Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ilcsi termékek ára???

beszi
Létrehozva: 2004. november 17. 08:14
Sziasztok!
Szeretném kipróbálni az Ilcsi termékeket, főleg a fekete szappant, esetleg arckrémet és bőrradírt, csak az interneten sehol sem találtam árlistát, nem tudna valaki árakat mondani nekem, jó lenne tudni mégis mennyibe kerülnek!
Előre is köszi!
  1. 2004. december 27. 13:5626.
    Az érdekes csak az, hogy mint írtam többféle bőrtípusra használtam kifejezetten arra ajánlott pakolásokat. (Ha így bővebben jobban tetszik. )Nem részletezem, de érdekes, hogy az is csípte a vendéget, amit kifejezetten érzékeny bőrre találtak ki. Ekkor bevallom azt gondoltam csak hiszti. Ugyanis a barátnőm és a család őszintébb, mint a többi vendég. Mikor azonban más bőrtípusú vendégeim (a bőrtípusuknak megfelelő pakolást megkapták)is panaszkodtak, már gyanakodtam. Én is kipróbáltam, engem is csípett. Ne mond nekem légyszives, hogy mindegyikben van paprika. Azt ugyanis feltüntetik a leírásokban.
    Nekem nem vált be nem fikáztam őket, csak közöltem, hogy én nem vagyok megelégedve velük.
    előzmény:
    hobbitka (25)
     
  2. 2004. december 27. 13:3925.
    Furcsállom, hogy te magad nem készítetted fel a vendégeidet arra, hogy többnyire paprikatartalmánál fogva néhány pakolás csíp, így fejti ki hatását.

    A régi kozmetikusom szintén lenézte az Ilcsi termékeket, ecsetelte nekem, hogy a családi ház pincéjében gyártják őket, tehát biztosan nem jók. Valószínűleg a kozmetikus sulik oktatói elkötelezettek valamelyik márka iránt, így reflexből elutasítják a másikat, még akkor is, ha ki sem próbálták.

    Hallottam olyan kozmetikusról, aki kipróbált egyéb termékcsaládokat is, de mindig visszatért az Ilcsihez. Én kozmetikus nem vagyok, de visszatérő igen. Ilcsi után huzamosabb ideig a Gigit használtam. Meg is voltam elégedve vele mindaddig, amíg szeboreás foltok nem jelentek meg az arcomon (hideg, fűtés, kaja???), rögtön visszatértem a fekete szappanhoz és a csipkebogyó habkrémhez, és egy hét alatt rendbe jött az arcom.

    Mely termékek szüntek meg?

    Egyébként nemrégiben az Ilcsit beválasztották a világmárkák közé (Adidas stb. mellé), lásd erről a honlapot (Amire büszkék vagyunk)!
    előzmény:
    Gabiiii (24)
     
  3. 2004. december 27. 12:3124.
    Kozmetikus vagyok. Régebben, kb. 2-3 éve még lenézték a szakmában azt, aki Ilcsivel dolgozott. Mostanra már nagyon szépen felfejlődött, fontossá vált, hogy ne színezett, agyon tartósított stb. krémeket és egyéb mindent használjunk. Én is arra gondoltam, hogy bevezetem Ilcsit, mint egy olcsóbb kezelési lehetőséget is. Szerencsére nem vásároltam be mindent hírtelen, (volt néhány dolog, amit már használtam is és ismertem régebbről) jórészt a rövid szavatosság miatt. A vendégeim kijelentették, hogy csípnek a pakolások. Ezek pedig csak különböző típuskokra való zselépakolások. A leggyengébbek. Mostmár nem egy vendég megkérdezi mit rakok rá, csak Ilcsit ne. . .
    Lemondtam róluk. Viszont volt egy olyan hölgy, aki arclemosójukat és tonikot használt.
    Megrendeltem. Eltelt 3 hét. Semmi. Kiderítettem nagysokára, hogy az utazóm már nem dolgozik nekik. Megrendeltem újra, postán. Két hét múlva meg is érkezett. De csak az egyik. Örültem, hogy a vendégem legalább nem mondta vissza ennyi idő után a rendelést. Küldtek a csomagba egy A/4-es listát a megszűnt doglokról(köztük a másik megrendelt termék is). A kapott tonik 1250 körül volt, rá a postaköltség és csomagolás egy sampon méretű megtört papírdobozban 1600. ???
    A postán megkérdeztem hogy lehet. (Egy csomag feladása ugyanis 550 Ft. 5 Kg-ig. +érték 250Ft. )
    Megjegyezném, hogy nem csak a kozmetikus ilyen galád, hanem a fodrász és más továbbértékesítő is. Mindenki azon keres amin csak tud. Ez ma már egy ilyen világ!!
    Egyébként falun lakok, nem tehetek rá 10%-nál többet. Számoljátok ki mennyi volt a ráfizetésem ebben az esetben.
    Egyébként valóban nem drágák és nem lehet hozzájutni boltban. Viszont ha valakit nagyon érdekel, priviben esetleg tudok segíteni. (Nem haszonnal!!!)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2004. december 27. 10:3123.
    A nagynéném amerikábn kozmetikus. Továbbképzésen vol valamelyik hűdenagynevű kozmetikaiszereket gyártó multi cégnél, és ott hallott az Ilcsi termékekről a multi előadójától. Állítólag többször meg akarták venni az Ilcsi kozmetikumok gyártását, mert nagyon jó minőségűek. Az európai, és az amerikai nők genetikailag sem ugyanolyanok (ezt aláírom az itteni látvány után) a bőrük is teljesen más, és állítólag ezek a termékek tökéletesek az európai nők számára. Sajna én nem tudok hozzájuk jutni, bár nagyon szeretnék, a nagynéném sem saját tapasztalat után mondta, hanem csupán azt, amit egy hatalmas konkurens cég előadójától hallott. tehát anniyra azért nem lehet szar.
    előzmény:
    Infomaker (8)
     
  5. 2004. december 27. 08:0722.
    Szerintetek maga Ilcsi néni fogad még vendégeket? Nem feltétlenül kezelésre gondoltam, csak konzultációra. Valamelyik újságban olvastam, hogy első ránézésre meg tudja mondani, kinek van fogtöméscserére szüksége, vagy egyébre, hogy megoldódjanak a bőrproblémái.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2004. november 18. 10:2021.
    Sziasztok!Ilcsi terméket csak kozmetikus árulhat tehát semmilyen ker. forgalomban nem kapható. Az ilcsi által kiadott árlista szerint a kozmetikus 10% hasznot tehet rá de sajnos drágábban adják. Tehát én ugy jártam hogy vérpezsditő testápolót vettem 2 hónapja egy vidéki kozmetikustól pontosan 1456 forintért. elfogyott és itt pesten akartam beszerezni és megkérdeztem egy kozmetikust mennyibe kerül:2300. -forint ugyanaz amit 2 hónappal ezelőtt 1456-ért vettem. Tehát egy ilyen krémnek kb 1300 forint a besz ára amennyiért a kozmetikus kapja. Ezen érdemes elgondolkozni. Szerintem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2004. november 18. 09:1320.
    Szia!

    Én ezt a szemránckrémet használtam legalább fél évig, és mivel nekem ilyesmit nem mondott a kozmetikusom, én estére használtam, és semmi bajom nem volt tőle, pedig általában eléggé érzékeny a bőröm és a szemem is.
    Szerintem nagyon jó kis krém, most akarok venni ismét, mert elfogyott és nem találtam hasonló jó minőségűt elfogadható áron és ahogy itt már említette valaki, elfogadható "tisztasággal".

    Üdv
    Vuk
    előzmény:
    doo-doo (19)
     
  8. 2004. november 18. 09:0419.
    Ja, és nekem azt mondta a kozmetikusom, hogy ezt a szemránckrémet ne éjszakára használjam, hanem reggel kenjem be a szem körüli részt, mert ha este kened fel, és alszol, esetleg jobban belekenődhet a szemedbe. Ez pedig irritálhat!
    Neked mi a tapasztalatod? Egyébként mióta használod ezt a krémet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_476981 (17)
     
  9. 2004. november 18. 08:5818.
    Én is vettem ugyanolyan szemránckrémet! 1 dkg-os kiszerelésben, hogy kipróbáljam, jó-e a bőrömre. Egy kis tégelybe tettek egy "1 dkg-os" betétet, ebbe ment a krém. 600 Ft volt + 200 Ft a tégelyért. Egy darabig (szerintem talán 1-2 hónap) szerintem ez is elég lesz, így azért nem olyan drága.
    Testápoló árat még mindig nem tudok, mert nem akartam már tovább zavarni a kozmetikust (épp dolgozott). Valaki nem tud árat???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_476981 (17)
     
  10. Torolt_felhasznalo_476981
    Torolt_felhasznalo_476981
    2004. november 17. 12:3017.
    Amit én vettem, csengőlinkás szemránckrém, jó nagy tégely volt, nem tudom pontosan, de nem 5-10 ml, hanem legalább 20! És sokáig elég. Mondom, én egy ilyen nagy tégelyt feleztem meg az ismerősömmel, és ezt a mennyiséget használom kb. 2, 5 hónapja. És még van belőle bőven. Pedig nem spórolok vele, rendesen bekenem a szememkörül minden este. Úgyhogy abszolút nem drága szerintem. És az külön jó, nekem legalábbis fontos volt, hogy ezek a krémek abszolút tiszták, csak növényekből készülnek, nincs bennük semmi állati eredetű trutyi. . . . és nem is tesztelik állatokon!!
    Nekem ez sokkal jobban tetszik, mint a szuper-hiper, tartósítóval, meg mindenféle katyvasszal telenyomott, mesterséges és méregdrága kencék! Amiket ráadásul majdnem mind állatokon tesztelnek :-((((
    előzmény:
    doo-doo (14)
     
  11. 2004. november 17. 12:2316.
    Hát így nem annyira drága, de lehet, hogy a kozmetikus még tesz rá az árra!
    előzmény:
    doo-doo (14)
     
  12. 2004. november 17. 12:1715.
    Kicsit összekavarodott a hozzászólás szövege, bocsi! :-) Azért talán érthető! :-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2004. november 17. 12:1514.
    Én is pont ezután kajtatok!
    miután megtudtam innen, hogy a krémek 1000 és 1500 között vannak. Ha ezek a bolti 50 ml-es kiszerelésnek felelnek meg, akkor ez nem is olyan nagyon vészes, a boltokban is ennyi az átlagár (Nivea, Oil of olaz stb. ), a testápoló ára (és a hozzá tartozó mennyiésge) érdekelne!
    Szerintem nem ciki bemenni a kozmetikushoz ezért! Elvégre nekem speciel Ő ajánltta, hogy majd megmondja, szerinte mi tenne jót a bőrömnek. Csak nem szeretnék kétszer menni, ha nincs nálam elég pénz. . .
    Ha bárki tud még szemránckrém árat, írja meg!!!
    előzmény:
    beszi (1)
     
  14. 2004. november 17. 09:2713.
    Zsíros bőröm van ami ráadásúl hámosodásra hajlamos:(
    Sűrű erőteljes radírozás és csipkebogyó krém nagyon jót tett. Kevésbé zsírosodik azóta az orcám és puhább a bőröm. Már pontosan nem emlékszem úgy 20-30ml tégelyben kaptam 1000. -ft ért.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2004. november 17. 09:2212.
    Én is nemrég kezdtem használni a kökényes krémet (pattanásos bőrre), de nekem nagyon bejött!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2004. november 17. 09:2011.
    Bovebben?
    előzmény:
    Infomaker (8)
     
  17. 2004. november 17. 09:1910.
    Én is szeretném kipróbálni a csipkebogyós krémet, mennyibe került, és hány mili volt? Hat hónap a szavatossági idő?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707712 (4)
     
  18. 2004. november 17. 09:199.
    Én is nemrég ismertem meg az Ilcsi-termékeket a kozmetikusom révén. Nekem nagyon bejött:)Csak azt sajnálom, hogy nem lehet űzletben kapni. Olyan ciki, most, hogy állítsak be a kozmetikus lányhoz. . "ja nem kérek semmi kezelést. . csak egy kis krémecskét. . "
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2004. november 17. 09:078.
    Ilcsi=szar
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_476981
    Torolt_felhasznalo_476981
    2004. november 17. 09:027.
    Ilcsi termékéket csak kozmetikustól vehetsz, és csak olyantól, aki maga is ezzel dolgozik.
    Elvileg.
    Gyakorlatilag már én is vettem ismerős által, csak úgy.
    Csengőlinkás vagy milyen szemránckrémet vettem, nem volt drága, már nem emlékszem egész pontosan, de 3. 000 alatt volt egy nagy tégely. És mivel elfeleztük az ismerősömmel, így ezervalamennyit fizettem érte.
    És nagyon jó! :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_820599
    Torolt_felhasznalo_820599
    2004. november 17. 09:026.
    Általában 1. 000, - - 1. 500, - Ft körül van minden krém. Kis tégelyben adja a kozmetikus, ami kb. 5 cm átmérőjű és 1, 5 cm magas. A krémből ez kb. 2 hónapra elég, a radír meg a maszkok pedig kb 6-szori használatra. Ezeket üzletben, vagy gyógyszertárban nem lehet venni, csak kozmetikusnál.
    előzmény:
    beszi (1)
     
  22. 2004. november 17. 08:595.
    Én is úgy tudom ahogy te. Ha változott a helyzet annak nagyon örülnék.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_707712 (4)
     
  23. 2004. november 17. 08:564.
    Ilcsi termékeket lehet bolti forgalomban kapni?Én úgy tudom, hogy csak a kozmetukustól szerezhető be. Nekem is pont most fogyott el a csipkebogyós krémem ami nagyon jót tett az arcbőrömnek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2004. november 17. 08:513.
    És 1000 Ft-ért hány millit vettél???
    előzmény:
    fiúsmama (2)
     
  25. 2004. november 17. 08:442.
    Fekete szappant legutóbb egy ezresért vettem. Volta már aki 1400-ért adta ezelőtt 2 évvel. A többit nem ismerem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top