Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ami a kórház mellett szól: az hogy kiszolgálnak, vagyis ágyba viszik az ételt.
Ami ellene: olyat látsz és tapasztalsz, ami idegileg és lelkileg felemészt. Jobb otthon! Higyjétek el.
Persze, ez csak akkor érvényes, ha az ember nem erősen és nagyon vérzik, hanem minimálisan és ritkán.
Nekem a 2. héten volt egy kis barnázásom, és azonnal elmentönk nödokihoz, kaptam gyogyszert
meg szigoru fekvés semmi munka stb,
és azt mondta, hogy nam barna hanem rozsaszin vagy véres folyadék van akkor azonnal korház!!!!!
neked nem tanácsoltak semmit???????
Ez az egész most rajtad múlik, és a babán, és mind a ketten nagyon igyekeztek! Mindenki megteszi, amit lehet. :))
Hát nem tudom, nálam mi lesz. Valami bevérzésem lehet, abból jön ki a barna is, ami száradt vér, meg tegnap bevéreztem, 5 percig tartott. 11-kor felálltam, és akkor hirtelen kijött egy csomó híg vér, rózsaszínes, mint amikor a sebe folyik az embernek, de nem olyan piros. Nem tudom, honnan jöhet, mert nem fáj semmim. Azóta megint semmi. Felhívtuk a Kaálit, azt mondták, ne mozogjak, meg magnézium, ez nem vetélés, de megnézni még nem tudnak, mert petezsák ilyenkor még nem látható.
Én barom, csak nem tudtam megnyugodni, és telefonáltam a régebbi dokimnak. Hát jó nagy hiba volt. Mondtam neki, 20 napja volt a beültetésem, és vannak ezek a pecsételések. Na menjek be, megnéz. Ahol kikötöttem (nem a klinikán volt épp), egy külső kerületi SZTK volt. Azon az UH gépen nézett meg. Elkezdett sajnálkozni, h nem lát terhességet. Néztem rá, ha a Kaáliban nem látnák még, akkor itt ezen a szaros gépen hogy látná? Ezt nem értettem. Aztán nem találta a bevérzés helyét se. És ami nagyon megdöbbent így utólag: simán rámondta a petefészkeimben található 2-4 centis "folyadékkal teli képletekre", hogy biztos a hormonos kezelés eredménye!! Most néztem utána, ilyennek kell lenni a progeszteront termelő sárgatestnek a terhességben. . .
A végső döfés az volt, h most néztem meg a leletet, amit adott, azon az áll, hogy beültetés: nov. 19. Nov. 26-a helyett. Na jó. . . . hülyék ezek a dokik.
Remélem, nem haragszotok, ha én is beleszólok. . . . Én május közepére várom a babát, de azért néha ide is benézek, olyan jó olvasva visszagondolni az elejére. . .
Nekem sok problémám volt, én voltam kórházban is, de a Törpi szerencsére nagyon jól van, már hétfő óta én is érzem, ahogy rugdos. Ez a legfantasztikusabb dolog a világon :)
Ne sajnáljátok, ha kimaradtok azokból, amiket nagyon szeretnétek, mert egy sokkal csodálatosabb dolog részeseivé váltok!
A görcsök az elején a még átálló szervezet jelzései, de mindig pihenni kell, én ezt tanácsolom. Az első 12 hét tényleg a legfontosabb, nagyon vigyázzatok magatokra. Persze, nem őrült pánik kell, hanem ésszerű döntések.
A rosszulléteket meg - bár néha nagyon nehéz próbáljátok úgy felfogni, h. ez van, most ezt kell "szeretni". . . . Tényleg vannak akik többet szenvednek, és még a rosszullétek is gyötrik őket. . .
Na, egy szóval GRATULÁLOK Mindenkinek, vigyázzatok magatokra, és élvezzétek, mert gyönyörű dolog :)) De ezt már ti is tudjátok.
A bejelentés meg bármikor szuper, szerintem nem kell ennek alkalomhoz kötődnie, mert ez egy külön alkalom :))
Szívhang: Én először a 15 hét végén hallottam, mert egyszer sem volt jó a monitor. . . de már 5-6 hetesen lehetett látni. Higyjétek el, már az is gyönyörű látvány :))
Én dec. 5-én voltam UH-n, akkor még nem volt szívhang, és január végefelé kell megint mennem.
Tudjátok, amikor olvasom, amiket Lindzy és Norka25 ír, meg a többiek, akiknek nem volt/van könnyű terhességük, és sokkal jobban "megszenvednek" a babáért, eszembe jut, hogy én ne nyavalyogjak, mert kicsit szarul vagyok egész nap, hanem inkább örüljek, hogy nincs nagyobb bajom!!!
Én Hétfőig nem jelentkezem, elkísérem a párocskámat egy hétvégi síelésre, olyan régen terveztük már, annyira szerettem volna síelni, de hát nem közbejött "valami"? Úgyhogy a görcsök miatt én csak pihizek, olvasgatok, meg megesz a sárga irígység, látva a sok boldog síelőt hrrrrr. . . . de azért igyekszem értékelni a tájat, a friss levegőt, meg hogy anyósmami vigyáz a Pannusra.
Addig is jó hétvégét mindenkinek, és pihenjetek sokat, meg gondoljatok a babára, az engem mindig feldob.
Én a hétvégén betöltöttem a 7. hetet, és tegnap voltam a dokinál vizsgálaton.
Ami a görcsöket illeti, én is napokig azt hittem, hogy na, most fog mejönni a vérzésem, teljesen olyan érzés volt. Aztán néhány nap késés után már kezdett gyanús lenni a dolog. . . és csináltam egy teszet, ami pozitív lett. :-)) Azért még utána is görcsölgettem, és persze aggódva figyeltem, hogy vérzem-e, de szerencsére eddig ilyen még nem történt.
Én most egész más dolgok miatt aggódom, ugyanis a labor eredményem kezdődő vesemedence gyulladást mutatott ki (sok évvel ezelőtt volt már egyszer kővel kísérve, és úgy hallottam, a terhesség előhozhatja ezeket a problémákat - ami az én esetemben sajnos be is igazolódott), kaptam is antibiotikumot, amit egy hétig kell szednem.
A hajdani vesekövem miatt az Elevitet sem ajánlatos szednem, ezért most egy másik terhességi vitaminnal próbálkozom, ami kevésbé felkapott és ezért kevesem ismerik.
Úgy tűnik, mindig lehet valami miatt aggódni, de én azért most egy kicsit le vagyok törve. :-((((
Vigyázzatok Magatokra!
Lindzy, ha jol emlekszem-huu, de regen volt!:-))-21-en lett + a teszt es jo ket-harom hetig azert voltak görcsök. . . meg neha utana is, de azok mar azert nem voltak erösek. Persze azert jobb, ha ilyenkor beszelsz a dokival, nehogy ne legyen komolyan veve, aztan baj legyen!
En annyit feltem es "szenvedtem" a terhessegem idejen, annyira egyedül voltam es tapasztalatlan es most ugy örülök, ha valakinek segiteni tudok azzal, hogy leirom velem mi volt!Persze ez az en törtenetem es nincs ket egyforma terhesseg, de szamomra is igy lesz igazan hasznossa az az idö-lelkiekben is.
Azert mindent összevetve gyönyörü volt, de mar tudom mit csinalnek maskent ahhoz, hogy elvezni is tudjam!:-)))))))))
Puszi a kismamiknak!
De mindenesetre megnyugtató volt olvasni amit írtál!!
Akkor most, ha én egyáltalán nem görcsölök, akkor vegyem ezt rossz jelnek? :( Kezdek megkavarodni. . . :)
Amúgy múlik a barnám.
Mar megint en. . . le kell irnom valamit a görcsökröl. En mindket terhessegem elejen ugy görcsöltem, hogy teljesen biztos voltam benne, hogy meg fog jönni. Ez utobbinal többször is beleültem egy kad forro-de tenyleg gözölgöen forro-vizbe, mert arra gondoltam, hogy ne huzzuk a dolgot, igy is kesett-ami nalam normalis-, igy majd rasegitek egy picit. Pont szabin voltam, örültem, hogy a szabira esik az a par nap mensi, de csak görcsölgetett. . . meg bosszankodtam is, hogy direkt arra var, hogy visszamenjek melozni es akkor fog boldogitani!Viszont valami belsö megerzes miatt nem vettem be gyogyszert ra, söt, keresztmamam-aki meg allitotta is, hogy ha terhes lennek, nem görcsölnek, az kizart!-hazipalinkaval is megkinalt, hogy az jo a görcsökre es ezt sem fogadtam el. . . amugy sem szoktam iszogatni, de tenyleg nagyon görcsöltem, ennyire ritkan egy mensi alkalmaval. :-)))
Es hat a mano ott lapult a hasam melyen. . . :-)))Minden nap elmondtam neki, hogy mennyire varom es hogy szeretnem, ha maradna. , persze izgultam is eleget, mert ahogy + lett a teszt en is elkezdtem felni a görcsöktöl. A dokim viszont azt mondta, hogy ilyenkor ez azert van, mert a mano kesziti a helyet es valtozik odabent minden!De azert felirt Magne B6-ot hogy szedjem, a görcsök aztan elmaradtak, a terhesseg utolso feleben jött nehany, akkor is magneziumot szedtem ra. Az elsö viszont szo nelkül, görcsök nelkül hagyott itt minket. . . hat ez az en törtenetem, remelem eröt ad!:-))))))))))))))))))))))))))))))
Tudom, hogy a teszt csalhat, hisz 1 héttel ezelőtti vérvételen azt mondták, nagyon alacsony a HCG-m egy normál terhességhez (ami aztán szépen felment), és már előtte 2 nappal +-t teszteltem. Csak ez olyan pszichés dolog ez a tesztelgetés, semmi racionális nincs benne. De be is fejeztem, mert elfogyott. :-)
A görcsölgetés nem annyira nagy baj. A babaneten is le van írva, pláne az első mensi idejében, majdnem megszokott. Sőt ahogy nekem tegnap a Kaálisok mondták, a barnázás se. Az a baj, ha vér jön, mert akkor már rosszabb esetben valóban a nyálkahártya válik le. Hát szóval izgalmas ez. . . .
Én hogyan számoljam a heteket? Nekem 23 napja, kedden volt a petesejt-leszívásom, a ciklus 12. napján - ez felelne meg normál körülmények között peteérésnek. Most akkor ha a megtermékenyülés időpontját nézem, kedden töltöttem be az 5. hetet, ha a 28 napos normál ciklus szerint, az utolsó mensihez igazodva, akkor csak ma-holnap.
Remélem nem keltek senkiben félelmet, nem szeretnék mumus lenni, mindenkinek legyen gondtalan babavárása!!!
Norka, van egy rossz hírem, a teszt még napokig pozitívat mutat akkor is, ha baj van a babával, nem elkeserítésképpen, csak jó tudni, nehogy becsapd magad, meg felesleges ezért tesztre költeni. És tényleg ne azon rágódj, hogy csak 5 hetes, ez is nagy dolog ám, és tényleg nagyon erősek ezek a mini babyk, csak biztosíts neki nyugodt körülményeket:)
Zsezse , neked csináltak 5 hetesen hüvelyit, és látszott a petezsák? Ez nagy élmény lehetett!! Én vas. töltöm az 5 hetet, de jövő héten én is elmegyek dokihoz.
Eventuel, azt hiszem mi majdnem pont egyidősek vagyunk, én vasárnap töltöm az 5. hetet:)) a krízishelyzet meg majd szépen megoldódik, nehogy túlzottan idegeskedj rajta!
Semmit. Ővele nem tudtunk beszélni, mert ma szabin van. De azt mondták a Kaáliban, nekik a barnázás tök normális. Tudni kell, lombikosok-inszemesek mind kapják ezt a hüvelyi Utrot. Szóval szerintem ez felerősíti a dolgot, mert ahogy kifolyik, "kimossa" a hüvelyt. Nem tudom, érthető-e. Akkor van csak baj, ha vér jön, addig nem baj. Pihengetnem kell, szedek Rutascorbint is, ez a hajszálerek megpattanása ellen jó. Ilyenkor nyugtatásul csinálok egy tesztet, és kész. :) Kb. már 6 tesztet lőttem el . . . . :-))) Az a vicces, hogy énnálam olyan nincs, hogy a tesztcsík erősebb legyen, mint a kontroll. Erős, erős, de nem annyira. Áh, letojom.
Semmi panik!!!:-)))))Az a mano kivalasztott titeket, nem olyan vedtelenek am ök, ahogy mi azt gondoljuk!Nekem egy elözö manom a hetedik heten elment es evekig rettegtem, hogy az utana valo ab miatt lehet e meg manom es megmarad-e?Hat elsöre sikerült es ma mar azt mondom, kar volt szorongassal megkeseriteni azt az idöt, amit tulajdonkeppen örömmel kellett volna eltölteni-mert ez az idö nem jön vissza megegyszer. . . persze, könnyü mondani, en is izgultam sokat, de az igazan nagy vesztesegek ellen az ember ugyse nagyon tehet. . . Amit en tanacsolnek neked, az a szeretet a mano irant, aludj, pihenj sokat, neked kedves emberek tarsasagat keresd, ne emelj nehezet, probalj meg nem felfazni!Most persze kaosz lesz benned a hormonok es az uj helyzet miatt, szoval ilyenkor örül az ember, aztan retteg, aztan nevet, azutan sir-ha nem egyszerre, de ez mind-mind tök OK!!!!Mama vagy!!!Es kezdd el az Elevitet+folsavat, en is az elejetöl a vegeig szedtem, nem is lett semmi baj!Na, kitartas, mar csak 8 honap!:-))))))))))Es irjal am, ha kivagy vagy ilyesmi!Puszi