Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Én sem maradtam a szakmában. Most logisztikázok és ugyan érettségi után 3 évig óvónőként dolgoztam, már el sem tudnám képzelni, hogy mit tudnék kezdeni 20 eleven rosszcsonttal.
Na a furulya az, amit nem szoktam hangoztatni... Igen derült perceket okoztam már azzal, hogy gyakorlatilag a furulyázás jól ment...
És beugrott még egy név: Gálné Kaposváry (vagy Kaposy) Márta. Szégyen, hogy nem tudom pontosan, mert miután otthagytam a Bemet nála dolgoztam egy évig. Egyébként kémiát tanított.
Ez jóóóóó ....
Egyébként én sem tudok ... már furulyázni sem, igaz a furulyám el is tünt azóta ... azt egy kicsit sajnálom.
A gyerekek szempontjából azt hiszem én is jól döntöttem
Ma meg már be is látom ...
Reményinét én is szerettem,Kis Maris szintén "boldogított" minket.Az én emlékeimben úgy él a suli,hogy sokat kellet tanulni és elég nehéz volt.Ráadásul az éneket tényleg elég komolyan vették.De nem akarok panaszkodni,mert végül mindenből ötösre érettségiztem.
Ja és nekem egy barátnőm a mai napig megmaradt onnan.Érdekességképp ő például most épp fogorvosnak készül az egyetemen.Úgy tűnik sokan nem lettünk óvónők
Nem vagy selejt, egyébként sem az a cél, hogy azokat érjük el akik be is fejezték a sulit, hanem azokat, akiknek emlékük fűződik hozzá. Juhász Gyöngyi nem testnevelést tanított véletlenül?
Egyébként így, hogy leírtad, nekem is beugott hogy a matekos Kata Reményiné volt!
Igen Virág,másik leányzó pedig Karina.
Egyébként úgy tudom humán középiskola lett a sulink neve.Tehát túlnyomórészt még mindig humán tárgyakat tanítanak.Én annak idején nagyon örültem,hogy nem kellett matekból érettségizni.Persze helyette volt angolból is érettségi.Azóta is mindenki nagyon csodálkozik ezen.
Te óvónő lettél, ill. maradtál végül?
Nem jut eszembe a lányok neve, pontosabban Virágra emlékszem, de mi a másik lány neve?
Szóval Pisti "elcsavarta" a lányok fejét. Na igen, valahogy 77-78 körül született.
Hát mikor minket tanított akkor Pisti már kb. érettségi előtt állhatott !Mi fiatal lányok meg csak pillogtunk,mikor néha bejött Pisti a suliba.Magas,helyes,hosszú hajú fiú lett.Marika néni lányai is nagyon helyesek voltak,utolsó évben mikor Olaszországba mentünk kirándulni,akkor jöttek ők is.
Dezső bácsi még az én időmben is árulta a színházjegyeket,de én nem is tudtam,hogy ő régen tanár volt.(ha jól értettem)És akkoriban Korpa Béla volt az igazgatónk.
Osztálytalálkozón tudtam meg,hogy miért volt ránk kevés ideje az érettségi előtt.Állítólag volt valami komoly betgsége(rák?).Nem tudom biztosra és nem akarok hülyeséget írni.Nem is részletezte és szerencsére akkor már gyógyult volt.Ugyanolyan kedves és mosolygós volt,mint rég.
Mi van Marika nénivel?
Nekünk idén lett volna 20 éves érettségi találkozónk, de senki nem szervezte meg, mert aki eddig összefogta ezeket a dolgokat állítólag némi magánéleti válságba került ... gondolom kisebb gondja is nagyobb ennél...
Pedig idén először elmentem volna ... ilyen az én formám ...
Én is így vagyok, de a legkedvesebb tanárom az Anna néni volt (sajnos a vezetékneve most nem ugrik be), magyart tanított.
Volt egy bunkó fiatal orosztanár is, azt meg kirugattuk, csak néhány hónapig bírta, minden lánnyal aki csak jobban nézett ki ki akart kezdeni (én nem tartoztam közéjük ...  
Sziasztok!
Én 1994-98-ig jártam a BEM-be.Szintén Vácziné Marika volt az osztályfőnököm.Nagyon kedveltem!Nekünk 2 éve volt osztálytalálkozónk és ő is eljött.
Én már nem kaptam annak idején óvónői képesítést csak éretttségit 4.év után.Ott kellett maradni ötödéven és akkor kapott az ember lány vmi szakát,amivel természetesen sok mindent nem lehet kezdeni.
De azokból a tanárokból, aki engem tanítottak sem emlékszem mindre!
Arra emlkékszem, hogy sűrűn változtak a tanárok, na de ennyire?
Igaz sok olyan tanárt sem ismertünk, aki a saját évfolyamunkban tanított, mert annyian voltunk, hogy arra kellet tanár kapacitás.
Ráadásul a mi évfolyamunkban hozták be, hogy szombaton nem kell suliba járni, ennek az lett a folyománya, hogy hetente volt vagy 2 nulladik órán és vagy 2x hét óránk. Húzós volt ...
Nekem a matekot meg a fizikát valami Katalin tanította, de a reáltárgyakat mindíg utáltam (kivéve általánosban a fizikát, de ott jó volt a tanár), meghát nem is voltam túl szorgalmas diák ...