Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Londonban szulni?!

nicole24
Létrehozva: 2004. november 8. 13:43
Sziasztok!

Masfel hete tudtam meg, hogy babat varok. Aminek a parommal egyutt nagyon orulunk. Csak egy kis nehezsegbe utkoztunk..., ugyanis egy eve Londonban elunk es semmi tapasztalatom sincs sem a terhesseggel sem a kulfoldon szulessel kapcsolatban. Itt szeretnem megszulni a babat mert nem szeretnenk feladni itteni eletunket.
Olyanok segitseget varom, akik itt elnek Angliaban babat varnak, vagy kis gyermekuk van, vagy barmiben ugy erzi segiteni tud. Minden aprosag erdekel, baba klub, korhaz, orvos nev, papirok, szoval minden.

Elore is koszonjuk!!
  1. 2009. július 19. 21:0662001.

    Gratulálok Gabi a 62000-hez.

     

    Hú, nem semmi. Most már nagyon nem tudsz mit csinálni, ezt a sors eldöntötte. És ahogy értem még előtte hogy eldöntötted.

     

    Én is aggódnék a helyedben. Van valami normális doki a környéketeken? Én a  helyedben elmennék hozzá és kipakolnék mindent ami az eü gondjaidat és Jade-s előzményeidet illeti, nem árt ha rajtad tartják a szemüket az elejétől fogva. Esetleg adhatna tanácsokat.

     

    Hát nem lesz egyszerű Gabi, de ezt valaki fenn (mert te tudom hiszel az ilyenben) már eldöntötte. Innentől kezdve rajtad a világ szeme. Próbáld meg könnyedebben venni, esetleg kicsit örülni is neki most már. Hátha te is jobban érzed magad.

     

     

    előzmény:
    ch@tnoir (62000)
    2009-07-19  20:40
  2. 2009. július 19. 20:4062000.
    HOgy a 62000. legyen a babas hsz. :-)))) 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2009. július 19. 20:3961999.
    Talan varnom kellett volna meg ...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2009. július 19. 20:3961998.

    Sziasztok Kislanyok,

     

    visszaolvastam, de most nem nagyon tudok valaszolni. Tele van a fejem magammal.

     

    Ugyanis

     

    kisbabam lesz.

     

    Hat most mit mondjak?

     

    Meg nem tudok orulni. Meg egy kicsit feszult vagyok. Hoztam egy dontest, amit most az elet megvaltoztatott.  Es csak imadkozhatok erte, hogy minden rendben legyen velunk.

    Wale nagyon helyes volt. Orult nagyon, de jobban aggodott, hogy en most hogy vagyok. Tudja nagyon jol, hogy ez most nem egy egyszeru helyzet nekem.

     

    A vicc az egeszben, es ezt meg is beszeltuk, hogy Jadeval pont igy voltunk.

    Meg nem tudtam, hogy terhes vagyok, de meg csak vartam a mensim, amikor mondtam neki, hogy varnunk kene vele meg egy kicsit. Amibol akkor is tobb napos siros-vitatkozos tortenet lett. Es amikor kibekultunk, rendeztuk sorainkat, megnyugodtunk addigra pont nem jott meg es en megcsinaltam a pozitiv tesztet.

    Az elet ismetli onmagat.

    Na, hat ennyi lanyok.

    Meg egy ket nap es en is tul leszek az aggodalmaimon. Remelem.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2009. július 18. 14:3561997.

    Nálunk karácsonyra is vittel ajándékokat a szülők. Én csak egy kis Bp zsebkönyvet vittem.

    Most meg úgy gondoltam, hogy illik megköszönnöm azt a sok segítséget, amit nyújtottak Henikének. Nagyon odafigyeltek rá. Nagyon sokat foglalkoztak vele és ennek köszönhetem, hogy ő is jól érzi magát itt. Ez azért nagyon jó dolog.

     

    Vera!

     

    Remélem, a nagyidnál átmeneti a rosszullét.

     

    No, megyek, mert indulnk golfozni.

    előzmény:
    bluebell (61991)
    2009-07-18  13:42
  6. 2009. július 18. 14:2361996.

    Nem tudja véletlen valaki, hogy mennyibe kerülhet kb. egy költöztetőcég, ha be is csomagoltatsz velük?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2009. július 18. 14:1861995.
    Vera, azt biztos azért kaptad, mert tudják, hogy nem kapsz fizetést, és ennyit minimum megérdemelsz. Persze, ha évente változik a tanítónéni, akkor természetesen megérdemel búcsúzáskor egy kis apróságot.
    előzmény:
    barackmano (61994)
    2009-07-18  14:15
  8. 2009. július 18. 14:1561994.

    Látod milyen tökagyú vagyok? Persze, emlékszem.

     

    Itt minden máshogy szokás, nézem én is a többieket. De drága nekem számításba sem jöhet. Sajnos minden évben más a tanítónéni meg ped. assz. nekik jár valami. A végzősök az igazgatónőnek is vesznek.

     

    A 25 fontot nekem a szülői munkaközösség dobta össze, mivel vannak páran nem hiszem hogy megerőltető volt. Már kaptam tőlük egy 50-est Karácsonyra is.

    előzmény:
    bluebell (61993)
    2009-07-18  14:09
  9. 2009. július 18. 14:0961993.

    Vera, telefonon beszéltük, hgoy megyünk Keszthelyre pont akkor, amikor Hari is ott lesz.

     

    Mi most is csak azért vittünk egy kis ajándékot, mert Rubin most volt utoljára. Azok, akik szeptemberben még mennek vissza,  nem vittek semmit. Később, az iskolában már más, mert ott csak 1-2 tanár van, akkor is oké egy csoki, de én nem hiszem, hogy valaha is vennék értékesebb ajándékot. Azt majd csak ballagáskor, de lehet, hogy akkor is együtt vesz valamit az osztály, úgy mint otthon, nem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2009. július 18. 13:5161992.

    Ezek szerint mind a kettőnk mamája 90 felett van. De örülök hogy a tied jól van!!!

     

    Ez komoly ti is jöttök Keszthely felé? A múltkor ott találkoztunk Eszterékkel, most esetleg összehozhatnánk valami közöset.

     

    Én nem adtam pénzt, mi is csak csokit meg ilyeneket vettünk, szerintem ki mit tud. De azért ha 30 gyerektől kap az a szerencsétlen tanítónéni csokit meg parfümöt (mástól is hallottam) meg piát, azért nem járt rosszul.

     

    H elvitte Tomit gym után a nagyihoz, én meg kitakarítom a lakást felkiáltással itthon maradtam. Most épp pihizekKözben a randi a kozmetikussal totál kiment a fejemből, de hívtak, odaszaladtam, most szép szempillám van.

    előzmény:
    bluebell (61991)
    2009-07-18  13:42
  11. 2009. július 18. 13:4261991.

    Sziasztok.

    Vera, remélem a nagyid hamar túl lesz a válságon. Ő is már elég idős, sajnos őket jobban megviseli ez a meleg. Emlékszel, amikor kb. fél éve panaszkodtam, hgy a mamám nem éli meg a holnapot, olyan beteg. Erre most semmi baja, virul, mint egy virágszál. (bár öregesen, nem olyan mozgékonyan, de hát ő már túl van a 90-en.) Szóval drukk, hogy a mamád is még sokáig egészségben éljen.

     

    Már alig emlékszem, hogy miket írtatok. Engem meglepett Szandra, hogy parfümöt vettél, meg hogy valaki pénzt adott. Ezek szerint itt a tanárokat elhalmozzák. Az orvosok után azt gondoltam, hogy max. egy csokor virág, vagy csoki elég megköszönni a kedvességüket. Mi bonbont vittünk mind a hat óvónőnek, plusz még virágot Rubin közvetlen óvónőjének. Meg mindnek készítettünk egy-egy fakanálbábot Rubinnal, amire ráírtuk a nevüket, meg "Thank you." és még Rubin nevét emlékbe.

     

    Eszter, de jó, hogy ilyen mozgalmas életet éltek. Aug. második hetében tervezzük a Balcsit, Keszthelynél. Jó lenne, ha össze tudnánk futni. Bérlitek a hajót? Ez nem az, amit Ken hozott, ugye? (biztos nem vittétek át a tengerrről a Balatonra). Egy nap bérelhetnénk együtt. Magunktól soha nem mennénk vitorlázni, mert nem értünk hozzá, de ha van aki irányítja, akkor szívesen benne lennénk, természetesen osztva a költségeket.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2009. július 18. 08:2561990.

    Nem is lett rosszul, csak már napok óta panaszkodik hogy fullad. Tegnap apukám elvitte a dokihoz, ő küldte be.

     

    Úgy sajnálom, ha minden igaz nem megy be hozzá senki ma sem.

    Már alig várom, majd én úgy meglátogatom!!!

    előzmény:
    Nyulcsi (61989)
    2009-07-17  23:34
  13. 2009. július 17. 23:3461989.

    Verus nagyon sajnálom a nagyidat.Remélhetőleg tényleg csak a meleg miatt lett rosszul. Ebben a hőségben nem is lenne csoda. Ha nagyon vacakul lenne gondolom nem kivánkozna haza. Tominak meg gratula.

    előzmény:
    barackmano (61988)
    2009-07-17  15:10
  14. 2009. július 17. 15:1061988.

    Ez tetszettEz mondjuk olyan igazi kutyás kifejezés, jutifali.

     

    Ma be kellett vinni a kórházba a nagyimat szívelégtelenséggel. Még bőgtem is egy csomót, erre most mondta Apukám a telefonba hogy fél nap után haza akar menni mert unatkozik. Úgyhogy annyira rosszul nem lehet. Gondolom a meleg tett be a szívének.

     

    Kiírták a pontokat a gym weboldalára, Tominak 8.3 és 8.8 lett, amitől mondjuk nem kell hanyatt esni, de mivel nem kifejezetten tornásznak szánom, nekem épp megfelelő.

     

     

    előzmény:
    Avocado2 (61987)
    2009-07-17  13:05
  15. 2009. július 17. 13:0561987.

    juti en azt hittem valami kedvenc jatekmarka mint mondjuk a lego 

    Most beszeltem Tinaval telefonon, Fureden vannak tokre elvezik csak ok se birnak aludni ejjel a melegtol. 

    előzmény:
    barackmano (61985)
    2009-07-17  11:09
  16. 2009. július 17. 12:5061986.

    Sziasztok, bocsi, hogy ide írom, de hátha valakit érdekel:


    Baba és gyermek fotózást vállalok Londonban (és környékén)!
    Több éves fotós tapasztalattal.
    Felszerelés: Canon EOS 350D fényképezőgép objektívekkel, külső vakuval.
    A képek cd-n,igény szerint PS utómunkával kerülnek átadásra.
    Képek találhatók itt: http://s306.photobucket.com/albums/nn265/opusz/

    Érdeklődni üzenetben itt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. július 17. 11:0961985.

    40 fok hajnalban, mondjál még ilyeneket Eszter, mindjárt nem megyek sehova

     

    Ha jól tudom ezt nem lehet átváltani, de ez is nyelvizsgának minősül otthon. Én az idegenvezetői miatt csináltam meg mert ahhoz kellett, de a Rigó utcaival nem volt kedvem (esetleg évekig vacakolni). A Rigó utcai kétnyelvű, ez meg egy, ha az van előírva nekik szerintem az kell.

     

    Aztán azóta épp változhatott.

     

    juti= jutalom

     

    előzmény:
    Avocado2 (61984)
    2009-07-17  10:12
  18. 2009. július 17. 10:1261984.

    Agota gratulalok! Tok ugyes vagy! Ezt egyebkent at lehet valtani a Rigo utcaira? Egy ismerosomnek kellene majd a diplomahoz, azert kerdezem.

     

    En a sirni hagyasra mindig ugy gondolok, hogy "most tanitom meg neki, hogy kell magat megnyugtatni" kb 20 percben huztam meg a tureshatart, hogy az utan megyek be de Karin mikor kisebb volt, majdnem percre pontosan 15 perc mulva visszaaludt, 2 ejjel, harmadszor mar nem ebredt. de persze ezt azert eljatszottuk havonta 1x. Egyebkent ezt en is hallottam mastol, hogy apukat kuldte be es ettol tok hamar leszokott a baba a sirasrol.

    Most eleg jol alszanak, csak mivel 40fok van mar hajnalban kakukkolnak 5 meg fel6 korul eleg faraszto.

     

     Vera, mi az a juti?

    előzmény:
    Deme71 (61881)
    2009-07-09  17:23
  19. 2009. július 17. 08:2661983.

    Ez a hosszú szoknya póló kombináció nagyon jól áll a lányaidnak, olyan szép sudár benne mind a kettő. Félelmetes hogy nyúlik Helga is. Csinik nagyon. Tök jó ez a diszkó. A másik 2 kislány kicsoda?

     

    Én már egy vagyont költöttem mindenki tanítónénéjeire, meg partykra. Szerintem az iskolaiak a legkisebb dolognak nagyon örülnek, pláne ha minden gyerektől kapnak valamit. A parfüm jó ötlet, abból biztos nem kapnak egy rakattal legalább.

    Mi is csak lapot, meg csokit adunk Miss Sterry kap egy kis plüsszsiráfot is.

    Mert ma természetesen party is lesz, természetesen egy ikerpáré, így dupla költség. El sem hiszem, utolsó nap.

     

    Én nem látok semmi rosszat abban ami az iskolánkban történt, az elsősegélyben ís így van leírva, mást nagyon nem lehet tenni. Ha mondjuk kihívta volna a mentőket mire odaértek már késő lett volna. Gondolom látott már pár ilyet.

     

     

    előzmény:
    teacska (61982)
    2009-07-16  23:58
  20. 2009. július 16. 23:5861982.

    Sziasztok!

     

    Eszter, Gabi,

     

    Nektek is nagyon szépen köszömöm a dícséretet Henikére. 

     

    Vera!

     

    Jó, hogy írtad ezt a 25 fontot, mert épp ezen szenvedtem, hogy mennyit illik adni, vagy mit. Mivel nem tudok sok pénzt adni sajnos, így egy parfümöt vettem a tanárnéninek. Remélem, örül neki. A többi, Henikének segítő tanárnak meg egy-egy bonbont. 

    A kislány ájulása számomra nagyon ijesztő. A reakció meg egyenesen felháborító. És ha az én gyerekem járna így??? Nekem sajna mindig ez jut ilyenkor az eszembe...

    Tomi füzete nagyon tuti!

     

     

     

     

    Ágota!

     

    Az a hely, amiről írsz nem kastély, hanem egy apátság. Mont St. Michel a neve. Én voltam ott, gyönyörű....   többek közt itt is lehet olvasni róla és sok képet látni. 

     

    Gabi!

     

    Teljesen jogosak a félelmeid a gyors babavállalással kapcsolatban. Én megértem minden részletét. Remélem, Wale is inkábbtámogatni fog az akadályok leküzdésében vagy meghagyja Neked a döntés jogát.

     

     

    Mi ma gyerek diszkóban voltunk, melyről a képeket itt nézhetitek meg. 

     

     

    No, most befejezem, mert hazajött Gábor.

     

    Mindenkinek kellemes hétvégét!

    előzmény:
    Deme71 (61978)
    2009-07-16  21:11
  21. 2009. július 16. 23:0561981.

    Hát az meglehet. De reménykedek hogy valaki másé. Dórika meg még a hasadban csücsül mert csak rám várt. Másnap már jöhet is.

     

    Persze nem haragszom meg akkor sem ha őt tartogatod. Inkább a pasik szoktak lustálkodni.

    előzmény:
    Nyulcsi (61980)
    2009-07-16  22:35
  22. 2009. július 16. 22:3561980.
    Tényleg szupi volt. Mire legközelebb találkozunk valószinüleg már egy kisbaba lesz a karomban.
    előzmény:
    barackmano (61979)
    2009-07-16  21:56
  23. 2009. július 16. 21:5661979.

    Jó utat Ágota, gyere mindenképp mesélni, nagyon jól hangzik amiket leírtál, biztos fantasztikus lesz. Hozz majd sok képet.

     

    Amennyit kivettem belőle ez a csaj egyébként sem túl egészséges, vannak bajai, de most 3 napja éjszakázott hogy befejezze az iskolát, nekem ennyi nem lenne elég de neki úgy látszik sok volt.

     

    A tanárunk mondta is hogy szép is lenne ha minden nővér pánikba esne ha ilyet lát.

     

    Kidobáltam Tomi egy csomó játékát meg régi cuccát. Ha valakit érdekel favonatszett(kettő egyben) vagy autóút szett szivesen odaadom, azt az ágya alatt tárolom. Látta hogy elpakoltam valahova, de még csak meg sem kérdezte hova lett.

    Esetleg ha valakit még érdekel IKEA felnőtt ágy, beépített matraccal, H valami 100 körül vette, 30-ért odaadjuk akárkinek ha valaki tud valakit. Alig használt.

     

    Nagy átalakításokat tervezek ha hazajöttünk, Tomi átköltözik H szobájába.

     

    Ma itt volt Noémi!!!! Olyan klassz volt, kínaiztunk, dumáltunk. Kijött velünk a parkba Kieran-ékkel suli után. Olyan furi volt,a fiúkat abszolút nem érdekelte már a játszótér, viszont 2 kislánnyal (az egyik osztálytárs a másik a másikból) órákig elvoltak, remekül szórakoztak. Olyan furi nézni ahogy így felnőnek. Utána még Starbucks-oztunk Noémivel.

     

    Köszi hogy jöttél Noémi, szupi volt!!!!!!

    előzmény:
    Deme71 (61978)
    2009-07-16  21:11
  24. 2009. július 16. 21:1161978.

    Sziasztok!

     

    Vera, Tomi füzete nagyon tuti! Pont melletted ájult el a csaj? Jó, hogy a hozzáértő nő ilyen higgadt volt. Gratula a csokorhoz, biztos nagyon jól esett!

     

    Eszter, jó kis mozgalmas napjaitok vannak! Hová lesz a következő vitorlástúra?

    Anyukám is mondta ma, hogy iszonyat meleg van otthon.

     

    Mi lehet, hogy holnap indulunk Franciao.-ba (eredetileg szombaton akartunk indulni, de az intéznivalók nagyrészével megvagyunk).

    Már kivasaltam a ruhákat, csak a táskákba kell betenni (szinte). Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz, még csak Párizsban voltam. Három napot töltünk a Loire völgyében, aztán kettőt északra, Normandia és Bretagne határán, ahol egy gyönyörű helyet nézünk meg: egy olyan 'szigetet', amin egy hatalmas kastély áll - a sziget szinte a kastély mérete, szóval teljesen beépített - és csak apálykor lehet megközelíteni. Állítólag a Gyűrűk Urában erről mintázták Minas Tirith városát. Azután Le Havre-ba megyünk, majd  hazafelé Reims-ben szállunk meg (koronázóváros).

     

    Gabi, Wale kaki-kezelése   Sajnálom, hogy ilyen nehéz a helyzeted, nagyon remélem, hogy javulni fog! ++++++++++

     

    Bocs, hogy nem regálok, csak a legutóbbiakra, ki vagyok nyúlva. Puszi mindenkinek, majd ha visszajöttünk, benézek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. július 16. 21:0761977.
    Vera, es mitol ajult el a csaj? Beteg? Nem semmi nyugodt a tanarotok.
    előzmény:
    barackmano (61975)
    2009-07-16  13:13
  26. 2009. július 16. 16:0461976.

    Na most vegigolvastam.

    Gabi nagyon sajnalom hogy veszekedtetek. En nagyon tisztellek hogy ilyen emelt fovel csinalod vegig ezt az egeszet, sokszor gondoltam milyen nehez lehet, es foleg hogy szinte mindig egyedul vagy. Gondolom neha orjito. Es szinte soha nem panaszkodsz. Remelem hamarosan egyenesbe jottok. Jade gyonyoru, es olyan kis formas. Nagyon nagyot nott.

     

    Kriszta sajnalom h nem jott ossze a haz. Nekunk azt mondtak hogy a survey-nek mindig "talalni" kell valamit kulonben ugy erzi a megbizo hogy hiaba fizet. Van egyebkent egy nagyon jo konyv, az angol fogyasztovedelmi magazin adja ki, "Buy, sell and move house. A complete guide to climbing the property ladder" kiadja a Which? essential guides. meg tudod nezni a www.which.co.uk oldalon. nagyon jo tippeked ad szerintem.

     

    Noemi, en a malnalevel tearol olvastam jot is rosszat is, ugyhogy aztan kiegyeztem 1 bogre/nap-ban az utolso heten.

     

    Szandra, nagyon ugyes a kislanyod h ilyen jol szerepel! 

     

    Olyan eszmeletlen meleg van, felforr az agyvizunk.  Felebredtek a gyerekek- sztem lemegyunk a kertbe valami lavorral es beleulunk 

    előzmény:
    barackmano (61975)
    2009-07-16  13:13
  27. 2009. július 16. 13:1361975.
    Eszméletlent tényleg ott kell hagyni, azaz azonnal stabil oldalfekvésbe kell rakni ha nem abba esett, a mentőket szokás hívni, de mivel volt eü-s gondoltuk ő tudja. Én csodáltam a nyugalmát, nekem a hideg futkározott a hátamon.
    előzmény:
    Nyulcsi (61973)
    2009-07-16  12:41
  28. 2009. július 16. 13:0761974.

    Sziasztok, huu tenyleg jo regen nem jottem, tombol a nyar, folyton ingazunk Bp meg Balcsi kozott az az erzesem h folyton csomagolok, hol ki, hol be... Mondjuk nem panaszkeppen mert jo ez a mozgalmas elet. Szombaton megint megyunk vitorlazni.

     

    Ez a swine flu eleg gaznak tunik, de mondjuk az angolok nagyon lazan fogjak fel a betegsegeket, meg oviba is lehet menni betegen.Remelem Vera, Tina titeket elkerul.

     

    Kriszta nagyon szupernek tunik ez a nyaralas. Nem tudom miert hittem hogy M.o.-ra jottok.  Es az utolso mondatod nagy megfogott - hogy szep volt de faraszto, es hogy a gyerekeknek tulajdonkeppen a Balcsi is szuper. Hat igen, ezt en is mindig megallapitom hogy ilyen picikkel...De azert mi is megyunk, mert a szuloknek is kell egy kis "kikapcsolodas"(?).

     

    Szegeny Jade, mire ezt irom mar biztos jobban van. Gabi ne okold magad te biztos nagyon vigyaztal.

     

    Agota, latom mar nagyon keszulodtok nem irigyellek a pakolas miatt. Kata mar biztos nagyon varja h vegre magyar gyerekekkel jatszhasson! Nagyon jol menedzseled Katat es milyen kis okos hogy belatja utana hogy igazad volt!

     

    Tunde, szerintem tok jo hogy ennyit szoptatod. Nekik is nagyon jo, allitolag a mellrakot is megelozni, es ha ezzel szeretne vigasztaodni legalabb tudsz rajta segiteni. Szerintem ezen ne edd magad, en japanban nagyon sok olyan anyukaval talalkoztam akik evekig szoptattak. Par ev es mar ugyse hozzank jonnek vigasztalodni...  

    előzmény:
    barackmano (61860)
    2009-07-07  14:25
  29. 2009. július 16. 12:4161973.

    Nem is nem is. Magamtól is tudtam volna. De durva hogy csak hagyták ott feküdni. Vagy már ismerték és tudták hogy mi  a baja?

    előzmény:
    barackmano (61972)
    2009-07-16  12:21
  30. 2009. július 16. 12:2161972.

    Na persze mert adtam segítséget

     

    Pirospont AngyalkaÜgyi vagy

     

     

    Ma voltam utoljára suliban. Majdnem szívrohamot kaptam, elájult egy csaj, de pont mellettem és végigsúrolta az oldalamat. Szerencsére ott ült a másik szobában a tanárunk, ő NHS nővér is, kirohant és halál nyugodtan azt mondja: Most mit pánikolsz? Teljesen OK minden.

    Mondjuk ügyesen esett a csaj mert stabil oldalfekvésbe vágódott el, még a helyet is kinézte magának. Megnézte a tanárunk él, és a legnagyobb nyugalommal leült, majd felkel, közölte. Tényleg felkelt 5 perc múlva.

     

     

    előzmény:
    Nyulcsi (61971)
    2009-07-16  09:39
  31. 2009. július 16. 09:3961971.

    A farkas felmászott a tetőre , lement a kéményebe. A farkas nem tudta elfújni a téglaházat. Egyértelmű.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2009. július 15. 20:3961970.
    Lehet csak nekem egyértelmű, ez a 3 kismalacból van.
    előzmény:
    barackmano (61969)
    2009-07-15  20:38
  33. 2009. július 15. 20:3861969.

    Mindenki swine-flu-s már???

     

    Hari is azt mondta hogy jelenleg nem könnyű házat eladni sehol. Talán hamarosan rendeződnek kicsit a dolgok és nekifuthattok megint Kriszta.

     

    Képzeljétek kaptam ma egy hatalmas csokrot lappal meg 25 fontot az ovis anyukáktól, egy másik óvónő hozta nekem akinek oda jár a lánya ahova Tomi. Pénteken bemegyek a legvégére és vettem én is a többieknek lapot meg csokit is fogok. Az anyukáknak meg megköszönöm.

     

    Megkaptuk mi is Tomi egész éves munkáit, én remekül szórakoztam a rajzain meg a spelling-jén. És mennyit rajzoltak, festettek, vágtak, ragasztottak....mindent.

     

    Ez a lap pl. tetszett. Ez az angol-füzetéből van.

    előzmény:
    ch@tnoir (61968)
    2009-07-15  20:16
  34. 2009. július 15. 20:1661968.

    Kriszta, nekem nem is reagaltal arra ami irtam, illetve kerdeztem. De mindegy is.

     

    A 61954-ben kerdeztem, hogy nektek hol hogyan mikor lenne jo jovo heten a tali.

     

     

    Ma levittem Jadet a ket hete foglalt idopontunkra GP-hez oltasra, erre kozoltek, hogy tegnap hagytak uzenetet nekunk a telefonunkra, hogy a nurse swine flu-s es toroltek.

    Most megint masfel hetet kell varnunk.

    Sajnalom a not, de bosszant is, hogy nem tudtam rola. Sajnos ez a telefon nem jelzi, ha uzenet van.

    Hat ennyi.

    előzmény:
    bluebell (61967)
    2009-07-15  19:53
  35. 2009. július 15. 19:5361967.
    Vera, nagyon kedves vagy. Köszönöm a biztatást. Teljesen igazad van, mi is pont így gondoljuk. Bár biztos emlékszel, hogy már a második "vevőnk" lép vissza. Egy éve volt a másik. Egyszerüen nincs szerencsénk ezzel a házzal. Persze nem dőlünk a késünkbe, megy tovább az élet. Mi szeretünk itt lakni, legfeljebb maradunk, és nem lesz két normális méretü gyerekszobánk, és oldalbejárónk a kertbe. Ettől még boldogok vagyunk. De az biztos, hogy most egy jó időre levesszük a piacról a házunkat, nem áruljuk tovább.
    előzmény:
    barackmano (61966)
    2009-07-15  15:39
  36. 2009. július 15. 15:3961966.

    Fürdés közben rajtatok gondolkodtam Kriszta, végül is szerintem nincs okod a panaszra. Olyan jó kis csapat vagytok Norbival, van 2 csodaszép, okos lánykátok, eddig minden olyan szépen haladt, most épp történt egy kis alakadás, de nehogy már pár hülye survey-people keresztbetegyen, majd csak átjuttok rajta és megy minden tovább. Hullámvölgyek mindenki életéban vannak, túl kell rajtuk lépni és haladni tovább, onnan már csak felfelé mehet az út.

     

    Kitartás!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2009. július 15. 14:0561965.

    Igen, ez valahogy így van, ezért is várnak vele ameddig lehet, de ez nem mentség max. azt jelenti ha anyuka negatív attól még benne van a pakliban hogy a baba beteg lehet, résen kell állni. De ha a mama pozitív akkor igenis lehet tenni ellene még időben.

     

    Mert ez tényleg egy olyan dolog ami a gyorsaságon múlhat meg a felkészültségen.

    előzmény:
    Nyulcsi (61964)
    2009-07-15  13:08
  38. 2009. július 15. 13:0861964.
    Nem hagytam magam lebeszélni de azt mondta hogy még ha vissza is jön az eredmény negativan lehet mire odakerülök már pozitiv lesz. Mert ez jön és megy. és van hogy babáknál megtalálják miközben anyuka negativ.
    előzmény:
    barackmano (61962)
    2009-07-15  12:37
  39. 2009. július 15. 12:5861963.
    Jaj Noémi, ne szomorkodj. Veled is valami szupi fog majd történni. Jövő ilyenkor meg mentek ti is haza.
    előzmény:
    Nyulcsi (61961)
    2009-07-15  12:27
  40. 2009. július 15. 12:3761962.

    Hú, Gabi, nekem már ez magas

     

    Noémi, remélem nem hagytad magad lebeszélni.

    Kicsit le vagyok döbbenve, már azon is hogy nem szűrnek (gondolom plusz pénz, nem éri meg nekik), de hogy még le is akarnak beszélni. Ugyan már az a pár csecsemő aki esetleg belehal???

    Mondjuk ha Tomival történik emiatt valami én nagyon dühös lettem volna, nekem a halál nem szólt hogy van ez is.

    előzmény:
    ch@tnoir (61959)
    2009-07-15  12:20
  41. 2009. július 15. 12:2761961.

    Visszajöttem a midwifetól. Kértem a kokuszszűrést de majdhogynem le akart beszélni róla. Aztán kérdezte most akarom vagy legközelebb. Biztos gondolta addigra elfelejtem. Meg mondta hogy kell gyerekülés ha viszem haza a babát de igazából nem ellenőrzik. Majd próbálok kölcsönkérni.

    Mindenki megy haza látom. Csak én maradok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2009. július 15. 12:2361960.
    ertekesebb
    előzmény:
    ch@tnoir (61959)
    2009-07-15  12:20
  43. 2009. július 15. 12:2061959.

    Tudom, hogy nem erdemel tobb szot, de en szeretnem megerteni, hogy miert jo a banknak egy szar ertekeles.

    Ha en bank vagyok, es hitelt akarok adni neked, es a te hazad a fedezet a hitelre, akkor ha az alacsony erteku, akkor igaz, hogy kevesebb hitelt adok ra, de ha te nem fizetsz akkor en is keveset kapok erte ha el akarom adni.

    A fedezet igazabol a hitelre kene, hogy eleg legyen, meg meg keressen is rajta, nem? Akkor miert jo neki, ha egy egyebkent ertesebb hazat lefokoz?

    Nem ertem....

    előzmény:
    bluebell (61957)
    2009-07-15  11:43
  44. 2009. július 15. 11:5561958.

    Hát ez nagyon bosszantó. Mondjuk ezt tudtam én is hogy szigorúak, de azt nem hogy szemetek is.

     

    Megkérdezheted, de annyira nem fontos. Elviszem megnézetni lehet, de csak itt csináltatom neki. Ha azzal kezdem tuti eltiltják a Balatontól utána, a végére megint nem jó hagyni mert hova megyek vissza ha mégis gond van?

     

    Ahogy gondolom, nem probléma.

    előzmény:
    bluebell (61957)
    2009-07-15  11:43
  45. 2009. július 15. 11:4361957.

    Vera, pont ez a bosszantó, hgoy utána megnézte szakember, építész is, meg dump-proof is, és mindegyik jó lett, de ettől nem nő meg a ház értéke a survey szerint. Szóval már cseszhetjük. Komolyan, nem is érdemel több szót.

     

    Mindjárt felhívom a kereszttesómat fül-orr-gégész témában. kell még a cím?

    előzmény:
    barackmano (61956)
    2009-07-15  11:25
  46. 2009. július 15. 11:2561956.

    Júj Kriszta. De rohadékok. Ti ügynökségen keresztül hirdettetek? 

    H azt mondja ezek a survey-emberek nem mindig szakemberek, pláne dumpness-ügyben, hozhatnak helytelen ítéletet is. Ha utána megcsinálta szakember a tesztet és annak megvan az eredménye azzal legalább ezt lehet bizonyítani.

    De így hogy a potenciális vevőtöket jól elijesztették most gondolom kezdhetnétek előlről. Nem lehet ezt valahogy fellebbezni amit döntöttek? Olyan szupi kis házatok van, én el sem tudnám képzelni hogy ilyemi hibái lennének. Talán a többi dolgot is meg lehetne nézetni hozzáértővel és azzal odaállítani? Fogalmam sincs.

     

    Én is el lennék keseredve.

    Azért szorítok hogy valahogy megoldódjanak a dolgok.++++++

     

    Mi hétfőn megyünk és csak aug. 31-én jövünk haza.

    előzmény:
    bluebell (61950)
    2009-07-15  09:03
  47. 2009. július 15. 11:1861955.

    Illetve logikusnak sem logikus, most hogy igy vegig gondolom. Ha a bank adja a mortgage-et amire a haz a fedezet, akkor neki nem az lenne a jo, ha a haznak magasabb lenne az erteke. Hiszen, ha a hitel bedol es neki el kell adnia akkor nyilvan a magasabb erteket kapja erte. Az hogy mennyi hitelt ad, az meg ugyis a sajat dontese. nem?

    Szoval nem ertem megse.

    Es ha a bank rendeli meg a survey-t ez az o emberuk, vagy kulsos. Nem lehet ujabb vizsgalatot kerni?

    Persze tudom mar mindegy, mert a vevok elalltak a veteltol, de ez akkor is tisztessegtelen. Es nem ertem mi a jo a banknak ebben.

    előzmény:
    bluebell (61953)
    2009-07-15  11:11
  48. 2009. július 15. 11:1361954.

    Ertem. En ezt a dolgot nem is tudtam, bar logikus, csak nem tisztesseges.

     

    De, szivesen talalkoznek veletek. Nektek melyik nap lenne jo? Es hol? parkozzunk?

    előzmény:
    bluebell (61953)
    2009-07-15  11:11
  49. 2009. július 15. 11:1161953.

    A survey-t az a bank kéri, aki a kölcsönt adja, szóval neki érdeke, hogy a házat alacsonyabbra értékelje, mert a ház a fedezet a mortgage-ra. Norbi félt is a survey előtt, mert ő már hallotta, hogy milyen rosszindulatú az egész "vizsgálat". Mindegy, ez van.

     

    Gabi, jövő héten nincs kedvetek valamikor találkozni? Olyan régen láttunk már benneteket, aztán 28-án mi is elmegyünk, és majd csak szeptemberre jövünk vissza.

     

    Vera, nektek is ez az utolsó hét a suliban és oviban? Mert akkor egy nap ti is eljöhetnétek hozzánk.

    előzmény:
    ch@tnoir (61952)
    2009-07-15  10:38
  50. 2009. július 15. 10:3861952.

    Jo reggelt Kislanyok,

     

     

    Kriszta, mi augusztus 16-an indulunk.

     

    Ez nagyon felhaborito. Ez itt a nyugati civilizacioban, amire olyan rohadtul buszkek, nincs lehetoseg reklamalni, az unfair eljara ellen? Nincs azoknak valami felulvizsgalati szerve?

    Ha most otthon lennenk, azt gondolnam, hogy penzt akart volna kapni egy kedvezobb biralatert. Nem tudom, lehet hogy itt is igy van.

    MIndenesetre felhaborito.

    A mai vilagban amikor egyebkent is olyan nehezen lehet normalis aron eladni az ingatlanokat ez igazan nem tisztesseges eljaras. Nem is ertem, mi erdeke fuzodik hozza, hogy rosszab helyzetbe hozza az eladot.

    előzmény:
    bluebell (61950)
    2009-07-15  09:03
  51. 2009. július 15. 10:0861951.

    Jo reggelt.

    Ennek a surveynek van valami haszna abbol hogy igy leértékelte a házat? Én nem értek ilyenekhez.  Jól kicsesztek veletek mindenesetre. 200000 font nem kis pénz.

    Tina de jó nektek. Én is mennék haza de csak akkor ha nem kéne repülni csak ugy otthon teremhetnék. Meghalnék most  a repülőn meg  a vonaton.

    Lassan indulok a midwifehoz aztán meg uh. Meghallgatom és megnézem  a kisbabám. Már ő is izgatott majd kiugrik

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  52. 2009. július 15. 09:0361950.

    Jó reggelt! Tináék már úton, sőőt, lehet hogy inkább már otthon vannak, útban a Balaton felé.

     

    Vera, ez nagyon szuper, hogy Hari is megy veletek. Ti mennyi időre is mentek és mikor?

     

    Gabi, ti mikor indultok?

     

    Nálunk az a helyzet, hogy a survey nagyon lefikázta a házunkat, olyanokat írt, ami nem is igaz. Pl. nincs csatornatetőnk/csatornánk, a kémények blokkolva vannak (fel sem ment), nincs újravezetékezve a villany és vizesek a falak. Ebből egy sem igaz, de ezek miatt a házat 20ezerrel kevesebbre értékelte, mint amennyiben megegyeztünk a vevőnkkel. Ezért ő nem kap mortgage-ot, csak a kevesebb összegre, meg egyébként is megijedt, annak ellenére, hogy egy szakemberrel eljött, és végignézték a "hibákat" , dump-proof vizsgálat is készült azóta, és bebizonyosodott, hogy nem úgy van. Így tegnap visszalépett. Ha leengednénk a 20 ezret, akkor megvenné, talán.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. 2009. július 14. 22:3061949.
    Szia Tina, jo utat nektek!
    előzmény:
    rintintin (61947)
    2009-07-14  22:02
  54. 2009. július 14. 22:1561948.

    Jó utat Tina!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

     

    Én meg épp örvendeztem ma, H is jön 2 hétre, ma foglalta le a MALÉV-nál volt valami csúcskedvezmény.

     

     

     

    előzmény:
    rintintin (61947)
    2009-07-14  22:02
  55. 2009. július 14. 22:0261947.

     

     

    csak beugrottam elkoszonni.

    mi aug. 1-jen jovunk vissza,

     

    Kriszta, remelem,minden rendben veletek!

    en is ledobbentem,h. meghalt ma egy 8 eves swine flus- kislany. szerintem ez nincs felfujva,en tenyleg felek ettol a betegsgtol.

     

    Gabi, remelem,hamar rendezodik minden! Jade tenyleg nagyon cuki.

     

    megyek csomagolni.

     

    mindenkinek kellemes pihenest!

    előzmény:
    barackmano (61946)
    2009-07-14  18:36
  56. 2009. július 14. 18:3661946.

    Kriszta, mi a gond? Én is csak a házra tudok gondolni.

     

    Ágota tegnap volt.

    előzmény:
    bluebell (61944)
    2009-07-14  15:25
  57. 2009. július 14. 15:2861945.
    Csak gyere Kriszta es sird el a banatod! Mi tortent? Haz-ugy?
    előzmény:
    bluebell (61944)
    2009-07-14  15:25
  58. 2009. július 14. 15:2561944.

    Sziasztok. Olyan rossz kedvem van, mindjárt itt bőgöm el magam "nektek". Nekünk semmi nem sikerül alapon. na jó, most lapozok...

     

    Gabi, nagyon megértelek. A súlyfelesleget tényleg célszerü lenne egy kicsit csökkenteni babavállalás előtt, és azt kiegyensúlyozott lelki állapotban sokkal könnyebb lenne. A köldöksérv-gyanú meg már önmagában elég érv a várakozás mellett. Sajnos nem egyszerü most nektek sem, mert a korod miatt (már bocsánat) meg nem nagyon húzhatjátok sokáig. Az miatt meg le a kalappal előtted, hgoy így elviszed a háztartást a hátadon. Ezt sejtettem, hogy Wale munkabeosztásával nem lehet olyan könnyü az élet. Nagyon drukkolok, hogy a magyarországi pihenés felüdítsen lelkileg és fizikálisan is. Úgy pedig majd meglátod, magától jön a picur, éveket sem kell rá várakozni. Valószínüleg most épp az általad említett problémák miatt amúgy sem akarodzott a babának megérkeznie. Nagyon szorítok, hogy minden gyorsan rendeződjön.

     

    Én nagyon megdöbbentem, hogy Angliában már 17-en haltak meg swine-fluban. Amikor Judit felhívott, hogy nekik is az van, én nagyon megijedtem. Remélem, hogy már mindannyian meggyógyultak, és semmi szövődménye nem lett/lesz. Azt olvastam, hogy 0,5%-os a halálozási arány, ami azért magasabb egy átlagos influenzánál, szóval nem jogtalan a félelem. Szóval még mindig azt mondom, hogy egy kicsit túlreagálta a média, de jobb félni, mint megijedni alapon, én tuti, hogy nem vinném Rubint oviba, ha bárkiről is megtudnám, hogy elkapta a vírust.

     

    Ma minden nap megyünk bölcsibe, mert kedd-szerda-csüt lenne, de pénteken meg búcsúparty-t tartanak azok miatt, akik most mennek utoljára, mint pl. Rubin is.

     

    Ágota, olyan ritkán jössz mostanában. Pakoltok?

     

    Tina, sajnálom a nagy hercehurcát a fürdőruha miatt. Úgy látszik, neked meg a vásárlással nincs mostanában szerencséd. Milyen nehezen találtál szandit is Marcinak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. 2009. július 14. 15:2261943.

    Ez jo Vera, otthon kene ot hagynom Jadeval. Az lenne csak a panikroham, szerintem.

    Tegnap, vasarnap leven, felajanlotta, miutan kihoztam Jadet a nappaliba, hogy menjek vissza meg kicsit szunditani.

    Nem volt sok, talan egy ora. Mielott kihoztam Jadet, pelust csereltem neki.

    8 utan mikor jovok ki, latom am, hogy Jaden egy masik nadrag van. Mondon W-nek, mi tortent a masik nadraggal. Azt mondja semmi az is rajta van, csak kakis es gondolta raadja ezt, hogy ne latszodjon. :-)))))

     

    NNNa, hat ennyit errol.....

    előzmény:
    barackmano (61940)
    2009-07-14  13:37
  60. 2009. július 14. 15:2161942.

    De helyesek lehetnek, valóban dogoknak tűnnek.

     

    Az nekem is tetszik ami itt van, otthon csak odadobják, végre megszabadultunk tőle. De hallottam én is hogy egyrészt itt nem is akárki kaphat, kijárnak ellenőrizni is hogy tartja meg ilyenek.

     

    Én meg arra nem válaszoltam mit kapott Tomi a School reportért, hát H elvitte egész Watfordig, de csak egy autószállító teherautót sírt ki magának.

    előzmény:
    ch@tnoir (61941)
    2009-07-14  15:13
  61. 2009. július 14. 15:1361941.

    Ja, elfelejtettem valaszolni Vera a kerdesedre. Nem tudom milyen gyartmany a kutya. Rusha 10 eves korul van. A zsemleszinu masik, Suimi a telen halt meg rakban. Rusha nagyon sokat szomorkodott es a gazdai aggodtak, hogy utana hal a masiknak. Ugyhogy orokbefogadtak egy kutyat, aki nagyjabol egyidos vele es fajtara is ugyanaz, azt hiszem. Ez az uj kutyus hatalmas, eros, Moonlight a neve. A gazdaja egy francia no volt, ugyhogy hol franciaul, hol angolul adjak neki az utasitasokat. Felig vak, es imad ugatni, a szomszedok legnagyobb oromere. Volt anya, ugyhogy allandoan anyaskodik Rusha felett, folyton mosdatja, meg dedelgeti.

     

    Erdekes ez az "orokbefogadasi" rendszer itt. Vagy talan nem is jo szo ez. Mert a kutyamenhely nem adta orokbe a kutyat, csak valami neveloszuloi minositest kaptak. Szoval etetik, gondoskodnak rola, de peldaul nem adhatjak el, nem donthetnek a sorsarol egyedul.

    Nekem ez tetszik, mert ez valahogy igazi gondoskodas. Nem csak talaljunk egy gazdit aztan legyenek boldogok.

    előzmény:
    barackmano (61940)
    2009-07-14  13:37
  62. 2009. július 14. 13:3761940.

    Engem meg is győztél Gabi, ezek teljesen reális érvek, kár hogy Wale-nak nem voltak. Lehet egyszer csak otthon kéne hagynod egy hétre Jade-val, lehet másképp látná.

     

    Amit a végére leírtál H-ra is tökre illenek, kivéve hogy ő nappal dolgozik és nem híreket néz, de a többi...

     

    Nem mindig könnyű egy pasival aki egy teljesen más kultúrából van ahol esetleg máshogy látnak dolgokat. Sajnos ez ránk is igaz.

     

    Igaz H most hogy Tomi már ekkora és lehet vele sok dolgot csinálni gyakrabban viszi, de mindig úgy hozza haza hogy ő ugyan nem megy vele soha sehova, megint leégette a bolt közepén mikor nekiállt üvöltözni vele. Ebből is látszik hogy tölthetne vele még több időt.

    előzmény:
    ch@tnoir (61939)
    2009-07-14  13:12
  63. 2009. július 14. 13:1261939.

    En is igy gondolom Vera, fel-egy ev nagy ido. Jade megy bolcsibe, en visszamegyek kicsit dolgozni. Rendezzuk sorainkat anyagilag, remenyeim szerint tavasz tajan megprobalunk venni egy autot, en megprobalok kicsit fogyni, mert az is volt az egyik ervem, hogy kb. 15 kiloval vagyok nehezebb most, mint amikor Jadeval terhes lettem. Az nagyon sok.

     

    Valoszinuleg van egy koldokservem, amit majd ha most hazamegyunk tisztazok otthon, hogy van-e. De sokat es olykor nagyon faj a hasam, kulonosen ha nehezet emelek (pl. a babakocsit a buszrol), vagy ha sokat dolgozom, hajlongok.

     

    Meg kell nyugodnom, idegileg es fizikailag is olyan allapotba kell kerulnom, hogy boldogan tudjam varni azt a kisbabat. Joga van hozza, hogy neki is ugyanugy oruljunk, mint Jadenak.

     

    Az nem ugy van, hogy csak szulunk aztan majd lesz valahogy. Afrikai csaladtervezes: ha jon a gyerek jo, ha nem jon ugyis jo. Na koszi.

     

    Azt sem erti es fogadja el, hogy en az eletem nagy reszet ugy elem, mint egy single mum. Hiaba vagyok ferjnel, o ejjel dolgozik, nappal alszik, azt a keves szabadidejet, meg magara szeretne forditani, ami abbol all, hogy nezi a hireket. Nincs kedve sem kimozdulni, sem semmit csinalni, csak nagyon nagyon ritkan.

    Ezert aztan azok az alkalmak amikor tenyleg egyutt tudunk elmenni valahova, kozos programot csinalni azok szinte unnepnapnak szamitanak.

    Ezert is varom nagyon a nyaralast.

    előzmény:
    barackmano (61937)
    2009-07-14  12:56
  64. 2009. július 14. 13:0161938.

    Noemi, en a terhessegem nagy reszet gyomoregessel csinaltam vegig. Szerencsere kb. felidonel az egyik mw javasolta, hogy igyam a Gaviscont. Ugyanis nekem mindig ejjel volt nagyon eros es alig birtam aludni tole.

    Eleg rendes volt a Gaviscon fogyasztasom. MIndig ott allt az agyam mellett az uveg es ha kellett csak meghuztam.

    Javaslom, probald ki. Nekem valamennyire segitett.

     

    A tejci szerintem se folyhat meg. Eloszor ugyis csak az az elotej van egy ket napig, mire beindul a rendes tejtermeles. Nekem egyebkent az se folyt, igaz nem is nyomkodtam. :-)

     

    Kepzeljetek az elobb a Sky Arts-on volt egy dok.film a Globe szinhazrol es van nekik sajat cicajuk. Jack a szinhazi macska. Olyan szeeeeep! Es most olvastam egy cikket a szinhazi cicakrol es ott irjak, hogy ketten vannak a Globe cicai, Jack es Cleo, szinpadi nevuk is van Portia es Brutus. :-)))))))

    előzmény:
    Nyulcsi (61932)
    2009-07-14  10:44
  65. 2009. július 14. 12:5661937.

    Arcra tiszta te Gabi!!!! Csak kicsit barnább.

     

    Én megértelek, azért maga a terhesség meg gyereknevelés nem kis dolog. Ezért is le a kalappal most már nagyon sok mindenki előtt itt. A pasik nagy része (H-ból kiindulva meg amit hallok) nem biztos hogy ezt átérzik. Jade is nagylány lesz lassan, megy oviba, fél-1 év szerintem sem jelent semmit, viszont lehet kevesebb gondod lesz ha Jade is nagyobb már.

     

    H is ezt magyarázta, van aki 3 nap alatt letudja, van aki belehal, egyéni érzékenységtől meg immunrendszertől is függ. Sosem lehetünk elég elővigyázatosak emiatt. Ez nagyon durva ennek a kislánynak az eseti, sajnálom nagyon a szüleit.

     

     

    előzmény:
    ch@tnoir (61936)
    2009-07-14  12:44
  66. 2009. július 14. 12:4461936.

    Tina, azt mondod, lehet, hogy csak Te parazod tul a dolgot. Marmint a swine-flut. Inkabb parazz, szerintem.

    Amugy szerintem sok a tevedes, meg teves hiradas ezzel kapcsolatban. Az emberek egy resze elbagatellizalja a dolgot, a masik resze meg nem.

    Itt van ez a kislany, aki meghalt egy nap alatt. Kohogessel vittek el a GP-hez, akik mint tudjuk, szeretik lelegyinteni a dolgokat. Adjal neki calpol-t az jonapot. Es masnap a gyerek halott volt.

    Ki tudja, hogy mi hol rejtozik bennunk. Kinek mennyire ellenallo a szervezete, hogy legyozze a kort. Itt szerintem mindenkinek nagy a felelossege a jobb felni, mint megijedni alapon. De ahogy te is irtad, hogy siman elviszik a gyerekeket a suliba, oviba. Lehet, hogy az aki "viszi" a virust konnyeden tuljut rajta es egy masik gyerek meg sulyosabb allapotba kerul.

     

    En jol vagyok, koszonom kerdesed. Nem beszelunk a dologrol es igy viszonylagosan helyreallt a lelkibeke is.

    A baj az, hogy W nem hisz benne, hogy fel-egy ev elteltevel meg valoban lesz/lehet gyerekunk. O ugy fogja fel az en dontesemet, hogy az erveim csak kifogasok. Nem erti, es nem akarja elfogadni, hogy itt nem csak arrol van szo, hogy lesz meg egy gyerekunk.

    Neki konnyu, megcsinalja, aztan veri a mellet hogy o dzsungel kiralya. En meg beledoglom kozben.

    Na, mindegy. Most nyugi van.

    Elkezdtem szedni egy konnyu, termeszetes alapu nyugtatot, ugyhogy igy most sokkal konnyebb minden. Jadenak is jobb, mert vele mar nagyon turelmetlen voltam az utobbi idoben. Pedig o aztan a vilagon nem tehet semmirol.

     

    Itt egy kep szembol is, kivansagodra. :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. 2009. július 14. 12:2061935.
    Hát kifolynia még nem szabadna, ha megnyomod elvileg már jöhet valami. De szerintem ha nem akkor sem kell aggódni. A valódi tejtermelést azok a hormonok indítják be amik szüléskor szabadulnak fel. Meg van ez tervezve.
    előzmény:
    Nyulcsi (61934)
    2009-07-14  12:04
  68. 2009. július 14. 12:0461934.

    Értem mostmár. Tényleg nem kéne már jönnie egy kis tejnek?   Vagy az nem jelent semit ha még nincs,attól még szülés után lehet.

    előzmény:
    barackmano (61933)
    2009-07-14  10:54
  69. 2009. július 14. 10:5461933.

    A tej azért fontos Noémi, 1 éves korig mindenképp, utána már lehet adni tehéntejet, de én abból is ragaszkodtam a 2 üveghez asszem addig amíg volt cumisüveg. Most örülök ha 1 pohárral megiszik reggel.

     

    Jaj, kínai

    előzmény:
    Nyulcsi (61932)
    2009-07-14  10:44
  70. 2009. július 14. 10:4461932.

    Sziasztok

    Gabi milyen édes ez a kis Jade alig várom már hogy találkozzam vele. Lehet hamarosan vehetsz neki kutyát. Remélem a kistestvérről tényleg csak átmenetileg mondtatok le.

    Vera jobbulást. Egy jó kis kinai biztos segiteni fog.

    Panni baba meg már megint papirt eszik? Ha már eszik mindenféle kaját akkor nem elég átállni szopi után rendes kajákra? Kell az átmenet tápszerrel vagy ilyesmivel? Erről jut eszembe hogy tegnap sikerült valami vizes türölközőt odaszoritanom magamhoz és pont ugy néztem ki mint akinek folyik a teje. El is kerültem az embereket egy darabig mig száradt. Nem gondoltam volna hogy  a gyomorégés is megtalál. Kis adagokat eszek de néha még azok sem elég kicsik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  71. 2009. július 14. 10:3461931.

    Panni eszi a Thank You card-otTök rendi tőletek, meg is lesznek hatva. Asszem én lemaradok a nagy óvodai buliról a héten.

     

    A keszthelyi szomszéd gyerekei is ilyenek, kiszaladnak az útra is ha ugat egy kutya a kerítés mögött. Azért ez sem jó, mondtam Évának is, egy autó több kárt tud okozni mint egy kutya. Azt sem mondom hogy ne tartson tőlük egyáltalán (mint Tomi aki fűnek fának bedugná a kezét, nem szeretem ezt sem), de ennyire félni sem jó. Nem lehet hogy az óvodában érte valami?

     

    Gabi, de aranyos vagy, köszönöm szépen Tomi nevében. De azt hiszem viszonozhatom is. Pont most vasárnap ült előttünk a templomban 2 félvér kislány az anyukájával, végig őket csodáltam, de Jadesola is simán van olyan szép. Látom ő nem fél a kutyáktól, de helyes az az idős (német dog ugye)? Hány éves?

     

     

    előzmény:
    rintintin (61929)
    2009-07-14  10:11
  72. 2009. július 14. 10:2961930.

    sziasztok,

     

    Tina, nem semmi a kis Panni! Nem csoda, hogy jobban izlik neki a gulyas! MA en is azt fozok, kivancsi vagyok Felix mit szol hozza. Neki is van kb 3 kedvence a babakajabol a tobbit csak pruszkoli ki. MArhahust hogy adsz Panninak? Osszeturmixoltad? NAlunk meg Domi sem eszi meg sokszor ha ragosabb lesz.

    NEkem van tejem, pont amennyi kell.  MAviszonylag sokszor kelt Felix 3-4x, de most beteg es a foga is jon, ahhoz kepest nem volt veszes. Megfazott ebben a nagy szelben. Ugy utalom ezt a kiszamithatatlan idojartast!NEkem is faj a fejem, de most attol, hogy tul sokat aludtam. REggel fel9-kor keltunk.

    Agota, en is akartam irni, hogy szerintem elotte is mindig nagyon csinosan oltoztel! En sem hordok semilyen nyaklancot, Felix is csak letepne.

    Tominak nagy gratula a verseny eredmenyhez, nagyon kis ugyes!

     Tina, tenyleg gaz a swein flu-s kiscsajt bevinni a suliba, amugy is fertozo, de ha meg dirketbe beviszik, amikor nem gyogyult meg...Felelotlen szulok, akik csak a sajat erdekuket tartjak szem elott

    Kepzeljetek a baratnom bement a patikaba homeos koptetot venni a 2 eves gyerekenek es a patikus elkezdett neki papolni, hogy a legujabb kutatasok szerint 5 ev alatti gyereknek nem jo a kopteto, hanem csak a paracetamol HAt a baratnom jol leugatta a patikust es megvette a koptetot. Hihetetlenek ezek az angolok a paracetamoljukkal!Pont multkor mondta egy orvos baratom, hogy mostanaban mutattak ki a kutatasok, hogy a paracetamol is eleg artalmas lehet hosszu tavon...

    GAbi, remelem mar jobban vagytok es hamarosan visszaterhettem a babatemara.

     

     

    előzmény:
    rintintin (61923)
    2009-07-13  21:43
  73. 2009. július 14. 10:1161929.

    szia Gabi, jol vagy?

     

    de kar,h. nincs kep Jaderol szembol. engem hidegen hagynak a kutyak...oldalrol is nagyon szep a kiscsajszid!!! olyan kis formas feje van,szep kis arcocskaja!

     

    nem is mondtam,nem tudom,mi valtotta ki Marcinal,de annyira elkezdett felni a kutyaktol,h. az mar-mar idegesito az utcan! el is szalad eloluk jo messzire. sot,egyik nap ugy megijedt,h. leszaladt a jardarol, le az utra. kutya nem tamadta meg sosem szerencsere. meg sem ugatta,nem tudjuk,mi lehet.

     

    na,mennem kell oltozni. ma van mano utolso napja az oviban, marmint a nyari szunet elott. Thank you card-okat viszunk meg viragot vagy edesseget.

     

    huha p. zabalja a thank you card-ot

     

     

    előzmény:
    ch@tnoir (61928)
    2009-07-14  10:04
  74. 2009. július 14. 10:0461928.

    Jo reggelt kislanyok,

     

     

    Szandra, gratulalok, hogy ilyen szepen fejlodott a leanykad. El is hiszem, hogy meghatodtal. Az meg, hogy ott szepen kiallitottak mindent, hogy a szulok megnezhessek, hogyan fejlodott a gyerek az ev folyaman, az kulon tetszik.

    Az hogy a nagyteso ilyen jol kijon a lanyokkal es kulonosen veled, nagyszeru. Igy legalabb nincs feszko, ha jon az apukajahoz. Nekem van egy ismerosom, ket nagy gyereket orokolt az elso hazassagbol, aztan lett ket kozos is. Rengeteget kinlodott a nagyokkal.

    Nagyszeru hir, hogy megis sikerult delelotti ovit talalni. Hajra nyelvsuli!!!

     

    Tina, nagyon tetszenek a kepek a partyrol. Kicsit irigykedem, hogy ti olyan konnyen mozdultok a gyerekekkel. Talan ha jovore osszejon egy kicsikocsi, mi is konnyebben nekilodulunk.

    Panni es a bableves! :-))))))) Egyem a kis husat.... hala istennek, hogy jo etvagya van. Nem lesz gondod az eveszetevel.

     

    Tunde, jot nevettem amin irtal. De ha sose dugod ki a labad akkor mindig feher marad. :-)))

     

    Ildi, en is csatlakozom ahhoz amit Szandra kerdez/mond/javasol. Nagyon kockazatos mindent felszamolni, a penzt befektetni a bizonytalanba.

    Szerintem is a ferjednek kellene kijonni egy-ket honapra, berelni egy szobat, melot talalni es ha mar van egy ket fizetesi papirja, bankszamlaja, akkor minden egy ici-picit egyszerubb lenne es sokkal biztonsagosabb.

    A mai vilagban nagyon kell vigyazni!!!!

     

    Nahat Vera, hogy Tomi mekkorat nott. Gratulalok az elso dijhoz! Olyan kis ugyes, es ha szabad ilyet mondani egy kisfiura, olyan szeeeep! :-))) Vegul is mit kapott jutalmat a szep evvegi eredmenyeert? Mert azt nem irtad, csak hogy H elvitte vasarolni.

     

    Agota, gratulalok a nyelvvizsga eredmenyedhez! Igazan fantasztikus, hogy ilyen gyorsan eljutottal erre a szintre. Pontosan mennyi idot is toltottetek Frankfurtban? Masfel evet?

     

    Kriszta, sajnalom en is hogy a koncert nem sikerult jol. Bar en nem ismerem ezt a csapatot. Sorzuhany nem lehetett nagyon kellemes.

    Nahat, hogy Sarah mar 5  eves. Erdekes, hogy Adri nem is szolt, hogy unnepeltek. Na mindegy.

     

    Mi vasarnap templom utan a kutyas baratainkhoz ugrottunk fel BBQ-ra. Nagyon orultem, hogy az idojaras megemberelte magat. Jade nagyon elvezte a kutyak tarsasagat, vendeglatoink pedig nagyon elveztek nezni, hogy Jade egyaltalan nem fel toluk.

     

     

    előzmény:
    teacska (61905)
    2009-07-11  14:06
  75. 2009. július 14. 10:0261927.

    sziasztok!

     

    Vera, nekem is rosszullettel-szedulessel kezdodott 2,5 eve egy nagyon durva vegtagfajos influenza. remelem,nalad csak vmi atmeneti rosszullet. lehet alacsony vernyomas is.

    nahat, paprikas krumpli 4 hosan...nem ertem,miert,nem mukodik a nevetos fejecske. szoval ezen jot nevettem. a regiek nem aggodtak tul magukat. nem is volt ennyi baja senkinek,mint a mostani generacionak

     

    Szandra, nahat, 2. kuzrus,akkor en lemaradtam vmirol. nagyon ugyes. azert a korizasra nagyon buszke lehetsz!!!

     

    Gabi, de sajnalom! mi tortent? mi bajod van, ugye nem vmi komoly? szegeny Wale, igy zokon vette? biztos nagyon beleelte magat! de mondd meg neki,ami kesik,nem mulik! remelem,hamarosan folytathatjatok a projectet!

     

    en hullafaradtan ebredtem,derekfajassal.

    a tejem mar szerintem fogy nagyon. a bal szinte ki is urult. P. ejjel szomjaska volt, racuppant ejfelkor, aztan hajnal 4-kor,mi volt vele? aztan jo nagyot reggelizett. mit kell csinalni,ha fogy a tej? adjak neki tapszert? meg cumisuveg sincs...

    előzmény:
    barackmano (61926)
    2009-07-14  08:21
  76. 2009. július 14. 08:2161926.

    Jaj Gabi, sajnálomRemélem ahogy írtad már megnyugodtak a kedélyek. Remélem írsz majd hamarosan.

     

    Tina, Panni is egy jó kis magyar gyerek, tudja mi a jó, nem az ízetlen konzervek. Gondolj bele régen ezek sem voltak, a nagyim pl. 4 hónapos korától paprikás krumpliból kapta a pótlást mert az anyukájának nem volt elég teje.

     

    Én nem tudom ezek a vackok fertőzőek ha az ember teljesen jól van e. Tuti hogy swine flu volt? Mondjuk egy Pannikorúnak semmilyen flu nem jó, sőt elvileg 5 év alatt veszélyes lehet. Én megértelek.

    Köszi tőled is a dícséretet.

     

    Azt sem tudom nekem mi a csuda bajom volt, tegnap majd meghaltam, elmentem Tomiért, de majdnem elájultam az iskolaudvaron. Enni totál képtelen voltam. Ma már csak kicsit szédülök. Holnapra szerintem kutya bajom. Dokinál nem voltam , mert a múltkor sem csinált semmit. H szerint épp lehetett akármi.

     

    Szandra, igazad van, Henikének volt épp elég dolga. A reception-t még végig lehet lazulni, félek jövőre nekünk sem lesz ilyen buli.

     

     

    előzmény:
    ch@tnoir (61925)
    2009-07-14  00:16
  77. 2009. július 14. 00:1661925.

    Sziasztok Kislanyok,

     

    annyit dolgoztam ma, mint a kutya. Most ultem le kicsit.

     

    Nem nagyon tudtam irni az elmult heten. Kisebb valsagon vagyunk tul. Ugyanis egeszsegi es egyeb okokbol lefujtam a babaprojectet atmenetileg, es W eleg rosszul vette az egeszet.

    Ugyhogy eleg rendes hangulat volt nalunk.

    Mostanra mar jobb a helyzet. Talan tul vagyunk rajta.

     

    Most nekiallok visszaolvasni, mert ahogy atfutottam, mindenkivel egy csomo minden tortent. Es reggel majd irok.

    Jo ejt mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. 2009. július 13. 22:0361924.

    Sziasztok!

     

    Ágota, Noémi!

     

    Nagyon szépen köszönöm a gratulációkat. 

     

    Tina!

     

    Henike már a második golf kurzusát csinálja. 

     

    Sajnálom a fürdőrucidat. De legalább visszaadták a pénzt? 

    Én simán adtam a lányoknak a normál kaját, ha azt kérték. Tudják ők, hogy mi a jó kaja.

    Állítólag egyfolytában azt mondjáka  rádióban, hogy akinek swein flu-ja van ne menjen már az NHS-hez sem, csak maradjon otthon és kezelje a tüneteit. 

     

     

     

    Noémi!

     

    Én eddig is tudtam, hogy a lányok úgy fognak beszélni angolul, mint én soha... 

     

     

     

    Ágota!

     

    Hubi egyke. Hát igen, a megfogalmazás jó... én is kiváncsi vagyok, hogy végül tényleg jön-e. 

     

    Arról lemaradtam, hogy gratuláljak Neked a szép vizsgaeredményedhez!

     

     

    Vera!

     

    Mi is gyakorolgattuk, de úgy látom, hogy még mindig nem kielégítő az eredmény, így nyáron majd gyakorlunk. Meg én nem akartam nagyon cseszegetni vele, úgy gondolta épp elég feladata van, a szépségen meg lehet korrigálni. 

     

     

     

    előzmény:
    rintintin (61923)
    2009-07-13  21:43
  79. 2009. július 13. 21:4361923.

    sziasztok!

     

    Verus, nagy gratula Tominak!!! nagyon ugyes! olyan szepen emeli a labat a kepen. elhiszem,h. meghatodtal.

     

    Szandra, nagyon aranyosak a lanyok! Henike ki is probalta a golfot?

     

    Agota, te eddig is olyan csinosan oltoztel! vagy csak itt, Londonban? mindig olyan klassz kiegeszitoid is voltak. en mindig feloltozom, smink a szememre, mkikeszitek egy fulbevalot-es a fulbevalo altalaban ott is marad....most meg nyaklancot sem tudok hordani,mert P. allandoan le akarja cibalni rolam.

     

    Kriszta, sajnalom,h. ilyen sz...r volt az oasis. nekem amugy se egy szimpi banda. az osszes szamuk tok egyforma. a srac meg olyan nagykepunek tunik. bar ki tudja,eletben lehet,nem az. csak amikor egyszer azt nyilatkozta,h. 'hiresebbek leszunk,mint John Lennon'-azon borultam....amugy par szamuk nekem is tetszik,de koncertre nem mennek.

    igen,a szonyegek nagyon koszosak lettek. mar kimostam oket. legkozelebb szigoruan le kell venniuk,mert P. is annyi koszt nyal be.

     

    ugy kiakadtam,most tudtam meg,h. Nell legjobb baratnoje,akivel ejjel-nappal egyutt vannak, Schwein flu-s volt a hetvegen. szoval penteken magas laz, csak fekudt,olyan beteg volt, ma meg mar ment suliba!!!!  tudom,h. irtatok,h. ez egy 'sima" influenza, de oszi nem kerek belole, foleg nem a 8.5 hos babam,foleg nem utazas elottnem ertem,olyan felelotlen sok szulo engem az anyukaja felhivott meg penteken,h. beteg a kislanya,mar hivtak az NHS-t, de meg nem tudnak biztosat,de majd szol nekem,ha vmi komoly. persze nem szolt vissza, sot, hetfon mar nyugodtan vitte a gyereket a suliba!vagy csak en parazom tul a dolgot??!!

     

    Batun,nem olyan jo az en memoriam...csak par dolog megmarad. emlekszem,h. irtad,mennyire fajt Domi nyaka,ugy sajnaltam! hogy aludtatok? neked van meg tejed?

     

     

    kepzeljetek, panninak nem kell az izetlen, turmixolt babakaja. se az uveges! bezzeg a csuma fuszeres babgulyas,az mar igen! kinezte a szankbol, nyalta a szajat, cuppogott nagyokat meg elkezdett engem utogetni,meg kivette a kanalat a kezembol. mondom,ok, megkinalom egy kanal babagulyassal. (a babot nem adtam belole, csak zoldseget+marhahust) annyit,de annyit evett, kozben hummogott, cuppogott-latszott,h. tok elvezi az izeket.huszonvalahany kanallal evett, meg ette volna,de nem mertem tobbet adni. ma ugyanezt megismetelte a tejfolos zoldbablevessel,ami mar be volt rantva paprkas rantassal...abbol is nagyon sokat evett, az uvegest elotte detto kopkodte meg sikitozott...

     

    en olyan faradt vagyok. eltort az uj bikinim kapcsoloja. vegigmentem vagy 6 H and M-en es sehol nincs mar ez a modell,pedig par hete vettem es szerdan indulunk nyaralnilejartam a labam tok foloslegesen...

     

    na, megyek leguritok egy kis kolatbocs hosszu lett,de ki tudja,mikor szabadulok ide legkozelebb

    előzmény:
    Nyulcsi (61922)
    2009-07-13  19:03
  80. 2009. július 13. 19:0361922.

    Szandra annyira szepek a csajok.Es milyen okosak. Hipsz hopsz lekoroznek minket az angol tudasukkal. Csak remelem hogy majd az en Dorim is igy szivja magaba a tudast. Csak nem olyan lesz mint az anyja

    Vera mire visszajottok mar lehet babazok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. 2009. július 13. 15:1161921.

    Ágota, nem írtad meg milyen volt vezetni a kocsit, vagy csak én siklottam át felette?

     

    Mikor is mentek pontosan?

     

    Mi 1 hét múlva már otthon leszünk, azaz Mo-on.

    előzmény:
    Deme71 (61920)
    2009-07-13  14:52
  82. 2009. július 13. 14:5261920.

    Nagy szeretettel gratulálok Henike és Tomi iskolai teljesítményéhez, nagyon-nagyon ügyesek voltak !!! Heni még extrán, hogy idegennyelvűként dicsiket kapott!

    Tomi hihetetlen komolyan koncentrált a gyakorlatnál, nagyon megérdemelte az első helyet!! Gratulálunk!

     

    Szandra, micsoda remek hír, hogy váratlanul mégis délelőtt megy majd Helgus oviba! De jó, lesz időd tanfolyamozni!  Megmondom őszintén, nekem már az is egy plusz a nyelvsuli mellett, hogy csinosabban öltözöm így - mármint nem annyira gyerekbarát ruhába -, mint korábban.

     

    Hubinak van másik testvére is otthon, hogy az anyukája így elengedi őt? Nyilván ez nagy plusz az anyuka részéről, hogy a gyerek jövője érdekében meglépi ezt (ha úgy lesz).

     

    Kriszta, Tina, de jókat buliztatok - Kriszta, a koncertet kivéve..., nem hallottam erről a sördobálós szokásról, milyen baromság -, Adriékat is de látnám már! Ha tudja valaki Adri mail-címét, dobja át nekem! Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. 2009. július 13. 12:4461919.

    Természetesen nekem is nagyon köszönöm Noémi

     

     

    előzmény:
    Nyulcsi (61916)
    2009-07-13  11:03
  84. 2009. július 13. 11:5861918.

    Hurrááá, Szandra, ez tök jó!!!!!

     

    Én Tomit vonalra írattam itthon, a házit nem mertem, de sokat gyakoroltunk. Ha felette állok és nézem akkor egész szép kis gyöngybetűket ir egyenesen. Ha nem nézem még nem annyira tökéletes, de alakul.

     

    előzmény:
    teacska (61917)
    2009-07-13  11:31
  85. 2009. július 13. 11:3161917.

    Kriszta!

     

    Jó mozgalmas hétvégétek volt. A lányok hogy bírták?

    Hubi 13 éves, így csak a 8.-at fejezi be jövőre. Tudom, hosszú gyerek, de attól még gyerek. Egyelőre egy évre készül hozzánk, aztán majd meglátja. 

    A helyszíneket azért nem írtam, mert már mindről volt kép korábban is. A hajókázós az Cambridge (ez a kastályos?), a tengerpart az Walton on the Naze.

     

    A koripálya Hatfieldben csak a gyakorlásokat tudná kiváltani, mert nem hinném, hogy itt lesz olyan komoly tanítás, de már az is könnyebbség lenne ha nem kellene minden alkalommal Hemel Heampstead-be autókázni. De ez is nagyban függ attól, hogy mennyire lesz zsúfolt a jég. Ha nagyon, akkor nem vagyunk előrébb vele. 

     

     

    Vera!

     

    Nagyon ügyi Tomi!!! Sok szeretettel gratulálok!!!

     

     

    Képzeljétek, megkapta Helgus a morning session-t!!!! Így megyek szerdán a szintfelmérőre az angol tanfolyamomhoz!!! 

     

     

     

    Ja, meg elfelejtettem mondani, hogy hétvégére Billy Beart is megkaptuk a suliból. Volt is nagy hiszti, mert a naplóját is meg kellett írni, és a három nap az bizony kicsit hosszabb, mint az egy...  ahogy írta azt láttam, hogy lövése sincs a betűk méretéről. Ezen mondjuk nem is csodálkozom, mert ők nem olyan sűrűn csíkozott füzetbe írnak, mint amilyenben mi tanultunk. El is határoztam, hogy nyáron ezzel fogunk foglalkozni. 

    előzmény:
    bluebell (61913)
    2009-07-13  09:28
  86. 2009. július 13. 11:0361916.

    Sziasztok

    Vera gratulálok Tomi teljesitményéhez. Én drukkoltam ám. Csak lehet nem irtam. Te meg le ne betegedj. Gyógyulgass.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2009. július 13. 10:1561915.
    Szia Vera, nagyon jók a képek, főleg az elsőn látszik, hgy milyen ügyes Tomi. Én tuti elbőgném magam ilyen szituban, mármint a meghatottságtól.
    előzmény:
    barackmano (61914)
    2009-07-13  09:50
  88. 2009. július 13. 09:5061914.

    Jó lehetett a tegnapi buli, a koncert is magával ragadó lehetett, nem voltunk elég ittasokMicsoda klassz dolgok.

     

    Köszönjük a szurkolást mindenkinek, ajjaj hogy használt, 1. díjat kapott, igaz csak a csoportjában de ott is voltak 9-en. A végén a helyezettek kaptak oklevelet, meg fotózták őket, nagy taps, majdnem bőgtem. Nem gondoltam volna, még magamnak sem örültem volna ennyire.

     

    Magával ragadó volt az egész esemény, hangos zenére melegítettek, a versenyszámok után bemutató volt, megcsodálhattuk a kiemelt idősebb és legfiatalabb tornászokat, hát lélegzetelállító volt. A legvégén az edzők bemutatóztak, bizonyítván hogy attól hogy "nyugdíjba vonultak" még igenis tudnak. Óriási hangulat volt.

     

    Én mára tönkre is mentem, este még elmentem hegyet mászni, egész éjjel nem aludtam úgy fájt a lábam, most már lázam is van, kajára ránézni sem tudok (ez legalább pozitívum), nagyon remélem hogy csak ez és nem mondjuk swine flu.

     

    Tomit elvitte H az iskolába, de felszedni nekem kell. Az oviba majd beszólok hogy ne várjanak rám.

     

    A képek fényképről lettek fényképezve, ezért nem a legjobbak, érmet minden jelenlévő kapott.

     

     

    előzmény:
    bluebell (61913)
    2009-07-13  09:28
  89. 2009. július 13. 09:2861913.

    Jó reggelt. Hulllllllaaa fáradt vagyok. Zsúfolt volt a hétvégénk, de azért nagyon élveztük. Szombaton ugye party Tináéknál. (Szegénykém, ki tudtál takarítani?) Olyan mocskos volt minden utánunk. Ugye a teraszajtó Marci szobájából nyílik, és az esős időben mindenki ott szaladgált ki-be, többen (főleg a gyerekek) cipőstől. Szuper hangulat alakult ki a végére. Mi negyed10-kor jöttünk el.

    Másnap reggel mentünk Adriékhoz. Sarah 5 éves. Berniék is ott voltak. Ott is nagyon jó kis buli volt. Adrien és Tom is kitettek magukért, olyan finomakat főztek. A főételek indiaiak voltak, a desszertek pedig magyarok. A lányok is nagyon édesek voltak. Volt is sírás, amikor eljöttünk.

    Este pedig Oasis koncertre mentünk. Hát mit mondjak, lehet, hogy nem voltunk elég ittasak, de mi végigunatkoztuk. Szóval felejthető élmény volt. A Wembley lenyügöző, az volt a legnagyobb élmény, amikor beléptük, és megláttuk a 100.000? embert. Szinte teltház volt. Az Oasis viszont olyan volt, mintha a tv előtt néztem volna, (kivéve hogy néha kaptunk sört a nyakunkba, mert szokás szerint dobálták a teli pohár söröket). Semmi show-t nem csináltak, csak lenyomták a számaikat.

     

    Na, eddig elég ego hozzászólás volt.  

     

    Vera, hogy sikerült a tornaverseny Tominak? Én gondoltam rá? Használt? Egyébként pedig gratula Tomi szép évvégi eredményéhez a suliban.

     

    Szandra, Heni is nagyon ügyes volt. Büszke lehetsz rá. Az is nagyon szuper, hogy új jégpálya nyílik. Hátha összejön valami olcsóbb és jobb oktatás.

    Megnéztem a képeket. Nagyon szuperek. Mesélj, melyik hol van, mert egyiket sem ismerem, és szívesen elmennék majd valamikor. A kastélyos is érdekel, ahol hajókáztatok, és a tengerpartosak is szépek.

    Láthatóan Hubi is jól érezte magát. Jövőre érettségizik? Nem akar továbbtanulni? Vagy majd itt?

     

    Tünde, tegyél már fel néhány képet a fiúkról. Mostanában nem tettél, és már annyit változhattak. Azért szuper, hogy ott is ekkora magyar közösség van.

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. 2009. július 13. 00:0961912.

    Szia!

     

    Sajnálom, hogy az angliai tapasztalaitok is alátámasztotta azt, amit írtam... továbbra is csak halkan megkérdezem, hogy nem lehet-e, hogy a Mo-i lakásotok felszámolása nélkül kijönne előre a férjed és elrendezné a sorsotokat? Neketek is megnyugtatóbb lenne, ha nem a lakásotok árát fizetnétek be kaukciónak... 

     

    Tina!

     

    Nagyon jó kis buli volt nálatok! Irigy-irigy...

    Igen, sajnos tényleg nem tudtam, hogy egy intézményen belül lehet primary school és nursery class is. Természetesen kapkodok fűhöz-fához. Öt iskolában vagyunk várólistán, dehát már a határidők lejártak... Ez van, de majd jövő szeptemberben mehetnek egy iskolába, mert Helgus is már reception class-ba megy Henike sulijába.

     

    Vera!

     

    Hogy sikerült a verseny?

     

    Az, hogy maradunk-e, még nagy kérdés. De egyenlőre úgy éljük az életünket, hogy igen.  Ha majd megkapjuk a vízumot, akkor gondolkodunk.

    Hubit mindenképpen szeretnénk magunk mellett tudnijövő szeptembertől, hogy egy biztos angol tudást kapjon tőlünk ajándékba. A többi már rajta és édesanyján múlik, mármint, hogy hol folytatja az életét.

    És igen, szerencsére imádják a lányok is őt és ő is szívesen babusgatja a csajokat. És annak is örülök, hogy köztünk is jó a kapcsolat. 

     

    No, elteszem magam mára, mert holnap ismét indul a mókuskerék.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_971987 (61911)
    2009-07-12  22:47
  91. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 12. 22:4761911.

    Sziasztok!

     

    A kirohanás-kiborulás nem neked szólt!  Csak faramuci az egész helyzet.

    Ma délután érkeztünk vissza Mo-ra, tapasztalatokkal gazdagon.

    Kiválasztottuk a környéket, tudjuk a feltételeket, hááát húzós.

    Házat úgy bérelhetünk, ha: a, viszünk UK-s proof of income-ot; b, leteszünk az asztalra 6 hónapnyi bérleti díjat előre.

    Úgyhogy most még joban rágyúrunk a mo-i lakásunk eladására plussz a CV-k küldözgetésébe. Nem lehetetlen a helyzet, csak augusztus már nem lesz belőle  Lehet, hogy a lakáseladás miatt még idén se

    Na jó, igyekszem pozitív maradni, mert az elhatározás erős, a vonzalom meg elviselhetetlen

    Ildi

     

     

    előzmény:
    teacska (61793)
    2009-07-04  23:14
  92. 2009. július 12. 21:1761910.

    Szerintem alkudozást, akadékoskodást jelent.

     

    Tudod mi a nagyon jó? Én a Dove barnítós testápolóját használtam már tavaly is, nincs kedvem Hófehérkét játszani a strandon otthon. Nem mondom, Tomi még barnább, de én sem vagyok már az a tejföl. És nem foltos egyáltalán.

    előzmény:
    batun (61909)
    2009-07-12  11:15
  93. 2009. július 12. 11:1561909.

    Sziasztok,

    Gratulalok a kisiskolasoknak a szep eredmenyekert! TEnyleg nagyon ugyes Henike! REmelem Domi is hasonloan gyorsan belejon majd!

    Mostanaban a hallasa ellenere nagyon sok angol ragadt ra. 

    Jok a kepek Tina! Edesek a gyerkocok es tenyleg mind milyen napsutotte! Nekem is evek ota most van a legjobb szinem, csak a labam feher, mert utalom kidugni meg nyaron is(mert feher)

    Mi tegnap csalados magyar talalkozon voltunk a kozeli parkban. Szerencsere nem esett az eso. Felix porgott ezerrel, maszott vagy egy kilometertNem gyoztem visszapakolni. Domi elinte nem erezte jol magat, mert a nagyfiuk nem jatszottak vele, de aztan ket kislannyal (nagyobbak nala) lepaktalt es veluk jatszott nagyon jot. Nem voltak sokan, gondolom mindenki azt hitte, hogy esni fog, de azert jo volt a tarsasag.

    Tina, hihetetlen, milyen memoriad van! Mindent megjegyzel, most mar vigyazni fogok, hogy mit irok

    Remelem Tominak mar teljesen rendbejott a nyaka, sok drukk a versenyre!

    Kriszta, szoritok, hogy meg tudjatok venni a kiszemelt hazat! Mit jelent a tromfolas?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2009. július 12. 09:5861908.

    Látom azért volt hangulat eső ellenére is, az úgy tetszik ahol Marci olvas. Tök jó lehetett. Mindenkinek milyen szupi színe van, mintha nem is Angliában készültek volna a képek.

     

    Mi partyn voltunk tegnap ahol a tizenakárhány gyerek a nappaliba szorult, Tominak egy idő után sok is lett. De azért klassz volt, tök finom volt a torta. Volt ott egy fél-indiai kisfiú szőke kékszemű, tök furi volt, persze a bőre gyanúsan nem hófehér volt, de csak mondjuk olyan Pannis. Nagyon szép volt, olyan göndör haja volt mint Joshuának.

     

    Tomi él és virul, sőt megy ma a versenyre, ő szerencsére nem izgul, én annál jobban, hisz csak az első komoly az életében, rendes bírókkal, pontozásos meg minden. Nekem végül is mindegy mit csinál, azért örülnék ha nem lenne utolsó.

     

    Már a nyaka sem fáj. Ha valaki erre jár lehet neki szorítani valamikor 12.30 és 15.00 között lesz.

    előzmény:
    rintintin (61907)
    2009-07-12  09:44
  95. 2009. július 12. 09:4461907.

    sziasztok!

     

    Vera, hogy van Tomi? nem lett beteg?

    Szandra, gratulalok, nagyon ugyes Henike!!! en is meghatodtam volna az Europa terkepen es a Henike kiallitott munkain!

    tenyleg lehet,h. kijon Gabor fia? es ha megkapjatok a vizumot,akkor menne veletek Au-ba?

     

    nekem se tetszik az itteni iskolarendszer, vegulis az ovissal nincs bajom, tenyleg nem tudtad,h. mehettek volna egy helyre? probalj meg vmit intezni. sajnalom,tenyleg elvenne igy a maszkalas az egesz napodat

     

    mi tegnap grilleztunk nalunk. itt voltak Krisztaek es Anitaek.meg a baratnom es a ferje. sanos allanodan eleredt az eso,igy kesett a kaja, nem gyulladt a tuz, stb stb stb. vegul nagy mocsok lett a lakasban is,mert ugye kint sar volt. ma reggel azzal kezdtem,h. beraktam az osszes szonmyeget a mosogepbe. erdekes dolgokat talaltam itt-ott,amikor takaritottam

    a nap vegen nicholas kivetelevel minden gyerek a kadban furdott,egymas leveben

    előzmény:
    barackmano (61906)
    2009-07-11  14:33
  96. 2009. július 11. 14:3361906.

    Szandra, gondoltam hogy ma jössz.

     

    Először is gratulálok Henikéhez, ez valóban csodás. Tominak könnyebb dolga volt, de ahogy mondod, ő 0 angollal kezdte, és év végére egy szép report-tal fejezte be, ez azért nagy szám!!!

    Örömmel hallom hogy egyre több barátja van, régi szerelme a kori is van újra és még abban is barátokra és segítőkre lelt.

    Büszke lehetsz rá nagyon. Gondolom ő is élvezi.

     

    Ez a du-i ovi valóban nem jó hír. Heniéknél ezek szerint nincs nursery school. Máshol sincs már hely délelőttre?

     

    Milyen szép szál fia van Gábornak és hogy hasonlít. Ez a kijönni hozzánk (reménykedve kérdezem) esetleg azt jelenti hogy....esetleg maradtok?

     

    Majd szólj mit intéztél, kiváncsi vagyok hogy lehet ezt megoldani.

    A képek alapján jól kijöttek hárman. Kedves fiúnak tűnik, olyan mafla kamasz még, úgy bírom őket ilyenkor a méteres karjaikkal.

    előzmény:
    teacska (61905)
    2009-07-11  14:06
  97. 2009. július 11. 14:0661905.

    Sziasztok!

     

    No, tegnap este elmentek a vendégeink. Nem mondom, hogy könnyű 2,5 hét volt, de túl vagyunk rajta mindenféle komolyabb összetűzés nélkül. Hubi, Gábor fia továbbra is nagyon szeretne kijönni hozzánk, így ezerrel próbálom neki intézni az iskolát, mert nem is olyan egyszerű, ahogyan mi képzeltük, hisz ő ugyan befejezi a 8 általánost és utána jön, de az itt a secondary school kellős közepe...

     

    Henike is megkapta a school report-ját, amiben csupa jót írtak róla és ezt szóban is megerősítették. Egyre több kis barátja van és egyre többet hívják őt is és nálunk is voltak barátnői. Egyre többet beszélget velük, így nagyon büszkék vagyunk rá. Azt hiszem nem kis teljesítmény tőle, hogy az oviból rögtön iskolába esve nulla angol nyelvtudással mostanra elérte, hogy megtanult írni-olvasni és angolul is gagyarászik. Így jutalomból megkapta az áhított MP3-at és egy pár hangfalat hozzá. Az egész 17 font volt, de neki maga a menyország. Jó volt látni az örömét. Pénteken nyílt nap volt a suliban. Büszkén mutatta a kis munkáit meg a fényképeket, amelyeket a tanárnéni készített. Képzeljétek, a falon egy hatalmas részen volt az ő kinagyított fényképe, mellette pár kép Budapestről, egy Európa térkép és rajta bejelölve Magyarország és pár szó magyarul az angol megfelelőjével együtt. Annyira meghatódtam ezen az egészen meg, ahogyan látszott a munkáiból hogyan fejlődött hónapról hónapra. Majdnem elbőgtem magam.... Egy szó, mint száz, ügyi a kis csajszi. 

    A koriban is ismét kezd önmagára találni, már gyakorolja az új lépéseket is meg a többi műkoris is bevette a csapatba, segítenek neki, ha valamilyen lépés nem megy. 

     

    Helga bölcsijével kapcsolatva nagyon ki vagyok akadva sok mindenen. A legfőbb bajom csak magamnak köszönhető. Sajnos lövésem se volt az itteni oktatási rendszerről, így fogalmam sem volt róla, hogy az lett volna a legpraktikusabb, ha olyan iskolába íratom mindkét lányt, ahol van nursery class is. Azt sem tudtam, hogy van ilyen... így most két külön helyre vihetem a lányokat. Ráadásul szeptembertől szerettem volna végre tanulni délelőttönként angolt, esténként meg egy szakmát. De a bölcsi csak délutáni sessiont ajánlott a januári jelentkezésünk ellenére. Persze reklamáltam, de hát őszintén szólva nem látom, hogy bármit is akarnának tenni az ügy érdekében. Ígyhát ez ügyben nem vagyok feldobva.

     

    Képzeljétek, január 17-én nyílik a szomszédos Hatfield-ben, a bevásárló központban egy jégpálya. Kiváncsi vagyok, hogy csak ideiglenesen vagy hosszú távon lesz-e... 

     

    Bocsi az önzőzésért, de visszaolvasni még nem sikerült csak pár dolgot.

     

    Vera!

     

    Gartulálok Tominak is a szép eredményhez.

     

    Kriszta!

     

    Baromi idegörlő lehet ez a bizonytalanság a ház adás-vételben...

     

    Mikor is indultok és meddig maradtok?

     

    Most rohanok, mert indulunk golfozni. 

     

    Ja, képeket a szokásos helyen, itt találtok. 

    előzmény:
    barackmano (61904)
    2009-07-11  12:25
  98. 2009. július 11. 12:2561904.

    Rinya van

     

    Most nekem is beugrott búzakalász, én is ismerek valakit akin végigcsinálták itt az ivf-es hormonkezelést, végül neki sem volt szüksége a beavatkozásra mert rögtön terhes lett.

     

    Igazad lehet Kriszta, lehet meghúzódott, estére már nagyon fáj neki, eddig remekül van.

    Ne hagyjátok hogy tromfolja, hátha feladja, gondolom szeretné ő is eladni a házát.

     

    Most H elvitte Tomit Watford-ba jutit venni mert nagyon klassz report-ot kapott az iskolától, mondtam H-nek túl nagyot ne vegyen neki mert ha holnap ügyi akkor is jár valami.

    Ma du. megint partyba megyünk, mondtam nekik egy kalap alatt vegyenek már oda is ajándékot. De nekem semmi kedvem menni sehova ma.

     

    Nagyon szeretnék már egyszer 10-ig aludni, na majd otthon.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  99. 2009. július 11. 12:0161903.

    Mi kb. másfél év után jelentkeztünk a kaáliban. Akkor kérték, hogy legalább három hónapig hőmérőzzünk. (ezen már túl voltunk, megnézték a skálámat, és csak úgy vettek fel.) Szóval ajánlom a hőmérőzést. Én is próbáltam az ovulációs tesztet, de nekünk nem jött össze. Ettől függetlenül persze azt is meg kell próbálni.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. 2009. július 11. 10:0861902.
    1,5 ev utan
    előzmény:
    rintintin (61901)
    2009-07-11  10:06
8 9 10 11 12

Címlap

top