Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Erdélyi pihenés

Torolt_felhasznalo_943703
Torolt_felhasznalo_943703
Létrehozva: 2004. december 4. 10:40
Erdélyben szép, hegyes-völgyes helyre szeretnénk utazni egy pár napra karácsony után. Szívesen vennénk ha lenne valakinek hely és szállás ötlete, tapasztalata. Jó minőségű, kényelmes szállást keresnénk szép helyen.
  1. 2005. január 25. 13:4376.
    Szia Marjorie!
    nagyon igaz a mit leírtál és én tudom , hogy egy nemzetet nem lehet , csak úgy oda-vissza dobálni és nagyon sajnálom , hogy ezt a népszavazást egyáltalán megengedték kiírni. .
    De ez már nem ami hatáskörünk volt és a határon túl élő magyarok akkor is megmaradnak magyarnak ha ITT igy döntöttek .
    Itt nem hiszem , hogy ismerni engedik a DEMOKRÁCIA nevezetű szó igazi jelentését . . . sajnos:-(( örülök , hogy összetalálkoztunk
    Rozi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_503772 (75)
     
  2. Torolt_felhasznalo_503772
    Torolt_felhasznalo_503772
    2005. január 25. 10:1075.
    Ez várható volt, kedves rozamunda1! A népszavazás eredménye is borítékolható volt, mert azok, akik ezt a játékot eljátszatták velünk, pontosan tudják, hogy a demokrácia csak a felszínen létezik, kirakat.
    A valóságban média- és gazdasági diktatúrában élünk.

    Ahelyett, hogy elősegítették volna, hogy hiányosságokat pótolni tudjuk, ellehetetlenítik az értelmiség azon rétegét, akik tenni akarnak, valóságos demokráciát szeretnének.

    A nemzetnek nincs közmédiája. Nincs nemzeti televízió, rádió. . .
    84 éve művelik ezt a honi és határon túli magyarsággal.

    Egyáltalán azzal, hogy a legszerencsétlenebb időszakban a csonkalelkű, több, mint fél évszázadon keresztül megtiport, hazug történelmen felnőtt nemzedékeket "szavaztatták meg", nagyon nagy hibát követtek el, akik ezt szorgalmazták. . .

    Most nem csak a nemzeti oldalt akarják "szalámizni", hanem az össznemzetet: az anyaországi és a határon túli magyarságot egymás ellen uszítani. . .

    Hát nem! Nem fog nekik sikerülni! Ha eddig nem sikerült, 84 éven keresztül ezután meg végképp!

    Ez nagy lecke volt!
    előzmény:
    rozamunda1 (72)
     
  3. Torolt_felhasznalo_503772
    Torolt_felhasznalo_503772
    2005. január 24. 11:4874.
    . . . . !/
    . . . (@ @)
    --o0o-(_)-o0o--
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_503772
    Torolt_felhasznalo_503772
    2005. január 24. 11:4273.
    . . . . !/
    . . . (@ @)
    --o0o-(_)-o0o--
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2005. január 3. 19:5872.
    Becsöppentem ide mint légy a levesbe. . . de nem tudom mit gondoljak!!!
    Félelmetes!!!
    Léteznek ilyen MAGYAR emberek????
    Én is erdélyi vagyok, 23 éve élek itt és HÁLA a JÓ ISTENNEK soha nem találkoztam ilyen arcátlasággal!
    Nagyon felkavart , amit írtál!!
    Hidd el ez a kevesebb . . . . .
    Sajnos a rosz politika hozta ezt a helyzetet !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_313255 (67)
     
  6. Torolt_felhasznalo_282009
    Torolt_felhasznalo_282009
    2005. január 3. 15:2871.
    Ne foglalkozzatok ilyen "nnesze"-kaliberű emberekkel. . .
    Milyen rossz lehet neki. . . milyen sivár. . . ki irigyli őt? Na, ugye. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_503772
    Torolt_felhasznalo_503772
    2005. január 3. 13:3670.
    Üdv,
    Az erdélyi címerről írt helyesbítésem nem volt eléggé precíz, úgyhogy utána kerestem és csatolom ide, amit találtam…
    Szép, derűs napokat ! Marjorie

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_503772
    Torolt_felhasznalo_503772
    2005. január 3. 13:3169.
    Erdély címere: két részből áll. A Székelyföld és Szászföld jelképeiből tevődik össze. . . A felső rész a kék-piros a Székelyföld címere, benne a Turulmadár, Nap és a Hold. A Turul, mint tudjuk Árpád vezér családi jelképe volt. Apja Álmos is innen kapta nevét, hogy a legenda szerint anyja Emese a Turul által termékenyült meg, álmában.
    Az alsó rész Szászföld jelképe, a hét bástya a hét szász vérmegye jele. Egyes vélemények szerint ez nem csak szász várak jele, hanem a hun birodalom ideje alatt létező erdélyi hét vár jele is, Erdély német megnevezése Siebenbürgen(hétvár) ezt is jelentheti. A magyar megnevezés az erdő elve szavakból alakult ki, ami azt jelenti, hogy erdőn túl. Ez az erdő, amelyikre vonatkozik a név, nagy valószínűséggel a mai Erdélyi Érchegység. Két román megnevezés létezik a magyar Erdély szóból románosított Ardeal, és a latinból átvett Transsilvania.
    előzmény:
    lila-fehér (60)
     
  9. Torolt_felhasznalo_503772
    Torolt_felhasznalo_503772
    2005. január 3. 10:2168.
    Erdély címerszimbolikája alapján három elemből, a három államalkotó nemzet - a magyar, a székely és a szász - címereiből áll. A magyar nemzetet a fekete sas, a székelyeket a nap és a hold, míg a szászokat a hét vörös bástya /Siebenbürgen!/ jelezte.

    Lásd az előző hozzászólásomat is ! :)
    előzmény:
    lila-fehér (60)
     
  10. Torolt_felhasznalo_313255
    Torolt_felhasznalo_313255
    2005. január 2. 09:5567.
    Hát ennyit rólatok. . . . . magyarok. Tisztelet a kivételnek, és nagyon köszönöm a pozitív hozzaállásokat. Egy erdélyi.
    Ezután is mindenkit õszinte és nyitott szívvel várunk. Egy székelyudvarhelyi, magyar nemzetiségű, Román állampolgár vagyok. (felvilágosítás a gyengébbek kedvééert).

    Idézem és üzenem a szerzőjének, hogy előszőr tanuljon meg helyesen írni ha már akkora magyarnak érzi magát. Pl. alapvető szabály, a pont után a mondat nagybetüvel kezdődik, és a mondat formálása is hagy kínánni valót maga után. Egy kis összefüggés sem ártana a mondatok között.

    ---------------------------- ime az idezet---------------------------
    Köszi a választ, de én nem erdély szépségeire gondoltam mikor irtam itt a fórumon.
    Megválogatom utazásaim célpontját, és csak utolsók között rangsorolom erdélyt.
    nem szeretem magát a népet, és ha tovább mész igazi románok közé, ott megtalálod az igazi nagy alvilágot, egy szállodában, kik nem igy vannak felöltözve mint itt nálunk.
    Nagyon szomorú vagyok, hogy az Euró bevezetése is lehet csak Romániával együtt történik.
    nem tud lázba hozni, hogy élnek ott az emberek, mikor itt nálunk sincs gazdagság. nem tud érdekelni ki ragaszkodik az anyaországhoz, mikor azok már idősek. A gyerekeik ott születtek.
    nagyon rossz tapasztalataim vannak a magukat MAGYARNAK valló románokról.
    Sorolhatnám. . .

    Most sem tudom megérteni miért nem fogadják végre el, hogy nem mentek el itt szavazni, és érvénytelen a szavazás.
    A világ előtt járatják le az országot, ilyen semmirekellő személyek, kik nem is magyarok. Itt a nagy szégyen.

    akik itt élnek románok, vagy tök jobboldali véres száju emberek, ki a földbe döngölnék a magyarokat, vagy van pár ki nomilisan veszi tudomásul, hogy szégyent hoznak az országra némely itt élő hazájuk fiai.
    Romák mellett a börtönökben van azért román is.

    Nem akarlak meggyőzni a szépségekről tovább. . . . . . . . . .

    Szerintem, kedves kritizáló, itt aki lejáratta az országot az Ön volt, és nem a "tök jobboldali véres száju emberek, ki a földbe döngölnék a magyarokat, vagy van pár ki nomilisan veszi tudomásul, hogy szégyent hoznak az országra némely itt élő hazájuk fiai. "

    És ha egy kis kultúra is szorúlt volna önbe, fel tudná fogni hogy ez a topik nem politikai napilap, hanem egy bizonyos tájegység bemutatása ami történetesen éppen Erdély.

    És ha a történelem óráról hiányzott, esetleg házi olvasmányként figyelmébe ajánlom a Trianon-i szerződés fogalmát.

    Tisztelettel
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_352410
    Torolt_felhasznalo_352410
    2005. január 2. 09:4866.
    Szia ! Mélységesen szégyelld magad a szóhasználat miatt. Te egy elkényesztetett kis mitugrálsz lehetsz, kinek halvány lila gőze a világról, a történelemről. Olyan gyerekes dolgokról mersz beszélni, hogy hogy öltöznek??? Te mond, komolyan is gondoltad mit írtál?? Neveletelen, tudatlan buta kis hadd ne soroljam ki!!! A szavazásról is halvány dunsztod!! Indulj ki magadból, és vegyél a kezedbe egy történelem könyvet! Egyébként Erdély gyönyörű szép hely, csak az olyas félék, mind te, csukott szemmel járnak. Hogy ki hol születik??, ez is érdekes, hisz te itt születtél, egy buta Magyarállampolgár vagy, nem több. Aki meg odaát, az egy makacs, konok Székely nép, teli szívvel lélekkel, hisz ők igazán emberszerető nép. Nem a ruha teszi az embert, ne feledd!! Két kezű munkás nép, szorgosak. Míg te egy utolsó lajhár. Igazi csőlátásod van a világról és tötét vagy, mint az éjszaka. Melegen ajánlom forgasd fel a történelem könyveket!Aki itt él erdélyi nép az sem román, ne feled!! Magyarabb mint te!!!!
    Minden kedves fórumolvasótól elnézést kérek, ha indulatosabban fejeztem ki magam. Olvastam nnesze írását, és felháborított.
    További kellemes olvasgatást kívánok mindenkinek. És a legjobbakat.
    Székely lány.
    előzmény:
    nnesze (45)
     
  12. Torolt_felhasznalo_358082
    Torolt_felhasznalo_358082
    2005. január 1. 14:2165.
    en csak most csatlakozom a forumhoz de kiakadtam hogy ilyen bunkok is leteznek mint ez a nnesze, hogy lehet valakiben ennyi gyulolet es rosszindulat, arra hogy manikuroztesse magat arra jo az erdelyi magyar, meg hogy ottan egye a fene az ilyen mit keresett ott 60 -70 evekben . Mindenkinek szive joga kit utal de ez mar sok es undor amit ez a szemely muvel az ilyen hibbant agyu roncs
    előzmény:
    nnesze (45)
     
  13. Torolt_felhasznalo_503772
    Torolt_felhasznalo_503772
    2004. december 29. 10:3264.
    Szia lila-fehér !

    . . . . A székelyek jól őrizték az ország keleti és délkeleti végeit, ezért kaptak Zsigmond királytól (1387-1437) jutalmul új címert; a napot és a holdat, amely Erdély összetett címerében is megjelenik.
    A székely székek száma a középkori Erdélyben hét volt: Udvarhely, Maros, Sepsi, Kézdi, Orbai, Csík, és Aranyosszék. . . talán innen van a hét torony. . .
    II. Ulászló 1799. évi kiváltságlevele szerint, ha a király személyesen vezetett hadat, a katonáskodó székelyek kötelesek voltak a fősereg előtt menetelni elővédként, visszafelé utóvédként. Továbbá kötelesek voltak Erdély határait bármikor megvédeni és folyamatosan őrizni. Ezért a székelyek felmentést kaptakaz adózás alól és így valamannyien nemesi jogokkal rendelkeztek. . . anno.
    előzmény:
    lila-fehér (60)
     
  14. Torolt_felhasznalo_174664
    Torolt_felhasznalo_174664
    2004. december 27. 13:3863.
    Székelyudvarhelyen van egy nagyon szép szálloda, most tették rendbe az egészet. Küküllő szálloda, ha jól tudom. Három csillagos, ha pl. Korondot meg a környező falvakat akarod megnézni, akkor ideális szálláshely.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_503772
    Torolt_felhasznalo_503772
    2004. december 27. 12:1162.
    További Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Mindenkinek! :-)))
    *************************************************
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_503772
    Torolt_felhasznalo_503772
    2004. december 27. 10:0461.
    Sziasztok :)
    Aki nagyon szeret bakancsos túrán részt venni, annak ajánlom:
    http://www. sherpa. ro/ weboldalt.
    Az oldal magyar nyelvű és kizárólag gyalogosan megközelíthető tájakra visz el. . . az-az megmutatni a Kárpátok kevésbé ismert, a tömegturizmus számára nem elérhető, értékes látnivalóit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_236560
    Torolt_felhasznalo_236560
    2004. december 23. 17:5360.
    Sziasztok!Tudom, hogy ez nem a legjobb fórum, de itt mégis csak igazi erdélyiek is megfordulnak és ez "pörög"jelenleg. Szóval lenne egy kérdésem. . . Erdély címerében szerepel 7 vár, arra lennék kiváncsi, hogy nevesitve vannak-e(pl Kolozsvár, Temesvár, stb)vagy csak egyszerü szimbólumok. Kösz előre is. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_742859
    Torolt_felhasznalo_742859
    2004. december 23. 12:0459.
    Szelhetned magad, mielott ilyen ocsmany gondolatokat irsz elobb nezzel a tukorbe es talan rajossz hogy hol a gond. szerintem az olyan emberek hoznak szegyent az orszagra mint te, ha kellemetlen emlekeid vannak es megbantottak az nem jelenti azt hogy az egesz ott elo magyarokat akik magyarabbak mint te egy kalap ala vegyel.
    Mindenhol van jo es rossz ember, te ha tukorbe nezel vagy egy kicsiket elgondolkozol rajossz hogy nagyon is rossz ember vagy az ilyent csak sajnalni lehet a legnagyobb mertekben.
    előzmény:
    nnesze (45)
     
  19. Torolt_felhasznalo_838440
    Torolt_felhasznalo_838440
    2004. december 23. 10:5358.
    Szia, sajnos nem tudom én sem az elérhetőségét, de ha sikerül megtudnom valamit, akkor rögtön írok neked. Mikor szeretnél arrafele menni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_227112 (44)
     
  20. 2004. december 21. 11:4957.
    arra gondoltam, így Karácsony előtt, hogy sajnállak nagyon. . . szörnyű lehet ilyen gondolatokkal élni.
    előzmény:
    nnesze (45)
     
  21. Torolt_felhasznalo_503772
    Torolt_felhasznalo_503772
    2004. december 21. 11:3856.
    Sziasztok :)

    A szálláshelyek foglalása a Székelyföldi szálláskereső segítségével !
    Sokokanak lehet segítségére a következő weboldal megtekintése:
    http://www. szekelyszallas. hu/
    Az oldalon található (telefonszámok, címek, térképek, fotók) panziók, fogadók, szállók, turistaházak, vendégfogadók, valamint sok érdekes turisztikai információ. . .

    Sziasztok és további derűs napokat !
    Marjorie
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_503772
    Torolt_felhasznalo_503772
    2004. december 21. 11:2255.
    Havas ás brassói

    Aki mégis inkább a téli időszakot választja, az sem csalódik. A havas napok száma Erdélyben eléri a 100-at, a magasabb régiókban ennél is több lehet. A síelni vágyóknak jó hír lehet, hogy az átlagosan 60 cm-es téli hótakaró négy-hat hónapig borítja a lejtőket.
    Sokkal több fejtörést okoz a megfelelő helyszín kiválasztása. Bár síelésre alkalmas terepben nem lenne hiány, nagyon kevés a kiépített pálya, leszámítva a mostanában egyre keresettebb 4, 5 km-es pályával bíró Madarasi-Hargitát és a valóban európai színvonalú, ahhoz szolgáltatásai minőségében és áraiban is igazodó Brassó-Pojanát. Aki az előbbit választja, annak érdemes felkeresnie a közelben található, szénsavas és alkalikus vizei miatt világhírű Borszéket, Románia legmagasabb fekvésű fürdővárosát. Báthory Zsigmond fejedelem is gyógyította magát az itt fakadó Lobogó-forrás vizével, melynek híre a moldvai fejedelmek udvaráig is eljutott, így a település a moldvai felső körök kedvelt üdülőhelyévé vált. Ők létesítették az első palackozóüzemeket is, hogy Európa-szerte ismerté tegyék e vizet. A fürdőváros illatát elsőre nehéz megszokni, de hagyjuk, hogy a gyönyörű medence elvonja figyelmünket. És rövid idő után orrunk is akklimatizálódik.
    Brassó-Pojana több mint 100 éves múltra tekint vissza. Az 1030-1750 méteren lévő sípályákon rendezték az első síversenyt, míg 1951-ben itt került sor a téli Universiadéra.
    Pihenőként érdemes ellátogatni Erdély legnagyobb városába, az innen 12 km-re található, 320 ezer lélekszámú Brassóba, ahol lépten-nyomon az öntudatos barcasági polgárság emlékeibe botlunk. A régi városháza a csücsök céheinek tulajdona volt, számos épületen még ma is megtalálhatóak a cégérek. A Szent Bertalan-templom építése a XIII. századra nyúlik vissza, és itt található Európa késő gótikus templomainak egyik legszebbike, a XIV. században épült Fekete-templom is, nevét az 1569-es tűzvészben megfeketedett falairól kapta. Az igen közeli kilátóhegyről. Cenkről megkapó panoráma nyílik a környék hólepte hegyeire. Egy erdélyi kirándulást nem elég egy-két napra tervezni, ezalatt csak „belekóstolhatunk” e különleges táj különleges táj atmoszférájába, csak ízelítőt kaphatunk a városok, falvak, tavak, hegyek-völgyek életéről. Azt tanácsoljuk, ami nem fér bele télen, azt pótoljuk be tavasszal, nyáron és ősszel…
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_503772
    Torolt_felhasznalo_503772
    2004. december 21. 11:2254.
    TÉLI KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE

    Az erdélyi havasok érintetlensége rátelepszik az utazókra. Aki valaha járt ott, nem feledheti a hajnali ködbe burkolt szelíd völgyeket, a végtelen rengeteget, a dombok napos oldalán megbújó falvakat, a magyar történelemnek oly kedves erdélyi városokat, a kék eget vállukon hordozó, havas sapka alá húzódó hegygerinceket. E táj kimeríthetetlen kincsestára a természeti és kulturális értékeknek – ideje, hogy felfedezzük magunknak.

    A Gyilkos-tó és környéke

    Az útikönyvek, ajánlók kivétel nélkül egyetértenek abba, hogy az erdélyi ősz a legpompásabb, a legragyogóbb. De igaz az a kora télre is. A legjobb, ha erről egy kiadós gyalogtúra során saját szemünkkel győződünk meg. Kitűnő bizonyíték erre Erdély egyik legizgalmasabb tava, a számos legendával övezett Gyilkos-tó és környéke, amely a mély szurdokvölgyekkel, magas hegyhátakkal tagolt Hagymás-hegységben található.
    A tó szépségéről Orbán Balázs, a Székelyföld legnevesebb ismerője így ír: „Még az is, ki felső Olaszország nagyszerű és Svájcnak ünnepelt tavait látta, bámulattal fog e látvány előtt megállni. Nagyobbszerű tüneményt talán igen, de szebbet, vonzóbbat nem rejtenek a havasok keblökben. ” A monda szerint egy haramia a vásárban szemet vetett a szépségéről híres Ferencz Anikóra, akit elrabolt és a Cohard sziklái közé cipelt. Anikó a havasok szellemének segítségét kérte, aki kivezette őt a zord sziklák közül. Ám a haramia dühében akkorát sújtott egy vasdoronggal a sziklára, hogy a leszakadó kövek elzárták a völgyet, s a felgyűlt víz maga alá temetett mindent. A valóság prózaibb: 1837-ben a tó északnyugati lejtőjén felhalmozódott törmelékanyag megindult, majd nekicsúszott a Cohard délkeleti hegylábának, s elzárta a több patakot egyesítő völgyet, a víz pedig maga alá temetett mindent. Az egykori erdők nyomait őrzik a felejthetetlen hatást nyújtó, tragikus sorsú fenyőcsonkok. A tó egyébként egyre kisebb, és ha így halad a feltöltődés, 2080-ra eltűnik Erdély egyik legszebb és legfiatalabb tava.
    A Gyilkos-tótól elindulva érdemes hosszabb gyalogtúrát tenni a tótól nem messze lévő, az azonos nevű folyóról elnevezett Békás-szorosig, melynek egyes részein mintha túlvilági szellemek kénköves tüzének ördögi sistergését hallanánk. Nem véletlen az, hogy a szurdok három része a Pokol Kapuja, a Pokol tornáca és Pokol torka nevet viseli. Ez utolsó részen a Rezerváció és az Elveszett világ nevű sziklapárkányok a tiszafa utolsó menedékét jelentették, a szoros egyéb részein mára nyoma sem maradt a számos környékbeli településnek is nevet adó növénynek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2004. december 18. 17:1153.
    amugy ha igy velekedsz Romaniarol, mi a francnak jarsz at? a penzuk jo?
    előzmény:
    nnesze (45)
     
  25. 2004. december 18. 17:0952.
    eleg szomoru, hogy igy velekedsz, de nincs jogod az Erdelyi magyarokat romannak nevezni, de hidd el te se vagyy magyar, sot rendesebb egy ottani roman, mint te. szegyen ez a magyar nepre, aki belerug a sajat fajtajaba.
    előzmény:
    nnesze (45)
     

Címlap

top