Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Londonban szulni?!

nicole24
Létrehozva: 2004. november 8. 13:43
Sziasztok!

Masfel hete tudtam meg, hogy babat varok. Aminek a parommal egyutt nagyon orulunk. Csak egy kis nehezsegbe utkoztunk..., ugyanis egy eve Londonban elunk es semmi tapasztalatom sincs sem a terhesseggel sem a kulfoldon szulessel kapcsolatban. Itt szeretnem megszulni a babat mert nem szeretnenk feladni itteni eletunket.
Olyanok segitseget varom, akik itt elnek Angliaban babat varnak, vagy kis gyermekuk van, vagy barmiben ugy erzi segiteni tud. Minden aprosag erdekel, baba klub, korhaz, orvos nev, papirok, szoval minden.

Elore is koszonjuk!!
  1. 2009. július 11. 10:0661901.

    sziasztok!

     

    Buzakalasz, nekem ket baratnom is van itt,akik ezzel akartak probalkozni. jelentkeztek a GP-nel,aztan elkuldtek oket mindenfele kivizsgalasra, sokaig tartott, sok helyen voltak etc,de mindenhol nagyon segitokeszek voltak. az egyik a lengyel baratnom. vegul nem kellett neki ivf,mert az ovulacioja napjan teherbe esett,most 16 hetes a masik csaj a mexikoi baratnom, o is jelentkezett,de neki is segitettek + vett egy draga Ovulation test-et a Boots-ban (60 Font volt) es 1,5 utan kiprobalta es azonnal teherbe esett!!! hetfon szuletett egy egeszseges kisfia.nemsoka megyunk megnezni. ugyhogy lehet,h. neked sem kell, eloszor ki kene probalnod ezt az ovulacios tesztet,igaz,draga, de a mexikoi latott olcsobban is az Ebayen.

    amugy ugy tudom,Krisztanak elsore sikerult, utana a 2. babaja meg mar termeszetes uton fogant.

     

    juj,vera, szegeny Tomi,de utalom,amikor meghuzodik a nyakam! en nagyon tudok szenvedni...legutobb tavaly karacsonykor kapott huzatot,amikor Scrabble-oztunk es en ultem hattal az ablaknak. tavaly Batun is irta,h. Domi meghuzta a kis nyakat.

     

    Agota,nem is gratulaltam az uj verdahoz!

     

    Vera, en celiranyosan mentem az IKEA-ba csakis a dobozokert,meg manonak torolkozoert, de azert kovalyogtam,mert nem tudtam az en tarolom nevet es es a mereteit. meg beleszaladtam egy bena eladoba. amugy en is szoktam olcso cuki dolgokat venni,aztan vegul a sok kacatert 30-40 Fontot fizetek

     

    na, rinya van

     

     

    előzmény:
    buzakalasz (61899)
    2009-07-11  09:33
  2. 2009. július 11. 09:5961900.

    Mi a szerencsések közé tartoztunk. Minden vizsgálatot elvégeztettünk, ami szükséges, majd az első inszem sikeres volt.

    előzmény:
    buzakalasz (61899)
    2009-07-11  09:33
  3. 2009. július 11. 09:3361899.
    az is ivf programnak szamit.neked hanyadik sikerult?
    előzmény:
    bluebell (61898)
    2009-07-11  09:12
  4. 2009. július 11. 09:1261898.

    Szia Búzakalász. Sajnos (szerencsére) senkinek nincs IVF tapasztalata a társaságunkban. Nekem ugyan inszeminációm volt, de az is a Kaáliban, Budapesten. Én azt tanácsolom, hogy minél előbb keresd fel a gp-det, és kérj tőle tanácsot. Elég frusztráló ez a reménykedéssel teli várakozás. Remélem, hogy minél előbb összejön nektek is a várva várt baba. Sok sikert!

     

    Vera, nem izomláz lesz az, inkább meghúzhatta a nyakát egy rossz mozdulattal. Nekem is volt már ilyen. Néhány nap alatt magától elmúlik.

     

    Sajnálom szegény Tomit, hogy a legjobb barátai nem az ő osztályába kerültek. Na de sebaj, végül is nem idegen közösségbe kerül, így nagyon gyorsan megszokja majd az új közeget. (Egyébként nálunk volt olyan, hogy másodikban a 3 osztályból kettőt csináltak. Bár ott annak volt nagyobb szívás, akit kettévettek, nem mi voltunk az, de nálunk is volt átatalkulás. Még ma is emlékszünk rá. Bár mi nagyobbak voltunk.)

    A szerelem meg majd jön itt is.

     

    Ágota, hogy szuperál az új járgány? Vezetted végül tegnap este?

     

    Mi még mindig nem tudjuk, hogy költözünk-e. Már ez is kezd frusztráló lenni. 2 hét múlva megyünk Mo-ra, de nem tudom, hogy ide, vagy már valami újba jövünk vissza. Ha nem lép vissza a vevőnk (ugye ez mindig benne van a pakliban), akkor az is lehet, hogy albérletbe kell átmenetileg menni, mert találtunk ugyan egy házat, de az általunk ajánlott (szerintünk nagyon magas árat) még nem fogadták el, tromfolni akarják.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2009. július 10. 22:2461897.

    Szia búzakalász, én sajnos nem tudok segíteni, se nem dolgoztam még itt, de ivf-em sem volt.

     

    Tomi ma is lefáradt, nem értem minden este arra panaszkodik hogy rettenetesen fáj a nyaka körbe. És hogy a sportnap óta. De nekem még sosem volt izomláz a nyalamban.

     

    Szupi partyn voltunk ma egy családnál volt, nem volt sok gyerek meghívva, csak 6 az osztályból meg pár vendég gyerek, de köztük kettő a jövő évi osztályból. Tomi legjobb barátai sajnos pont a másik osztályba kerültek, de a 3. és 4. legjobb barátja vele lesz, mondtam választhat új szerelmet is mert Ella Walsh sem hozzá lett beosztva, ő az aktuális "I don't love any other girls, just..." kb. havonta más.

     

    A tanítónéni sem az lesz akit szerettem volna, de aki lesz állítólag year 4-ból megy oda, annyira rossz nem lehet.

     

    Remélem holnap reggelre is olyan rosszul lesz mint ma volt.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. július 10. 18:5261896.
    sziasztok.en meg nem vagyok anyuka sem meg kimama sem.azt szeretnem kerdezni toletek van-e magyar aki itt kint probalkozik az ivf-el???ja meg azt szeretnem ha sikerul en housekepper vagyok es eleg fizikai munkat vegzek,azt mondta az egyik ismerosom majd ineztessem el a midwifel hogy nem tudok dolgozni,mert a fonokom a finalera arra 2hetre nemtud nekem konnyu munkat adni,aztan gondolkodtam mivan ha vegig nem tud munkat adni,es hogy ha kiiratom mondjuk magam akkor ez hogy mukodik sick pac-ba adjak vagy hogy??hat azert szeretnek terhes is lenni meg vegig is dolgozni a 7 honapot,ha lehet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2009. július 10. 15:4261895.

    Sziasztok.

     

    Ágota, egy nagy-nagy gratula az eredményedhez. Szuper. 97%-os szóbeli, nem semmi.

     

    Vera, ugye, hogy néhány, az átlagnál mozgalmasabb nap mennyire leszívja az erejüket? Tomi is kifáradt. Reméljük, hogy csak erről van szó.

     

    Batun, gondolom a child trust fund a child benefittel van összefüggésben, mert mi Rubinra akkor kaptuk, amikor született (együtt a benefittel), Coralra meg még nem kaptunk, mint ahogy benefitet sem. Rubinét betettük mi is egy bankba, és utalunk rá minden hónapban egy kis összeget. Coralét is jó lenne már megkapni.

     

    Megjöttünk a sportnapról (azaz inkább sportdélelőttről). Eszméletlen édesek voltak a kicsik. Előre gyakorolt feladatokat csináltak. Zsákban ugrálás, tojást vittek kanálon (müanyag), sorverseny - alagút, szlalom futva végül séta egy kis hídon, és ehhez hasonlók. A végén érmet kaptak és matricát. Rubin annyira büszkén mesélte az apjának, hogy mit kapott, és hogy azért, mert nagyon ügyes volt.  Mondta, hogy Coral is kapott érmet, ő matricát nem, mert ő meg ügyesen átmászott az alagúton. Persze, mert mindent csinált volna a nagyok után.

     

    Indulunk Kingstonba, pedig nagy kedvem most nincs kimozdulni, mert vennem kell 1-2 dolgot.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2009. július 10. 15:1661894.

    A IKEA-ban mi is azt szoktunk, megyünk ide oda, de jó lenne egy ilyen, egy olyan...de jó lenne nyerni egy lottón.

    És veszünk sok kis vackot olcsón.

     

    Mit főzöl ma Tina?

     

    Tényleg Noémi, az ágyat nyugodtan tartsd fenn amíg fel nem ül nem valószínű hogy fejestugrik belőle. De ez sem jól van megcsinálva, általában akkor mennek 10 kg felé mikor az ember leengedi az alját és akkor érzi meg igazán az ember dereka.

    előzmény:
    rintintin (61892)
    2009-07-10  14:46
  9. 2009. július 10. 14:5461893.

    Ágota, tessék csak dicsekedni, nagyon ügyi vagy, remélem hátbaveregetted magad.

     

    Nekem is ELC-m van angolból, nekem az angoltanárom javasolta még otthon, a Rigó utcai helyett, ez ugyanis egynyelvű.

     

    Ez aranyos, kiasztalkát még nem fedezte fel Kata. Majd mesélj milyen volt vezetni.

     

    Tina, Panni szopási rendje tök ügyi egy ennyi idősnek, miket eszik már? Én is Harrow-ban lakom, Ruislip itt van egy köpésre, oda hordtam Tomit TumbleTot-ra. Harrow az egy Borough, azon belül van sok, amiben én lakik az egy kisebb Harrow benne.

     

    Olyan aranyos mindenki Tomi miatt. Még reggel nem volt az igazi, izgultam is, aztán addig volt bágyadt míg féluton bele nem futottunk Jude-ba, ő az egyik haver, az iskolaudvaron simán elrohant, én azét szóltam a ped. assz-nek hogy mi van, de nem hívtak azóta. Suli után Jude partyja lesz.

     

    Gondolom csak kimerült, csak a napon ugráltak másfél órát.

     

    Elvileg ma kapunk School report-ot, meg listát kik lesznek az osztálytársai, tanítónéni.

     

     

    előzmény:
    Deme71 (61891)
    2009-07-10  14:03
  10. 2009. július 10. 14:4661892.

    Agota, gratula!!!! de ugyes vagy!!!

    Vera, az kerdes lett volna,h. Tomi nem lett- e beteg? nem kijelentot akartam. remelem,ok!

    Noemi,igen,eloszor felso fokozaton volt a kiságy.

    visszajottunk IKEA-bol. sok idot elb...sztam, mert csak kovalyogtam.

    na,ebed.

    előzmény:
    Deme71 (61891)
    2009-07-10  14:03
  11. 2009. július 10. 14:0361891.

    Tünde, ez jó hír, akkor dupla a pénz!

    Ha hazaköltöztök, azért még nem kell megszüntetni a számlát, úgyhogy semmi gond! J. pld. csak pár hónapja szüntette meg levélben a londoni HSBC-s számláját.

     

    Tina, mostanában én is kevesebbet jövök, nekem is úgy rohannak a napok, pedig csak 1 gyerekem van. Jó lehetett a tegnapi napotok! A tetkósék típusú emberekből van a németek között is, jellemzően a futballőrültek között, akiket semmi más nem érdekel.

     

    Vera, hogy van Tomi? Nem jellemző rá a levertség, de remélem én is, hogy csak nagyon kifáradt.

     

    Noémi, már nagyon várják Dórit a holmijai.

     

    Megvan az autónk! Nagyon klassz, kényelmes, bár vannak apróságok, amik a szuperul felszerelt VW-ünkhöz képest hiányzanak - de persze jóval olcsóbb volt annál. Még nem vezettem, majd ma délután. Katának egyből megtetszett, azt még nem fedezte fel, hogy evőasztalka nincs benne.

     

    Képzeljétek, elmentem a nyelvvizsga-okmányomért (tegnap csak az értesítés jött meg, hogy sikerült), és nem is akárhogy sikerült! 4 kategória van: átment, megfelelt, jó, nagyon jó. Biztos voltam benne, hogycsak  'megfelelt' lesz, de meglepetésemre 'jó' lett!! A szóbeli vizsgám 97 %-os lett, az írásbeli (amire azt hittem, hogy az volt a jobb) 80 %-os. Bocsi, hogy így részletezem, de nagyon örülök neki.  Ez ilyen 'European Language Certificat'.

    előzmény:
    batun (61890)
    2009-07-10  12:29
  12. 2009. július 10. 12:2961890.

    sziasztok!

    KEpzeljetek most kaptuk meg mindket gyerek utan a child trust fund-os csekket. NEm is gondoltam, hogy annak is jar, aki nem itt szuletett..

    Tokre orulok, mivel egyenlore ugy nez ki maradunk sokaig, erdemes befektetni. Tudja valaki, hogy mi van, ha mondjuk hazakoltozunk, nem vesz el a penz, ugye?

    Vera, remelem Tomi nem beteg, csak faradt volt!

    Tina, mi kb meg 3x szopizunk napkozben, de ha itthon vagyunk, tobbszor nyafizik erte Felix. Ugyhogy probalok maszkalni vele mindenfele.

    Ejjel meg kb 3x, de ez valtozo. VAn hogy kevesebbszer, neha tobbszor.

     Noemi, orulok, hogy minden sinen van! LAssan johet a baba is! Mi a legfelso fokozaton tartottuk a kisagyat, amig nem kezdett Felix felulni, negykezlabra allni. Konnyebb neked kiemelgetni es visszatenni a babat, nem fajdul meg ugy a derakad.

    előzmény:
    rintintin (61888)
    2009-07-10  10:25
  13. 2009. július 10. 11:2761889.

    Sziasztok

    Vera remélem Tomi nem lett beteg. Nekem is rögtön az jutott szembe hogy a bárány előtt is kokadt volt.

    Tina akkor nem hiányzik a kiságy ugye. Nekem most tele van gyerekruhákkal. Praktikus. Peti furt faragott de összerakta ,pár csavar nem is került bele mert nem jöttünk rá hol lehettek. Kérdeztem már hogy a legelején a legmagasabb fokozaton tartottátok a matracot? Biztos kérdeztem.

    Mózeskosarat elhoztuk tegnap. Tök cuki.

    Egyébként minden jó lenne ha nem idegesitene a lábam esténként meg nem kéne dolgozni menni ma.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2009. július 10. 10:2561888.

    sziasztok!

     

    Agota,ez nagyon jol esett,koszi szepen, de a heten nem hallottad,mennyit kellett marcival kiabalni. tobbszor szoltam turelmesen, de akkor sem figyelt ram,na,aztan jott az ordibalas.

     

    Kriszta, koszi,h. hianyolsz,jonnek tobbszor is es tobbet is irnek,de egyszeruen ez a het csak elsiklott. kezdtem hetfon a szandal utanai szaladgalassal Brent Crossba. aztan ugye ebedfozes,aztan mentem Nellert. eselyem se volt ideulni. szandalt nem kaptunk,folyt.kov. Portobellora. aztan tegnap marcieknak ovis kirandulas volt Ruislipba.nagyon klassz hely,egy nagy tohoz kirandultunk E-Londonban. azt hiszem, Harrow a korzet neve, Vera esetleg ismeri a helyet.

     jol sikerult, volt kozos piknik, de amugy nagyon szeles-huvos volt az ido. minden szulo-ovono egy kupacban ult le kajalni,de volt egy 'vagany klikk', ilyen tetkos-sörözős apuka+ket kover junk foodot zabalo feleseg kiabalos gyerekukkel,akik direkt kulon ultek es senkit se kinaltak meg az o kajajukbol de senki nem is kereste az o tarsasagukatamugy jo volt. nem tudtak nagy buszt berelni,ezert a szuloknek taxi is volt.

     

    szoval csak ugy elrohant ez a het. koszi, jol aludtunk. en ejjel max. 1x szoptatok,aztan reggel 5-6 korul cicin altatom vissza,mert en akkor meg nem tudok kieklni az ágybol. amugy nalunk szerencsere csak napi 3x van mar szoptatas. reggel, 2 korul,aztan az esti lefekves. es ti, Batun? amugy nekem a bal mellem szinte teljesen kiurult. Marcival is ez volt,csak akkor 6 honap utan. erdekes modon a jobb teljesen tele van,olyan erdekes.

     

    ma az IKEA-ba kell mennem,semmi kedvem. de mar vegre rend lesz. viszem marcit is,ma nincs neki ovi.

     

     

    Vera, a multkor,amikor irtad,h. Tomi lefekudt,utana lett baranyhimlos! lehet, akkor most is beteg lesz. hiszen o sem az az alvos fajt. remelem, csak faradt volt!!!

     

    na,ennyi,indulunk,oltozunk.

    előzmény:
    Deme71 (61881)
    2009-07-09  17:23
  15. 2009. július 9. 22:1061887.

    Ez látható dolog vagy csak kitapintottad? Ha nagyon megpróbálom megvizsgálni a még megmaradt izmaimat a hájrétegen keresztül nekem sem épp simák. Mondjuk szerencsére nem látszik, legalábbis remélem.

     

    Ez a félóránként és csak szopira nem hangzik jól. Ez ördögi kör, olyan nehéz őket elrontani, mert gondolom a szopira visszaalvás a legkényelmesebb nektek is, de minnél inkább csak az van, annál inkább nem jó más. Az ember vagy megerőlteti magát és egy hétig nem alszik semmit, vagy beletörődik. Bár ha nem szereted sírni hagyni sok lehetőség nincs. Biztos a foga is jön mindennek a tetejébe.

     

    Tomival meg nem tudom mi van, a sportnap óta nem egy százas, nem is evett semmit, fájt a feje és már le is feküdt. Nem tudom mi lesz ebből holnap. A cuccaiért elmegyek a suliba, nem az a gond, de a birthday party-ra egy vagyont költöttem már, nem kéne kihagyni.

     

     

     

     

    előzmény:
    batun (61886)
    2009-07-09  21:34
  16. 2009. július 9. 21:3461886.

    Haho,

    Gratula Agota, nagyon ugyes vagy! NEkem is el kene kezdenem angolul tanulni, mert itthon csak felejetek. VEttem egy jo nyelvtan konyvet, mar csak idot kene keriteni az olvasasra. 

    Tomi is nagyon ugyes! Jo kis sportos lesz!

    Kriszta, jol tudod, tenyleg ejjel is kelunk meg, ha G megy be hozza, akkor addig sir, amig at nem veszem...hat igen hozzam van szokva. G az emeleten alszik, de altalaban ejjel 3-ig dolgozik meg itthon, igy nem szaladgal be, ha Felix felebred. Amugy nem olyan veszesen sokszor kel, csak neha van, hogy rossz ejszakaja van es szinte felorankent kel. (ma tuti ilyen lesz, ha igy leirtam) DE teny, hogy ejjel is szopival alszik csak vissza. TEnyleg kicsi meg korra, de en mar latom, hogy el lett rontva...

    Kepzeljetek kb egy hete eszrevettem, hogy a jobb combomon az izom tiszta hepehupas. ket nagy bemelyedes is van benne. Van valakinek tippje, hogy mitol lehet? Eddig meg sosem volt ilyen. Eleg ijeszto.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. július 9. 18:3761885.

    Hát ez irtó édes, mindenkinek egyenként ad egyet? Biztos totál meg lesznek hatva. Megmutatod milyen?

     

    Igen, örültem én is látván hogy Tomi tud igyekezni ha nyerni akar. Remélem vasárnap legalább ennyire töri magát, annak már nagyobb tétje lesz.

     

    Olyan vicces volt, ezt elmesélem, volt a táskájában egy papír (alkotás) ráírva hogy "God maid the talernt, my is sweemin".

    Olyan jót nevettem mikor rájöttem mit jelent, de mondom Tomi te nem is tudsz úszni!!!  - De igen, úsztam a medencében Wandával (paddling pool) - Még jobban nevettem, mondtam az nem úszás. Tisztára lehangolódott. De most halál lelkes legalább, otthon megtanul úszni.

     

    Aztán elmagyaráraztam azt is hogy a tehetség az valami egészen mást jelent, ő mondjuk egész jól tud futni, az mondjuk az.

    előzmény:
    Deme71 (61884)
    2009-07-09  18:25
  18. 2009. július 9. 18:2561884.
    Kata készített mindenkinek 'búcsúajándékot' a magyar oviba, az utolsó lesz a szünet előtt: rajzolt mindenkinek egy színes virágot, ráírta a nevét, a közepébe pedig egy kis arcképét ragasztotta (ez utóbbi volt csak az én ötletem). Nagyon jók lettek, már izgatott, hogy holnap mindenkit sorba állít és úgy fogja egyenként átadni nekik.
    előzmény:
    Deme71 (61883)
    2009-07-09  18:23
  19. 2009. július 9. 18:2361883.

    Köszi!

     

    Vera, Tomi nagyon ügyes!!! De jó!

     

    Szóval most általános óvodai-iskolai sport- és piknik-napok vannak? Rubin, a kis kukta , olyan édesek, és ténylegesen tudnak már segíteni a konyhában, nagyon bírom!

     

    4-től 6-ig voltak lakást nézni, aaaa..... nem tudom, miért nem veszi ki már valaki?!

    előzmény:
    barackmano (61882)
    2009-07-09  18:01
  20. 2009. július 9. 18:0161882.

    Ágota, gratulálok!!!!!!!!!!!

     

    Úgy bírom 2 hete égen földöm Summer Fete volt, most sportnap.

     

    Mi most jöttünk, meg az azt követő bevásárlásból, Tomiéknál a piknik holnap lesz.

    Jó volt nagyon, ők 5-ös csapatokban versenyeztek, 4 versenyszám volt, ebből mindegyikben második lett, kivéve a futás ahol holtversenyben első. Kieran nyert mindig, de ő mondjuk másfel fejjel magasabb.

    Holnap piknik meg szülinapi party, arra kellett ajándék, lapok, csomagolók...Tomi már majdnem meghalt szegény, itthon 5 perc alatt elaludt. Nekünk szerencsére savory volt osztva, letudtam chicken-nugat-tel, majd holnap reggel megsütöm.

     

    De édes Rubin a kis lelkes, hogy vannak holnap örülni a többiek a finomságnak.

    előzmény:
    Deme71 (61881)
    2009-07-09  17:23
  21. 2009. július 9. 17:2361881.

    Sziasztok! Tényleg nagy a pangás.

     

    Megjött ma - végre - a nyelvsuliból a papírom: sikerült a vizsgám májusban!!!  

     

    Köszi, Tünde, de én nem érzem magam annyira türelmesnek, fel szoktam emelni a hangomat én is. Nekem inkább Te vagy nagyon türelmes, és szerintem Ti mindannyian, különösen még Tina, Kriszta, és Anita. De a többiek is.

    Szerintem a gyerekeink jól vannak nevelve mind, annak ellenére, hogy egyszer-egyszer persze vannak olyan időszakaik, amikor picit tépnénk a hajunkat.

     

    Az 5 éves korban való szoptatás azért már nagyon szélsőség  !

    Ha otthon tudod ritkítani folyamatosan 1-2 hétig szoptatást, utána megszokja Félix és már csak azt kell tartanod. Én úgy emlékszem, Kata kb. 1 éves koráig abszolút igény szerint szoptattam őt és maga ritkította azok számát. Kb. 7-8 hónapos koráig még ő is igényelte - vagy megszokta - az éjszakai szopit, én akkor kezdtem zombisodni és J. mondta, hogy akkor most ő kel éjjel Katához, ha szomjas, ad neki vizet. 2 hét alatt leszokott az éjszakai felkelésről (de minden reggel 6 és negyed 7 között kelt  nagyon sokáig ).

     

    Kriszta, 18.-án, szombaton tervezünk indulni F.o.-ba a következő hétvégén jövünk vissza vasárnap.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2009. július 9. 16:2261880.

    Sziasztok. Látom, most már hétköznap is nagy a pangás, pedig még csak jó idő sincs.

     

    Hogy telt az éjszaka a két nemalvós anyukának? (Batun/Tina)

     

    Tina, szerintem nincs olyan megoldás, hogy ne sírjon a baba. Kivéve, ha magától szokik le a ciciről. Amikor függő, akkor már csak sírással tudod elválasztani, szerintem. De hát még mindkettő baba olyan pöttöm, hogy nem is kell ezen gondolkozni. Kivéve Tündének, ahol már éjszaka is gond van. Jól értettem, ti éjjel is keltek szopizni, vagy csak az elalvás nehéz?

     

    Ágota, mikor indultok Franciaországba? Biztos szuper utatok lesz. Otthon lesz majd internetetek, ugye?

     

    Holnap sportnap lesz Rubinék ovijában. Minden gyerek szülővel megy, és ügyességi feladatok lesznek, meg lehet enni-inni. Mi is most sütünk. A kis segédem közben kidölt, és itt nyomja a szunyát mellettem. Ügyesen szaggatta ki a linzertésztát, meg gyúrta és nyújtotta is. Látszik, hogy szeret gyúrmázni és sütnek-főznek az oviban is. Csinálunk még egy gyümölcstortát is, de meg kell őt várnom legalább a díszítéssel, mert biztos rosszul esne neki, ha kész lenne, mire felébred.

     

    Eszter, merre vagy? Holnap elmennek Szandráéktól is a vendégek, ő is biztos jön majd többet. Tina, te sem írsz mostanában rendszeresen. Kanadai Éva totál eltünt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2009. július 9. 12:2461879.

    Merre jár mindenki?

     

    Félelmetes mindjárt vége mindennek itt is.

     

    Tominak ma sportnap van du, nyilvános, megyek én is. Remélem nem kezd el addig esni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2009. július 8. 22:5161878.

    sziasztok,

    koszi a hozzaszolasokat szoptatas ugyben. Tina, regen meg ment a ringatas, mostmar hiszti van, ha ringatni akarom. Most abban bizom, hogy otthon majd neha anyosom altatja el, ha elmegyek Domival korhazba vagy Gergovel moziba es akkor kicsit jobb lesz a helyzet. En is max masfel evig akarok szoptatni (eredetileg egyet terveztem...), ha akkor sem hagyja abba,befizetek egy kubai utra

    Tesomek foruman van egy csaj aki mindket gyereket szoptatja meg mert annyira nem tud nemet mondani nekik. A kicsi 3 eves a nagy majdnem 5.EN tuti kardomba doltem volna mar a helyeben!

    Agota gratula az uj autohoz! Remelem azert szeretni fogja ezt is Kata!

    TE mindig olyan jol bansz Kataval, szerintem tok jo anya vagy! NEm veletlen, hogy ilyen konnyen le tudod szerelni, ha nyafog valamiert, tok jol neveled!  BArcsak nekem lenne ennyi turelmem a gyerekneveleshez!

    Tina, remelem jobban vagy! Kellemetlen ez a darazscsipes!

     Sajnalom a korai keleseket is! REmelem ma ki tudod pihenni magad! Meg en is...

    na megyek, mert nem hallom a sajat gondolataimat, Domi itt duruzsol a fulembe.

    Jo ejszakat!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. július 8. 21:2961877.

    Tina, a nyakon darázscsípés veszélyes is lehet! Mondjuk mostanra már nagyon rosszul lennél és bedagadt volna az egész fejed, ha rossz helyen csípett volna meg (volt kolléganőm így járt, majdnem megfulladt!, mentőt kellet hívni).

     

    Sajnálom a szandi-mizériát.

    Nálunk egyszerű a reggeli-ügy, Kata itthon nem reggelizik egyáltalán, csak az oviban. Megissza a reggeli ivós joghurtját és az elég neki fél 10-10-ig. Sajnos szerintem az én rossz példámból tanul. Na majd ha otthon leszünk, megpróbálok valahogy közös családi reggeliket szervezni, mert mire suliba megy, jó lenne, ha ez működne.

     

    Én is tartottam a mai naptól, mert elment nyaralni Kata magyarul tudó ovistársa, de szerencsére azt mondta Kata, hogy két kislánnyal is játszott (németek), és jól érezte magát.

     

     

    előzmény:
    rintintin (61873)
    2009-07-08  21:11
  26. 2009. július 8. 21:2861876.

    Ez a vége aranyos volt, meg a szankciók

     

    Kata is milyen értelmes nagylány már. Meki. Tominak az bűntetés szokott lenni hogy nincs Meki 1 hétig. Pedig tényleg nem kéne.

     

    Én az ei-re értettem hogy németes, de igazad van, csak én nem tudok németül.

     

     

    előzmény:
    Deme71 (61874)
    2009-07-08  21:23
  27. 2009. július 8. 21:2461875.

    Tina, nekem úgy tűnik mi mind a ketten jobban sajnáljuk őket mint kéne, ők valahogy lazábban veszik.

     

    Nekem még megvan a a kék szandi ha kell Noémival talizok a jövő héten.

     

    Tök jó hogy Panni aludt a travelcotban!!!! Ezek szerint bejön neki.

     

    Tomi is útál reggelizni, hétévégén 10-ig nem is eszik, de iskolába nem mehet üres gyomorral, így muszáj ennie, már rájött ha gyorsan megeszi jobban jár és még marad ideje játszani.

     

    Én is úgy másfél évig tartom hasznosnak a szopit, azt mondják utána már se nem oszt se nem szoroz.

     

    előzmény:
    rintintin (61873)
    2009-07-08  21:11
  28. 2009. július 8. 21:2361874.

    Verus, németesen schwein-flu.   (A nyelvvizsga-eredményemet még lusta voltam megtudakolni. )

    Itt az oviban is ki van rakva, mint általános járványlehetőség, de egy véleményen vagyok Veletek, túlzás, hogy mindent annyira felfújnak.

    Az ovinkban épp skarlátjárvány van már egy ideje. Eddig megúsztuk, remélem, eztán is.

     

    J. telefonált, megvan az autónk! Lement vele a szüleihez. Chevrolet Captiva amúgy. A GM gyárjta, és nekik épp most nem áll jól a szénájuk, ezért a raktárkészletet nagy akciókkal adják. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen, J. holnap éjjel érkezik vissza. Sötétszürke, de ebben nincs lehajthatós kisasztal, de van más.

     

    Tünde, szerintem nem gáz, hogy cicin alszik el Félix, Kata is milyen sokáig csinálta ezt, aztán csak leszokott nagy hirtelen. Jó, már ő is 20 hós volt, de a kubai két hétben egyszer sem jutott eszébe kérni, utána meg már sima ügy volt.

     

    Ma rendezkedés közben kezembe akadt az a könyvecske, amit Kata születése utáni első hetekben vezettünk az alvásáról, és a fontos 'eseményekről'. Tisztára meghatódtam.

     

    Ma Katával megejtettük a 2-3 havonkénti aktuális Mekis ebédünket, J. pont akkor telefonált, amikor ott voltunk. Ő nem szereti, ha ott eszünk (persze tényleg ritkán is megyünk), Kata nekem: "Ne mondd meg, hogy milyen étteremben vagyunk!"  Az utcán hatalmas lufikat árultak, persze vetetni akart, de nem hagytam magam. Kezdődött volna a sírás, de különféle szankciókat helyeztem kilátásba, ezért gyorsan abbahagyta. Két perc múlva: "Anya, tényleg nem is baj már, hogy nem vettünk lufit." Ilyenkor vállon veregetem magam képzeletben.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2009. július 8. 21:1161873.

     

     

    sziasztok!

     

     

    koszi az erdeklodest, P. jot aludt a travel cotban. a gyerekszoba nagyon klassz lett! van hely jatszani nekik boven! mar csak az IKEA-ba kell kimennunk.a jatekoknak 2 nagy storage-ot kaptunk,de nincsenek hozza dobozok, azert majd kiszaladunk.

     

     

    Agota, szerintem Batun azert irta,h. nem jo ez a szoptatas,mert nem 'igazi' szoptatas,csak azon alszik vissza felix. az szerintem sem jo. igy tenyleg nehez lesz leszoktatni. kulonben is, ejjel mar rad is radferne a pihenes! en sem szeretem sirni hagyni. vmit koztes megoldas kene. ringatas?bar az is faraszto. cumi nem kell neki, ugye? amugy en nem szeretnek 2,5 evig szoptatni. szerintem az 1 -1,5 ev boven eleg. persze ez csak az en velemenyem. szerintem egy 2,5 eves gyerek mar olyan nagy a szoptatashoz.

     

    Domi a reggelijevel ezt miot csinalja? Marcinak is volt egy par ilyen napja. kerte, aztan 'koszonom,nem kerem,majd kesobb'. na,en is a hajamat teptem.persze aztan fel ora mulva ehes volt, ujra mindent elopakolni, etetni, stb. 1-2 hangfelemeles utan veget vetettem ennek...

     

    amugy en is szivesen koltoznek masik lakasba. de G. nem hajlando mozdulni...

     

    Vera, ugy megsajnaltam en is Tomit. Marcit is kerdeztem egyik nap, h. jot furodt-e az oviban es mondta,h. 'mindenki belement csak en nem' aztan kerdeztem, es te mit csinaltal,Marci? o meg: - 'hat, jatszottam magammal'

     

    kepzeljetek,milyen sz...r napom volt. a nyaralason elhagytuk marci szandaljat,azota azert maszkalok es sehol sem talalok. ma pl. a Portobello Marketre mentunk G.-vel,ott szokott egy Clarks-os ferfi arulni-ma nem volt ott. helyette megcsipett egy darazs a nyakamon es azota faj a fejem. akkorat karomkodtam magyarul es olyan nagyot szokkentem a levegobe,h. 2 zoldseges neni is odaszaladt,h. jol vagyok-e. azota faj a fejem. P. egesz nap nyuglodott, marci meg bomboltette a 100 Folk Celsiust, ugyhogy nem segitettek rajtam raadasul mar 3 napja olyan koran akar P. kelni, alig latok

     

    na, megyek, G. vegzett a furdetessel.

     

    Szandra?

    előzmény:
    barackmano (61872)
    2009-07-08  11:57
  30. 2009. július 8. 11:5761872.

    Kriszta, tökéletesen egyetértek, szerintem ugyanez van, Apukám szerint ez most egy újfajta influenza, semmi több. H szerint még Amerikában fújták föl, onnan jött ide a híre. Abba is szoktak meghalni. Én sem félek tőle. Én olyan igazi influenzás lázzal egyszer voiltam életemben. Tomit még úgy sem féltem. Otthon nincs is tele vele a média. Itt meg retteg mindenki.

    Nem tudom miért írja mindenki németesen, szerintem swine-flu.

     

    Tünde, gondoltam én hogy ezt értetted félre, Tomi általában az első az osztályból, a  többi osztályból nincsenek közelebbi barátai, így kicsit egyedül érezte magát.

    előzmény:
    bluebell (61870)
    2009-07-08  11:41
  31. 2009. július 8. 11:4861871.

    Akkor tenyleg felreertettem Vera, abbol, hogy Tomi ott ult es nem volt ott egy baratja sem, azt hittem, nem mennek masok mert felnek az influenzatol...ennyire nincs idom rendesen visszaolvasni:(

    En is lusta vagyok es Domival mar en is szoktam kemenykedni, de a kis artatlan babammal nem tudok/akarok meg. Domival muszaj, mert extra nyavogos es nagyon elkanaszodott mostanaban. Most is mindjart felrobbanok, megcsinaltatja a reggelijet aztan nem hajlando megenni. Ezt minden nap eljatsza.

    NEm is irtam, hogy vegul sikerult tisztazni a Chil benefit-et es sinen van mar a Child tax credit is!

     

    előzmény:
    barackmano (61868)
    2009-07-07  21:48
  32. 2009. július 8. 11:4161870.
    Ja, még a swein-flu-ról akartam írni, hgoy nekem nagyon úgy tünik, hogy a média ezt egy kicsit felfújta. Számomra olyan, mint bármelyik másik influenza. Minden szezonban megújul az influenza, ezt tudjuk, ezért is nem mindig hat ellene az oltás, illetve azokat is módosítani kell. Bármilyen influenzában meg lehet halni, ha gyengébb a szervezet. Akkora vízhangja volt annak is, hgoy GB-ben meghalt egy kislány a vírusban, de azután elolvastam egy hosszabb cikket róla, amiben már leírták, hogy ez a kislány születése óta beteg volt, szinte kórházban élt, mert semmi immunrendszere nem volt. Amikor a swein flu elvitte, akkor ez szalagcím lett. Mo-n is többen hazavitték külföldről (legalább is, aki külföldön járt, és beteg lett, annak tuti, hogy swein flu-ja volt), de senki nem adta tovább, és senki  nem halt bele. Adjunk neki egy hangzatos nevet, és máris mindenki megveszi a lapokat, hogy elolvassák az újabb halálos korról szóló cikkeket. Nekem ez a véleményem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2009. július 8. 11:3561869.

    Jó reggelt.

    Batun, panaszkodj csak nyugodtan, ha ettől jobban érzed magad.  De azért csak szoptasd tovább Félixet. 2,5 év nem olyan szélsőségesen hosszú idő. Mást meg úgysem tudunk tanácsolni, mert szerintem vagy magától leválik a baba (mint Coral 1 évesen), vagy keménynek kell lenni, és sírni hagyni őket, ami szerintem is nehezebb. Szerencsére nálam mindkét esetben maguktól szoktak le.

     

    Domi is biztos ettől lett ilyen okos. (nem ám a génektől) Eszméletlen, hogy már mondatokban beszél. Rubin még főleg a halandzsában rejt el néhány értelmes szót. De ma az oviban reggel megkérdezte az óvónőt, hogy "Would you read it for me, please?" Igaz, hgoy itthon megkérdezte, hogy hogy is kell mondani (vitte a könyvét), de nem gondoltam, hogy meg is jegyzi, és el is meri mondani.

     

    Ágota, hihetetlen, de tényleg nem sok ember volt. A szálloda olyan nagy volt, meg sok medence is volt, így gondolom jól eloszlott. A kirándulós helyekre meg direkt este (késő du. ) mentünk, amikor már mindenki jött el. Szebb is volt napnyugtában, hüvösebb is volt ("csak" 25-30 fok körül már) és tömeg sem volt sehol.

     

    Szegény kis Jade jobban van már? Én épp egy-két hónapja írtam egy ilyen pechsorozatról, igaz az velem történt, nem Rubinnal/Corallal, ami ugye azért sokkal szerencsésebb. De tényleg igaz, hogy az ilyen háromig meg sem áll.

     

    Annyi programlehetőség van hétvégére, hogy nem is tudom, hogy hová menjünk. Köztük van egy vasárnapi Oasis koncert is. Én nagyon szeretem őket (bár nem vagyok szenvedélyes rajongó), így szívesen elmennék, de akkor le kell mondanunk egy szülinapi partit, amit viszont már Rubin is nagyon vár.

     

    Tina, Panni jót alszik az "új" kiságyában?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2009. július 7. 21:4861868.

    Hát ezt nehéz elhinni rólad

     

    Én sem szeretek keménykedni, pláne Tomi krokodilkönnyeit látva, bár hosszútávon én úgy találom megérte, most már nagyon jól tudja hogy nem működnek, ha én azt mondom hogy nem akkor az nem. Így elég hamar elapadnak. Néha magamnak is kegyetlennek tűnök, de én totál el voltam kényeztetve, nem akartam ebbe a hibána esni vele is.

    Meg én a magam kényelmében is ilyen voltam, lusta dög vagyok tudom.

    Van aki kevésbe önző mint én.

     

    Valamit félreértettél, nem ürült ki, bár páran nem küldik a gyereket, ez nem sok. Ma megtudtam egy nőtől aki az oviban dolgozik hogy abból az elvileg 9 gyerekből is csak egynek volt swine-flu-ja, a többi csak ki volt merülve, fájt a torkuk és azt hitték. Az ő lánya is köztök van persze kutya baja, de még ő is megijedt.

     

     

    előzmény:
    batun (61867)
    2009-07-07  21:19
  35. 2009. július 7. 21:1961867.

    Vera, jol ertelmeztem, hogy a sertesinfluenza miatt ilyen ures a suli Tomieknal?

     VAgy nagyon felreertettem valamit?

    Remelem Domi nem szedi ossze, mert akkor nem tudnak vele mit kezdeni a ful-orr-gegeszeten...

    Sajnos Felix is kezd szopival vigasztalodni, probalom elterelni a figyelmet, de nem konnyu, foleg nem reggel fel7-kor. A masik nehez pont az altatas, ami szinten csak szopival megy, mostmar a ringatas sem segit.(Dominal is igy volt) En nem tudok kemenykedni, meg nagyon nem is akarok, mert a Felix egy olyan kis kedves, jotermeszetu szeretnivalo baba, hogy ot meg nehezebb cserben hagyni. Most hallgathatjatok majd megint 2,5 eves koraig, hogy mit kinlodok ossze:D

    A kovetkezot programozott csaszarral szulom es tapszerezni fogom

    előzmény:
    barackmano (61866)
    2009-07-07  20:16
  36. 2009. július 7. 20:1661866.

    Ez jó volt, lehajthatós kiasztal.

    Ahogy Ágota mondja Tünde nyugodtam szoptass amíg te is akarod. Én emlékszem Dominál nem is annyira mint táplálékforrás hanem mint vigasztalóeszköz volt fontos. Ezt próbáld elkerülni Félixnél, magáról az anyatejről előfordulhat hogy előbb leszokik, szerintem magáról arról Domi is leszokott volna. Próbáld mással vigasztalni, lehet nehezebb lesz és tovább tart de hosszú távon megéri.

    Ha egy anya megkeményíti a szívét az a legtöbb gyereknek nem tetszik, de ha rájönnek hogy a sírás sem használ feladják.

    Én veled ellentétben ilyen kőszívű vagyok, lehet hogy közben az enyém magszakad, de nem mutatom.

     

    Ágota, látom nagyon készülődtök már, ugyanakkor még kiveszitek a részeteket a nagy Németországi életben is. Tényleg, milyen autót vettetek?

     

    És a vizsgád?

     

    Most jöttünk a Beavers-ektől, ez volt az utolsó, szeptembertől elmegy a fele, majd jönnek újak.

     

     

    előzmény:
    batun (61865)
    2009-07-07  19:47
  37. 2009. július 7. 19:4761865.

    Szia Agota!

    DE izgis mar, hogy mindjart koltoztok haza! Milyen kocsit vettetek vegul? Feketet lehajthatos kisasztallal?

    NEm tudok sajnos lazitani szoptatas temaban, mert a szemem elott lebeg Domi peldaja es probalok most okosabb lenni, de nem megy. REmelem Felix elobb megunja majd! 

    előzmény:
    Deme71 (61864)
    2009-07-07  19:38
  38. 2009. július 7. 19:3861864.

    Verus, Tina azt írta, hogy helyhiány miatt válnak meg a kiságytól, Panni a travel cot-ban alszik ezután.

     

    Engem is jobban megvisel, ha Kata hasonló szituban van, mint őt (szerintem).

     

    Tünde, ne ostorozd magad, minden gyerek más, amíg nem érzed tehernek, miért ne szoptathatnál? (Jó, most nem extrém szélsőséges példákra gondolok.)

     

    Hétvégén egyik nap voltunk egy klassz parkban, pancsolós medencéje is volt, vasárnap pedig a német tanárnő - angol pasi párral voltunk valami kis helyi Fest-en Frankfurt szélén. Ezer fok volt, fogyott a sör (J.) és az almabor (én). Kata szerencsére megtalált magának egy hasonló korú kislányt és végig együtt kergetőztek, bújócskáztak. Persze nem echte német volt a kiscsaj.

     

    Niki is abban a kórházban szült kétszer az Archway-nél, ahol Noémi is fog, nem? Ami a megállótól felfelé 1-2 utcányira van. Sőt Anita is Nicholast ott szülte.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2009. július 7. 19:3161863.

    Sziasztok!

     

    Kriszta, Tina, gyönyörű helyeken voltatok!! Csodásak a képek, a gyerekek pedig  Kriszta, a spanyolo.-i képeken olyan, mintha mindig csak Ti lettetek volna egyedül, más emberek nem.   A lányok látom jól érezték magukat a vízben.  Tina, tényleg klassz ez a sziget, de jó, hogy kimozdultatok!

     

    Jadét de sajnálom, Katának 3x is volt ilyen óriási kiálló púpja, elöl is, hátul is... Szerencsére pár nap alatt elmúlik. Nahát, hogy Wale-t is ilyen nehéz kimozdítani...

     

    Vera, hogy Tomi milyen nagy! És olyan ügyes, büszke lehetsz rá!!

    Látom, a kismamák már nagyon benne vannak a témában.

     

    Mi pár napig csak kettecskén vagyunk Katával, J. ma repül haza, hozza ki az új autónkat - a múlt héten vettük meg -, hogy legyen mivel utazni a jövő hétvégén Franciaországba, aztán haza. Nagy akciók vannak otthon, jóval olcsóbb volt, mint itt megvenni.

    Képzeljétek, a lakást, ahol most lakunk, még mindig nem vették ki, minden héten legalább egyszer jönnek nézni, már nagyon unjuk. Ma az ingatlanos nő már nagy bocsánatkérések közepette hívott fel, neki is elege lehet.

     

    Ma volt az utolsó zeneovi, pénteken lesz az utolsó magyar ovi. Kata jövő szerdáig jár még a németbe.

    Pár dobozt már megraktunk könyvekkel és a fél lakás ki van festve, úgyhogy készülgetünk.

     

    Tina, ugyan "soha ne mondd, hogy soha", de nem tervezünk más külföldet - de ha mégis lesz, szólok időben, nehogy lecsússzatok rólunk.  G.-.nak nincs semmi kilátásban?

     

    Itt az időjárás nagyon fura, a londoninál is sokkal változatosabb napok óta. Az egyik percben szakad az eső és hűvös van, 5 perc múlva süt a nap és 30 fok. Tegnap volt minden, épp csak a hó nem esett.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2009. július 7. 19:1861862.

    kozben kiderunlt, hogy maig donthettunk. ma is megneztunk ket hazat, de a mienk a legjobb eddig, igy maradunk. A sulihoz kozel mi sem tudtuk volna megfizetni a kerteset. Tavolabb nezelodtunk, de semmi erdekeset nem lattunk, minden lakas olyan kis sotet lyuk. Gondolom evkozben is koltozhetunk, csak 1 eves szerzodest kotunk, es gondolom kozben van valami felmondasi idoes dij. Vegulis most is 2 honappal elore meg kellett volna mondani...

    Ha tudnam hogy csinaljam, hogy ne szopizzon olyan sokaig felix, mar lehet, hogy abbahagyta volna...GYenge vagyok ahhoz, hogy hagyjam sirni a gyerekeimet, mas jo otletet meg meg nem hallottam. De ezt mar sokszor leirtam. Biztos hogy en csinalom rosszul, de nem tudok ellene tenni.

    előzmény:
    barackmano (61860)
    2009-07-07  14:25
  41. 2009. július 7. 14:3461861.

    Pannit én is kérdezni szerettem volna.

     

    Én már nem aludtam Noémi, az oviba bandukoltam éppen.

    Szegény Tomit úgy sajnáltam reggel, már csak egyedül mehet be az iskolába, de épp nem volt még haverja ott neki. Bebandukolt, lepakolta a cuccait és leült a betonra várakozni. Odament hozzá valami nagyobb fiú, valamit beszélgettek, de az is elment. Aztán végre talált valakit aki odaült mellé és elkezdtem dumálni, akkor eljöttem én is.

     

    Ez is nem tudom engem visel meg jobban vagy őt.

    előzmény:
    Nyulcsi (61857)
    2009-07-07  10:52
  42. 2009. július 7. 14:2561860.

    Nekem is úgy tűnt a múltkor hogy feladtad már még mondtad is milyen jó hogy jár az iskolabusz. Azért nem rossz az iskola közelében sem lakni, én tudom Nálunk pont az a gáz, ha kerteset szeretnék vagy nyerni kéne a lottón, vagy messzebb menni mindentől, suli, boltok, állomás (ez egy rakáson van majdnem). Szurkolok akkor hogy találj valamit. Hogy érted azt hogy holnapig kaptatok haladékot? Utána már nem is költözhettek?

     

    Domi is elég cicifüggő volt nem? Elég későn szokott le ő is ha jól emlékszem. Persze az anyatej minnél tovább, annál jobb szerintem is, de valamennyire te mondod meg mikortól nincs, csak következetesnek kell lenni meg kitartónak.

    előzmény:
    batun (61858)
    2009-07-07  12:37
  43. 2009. július 7. 12:3861859.
    JA meg akartam irni, hogy nagyon szepek a kepek, szuper helyen voltak Krisztaek es Tinaek is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2009. július 7. 12:3761858.

    haho,

    TEnyleg nem jovok gyakran, de amint van kis idom a lakasokat nezegetem, meg nem adtam fel a koltozest. KAptunk haladekot holnapig, addig kell dontenunk. Az biztos, hogy sokkal kenyelmesebb lenne maradni, nem kene szivni a koltozessel, de azert annyira jo lenne egy kertes haz! 

    FElixnek eleg valtozatos ejszakai vannak, par napig jobban alszik, aztan gyakran kel. NEm tudom mi van vele, mostanra abszolut cicifuggo lett, sokat nyavog erte. Ezert szeretek minel tobbet programozni, mert ha nem itthon vagyunk, akkor nem tema.

    MAr elore latom, hogy o is 2,5 evig fog szopizni, ha ez igy lesz en tuti nem vallalok megegy gyereket. PEdig szeretnek meg egy kislanyt idovel.

    Domi mostanaban egesz sokszor szolal meg angolul es mar mondatokban beszel az oviban is Sikerult ket dokit talalni, aki otthon megnezi es eldonti, hogy mi legyen vele, kivegyek-e a mandulajat.

    Tina, Panni hogy alszik a travel cot-ban? abban is van rendes matrac?

    Honnan ez a sok butor, ez meg az, amiket kaptatok az ismeros ismerosetol?

    Noemi, en ugy tudom nem szabad 36 het elott elkezdeni a malnalevel teat. De te mar elmultal annyi, nem?

    Mikorra varod a babat?

    Mi is hazamegyunk 21-en. Orulnek neki, ha nem paraznek elore a mandulakivettol. Amiatt nem mehetunk majd Balcsizni:( Dehat muszaj valamit tenni, hogy megjavuljon a hallasa.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2009. július 7. 10:5261857.

    Sziasztok

    Látom mindenki alszik még. Pannika aludt az éjjel rendesen? remélem.Tina nem hiányzik a kiságy? Egyébként az elején ti a legmagasabb pozicióba raktátok? Nekem most ott van de olyan alacsonynak tünik az oldalmagasság. Persze egy baba még nem mászik ki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2009. július 6. 15:2661856.

    Na akkor nekem is kell ilyen tea. Igaz hogy utálom a teákat de hátha kicsusszan tőle Dóri mint egy kishal.Én 32 héttől hallottam hogy inni kell.

    Olyan álmositó az idő. Itt bóbiskolok.

    előzmény:
    Gabi_Ibe (61854)
    2009-07-06  15:03
  47. 2009. július 6. 15:1561855.

    Ezt azóta nem értem, ha végre egyedül alszik a kiságyában miért most akartok megválni tőle? Noéminak úgysem kell még egy darabig. Persze ha kevés a hely nincs mit tenni.

     

    Én nem akadtam ki. Én kb. egy hónapja akadtam ki mikor Alexa (itt lakik nem messze) közölte hogy ő nem engedi a lányát 2 hétig óvodába mert swine flue járvány van. Nem értettem mit pánikol, akkor még csak pár beteg volt az országban.

     

    Most tény hogy egyre több van, kicsit meglepődtem mikor ide is betört, de bezárkózni nem fogok. Elvileg egyáltalán nem olyan vészes, nem rosszabb mint akármilyen influenza. Most talán még jobb is átesni rajta mint mondjuk télen, legalábbis ezt mondja mindenki.

    Mondjuk nekem nincs Pannim, lehet másképp állnék hozzá.

    Tomit nem féltem. Nem az a beteges fajta. Inkább azok izgulok hogy nem lesz nekik megtartva az Assembly ha nem lesznek elegen az osztályban, vannak akik tényleg otthon tartják a gyereket.

     

    Mondjuk szólhattak volna neked Tina, nekem azonnak szóltak, azaz minden szülőnek sms-ben, gondolom aki nem akarja ne vigye a gyereket hétfőn.

     

     

     

     

    előzmény:
    rintintin (61853)
    2009-07-06  14:41
  48. 2009. július 6. 15:0361854.

    Sziasztok!

     

    Igazi Kismama barát ido van!

     

    Én a 36. héttol iszom a málnalevél teát(így ajánlották), szerintem még az íze is jó. Én a holland & barettban vettem. Valami Ł1.20/20 filter.

    Otletem sincs, hogy hat e , de mindenki azt kérdezi "Iszod a málnalevél teát, ugye?"

    előzmény:
    Nyulcsi (61850)
    2009-07-06  11:41
  49. 2009. július 6. 14:4161853.

    sziasztok!

     

    Gabi, sajnalom Jade-t, nagyon kis rossz napja volt. 3 utan megall a baj. multkor marcinak is volt ilyen pechszeriaja.

     

    Noemi, en mindket terhesseg alatt ittam a malnalevel teat es egyaltalan nincs rossz ize! inkabb malnas ize van, mezzel-citrommal meg meg finom is. nekem segitett a tagulasban (bar ki tudja,h. az segitett-e vagy vmi mas), de a sracok akkor sem akartak kijonni...

     

    Vera, nagyon kiakadtam en is, szerdan tudtam meg,h. marciek CSOPORTJABAN is volt 2 swein flu-s!!! kozben panaszkodtam Nell apjanak errol, o meg lazan visszavetettemh. jaaa, o emaitt nem aggodik, Nell sulijaban mar regota van swein flu!!?? azt hittem,lehidalok,en meg odajarok erte a ket gyerekemmel, ebbol az egyik  egy 8 honapos baba!! vegulis hozzaallas kerdese,mert mar sajnos mindenhol itt van es barhol elkaphatod: jatszoteren,metron, buszon, pancsoloban stb!

     

    tobben kerdeztetek: koszi, egesz jokat szunyal P., mar ha nincs fogzas vagy vmi. tegnap este 9-tol hajnal 5-ig aludt ebredes nelkul, aztan 5 korul egy kis cici (csak nyammogta) es visszaaludt 1/2 7-ig.

    a sajat kiságyaban aludt!

    helyunk sajnos nincs a sok uj butortol. igy a kiságytol valunk meg most allandoan ez a tema, nem szivesen valunk meg tole ilyen koran,olyan szep (es alvas nelkuli hehehe) emlekeket oriz egy ilyen babaágy majd alszik a travel cot-ban, remelem. amugy meg kaptunk egy vendegágyat is, majd arra szerelunk bedguardot es akkor majd azon szunyalhatnak ketten. persze ez csak terv + alom...

     

    na,meghott marci az ovibol.

    Batun merre? es Eszter?

    előzmény:
    Nyulcsi (61852)
    2009-07-06  12:10
  50. 2009. július 6. 12:1061852.

    Köszi Gabi. Olvasgattam már róla majd megnézem a gyógynövényboltban lehet e kapni.

    Mért esik? Már 11 ora és még fogalmam sincs mit fogok enni. Reggelizni sem reggeliztem mert ágyban döglődök,lusta vagyok nagyon
    előzmény:
    ch@tnoir (61851)
    2009-07-06  11:56
  51. 2009. július 6. 11:5661851.

    Sziasztok, igen Noemi, mar ihatod, ha van neked. Allitolag szornyu ize van. Viszont segiti a tagulast. Azt mondjak, napi 3szor ajanlott inni.

    De keress ra a neten, biztos van sok jo info rola.

    előzmény:
    Nyulcsi (61850)
    2009-07-06  11:41
  52. 2009. július 6. 11:4161850.

    Sziasztok

    Vera a Panni továbbra is a kiságyában fog aludni mert Tina nekem adja csak még nem tudja. Én meg lehet futólépésben viszem vissza ha nem alszik.

    Mózes lesz természetesen mert a bőröndök tele vannak. Már lebeszéltem szóval megyek érte. Szerintem fogom tudni használni bár tény meg lehet lenni nélküle.

    Sokan ajánlották a málnalevél teat. Ti mit gondoltok? Azt már kellene inni ugye ?

    előzmény:
    barackmano (61848)
    2009-07-06  08:31
  53. 2009. július 6. 10:4661849.

    Tina, gyönyörü lehet ez a sziget. Már olyan sok szépet hallottam róla, hogy egyszer tényleg el kellene menni. Nagyon jól hangzik a sok látnivaló és gyerekprogram is. Jó lehetett, ahogy a világháborús katonák Ipodoztak.

     

    Tényleg, miben fog Panni aludni? Én is meglepődtem, hogy nektek már nem kell a kiságy. Ilyen gyorsan feladtátok az ágyban altatását?

     

    Vera, legalább nem unatkoztok a héten sem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. 2009. július 6. 08:3161848.

    Jaj de jó újra hétfő, HalleluiaHogy útálom.

     

    A héten lesz minden, Assembly, Sports-Day, Gym Competition (Tominak) péntek és szombat Birthday Party (szintén nem nekem). Meg az összes többi.

     

    Noémi, akkor nem is lesz mózes?

    Panni miben fog majd aludni?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2009. július 6. 00:1461847.

    Holnap nem dolgozok ugyhogy bármikor jo.

    előzmény:
    ch@tnoir (61846)
    2009-07-06  00:04
  56. 2009. július 6. 00:0461846.

    Noemi, a 61681-ben irtam neked a cimet. Ha megis kellene.

     

    Megyek en is lefekszem. Jo ejt mindenkinek.

     

    Noemi, hogy dolgozol holnap. Hivlak majd, hogy egyeztessunk a randival kapcsolatban.

    előzmény:
    Nyulcsi (61845)
    2009-07-05  23:59
  57. 2009. július 5. 23:5961845.

    Kokusszzürés mindenképpen lesz. 15-én megyek midwifehoz akkor még bőven benne leszek a kokuszszürési időben. Ha nem csinálják meg akkor remélem én is kapok egy cimet vagy visszakeresem amit Gabi irt.

    Látom mindenki hazamegy. Senki nem lesz itt mikor jön Dóri. Vera beszéltem Dórival azt üzeni megvár titeket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  58. 2009. július 5. 23:5561844.

    Hu de sokat irtatok nem is győzöm olvasni.

    Kriszta nagyon szép helyen voltatok. Milyen vicces hogy pont rondának hivják. Lányok tündibündik. A régi képekhez képest tényleg sokat nőttek. Remélem majd mi is eljututnk egyszer ilyen  helyekre.

    Tina a kiságyat holnap viszem ha a srác is ugy akarja. Holnap majd jelentkezek mert most egy kicsit eltelefonáltam a pénzem. Nem akarom huzni nagyon mert nem ismerek mast akinek furgonja van. Lemérted már a szélességet? Mert elég keskeny az ajtónk.Panni csak melegitse a matracot addig

    Igazatok van tényleg mindent akkor kéne megvennem amikor már itt a baba és látom hogy szügséges. Csak az a baj hogy akkor meg nehézkesen tudnék kimozdulni. Sajna ez a szinglilét hátránya. Cumisüvegem van már egyébként.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. 2009. július 5. 23:5161843.

    Szegény kicsi Jade, nagyon rájár a rúd most hétvégén. De holnap új hét kezdődik.

     

    Tina, a te képeid is olyan szupik, most már úgy irigykedek, én is akarok ilyan klassz helyekre menni.

     

    Panninak sem lesz ám sokkal rosszabb bőre mint Rubinnak, hasonlóan kreol ő is. De Marci is az a könnyen barnuló fajta.

    előzmény:
    ch@tnoir (61840)
    2009-07-05  23:43
  60. 2009. július 5. 23:4661842.

    Mindenki milyen klassz meg kalandos helyeken jár. De jó lehetett neked is Tina. A vldéket én is szeretem, amint kimegyünk Londonból annyira szép.

     

    Noémi, hozzak lázmérőt is?

     

    Nem volt ám végig meleg szombaton, 11 körülre elborult, bár nem esett egész nap, kellemes hüvi lett, a nap is csak néha sütött ki.

     

    Tomi alig várja holnap az iskolát kapott új Transformers-es waterbottle-t (az hogy van magyarul?) és mindenkinek mutogatni akarja. Holnaptól edzik őket jövőre és nem szabad reggel bemenni velük az udvarra, csak a kapuig kísérhetem.

     

    És volt 9 swine flu-s gyerek is az iskolában képzeljétek, itt több iskolában is volt már, de egyiket sem zárják be miatta. Engem mondjuk különösebben nem izgat, csak megússzuk élve ha véletlenül elkapjuk. Apukám szerint nem rosszabb mint akármilyen influenza, otthon 6 ember lett csak beteg idáig, akinek fel is tűnt hogy az.

     

     

    előzmény:
    rintintin (61837)
    2009-07-05  23:16
  61. 2009. július 5. 23:4661841.

    na,ennyi eleg is.

    nem is irtam,milyen klassz kis hazban laktunk, a baratnom akiknek dolgozik csalad,ok adtak kolcson. szuper haz, nagy kerttel es 10 percre a parttol!

    na,megyek bebujok.

    előzmény:
    rintintin (61839)
    2009-07-05  23:41
  62. 2009. július 5. 23:4361840.

    Szia Tina, tok jo, hogy kimozdultatok kicsit. Fenykepek?????

     

    En is nagyon remelem, hogy jo kis nyaralasunk lesz. Ugy keszulok ra, mintha naszutra mennek. Na jo ott se voltunk. De igazabol ez lesz az elso igazi holidayunk.

    Kedden leszunk keteves hazasok. Szerintem nem fog eszebe jutni. Mar elore treningezek, hogy a bennem elo sarkany bent is maradjon.

     

    Jadenak eleg nehez hetvegeje volt. Azzal kezdodott, hogy szombat reggel oltoztetes kozben megkarmoltam veletlenul a nyakat, merthogy egy kis sajtkukac, en meg nem vagtam le a kormeimet.

    Murphy, pont elozo este gondolkodtam rajta, hogy le kell vagni. Amiota Jade megszuletett karikagyurukon kivul mas gyurut nem hordok es nem engedem hosszura a kormeimet, nehogy megsertsem. Hat tessek, most sikerult.

     

    Aztan delutan becsuktam a kezet a Wc ajtoval. Nem nagyon, csak pont annyira, hogy fajdalmas volt es sirt. Ma mar nyoma sincs szerencsere.

    Ugy felidegesitettem magam ezzel, hogy meg a fejem is belefajdult. Nem is hagyta abba estig. Mindig ugy figyelek, hogy hol a keze, erre most megis figyelmetlen voltan.

     

    Es akkor a hetvege megkoronazasakeppen, ma este elcsuszott a szobaban es beverte a homlokat az asztal sarkaba. Jo nagy pupja lett, ami mar kekul.

    Szegeny kicsi babam, olyan sokat sirt.

     

    Anyukam azt mondta a friss mindenutt kap. Ezt persze en is tudom, de annyira kis elesett volt most este is. Nem is alszik nyugodtan. Mar ketszer felsirt, egyszer ki is vettem es a karomban szundikalt tovabb.

    En meg amilyen luke vagyok ahogy ott ringattam azon gondolkodtam, hogy megnott. 11 kilo es teljesen kilog a karombol. Hol van mar amikor akkora volt mint egy vekni kenyer es ott pihegett a vallamon.

    előzmény:
    rintintin (61837)
    2009-07-05  23:16
  63. 2009. július 5. 23:4161839.

    vicces volt, mert az egyik allomason igazi 2. vh-s korhazi ruhaban voltak az 'apolok',kezukben digitalis fenykepezo...meg az egyik katona IPodozott

    előzmény:
    rintintin (61838)
    2009-07-05  23:35
  64. 2009. július 5. 23:3561838.

    bocs, most latom,h. 10-en mennek haza.

    Noemi,en is digitalis lazmerot vettem, otthon vmi 1500 Ft volt es szuper. itt is vettem mar, barmelyik gyogyszertarban 4-5 Font.

     

    nekunk szuper hetvegenk volt.

    penteken koran reggel indultunk. Marci nagyon elvezte a kompot. amugy az egesz ut kb. 3 -3,5 ora volt. a sziget szerintem gyonyoru. amugy en nagyon lelkes vagyok mindenben, csak menjunk, mozduljunk...de tenyleg gyonyoru. igazi videki aAnglia, teljesen mas,mint London. olyan szep zold az egesz, mindenhol tehenek,lovak, es minden csupa zold!!!a tengerpart gyonyoru, bar nem homokos, inkabb kavicsos tobb helyen. a sziget pici, korbekocsikaztuk, rengeteg a latnivalo es tok sok kulonfele program van, gyerekekenek meg foleg. amugy en szeretnek meg visszamenni, gyerek nelkul is. igy ugyanis egy csomo mindent ugye nem tudsz megnezni. mi Yarmouthba mentunk a komppal, de voltunk Ventnorban Delen (nekem az a part tetszett a legjobban),meg Freshwater Bay, az a Ny-i resz,az hozzank kozel volt, de kavicsos. ezen kivul bent Newportba mentunk,ott van egy kis Steam Railway, azt hittuk,marci majd ertekeli a vonatozast, hat csalodnunk kellett,mert az ablakon beszallt egy légy es onnantol fogva csak azt kergette a kis gozoson... viszont az szuper volt,mert pont egy 2. vilaghaborus hetveget tartottak ott es minden szervezo/statiszta stb ugy volt oltozve + a diszlet meg az egesz kornyek tok ugy nezett ki! sot, egyszer varakozott a vonat es beszoltak az ablakon,h. azert allunk,mert haboru van

    ami meg tetszett (volna), a Needles, ilyen magas csucsos kis sziklak,amik a tengerbol allnak ki, ott lett volna egy szervezett tura, de ket kisgyerekkel megoldhatatlan volt es akkor pont hatalmas szel is volt. na szoval mindenkepp visszamegyunk. a varakat se neztuk meg. szoval nekem nagyon tetszett, egy kis kostolo az igazi videki Angliabol.

    előzmény:
    rintintin (61837)
    2009-07-05  23:16
  65. 2009. július 5. 23:1661837.

    sziasztok!

     

    megjottunk a hosszu hetvegerol, Isle of Wight-on voltunk,szuper volt!!! csak rovid...

    gyorsan visszaolvasta,,. Kriszta, foleg a te kepeid miatt neztem be...gyonyoru helyeken jartatok es olyan szepek a lanyok!!!! szuper a szalloda is, azok a medencek es a program,amit irtal! Rubinnak olyan szep a bore!

     

    Agota, olyan jot rohogtem katan! hihetetlen,h. egy honap mulva mar otthonrol irsz nekunk...es nincs is kilatasban most mar,h. mentek kulfoldre elni?

     

    Vera, jo lehetett (neked) a kutyakiallitas, bar szegenyTomi ebben a melegben 3 orat ott ult..? hogy birta vegul? tenyleg,meglett a kutyus?

     

    Eszter, a humorod... a Enzo a borondben meg a fenykepcsere Noemi babajaval... csak te lehetsz ilyen kreativ a boronddel!

     

    Gabi, remelem,fel tudsz majd kicsit toltodni a balcsin a 2 gyerekeddel az en uram se egy kimozdulos fajta...nem is gondoltam,h. osszejon ez az Isle of Wight!

     

    Noemi,hogy birod? mikor jossz a kiságyert? eleg nagy a kupi nalunk,de P. meg mostanaban elvan a kiságyban, ugyhogy meg julius 15-ig (akkor megyunk haza) nem surgos elvinni.

     

    Szandra, ti hogy vagytok, anyos meddig marad? hogy birod?

    előzmény:
    teacska (61836)
    2009-07-05  20:04
  66. 2009. július 5. 20:0461836.

    Kriszta!

     

    Tényleg nagyon szép helyeken jártatok. Nekem a homokozós kép tetszik a legjobban, nagyon édik a lányok elásva.

     

    Most is csak felületes olvasó üzemben vagyok, bocsi. 10-én mennek haza anyósomék, majd akkor igyekszem mindent visszaolvasni.

    előzmény:
    bluebell (61817)
    2009-07-05  18:20
  67. 2009. július 5. 19:4661835.
    Tapolva egyáltalán nincs messze tőlünk. Busz is megy oda.
    előzmény:
    ch@tnoir (61834)
    2009-07-05  19:43
  68. 2009. július 5. 19:4361834.

    Balatonederics a Balatonfelvideken van. Tapolca a legkozelebbi nagyobb helyseg, oda szoktunk jarni vasarolni, ha valami kell.

     

    előzmény:
    barackmano (61833)
    2009-07-05  19:40
  69. 2009. július 5. 19:4061833.
    Az merre van? Mo-on szerintem ritka hogy nyáron 2 hétig rossz idő legyen.
    előzmény:
    ch@tnoir (61831)
    2009-07-05  19:31
  70. 2009. július 5. 19:3261832.
    De csak akkor, ha az idojaras normalis lesz. Ha hideg, esos lesz akkor csak Bp-en nezelodunk.
    előzmény:
    ch@tnoir (61831)
    2009-07-05  19:31
  71. 2009. július 5. 19:3161831.
    Augusztus 16-an repulunk haza es meg abban a ket hetben egy par napra le szeretnek menni a Balatonra a csaladdal. Edericsre megyunk, ott van a tesomeknak egy preshaza.
    előzmény:
    barackmano (61830)
    2009-07-05  19:29
  72. 2009. július 5. 19:2961830.

    Kriszta, ez olyan mint a mesében, leírás is, képek is, gondolom mindnyájan feltöltődtetek, lebarnultatok.

    Én is irigykedek, H-t is nehéz kirobbantani. Bár ha Mo-on vagyunk kicsit felenged és sokkal kimozdulósabb, de ilyen hosszabb családi nyaralást vele is nehezen tudnék elképzelni.

     

    Gabi, merre áztatsz te 6 hét múlva?

     

    Végre vége a Wimbledon döntőnek, már több mint 4 órája gyilkolják egymást. Igaz én Roddick-nak szurkoltam, de most örülök hogy legalább vége.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. 2009. július 5. 18:5061829.

    Holnap felhívom oket.  Azt írják már sms-ben is lehet kérni az eredményt. Minél hamarabb, annál jobb.

     

    Bluebell tényleg nagyon szép helyeken jártatok, sot mostmár látom a lányoknak nem csak a nevuk szép! Tundériek!

    előzmény:
    ch@tnoir (61816)
    2009-07-05  18:15
  74. 2009. július 5. 18:4961828.

    Bizom benne, hogy a magyarorszagi nyaralas, talan meghozza a kedvet es talan ha kicsit rendeztuk sorainkat akkor majd nem lesz nehez kimozditani.

    De mondom en ennek a nyaralasnak is nagyon orulok.

    előzmény:
    bluebell (61827)
    2009-07-05  18:46
  75. 2009. július 5. 18:4661827.

    Sok sikert!! Ez kemény dió lesz.  

     

    (eltüntek a szeretett régi smiley-k a gépemről ).

    előzmény:
    ch@tnoir (61825)
    2009-07-05  18:44
  76. 2009. július 5. 18:4561826.

    Ja, most jovok ra, hogy ket eve volt 43. Mar 45.

    Hogy rohan az ido......

    előzmény:
    ch@tnoir (61825)
    2009-07-05  18:44
  77. 2009. július 5. 18:4461825.

    Nagyon szep lehetett.

     

    Kriszta, en nem a husz honapos miatt aggodom, utazas szempontjabol, hanem a 43 eves miatt. Legszivesebben ki se mozdulna a lakasbol. Az hogy hazamegyunk, es ott en csinalok magunknak programot, az egy dolog.

    De hogy mi elutazzunk valahova, ami csak es kizarolagosan csaladi nyaralas, ahhoz meg nevelnem kell a nagyobbik gyereket.

    előzmény:
    bluebell (61824)
    2009-07-05  18:38
  78. 2009. július 5. 18:3861824.

    Szóval a rövid beszámoló:

     

    Fuengorilában volt a szállásunk. 2 szoba + nappalis apartmanhotelben voltunk. Hatalmas területen rengeteg házikó, legalább 20 mendence, játszóterek, foglalkozások, lovarda, bolt, kisvasút, stb. Gyönyörü volt. Legtöbbször a parton voltunk nappal, a lányok élvezték a homokozást az árnyékban. Ők mozogtak, mi meg mentünk utánuk az napernyővel. A medencénél is voltunk, az is tetszett nekik nagyon. Esténként kirándultunk. Egyszer voltunk egy hegy tetején lévő kis andalúz faluban (Mijas), kis fehérre meszelt falú házacskákkal, gyönyörü panorámával a tengerre. Csacsiháton lehetett utazni (kivéve, hogy mi lekéstünk róluk, mert már mentek épp pihenni a csacsik, mire mi felértünk.)

     

    Két kikötőben voltunk, hajókáztunk is éjszaka a holdfényben. Az egyik egy mozgalmas kikötő vidámparkkal, a másik pedig olyan Monte Carlós, luxusautókkal és luxus jachtokkal. (Rubin itt is hajókázni akart, de montuk, hogy talán majd 20 év múlva, ha nagyon sokat tanul, és ügyes lesz. ) Ilyenkor ugye kicsit irigykedik az ember, de ha belegondolok, nekem nem hiányzik az az élet. Néha esetleg jó lenne belekóstolni.

     

    Ronda is egy hegy tetején van. A nevével ellentétben gyönyörü. Ide is este mentünk.

     

    Utolsó nap voltunk delfináriumban, delfin-, fóka- és egzotikusmadás show-val. Nagyon élvezték a gyerekek.

     

    Sok fárasztó percünk volt. Összességében nagyon gyönyörü helyeken jártunk, jól éreztük magunkat, de Gabi, csak hogy megnyugtassalak, egy ekkora gyereknek a Balaton ugyanolyan élvezetes, mint a világ bármelyik legegzotikusabb helye. Sőőőőt, kevésbé fárasztó, mert nem kell hozzá olyan sokat utazni, és szokni a helyi klímát. Csak a magunk szórakoztatására utazunk.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. 2009. július 5. 18:2861823.
    4. családi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  80. 2009. július 5. 18:2761822.

    Nagyon szep helyen jartatok. Igazi kikapcsolodas lehetett!

    En egyelore csak almodom rola, hogy valaha elmegyunk vilagjaros nyaralni, ugy mint ti.

    De azert nem vagyok telhetetlen. Mi is mindjart megyunk, meg hat het es ha az idojaras is ugy akarja, akkor megaztatom a ket Awoku-t a Balatonban. 

    előzmény:
    bluebell (61819)
    2009-07-05  18:23
  81. 2009. július 5. 18:2661821.
    3.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. 2009. július 5. 18:2361820.

    Azta Kriszta, mekkorat nott Coral!!!

    Es fantasztikusan hasonlitanak egymasra Rubinnal.

    Gyonyoruek a csajaid!!!!

    előzmény:
    bluebell (61817)
    2009-07-05  18:20
  83. 2009. július 5. 18:2361819.
    képekben2
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  84. 2009. július 5. 18:2161818.

    Egyebkent meg ezt is korzete valogatja. Mert ahogy Kriszta mondta, hogy van egy olcsobb, kevesbe pontos teszt is, en arrol peldaul meg csak nem is hallottam.

    Amikor mondtam a dokinak a korhazban, mondta, hogy ok nem csinaljak a Queen Elizabeth-ben, de szoljak a midwifenak, majd o megcsinalja.

    Amikor szoltam a midwifenak kozolte, hogy ok nem csinaljak, de adott egy szorolapot egy weboldalrol.

    Ugyhogy rakereshettem magamnak, megrendelhettem magamnak, meg is csinalhattam magamnak.

    De nem bantam. A vegeredmeny volt a lenyeg.

    Leht, hogy Te es Noemi szerencsesek lesztek es nektek megcsinaljak a ti korhazatokban, de en nem vagyok tul optimista ezugyben.

    előzmény:
    ch@tnoir (61816)
    2009-07-05  18:15
  85. 2009. július 5. 18:2061817.
    Képekben...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2009. július 5. 18:1561816.

    Ja es en is oktober 18-an kuldtem az emilt. Szoval ha ma vagy holnap megirod, akkor talan holnap mar postazzak is, azt kedden max szerdan megkapod. 2 perc alatt megcsinalod, vissza boritekba, postara vele, meg a heten vissza is kapjak, leszedik erte a suskat a szamladrol (32 font). es jo esetben 10 nap alatt megvan az eredmenyed amit vihetsz magaddal a korhazba, hogy van, vagy nincs kokuszod.

    Hajra!

    előzmény:
    ch@tnoir (61815)
    2009-07-05  18:11
  87. 2009. július 5. 18:1161815.

    Gabi, visszakerestem a levelet. oktober 18-an igazolta vissza a doki, hogy elkuldte a pack-ot es 10 nap mulva mar ott volt az e-mail-ben csatolt lelet. Amit aztan postan is elkuldtek.

    Szoval meg elvileg meglesz mire a kislegeny utnak indulna a nagyvilagba.

    előzmény:
    Gabi_Ibe (61814)
    2009-07-05  18:05
  88. 2009. július 5. 18:0561814.

    A kutya mindenit! Ez bizony komolyan hangzik!

    Holnap fel is veszem veluk a kapcsolatot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. 2009. július 5. 17:1361813.

    Most hirtelen ezt találtam de biztos vannak más források. Nekem úgy tűnik itt nem veszik túl komolyan.

     

    http://www.gbss.org.uk/

    előzmény:
    Gabi_Ibe (61808)
    2009-07-05  16:45
  90. 2009. július 5. 17:1261812.

    Egyebkent pont azt meseltem druszamnak a telefonban, hogy en kaptam Pethadine-t. Penteken ejjel amikor ugy dontottek hogy mar nem kuldenek haza. Meg mondta is a mw hogy kabitos, ugyhogy egyedul nem mehetek ki meg a wc-re se, ha beadta, hivnom kell a novert.

    Szoval ezek szerint korhaza valogatja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. 2009. július 5. 17:0461811.

    Kriszta, Isten hozott itthon. Remelem jol nyaraltatok.

    A het masodik feleben mi is beleugranank szivesen egy jatszoterezesbe valahol.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. 2009. július 5. 17:0361810.
    Gabi a 61681-ben kerdeztem errol Noemit es elmondtam en hol csinaltattam.
    előzmény:
    Gabi_Ibe (61808)
    2009-07-05  16:45
  93. 2009. július 5. 17:0161809.

    Nekem sem volt kókuszom mert nekem a halál nem mondta, de fontos lehet. Kriszta biztos elmagyarázza.

     

    Én csak amazonfazonnak hittem magam, aznap meg is dőlt az elméletem.

     

    Ezeket én sem tudtam, milyen jó hogy utánanéztél.

    előzmény:
    Gabi_Ibe (61803)
    2009-07-05  16:26
  94. 2009. július 5. 16:4561808.

    Lanyok meséljetek csak errol a bizonyos kókuszról!!!!

    Mi a manó! Milyen tesztet és hol lehet venni? Errol én nem tok semmit!

     

     

    Bluebell: a kislányok neve

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. 2009. július 5. 16:4161807.

    De igen!

    Itt vannak a Whittington Hospital által kínált fajdalomcsillapítási opciók kozott. Valahol Diamorphine-t adnak helyette, de itt nem mert ugyan az mint a Phetadine csak drágább.

     

    előzmény:
    bluebell (61804)
    2009-07-05  16:28
  96. 2009. július 5. 16:3361806.

    Jaj bocsi, biztos átsiklottam felette, mint minden felett mostanábanKiváncsi vagyok.

     

    Tomi háziversenye 12-én lesz. Látom te nem siklasz. Épp most akarom gyakoroltatni vele.

    előzmény:
    bluebell (61804)
    2009-07-05  16:28
  97. 2009. július 5. 16:3061805.

    Miért hittem én azt hogy már rég otthon vagy? Mikor indultatok?

     

    Bocs hogy közbekotyogok, valami olcsó kis cumiüveget szerintem azért vehetne Noémi, mi van ha úgy jár mint pl. én? Mert én pl. anno nagyon örültem hogy vettem még előre párat. Drágára nem érdemes beruházni persze.

    Aztán az én esetemből kiindulva lehet jobb is ha egy baba nem tudja mi az a cumisüveg. Sajnos a kórházban nem így gondolták.

    előzmény:
    bluebell (61802)
    2009-07-05  16:17
  98. 2009. július 5. 16:2861804.

    Gabi, én úgy tudom, hogy itt nem adnak Petadine-t, legalábbis én soha nem hallottam erről az opcióról, csak a magyar ismerősöktől, akik otthon szültek.

    Én először úgy mentem szülni, hogy tuti, hogy természetesen úton akarom, fájdalomcsillapító nélkül. Akkor epidurállal szültem. Másodszorra úgy mentem, hogy rögtön epidurállal indítok, olyan jó volt, és mégis csak gas&air-rel szültem. Szóval légy nyitott bármilyen eshetőségre, a midwife tudni fogja, hogy mi a legjobb neked és a babának.

     

    Vera, szerintem 2006 nyara is ilyen meleg volt. Én emlékszem, hogy Rubint naponta többször beleültettem a kiskádba, mert folyt róla a víz.

    Hogy sikerült Tomi háziversenye? Ügyes volt?

     

    Tina, szörnyü lehetett, hogy Marci eltünt. Nekem ez a legnagyobb félelmem, szóval át tudom érezni. Hál Istennek semmi gond nem történt.

    El tudom képzelni a házi bútorraktárotokat. Elhiszem, hogy megy a veszekedés miatta. Megegyeztetek már, hogy mi marad, mi megy?

     

    A vizes park nagyon szuperül néz ki. Mi a héten is ráérünk. Ha jó idő van, szívesen megyünk valahová. Rubin most 3 napot megy bölcsibe, de elég rugalmasak a napokat illetően.

     

    Noémi nem 90 fontos mózeskosarat írt, hanem ennyiért babaágyat matraccal, ami nem sok, mert mi csak a matracot vettük 100 fontért+ még a babaágyat.

     

    Most kiírom a képeket, és majd teszek fel néhányat. Egyébként Vera, nem Mo-n voltunk, azért nem írtam, hanem Fuengorillában, Andalúziában.

     

    Ágota, jófej Kata, hgoy megnyugtatta az apját.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  99. 2009. július 5. 16:2661803.

    Akkor jó, már kezdtem azt hinni, hogy Te is az az amazon-fazon vagy, aki minden nélkul szult!

     

    Július 28-ra vagyok kiírva.

     

    Itt a kisokos mellettem, amit a kórház adott:

    gas & air: 50% oxigen, 50% nitrous oxide(pain relieving gas)

    Phetadine: synthetic, Morphin-like drug

    epidural:medical procedure, done by an anaesthetist

    előzmény:
    barackmano (61801)
    2009-07-05  16:07
  100. 2009. július 5. 16:1761802.

    Sziasztok. Hajnalban megérkeztünk. Elég fáradt mindenki, kivéve Rubin. Majd később még visszatérek az útunkra.

     

    Noémi, GBS teszt kétféle van. Az egyik valami olcsó teszt, ami nem elég megbízható. Általában azt csinálják meg. Nekem is csak az volt. A másik biztosabb, de fizetned kell érte. Mindenképp csináltasd meg az egyiket, mert a baba élete is múlhat egy nem diagnosztozált "kókuszon". Egy itteni ismerős kismamánál épp most mutatták ki, hogy neki az van. Így majd kap szülés közben antibiot, és ennyi.

    Én 8 fontért vettem a hajlékony lázmérőt, és 20.000ft-ért a fülben mérhetős digitálist. Nem kell mondanom, hogy melyik a jobb. A 20.000-et akár ki is dobhatnám. A 8 fontos popsiban kb. 5 mp. alatt méri meg a lázat.

    Noémi, egyetértek Eszterrel. Semmit ne vásárolj, majd csak ha megvan a baba. Én sem használtam soha cumisüveget. Mind elajándékoztam, amiket vettem.

     

    Eszter, a hajós képek tényleg szuperek voltak. A bőröndös ötleteden . Csak te lehetsz ennyira kreatív.

     

    Új Gabi, üdv a fórumon. Mi épp nyaraltunk a családommal Spanyolországban. Nekem is magyar a férjem, két kislányunk van, Coral 17 hós és Rubin 3,5 éves. Mi Surbiton mellett lakunk, Londontól D-Ny-ra.

    Nagyon kedves a nagyitól, hogy babakocsit vásárolt ajándékba, de szörnyü, hogy mennyire mellényúlt szegény. Ilyen babakocsit szerintem is max. 100 fontért lehetne eladni, még újan is, mert 200-ért már a legjobb fajtákat árulják. Egyébként az ebayen tényleg kb. 1 font az eladás költsége.

     

    Gabi, én nem mondok olyat, hogy ne stresszelj rá, mert ezt az érzést sajnos nem lehet irányítani. (nekem is ismerős ez a nagyon akarás). Próbálj meg minél kevesebbet foglalkozni vele. Előbb-utóbb úgyis összejön, ezt te is tudod. Nagyon kis formás Jade a képeken.

     

    folyt.köv

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
9 10 11 12 13

Címlap

top