Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nagyon aranyos a kislányod! Nem volt rossz, hogy nem ott született, ahol terveztétek?
(Neked nincs valami tipped émelygés ellen, ha már itt tartunk?)
Én is a 2004es augusztusi csapatból kukkantottam be Hozzátok, rajtam is erőt vett volna a nosztalgia? :) Mi 15. -én tudtuk meg, ill. csak én, mert a férjemnek még nem mertem szólni, nehogy vaklárma legyen, de pár nap alatt rájött. . .
Pár napja pedig valami olyan álmom volt, hogy talán megint babát várok és nem tudtam, hogy akkor ha az elsőt még szoptatom mikor a második megszületik akkor vajon előtej lesz-e vagy sem. . . és erre tegnap nem védekezés nélkül voltunk együtt?! Úgyhogy ha úgy alakulna, lehet, hogy majd csatlakozom hozzátok :)) Á, nem gondolom ám komolyan, mert még csak szoptatok -bár ez nem jó fogamzásgátló- de mivel régen is max évi 3-4 pé-em volt, ezért nem hinném, hogy megint ilyen gyorsan babás lennék. . . de ha úgy kell lennie, hát nem bánom, max. nem kezdem el a közgáz kiegészítő képzést februárban :)))
És ha bármi kérdésetek van, szerintem is gyertek hozzánk bátran, amiben tudunk segítünk -azt hiszem bátran beszélhetek a többiek nevében- :)
Mindenkinek jó babavárást, és aki megnézne egy lassan 5hónapos kislányt (mert egy hónappal korábban, betöltött 36. hétre jött 2600grammal, nem kellett inkubátorozni, csak épp Veszprémben született, mert Zánkán nyaraltunk és már nem értünk volna fel :))) az a Picur jelszóval be tud lépni hozzám.
Sziasztok és nagyon szép napokat Mindannyiótoknak :)))
Visszatérve kicsit a boros témára: persze, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit eszik-iszik meg a tervezett terhesség előtt és alatt. A szándékom az volt, hogy ha vki szereti a bort, egy pohár megivásától ne a félelem tartsa vissza, ha a múgy kívánja. Én pl. szeretem a bort, de egyszer, amikor terhes voltam nem kellett, nem kívántam.
Szerintem nem árthat egy kis bor, ha kívánja az ember, de ha valaki úgy döntött, hogy márpedig ő egy kortyot se, szíve joga, abból biztosan nem lehet baj.
Én elég szarul vagyok, tegnap óta nem csak reggel, hanem folyamatosan. Eddig nem jött ki belőlem semmi, de éhes az egyáltalán nem vagyok, nem kívánok semmi kaját, mintha állandó gyomorrontásom lenne. Most olvastam utána, hogy milyen praktikák vannak, gyömbéres italok, meg fagyievés. . . Na, majd próbálkozom, hátha bejön valamelyik módszer. Tegnap olvastam, hogy a földimogyoró is jó, ettem is délután, és tényleg jobb lett, na nem sokkal. :(
Ötlet, Vicky. baba?
Képzeljétek, tegnap voltam dokinál. Nem babaügyből kifolyólag (még korai), de megnézte UH-n. Azt mondta, hogy nem lát semmit, menjek vissza egy hét múlva. Mérges vagyok, hogy elmentem. Ráadásul most voltam a gyogyitárban, kiváltottam a hüvelytablettát, amit felírt, és az van a papírján, hogy a terhesség első harmadában nem alkalmazható. Na bumm. Este viszem vissza, és megkérdezem, hogy bizti, hogy jót adtak-e.
Na, velem ennyi történt. Veletek mi újság?
Én ugyan nem vagyok babás, de olvaslak benneteket (is). Az alkoholfogyasztás, főleg a bor fogyasztása eléggé megosztja még az orvosi társadalom véleményét is. Mert van olyan orvos, aki a -főleg- vörösbor áldásos hatásai miatt javasolják 1 dl elfogyasztását a főétkezés után. SZerintem itt a mérték a fontos, nem pedig a tiltás. Nekem volt olyan barátnőm, aki nem is tervezte a babát, gyógyszert szedett, esküvő után egyfolytában utóbulikat tartottak. Hát tudott inni -nem is kevés mennyiséget-, ráadásul dohányzott is. Ma már lassan 3 éves a kisfia, gyönyörű egészséges és okos.
Bocsi, hogy beleszóltam.
Amúgy mindenkinek nagyon-nagyon sok egészséget és boldogságot kívánok egész várandóssága alatt!
De később, ha ez a rosszullevős szakasz elmúlik (remélem, minél hamarabb), én is fogok inni egy kis bort, ha megkívánom. A mértéken van a hangsúly.
Én tuti millio százalék, hogy a terhesség 9-honapja alatt egy kortyot sem innék:-)
a terhesség megtudta elötti állapot az más, elnézendö:-)))))
Mondjuk mi 7. honapja tervezzük a babát, és kb. egy éve egy korty alkoholt sem ittam. . . . .
pedig amugy nagy bulizos vala. . . . . . .
Nem tudom ez az én véleményem. . . . . . .
Nem adnák a babámnak alkoholt(semmit sem) ha nem kötelezö. . . . . . . . . .
Alkohollal kapcs: én az előzőnél, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, pont buli előtti du. , akkor is ittam egy fél l boroskólát, meg most hétvégén is megyek bulizni, és sztem most is fogok egyet inni. Ennyitől nem lesz baja. Különben is a bor tágítja az ereket, jót tesz (azt hiszem, minden alkoholos pia tágítja) persze csak mértékkel.
De ne aggódj, főleg dupla annyit ne!!!!!! Ezzel tuti nem teszel jót a babának!!! Én azon paráztam, hogy ittam alkoholt, amíg nem tudtam, hogy terhes vagyok. (Véletlenül sikerült. ) Doki azt mondta, semmi baj.
Az oltás azt csinálja, hogy védekezésre bírja a szervezetedet, "megtanítja", hogy hogyan védekezzen az influenza ellen. Amikor Te kaptad az oltást, a babó még nem volt meg, vagy csak éppen megfogant, és mire a helyére került, és te rájöttél, hogy terhes vagy, a szervezeted már letudta az oltásban levő vírusokat, mert ehhez 2-3 hétre van szüksége. Szerintem semmiképpen ne izgulj, a doki is ezt fogja mondani. Lehet, hogy pont így kerülsz el egy későbbi influenzát, ami egyébként árthatna a babának!
Tamara: a babám ilyenkor szokott aludni (kb. fél 10-től délig, fél egyig), most pont ébren volt, mert később kelt egy órával, úgyhogy csak most fektettem le (még ébren van, hallom). Ha nem éhes, elszórakozik a járókában. Itt van mellettem, dumálgatunk, nézzük a TV-t. CSak ha már unatkozik, akkor óbégat egy kicsit, de egy darabig azért kibírja.
Hát pont ezért izgulok, mi van ha ártottam a ababának akaratlanul is. . .
Tulajdonképpen miért izgulsz?
És a kisfiad hagy téged netezni? :)
Már van egy kisbabád!!!!Neked már nem újdonság a babavárás. . .
Egy kérdésem lenne: Kaptam influenza-védőoltást, de akkor még nem tudtam, hogy terhes vagyok. . . Mivel nem is voltam, csak pont akkor foganhatott a pici. . . Mindenhol azt olvastam, hogy a terhes nőknek ajánlott az oltás. De akkor nem voltam terhes. . . . csak épp akkor lehetett a peteérésem. . . . Nyugtassatok meg. . . Orvoshoz csak a jövő héten fogok menni az ultrahang miatt. . . ajánlottak egy jót itt Pesten, hát kíváncsi vagyok!
Nem, a fiam márc. 20-án született. Sajna karácsonykor még nem volt meg. De már erőteljesen rugdosott.
Legalább lesz itt olyan is, aki egyszer már végigcsinálta. :)
Én is a 2004 végi babaprojekt topikról vagyok. Vasárnap lett poz. a tesztem, utolsó mensi nov. 3. A kalkulátor aug. 10-et hozott ki. Már van egy kisfiam, 9 hónapos lesz 20-án, és nagyon, de nagyon örülünk az új babucinak.
Remélem, csatlakozhatok?
Pusz nektek: Viki