt. Nagyon lánynak éreztem eddig is, de most mindenfélét láttunk, ami a fiúknak nincs.
Karmen! Nagyon aranyos a Norbi levettem a mintát ha nem bánod! Moti! Dani gyerek úgy olvas, mintha tudna is, nagyon édes...... szép kölök!
Köszi szépen mindenkinek hogy drukkolt és hogy most velem együtt örül a jó hírnek! Bevallom, csak az utóbbi napokban kezdtem el bízni benne hogy jó vége lesz a történetünknek.
Emmalee! Ha a helyedben lennék - de persze nem vagyok, hajtanék a kistesóra.... ezerrel! Márcsak a korod miatt is.. Munkahely??? Arra ne adj most, mert sem most nem biztos ha visszamész hogy sokáig igényt tartanak a munkádra, sem később hogy meglesz még a helyed. Majd ha eljön az idő úgyis feláll egy helyzet és előbb utóbb megoldódik hol és mit fogsz csinálni. Nekem már most nincs hova "visszamennem" aztán meg 3 kicsi gyerekkel pár év múlva senki sem kapkod utánam, 6-8 év kihagyás után meg pláne nem, szóval majd magamnak kell valahogy az "önfoglalkoztatásomat" megoldanom. Ez még a jövő zenéje.
Laffi: szuper hír!! Pont ma gondoltam Rád, hogy most már jó sok idő eltelt, és hogy ez milyen jó. Nagyon örülök, és most már akkor Te is felhőtlenül töltheted a hátralevő időt. Szuper!!
Esz: ezt mondták, vagy Neked mi alapján tűnik úgy, hogy kislány? Bár az anyukák sokszor megérzik a nemét.
Moti: ezt a Futrinka utcát be kellene szereznünk nekünk is könyvben, filmen, mindenen.
Karmen: kitartás. Minden kezdet nehéz. Aztán majd Norbi is beleszokik a "kinti életbe".
Mi nagy dilemmában vagyunk, megpróbáljunk-e egy inszemet a jövő hónapban, vagy hagyjuk egyelőre az egészet, menjek vissza dolgozni, és majd fél-egy év múlva. Én szeretnék lefogyni, Lillát szeretném bölcsibe adni, jó lenne kicsit dolgozgatni is és nem 5 év kihagyás után visszamenni, ha egyáltalán még meglesz a munkahelyem. (Asszem ennél csak az lenne rosszabb, ha 5 év kihagyás után kellene új munkahelyet keresni. ( Anyagilag is jobb lenne. Egyedül a korom, ami aggaszt (röpke 35,5 év) és hogy mindenképpen szeretnénk kistesót.
Moti! Micsoda hajkoronája van Daninak! Még sosem volt vágva? Nagyon helyes srác! Nem is tudtam ez valaha megjelent könyvben. Orsi a mondokáskönyveket olvassa, most már ö is egyedül, ill. nekünk mondja hangosan
Teszek fel én is képet, itt 5 hetes Norbi
Nézz körül a www.lombikbaba.com-on, ha jól tudom ott Bernie-nek (vagy itt az NLC-n Det74-nek - a 2 név 1 személyt takar) így sikerültek a babái.
Más fórumon vagyok mostanában és a "régi" topikjaimra alig nézek be, nincs időm, Dani minden szabad percemet lefoglalja. Pontosabban én akarok vele tölteni minél több időt, mert most kezd nyílni a kis elméje, néha már olyanokat mond, hogy magam sem hiszem. Kezd több szóból álló mondatokat mondani, használja az igeidőket, Húsvétra 4 soros verset tudott és lassan már ő meséli a Futrinka utcát nekem, nem én neki. (Erről teszek is fel egy képet, úgy nézzétek meg, hogy a könyv még az enyém volt. ) Ha én kérdezem, akkor megmondja a nevét, de idegenekkel még szégyenlős. Bár ma meglepő módon köszönt egy fiatal lánynak, akitől promó csokit kapott.
Kicsit irigykedem azokra, akik újra babázhatnak, de Danikámat nem győzöm a feljebbvalónak (no és Krizsa dokinak ) megköszönni.
Itt a tavasz, jön a nyár, még kevesebbet leszek, de ígérem, néha vissza-visszanézek.
Zsuzska, mint topikindítónk :-) Te is régen jártál erre, írnál magatokról?
Laffi! Nagyon örülök hogy minden rendben, grat. a fiúhoz!
Esz! neked meg a lányhoz.
Mi 3 napja végre jol vagyunk, nappal is alszik 1-2 órát. Már nagyon ki voltam merülve jo lenne igy maradna. Orsi még mindig imádja és féltékenységnek nyoma sincs. Igaz folyton öt ölelem, puszilom ha nem Norbi van a kezemben. Látszik Orsin jobban igényli mint régen, amugy is sokat csüng most rajtam. De igy örülök hogy jol fogadta a tesot.
Sziasztok!
Laffi szívből örülök. Még a könnyem is kibuggyant. Jó egészséget sok boldogságot.
Eszti: gratula
Nekem úgy tűnik lány van a hasamban.
Sziasztok!
Megjött a negatív lelet, most nagyon boldogok vagyunk. A lelet megerősítette hogy kisfiú és ami fontosabb "kromoszóma rendellenességet nem találtunk" . Most nagyon megkönnyebbültünk. Köszi a drukkot és a bíztatást!
Laffi 18+0
Hamarosan mi is kezdjük a lombikprogramot. Férjem azoospermiás, de herebiopsiával találtak nála spermiumot. Így TESE ICSInk lesz. Van köztetek illetve ismertek olyan házaspárt akinek ugyan ilyen módon lett saját gyerekük?
Segítséget előre is köszönöm
Éva
Karmen: És hogy vagytok a kicsi fiúval?
Esz: Veled mi újság van? Hogy bírod a terhességet?
Ja, igen, bocs, asszem, akkor Győzinek van Nórikája ... A magánhangzók azért stimmeltek.
Én is a Te nyomdokaidban szeretnék haladni. Szeptembertől visszemenni munkába és fél - egy év múlva akkor jöhet a kistesó, akit Lilla remélhetőleg szintén szeretgetni fog testvérféltékenység helyett.
Siberni! sajnos senkit nem tudok akinek lenne
Emma! Mármint a Nóri az Orsi akart lenni, nem?
Sziasztok!
Bocsi, hogy zargatlak bennetek, de Progesteron injekcióra lenne szükségem, bármennyi érdekel, kb 20-30 darab kellene, de a néhány is kisegítene, sok kicsi sokra megy alapon, akár visza is adom, ha a megrendelésem megérkezik, de persze meg is venném.
Sajnos megint leállították a gyártását, és csak április végére lesz, de ahhoz, hogy a picurká(i)m megmaradjanak böködni kell az anyukájukat.
Ha tudnál segíteni, kérlek írj privit.
Előrei is köszi,
Üdv mindenkinek
Nahát, Heidi, ezt komolyan mondod, hogy ilyen időkben sikerült ezt elérnetek???!!! Ez hihetetlen. Nagyon gratulálok!
Laffi: én is szorítok továbbra is.
Karmen: kitartás a kicsi fiúval. Tök jó, hogy Nóri ilyen jól viszonyul a kistesóhoz. Beszereztük mi is az 1. mondókáskönyvet.
Heidi! Ez szuper, örülök hogy kicsit tudtam én is segiteni!nem is gondoltam ilyen sokan aláirták, nagyon jó hogy sokan nem közömbösek azok közül sem akik nem vártak éveket hiába a babára!
Laffi! Örülök még nincs hired Azért ha teljesen megnyugodhatunk ugye elmondod? Én még szoritok
Heidi21!
Hatalmas gratula a sikereitekhez!!!! Lépten nyomon találkozok veletek a médiában. Szuperek vagytok!
Köszi a drukkokat, szerencsére még semmi hír!
Emmalee! Orsi nagyon szereti a Füzesi Zsuzsa féle mondókáskönyvet, 5 kötetes, abbol kellett folyton olvasnom. Amelyik kép nagyon tetszett neki (szerintem csodaszépen is van megrajzolva) azt kellett mindig olvasni. Mire bölcsibe ment 2 évesen már több versszakosakat is tudott kivülröl, meg számolt 10ig. Minden nap kellett mondokázni, festettünk ujjal vizfestéket, gyurmáztunk, kapott 1 évesen szintetizátort azzal játszott, énekeltem neki, meg van gyerekverses/mondokás CD ezeket hallgattuk. Aztán persze sokat is játszottunk .
A mondókák nagyon jól fejlesztik a szókincsét ugy vettem észre.
Én is kellemes ünnepet kivánok mindenkinek! MI elmenekülünk itthonról mindig, most a picivel maradok itthon, de Orsiék kimennek Ópusztaszerre.
Norbi sokszor nem alszik vissza v. hamar ébred szelek a bünösek. Kinlodunk sokszor, de majd csak elmulik nála remélem. Orsi viszont mindig simogatja, öleli, melléül és olvas neki, meg énekel És mondja hogy ezt is neki akarom majd adni, meg ezt is...
Kedves Nyuszifiúk és Nyuszilányok!
Mindannyiótoknak nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kivánok!
Laffi: legyen csak 5 hét. Ha gond van, úgyis hamarabb szólnak ... De ne legyen!!!
Esz: Te hogy vagy?
Karmen: Te szegedi vagy? Én ott nőttem fel, anyuék most is ott laknak. Hogy telnek a napjaitok az újszülöttel? Még az érdekelne, hogy - asszem - Te írtad, hogy sokat foglalkoztál a kislányoddal 2 éves kora előtt. Leírnád, hogy miket csináltál vele? Lilla még alig használ néhány szót, azokat sem logikusan sokszor, nem a helyzetnek megfelelően, sokszor csak hajtogat egy szót. Egyet használ a szituációnak megfelelően: a nem-et. Mostanában bármit mondok, az biztos, hogy nem, és hozzá még hatalmas ütemben rázza is a fejét ... Hmmm.